Éllovasból sereghajtók lettünk, üzente nekünk a mi köztársasági elnökünk az új esztendő első napján. Még csak fel sem kaptuk a fejünket, tudjuk ezt mi már régóta. Nem új ez a felvetés, egy, ugyancsak a nemzetért aggódó politikus, Kövér László, a Fidesz megmondó embere már évekkel ezelőtt képünkbe vágta az igazságot: hogy töpörödünk, paca lett belőlünk, szinte már rajta sem vagyunk a térképen.
Úgy kellett nekünk a mi köztársasági elnökünk újévi üzenete, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Nemzeti önbecsülésünk a béka alsója alatt, lehorgasztjuk a fejünket, és mint egy kisebb Forma I-es istálló pilótája, félrehúzódunk a tehetősebb járgányok elől, hogy a nagy és erősebb nemzetek le tudjanak körözni bennünket.

