Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Puccsot szerveztek Orbán Viktor ellen. Ezt mondta Egerben, a frakció zárt ülésén a miniszterelnök. Annyira zárt volt az ülés, hogy a légy is csak szigorú motozás útján juthatott be. A CNN szervezte a puccsot, meg néhány diplomata, itthon és külföldön.


Ezek voltak az első hírek. Rárepült az egész magyar sajtó, még a kormányhoz közeli lapok is meg lettek vezetve rendesen, Széles Gábor újságját éppúgy átvágták, mint a Fidesz-közeli Magyar Nemzetet.
Merthogy állítólag a hírből egyetlen szó sem volt igaz.

Volt puccskísérlet, de Orbán nem beszélt ilyesmiről.
Vagy: valóban mondott ilyet, miközben nem is volt puccskísérlet.
Vagy: nem volt puccskísérlet, és nem is beszélt erről senki.

Legyen elég annyi, hogy a pszichiáterek szerint kétféle paranoiás ember van. Az egyik azt hiszi, hogy üldözik, a másik meg azt, hogy nem.

Lázár János egyébként már másnap cáfolta az értesülést, azt mondta, hogy Orbán nem beszélt puccskísérletről. Nem sokkal később Kósa Lajos finomított: csupán egy szimpla, világméretű Orbán-ellenes összeesküvésről volt szó.

A forint ezúttal nem szólt semmit, pedig, ahányszor eddig Kósa megszólalt, mindig történt valami a forinttal. A leggyakrabban az, hogy hirtelen zuhanni kezdett az árfolyama, a devizahitelesek törlesztőrészletei pedig meredeken emelkedtek. Most azonban, hál’ istennek visszafogta magát a forint, nem dőlt be Kósának – úgy látszik, megtanulta értékén kezelni a debreceni polgármester kijelentéseit.

Persze, ettől még jó lenne tudni, hogy ki nem mond igazat. (Túl azon, hogy eddigi tapasztalataink szerint senki). Különös tekintettel arra a körülményre, hogy ezidáig sem Szijjártó Péter, sem pedig Selmeczi Gabriella nem szólalt meg az ügyben. Pedig, ha valaki, ők biztosan árnyalhatnák a képet. Mert bármi is legyen a kérdés, náluk mulatságosabban senki sem tudja azt válaszolni, hogy a szocialisták elrontották az előző nyolc évet, és most nem tudják elviselni, hogy a sikeres kormány végrehajtja az emberek akaratát.

A diplomatákat nem ismerem, fogalmam sincs, van-e köztük olyan, aki Orbán eltávolításán tüsténkedne. Pedig biztosan lenne erre igény, de a filmekben az ilyen tevékenységeket orvlövészekre, vagy a politikai alvilágra szokás bízni.

A CNN más tészta, tőlük minden kitelik. Most nem azzal jönnék, ami egyébként igen közel áll az igazsághoz: hogy láttam a CNN teljes vezérkarát, amint magukat jugoszláv könnyűbúvárnak maszkírozva, laposkúszásban araszolnak az ürgebőrökkel álcázott csőszkunyhó felé. Ennyire azért nem mennék le Giró-Szász Andrásba.

Az viszont tény, hogy a CNN mindenre képes. Orbán Viktor jobb kezét, a Valutaalapot kipateroló, s havi 47 ezer forintból megélni tudó Matolcsyt is ő hozta a nyakunkra. Jó helyről tudom: benne van egy nagyon titkos, franciából fordított, bolgár törzsanyagban.

0
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 136 komment érkezett ()

1. izomagyu
2012. 02. 11. 21:08

+

2. izomagyu
2012. 02. 11. 21:09

+

3. raptor
2012. 02. 11. 21:12

Péter!
Nem gondolod, h a kép méltatlan a Beatles-re nézve?
Én egyébként nagyon szívesen megpuccsolnám Orbánt, de nem férek a közelébe!
Azonban egy volt kollégám szerint, - akivel én természetesen nem értek egyet - Jevgenyij Fjodorovics Dragunov elvtárs elől nem lehet elbújni! Mindenkit megtalál, akit akar! :-))

4. maiman
2012. 02. 11. 21:17

3. raptor

Azért említett "főfegyvermester" Lenin-díjas vót, vagy mi...:-)))

5. raptor
2012. 02. 11. 21:20

4. maiman
Bizonyám, nem akárki volt!! :-))

6. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 11. 21:24

Raptor,
nagy Beatles rajongó voltam, náluk jobban talán csak a Rolling Stonest szerettem. Számomra ez a kép így azt jelenti, hogy OV a félistenek között istennek gondolja magát.
Ezzel együtt, ha még néhány embert zavar, eltávolítom.

7. raptor
2012. 02. 11. 21:28

6. fsp (szerkesztő)
Péter!
Csak vicc volt!! :-))

8. solide
2012. 02. 11. 21:29

6. fsp

Szervusz Péter!

Hamarabb írtad, mint, hogy raptor után reagálhattam volna.
1. Az a bizonyos zebra műemléki védelmet kapott
2. Pont McCartney-t vette ki a montázs alkotója, akivel kapcsolatban ugyan sokszor hangoztatták a kritikusok, hogy kispolgár, de ezen a híres képen két értelemben is kilógott a sorból - mezítláb volt, és cigaretta lógott a kezében

9. amergin
2012. 02. 11. 21:33

Szia Péter! - Én is pontosan arra gondoltam, amire Te is! - szerintem ne távolítsd el, teljesen találó a kép! - Úgy vélem, Raptor sem fogja ellenezni, hogy így maradjon :)

10. amergin
2012. 02. 11. 21:33

Szia Péter! - Én is pontosan arra gondoltam, amire Te is! - szerintem ne távolítsd el, teljesen találó a kép! - Úgy vélem, Raptor sem fogja ellenezni, hogy így maradjon :)

11. Fannyvár
2012. 02. 11. 21:36

++

Kósát hallgattam...eléggé zavaros, nehezen érthető válaszokat adott arra az egyszerű kérdésre is, hogy mit hallott a puccsról Egerben.

Raptor

"Én egyébként nagyon szívesen megpuccsolnám Orbánt, de nem férek a közelébe!"

...gratula :)

megpuccsolni = rémhírterjesztés büntetése miatt testi fenyítésben részesíteni nevezett rémhírterjesztőt?

:)))

12. raptor
2012. 02. 11. 21:52

Meg vannak a "puccsisták"!!

"Gati, Bajnai és Simonyi Amerikából 'döntené meg a kormányt'
Lipták professzor az Orbánékra törő amerikai ármányról értekezik levelében"..........
nol.hu/kulfold/feljelentettek_gatit__de_bajnait_es_simonyit_is
No, de hol a CNN?

13. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 11. 21:59

Solide, bizonyára azt is tudod, hogy az eredeti képnek van egy legendája. Paul McCartney-val kapcsolatos, állítólag a felvétel készítésekor már halott volt. Ez persze egy legenda, lehet, hogy annyira kell komolyan venni, mit az OV elleni puccsot.

14. solide
2012. 02. 11. 22:11

Az ál-Paul meg szép lassan túléli az egész bandát, miközben még koncertezni is jár, sőt a Beatles után még egy Wings nevű csapatot is összehozott.

Különben a Man In Blackben mondta Tommy Lee Jones, hogy Elvis sem halt meg, csak hazautazott egy másik galaxisba.

De azt hiszem, alapvetően nem erről szólt a bejegyzésed.

Mondjuk én a halálát senkinek nem kívánom. Tehát mi lenne, ha az összeesküvés célszemélyével se történne semmi, csak elutazna egy másik galaxisba?

15. solide
2012. 02. 11. 22:14

14 +

Ja, lefelejtettem, hogy igen ismerem a legendát. sőt, azt is tudom, hogy Paul a Szent Cecilia temetőben nyugszik, a Wight szigeten.

16. nyalez
2012. 02. 11. 23:30

"KI akarja megdönteni Orbán Viktort?"

Kedves FSP!
Ha még lehet jelentkezni rá, akkor én szívesen...
(És egy kicsit szívesen ugrálnék is a hátán.
Apám örült, ha egy fárasztó napja után - mi gyerekek - "ugráltunk rajta" egy kicsit.
Azóta igaz, hogy közelítem a 100 kilót, de a Szeretett Vezérnek is nagyobbak a gondjai.)

A gondok.
Az összes orvos ismerősöm (még az urológus is) azt mondja, hogy nem kell a Vezért (a Szeretettet) megdönteni. Ha nem fektetik rövid időn belül (pl. Grazban), akkor megdől magáról is (ha már túl nem esett rajta).
Meg olyanokat mondanak, hogy: na, már az őrültet a hajszáltól csak dr. Lázár és dr. Kósa választja el.

Raptor!
Azt tudtad, hogy Jevgenyij Fjodorovics Dragunov - egyébként - kiváló orvos is volt? Aki a látóterébe került, az a későbbiekben ritkán panaszkodott betegségre.
(Lehet, hogy a Vezért is be kéne neki mutatni?)

:-)
(Köszönöm, a cikket élveztem.)

17. Danton-Acsády
2012. 02. 11. 23:47

Álmatlanul forgolódtam , de végül is helyrezökkent az idő , Bástya elvtársat igenis meg akarják ölni , és nem igaz , hogy ő már sz@rt ér ( ezt talán már csak ő hiszi magáról , titkon , minden Graz ellenére ...)
Istenem , csak tudnám , hogy mit is akarnak megakadályozni a gyilkosok ? !!!

18. Danton-Acsády
2012. 02. 12. 0:11

Hab a tortán : a közszolgálati Rádiókabaré(?)ban fábry- kommandóék reaktiválták Usztics Mátyást ...www.hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-02-11
Reszkess , Cohn-Bendit !

19. morpho
2012. 02. 12. 0:53

FSP
A címben feltett kérdésnek van némi pajzán kicsengése is.Például ha a Capella nevű melegbárban valaki fennhangon feltenné, biztos akadna rá néhány huncut jelentkező....

20. raptor
2012. 02. 12. 6:52

16. nyalez
Persze, hisz azért írtam!
Egy ismerősöm nagyon jól ismerte, közeli barátságban volt vele!!
Valóban nagyon jó orvos, egy pillanat alatt minden gondját, baját elmulasztja a páciensnek! :-))

21. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 7:51

Danton, van még rádiókabaré? /Na jó, tudom, hogy van, de szerintem alig van ember, aki hallgatná...) Valamikor, ezer évvel ezelőtt, még én is dolgoztam oda. Nem sokat, és nem sokáig, de ez egy másik történet.

22. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 7:53

Nyalez, igen, az nagyon jó, amikor kis gyerekek (főleg, ha sajátok azok a gyerekek) ugrálnak az ember hátán. Ha nagy, százkilós ismeretlenek teszik ugyanezt, akikből ráadásul még a szeretet is hiányzik - hát....

23. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 7:55

Nyalez, tényleg félelmetes, ami történik. Ez az ember nemcsak azt vizionálja, hogy az eltávolítására szövetkeznek, de azt is, hogy bántják a magyarokat. Holott csak őt és néhány hasonszőrű társát utálják Európában és a világban.

24. harunalrasid HCJD
2012. 02. 12. 8:21

19. morpho
2012. 02. 12. 0:53
:DDDDD

a témához: 24 órán keresztül görcsöltek, hogy mit is kellene mondaniuk. aztán ketten is cáfolni kezdték a nagy semmit. szijjártó pubi hallgat, gabika szintúgy, azért ez is magáért beszél.
marad fsp három tétele.
sehogy se tudnak ebből jól kijönni!

25. menta
2012. 02. 12. 8:48

Gabika inkább ráerősít:

Igenis összeesküdtek Magyarország ellen - mondja a Fidesz

A Fidesz szóvivője szerint "az európai és a magyar szocialisták mai találkozója újabb bizonyítékát adta annak, hogy a nemzetközi baloldal politikai támadást indított Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben".
2012.02.10 16:18MTI

26. menta
2012. 02. 12. 8:54

Orbán már felhatalmazta Borókait, hogy az egri találka előtt bedobja a köztudatba ezt a bizonyos puccs elméletet:

hetivalasz.hu/jegyzet/a-levert-puccskiserlet-45507/

27. 4elefánt
2012. 02. 12. 9:14

A fotó szerint már mindenki tud vizen járni, csak Orbán nem.
Vagy ott is tócsát lát ahol más nem!
Talán az összeesküvés is csak a fejében létezik

28. 4elefánt
2012. 02. 12. 9:22

A fotó inkább az "Istenhozta őrnagy úr" jelenetére hasonlít, csak itt nincs aki szintén eljátsza az árokugrást és egyebeket!:-)))
www.youtube.com/watch

29. corvin
2012. 02. 12. 9:40

Megint egy jó írás! +++ Megjegyzem, ha diplomaták belekeverednek valamiféle puccsocskába, kiutasítják őket. Nem olvastam, hogy valakit is hazaküldtek volna. Ennyit a paranoia puccsról.

30. Szabad Gábor
2012. 02. 12. 10:59

Orbán Viktor óriási öngólja a balfelsőbe

Bihari Ernő2012. február 10. 11:52

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

31. sansz
2012. 02. 12. 11:07

Egy újabb telitalálat Pétertől! +++

De nézzük, mi lehet ezen „éberségi tesztnek” is felfogható kommunikációs manőver mögött?
Lehet, hogy a vezér és környezete gyártotta ezt a hírt, hogy hangsúlyozzák ezzel is őméltósága fontosságát. Mert puccsolni csak fontos embereket szoktak és ő nagyon be akarja magát íratni a történelembe.
Elképzelhető, hogy a vezér gyengülni vélte a hátterét, rést vizionált a bástyán és úgy gondolta tanácsadóival, hogy be kell dobni valami bombasztikus hírt a sorok összezárására és nem mellékesen tovább démonizálhatja ellenfeleit.
Persze benne van a pakliban az is, hogy egyszerűen csak el akarják terelni a figyelmet a szabadságharc lefújásáról, vagy egy újabb készülő disznóságról.

Az utólagos „tagadó” magyarázkodásokkal együtt egy nagy kabaré az egész, nem érdemes sokat foglalkozni vele. A hívők meg, bármi is lehetett ezzel a stáb célja, úgyis beszopnak minden ökörséget tőlük!

32. Tökös
2012. 02. 12. 11:08

Mindegy minek hívjuk, puccsnak vagy bárminek... Az tény hogy a világ baloldalisága össztüzet zuditott a jobboldali kormányunkra... főleg az euban..

Én ezt megértem, hiszen Magyarország " pénznyerő automata " volt számukra...

33. Frank1
2012. 02. 12. 11:09

Röviden, s tömören összefoglalva: puccs - fuccs!
Meg aztán várjuk meg a "nevüket elhallgatni kívánó" fideszes frakciótagok beszámolóit.

34. Minorkavidor
2012. 02. 12. 11:13

ÉN (szamár elöl), már többizben is felajánlottam (több honlapon), hogyha kell ingyen elszállítomm fent nevezett egyént Grazba. 450 forintos benzinár nem akadály! Várom az értesítést!

35. kelemenjanos
2012. 02. 12. 11:24

T. f.s.p.! Frappáns és szellemes volt, nem kellett hozzá sok képzelőerő, szóval jót szórakozatm "cikkén"! (Minden összejött benne, amivel a 1 1/2 évet jellemezni/karakírozni lehet! Lehet?)

A képhez:
Javaslom, hogy a "sértődöttek" a 3 urat ne Beatles-tagként, hanem utcai sétálókként lássák! Ha így sikerül "concentrálni" a 4., képen látható személyre, meglátható a kép valódi értelme: Pártunk és Kormányunk fő "vezíre" bakugrásaival írja be magát a történelem-könyvekbe! (Beírja? Nos erről szól a cikk (is)!)

36. valla
2012. 02. 12. 11:44

"Puccsot szerveztek Orbán Viktor ellen. Ezt mondta Egerben, a frakció zárt ülésén a miniszterelnök."

Mit mondott PONTOSAN Orbán Viktor?

37. Nyírfa
2012. 02. 12. 12:21

Nekem úgy tűnik, mintha egy beavatási szertartáson tűzön kéne járnia.
Éppen azt mondja magának: - rohadt forró, ez Viktor, de csak katonásan, ha ki tudtam paterolni az IMF-t, aztán volt pofám kölcsön kérni tőlük, akkor ez a néhány száz celsius fok már nem állíthat meg az utamon.
Majd adok én nekik puccsot, ezeret, csak érjek már a végére!

38. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 12:37

Tökös, nem a világ baloldalisága nyitott tüzet a kormányra, hanem a demokratikus világ. Merkel, Sarkozy, vagy például Hillary Clinton nem baloldali. Azt viszont jó,l látod, hogy a kritikák nem Magyarországnak, a magyar embereknek, hanem a kormánynak szólnak.
Azt, hogy mi pénznyerő automata lennénk Európa számára nem minősítem. Pénznyelő inkább.

39. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 12:39

Valla36, tényleg, ez itt a kérdés. Hogy nem tudjuk, mit mondott pontosan. Erről írtam.

40. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 12:40

Sansz, bizony, a történelemből ismerjük már a nagy összeesküvés-elméleteket. Ezek korábban a kommunistákra voltak jellemzők és sok esetben koncepciós perekbe torkollottak.

41. raptor
2012. 02. 12. 12:43

36.valla
Olvasd:
"Több egymástól független forrásunk szerint is szabályos puccskísérletről beszélt a magyar kormányt és személyét érő támadásokkal kapcsolatban Orbán Viktor Egerben, a Fidesz kihelyzett frakcióülésén elhangzott szerdai vitaindító előadásában. A kormánypártok a jövő héten kezdődő parlamenti szezon előtt három napon keresztül Egerben vitatják meg a tavaszi ülésszak programját. (A részletes napirendről részletesebben itt olvashat)

A miniszterelnök másfél órás beszédének jelentős részét az általa csak "három lábon állló puccskísérletnek" szentelte. Eszerint az elmozdítására irányuló folyamatnak volt egy nemzetbiztonsági része, a szervezők felhasználták a "nemzetközi médiát", valamint diplomáciai kapcsolataikat is.

A részletekről szólva Orbán Viktor arról beszélt, szerinte például a CNN Magyarországról szóló tudósításai szándékosan akarták azt a látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül egyre erősödik az elégedetlenség személyével szemben, emiatt befolyása meggyengült. Konkrét példaként az Országos Bírói Hivatalt vezetőjének személyét, a kiválasztás körüli híreket említette. (Szájer József felesége, Handó Tünde került az új bírói hivatal élére, ezt többen a Fideszen belül is nehezen vállalhatónak tartották.) Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy Handó Tünde megválasztása után "vakondokat", vagyis nemmel szavazó képviselőket keresett a frakcióban. "El kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll" - mondta forrásaink szerint. A harmadik "lábról" annyit mondott, hogy az előző kormányokhoz kötődő külügyesek használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék személyét. "A puccsot sikerült leverni" - mondta végül."......
hvg.hu/itthon/20120209_orban_vitaindito

42. Tökös
2012. 02. 12. 12:48

FSP Hány százaléka adósság a GDP-nek ? 70 ?

Akkor gurulnak a dollárok.... és lehet ujabb hiteleket felvenni...

Másrészt.. ott még semmi baj nincs a demokráciával ha a Fidesz győz... vagy kétségbe vonod a választók akaratát ?

Magyarországon demokrácia van, piacgazdaság még nincs, majd.... egyszer...

43. raptor
2012. 02. 12. 12:53

42. Tökös
Miről beszélsz pubi??
Tegnap előtt 82,6 % volt !!

44. Hmmmm
2012. 02. 12. 13:30

hm.
ideje lenne már megkérdezni a dél-koreaiakat, hogyan csinálták.
nekik sincsenek ásványkincseik, és bérmunkásoknak használták őket ...
aztán, 1967-ben, egy koreai üzletember megalapította a Hyundai Motor Company-t és Ford licencel elkezdett gyártani személygépkocsikat.
ma a világ ötödik legnagyobb autógyártója.
az elektronikai és számítógépes kütyüiket szóba se hozom.

rovásírásra és íjakra ma nem vevő a világ.

45. valla
2012. 02. 12. 13:47

Hát igen, ahhoz képest hogy senki sem tudja, elég sokat írt róla. Valami dübörtgő értenivágyás azonban kitört baloldalon, mert ahogy hallom Gyurcsányék már bizonyítékokat kérnek a nem tudjukra sőt levelüket elküldték az USA nagykövetnek és a CNN-nek is. Hátha ők sem tudják...akkor van igazán miről írni..

39. fsp (szerkesztő) 2012. 02. 12. 12:39 Valla36, tényleg, ez itt a kérdés. Hogy nem tudjuk, mit mondott pontosan. Erről írtam.

46. valla
2012. 02. 12. 13:48

dübörgő

47. pöszméker
2012. 02. 12. 13:57

12. raptor
2012. 02. 11. 21:52

Meg vannak a "puccsisták"!!
No, de hol a CNN?

Az ötvenes években mikor a falukban kigyulladt a villany, az egyszeri gyerek mondta, jé dróton jön a petró.
Hát a CNN most az űrön át küldi a puccsistákat.

48. sansz
2012. 02. 12. 14:43

44. Hmmmm

A jelenlegi hatalom nem kérdez meg senkit, ők mindent tudnak! Mit is gondolsz te róluk? Kérdezgetni csak a gyengék szoktak!

49. sansz
2012. 02. 12. 15:00

42. Tökös

A FIDESZT-t azért választották az emberek, mert változást akartak. Protest szavazás volt és nem valamiféle programra szavazás, ugyanis Orbánék nem árultak el jóformán semmit sem a választások előtt céljaikról.
Önmagában az még nem lenne probléma, hogy ők nyertek, hanem az, amit és ahogyan a 2/3-os hatalmukkal műveltek/művelnek. Az eltelt csaknem 2 év alatt mással sem foglalkoztak, mint a hatalom totális megragadása, bebetonozása, a centrális erőterükbe nem illők teljes kiszorításával, valamint saját, a haverok és a baráti oligarchák zsebeinek tömködésével. A gazdaság „gyorsnaszádját” meg rábízták egy kóklerre. A kísérő stílusjegyek pedig a hatalmi gőg, arrogancia, a kisemberek semmibe vétele, hogy a legfontosabbakat említsem.
Sajnos meghatározó magatartásukra az a rögeszméjük, miszerint ők tökéletesek és minden bajunkért csakis mások a felelősek. Ezen az alapon indíthatták meg az értelmetlen és a Mellár Tamás szerint eddig nekünk 4000 milliárdba fájó szabadságharcukat. Ez a „dollárgurulás” nem érdekel senkit, még a feljelentésügyi kormánybiztost sem?
Tehetetlenségük álcázására kitaláltak már mindent; csontvázakat, hazai szoclibek által generált nemzetközi összeesküvést, most meg puccskísérletet, amit rövid úton már le is „vertek”. Hát a helyzetet tekintve, kellett is a tábornak már egy kis „győzelmi jelentés”!
Tessék, lehet ezek után éljenezni! Vagy inkább imádkozni?

50. 4elefánt
2012. 02. 12. 15:02

Mindegy mi volt, jó nagy cirkuszt kell csapni, hogy bele ne merjen szólni senki az elkövetkező idők ámokfutásába.
Most következik majd a körházak kimazsolázása, az iskolák etyházasítása, a bölcsődék pravatizálása az utak leamortizálása a nyuggerek kisemmizése, ami még mozog és működik tönkretétele!
Szabbaccság elvtársak ezért nem hagyjuk hogy megpucccsoljonal minket!

51. elottedajovo
2012. 02. 12. 15:09

ez egy vicces irasnak tunik, ezzel szemben en nagyon sotetnek latom a kozeljovot! hozzavetolegesen az orszag 1/4-e szavazta meg orbant es ez realis is. kb ennyien lehetnek, akik soha nem voltak sikeresek, akik tanulni se szerettek, akik nem vittek semmire es kilatastalan az eletuk, akikbe fojtva volt a tudatlansaguk melle parosult rosszindulat.....ezek itt kerem mindenre kaphatoak! orban pedig azon dolgozott az utobbi 22 evben, hogy ezeknek a pofatlan, bunozoi hajlammal megaldott embereknek jogi hatteret biztositson a masik oldal zavartalan megragalmazasahoz, megfelemlitesehez, vegre elemukben lehetnek orban tamogatasaval! teljesen mindegy, milyen szavazati eredmenyek szuletnek legkozelebb, ha nem az o gyozelmet hozzak ki belole, csak hazugsag lehet, amit azonnal meg fog torolni es ezeket a kieheztetett, uszitott, felhergelt kopokat szemrebbenes nelkul fogja ratok ereszteni, ti pedig, mert termeszetetektol oly tavol all, ott fogtok allni keszuletlenul es hiaba vagyok lenyegesen tobben, a kozombossegetek, keszuletlensegetek, szervezetlensegetek konnyen leigazhato ellenfelle tesz benneteket.....latnotok kell, hogy nem targyalasra, megbeszelesre erdemes, tanult, intelligens emberekkel alltok szemben es eppen ezert az ellenallas modozatait is ehhez kell igazitani! felejtsetek el a demokraciat, azt majd csak egy mindenben osszetarto, egyuttmukodni kepes neppel lehet megtanitani, egy egyseges tarsadalmi elkepzelesen belul lehet epiteni....a mai magyar emberek teljesen felreertelmezik a szolasszabadsagot es szinte minden demokraciahoz kotheto fogalmat.....ez nem mukodik! en igy latom es aggodom!

52. raptor
2012. 02. 12. 15:27

45. valla
Úgy tűnik, nem olvastad a 41.-et!
Lécci!

53. 4elefánt
2012. 02. 12. 15:50

51-re
Sajnos nem vicces írás, csak így is tudunk szomorkodni!:-))
Egyébként igazad van.

54. valla
2012. 02. 12. 16:25

Hát Raptor ügy tűnik nem olvasta fsp válaszát:

39. fsp (szerkesztő) 2012. 02. 12. 12:39 Valla36, tényleg, ez itt a kérdés. Hogy nem tudjuk, mit mondott pontosan. Erről írtam.

Szóval fsp nem tudja mit is mondott Orbán. Mondja el neki maga, aztán utána nekem is, hadd tudjuk miről is beszélünk.

41. raptor
2012. 02. 12. 12:43

36.valla
Olvasd:
"Több egymástól független forrásunk szerint is szabályos puccskísérletről beszélt a magyar kormányt és személyét érő támadásokkal kapcsolatban Orbán Viktor Egerben,

55. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 16:38

Valla, lehet tudni, hogy mit mondott Orbán? Az egész magyar sajtó, köztük a jólértesült kormányközeliek is, teli voltak a puccsal. Aztán Lázár közölte, hogy az egészből semmi sem igaz. Akkor most ki hazudik? A Magyar Nemzet? A Magyar Hírlap? Lázár János?

56. valla
2012. 02. 12. 17:14

Fsp mindehol a "forrásaink" beszéltek és sehol sem Orbán. Ezeket a forrásokat, de főleg a forrásokra támaszkodók tolmácsolási képességeit meg már ismerjük, többek között a wikileaks iratokból. Magának tudni kell, hogy ha valakinek a mondását idézik, akkor mennyire fontos a szöveg és szituációhűség, például nemrégen talán az Economist "értette félre" Fellegit. Aztán erősen félreértették Tarr Bélát, sőt Szanyi felvett hangját is félreértették már.
De van frissebb is éppen a Nol-ból, ahol kitakarták a tény második felét:"az államtitkár "cinikus megnyilvánulása" ellenére, túlesve a szondáztatáson, a munkavédelmi oktatáson négyen "felvették a munkát",
Helyesen:" A Fidesz mezőkövesdi szervezete keddi közleményében azt írta, a munkát végül csak hárman vették föl, mert az egyik alkalmi munkavállalónál elszíneződött az alkoholszonda."
Ez biztos igaz, ugyanis a ballibek utána azzal vádolták meg a "munkaadót" hogy alkoholt kevertek az igen csekély számú munkavállaló egyikének teájába, hogy nevetségessé tegyék.
Haha..
Szóval a média nem a megbízhatóságáról híres. Még a baloldali sem.

55. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 16:38

Valla, lehet tudni, hogy mit mondott Orbán? Az egész magyar sajtó, köztük a jólértesült kormányközeliek is,..

57. nagyhenceg
2012. 02. 12. 17:32

Jó a fotó - is. A többi: kész kabaret! Üdv.

58. raptor
2012. 02. 12. 17:44

54. valla
Nagyon tudatlan vagy mucika!
Ennek talán elhiszed!!

"Puccskísérlet Orbán ellen?
NT
Magyar Nemzet
2012. február 10., péntek 05:00
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor a Fidesz–KDNP Egerben tartott frakcióülésén beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Az elmozdítására felhasználták a nemzetközi médiát, és részt vettek benne hazai és külföldi diplomaták egyaránt. Orbán szerint sikerült leverni a kormányváltást vagy legalábbis a miniszterelnök elmozdítását célzó támadásokat – elmarad a puccs.".........
mno.hu/belfold_archiv/puccskiserlet-orban-ellen-1050520

59. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 18:01

Vallának mellé méltóztatik beszélni. Én csupán azt kérdeztem: akkor most Lázár nem mond igazat, vagy a Magyar Nemzet?
Ez egy egyszerű kérdés.

60. menta
2012. 02. 12. 18:07

Akik nem gratuláltak Göncznek

De sem a Fidesz, sem a KDNP, sem a számtalan szóvivő, fő és alsajtós, sem a kormány, sem annak szóvivője nem mondta azt, hogy "Elnök úr, gratulálunk! Jó egészséget, sok boldogságot!". Ennyi. Nem kell egyetérteni azzal, amit ő képvisel, csak civilizált lény módjára viselkedni.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=520473

61. raptor
2012. 02. 12. 18:14

59. fsp (szerkesztő)
Amire nem fogsz tőle egyenes választ kapni!! :-))

62. valla
2012. 02. 12. 18:57

Egyszerű a válasz is.
Amíg nem tudom, hogy mit mondott Orbán, addig azt sem tudom, hogy erről ki mondott igazat.
Tudtommal maga sem tudja fsp, talán írjon maga is a CNN-nek meg az USA követségnek., hátha kiderül.

59. fsp (szerkesztő) 2012. 02. 12. 18:01 Vallának mellé méltóztatik beszélni. Én csupán azt kérdeztem: akkor most Lázár nem mond igazat, vagy a Magyar Nemzet?
Ez egy egyszerű kérdés.

63. evalajos
2012. 02. 12. 19:03

+++

64. raptor
2012. 02. 12. 19:50

62. valla
Picinyem!
Ha két ellentétes állítás van, az egyik igaz!
Ez ilyen eccerű!
Válaszd ki a frankót!

65. valla
2012. 02. 12. 19:59

Raptor, magánál ez így megy, csak úgy választ , hogy mi történt?
Igazi ballib megoldás.

64. raptor
2012. 02. 12. 19:50

62. valla
Picinyem!
Ha két ellentétes állítás van, az egyik igaz!
Ez ilyen eccerű!
Válaszd ki a frankót!

66. morpho
2012. 02. 12. 20:24

65. valla
Ha valami kiszivárog, és ránk nézve kellemetlen, azt gyorsan letagadjuk és elhazudjuk.
Igazi jobber megoldás..

67. raptor
2012. 02. 12. 20:27

65. valla
Bocsi, de fejezzük be, mert követhetetlen a logikád!
Nem vagyok vevő a hülyeségedre!
Má'bocs!

68. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 12. 21:15

Valla, teszek még egy kísérletet: nem a CNN,és nem az amerikai követség tette közzé, hogy puccskísérlet volt Orbán ellen. És nem is ők tagadták le. Tehát?

69. markspicc
2012. 02. 12. 21:38

A puccsok (puccskísérletek) kinek az elmozdítására is irányulnak? A diktátorokéra. Akkor a Fidesz is elismerte, hogy Orbán egy diktátor?
Ugyanis a hír cáfolataiban egy szó sem volt arról, hogy demokratikus országok vezetőit nem puccsal váltják le, és már ezért sem lehetett szó puccsról.
.

70. 4elefánt
2012. 02. 12. 21:44

68-ra
Elég ritkán szólok a nagyok dolgába de ez már magaslabda.... csak a fidesz liberó szivároghatott.
Nehogy a fradisták az tv-hez vonuljanak, mert ilyenért már volt ciribuli:DDD

71. Vegyi61
2012. 02. 12. 22:28

Bőgök. Igenis bőgök. Ezt akarta elérni szegény magyar diktátor miniszterelnök. Meg akarták buktatni pu(n)ccsal, sztracsatellával stb, sőt még tejszínhabbal is. Nehogy lángra lobbanjon (a forradalom). Azok a rohadt imperialisták, imf-isták!

72. Vegyi61
2012. 02. 12. 22:32

Árulkodni azt tud minden szinten. Engem meg is hatott (volna), ha nem ismerném.

73. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:32

Hogy áll a meccs: puccs vagy nem puccs?

Vagy csak egy " szimpla, világméretű Orbán-ellenes összeesküvés " ? :-))))

74. Vegyi61
2012. 02. 12. 22:34

Csak azzal a béna jobb kezével ne ugrándozna a zebrán.

75. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:34

71, Vegyi61

Én is. A röhögéstől.

76. raptor
2012. 02. 12. 22:37

73. Nyírfa
Drága Nyírfa!
Attól függ, h honnan nézzük!
Ha balról, akkor semmi, csak egy beteg ember lázálma!
Ha jobbról, akkor....nna onnan nem tudom nézni! :-))

77. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:41

76. Raptor

Raptikám, és középről? :-))

78. raptor
2012. 02. 12. 22:44

77. Nyírfa
Drága Nyírfa onnan is azt látnám szerintem!
Ezt csak egyféleképpen lehet, ahogy írtam!
Szerintem! :-))

79. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:45

74. Vegyi61

Jaj, Te! Az a kar nem béna. Vezénylő. Csak nem látod a következő pillanatot..

80. Vegyi61
2012. 02. 12. 22:50

79. Nyírfa
Talán a hasának vezényel olyan bénán? Esetlenségből jeles!

81. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:54

78. Raptor

Hát, Raptikám, a saját szemszögemből nézve - nem zörög a haraszt.
Na, de mér" nem?
Hát, csak terhes már a Fidesznek , egy kicsit legalább.

És, ha van dokument a CNN-ről? Ahogy araszolnak... mint könnyűbúvárok?
Szóval, óvatos duhaj vagyok. :-))))

82. Nyírfa
2012. 02. 12. 22:58

80. Vegyi61

Jaj, de kekec vagy. Jó, akkor éppen rántja elő a kardját. Mármint, készül rá. Fejben.
Egyébként ragaszkodom hozzá, hogy a tűzönjárást gyakorolja, még a sziszegését is hallom.

83. menta
2012. 02. 13. 6:02

Enyhe, vagy tán nem is annyira enyhe fenyegetőzés hallatszik ki Orbán Viktor ama interjújából, amelyet még pénteken adott Egerben, s amelyben arról beszél, hogy ha Európai Unió nem tartja tiszteletben Magyarország szándékait, annak lesznek negatív következményei - az EU-ra nézve is.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=520485

84. menta
2012. 02. 13. 6:09

Nem kéne csodálkozni az EU lépésein, ja Orbán sallerozása után Szájer hőbörög:

mno.hu/eu/szajer-kemenyen-beolvasott-az-europai-bizottsag-alelnokenek-1051088

85. menta
2012. 02. 13. 6:54

Orbán Viktor országértékelésével összefüggésben hangsúlyozta, úgy gondolja, bárki érezheti magát a középosztályhoz tartozónak jövedelmi szintjétől függetlenül, de szerinte a közalkalmazottak, illetve az alkalmazottak általában mindenféleképpen ide sorolhatók.
atv.hu/cikk/20120213_navracsics_faj_hogy_nem_figyeltunk_elegge_az_ellenzek_velemenyere

86. menta
2012. 02. 13. 6:54

Orbán Viktor országértékelésével összefüggésben hangsúlyozta, úgy gondolja, bárki érezheti magát a középosztályhoz tartozónak jövedelmi szintjétől függetlenül, de szerinte a közalkalmazottak, illetve az alkalmazottak általában mindenféleképpen ide sorolhatók.
atv.hu/cikk/20120213_navracsics_faj_hogy_nem_figyeltunk_elegge_az_ellenzek_velemenyere

87. Nyírfa
2012. 02. 13. 9:10

84. menta

Kioktatásban világelsők vagyunk.
Ha belegondolok, hogy Szájerné a főbíró.......nem gondolok bele.

88. bdk piréz
2012. 02. 13. 9:13

Kiderült, hogy a pirézek is benne voltak: bdk.hhrf.org/seo/puccs-orban-ellen.php

89. 4elefánt
2012. 02. 13. 9:21

No menta örülni kell,mert eddig csak mukásosztály (mer ott lehet kamenyistázni )voltunk, mára lett középosztály, amibe a rokkantakon kívül mindenki beletertozik.
Mindig az nem lesz középosztály akit mimondunk!

90. raptor
2012. 02. 13. 9:35

89. 4elefánt
Elefántok!
Ki is most a középosztály? Mert itten nagyságrendi különbségek vannak! :-))

91. raptor
2012. 02. 13. 9:38

87. Nyírfa
Drága Nyírfa!
Lássuk be, h ő a legalkalmasabb erre a posztra!
Csak nem gondoljuk, h valami politikai színezete van a kinevezésének??
DE !! :-))

92. Szabad Gábor
2012. 02. 13. 9:40

Orbán Viktor óriási öngólja a balfelsőbe

Bihari Ernő2012. február 10. 11:52

Erre is csak a legnagyobbak képesek: csinált magának ellenzéket. Tarkóján fogja érezni Brüsszel „hideg leheletét” a ciklus végéig. Ha már itthon elszívta a levegőt a többiektől.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1653_orban_viktor_oriasi_ongolja_a_balfelsobe

93. evianna
2012. 02. 13. 9:50

az remek, hogy középosztály, jövedelemszinttől függetlenül... (menta, 85)
akinek van például 3 szakmája, az már középosztály lenne, a régi világban is, a NER-ben is, ugye?
de ha építkezésen maltert kever, és be sincs jelentve? akkor is középosztály?
a lét határozza meg a tudatot, tehát azt is, hogy minek érzi magát az ember. (a fenti esetben alighanem nyomorult páriának.)

94. Nyírfa
2012. 02. 13. 9:59

91. Raptor

Még a feltételezés is maga a PUCCS ! :-))

95. Nyírfa
2012. 02. 13. 10:06

Ha van középosztály, akkor van felső és van alsó.
Ezek szerintem ugyanolyan elavult fogalmak, mint amilyen időszerűtlen a pártokhoz való ragaszkodás vagy a mindenáron való jobb- és baloldaliság.
Ha nem címkézünk, elveszítjük a talajt a lábunk alól?

96. evianna
2012. 02. 13. 10:19

Orbán hatalmát megdönteni különben reménytelen - bár nem esélytelen.
ami azt illeti, ez jobb, mintha csak reményeink lennének, de esély se lenne rá. (a szocializmusban ez volt a helyzet: sok generációba beleivódott, hogy nincs mit tenni: ezzel élnek vissza a fiúk.)

97. raptor
2012. 02. 13. 10:20

94. Nyírfa
Drága Nyírfa!
Az igazság a puccs?
Ha még egyszer naggyal írod......!
Csak úgy, mint Nemecsek Ernőét!! :-))

98. Nyírfa
2012. 02. 13. 10:26

97. Raptor

Éljen NEMECSEK ERNŐ! :-))

99. Nyírfa
2012. 02. 13. 10:38

96. Evianna

A szocializmus, szerintem ugyanolyan kihagyhatatlan lépcsőfoka a fejlődésnek, mint a kapitalizmus jelenlegi válságának a törvényszerűsége. Ha ez a rendszer nem fejlődik tovább, olyan radikális rendpártiság - valójában az erőszak hatalma - kap zöld utat, amely ha nem is vezetne a II. világháborúhoz hasonló világégéshez, de, a magam részéről inkább kihagynám.
Ebben a felfokozott hangulatú, a káosz minden elemét felvonultató időszakban üdítő volt Gönc Árpád köszöntése.
Hogy itthon milyen ideológiai irányzatok vannak éppen érvényben, jól mutatja, hogy kik köszöntötték , illetve nem, ezt a példamutatóan nagyszerű embert.

100. Nyírfa
2012. 02. 13. 10:54

96. +

Ugyan állítólag a remény hal meg utoljára, de hogy mire van valóban esélyünk, azt inkább a tudatos döntések határozzák meg.
Egyébként éppen tegnap filózgattam azon, hogy a magyarok szeretik a vidám barakk státuszt.
Kényelmes, semmi felelősség, meleg van, kaja a hűtőben, az autó sem elérhetetlen, amit lehet, hazaviszünk a munkahelyről.
Egy ilyen mentalitásból csak a döbbenet tudja felrázni a tömeget.
Amikor semmibe veszik, amikor éhes, amikor fázik.

101. raptor
2012. 02. 13. 11:00

100. Nyírfa
Itt tartunk! :-(

102. Szabad Gábor
2012. 02. 13. 11:46

A lovagok, akik azt mondják: puccs!

Bihari Ernő2012. február 13. 11:22

Orbán jól elhelyezett mondatai a kihelyezett kabaréban, Egerben.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1665_orban_puccs

103. Nyírfa
2012. 02. 13. 11:57

101. Raptor

Igen, szerintem is.

Göncz Árpádtól pedig elnézést kérek, hogy helytelenül írtam le a nevét.

104. Vegyi61
2012. 02. 13. 12:07

Megdönteném én, ha nem lenne erős O-lába. Könnyebb lenne X-lábakkal, vagy ha kézen járna. Az a béna jobb keze kikezdhető.

105. valla
2012. 02. 13. 12:08

Fsp most feladta leckét, elmondta, hogy ki mit nem csinált.
Ebből minek is kéne következni?
És mi ebben a kísérlet?

ui: én még ott tartok,
"39. fsp (szerkesztő) 2012. 02. 12. 12:39
Valla36, tényleg, ez itt a kérdés. Hogy nem tudjuk, mit mondott pontosan. Erről írtam. "

Azóta megtudott valamit?
Mert ha igen, akkor közölje velem is.
Tehát?

68. fsp (szerkesztő) 2012. 02. 12. 21:15 Valla, teszek még egy kísérletet: nem a CNN,és nem az amerikai követség tette közzé, hogy puccskísérlet volt Orbán ellen. És nem is ők tagadták le. Tehát?

106. Vegyi61
2012. 02. 13. 12:11

Bár Nyírfának igaza lehet, hogy a családfát fogja, amit szükség esetén kardként előránt.

107. Vegyi61
2012. 02. 13. 12:13

Bár azt a picit még bicskának se.

108. Nyírfa
2012. 02. 13. 12:57

Vegyi61

Leparkoltál a bénán tartott kéznél. Tekintve, hogy mozdulatának motivációjában a lehetőségek tárháza végtelen, mit szólnál egy " basszus, de görcsöl " magyarázathoz? :-))

De, dicsérjük is már! Az ugrása......... szinte már kecses.

109. menta
2012. 02. 13. 13:03

Az egyik szivárogtató, aki nem csak a gazdaságról tud hülyeségeket mondani:

Kósa szerint a havat nem lehetséges eltüntetni

Debrecen polgármestere úgy véli, „csak újabb hótorlaszokat lehet vele csinálni, ha egyik helyről a másikra visszük”

href.hu/x/h5b3
-int

110. Nyírfa
2012. 02. 13. 13:41

alibikomment, hogy átmegy-e

111. Frank1
2012. 02. 13. 13:41

Hol van szerzetes? Kolostorba vonult? Pedig nagyon kíváncsi vagyok a VH-ban megjelent cikkre vonatkozó véleményére. Lehet, hogy ő ezt fogja a katolikus egyház elleni puccsnak minősíteni.
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/vatikan_egyhaz_katolikus_pap_botrany_szex_per

112. Nyírfa
2012. 02. 13. 13:44

Jó lenne tudni, hogy hova repült a hozzászólásom, mert valahol éppen moderálják.
Beadtam két linket, egy egyik a Magyar Nemzetből való.
Mi lesz most velem?

113. Nyírfa
2012. 02. 13. 13:51

Ha addig élek is, legalább ezt beadom Vallának:

mno.hu/belfold_archiv/puccskiserlet-orban-ellen-1050520

A kísérőszöveg elmarad.

114. raptor
2012. 02. 13. 15:28

113. Nyírfa
Drága Nyírfa!
Egyszerre csak egy linket enged a rendszer!!

115. propatria
2012. 02. 13. 16:10

valla

A miniszterelnök összevissza beszél, azután letagadja, amit mondott. Ez a tény. És aggasztó egy kicsit.
Tudom, hogy kötelességedet véled teljesíteni, amikor úgy teszel, mintha nem értenél meg tök egyszerű kérdéseket. Gondolom, ezzel zavart akarsz kelteni az ellenséged soraiban.
De itt most nem az a tét, hogy ki ügyesebb a szájkaratéban. Hanem az országban élő egyszerű emberek egyszerű megélhetése, sőt, bizonyos esetekben életben maradása. Valamint az ország közeli és távolabbi jövője. Ha Te olyan pozícióban vagy, hogy tehetsz is valamit, ne pazarold az idődet a baloldali és liberális nézetű emberek meggyőzésére. Hanem hass oda, hogy láthassunk normális kormányzati lépéseket. Mindenki hálás lenne érte.

116. Vegyi61
2012. 02. 13. 16:16

108 Nyírfa
Rendben. Addig jó a dicséret, hogy kecs...(mármint az ugrása). De tegyünk elé egy bak-ot és utána egy kés-t. Azonnal jó a hasonlat : ...bakkecskés... A kecskeízléshez nem értek. Felőlem az lehet kecses is.

117. Vegyi61
2012. 02. 13. 16:19

A bakkecskéhez viszont szarv is kell. Lehet hogy emiatti félelmében basszus, görcsöl.

118. Vegyi61
2012. 02. 13. 16:21

A de kimaradt. Vagyis basszus, de görcsöl.

119. Vegyi61
2012. 02. 13. 16:25

De milyen kondás az, aki bakkecske?

120. Nyírfa
2012. 02. 13. 16:25

114. Raptor

Ja?

Köszi, de hol lehet a komment? :-))))

121. Vegyi61
2012. 02. 13. 16:29

A költői kérdésre a válasz(129) : 5 gyerekes

122. raptor
2012. 02. 13. 16:31

120. Nyírfa
Hát az valahol a web-en!
Nálam sem jelent meg a Tiéd, csak a kommentek között!! :-))

123. valla
2012. 02. 13. 16:45

No és mit mondott Orbán, hadd tudjuk végre valahára, hogy mit tagadott le?

115. propatria
2012. 02. 13. 16:10
A miniszterelnök összevissza beszél, azután letagadja, amit mondott.

124. sansz
2012. 02. 13. 17:29

84. menta

A Száj(b)er gyerek a szokásos féligazságok, csúsztatások mellett azzal kérkedett az ominózus „kioktató” levélben Kroes asszonynak, „hogy Magyarországon az utóbbi húsz évben egyetlen politikust sem gyilkoltak meg”…. Eddig! És ha így folytatják? Ezek a barmok nem tudnak 1 napig sem csendben maradni, úgy tűnik, erős kényszerük van a parasztkodásra, a kioktatásra. Mintha erre is forgatókönyvük lenne. Arra mindenesetre jó, hogy erősíti a képet az EU-nál arról, hogy milyen is a fidesziták stílusa, amit itthon már jó ideje gyakorolnak.

125. menta
2012. 02. 13. 17:56

Sansz124@
Pedig múltkor milyen rendesek voltak az EU ülésén Szájerral!:-)
Azt mondták, akkor is felemelnék a szavukat az főbíró kinevezése ellen, ha Szájer úr egy férfival élne együtt.:-)

126. sansz
2012. 02. 13. 19:32

125. menta

Lehet, hogy az a megjegyzés igencsak talált és süllyedt, ezért hergelte úgy fel magát Száj(b)er Józsi. Nem mellékesen ezzel a vezér iránt feltétlen hűségét is bizonyíthatja, nehogy még visszavonja az asszony megbízását.

127. menta
2012. 02. 13. 19:49

Orbán elleni "puccskísérlet": válaszolt a CNN

hvg.hu/itthon/20120213_cnn_valasz_puccskiserlet

128. valla
2012. 02. 14. 12:04

Sőt, tapsolnának..

125. menta
2012. 02. 13. 17:56

Sansz124@
Pedig múltkor milyen rendesek voltak az EU ülésén Szájerral!:-)
Azt mondták, akkor is felemelnék a szavukat az főbíró kinevezése ellen, ha Szájer úr egy férfival élne együtt.:-)

129. menta
2012. 02. 14. 15:41

130. nekeresd rt.
2012. 02. 14. 23:50

KI akarja megdönteni Orbán Viktort?

Én személy szerint nem de fene a gusztusát aki erre vetemedik.

131. hééé
2012. 02. 15. 5:41

Szerintem HORVÁTH JÁNOS- amikor ráfekszik, hogy megmentse a golyóktól.-én mint nő, nem akarom. Az Anikó minősíti-ezzel lefeküdni???-Nők hová tűntetek??- egy ilyennel??????

132. hééé
2012. 02. 15. 5:41

Szerintem HORVÁTH JÁNOS- amikor ráfekszik, hogy megmentse a golyóktól.-én mint nő, nem akarom. Az Anikó minősíti-ezzel lefeküdni???-Nők hová tűntetek??- egy ilyennel??????

133. hééé
2012. 02. 15. 5:45

Kétszer ment el, bocs, de szerintem a Jani döntögeti, ha kell, ha nem,Mindig ráugrik.

134. hééé
2012. 02. 15. 5:45

Kétszer ment el, bocs, de szerintem a Jani döntögeti, ha kell, ha nem,Mindig ráugrik.

135. Frady Endre
2012. 02. 15. 21:14

Húúú, FSP, nagyon jó a kép!!! Én hatalmas Beatles rajongó vagyok és nagyon tetszett!!!
A cikk is remek, a paranoiával egyetértek.
Egy kollégám mesélte, hogy pszichiáter ismerőse szerint OV-n egyértelműek a rendszeres gyógyszeres kezelés jelei.
Hajrá Fradi, hajrá Bajnai! :)

136. azmiaz?
2012. 02. 16. 1:29

A már jóideje pénzt és időt nem kímélő nyugati és itthoni támadássorozat nyilván sokak figyelmét elkerülte.Valószínűleg a visszafogottsága miatt.Ezeknek nyilvánvaló,hogy azért támadják a kormányt és Orbánt mert nem akarják eltávolítani.Ennyi vakot és süketet ritkán lehet látni mint itt.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri