Szalai kontra Annamária
fsp|2012. júl. 6. 18:03|65 komment, szólj hozzá te is!
Közélet, frekvencia, klubrádió, pályázat, szalai annamária, számozás
Tisztelt Centrumközpont! Alulírott Málnavadász Lajosné született Lelkesné Fásult Margit, magyar állampolgár, azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a Főnénit azonnal és páros lábbal.

Nem azért, mert nem tartja be a törvényeket: az ilyen az Önök szemében nem számít vétségnek, mert Önök, T. Központi Centrum, a mások törvényeit eltörlik, a sajátjaikat pedig nem tartják be.
A Klubrádió pályázatáról van szó, amely Főnéniék szerint először magas színvonalú volt (de sajnos, volt nála jobb is), később meg az lett vele a baj, hogy alakilag nem felelt meg a követelményeknek.
Vagyis, hogy csak a lapok vannak beszámozva, az oldalak nem.
Ezen bukott meg a Klubrádió pályázata, hogy az amúgy üres hátoldalon nem voltak számok. Mert a magyar embert zavarja, ha üres hátoldalt lát.
Bántja a tekintetét, nem tudja mire vélni.
Fondorlatot sejt mögötte, rontást. Elborul az agya, ökölbe szorul a talpa.
Lenin írt üres hátoldalakkal teli irományokat, meg Rákosi.
Gyurcsány és az Emúttnyócév.
De nem ezért kell meneszteni a Főnénit, hanem mert ahhoz a gyalázathoz sem ért tisztességesen, amivel megbízták. Csak júliusban vette észre ugyanis, hogy a Klubrádió olyan pályázatot adott be, amelyet szerintük el sem lehetett volna fogadni. Egészen mostanáig azt hitte, hogy a Klubrádió pályázata jó (de van nálánál is jobb), le is osztályozták annak rendje és módja szerint, adtak rá 65 pontot a maximálisan kapható 72-ből.
Vagyis, Főnéniék hanyagul végezték a munkájukat. Nem vették észre, hogy amit ők majdnem tökéletesnek gondolnak – a 72-höz mérten a 65 egészen jó arány – az tartalmilag nulla, stilisztikailag silány, alakilag szabálytalan. Mert nemcsak az oldalakat, de a hátlapokat is meg kellett volna számozni.
A képeket elfelejtették kiszínezni.
És nincs rajta lábjegyzet.
Hiányzik az oldalak tetejéről a vonatkozó Nyirő-idézet.
Sehol a Kedves Vezető dicsérete.
Ráadásul nem kockás papírra volt írva a pályázat, pedig Főnéninek már az óvodában is kockás papír volt a jele.
Csak most tűnt fel mindez az éber tekinteteknek, akkor, amikor már nem lett volna szabad semminek sem feltűnnie. Mostanra ugyanis már csak egyetlen dolguk maradt volna Főnéniéknek: végrehajtani a magyar bíróság jogerős határozatát, odaadni a Klubrádiónak a már elnyert frekvenciát, aztán menjen mindenki isten hírével.
Nem elég megszavazni a törvényt, be is kell azt tartani.
Tisztelt Központi Centrum Sajtómédia!
Kéretik Főnénit páros lábbal.
Most rögtön, de legkésőbb azonnal.
Hozzászólások
Eddig 65 komment érkezett (
)
1.
menta
2012. 07. 06. 18:09
Újabb kifogás Anomáliáéktól: nem írták alá az üres hátlapokat.
Ja, és talponállóba küldték a kr-t, azt mondván, hogy oda való.
Romkocsmából talponállóba..
2.
markspicc
2012. 07. 06. 18:17
Ahelyett, hogy hagynák működni a Klubrádiót, és akkor mondhatnák, hogy az ellenzéki véleményeknek is van rádiója. Csak a saját tehetségtelenségüket árulják el azzal, hogy nem észérvekkel (ha ez esetben vannak egyáltalán ilyenek), hanem a "kétharmad mindenre jogosít" szemét dumájával próbálják akaratukat keresztülvinni.
Lehet, hogy Burgenlandban már előkészületeket tettek a Klubrádió (lánykori nevén a Szabad Európa Rádió) középhullámú (ez a sáv minden rádión van) sugárzásának beindítására?
3.
markspicc
2012. 07. 06. 18:26
1. menta
"Újabb kifogás Anomáliáéktól: nem írták alá az üres hátlapokat."
Én láttam már sok pályázatot, de olyat egyet sem, ahol alaki feltétel lett volna az üres hátoldalak szignálása. Az oldalak külön-külön szignálásának az a lényege, hogy utólag ne lehessen a pályázó szándékától eltérő lapokat beletenni (olyan könnyen).
Ezzel az erővel elő lehetne írni azt is, hogy az összefogott pályázati anyag lapjainak élét is le kell szignálni.
4.
menta
2012. 07. 06. 18:35
Pedig ez volt a kifogásuk.
Az üres hátlapok aláírása.
Ez már tragikomédia.
5.
Hmmmm
2012. 07. 06. 18:39
pedig már régi tanulság: üres papírt sose szabad aláírni.
6.
Nyírfa
2012. 07. 06. 18:52
++++++++
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:))))))))))
7.
cconn
2012. 07. 06. 19:02
Szép is lenne a páros lábbal...
Szerintem kitüntetik. Elsőnek a Viktor diktátor, majd az összes segédje, akiknek a nyelve hozzánőtt...
8.
joti
2012. 07. 06. 19:08
Amit nem értek:
Amikor – még a 92,9 MHz-re – megszületett a jogerős bírósági ítélet a Klubrádió javára, és mégsem kapták meg a frekvenciát, miért nem kértek Aratóék bírósági végrehajtást?
És akkor a Főnéninek se nagyon maradt volna más választása, mint tenni egy szívességet...
9.
4elefánt
2012. 07. 06. 19:10
nol.hu/velemeny/orban_szotyizik
Tetszik nekünk ez a spinyé mondák a nem akárki!
A szotyis különösen jól szórakozik rajta, különösen, ha egy bajszos macskát lát tinglitanglizni..
10.
agro
2012. 07. 06. 19:11
Én pedig azt sem nem értem, hogy ilyen gyenge játékosokból hogyan sikerült a csuti csapatkapitánynak válogatottat csinálni?
11.
sansz
2012. 07. 06. 19:32
Péter!
Baj lesz még ezzel a képpel is... Nem láttad el korhatáros jelzéssel!
12.
fsp (szerkesztő)
2012. 07. 06. 19:38
Joti8, a 92.9-ben még nincs jogerős ítélet. Most csütörtökön lett volna, de egy héttel elhalasztották. Ha minden igaz, jövő héten csütörtökön lesz jogerős ítélet.
A 95.3-ra van jogerős ítélet, ott tényleg lehetett volna bírósági végrehajtást kérni. A Klubrádiónak nyilván a 92.9-es frekvencia lenne jobb, mert az közszolgálati és emiatt ingyenes. A 95.3-as kereskedelmi csatorna, azért pénzt kérhet a médiahatóság - nyilván a Klubrádiótól annyit, amennyit nem szégyell.
13.
giresse
2012. 07. 06. 19:41
Válogatott??? Igaz, gazemberekből is lehet csapatot gründolni, és ahogy elnézem a felhozatalt, összejönne egy bajnokira való.
Nem tehetek róla most már naponta jut eszembe Hofi.
14.
menta
2012. 07. 06. 19:52
Magyar György ügyvéd a délutáni műsorban mondta, hogy azonnal fel kell jelenteni a médiahatóságot szándékos károkozásért.
15.
menta
2012. 07. 06. 19:56
nol.hu/belfold/mszp__a_mediatanacsnak_mennie_kell__0706
A Médiatanács arra hivatkozva zárta ki a Klubrádió pályázatát a 95,3-as frekvenciatenderből, hogy a pályázati anyag szöveges oldalainak üres hátlapjait nem számozták be és nem írták alá. A Klubrádió bíróságon támadja meg a Médiatanács végzését.
16.
menta
2012. 07. 06. 20:21
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=144009#c
Nem járhat tartalmi következményekkel, ha egy pályázó nem írja alá az üres oldalakat - 20:06
17.
kvantum
2012. 07. 06. 20:47
12.fsp!
Tényleg csak kíváncsiságból. Szerinted mennyi lenne az az összeg, amit már szégyellene kérni a médiatanács?
18.
fsp (szerkesztő)
2012. 07. 06. 21:14
Kvantum, nem tudom. Most, ha jól tudom, 55 millió körül van a 95.3 éves díja. Ez is elég sok, a rádiós reklámpiac ugyanis sokkal kisebb, mint a tévés. (Kivéve, ha az állam nyomja bele a pénzt, mint a Class FM rádióba).
19.
vektorviktor
2012. 07. 06. 21:59
Hát persze, mert az 1, 2, 3, 4, ... számozás egyenként aláírva nem megfelelő!
Ártunk és ormányunk már kétharmados törvénnyé emelte az irracionális(!) számok használatát. Mindent, ami irracionális. Ezentúl a helyes számozás: 1, 2, 2.71..., 3, 3.14..., 4, ... stb. Namost tehát az irracionális oldalak nincsenek aláírva, úgy bizony!
20.
elsore
2012. 07. 06. 22:00
És a kiadványukból az is kiderül, hogy milyen jót szórakoztak az egészen...
21.
vektorviktor
2012. 07. 06. 22:08
Egyébként k.va jó a kép!
Légyszi valaki, akinek kéznél van egy képszerkesztő, írja már rá a labdára, amibe belerúg ez a nő, hogy "Demokrácia"!
Légyszi, légyszi...
22.
joti
2012. 07. 07. 0:03
fsp 12
Köszönöm a korrekciót!
Összekevertem a MHz-ket, meleg van ...
23.
joti
2012. 07. 07. 0:22
vektroviktor 19
A π (pi) lásd: hu.wikipedia.org/wiki/Pi_%28sz%C3%A1m%29, valóban irracionális szám, de a Médiahatóságnál sokkal racionálisabb. Egy kész cirkusz, amit művelnek!
Szépséghiba: a cirkuszjegyet, ha tetszik, ha nem, az adóforintjainkból kell megvennünk.
24.
joti
2012. 07. 07. 0:50
vektroviktor 21
demokrata.atw.hu/szalai-annamaria-rug-es-villant.jpg
Erre gondoltál?
25.
Frank1
2012. 07. 07. 3:53
Szerintem az újabb elutasítás indokaként sokkal jobban megállta volna a helyét, s a meglepetéstől még fellebbezni is elfelejtettek volna Aratóék, ha Szalai Pornó Annamária azt írta volna, hogy elutasítjuk a klub rádiót, mert nem számolták meg a szerkesztőség lovait, s Bolgárék nem kampányoltak a gipszlenyomatos L..Simon fideszes koszorús költő alaptantervbe történő szerepeltetése mellett...
Nem tudják még ezek, hogy milyen távlatok nyíltak meg az ő kétharmadukkal......
26.
kvantum
2012. 07. 07. 5:43
18.fsp.
Köszi a korrekt választ, bár én inkább arra gondoltam, hogy létezik olyan összeg, amit ezek szégyenlenének?
27.
menta
2012. 07. 07. 6:47
nol.hu/archivum/mszp__a_mediatanacsnak_mennie_kell__0706
28.
harunalrasid
2012. 07. 07. 8:42
végül is igazuk van. az üres hátlapra - utólag - bárki, bármit odaírhatna hatóságéknál. ők csak ezt akarták elkerülni, nehogy már csaláson kapják őket. a törvényszegés, a bírósági ítélet semmibe vétele, az más. az csak könnyű ujjgyakorlat fideszéknél.
29.
harunalrasid
2012. 07. 07. 8:52
jut is eszembe: ezek tényleg tökhülyék!
ha ellehetetlenítik a klubrádiót, hova lesz a kedves vezér, népünk boldogsága, meg úgy az egész kurva 2/3 hivatkozása, hogy na de kérem, mijazhogy itten nincsen demokrácija, háhiszen ottan van a klubrádijó, az élő példa!
kijafaszra fognak mutogatni a demokrácija élő példájaként?
30.
harunalrasid
2012. 07. 07. 9:00
az amerikai focihoz értőket kérdezem: mégis, mijafaszt csinál ott ez a 3,14csa?
mert ugyebár, kezdőrúgást nem éppen onnan szoktak végezni, márpedig máskor - még demoba sem - nincs keresni valója civilnek a pályán.
ha jutalomrúgás, rendben, de akkor pláne nincs ott keresni valója, ráadásul el se látna a kapuig.
ott van a képen az a gyűrű formájú tartó, ami segíti a tojás leszúrását, de az megint nem az amerikai foci eszköze.
szóval, mit is látunk akkor?
egy kb. 3 méterre letottyanó labdát, és egy idióta vigyort.
ez van.
31.
sansz
2012. 07. 07. 9:17
Hölgyeim és Uraim! Önök a Nemzeti Bábszínház hónapok óta nagy sikerrel játszott „Annamarinak mindig igaza van” c. bohózatának újabb felvonását látják, a nagy bábművész, Kemény Kekec Viktor rendezésében.
Csak, hogy kezeljük helyén a dolgokat!
32.
vektorviktor
2012. 07. 07. 9:33
joti 23
Tökéletesen erre gondoltam, köszi! :)
33.
menta
2012. 07. 07. 11:38
Kapja meg a Klubrádió azt az összeget, amit elveszít a piacon! - 2012.07.06
Érdemi döntések ellen van jogorvoslat, mondta a Klubrádió, Megbeszéljük c. műsorában Magyar György ügyvéd azzal kapcsolatban, hogy a médiahatóság végzést hozott arról, hogy a pályázat eredménytelen, ebből a Klubrádió is ki van zárva. Magyar György azt a jogi tanácsot indítványozza, hogy a rádió kezdeményezzen végrehajtást.
Így nevezik azt, ami a jogerős döntés után következik. Hozzátette, hogy közigazgatási jogkörben okozott kárért pert kell indítani a hatósággal szemben, mert igen súlyos joghátrányokat szenved el a rádió - ezáltal a hallgatók is - hogy - többek között - nem képes tevékenységét teljes időben ellátni, vissza van fogva, nem tud reklámfelületeket biztosítani, két havonta egy "spárgán lóg az élete" - fogalmazott. A hatóság játéka, joggal való visszaélése, jogellenes - mondta. Ez, pedig megteremti a kártérítés jogalapját. Kapja meg a Klubrádió azt az összeget, amit elveszít a piacon - fogalmazott.
34.
kiskondás
2012. 07. 07. 12:47
Pornós Mari véleménye a totálblődségéről: Kérem szépen engem kihagyni ebből! Ez pártfeladat volt!
35.
alfonc
2012. 07. 07. 13:01
*******************************1*******************************
*** Végiggondoltam a következményeket.*******************
***Valahogy így nézhet ki egy szabályos pályázati oldal.****
***************************************************************
**********************************************XY**************
********************************************aláírás***********
***************************************************************
Elvégre nem csak az üres oldalakra, hanem az üres, vagy félig üres sorokba is lehetne utólag írni. Csakhogy a pályázat nem egy példányban létezik, és a másolat(okat) az eredetiből fénymásolással kell előállítani.
Van 235 oldal, amin szöveg van.
Van 235 oldal, amin aláírás van.
Van 235 oldal, amin oldalszám van , méghozzá 1-től 235-id minden szám egyszer, és csak egy.szer szerepel.
Mindez összesen pontosan 235 oldalon.
Ilyen körülmények között csalni csak akkor lehet, ha a bíráló hatóság összejátszik a pályázóval. (ebben az esetben ennek a valószínűsége nulla)
Ez ellen a legjobb fegyver, ha a bíráló hatóság nem egyetlen érdekcsoport képviselőiből kerül ki, illetve a nyilvánosság.
Menjenek a fenébe!
36.
alfonc
2012. 07. 07. 13:07
Ennyit a szabályos pályázati oldalról. Ha bemásolom a ide a hozzászólás ablakba, akkor a sorok egyforma hosszúak.
37.
alfonc
2012. 07. 07. 13:15
Még tovább gondoltam a dolgokat. Ezen az alapon minden pályázat elutasítható, csak bele kell rakni egy üres lapot, és arra hivatkozni, hogy nincs oldalszámozva és aláírva.
Ez aztán a jogbiztonság.
38.
harunalrasid
2012. 07. 07. 13:55
37. alfonc
2012. 07. 07. 13:15
miről beszélsz?
orbanisztánban, ahol kormányzás helyett hatalomgyakorlás van, jogbiztonságot keresel?
ráadásul a politikai kormányzás még csak ez után jön!
39.
-G&X-
2012. 07. 07. 15:18
Nos ebből akkor az következik, hogy anno a Class és a Neo pályázata is érvénytelen volt, hiszen valszeg azok hátoldala sincsen alácsuklózva.
szalacsi anomália elmehet abba a jó, hazaáruló, szervilis, tetves, büdös,kommunista keserédes szülőjébe.
40.
-G&X-
2012. 07. 07. 15:19
Amúgy a képen a labdára a "jogállam" szót kéne írni.
41.
Botos András
2012. 07. 07. 15:48
Szerintem is ezt a hülye picsát páros lábbal kéne valagba rugni.
42.
GeGá
2012. 07. 07. 16:28
Ezeket az arcokat kell jól megjegyezni!!
nepszava.com/2012/07/magyarorszag/mediatanacs-a-klubradio-onmagat-zarta-ki.html
43.
sansz
2012. 07. 07. 17:05
42. GeGá
Sajnos, ennél azért jóval többen vannak, akik ezt a fajta figyelmet "kiérdemelték".
44.
GeGá
2012. 07. 07. 17:29
43. sansz
Igazad van Sansz, de ide felsorolni sok volna!
Egyszer Ossziánhoz leírtam, majdnem 1 méter volt! :-))
45.
menta
2012. 07. 08. 8:56
kard.blog.hu/2012/07/07/a_mediatanacs_kiuti_a_hircsardat
46.
menta
2012. 07. 08. 9:06
www.facebook.com/photo.php
47.
k.gyula45
2012. 07. 08. 9:09
37.Alfonc!
Teljesen igazad van, ilyen alapon mindig, minden pályázat érvényteleníthető. De nem ez zajlik a közbeszerzéseknél is? Istenem, hol élünk, és mi lesz itt még? Egy klasszikust idéznék: ég a képemen a bőr! És ha remélhetőleg 2014-ben ormányváltás lesz, ezt a gerinctelen médiatanácsot hány száz milláért lehet majd elküldeni a 3,14csába?
48.
menta
2012. 07. 08. 9:20
varanus.blog.hu/2012/07/08/szalai_anomalia_kinevezesen_hany_alairas_van
49.
fsp (szerkesztő)
2012. 07. 08. 9:46
A független és pártatlan Szalonnamária:
napifix.hvg.hu/2012/07/08/szalainak-nem-kinos-az-arpad-pajzs/
50.
menta
2012. 07. 08. 10:10
FSP, ez a "Szalonnamária" elnevezés nagyon tetszik.:-)))
51.
fsp (szerkesztő)
2012. 07. 08. 10:21
Menta, nem én találtam ki, de jó helyről loptam.:)
Csak tiszta forrásból.:)
52.
sansz
2012. 07. 08. 11:39
A posztot olvasván még azon apróság ugrott be, hogy ugyan mit gondolhatnak most azok a vizsgabizottsági tagok, akik Anomáliát anno átengedték a közigazgatási szakvizsgán?
53.
GeGá
2012. 07. 08. 14:00
52. sansz
Biztos vagy benne, h van neki olyan?
Látjuk, h érettségivel is lehet valaki miniszter!
A képzettség manapság nem követelmény, vagyis nem az a követelmény!
A hosszú, érdes nyelv, feltétlen hűség!!
54.
sansz
2012. 07. 08. 20:00
Csak feltételezem, hogy megvan neki. A vizsgára várakozók között ugyanis anno láttam téblábolni. Annak híre lett volna a megyei hivatalnál, ha elmeszelik. Persze lehet az is, hogy elég volt neki megjelenni. De jól mondod, mostanában nem ez számít.
55.
sansz
2012. 07. 08. 20:09
Az előbbiről lemaradt, az 53. GeGának szólt.
56.
GeGá
2012. 07. 08. 20:32
55. sansz
Értettük mi eztet kérem!
Azért gondolom, nem vagy büszke arra, h ismered Marcsit?
Még, ha látásból is! :-))
57.
menta
2012. 07. 08. 21:11
Keresik Hugh Grant privát címét a Miniszterelnökségen, hogy postázni tudják azt az anyagot, amelyből a sztár részletesen megismerheti a hazai médiaviszonyokat. A kormány azért szeretne levelezni a színésszel, mert az nemrégiben kritizálta a magyar médiatörvényt.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/hugh_grant_utan_nyomoz_a_magyar_kormany.524766.html
58.
GeGá
2012. 07. 08. 21:24
57. menta
Menta!
Meg kellene kérdezniük valamelyik utcán játszó kölyköt, az megmondaná, mert őt ismerik!
Sőt tisztelik is!
Ezeket meg? :-))
Akár megkérdezhetnék Bruce Willis-t is!!
59.
sansz
2012. 07. 08. 21:27
56. GeGá
Nincs olyan "szerencsém", csak szembetalálkoztunk a folyosón. Aztán orcázata alapján olyan össze téveszthetelen.
60.
GeGá
2012. 07. 08. 21:40
59. sansz
.... és képzeld el, h azóta öregedet, - mit nem mondok - nyomot hagyott rajta az idő, meg az alkohol!
Szóval nem szép, de van benne valami visszataszító!! :-))
61.
sansz
2012. 07. 08. 21:45
57. menta
Ez a mániájuk, a levelezés. Honnan jöhet ez nekik, talán Szilágy Erzsébet a főnök valamelyik felmenője, vagy postaláda volt neki a jele az oviban? Persze kell megfelelő munkát is adni a mostanában felfejlesztett "magyarázó" brigádnak.
Röhög rajtunk a világ!
62.
sansz
2012. 07. 08. 22:06
60. GeGá
Hát van még néhány ilyen a narancsos fronton, pl. Gabika, Rózsika...
63.
Nyírfa
2012. 07. 08. 22:17
Ez is van olyan röhejes, mint Szalai Annamária: :-))))
www.napi.hu/magyar_gazdasag/hugh_grant_utan_nyomoz_a_magyar_kormany.524766.html
64.
GeGá
2012. 07. 09. 7:58
Még mondja valaki, h ........
nepszava.com/2012/07/magyarorszag/megszerettetne-magat-a-cenzura.html
65.
ostobácska
2012. 07. 10. 21:38
Az egészből csak az látszik, hogy a hatalom fél, nem kicsit, hanem nagyon. Ez jó jel, mert a hatalom gyengülését mutatja és talán remélhetjük, hogy 2014- ben értelmres emberek kerülnek hatalomra.