Meg van döbbenve, fel van háborodva
fsp|2009. febr. 26. 12:24|327 komment, szólj hozzá te is!
felháborodik, közvélemény, megdöbben, Sólyom
A mi köztársasági elnökünk magához kérette a rendészeti minisztert, és az országos főkapitányt. Nem sokkal a találkozó után az államfő hivatala közleményben tudatta az ország polgáraival: „Sólyom László valamennyi tárgyalópartnerének jelezte: fontosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékait”. A közlemény azt sem hallgatja el a széles nyilvánosság elől, hogy „az államfő meg van döbbenve és fel van háborodva”.
Mi, többi állampolgárok, akik nem vagyunk köztársasági elnökök, nem vagyunk megdöbbenve. Szomorúak vagyunk, rosszkedvűek, talán még rezignáltak is valamennyire – úgy érezzük, hogy nem ezért “harcoltunk” annak idején. Értjük persze az elnök úr megdöbbenését, valamelyest együtt is érzünk vele – rossz lehet az, amikor az ember odáig jut, hogy meg van döbbenve és fel van háborodva. Merthogy ilyenkor többnyire valami olyannal szembesül, amiről korábban nem tudott. Vagy tudott, de nem akart tudomást venni róla.