- Oszt jónapot!
- Jónapot uram. Parancsol valamit?
Személyes üggyel kezdem: nem szeretem a bankokat. Pedig nem ártottak nekem soha, nem szerették el a nőmet, nem tolakodtak elém a pénztárnál, nem neveztek idegenszívűnek. Mégsem lett a szívem csücske egyik sem.
Már csak alig néhányat kell aludnunk, és hamarosan újból bankárkormányunk lesz. Valójában már most is az van, a kormány ugyanis a napokban tárgyalt a bankszövetséggel, és megállapodtak, hogy a bankok kidolgozzák a devizahitelesekkel kapcsolatos javaslataikat, a kabinet pedig odafigyel ezekre a véleményekre. Vagyis, meghallgatják egymás érveit, és a kormány a jövőben tartózkodik attól, hogy a bankok számára kedvezőtlen intézkedéseket hozzon.

Senki nem kerülhet az utcára, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy elkészült a devizahiteleseket megmentő csomag. Épp ideje volt, bár ami azt illeti, későn jött az égi áldás, már rég elszáradt a termés, leginkább a halottnak adtak egy csókot. (Bár az sem teljesen esélytelen, a mesében, Csipkerózsikának például sikerült).

Az emberek nem hülyék. Lehet hülyíteni őket, és a hülyülésre hajlamosak meg is hülyülhetnek idei-óráig, ám idővel a legtöbben visszakapcsolnak normális üzemmenetbe. Egy darabig elképzelhető, hogy a szavaknak hisznek a saját tapasztalataik helyett, ám ezzel nem lehet korlátlan ideig visszaélni.
Szegény Lenin, hiába írt össze több méternyi okosságot az államról és a forradalomról, semmit sem értett belőle. Legalábbis használható tudás nem jött össze a tengernyi betűből, eligazítás a mindennapokra. Hiába olvastuk rongyosra a Lenin Összest Bőrkötésben, halványlila segédfogalmunk sem volt idáig a forradalomról, valljuk be.
Nem szeretnék most a spekulánsok bőrében lenni. Ha spekuláns lennék, reszketnék, mint a kocsonya, kezem-lábam remegne, és riadtan lesném, hogy merre tágasabb, melyik irányba szedhetem a sátorfámat.