Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Bayer Zsolt a Klubrádiót hallgatja a kocsijában. Ő maga mondta ezt, és ezért nem örülne annak, ha a Klubrádió elhallgatna. Hogy milyen kocsiban hallgatja a Klubrádiót, arról sajnálatosan nem nyilatkozott, így nem tudhatjuk, hogy még mindig szlovák rendszámú terepjáróval jár-e, mint tette azt hazafias felbuzdulásból a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején, vagy a fülkeforradalom után magyarra váltott.

Mint ahogyan az is homályos, mi vitte rá a Lungo Drom romáit, hogy a Békementnek elkeresztelt projekten együtt vonuljanak Bayer Zsolttal. A Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosáról van szó, aki az olaszliszkai szörnyűséges gyilkosság után, 2006 októberében azt írta az Orbán-közeli Széles Gábor Magyar Hírlapjában: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”

Bayer eszmei vonulótársa, Kerényi Imre szintén nem örülne, ha a jövőben nem hallgathatná ezt a rádióadót. A pártállam poklát kedvezményezettként megjárt Kerényi – civilben az Alaptörvény asztalának megálmodója, a kormány tetteit dicsőítő festmények megrendelője – ugyancsak kiállt a Klubrádió mellett.

Mi történt itt, kapkodja a fejét a gyanútlan szemlélő. Megvilágosodtak az urak, kitört belőlük a magukba fojtott demokrata?

A helyzet annál azért bonyolultabb, mint hogy egy átlagos Orbán-fan felfoghassa. Mély és egészen más jellegű vonulatok állnak e megvilágosodás hátterében. Bayer ugyanis nem a szlovák vagy magyar rendszámú terepjáróban szóló Klubrádiót hiányolja. És a pártállam egykori kegyeltje, a mostani kormányzat kiszolgálója, Kerényi Imre sem jobb meggyőződéséből ejt krokodilkönnyeket a Klubrádió sanyarú sorsa miatt.

Hanem, mert, ha kedd van, akkor ez Belgium.

A múlt hét keddjén, Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója és Bolgár György, a rádió legismertebb hangja, az Európai Unió médiabiztosa, Neelie Kroes meghívására Brüsszelben jártak. A médiabiztos hosszasan beszélgetett velük, s támogatásáról biztosította őket. Nem csupán a Klubrádiót, de a magyar sajtószabadságot, úgyszintén.

Idáig ismertek a tények, a maga módján még a közmédia is beszámolt a találkozóról.

Hanem hát, legalábbis a jól tájékozott pesti verebek szerint, több is történt holmi beszélgetésnél. A médiabiztos ugyanis oly mértékben a Klubrádió és a sajtószabadság mellé állt, hogy – forrás: Zuhanyhíradó Hírcentrum - másnap reggel felhívta Navracsics Tibort. Aki egyfelől miniszter, másfelől sokan azt feltételezik róla, hogy képes hatni a magyar miniszterelnökre.

Szépen beszélhetett a médiabiztos, de legalábbis meggyőzően, mert Navracsics megígérte, hogy a Klubrádió visszakapja a tőle elvett frekvenciát…

Ennyit tudnak a pesti verebek, erről beszél a zuhanyhíradó. Nem tudni, hogy melyik frekvenciát adják vissza azok, akik elvették: azt, amelyiket most is használ, a 95,3-at, vagy a már egyszer elnyert, ám később a médiahatóság által megvont 92,9-et.

Valamelyiket visszakapja, lesz Klubrádió, nem hallgat el a szabad hang.

Jó hír ez a Klubrádiónak és hallgatóinak.

Nem annyira jó hír a demokratáknak. Mert az üzenete nem más, mint az, amit idáig is tudtunk: hogy a médiahatóság a kormánytól távolról sem független szervezet, s minden döntése és megnyilvánulása a Fidesz, közelebbről Orbán Viktor akaratát tükrözi.

Ha Orbánnak most Brüsszel miatt az az érdeke, hogy hadd szóljon, akkor Bayer Zsolt, Kerényi Imre, és a Fidesz-közeli holdudvar prominensei bármelyik pillanatban képesek azt hazudni, hogy fontos számukra a Klubrádió.

A demokrácia fontos dolog, de a gazda kívánsága még ennél is fontosabb.

2
11 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 111 komment érkezett ()

1. 4elefánt
2012. 01. 28. 11:44

Nem bántották a bárányt, csak kést tartottak a torkához!

2. pöszméker
2012. 01. 28. 11:44

Rugalmasak ezek, mint aszfalt az úthenger alatt.

3. harunalrasid HCJD
2012. 01. 28. 11:53

van arról hír, hogy navracsics milyen szinten beszél idegen nyelvet? mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy kroes asszony perfektül beszélné a magyart, nagyracsücs elvtárs wikipédiás életrajzi ismertetőjében nyelvtudásáról - figyelem, nem ismeretről beszélek - erről egy szó sincs!
könnyen előfordulhat, hogy valamit félreértett.
nem mellesleg, ígérni eddig is bármit meg tudtak ígérni.
a frekvenciát, mint kiricsi karola ténsasszony jó megmondta, nem vették el, mert az senkinek nem tulajdona.
nahát!

4. harunalrasid HCJD
2012. 01. 28. 11:55

ja, és az acsar nemzet híradása szerint nem volt ez megbeszélés, csak egy futó találkozás a folyosón. mint orbáné moszkvában, putyinnal, amikor jól megmondta a magáét.

5. raptor
2012. 01. 28. 11:59

Azt tanácsolnám, h mindent ne higgyünk el ezeknek!
Azért az érdekes, h Navracsicska et. megígérte, h visszakapja!
Akkor ez nyílt beismerése annak, h elvették?
Eddig mintha nem ezt kommunikálták volna!!

6. menta
2012. 01. 28. 13:00

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=137780

Eleni Tsakopoulos Kounalakis szerint a Klubrádió az egyik, ha nem az egyetlen alternatív hang a hazai rádiózásban

7. elsore
2012. 01. 28. 13:27

Hát ez nem ilyen egyszerű. A klubrádió beperelte a Médiatanácsot. És nagyon könnyen előferdülhet, hogy megnyeri a pert. Ugyanis nem ennek a felháborító tendernek a kimenetelét támadta meg, hanem a Médiatanács azon döntését, hogy nem kötnek vele szerződést a MÁSIK frekvenciára, amire kötelező ígérvénye van.
A Médiatanács állásfoglalása szerint ugyanis senkinek nem lehet két frekvenciája. De ez a Klubrádió szerinte nem áll meg, csak az a szabály, hogy nem lehet két működő rádióadója.

És ha a Klubrádió megnyeri a pert, amire szerintem nagy esélye van, akkor a Médiatanács arcra esett. És ha ez így lenne, akkor csak előtte visszaajánlották neki azt, amit a bíróságon amúgy is visszakapott volna. Ráadásul a kormány kap egy nagy demokratikus jópontot, mintha valamiről lemondott volna. Ki van ez találva.

8. balumedve
2012. 01. 28. 13:49

A szabadságharcosok erre felkent képviselői ebben a témában is már annyi mindent hazudoztak össze-vissza, hogy bármelyik állításuk egyaránt lehet igaz is meg hamis is.
Kicsit más téma, de kapcsolódik: a nevesincs frekvenciaelnyerők - hála a zabhegyező sóhivatal átgondolatlan tevékenységének és megalapozatlan határozathozatalának, valamint a kuruckodó megnyilatkozásoknak - korábban már levitézlett elődei és háttéremberei feltehetően keresik azt a madarat aki beválallja a helyzetet, de eddig ez a madár még nem kezdett el hallhatóan csiripelni.
Szerintem a gazságszolgáltatással kapcsolatosan nem igazán megalapozott logikus folyamatokat feltételezni, de persze bóvliországban minden megtörténhet...

9. menta
2012. 01. 28. 14:35

Csütörtökön a Megbeszéljük adásában Phrőle Gergely helyettes államtitkár hívta fel, és igazából senki nem értette az okot.
Előtte egy telefonáló Martonyit tartotta a legértelmesebb kormánytagnak, és Martonyi érdemeinek helyesléséért nem szoktak phrőlék telefonálni.

A frekvenciát kezdte el ekézni, gyakorlatilag ugyanazokat a sablonokat, szófordulatokat használta, amit Kiricsi, csupán nem játszott le hangfelvételt.
Aztán belekezdett különböző vádaskodásokba, - amiket Bolgár hárított, majd elfogultnak nevezte a rádiót, amiért pl. volt pártelnöknek műsora lehet benne.
Bolgár elmagyarázta, hogy az elfogultság és a hitelesség nem zárják ki egymást, úgy is lehet hitelesen a tényeket elmondani, ha azokból más következtetést vonnak le.

Végül nem bírt magával Phrőle, gúnyosan gratulált a médiabiztossal készült közös fotóhoz Bolgárnak.

Kicsinyes dolog volt a hatalom képviselőjétől.

10. aser
2012. 01. 28. 14:35

Kimaradt a blogból,hogy a Médiadiktatúra hatóság már többször kérvényezte,hogy őt is hallgassa meg az EU biztos.
De eddig nem akart velük szóba állni!
Pedig ők meg tudták volna magyarázni,miért helyes és törvényes a KR elhallgattatása.
És,hogy minden rendben van,oszt jó napot!
De úgy látszik,a demokráciát alapnak tekintő EU,nem kíván a diktátor zembereivel szóba állni.
És ezt nem képes megérteni ezek a diktatúra kiszolgálói!

11. menta
2012. 01. 28. 14:46

Aser, azért nem állnak velük szóba, mert nem bíznak bennük.
Hiába fordította le számukra a Szalai féle társaság a törvényt, azok ott az únióban eredeti magyar szöveget olvasnak vagy maguk fordítják le, nehogy félrefordítás legyen, vagy kimaradjon belőle valami, mint ahogy az már megesett.

Karola azért csipogja állandóan, hogy "nem jó" papírból olvasnak Brüsszelben.

12. ivanka
2012. 01. 28. 14:58

Kedves FSP! Klubrádiót hallgató demokrata vagyok és nagyon örülök a zuhanyhírnek, remélem igaz.

13. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 28. 15:19

Ivanka, én is remélem. Azzal együtt, hogy ha így lesz, a kormány és a Fidesz nehezen jön ki jól a dologból. Ha a mostani frekvenciát kapják vissza, (merthogy fellebbeztek), akkor nehezen védhető, hogy a médiahatóságot utasították. Ha a 92,9-et (ezt bíróságon perelik vissza), akkor meg az lesz nehezen védhető, hogy netán Szájerné keze van a dologban.

14. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 28. 15:21

Aser, egyfelől Mentának igaza van, a médiahatóság többször próbálta átvágni a biztost és hivatalát. Gondolom, ez szerinted sem szép dolog. Másfelől pedig, a médiabiztosnak nem ők a partnerei, hanem Navracsics.

15. ivanka
2012. 01. 28. 16:02

fsp. 13 Nem hiszem, hogy sokat búsulnék azon, ha nehezen jönnének ki, sőt az se okozna gondot, ha ki se jönnének. :)))

16. raptor
2012. 01. 28. 16:55

Péter!
Tudomásom szerint (tévedés joga fenntartva) a 92,9 MHz nem volt a Klubrádióé!
Azt a frekvenciát törvényesen megnyerte, de az időközben megalakult NMHH. érvénytelenítette a Klubrádió által már aláírt szerződést!
........."Ezért a múlt év tavaszán a rádió vezetése megpályázta az épp akkoriban kiírt 92,9-es budapesti frekvenciát, és a Katolikus Rádiót maga mögé utasítva elnyerte a használati jogokat. Ezt akkoriban Szalai Annamária is elismerte, noha többször megjegyezte, hogy a nyilvánosan meghirdetett jogosultságot "másnak szánták" - a Katolikus Rádiónak. A pályázat eredményét kihirdették, ám az akkor illetékes Nemzeti Hírközlési Hatóság - rossz nyelvek szerint tartva a közelgő hatalmi átrendeződéstől - végül nem szignálta a médiaszolgáltatási szerződést, és így nem adta ki a működés megkezdéséhez szükséges rádióengedélyt". ....
magyarnarancs.hu/belpol/mi_lesz_a_klubradioval_-_musorvaltozas-76362
Az a döntés per alatt áll! (Tudomásom szerint a Klubrádiónak az a freki lenne a jobb, mivel az országos lefedettségű!)
Hozzátenném még azt is, h bármely frekvenciát is fogja meg(vissza)kapni, sajnos nem lesz hosszú életű!
Bárkivel, bármennyibe, h ezek után sajnos naponta fogják több millás büntetéssel sújtani koholt, (vagy valós) indokok alapján!
Így is el lehet lehetetleníteni egy rádiót!
Sajnos!!

17. menta
2012. 01. 28. 17:22

Raptor, a visszamenőleges törvénykezésnek el kell buknia.

Ha a KR munkatársai ügyesek, nem tudják őket betiltani.
Vagy 20 éve hallottam a történetet arról az emberről, aki kénytelen volt családtagokkal, barátokkal figyeltetni az autóját, mert valami őrült minimum hetente 1x, kiluggalta az autója kerekeit.
Néhány hét után elkapták, kihívták a hatóságot, aztán megvárták amíg elengedik, és akkor közölték vele, hogy attól a perctől kezdve bármi történik a kocsival, ő lesz a tettes.

Utána sosem volt a tulajdonosnak ilyen gondja.

18. xmatyas1443
2012. 01. 28. 17:24

Kérdés: nem azért van pályáztatási rendszer, hogy fenntartsa a változás lehetőségét?
Erről csak az amerikai politikusok nem tudnak?
Avagy: ki siránkozott ennyit anno a Vasárnapi Újság kiherélésén?

19. xmatyas1443
2012. 01. 28. 17:32

Ja. És KN komáromi rendszámmal bárki érezheti magát hazafias magyarnak is.

20. note
2012. 01. 28. 17:55

Uszító SZÉLSŐBAL hazugságrádióra nincs szükség, zárják be. Teljesen félretájékoztat : a fehérről is bebizonyítják, hogy fekete : ha gyf , lendvai, vagy kovács mondta. MSZMP-s szélhámosok rádiója, pusztuljon !

21. kodiv
2012. 01. 28. 18:10

Természetesen az a demokrácia és sajtószabadság, amikor Neelie Kroes úgy látja, hogy a Klubrádió 55 milliója több, mint a nyertes 75 milliója, akkor a Moszkvától már megszokott vörös telefonon utasítja Navracsicsot a haladó erők rádiójának protezsálására. A z eljárás nem különbözik a szocialista demokráciától és még a haszonélvezők is ugyanabból a körből kerülnek ki.

22. raptor
2012. 01. 28. 18:14

21. kodiv
Figyu!
Ha valamivel nem vagy tisztában, tájékozódj előbb, oszt' fuss neki még egyszer! :-))

23. tik-tak
2012. 01. 28. 18:17

13. fsp (szerkesztő)

...ez a hátulütője annak,hogy mindenhová betették a csülküket.Az urak arra még nem jöttek rá,hogy pont e miatt minden visszahull a fejükre.

24. tik-tak
2012. 01. 28. 18:27

21. kodiv (alias vidok)!

Érdekes ez a 75 milla.Ha igazak a hírek, most akarják értékesíteni a rádiójukat 200milláért akik megnyerték a pályázatot .....Hogy is van ez??
Nem mellesleg!Összpontszámban a Klub egy ponttal maradt le.Ez pedig az un objektiv és szubjektiv pontokból adódott össze.Ezzel csak azt akarom mondani,hogy nem minden a zsé.

25. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 28. 18:28

Raptor16, tulajdonjogi értelemben igazad van, a Klubrádiónak - mint ahogyan más rádiónak sem - nincs frekvenciája. Az államnak vannak frekvenciái, amit egyes rádiók időlegesen használhatnak. Tehát, hivatalosan fogalmazva: a Klubrádió megszerezte a 92,9 használati jogát, amelyet aztén a médiahatóság visszavett.

26. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 28. 18:30

xmatyas1443 - 19: persze, hogy érezheti magát magyarnak. Adóelkerülő magyarnak pedig különösen.

27. raptor
2012. 01. 28. 18:31

25. fsp (szerkesztő)
Így értettem én is! :-))

28. Szabad Gábor
2012. 01. 28. 18:35

Nem lettünk gyarmat

Ötszázezer(?), bizony, dalolva ment…

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1509_nem_lettunk_gyarmat

29. yankari
2012. 01. 28. 19:16

ó, hát ez a három majom hazudozásán nem szabad fennakadni, hiszen vezérük, a sohasem hazudó bevallotta, képes feladni elveit, ha úgy hozza a sors...
a sors pedig hozta
bassza meg...

30. yankari
2012. 01. 28. 19:19

ajánlanám iménti kommentemet itt posztoló blogerinának nagyon, nevezett JUS kolleginának, aki ugyan nem áll egyik párt mellé sem, kivéve a fideszt, akire bevallottan szavazott... de ugye mi mindig csak az őszintét írjuk...
:)))

31. raptor
2012. 01. 28. 19:33

30. yankari
Jus, meg az őszinteség? Fura párosítás! :-))

32. yankari
2012. 01. 28. 20:10

31. raptor,
a kormány is azt gondolja, minden szava hihető.
Jus is azt hiszi, beviheti olvasóit a málnásba
nem tudom mit gondol, ha csak nem azt, rajta kívül itt funyik olvasnak és írnak?
vagy esetleg,azt hiszi, (úgy funyisan), nála a bölcsek köve?
nem tudom....
egy biztos, kezd elegem lenni a sumákolós, másokat hülyének néző hülyékből.
pedig ha szarba merülök, nem leszek egyedül, merül itt az egész kóceráj, funyistól, jussostól, mindenestül.
ezt annyira nehéz felfogni?

33. raptor
2012. 01. 28. 20:17

32.yankari
Nekik igen!

34. raptor
2012. 01. 28. 20:21

A Klubrádió megdöbbenve értesült arról, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ismét pályázatot írt ki a 92.9 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára - közölte a rádió főszerkesztője szerdán az MTI-vel.
2011. október 05., 19:31
Vicsek Ferenc közleményében azt írta: a Klubrádió megnyerte a 92.9-es frekvenciára 2010-ben kiírt nyilvános pályázatot, ennek eredményét az akkor működő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2010 áprilisában kihirdette. A Klubrádió elfogadta az ORTT szerződési feltételeit, a frekvencia használatára feljogosító szerződés ezzel tehát létrejött.

A médiatanács 2010. december 28-án úgy határozott, hogy az áprilisban kihirdetett eredményű pályázatot eredménytelennek nyilvánítja."........
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=478285#null

35. piramis37
2012. 01. 28. 20:31

Avar meg a "Magyar Nemzet címmel megjelenő lapot" olvassa...
Legalább is mindig ezzel dicsekszik!!!:-DDD

36. kodiv
2012. 01. 28. 21:08

24. tik-tak!
Egy pont különbséggel olimpiai bajnok lehet valaki. Akkor lenne igazságos a pályázat elbírálása, ha a Vágy szerzőjének remekül működő genitáliái miatt egy kettes szorzóval kedveskednénk?

37. 4elefánt
2012. 01. 28. 21:44

Pali bácsi pédája, még a vereségre is jár a legfényesebb medál!

38. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 28. 22:19

Kodiv téged egyáltalán nem zavar, hogy a pályázat nyertesének esze ágában sincs rádiót indítani? Már árulják a frekvencia használatát, 200 millióért.
Van kérdés, pajtások?

39. Frank1
2012. 01. 29. 7:13

Fsp, igen én is hallottam, hogy árulják, az ukránoknak ajánlották eddig. De a Médiahatóság kijelentette, hogy a frekvenciák az állam tulajdonában vannak, s az állam - jelen esetben itt és most ez a Médiahatóság - megfelelő pályázat útján használatba adja azokat.
Tehát el nem adhatják, s ha nem tudják használni valamilyen ok miatt, akkor a következő pályázónak kell lennie a kedvezményezettnek, tehát a Klubrádiónak.
Fogadásom van rá, hogy nem így lesz, kiírnak egy új pályázatot, s az általuk preferált pályázó itt is tudni fogja, hogy mennyivel több pénzt kell ígérni, hogy a Klubrádiót megelőzze.

40. raptor
2012. 01. 29. 7:15

41. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 29. 7:27

Frank, el lehet adni, ha van vevő. Nem a frekvenciát éárulják ugyanis, hanem a céget. Vagyis, az Autórádió Kft.-t. Így megy ez ebben a műfajban, így szokás.
És a cinizmusra jellemző, hogy nem csak ukrán szál van az ügyben. A mostani Klubrádiónak is felajánlották, 200 millióért a frekvenciát. (Pontosabban: a céget).
Nekik viszont egyfelől nincs ennyi pénzük, másrészt nem is ér nekik ennyit egy olyan frekvencia, amelyet zenés rádióra írtak ki.
Harmadrészt pedig, bíznak a bíróság, vagy a médiahatóság kedvező döntésében. (Szerintem ez utóbbi valamelyikében most már bízhatnak is).

42. menta
2012. 01. 29. 7:40

Nagy szemétség volt Bolgár szövegét hamisítani.
Talán hitetlenkedtek volna sokan, ha nem kap nyilvánosságot a Lomnici ügy.
De hát ezek hazudnak.

3 éve került hozzám egy beosztottam, aki előtte csak köztévét, közrádiót hallgatott.
Beszélgetéseinkkor kérdezgette, hol olvastam, hol látta, hol hallottam amiről beszéltem, mert ezt ott nem mondták, nem írták,.
Nem kellett semmire rábeszélni, kíváncsi volt, belenézett más tv-be, belehallgatott más rádióba, megnézett más olvasnivalókat, és magától jött rá, hogy őt becsapta a köztévé és közrádió.
Szerintem sokan vannak így.

43. raptor
2012. 01. 29. 9:18

Azért az nagyon sokat elárul erről a pályázatról, h az Autórádió Kft. "mögött" az a Roxy rádió áll, aki 91 (?) millás tartozással szűnt meg!
Nem lenne meglepő, ha egy Similala szál is a képbe kerülne!

44. menta
2012. 01. 29. 9:28

Tuti, hogy valamelyik fidesznyik pénzember van az autórádió mögött.
Széles Gábor is lehez.

45. raptor
2012. 01. 29. 10:02

Ez felettébb érdekes! Egy olyan frekire, - amely per alatt van,- új pályázatot kiírni??

....."A Médiatanács 2012 első negyedévében további két budapesti frekvenciapályázat (Budapest 92,9 MHz, és Budapest 96,4 MHz) eredményéről hoz döntést."......
hetivalasz.hu/itthon/regota-huzodott-a-dontes-44212

46. Vegyi61
2012. 01. 29. 10:45

Számomra kissé hideg a téma, mert a Klubrádió felénk nem hallható. Ez inkább fővárosi probléma. A fideszes huzavona viszont megmosolyogtat. Barmok!

47. sansz
2012. 01. 29. 10:59

42. menta

Hát igen, ez aztán a szép, új világ, ahol a nap is másképp süt, a médiahatóság meg saját igaza bizonyításául riportot, hírt hamisít! Mindezt a hirdetett keresztény erkölcsiségük, értékrendjüknek megfelelően. Ez olyan, mint amikor a rendőrség, eljárása során, bizonyítékot hamisít. És teszik ezt is úgy, hogy a szemük sem rebben! Vagy az ilyen csak a másik oldal esetén számít bűnnek? Nagyon hülyének néznek bennünket.

48. sansz
2012. 01. 29. 11:06

46. Vegyi61

Interneten tudod hallgatni. A következő linken megtalálod, csak ki kell keresned a bejövő oldalon.

www.millioradio.hu/

Ha van valamilyen lejátszó, pl. Winamp telepítve a gépeden, hallgathatod. Sokszor érdemes!

49. 4elefánt
2012. 01. 29. 11:10

Vegyi ha Klubrádiót szeretnéd hallgatni, ezt kell megnyitnod!
www.klubradio.hu:8080/96kbit.m3u
és netezés közben is rádiózharsz:-))

50. menta
2012. 01. 29. 11:15

Mindíg érdemes hallgatni.

A Bolgár műsoron kívül nagyon sok jó műsor van.

Kedvencem az Acélsodrony
www.klubradio.hu/index.php?id=60%23c

51. 4elefánt
2012. 01. 29. 11:15

Sansz megelőzött...
De 49. gyorsabb.

52. raptor
2012. 01. 29. 11:21

50. menta
Rangos Kati műsora is nagyon jó!
Este 6-7-ig, ismétlés reggel 5-6-ig!

53. tik-tak
2012. 01. 29. 13:59

36. kodiv (ezt megelőzően vidok)

Sajnálom ,hogy nem érted amit leírtam.

54. Vegyi61
2012. 01. 29. 17:07

48-49. sansz és 4 elefánt
Köszönöm, már szól .

55. 4elefánt
2012. 01. 29. 19:35

Látod nincs szükség még egy drótra!:-))

56. tarkedli
2012. 01. 29. 23:31

Én csak azt nem értem, hogy a törpe magyar diktátor, ahogyan az FSP által feltöltött képen is látható, hogyan lehet fél fejjel magasabb, mint Barroso, az európai parlament elnöke? Már ne is haragudj FSP, de hogyan nem találtál olyan képet az egész interneten, ahol a két ember a baloldali érdekeknek megfelelő szögben van lefotózva? A jó isten áldjon meg téged, FSP, csak nem akarod, hogy egy életen át rád ragadjon az indián neved: Retusá Ló!
fsp.nolblog.hu/archives/2012/01/25/Indian_neve_Kettos_Beszed/

57. menta
2012. 01. 30. 6:00

Ölj! Lopj! Paráználkodj! Kívánd meg felebarátod házát, feleségét! Így idézi a bibliai tízparancsolatot a dúltkeblű Szalai Annamária vezette Médiatanács tehénszemű szóvivője, bizonyos Kiricsi Karola.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=515281

58. menta
2012. 01. 30. 6:08

mno.hu/belfold/kroes-csak-bolgarek-erveire-kivancsi-1047096

A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról, az NMHH többször próbált tárgyalást kezdeményezni az uniós biztossal és munkacsoportjával a Klubrádió frekvenciapályázata kapcsán, de nem járt sikerrel. Ezzel szemben múlt héten Neelie Kroes fogadta Arató Andrást, a Klubrádió tulajdonosát és Bolgár György műsorvezetőt.

59. Tökös
2012. 01. 30. 8:29

bolgárgyuri a satószabadságért...

Ir a hócipőbe, a népszavába, a 168 órába és vezette a klubrádiót... pótolhatatlan komcsi..

60. raptor
2012. 01. 30. 8:52

59. Tökös
Látod, ezért sokkal különb ember nálad!
Ha még egy kicsit tovább tanultál volna ..... :-))

61. kingfy37
2012. 01. 30. 11:34

(Alias:Olddoki) olvastam valahol, hogy egy demokrácia(hatalmon lévő kormány) erejét semmi sem bizonyítja jobban, mint az ellenzéknek adott szabadságjogok, megszólalási lehetőségek.

62. raptor
2012. 01. 30. 12:55

Akár hol is olvastad, így igaz!
Kérdés az, h ezt ők tudják? :-)

63. menta
2012. 01. 30. 17:14

64. Frank1
2012. 01. 30. 17:56

re: menta 58

Elképzeltem, hogy Szalai Annamária valahogy így próbált kapcsolatot teremteni az EU-s tisztségviselővel:
"Kroesné, mielőtt mindenféle hülyeséget fecseg a magyar sajtószabadságról, ugorjon már ide Budapestre, fogadom magát holnap után reggel 8 órakor. Várom'

Ezzel szemben Bolgárék::

"Tisztelt Kroené Asszony! Tisztelettel kérdezem, hogy tudna-e bennünket, Arató úrat és engem fogadni a közeli napokban, hogy személyesen tájékoztathassuk, dokumentumok bemutatásával a Klubrádió helyzetéről?"

65. menta
2012. 01. 30. 19:40

Bizony, bizony.:-)

De Annamari mellé besorakozhat Schiffer András is, aki bejelentette, hogy nem ad interjút a Bolgár műsorának, a Megbeszéljük-nek..................

66. raptor
2012. 01. 30. 21:04

65. menta
Nem kapott rá engedélyt Orbántól!

67. menta
2012. 01. 31. 7:03

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=515762

A brüsszeli hölgy legnagyobb bűne persze az, hogy képes volt fogadni a Klubrádió küldötteit, meghallgatta hazugságaikat, majd ellenőrzés nélkül tovább is adta őket. Az ilyen egyoldalúságnak nem is lehet más a vége, mint hogy személyesen Kiricsi Karola igazít helyre, persze Szalai Annamáriával teljes egyetértésben.

68. Szabad Gábor
2012. 01. 31. 14:14

Ne szólj Klubrádió, nem fáj fejem!

16 forintos darabáron vették meg a Klubrádió 10 év alatt felépített hallgatói táborát.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1559_ne_szolj_klubradio_nem_faj_fejem

69. menta
2012. 01. 31. 16:03

Szalai Annamáriának eltűnt 12 milliós banki tartozása

hirszerzo.hu/hirek/2012/1/31/20120131_szalai_annamaria

70. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 31. 19:11

71. raptor
2012. 01. 31. 23:22

Nem furcsa egy picit?

"Sok százmilliós mozgás Pintér Sándor bankszámláin"
......"A tárcavezetőnek van egy Wartburgja, még 1995-ben örökölte. A tavalyi vagyonnyilatkozathoz képest nem csekély változás, hogy feltüntet egy 91 milliós, illetve egy 94 millió forint értékű kincstárjegycsomagot, valamint egy 755 ezer dolláros és egy 717 ezer eurós devizamegtakarítást. Míg tavaly a miniszter lakossági folyószámláján lekötött betét egyenlege 278 millió forint volt, a látra szóló egyenleg pedig 38 millió forint, az idei vagyonnyilatkozata szerint lakossági folyószámlájának zárolt látra szóló egyenlege 22 millió forintra, látra szóló egyenlege pedig 2 millió forintra változott.".......
www.hir24.hu/gazdasag/2012/01/31/sok-szazmillios-mozgas-pinter-sandor-bankszamlain/~~fokusz

72. menta
2012. 02. 01. 6:06

73. menta
2012. 02. 01. 6:06

Az ítélőtábla kezében a Klubrádió sorsa
A Fővárosi Ítélőtábla február 6-i döntésén sok múlik: ha igazat ad a Klubrádiónak, az adó tovább szólhat a 95.3-as budapesti frekvencián, ha megerősíti a médiatanács döntését, akkor bezárult a kör. Az ítélőtábla határozatával szemben ugyanis "fellebbezésnek, perújításnak, felülvizsgálati kérelemnek nincs helye".
www.nepszava.hu//articles/article.php?id=516441

74. menta
2012. 02. 01. 6:12

www.168ora.hu/velemeny/klubradio-tuntetes-bolgar-gyorgy-90056.html
Bolgár György beszéde a Klubrádió melletti tüntetésen
Hadd szóljon!

75. menta
2012. 02. 01. 6:18

76. raptor
2012. 02. 01. 9:01

75. menta
Fussa a mi pénzünkből!

77. raptor
2012. 02. 01. 10:11

"Schmitt lemondott nevéről "
www.hir24.hu/belfold/2012/02/01/schmitt-lemondott-neverol/~~fokusz
Nocsak!
És mi lesz helyette rajta?
"A Nemzet Bohóca"?

78. raptor
2012. 02. 01. 10:15

79. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 01. 12:50

80. Kosaras
2012. 02. 01. 13:30

Szia FSP! Már február van és még mindig Orbán a miniszterelnök. Hogy van ez? Nem ezt jósoltad ...

81. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 01. 13:50

Kosaras, ha jól emlékszem, a februrát nem én mondtam. Én májust jósoltam. Plagi bácsi érdemei elismerése mellett, más fontos beosztásba...És szegény Viktátor, újabb áldozatot hoz a hazáért: elvállalja a megüresedett posztot. Nem nagyon akarja, de mint mindig, ezúttal is meghajlik majd a nép akarata előtt.

82. morpho
2012. 02. 01. 14:15

FSP
Légyszi küldj egy elérhetőséget a nicknevem alatti emailcímre!
Szeretnék kérni valamit. Előre is köszi!

83. menta
2012. 02. 01. 15:20

Kosaras, rég voltál itt, merre jártál?

Abban biztos vagyok, hogy békemeneten nem.:-))))

84. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 01. 16:18

Menta, Békamenetre még mehet Kosaras. Vasárnap

85. Kosaras
2012. 02. 01. 16:50

Szia Menta és FSP !

Májusban Orbán még csak 49 éves lesz, talán majd az 50. szülinapjára kapja meg a köztársasági elnöki címet vagy a királyi trónt.
Megnéztünk vagy 50 házat, ügyvédhez szaladgáltunk, pakolgattunk, költöztünk, egy hétig nem volt netünk. Most pedig továbbra is sok a dolog. Ki kell takarítani az "új" házat a koszból, egymást érik a mesterek, fel kell keresni a közszolgáltatókat. Majd leestem a székről, amikor kiderült, hogy külön kell menni a Vízművekhez és a Csatornázási Művekhez. ELMÜ, Gáz, lakcímbejelentő, stb. Már lehet, hogy többé nem költözünk... A kommenteket nem volt időm elolvasni.

86. menta
2012. 02. 01. 17:35

Költöztetek, Kosaras?
A szolgáltató nagy úr manapság.:(

87. raptor
2012. 02. 01. 20:45

80. Kosaras
A februárt én jósoltam!
Keményen dolgozok rajta!! :-))

88. raptor
2012. 02. 01. 20:50

86. menta
Menta!
Most derül ki, h Kosaras jól járt az adócsökkentéssel!
Tudod, biztos nagyobb lett a libidója tőle és kell a nagyobb lakás / ház, mert jön a gyerek!! :-)))

89. raptor
2012. 02. 01. 21:05

Ajjjjajajajaj! Már ezt is?
Mindenkinek, akit érint!!
"Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány"
www.origo.hu/gazdasag/20120131-az-onkentes-nyugdijpenztari-rendszer-atalakitasanak-lehetseges-iranyai.html

90. fsp (szerkesztő)
2012. 02. 02. 5:46

Morpho, számomra a megtiszteltetés, napközben még írok bővebben. Most rohanok.

91. menta
2012. 02. 02. 6:16

Az MTI-jogtanácsoshoz közeli az Autórádió Kft.
Noha a Klubrádió frekvencáját elnyerő Autórádió Kft. tulajdonosai továbbra sem nyilatkoznak, egyre több érdekes összefüggés merül fel pályázatukkal és győztessé nyilvánításukkal kapcsolatban. Arról már lapunkban is többször írtunk, hogy az Autórádió Műsorszolgáltató Kft. a 1036 Budapest, Bécsi út 52-54. II./4. címre van bejegyezve.
www.nepszava.hu//articles/article.php?id=516925

92. Kosaras
2012. 02. 02. 9:08

88-ra
Nem tudom, mi az a libidó... Magyarul nem lehetne? Menta, Te tudod?? (Nem tudom mi az az apátia, de nem is érdekel...) Nagyobb lett a hitelem. Azért kell a nagyobb ház, hogy az idősödő, horkoló házastársak külön hálószobában tudjanak aludni. Először külön paplan, utána külön ágy, végül külön szoba :-)))

93. raptor
2012. 02. 02. 9:49

92.Kosaras
A libidó a szexuális vágyat jelenti!
És valóban a legjobb a külön szoba!! :-))

94. Kosaras
2012. 02. 02. 10:38

93-ra
De én már a szexuális vágyra sem emlékszem ... Ezért nem jutott eszembe, mi az a libidó ...:)))

(Raptor, kicsit megsértődtem, hogy elhitted, nem tudom, mi az a libidó....) Vicc volt. Vicc.

95. sansz
2012. 02. 02. 11:00

94. Kosaras

Nem értjük mi már a viccet sem, leszoktattak róla. Az utóbbi időben sok olyan politikusi megnyilatkozásról, bejelentésről gondoltuk, hogy vicc, aztán kiderült, hogy nem az.

96. Kosaras
2012. 02. 02. 11:14

95-re
Ebben igazad vagyon ...

97. raptor
2012. 02. 02. 11:21

Sajnos valóban nem értjük a viccet!
Most hallom a Klubban, h akik elmentek korengedményes nyugdíjba, - mert a cégük befizette a nyugdíjat minden járandóságával együtt 60 éves koráig, - nem jogosultak egészségügyi ellátásra 62 éves korukig!!
Csak akkor, ha havi 6300 Ft.-ot befizetnek minden hónapban!!
Nabazmeg!
Szerintetek hány qrva anyja van annak, aki ezt kitalálta??
Kosaras!
Egyébként csak viccből tettem be a magyarázatot!! :-))

98. sansz
2012. 02. 02. 11:23

92. Kosaras

Ezt az "először külön paplan, utána külön ágy, végül külön szoba" dolgot én is csak mostanában értettem meg. Érdekes, korábban sok életpálya modellről hallottam, de ezt az "ívet" nem említették egyiknél sem!

99. raptor
2012. 02. 02. 11:23

97+
Egyébként ezt Zara László adószakértő mondta Kuncze kérdésére!!

100. menta
2012. 02. 02. 13:03

Kosaras, szerintem apatikus libidója Matolcsynak van.
Libidinális apátiája meg Orbánnak.:-)

101. Kosaras
2012. 02. 02. 13:58

100-ra
Menta, megvizsgálnád az urak libidóját ? :-)) Vagy csak az egyikét??

Régi jó sorozási vicc:

Azt állítja a sorozott, hogy ő vak, így nyilvánvalóan alkalmatlan katonának.
Azt mondja az orvos: - Nézzen át azon a lyukon ! (A másik szobában egy meztelen nő fekszik)
- Alkalmas ! (Fiatalabbaknak, nőknek, és gyengébbek kedvééért: a sorozó bizottság előtt anyaszült meztelenül kellett megjelenni, és a vicc kapcsolatos a libidóval. Többet nem segítek...)

102. Kosaras
2012. 02. 02. 13:59

100-ra
Menta, megvizsgálnád az urak libidóját ? :-)) Vagy csak az egyikét??

Régi jó sorozási vicc:

Azt állítja a sorozott, hogy ő vak, így nyilvánvalóan alkalmatlan katonának.
Azt mondja az orvos: - Nézzen át azon a lyukon ! (A másik szobában egy meztelen nő fekszik)
- Alkalmas ! (Fiatalabbaknak, nőknek, és gyengébbek kedvééért: a sorozó bizottság előtt anyaszült meztelenül kellett megjelenni, és a vicc kapcsolatos a libidóval. Többet nem segítek...)

103. raptor
2012. 02. 02. 14:44

102. Kosaras
Próbálom megfejteni, de nem megy! (Hangosan röhögök!) :-))

104. menta
2012. 02. 02. 15:57

Mégsem lesz döntés a Klubrádióról hétfőn - 14:59
Nem lesz döntés a Klubrádió frekvenciájáról a jövő héten, hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblán, mert a Médiatanács egy újabb határozatban módosította a 95.3-as frekvenciáról korábban hozott határozatának az indoklását. Az úgynevezett szubjektív kategória értékelési szempontjait és mérlegelési rendjét rögzítették az új határozatban.
A pályázat eredményét nem érinti a hatóság új döntése, de a folyamatban lévő, 2012 február 6-ára kitűzött bírósági eljárást elnapolták. Ítélet legkésőbb március közepén várható.

Ezzel, egyúttal elhárult az akadály az elől, hogy a Klubrádió újabb két hónapra megkapja az ideiglenes frekvenciaengedélyt.
(Klubrádió)

105. menta
2012. 02. 02. 16:10

Kosaras, én most nem érek rá ilyen vizsgálatra, mert éppen partizánt játszok.-)

Nem írtam alá az önkéntes túlmunkát.

106. Kosaras
2012. 02. 02. 16:26

105-re
Menta, Te nem vagy hazafi, nem vagy igaz magyar ember! Plágium Palkó is megmondta, hogy nincs nemesebb dolog, mint a magyar embereket itthon, akár ingyen is gyógyítani!
Nehogy már Te is kimenj Angliába az angol vénasszonyok fenekét törölgetni fontért!!! Inkább kevés forint, mint sok font !! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

107. menta
2012. 02. 02. 17:15

Nem akarok én kimenni, de hülyének ne nézzenek.
Odarakták elém a papírt, hogy minden nap 1 órával többet szeretnék dolgozni, és ezért nem kérek fizetést,- hát én ilyet nem írok alá.

108. raptor
2012. 02. 02. 19:43

104. menta
Menta!
Azért jó lenne tudni, h mit is módosítottak az indoklásban??
Rájöttek, h valamit elqrtak, de nagyon? :-))

109. Kosaras
2012. 02. 02. 19:56

107-re

Menta, ez még csak a kezdet! Lesz reggel Magyar Hírlap félóra, a kommunista szombat mintájára (fasiszta?) katolikus szombat, stb.
És ha ellenkezel, osztályidegen leszel. Nincs új a Nap alatt.

110. Kosaras
2012. 02. 02. 20:39

111. raptor
2012. 02. 02. 21:09

A Klubrádió oldalán legalul olvasható a rádió pályázata, ha valakit érdekel!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri