Szűzlányként a kuplerájban
fsp|2012. febr. 14. 20:29|60 komment, szólj hozzá te is!
Közélet, göncz, gyarmat, kupleráj, orbán, szűz, unió
Ha sikerül neki a mutatvány, Orbán Viktor lesz az első, aki szűzlányként dolgozhat egy kuplerájban. Mindez persze eddig sem volt idegen tőle - ő mondta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit tesz. Ám bármit is nézünk, csak azt látjuk, hogy a Kedves Vezető külföldön erkölcsösnek igyekszik látszani, miközben idehaza romlottként kelleti magát. Sőt, nem csak a határainkon túl mismásol, de idehaza is két országban él: mást mond az övéi előtt, hazai pályán, és mást idegenben, a többiek előtt.

Régóta tudjuk, hogy a legjobban az övéi között, tapsviharban szeret beszélni. Hogy leginkább olyan helyeken mutatkozik, ahol bármit mondhat, taps lesz a jutalma.
A világ azonban ennél bonyolultabb, és bármennyire is sajnálatos, még mindig nem úgy működik, ahogyan azt Orbán és pártja szeretné.
A helyzetet tetézi, hogy már külhonban is kiismerték a Kedves Vezetőt. Tudják róla, hogy mindenre képes. Még arra is, hogy mást mondjon reggel, és megint mást ugyanannak a napnak a délelőttjén.
Január 21-én, a korai órákban, a rádióban az éppen ügyeletes közszolgálati mikrofonállvány lelkes alákérdezése mellett megköszönte a Békemenet résztvevőinek, amiért nem engedik, hogy Magyarország az Unió gyarmata legyen. (Magyarul, és angolul is felírták ezt egy molinóra a békemenetesek, talán rovásírással is odavéshették volna, csakhogy értsen mindenki a szóból.) Aztán, nem egészen fél nappal később, néhány száz kilométerrel arrébb, Brüsszelben, ugyanez (?) az Orbán Viktor arról biztosította az Európai Unió vezetőit és testületeit, hogy hazánk Európa része, a törvényeink pedig európaiak.
Reggel még buja bájait árulta a pénzes kuncsaftoknak, délelőtt már hamvas szűznek mutatta magát.
Göncz Árpád születésnapja kapcsán aztán ismét eljátszotta a hamvasan ártatlan örömlányt. Köztudott, hogy a Magyar Köztársaság első és mindmáig legnagyszerűbb elnöke jó ideje vörös posztó Orbánék szemében. Másfajta politikai kultúrát (és emberi tartást) képvisel, mint amilyet ők szeretnek és elviselnek. Göncz Árpádnak természetes, hogy úgy magyar, hogy közben európai. Nem kell neki ezt naponta hatszor elmondania, tudja róla mindenki, és ő maga is tudja ezt magáról.
Amikor Göncz Árpádot, kilencvenedik születésnapja alkalmából mindenfelől elhalmozták ajándékokkal és jókívánságokkal, a magát jobboldalinak mondó oldal zavartan hallgatott. Schmitt Pál megeresztett ugyan egy telefont finnországi bujdosásából, ám ennek nincs jelentősége. Plagi bácsi nem tud olyat tenni, aminek volna bármilyen jelentősége – talán, amikor tárogatón játszik, annak még van valamennyi súlya.
A pártok is üdvözölték a 90 éves Göncz Árpádot, vártuk, hogy majd Orbán is mond valamit. Ha másként nem, kelletlenül, munkaköri kötelességből. Legalább annyit, hogy boldog születésnapot, Elnök úr.
Aztán kiderült, hogy Orbán lehetetlenre vállalkozott: köszöntötte ugyan a volt államfőt, de úgy, hogy szabadságharcra hergelt seregei ne tudjanak róla. Mint a mesebeli királylány: vitt is ajándékot, meg nem is.
Nagyon kellett keresni a hírek között, nem verték nagydobra sehol.
Egyedül a Hír24 portál adta közzé - a közszolgálati média, nyilván jó okuk volt erre, mélyen hallgatott. Még a magukat kereskedelminek mondó, ám kényszerűségből a kormány kezéből falatozó kereskedelmi tévék sem kapkodtak, hogy világgá kürtöljék az eseményt.
Pedig a hír igaz: Orbán Viktor hosszabb táviratban üdvözölte születésnapja alkalmából Göncz Árpádot. Csak hát, mindez nem illik bele a Göncz-ellenes képbe. Egy olyan világba, ahol minden, ami normális és európai, szitokszónak minősül.
A Kedves Vezető szégyelli az övéi előtt, hogy megpróbált európainak látszani. Kultúrembernek, ha úgy tetszik. Bizonyos körökben ugyanis szégyen az ilyen, titkolni való gyengeség.
Úgy akarta élvezni a szexet, hogy közben az ártatlansága is megmaradjon. A tudományban ez ma már nem lehetetlen, a sebészek az elhagyott szűzhártyát is képesek visszavarrni.
A politika tudománya azonban még nem ennyire fejlett: itt az eljátszott, vagy soha nem is volt tisztességet a legügyesebb mutatványosok sem pótolhatják.
Hozzászólások
Eddig 60 komment érkezett (
)
1.
Shakespeare
2012. 02. 14. 20:51
Petting, petting. Vagy másik lukba dugták. :))
2.
Shakespeare
2012. 02. 14. 21:41
Hónapok óta mondjuk, hogy Orbán mindent rosszul csinál. Igaz?
Még semmit nem mondtunk, hogy mi lenne jó. Amíg ilyen töketlen
hülye az ellenzék, ha Kuncze visszatérésén örömködik, ahelyett ,
hogy a halál fa**ára hajtanák el , addig mire lehet számítani?
Orbánnak az élet tálcán hozza az esélyeket. :))))
3.
4elefánt
2012. 02. 14. 21:42
Ilyne csókosok mellettkönnyű !
s3.images.www.tvn.hu/2006/09/30/14/18/www.tvn.hu_180adbcd2feeaf6709b1aa45c5633cdb.jpg
4.
lombik
2012. 02. 14. 22:01
Örülök, hogy Kuncze Gábor újra politizál!!!
Kuncze összes hozzászólása a Parlamentben egy-egy retorikai konyakos meggy volt!!!
Kevés, kicsi de nagyon velős, élvezhető, és sokszor benne volt a meggyben még a mag is!! Imádtam, amikor az ellenzék foga ráharapott!! Az akkori ellenzék, Orbán és csapata!!! Már amikor bejártak a Parlamentbe és nem csak a fizetésüket vették fel érte, meg a hozzá tartozó juttatásokat!!!
Üdvözlöm Kuncze Gábort!!!
5.
fsp (szerkesztő)
2012. 02. 14. 22:18
Lombik, kidobtam az ismétléseket!
6.
luxe6
2012. 02. 14. 22:21
Orbán a szüzességét minimum a székház eladásnál elvesztette....
Azt viszont örömmel látom, hogy gratulált Göncz Árpádnak,....régóta 1 piros pont...
Kunczét én is üdvözlöm, sok sikert neki és a SZPE-nek!
7.
Osszián
2012. 02. 14. 22:56
Én is örülök Kunczének. Ha marad akkor, az SZDSZ nem hull atomjaira.
Más:
"Orbán már beszél Schmitt leváltásáról - 17:21
Úgy tűnik, Orbán Viktor számára is vállalhatatlanná vált Schmitt Pál helyzete - legalábbis ezt jelzi, hogy a miniszterelnök frakciótársai előtt arról beszélt, "elengedi" Schmitt Pált. A plágiumbotrányba keveredett köztársasági elnök utóda Martonyi János, a jelenlegi külügyminiszter lehet."
8.
raptor
2012. 02. 14. 22:59
Péter!
Ezt írod: "A világ azonban ennél bonyolultabb, és bármennyire is sajnálatos, még mindig nem úgy működik, ahogyan azt Orbán és pártja szeretné."
De már majdnem!
Kijelentette valamelyik nap, h már közelít az EU az ő elvárásaihoz!
Hát mi ez, ha nem pofátlan önbizalom, nagyzási mánia?
9.
sansz
2012. 02. 14. 23:00
Péter!
Azért azt el kell ismerni, nagy figyelmet igénylő feladat az övé! Nagyon oda kell figyelnie, hogy hol, mikor, kiknek beszél. A taps, az meg siker jele és ő nagyon oda van a legapróbb sikerért is. Olykor "köpköd", csapkod is, de ez akkor van, amikor legyektől hemzsegő disznóólban érzi magát. A disznók meg a legyek nem érdemelnek mást!
10.
Shakespeare
2012. 02. 14. 23:11
És Martonyi helyére? :)))
Dr. DEUTSCH TAMÁS
11.
Osszián
2012. 02. 14. 23:16
Emilke ne hozd ránk a szívbajt...
Ámbár - rosszabb megítélésünk már nemigen lehet.
12.
hééé
2012. 02. 15. 6:19
Maradt volna Szűz az Édesanyja, és a Felesége!!Hogy lehet lefeküdni,és ágyba bújni egy ilyen emberrel????Szóval én Anikót sem becsülöm.-Most képzeljétek el.!!
13.
fsp (szerkesztő)
2012. 02. 15. 7:22
Lux26, szerintem épp ez a ciki. Hogy úgy gratulált, hogy közben szégyellte. A saját tábora előtt ciki, hogy gratulálnia illett.
14.
fsp (szerkesztő)
2012. 02. 15. 7:24
Osszián, a helyzet bonyolultabb. Kunczéval a liberális ideológia jön vissza. És ez így van jól. Nem az SZDSZ. És ez is így van jól. Szerintem.
15.
fsp (szerkesztő)
2012. 02. 15. 7:27
Shakespeare10, a kérdés jogos. Martonyi ugyan európai figura, de állítólag a múltja neki is foltos.
16.
hééé
2012. 02. 15. 7:49
Martonyi, Eu figura????-NA, Neee...
17.
ronagyuri
2012. 02. 15. 8:56
Az még csak, csak hogy valaki "termelő alkakmazott" egy kupiban és közben azt akarja elhítetni, hogy még szűz. Az igazi gondok ott kezdődnek, ha akad(nak) olyan(ok), akik elhiszi(k) neki!!!! =))
18.
Kokó
2012. 02. 15. 10:01
17,: Gyuri!
Egyre kevesebben....
A baj az, hogy a konfliktusok elkerülése végett, az Únió is úgy tesz mintha hinne neki...
Visszadobja a labdát nekünk...
"Mi" keltettük életre, a mi dolgunk megszüntetni...
Az EU nem isten csak egy érdekszövetség....
19.
sansz
2012. 02. 15. 11:38
14. fsp
Az egészséges szervezet immunrendszere is kitermeli minden betegség „ellenszerét”, ilyen lehet a megújuló liberális eszme is társadalmunk diktatúra, autokrácia nevű bajaira. Legalább is remélem.
20.
sansz
2012. 02. 15. 11:54
18. Kokó
Hát ez az, hogy „mi” keltettük életre! Ezért lehet az, hogy bármennyire szeretném azt mondani, ez az ország jobb kurmányt (akarom mondani kormányt) érdemelne, de inkább nem mondom. Az a nép, amelyiket csak az uszítással (mert programról jóformán egy szavuk nem volt) ennyire meg lehet vezetni, nem érdemel mást. Csak ideje lenne már a mákonyból felébredni és a közönyt levetve valamit tenni is!
21.
menta
2012. 02. 15. 12:29
FSP, Orbánt nem zavarják az olyan apróságok, hogy foltos a múltja annak, akit ki akar nevezni.
Akit Kövér házelnöki posztja nem zavar, ilyen apróságokkal nem törődik.
Elég csak Kövéren túl az elszámoltatókat nézni: egyiknek választási csalási pere volt, másikra rábizonyították, hogy holtakkal íratta alá a papírokat.
A "luxuslakások" miatt másokat feljelentő Budai úgyszintén honvédségi luxuslakást vett meg olcsón.
22.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 15. 12:51
nekem erről az jut eszembe: ha nem megy a kupi, nem a bútorokat kell lecserélni, hanem a lányokat!
23.
Kokó
2012. 02. 15. 13:20
Effendi, nem csak a lányokat, de a Madamot is...De még a "vak" zongoristának is mennie kell...
24.
Kokó
2012. 02. 15. 13:21
Effendi, nem csak a lányokat, de a Madamot is...De még a "vak" zongoristának is mennie kell...
25.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 15. 13:55
neki talán még jut valahol egy hely, igaz, csak tárogatósként, mert már fújhatja:-)
a madamhoz meg majd eljárogatnak a régi lányok, elábrándozgatnak egy kicsit a közös múltról, hogy hihihi, amikor a kövér, meg a lázár, gatyára vetkezve, abban a narancsos otthonkában a szalon közepén táncoltak és a gabika cipellőjéből itták a pezsgőt, a szájer meg verte a ritmust hozzá, de vidám is volt!
26.
-G&X-
2012. 02. 15. 14:51
Szűzsrácként a sitten - ezt kéne már megírnod Péter!
27.
raptor
2012. 02. 15. 16:21
Én már "csak" arra leszek kíváncsi, h milyen indokkal?
Megrendült egészség?
Más fontos beosztás?
Bebizonyította alkalmatlanságát?
Nyugger lesz? :-))
28.
raptor
2012. 02. 15. 16:23
26. -G&X-
Nem sokáig lenne!
Csak egy pillanat műve!
Ott nem válogatósak az emberek!
Persze, lehet, h élvezné is!! :-))
29.
morpho
2012. 02. 15. 18:07
Milyen sokan ekézték itt annó a Napkeltét. Most végre igazi, színvonalas, profi műsor látható a Magyar Televízió reggeli műsorában... Érdemes megnézni ezt az alig három perces videót..
comment.blog.hu/2012/02/15/mar_csak_egy_vicc_az_mtv
30.
raptor
2012. 02. 15. 18:20
29. morpho
Morphó!
Te ilyeneket nézel? Mazochista vagy?
Nézd inkább ezt:
hvg.hu/itthon/20120215_schmitt_pal_plagiumugye
31.
Vegyi61
2012. 02. 15. 19:10
Ennek az örömlánynak csak a dobhártyája szűz. De arról lepereg minden értelmes szó.
32.
Vegyi61
2012. 02. 15. 19:15
Amikor az EU parlamentben kiosztották, azt válaszolta hogy szinte mindenben egyetértés van. A vastag bőr a képén meg sem rezzent. Süketek párbeszédévé alakította a bírálatokat.
33.
markspicc
2012. 02. 15. 19:56
21. menta
Az MSzP évek óta tartó töketlenségét mutatja, hogy ilyen magas labdákat, meg hasonlókat (pl. a Fidesz kormány szerepét a Malév dilettáns becsődöltetésében) nem csap le, naponta rendezett sajtóértekezletekkel nem kiabálja tele a világot, vagy legalább az országot.
34.
markspicc
2012. 02. 15. 19:59
30. raptor
Nem is tudom, miért nem lepődtem meg a válaszokon... Tisztelet a kivételnek.
Ők a mi képviselőink. (Pedig nem is rájuk szavaztam.)
Mert megérdemeltük...
35.
raptor
2012. 02. 15. 20:52
34. markspicc
Én ezért tiszteltem Pokornit, mert ő kimondta!
Érdemes megnézni Schmittpalkót!
Előre engedi az ajtónál Kövért!
Bexarás!! :-))
36.
menta
2012. 02. 16. 6:00
Lunacek csütörtöki felszólalásában egyébként megjegyezte, hogy a békemenet EU-ellenes megnyilvánulásainak az elítélésével nem Magyarországot akarja megalázni, hanem a közös európai értékek mellett kíván síkra szállni. A zöldpárti osztrák képviselő már korábban is kihúzta a gyufát a magyar jobboldalon, amikor az érdekelte, hogyan lehet egy pártpolitikus, a fideszes Szájer József feleségeként Handó Tünde az Országos Bírói Hivatal elnöke. (Lunacek Áder Jánossal különbözött össze emiatt: amikor Áder azt mondta, mindenkinek bocsánatot kell kérnie mindenkitől, aki szerint Szájer felesége csak azért lett főbíró, mert Szájer felesége, Lunacek azt válaszolta, mindegy, hogy Handó Tünde férfi vagy nő, a lényeg, hogy miért lett bíró. Ha Szájer férfival élne együtt, és az illető így jutna magas tisztséghez, az sem lenne illendő – fogalmazott az osztrák politikus az EP január 18-án tartott Magyarország-vitája során.
nol.hu/kulfold/strasbourgig_hallatszott_bayer_frocsogese
37.
gerybá
2012. 02. 16. 16:44
A Zorbán kormány és rokonsága sem barátom, sem kedves ősöm ugyan, de a Lunacek, és hasonlóan felkészületlen társainak szövegéből is elegem van.
Mondjanak már végre tárgyilagos és megalapozott dolgokat, mondhatnám "tényeket", mert ezzel az általános süket támadással csak összehangolják azokat a hazai polgárokat, akik már sokallják, vagy megalapozatlannak tartják az állandó támadásokat.
Nem véletlen, hogy a hazai baloldali és liberális pártok támogatottsága semmit nem növekszik, a FIDESZ óriási szavazóvesztése ellenére sem. A nácizás, fasisztázás és rasszistázás már az előző választásoknál is elégtelennek, mondhatnám inkább kontraproduktívnak bizonyult.
Ha így folytatjátok, 2014-ben a Jobbik megkerülhetetlen erő lesz a kormányalakításnál.
Ha ez kell, hát hajrá, csak így tovább.
38.
gerybá
2012. 02. 16. 16:45
A Zorbán kormány és rokonsága sem barátom, sem kedves ősöm ugyan, de a Lunacek, és hasonlóan felkészületlen társainak szövegéből is elegem van.
Mondjanak már végre tárgyilagos és megalapozott dolgokat, mondhatnám "tényeket", mert ezzel az általános süket támadással csak összehangolják azokat a hazai polgárokat, akik már sokallják, vagy megalapozatlannak tartják az állandó támadásokat.
Nem véletlen, hogy a hazai baloldali és liberális pártok támogatottsága semmit nem növekszik, a FIDESZ óriási szavazóvesztése ellenére sem. A nácizás, fasisztázás és rasszistázás már az előző választásoknál is elégtelennek, mondhatnám inkább kontraproduktívnak bizonyult.
Ha így folytatjátok, 2014-ben a Jobbik megkerülhetetlen erő lesz a kormányalakításnál.
Ha ez kell, hát hajrá, csak így tovább.
39.
raptor
2012. 02. 16. 19:07
"Bármikor lemondhat Schmitt Pál
Összeférhetetlenség vagy az alkotmány megsértése - ezekben az esetekben fosztható meg a köztársasági elnök a pozíciójától. Lemondani azonban bármikor lemondhat, utódjának pedig még csak büntetlen előélettel sem kell rendelkeznie. Schmitt Pál plágiumgyanújáról március végére lesz bizottsági eredmény, de hogy ennek függvényében lemond-e a köztársasági elnök, arról ő maga és a kormánypárti honatyák is ódzkodnak nyilatkozni.".......
atv.hu/cikk/20120215_barmikor_lemondhat_schmitt_pal?source=hirkereso
40.
Vegyi61
2012. 02. 16. 19:55
A fidesz kuplerájának szűzlány-tagozata olyan abszurd, mint a munkástagozata. Bár a viktátor madámsága szórakoztató gondolat.
41.
Vegyi61
2012. 02. 16. 19:59
Bár inkább arra kellene egyházi befolyását felhasználni, hogy apáca lehessen. Nővé operáltatni magát ma már orvosi rutin.
42.
menta
2012. 02. 17. 5:57
www.radiosite.hu/files/tns2012januar.pdf
43.
menta
2012. 02. 17. 5:57
www.radiosite.hu/files/tns2012januar.pdf
44.
raptor
2012. 02. 17. 11:14
A képhez:
Nem úgy néz ki a vizenyős szemeivel, mint aki módosult tudatállapotban van?
45.
Kosaras
2012. 02. 17. 11:30
44-re
Mint aki korán reggel jött haza a csabai kolbászfesztiválról, ahol pálinkát is kóstolgattak.
46.
Kosaras
2012. 02. 17. 11:56
index.hu/kulfold/2012/02/17/lemondott_a_nemet_allamfo/
Nálunk biztosan tisztára mosták volna ...
47.
Seapeoples
2012. 02. 17. 23:30
"Ha sikerül neki a mutatvány, Orbán Viktor lesz az első, aki szűzlányként dolgozhat egy kuplerájban. "
: Bagoly mondja verebnek.
48.
hééé
2012. 02. 18. 7:08
Szóval Így viselkedik egy IGAZI úriember, és miniszter, amikor fegyelmezetten belátják a hibáikat. Lemondott a német állam elnök, (a miénk mikor fog?).Minden természetesen megy az ÚTON:
49.
hééé
2012. 02. 18. 7:10
Orbánnak meg már nem hisznek, még ha az anyja nevét diktálja be akkor sem.
50.
Geopárd
2012. 02. 18. 18:18
Kedves Péter
Neki az a tiszte neked meg ez.
Mindenki végzi a dolgát.
51.
Geopárd
2012. 02. 18. 19:18
Kedves Péter
VAJON MELYIK SZŰZLÁNY NE VÁGYNA TITKON A KUPLERÁJBA ?
*************************************************************************************************
Azért azt egészen izgalmas dolog elképzelni ,hogy milyen csodálatos (?) lenne az a világ, amikor mindenki, mindenhol és mindenkor,éppen azt mondhatná ki hangosan, amit legmélyebb szívéből legigazbbnak gondol éppen akkor és éppen ott, bárki is van jelen.
Ugye ezt azért még te sem gondolod komolyan, jólodaigazmondó judeoliberális Felebarátom ?
52.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 19. 1:36
judeoliberális?
bűzlesz, kisfiam, de nagyon.
a narancslé persze segít, mosd ki vele a szád. a billentyűidre nem mondom, mert beleragad, és akkor nem tudsz ilyen marhaságot leírni:-)
a felebarát meg kis betűvel írandó, mivel jelzős szerkezet.
de minek is magyarázom ezt neked, vakondnak a napfényt?
53.
Geopárd
2012. 02. 19. 8:37
Kedves Harun Al Rashid
-így kell helyesen írni Felebarátom.
Te is csak arra reagálsz, amire hisztériázni tudsz.
Számoljad meg, hány posztja van FP -nek,
aminek kardinális vagy érintett témája az askenázi - szefárd diaszpóra.
................................................................................................................................
Azért azt egészen izgalmas dolog elképzelni ,hogy milyen csodálatos (?) lenne az a világ, amelyikben mindenki, mindenhol és mindenkor,éppen azt mondhatná ki hangosan, amit szívéből legigazabbnak gondol éppen akkor és éppen ott, bárki is van jelen.
Minden közösséget jellemez több kevesebb sznobizmus, divat és képmutatás.
54.
Geopárd
2012. 02. 19. 9:03
ELŐZŐ 2 KÉT HOZZÁSZÓLÁSOMAT VISSZAVONOM.
FÉLÁLOMBAN KÖVETTEM EL ŐKET.
ÉBREN NEM VÁLLALOM ŐKET.
ŐSZINTÉN SAJNÁLOM.
KÉREM EZEKET TÖRÖLNI.
55.
legbelül
2012. 02. 19. 9:31
Berlusconi populista szövegének is egyszer csak vége szakadt, pedig ő aztán szó szerint kuplerájt csinált a Parlamentből. Ami persze még ennél is nagyobb baj, az az, hogy morálisan az egész országot megmérgezte.
Most látjuk csak igazán, hogy mennyire!
Az egyház meg szépen aszisztált hozzá! Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni.
56.
legbelül
2012. 02. 19. 9:31
Berlusconi populista szövegének is egyszer csak vége szakadt, pedig ő aztán szó szerint kuplerájt csinált a Parlamentből. Ami persze még ennél is nagyobb baj, az az, hogy morálisan az egész országot megmérgezte.
Most látjuk csak igazán, hogy mennyire!
Az egyház meg szépen aszisztált hozzá! Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni.
57.
legbelül
2012. 02. 19. 9:31
Berlusconi populista szövegének is egyszer csak vége szakadt, pedig ő aztán szó szerint kuplerájt csinált a Parlamentből. Ami persze még ennél is nagyobb baj, az az, hogy morálisan az egész országot megmérgezte.
Most látjuk csak igazán, hogy mennyire!
Az egyház meg szépen aszisztált hozzá! Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni.
58.
legbelül
2012. 02. 19. 9:33
Az alábbi cikk is azt bizonyítja, hogy mennyire más az amit mondanak és más, amit tesznek:
A Malév felszámolását kezdeményező társaság vezetőjének egyik üzlettársa már (Nagy) rutint szerzett légiközlekedéssel kapcsolatos cég felszámolásában, övé ugyanis a sármelléki repteret üzemeltető FB Airport.
nol.hu/gazdasag/sarmellekig_ernek_a_malev-csod_szalai
PERSZE MÉG KÖNNYEBB LESZ ORBÁNÉK DOLGA, HA A SOK RABSZOLGA -akikről dr.Hoffmann Rózsa tanterve gondoskodik- MÁR ÍRNI, OLVASNI SEM TUD MAJD.
59.
legbelül
2012. 02. 19. 9:45
Engem az érdekel, de nagyon, hogy mi lesz az után, hogy felébredünk! Addigra már mindenki velejéig romlott (korrupt), érzéketlen és tunya lesz? Kiirtható lesz még vajon Kiirtható lesz még vajon a jellemekből a torzulás?
Lásd Geopárd.
Geopárd, te ébren is egy féreg vagy!
60.
Geopárd
2012. 02. 19. 11:31
59
Kedves Legbelül
Miét is barátom ?
Ha már kiosztasz, elmondhatnád, hogy mit vétettem.
Csak ha van kedved.