Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Attila, Gordon, utoljára mondom nektek, hogy hagyjátok abba!

Elolvasom »

3
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rég volt ennyire elégedett lakosságunk, mint mostanában. Sokáig kellene keresni a magyar történelemben, és akkor sem biztos, hogy találnánk.

Elolvasom »

3
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

„Négy oka volt annak, hogy a gazdaság az elmúlt évben másfél százalékkal visszaesett: a mezőgazdaságot sújtó aszály, a bankrendszer hitelforrás-kivonása, a belső fogyasztás csökkenése és 500 milliárd forintnyi tervezett uniós forrás befektetésének elmaradása.” Ezt mondta Matolcsy György, aki jelenleg miniszter, és aki nemsokára, isten kegyelméből, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lesz. Csak akkor következik be a várt növekedési fordulat, tette hozzá Orbán Viktor jobbkeze, ha ez a négy tényező megfordul.


Elolvasom »

0
9 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nyilván nem a saját ujjából szopta a Fidesz szőkéje, amit napok óta hallunk tőle: hogy a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás egyesület csökkenteni akarja a minimálbért. Bajnaiék ezt tagadják, és azt mondják, hogy nem a minimálbért csökkentenék, hanem annak költségét, magyarul, a járulékait.


Elolvasom »

0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hallgatom a magyarországi jobboldal prominenseit, és bármiről beszélnek, nagyon hamar kiderül, hogy beszédjüknek nincsen semmi értelme.


Elolvasom »

1
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nagyon visszafogottan fogalmazunk, amikor azt írjuk, hogy megosztja a demokratikus közvéleményt Rogán Antal és a Fidesz bejelentkezése a vasárnapi náci-ellenes tüntetésre. Két táborra szakadt a tisztességes emberek tábora: sokaknak az a véleményük, hogy ha Rogán ott lesz, akkor ők nem mennek el. Mások meg azt mondják, hogy mindenkivel, így Rogánnal és a Fidesszel együtt is fel kell lépni a fasizmus ellen.

Elolvasom »

14
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ellepték az országot az óriásplakátok, tele van velük minden - újság, internet, ahogy a csövön kifér. Történik mindez a karácsony közeledtével, a szeretet jegyében, magukat kereszténynek hazudó emberek álságos otrombaságával.

Hogy Gyurcsány és Bajnai tönkretették az országot, és most megint tönkre akarják tenni. Mert most ez a legfontosabb mondanivaló, 2012. novemberének végén.

Elolvasom »

11
12 Jelentkezz be a szavazáshoz!

2026-ban még csak 75 éves leszek, ha szerencsém van, nem csak megélem ezt a kort, de bizonyos mértékű fizikai és szellem képességeim birtokában teszem mindezt. És nem csupán nekem lesz kerek ez az évforduló, rajtam kívül azoknak is okoz még valamennyi örömöt, akik hisznek Tamás Gáspár Miklós jóslatában. TGM a Népszabadságban ugyanis azt írta: 2026-ban jön majd valaki, aki megszorongatja Orbán Viktort.

Elolvasom »

0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Azt mondta Szijjártó Péter, meg kell vizsgálni, van-e jogi lehetőség arra, hogy megbüntessék az államadósság okozóit. Ha nincs, tette hozzá, akkor teremteni kell.

Elolvasom »

1
14 Jelentkezz be a szavazáshoz!
  • Elnök úr!

  • Mondjad, Jánosom.


  • Lenne rám néhány perce?

  • Hát hogyne lenne, Jánosom! Te vagy a mi frakcióvezetőnk, hogy a bánatba ne lenne terád időm!

  • Köszönöm, elnök úr!

  • Hagyd már ezt az elnökurazást, Jánosom! Szólíts te is úgy, ahogyan a többiek.

  • Köszönöm. Szóval, Viktátor...

  • Viktátor? Hát ez meg mi a fene, Jánosom?

  • Bocsánat, Viktort akartam mondani.

  • Na, ki vele Jánosom, mi a pálya?

  • A végkielégítések visszamenőleges megadóztatásáról lenne szó.

  • Ez jó, Jánosom, nekem is tetszik. Láttad a kommancsok pofáját a parlamenti vita közben? Majd behaltam a röhögéstől, ahogy néztem a savanyú képüket.

  • Tényleg nagyon mókás volt. Hanem lenne itt valami.

  • Mondjad Jánosom, megoldjuk.

  • Tegnap benn voltam az egyik kereskedelmi tévében, ott kérdezte a riporter, hogy miért éppen öt évre visszamenőleg kell a végkielégítések után adót fizetni. Amikor pedig, így a riporter, az első Orbán-kormány távozó miniszterei és államtitkárai is nagy végkielégítéseket vettek föl.

  • És te? Mit mondtál annak a firkásznak Jánosom?

  • Szó szerint azt, hogy senki nem tiltja meg nekik, hogy ezt visszafizessék. Én azt gondolom, hogy ez lelkiismeret kérdése is alapvetően. És, ezt mondtam a kamerák előtt, meg fogok keresni minden érintettet, és jelzem nekik, hogy a frakció álláspontja szerint ez helyes.

  • Nagyon jól mondtad, Jánosom.

  • Hát most itt vagyok, Viktor.

  • Látom, Jánosom, hogy itt vagy. Elmondanád, hogy miben segíthetek? Tudod, sok a dolgom...

  • Amikor 2002-ben távoztál a kormányfői székből...

  • és ellenzékbe került a haza...

  • ..akkor te, Viktor, 5 597 000 ezer forintot vettél fel. Ebből 3 525 000 ezret kellene visszaadni.

  • Három és fél milliót? Már miért kellene visszaadnom? Az a pénz nekem járt.

  • A törvény szerint, Viktor, tényleg járt. A jó erkölcs szerint viszont...

  • Tudom, Jánosom, hogy mi a jó erkölcs, a Szijjártó is mindig elmondja a tévében: visszaszerezzük a pofátlanul magas végkielégítéséket. Te, Jánosom, megfigyelted, hogy milyen mulatságosan mondja ezt a Szijjártó? Tőle tudom, hogy két napig gyakorolta a tükör előtt. Először mindig elröhögte magát, de végül sikerült neki. Ügyes fiú a Péter, lehet, valamikor őt nevezem ki utódomnak...De mondd, Jánosom, miről akartál velem beszélni?

  • A három és félmillióról, Viktor. Hogy vissza kellene fizetned.

  • A Fletó már visszaadta a pénzt? Vagy az a másik... a Bajnai.

  • Ők egy forintért voltak miniszterelnökök, Viktor.

  • De végkielégítést kaptak!

  • Kaptak, de nem vették föl. Továbbutalták valamilyen gyerekeket segítő alapítványnak.

  • Na, és azoktól nem lehet ezt a pénzt visszavenni?

  • Viktor, nem tetszene az embereknek. Éhes és beteg gyerekektől visszavenni a pénzt...

  • Jó, Jánosom, de áruld már el, tulajdonképpen mit akarsz te tőlem?

  • Mondtam már, Viktor. Vissza kellene fizetned a 3 és félmilliót. Tudod, a jó erkölcs, amiről mindig papolunk.

  • Miből, Jánosom, mondd meg nekem, miből fizessem vissza? Nagy a család, öt gyereket kell eltartani, tavaly Anikóval Mexikóban voltunk.

  • Értem, Viktor. Tehát nem fizeted vissza a három és félmilliót?

  • Most nézz meg alaposan Jánosom, madár vagyok én? Tollas a hátam?

  • Nem tudom Viktor, még sosem zuhanyoztunk együtt...

  • Na, jól van, ezt megbeszéltük, Jánosom. Van még valami?

  • Nincs más, Elnök úr. Ennyi lett volna.

  • Szólíts csak nyugodtan Viktornak. Tudod, hogy nem szeretem a csendőrpertut.

 

Elolvasom »

1
18 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha minden jól megy, akkor januárban 6-7 százalékos gázáremelés várható. Nincs ezzel gond, ezt akarták a zemberek, erre adtak felhatalmazást a nemzetközi együttműködés kormányának.

Elolvasom »

1
11 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tapasztalatból sajnos nem tudhatom, de van egy sejtésem: felemelő érzés lehet Cser-Palkovics Andrásnak lenni. Nem csak azért, mert magát Szíjjártó Pétert helyettesítheti, amikor az más, bokros elfoglaltsága miatt nem tudja elvinni a szót a zemberekhez, és még csak nem is amiatt, mert a helyettes szóvivőre jövőre nyilván még a mostaninál is fontosabb, felelősebb feladatok várnak.

Elolvasom »

1
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Néhány éve került be a magyarországi köztudatba a karaktergyilkosság kifejezés. Új még viszonylag, de már múltja van. Nem túl dicsőséges ez a múlt, szégyenteljes inkább valamelyest, de akkor is a miénk.

Elolvasom »

1
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bajnai Gordon miniszterelnökhöz írott levélben fejezte ki aggodalmát a Jobbik térnyerése miatt a Rágalmazásellenes Liga (ADL) - erről maga az amerikai zsidó jogvédő szervezet adott ki közleményt helyi idő szerint kedden. Abraham Foxman, az ADL nemzeti igazgatója különösen aggasztónak nevezte, hogy közelmúltbeli felmérések szerint Ausztriában és Magyarországon a társadalom széles spektrumában az antiszemita nézetek befogadását lehetővé tevő légkör alakult ki. (Újsághír).Tisztelt Foxman úr!

Mi, akik itt Európában, jelesül Magyarországon élünk, jelentős mértékben osztjuk az Ön aggodalmát. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Ön, aki nem Európában és nem Magyarországon, hanem egy tőlünk távoli országban, az Egyesült Államokban aggódik, nyilván nincs teljesen tisztában egy, a miénkéhez hasonló kis ország társadalmi és politikai viszonyaival. Feltételezem, hogy levele megírása előtt Ön gondosan tájékozódott a magyarországi viszonyokról, s munkatársai erőfeszítéseit bizonyos tekintetben siker koronázta: levelében Bajnai Gordon miniszterelnök nevét helyesen írta le, ami, különösen a mostani nehéz gazdasági viszonyok között, minden szempontból dicsérendő.

Elolvasom »

2
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tegnap óta új miniszterelnöke van az országnak. Bajnai Gordon, fogalmazzunk visszafogottan, nincs könnyű helyzetben. És nem csupán azért, mert megválasztásának idején az Országház körül tüntetők skandáltak távolról sem hízelgő rigmusokat. Még csak nem is azért kell Bajnai helyzetét kényesnek neveznünk, mert a parlamenti ellenzék hetek óta azt kommunikálja, hogy a működését nem tekinti legitimnek. S bár az ellenzék várhatóan nem fog kivonulni a beszédei alatt – nem Bajnai mondta az őszödi beszédet, mondta a legnagyobb ellenzéki párt egyik prominense – azért mindig éreztetni fogják vele, hogy nem tekintik legitim kormányfőnek.

„Mellékesen” még mindehhez itt van a világgazdasági válság, amely az eladósodott, nem túl szerencsés gazdasági szerkezettel bíró Magyarországot sok más országnál is kedvezőtlenebbül érinti. Válságot kell kezelnie tehát az új miniszterelnöknek, minél gyorsabban és minél hatékonyabban. Mindemellett pedig valamilyen módon fel kellene mutatni a fényt az alagút végén. Nem csalfa lidércfény formájában persze, hanem valódi világosságot, azaz perspektívát kellene mutatni. Röviden: dinamizálni a gazdaságot, versenyképessé tenni Magyarországot.

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

baltás gyilkos mihály @hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 2026 25 56 ab abonyi abortusz adás adatbázis adatvédelmi áder adó adócsökkentés adós aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat akkumulátor ákos aláír aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemita antiszemitizmus anya ár áram aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád ártó áru árvíz ásás aszály átok attila audi augusztus 20 auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azerbajdzsán azeri azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset balettintézet ballagás ballib balog balogh baloldal balsai balta baltás gyilkos balzsay banda bank bara barakk baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea becsület bednárik béke békeember bémenet bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás beteg betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum boci bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors borzont bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brutus brüsszel bubi búcsú Budaházy budai budapest bulvár busz buzdít buzi bűnbak bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba cegléd celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút cigó civil civilek claudia cnn compact disco corleone corvinus cozma critical cukor czene czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cséfalvay cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csige csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel diák die díj dinnye diplodokusz diploma diplomácia művészete disznóláb díszpolgár disszertáció dk dobálás dohány doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egészségügy egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együtt együttműködés éhségmenet eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenség ellenzék éllovas elmü élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elrabolt magyarok elte elvtárs ember emberek emútnyócév EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős erőszak értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés etyek eu európa eurovíziós dalfesztivál év évértékelés évértékelő ezüstmedve ezüstpart fábry falka falkaforradalom falu faludy fantázia farka farkas fasizmus fáy fedél fegyver fehérvár fekete félázsia felcsút félelelem felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők feljelentés fellegi félni felsőoktatás felterjesztési felvételi felvidék fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok film filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó fónagy forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke fülkeforradalom fülöpszállás für gaál gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda garbai gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerendás gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyösi gyöngyöspata györgy győzelem Győzike győztes gyula gyurcsány gyurta gyűlölet h1n1 háború hagyó hajdú hajdúdorog hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó hálapénz hallgatóo háló halott hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan havasi havasi bertalan Havasiné havazás havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel hegyek heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hétker hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holland holokauszt horn horthy HospInvest hök hölgy hős Hudson hug grant hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hűtő hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz igazság Igazságügyi ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF import imre index infláció influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády izrael izraeli izsák jani jános január járvány játékterem jegybank jegyző jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobboldal jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő jubileum Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kasza kaszinó kaszinótojás katasztrófa kate katkó katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kedves vezető kelet keller kemény kende kényszer kép képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kérdőív kereki kerékpáros kerényi kereszténydemokrata kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kneszet kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommandó kommunikáció kommunista kommunizmus komondor koncesszió kongresszus Konrád konténer kontrát konzultáció kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kossuth tér kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kőszeg kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz Közigazgatási közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kultúra kumin kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurva kurvul kusza kürt küzdelem l simon laci lajos lakás lakitelek lakók lakosság lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lenin lény lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális libsi Liga lineker liptai lista Liszt lmp lobogó lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyar hírlap magyarnép magyarok magyarország Makó Makovecz mal mámor mangalica maradni március Mária Markhot martens martonyi masiniszta másképp másolás másország mass maszatolás maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megállapodás megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvéd megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség mellébeszélés melocco menedzser menetrend menni mentelmi mercedes méret merkel mesefesztivál mesterházy mészáros mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden minimálbér miniszter miniszterelnök Minisztérium minőség miskolc mlsz mnb mocskos módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molinó molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár most múlik motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt multi munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely mutyi müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik nemcsák német németh németh szilárd németné németország nemkívánatos nemzet nemzeti nemzeti konzultáció nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyár nyaralás nyerőgép nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyirő nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás oláh olaszliszka oligarcha olimpia oltás ombama omninvest omsz opera óra orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít ormény orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság országgyűlés ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrség őrült ősmagyar összefogás összeírás Összmagyar ötkert övezet özvegy paca package pakett pál palcsó pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parkolás parlament parragh párt pártok pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pávatánc pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti péterfalvi peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa piros pont pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium plakát platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornó pornográfia portugál post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program prohászka psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag puskás putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda ratyi református reggel regisztráció regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer republikánus repülőtér reset rettegés révész révkomárom rex rezidens rezsi ring riport rmdsz robinson rogán rohadék rohadt roma román romkocsma romney rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata safarov sajt sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarka sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sír sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona sósav sote souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steiner steinmann stílus stohl strasbourg striga sukoró susan Süs süveges svájc svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szabika szag szájbarágó szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai szalai annamária számítás számla számozás száműzetés szaniszló szanyi szar szárnyalás szász szatmárnémerti szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székház székhelyi szekrény Széles szélsőség szem szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni szerződés szferenc sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szíria szirtes szlovák szlovákia szobatiszta szobor szociális szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szovjet szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tabletta tábor tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár táncrend táncsics tandí tandíj tanú tanulás tanulmány tárgyalás tárki tarkó tarlós tarrbéla tartani táska tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi temetés temető tér teremőr terepjáró terike terjesztés termék termékdíj terrorista tesco teve tévé tévéköztévé tévkapcsoló tgm tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tóth tőke tőkés tömeg török történelem történet törvény törvénykönyve tőzsde trafik traktor triceratopsz trockij Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudomány tudós tulajdonos turul tusk tusnádfürdő tusványos túsz tülekedés tünde tündérmese tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD uht új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum usa úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vak vakcina válasz választás vallás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vattamány vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vesztes vezénylő vezért vezető vicc vidám fiúk vidék video videoton vidi viktor világ világrekord villa villák villamos virág vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonat vonnegut völgyek vörös vörös festék vuitton waffen washington wekerle wen wiesel Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zakatol zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri