Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Kádár népe az utcára vonult. Lehet, pontosabb lenne azt írni, hogy az utcára került. Mert a szombaton délután vonulók közül sokan bizonyára nem tudták, miért vannak ott. Talán még maguk is csodálkoztak, hogy olyan ügy mellé álltak vágóképnek, ami ellen néhány éve még öklüket rázva, habzó szájjal tiltakoztak.


Persze, hogy nem voltak egymillióan, ahogyan azt a szervezők diadalittasan kommunikálták. Még négyszázezren sem jöttek össze, amint azt a más tömegek becslésében oly tárgyszerű belügyminisztérium volt szíves közölni.

Százezren lehettek, akik megmutatták, hogy kiállnak Orbán Viktor és kormánya mellett. Jöttek mindenhonnan: a fővárosból, vidékről, a határokon túlról. Szervezett busszal, gépkocsival – jöttek, mert a Párt hívta őket.

Volt már ilyen vonulás, ilyen tömeg. Ha máshonnan nem, a történelemből lehet rá emlékezni. 1957. május elsején, alig fél évvel az Októberi Sajnálatos Események (akkoriban így nevezték a forradalmat), és annak leverése után, amint azt a korabeli újságok írták, negyedmillió dolgozó ünnepelte a Magyar Szocialista Munkáspártot, és annak vezérét, Kádár Jánost.


Félreértések elkerülése végett: akkor sem volt kötelező integetni. (Legföljebb jó pontnak számított, plusz sört és virslit adtak érte). Maguktól mentek az emberek, igaz, annak idején is központi segédlettel gyűjtötték össze az ünneplőket. Teherautókon, buszokon szállították őket, még a jelszavakat is legyártották helyettük, hogy erre se legyen gondjuk a sok más baj közepette.

Kísértetiesen hasonlóan történt most is minden, 55 évvel az 1957-es, emlékezetes május elseje után. A szereplők csak személyükben mások, szellemükben nem változtak.


A mostani sereget ugyanis nem olyanok hívták hadba, akik az egypárti átkos engesztelhetetlen ellenségei voltak. Stefka István (nem véletlen, hogy a szakmában a Nyakkendős Bérborz becenevet kapta) már Kádár rendszerének is megbecsült sajtómunkása volt. Bencsik András a Népszabadság pártrovatában bomlasztotta belülről a rendszert, Bayer Zsolt a Kurírnál kezdte, majd Népszabadságos és 168 órás kitérők után jutott el mostani végső (?) önmagáig. Széles Gábort, aki érdekes körülmények között lett a Videoton és az Ikarus tulajdonosa, szintén nem kell bemutatni, Fricz Tamás politológus pedig, bár nyilván szemérmességből nem dicsekszik ezzel, az egykori Ifjúkommunista című lapnál valósította meg fiatalkori álmait. És ott volt persze a szervezők között Pataky Attila, aki nem csupán az Edda énekese, de jelentős mértékben zálogházak tulajdonosaként keresi a vajas kenyérre valót.

Megannyi makulátlan múltú, fényes jelennel bíró figura.

Az ő szavukra vonult az utcára Kádár 2012-es népe, mintegy reinkarnációjaként az 1957-es felvonulóknak. A táblákon a feliratok most persze mások, mint akkor voltak: Hajrá Orbán Viktor, Nem leszünk gyarmat – utóbbit angolul is kiírták, hátha még nem mindenki ért magyarul Európában.

A táblák feliratai azonban mást jelentenek, mint amit a gondos kezek rájuk róttak, mélyebb és korszerűbb jelentést hordoznak a szombati transzparenseken olvasható sorok. Például azt, hogy köszönjük a soha nem látott magas üzemanyagárakat, a történelmi csúcsokat döntögető, devizaárfolyamot, az igazságtalan és káros egykulcsos adórendszert, a demokrácia lebontását. Követeljük az Alkotmánybíróság teljes felszámolását, a nemzetközi elszigetelődés fokozását, köszönjük, hogy Európában mára sikerült magunkra maradnunk a szabadságharcnak nevezett ámokfutással. Köszönjük, a fizetőssé tett oktatást, a szétvert egészségügyet, a csőd szélére taszított a BKV-t. Üdvözöljük a magán-nyugdíjpénztárakban megtakarított pénzek lenyúlását, az államadósság további növelését, az ellenvélemény, a szabad szó elhallgattatását. Támogatjuk a bíróságok függetlenségének felszámolását, a jegybank elleni támadásokat, köszönünk mindent, ami az elmúlt másfél évben nehezebbé és kilátástalanabbá tette az életünket.

Ez a mostani transzparensek és molinók valódi jelentése, ennek támogatására vonult az utcára a Bencsik által milliónak vizionált tömeg.

Kádár népe 1957-ben az utcára vonult. 2012-ben pedig az utcán találta magát.

1
17 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 155 komment érkezett ()

1. ronagyuri
2012. 01. 22. 10:06

Idegen tollakkal ékeskedem, egy barátomtól vettem át:
Kölcsey, ha ma élne. okkal kezdené ódáját
„Isten, áldd meg a magyart. Jó kedvvel, bőséggel”
helyett
„Isten, áldd meg a magyart. Egy cseppnyi józan ésszel!”

2. harunalrasid HCJD
2012. 01. 22. 10:08

bencsik vizionált, bayer számolt: egyforma végösszegre jutottak!
igaz, hogy egymillió embert leszámolni, mondjuk, 10 ember/sec kapacitással, az kb. 28 óra, de csak, ha nem téveszti el, mert akkor kezdheti elölről!

3. lord
2012. 01. 22. 10:10

Kedves FSP!

Most ellent kell Neked mondanom!
Kádár népe 1957 május 1.-én vonult az utcára!

4. Atlasz
2012. 01. 22. 10:11

Gratulálok a bejegyzéshez!
(1957-ben, két vesztett háború és a levert '56 után mit volt mit tenni?! Most nincs mentség!)

5. lehar
2012. 01. 22. 10:13

A második kép alatti sorban: voltak = volt.

Bocs.:)

6. Atlasz
2012. 01. 22. 10:15

3. lord : Nem így van: az valójában Münnich és Marosán népe volt, a pufajkások és a sortüzek megfélemlítettjeinek a népe. Kádár népévé a gulyás-kommunizmus tett bennünket.

7. lusta
2012. 01. 22. 10:16

A lengyel médiák szerint, és a ma reggeli beszélgetésen a jelenlévő politikusok szerint (a felcsúti kis zsebcézár nagy támogatói is jelen voltak) kb. 100.000 ember volt jelen.
Nem lesz itt változás, mert látható, a zemberek szeretnek nyomorogni, kevesebbett keresni, mindenért (oktatás, egészségügy, stb.) fizetni, több adót berakni a fidesz kasszába. Lehetne még folytatni, a lényeg, az éhenhalás is szép, ha Kárpát-medence Fényesen Ragyogó Csillaga az uralkodó.

8. lusta
2012. 01. 22. 10:19

Hajléktalan jehunál írtam és megismétlem, mert fsp is pedzegeti.
Mi a különbség a qrmánypárti tüntetés és az ellenzéki tüntetés között?
Az ellenzéki tüntetésen mindenki saját költségen vesz részt és saját zsebből fizet mindent.

9. Hmmmm
2012. 01. 22. 10:31

és még az adóköteles svéd nyugdíjjal meg sem barátkoztak:
hvg.hu/gazdasag/20120117_sved_modell_nyugdij

10. Shakespeare
2012. 01. 22. 10:35

Ha ez a magyar nép, akkor sarok......
De remélem, hogy nem. Bár nagy kilátások nincsenek.

11. SaintJust
2012. 01. 22. 10:41

Amit tegnap láttunk, az a magyar realitás. A közvélemény-kutatások szerint a választásra jogosultak 16-19%-a most is Orbánra szavazna. Ez 1,3-1,6 millió ember. Ebből láttunk most párszázezret. (Bár látnánk a balliberális oldalt jelenleg támogató 1,2-1,3 millióból ugyanennyit egy tüntetésen). A Fidesz szavazók érzelmi fűtöttsége, vallásos Orbán hite, tüntetési hajlandósága közismert. Ugyancsak tudható, hogy a Fidesz mozgósítási képessége nagyon erős (Kubatov listák, Polgári Körök aktivistái, amihez ma korlátlan állami források állnak rendelkezésre). Lehet, hogy egyesek ízlésétől távol áll (az enyémtől is) az államilag szervezett, kormány melletti tüntetés, de a tény akkor is tény marad, nagyon sok ember tett hitet Orbán mellett. Ezért lehet fanyalogni, de tudomásul kell venni, hogy a tüntetés nekik is éppen olyan polgári joguk, mint nekünk. Attól, meg egyenesen óvnék mindenkit, (az általam egyébként nagyra becsült fsp-t is), hogy elkezdje a "Kádár népe" típusú dumát. Tessék visszaemlékezni, hogy milyen kontraproduktív volt a "panelproli", meg a "nyugger" szöveg a másik oldalon. Ha két mércével mérünk, akkor ugyan olyanok leszünk, mint ők. Én nem szeretnék olyan lenni.

12. borbolya
2012. 01. 22. 10:42

8.lusta
Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy miért is megy oda.
Nekem azért az is fáj, hogy most ízelítőt kaptunk, hogy az elkövetkezendő választás hogyan fog lezajlani.Szervezetten,buszokkal szállítva,már kitöltött szavazólapokkal....

fsp
Az írásod ismét tetszik:)

13. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 10:48

Lehar, kösz, javítottam.:)

14. ronagyuri
2012. 01. 22. 10:50

A két "megmozdulás" csak apróságokban (Kádáré, nem Kádáré, etc.) különbözik egymástól, mert mindkettő:
A nép, az isten adta nép...... hálás köszönetét fejezte ki Bölcs Vezérének és /vagy vezető erejének, hogy megmentette őket a gaz imperializmus karmaitól!!! =))

15. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 10:54

SaintJust, talán igazad van, hogy a "Kádár népe" kontraproduktív. De nem tehetek mást, nem örömből, hanem szomorú szívvel írtam ezt.
Nálam ez a kifejezés egyébként azt jelenti, hogy nagy, gondoskodó államra vágyunk, aki anyánk helyett anyánk, apánk helyett apánk. Megmondja, hogy nekünk mi a jó, ha jók vagyunk, megdicsér, ha rosszak, barackot nyom a buksinkra. Elveszi, ami a miénk, de visszaadja belőle azt, amiről úgy gondolja, hogy szükségünk van rá.

16. menta
2012. 01. 22. 11:02

A BBC szerint 10ezren voltak, akik minden bizonnyal örülnek a kevesebb bérnek, magasabb áraknak, eltörölt demokráciának.

17. propatria
2012. 01. 22. 11:07

A vonulók nem Kádár népe. Ők azok, akik világéletükben enyhén jobboldaliak voltak, majd megtalálták hősnek Orbánt, és letáboroztak körülötte. Idős emberek, és már nemigen fognak változtatni.
Kádár népének nem telik szőrmebundára, márpedig a vonulók egy része abban menetelt.

18. SaintJust
2012. 01. 22. 11:07

15-re
Nem gondolom, hogy vitánk volna abban, hogy nem ilyen államot szeretnénk. De azt is tudni kell, hogy az alattvaló típusú állampolgárok, meg ezt szeretik, pontosabban ebben érzik komfortosan magukat. Jelenleg (sajnos) jó sokan vannak. Elég elkeserítő, hogy racionális érvekkel, normális meggyőzéssel nem nagyon csökkenthető a számuk. Az sem felemelő, hogy az Orbán kormány jelenleg a legnagyobb "szövetségesünk" a szavazóik számának csökkentésében. De az emberek megint valami ellen és nem valami mellett fognak szavazni. Így talán hatalomra tud jutni a demokratikus oldal. De ettől az alattvalók még nem lesznek citoyenek.

19. Frank1
2012. 01. 22. 11:16

Azon méláztam, nézve azt a régi, 1957-es képen látható hatalmas tömeget, , hogy az akkori Bencsik, mint Népszabi munkatársa, mennyire becsülte volna, ha a tegnapi 1 milla volt szerinte?

20. menta
2012. 01. 22. 11:20

Jav.: a BBC szerint 100 ezren voltak, ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy sem az EU sem az IMF nem ijed meg a pénzért utaztatott bértüntetőktől.
A FB-n többen is panaszolják, hogy eltűntek azok a videók, amelyek igazolták, hogy lefizették a tüntetőket.

21. szerzetes
2012. 01. 22. 11:29

Péter én ismerek személyesen legalább öt embert, akik tegnap kint voltak. Na ők pont nem "Kádár népe". Hanem azok az értelmiségiek, akik már a Kádár-rendszerrel is szemben álltak: orvosok, tanárok, bölcsészek... Nem kellett nekik fizetni, de még csak küldeni sem őket, mentek ők maguktól is...

Talán a gazdasági helyzetet nem látják át, a monetáris politikához sem értenek, de egyszerűen naivan hisznek egy olyan értékrendben, amelyet a Fidesz (szerintem nem annyira markánsan) tud képviselni, és mivel a másik vagy bármelyik oldalon NINCS SENKI, aki legalább ehhez mérhető morális alapelven tudna állni, így nem maradt más választásuk.

Ha én nem jobblib, hanem ballib lennék, akkor most először is azon gondolkodnék, komolyan, hogy ha nem Orbán, akkor ki??? De most komolyan! Nézzetek már végig az un. "ellenzéken", szánalmas, leszerepelt figurák mindenhol... Orbánt kritizálják, de egy normális programot nem képesek összerakni, olvassátok már el a 4K választási programját, egy délután alatt jobbat írok... Alkoholisták, leszerepelt apparatcsikok, sunyiképű szerencselovagok, drogliberalizáció-harcosok: most komolyan, velük akartok ti 2014-ben választást nyerni Orbán ellen?? Nem vagyok Orbán-drukker (komolyan nem!), de ez így édeskevés.

Próbáljatok már meg, könyörgöm, egy normális baloldali pártot alapítani, segítsek? :)))

22. lusta
2012. 01. 22. 11:30

12. borbolya
A szavazást tökélyre fejlesztették. Erre valóban ma már korlátlan mennyiségű állami pénz áll rendelkezésre. 2002-ben mekkora volt a felháborodás az elveszített választások után. Ma már visszagondolva érthető is. Mindent kontrolláltak, ellenőriztek, mégis buktak. Levonták a következtetéseket és az akkori kormánytöbbség bénázása mellett, vakondok, szavazócédulabemutatás, ellsnőrzés, megválasztották Sólyom Lászlót. Utána tovább finomították a rendszert és a főpróba Pécsett volt a Kubatov-listákkal.
Ma már mindent megtehetnek. El sem kell menni a szavazófülkébe, de a szavazatok megfelelő száma meg lesz. Effelől senkinek sem lehet kétsége.

23. Atlasz
2012. 01. 22. 11:31

9. Hmmmm : igen, ettől tarthatok, tarthatunk. Idén már megvannak az eszközei hozzá.
(Engem az áremelkedéseken kívül eddig alig sújtott valami, azokhoz korábban is hozzászoktam. De sem az ízlésem, sem a józan eszem nem engedi elfogadni ezt a rezsimet!)

24. menta
2012. 01. 22. 11:33

Orbánnak persze komoly programja van.
Meg olyan normális a program.
Meg olyan nagyszerű..... mondják az orbánisták, közben esküdöznek, hogy ők nem orbánisták.

25. töki p
2012. 01. 22. 11:36

Tehát a tüntetés joga csak az ellenzéké? Vagyis tüntetnie csak a kommunista utódpártnak és testvéreinek a joga? Súlyos elmebetegségben szenvedsz/szenvedtek...

26. medve1942
2012. 01. 22. 11:39

Szerzetesnek sokban igaza van szerintem... Ez amolyan kisgyermeki kapaszkodóreflex.
Más kérdés, hogy eszébe juttatja az embernek a Himnusz utolsó versszakának első sorát is: Isten szánd meg a magyart...
Hiszen morális értékrend legfeljebb a saját családtagokkal szemben mutatható ki elitünknél. De a népek azért csalattatnak meg, mert ők maguk akarják, hogy megcsalattassanak.

27. szerzetes
2012. 01. 22. 11:40

Egy konzervatív, jobboldali szavazó számára Orbán programjában sok régóta várt elem van, és ráadásul a cselekedeteik is végre összhangban vannak ezzel. Ami engem személyesen érint ezekből:
- Egyházügyi törvény, végre megcsinálták, egészen normálisan! Lehet néhány ponton vitatkozni, de az irány egyértelműen jó. (És nem csak azért, mert én pont egy bekerült egyház "csuhása" vagyok, hanen általában is.)
- Az egykulcsos adó következtében végre nem nyúlja le az állam a jövedelmem 50%-át.

28. szerzetes
2012. 01. 22. 11:43

26. medve1942

Én tulajdonképpen csak a mellett érvelek, hogy végre csinálni kellene egy rendes ellenzéket, nem lehet örökké abból élni, hogy Orbánra mutogatunk. Én egyáltalán nem örülök annak, hogy nincs MO-on rendes ellenzék. Így komolyan csak a Jobbik meg Orbán között lehet majd választani 2014-ben. Akiket én ismerek baloldali szavazókat, nem tudják, kire szavazzanak, teljesen meg vannak zavarodva.

29. Quodlibet
2012. 01. 22. 11:50

Ez a sok ember lehet hogy nem ért a pénzügyekhez, de annyi esze lehetnek hogy átlássa, olyanok vezetik az országot akik megug sem értenek hozzá. Ez a sok ember lehet hogy nem ért a pénzügyekhez, de azt biztosan látja, hogy a korrupció, az állami mpénzek ellopása nem csökkent, csak most mások lopnak. Ez a sok emeber lehet, hogy nem ért a pénzügyekhez, de az kiüti mindenki szemét, hogy álságos szemforgatók, sunyi gerincetlenférget kerülnek sorra hatalmi pozicíóba, és hogy Orbán hatalomkoncentáriót hajt végre, VAZALLUS RENDSZERT épít ki. Megyünk vissza valahova ahonnan menekülni kéne. Sajnos igéretes altarnatívát én sem látok, az Orbán ellenesség önmagában kevés.

30. minona
2012. 01. 22. 12:07

21. szerzetes
2012. 01. 22. 11:29

Péter én ismerek személyesen legalább öt embert, akik tegnap kint voltak. Na ők pont nem "Kádár népe". Hanem azok az értelmiségiek, akik már a Kádár-rendszerrel is szemben álltak: orvosok, tanárok, bölcsészek... "

Ne haragudjon, hogy hangosan kacagok... én mondjuk, hogy Kádár lánya vagyok... vagy Rákisi pajtásé? Akkor voltak ilyen táblák, bár még kislány voltam - de mint későbbi rádiós újságíró, eleget tudok mindkét korról.

Miért kacagtam?

"orvosok, tanárok, bölcsészek, akik szemben álltak a Kádár rendszerrel..."

Aztán hogyan.

Mi módon.

Úgy-é, mint Hoffmann Rózsa, akinek az "érdeklődése az iskolavezetés felé irányult", ezért be kellett lépni az MSZMP-be?

De közben keményen ellenállt. Tudja, fiatalember, hogy mi kellett ahhoz, hogy valakit felvegyenek a pártba?

Kellett két mszmp-s ajánló, meg rengeteg egyéb kritériumnak eleget kellett korábban tenni - olyan magnyilvánulásoknak, ami biztosította a "pártot", hogy a delikvens a szocializmus tántoríthatatlan híve: na és a taggyűlésen részletesen el kellett Hoffmann Rózsának mondani, miért is lelkesedik annyira a szocializmusért, miért akar tag lenni, és mennyire, de mennyire elkötelezett...

Furcsa dolgok derülnének ki, ha ezeket a tagfelvételi jegyzőkönyveket valaki nyilvánosságra hozná, a tegnap felvonuló Kádár ellenesekről... pl. az, hogy a leghűebben kiszolgálták a rendszert, mert különben megütötték volna a bokájukat - de nem ütötték meg.

Szemben álltak?

Otthon, a paplant a fejükre húzva, hogy még a feleség se hallja meg suttogták: szemben állok a rendszerrel, szemben állok... holnap fizetésemelést kérek, elvégre munkásőr is vagyok...

Na most hősileg ott vánszorogtak az Andrássy úton...

31. aLEx
2012. 01. 22. 12:10

RE: 11. SaintJust, 2012. 01. 22. 10:41

Reális vélemény. Egyetértek!

32. szerzetes
2012. 01. 22. 12:19

30. minona

Képzelje, voltak ebben az országban olyan családok is, akik ténylegesen szembenálltak a rendszerrel, és nem voltak sem MSZMP-tagok, sem besúgók, sem munkásőrök, csak egyszerű kisemberek, értelmiségiek, akiket a Kádár-rendszer megnyomorított.

Szerencselovagok, köpönyegforgatók mindig is lesznek, ebben nincs közöttünk vita. De higyje el, a tegnap kint lévő tömeg jelentős része nem "fizetett alkalmazott", hanem olyan kisember volt, akik őszintén szeretnének egy jobb országban élni.

Nem lehet folyamatosan csak Orbánra mutogatni, Orbánt démonizálni, végre kellene reális alternatívát felmutatni de az nincs!!! Egyszerűen nincs, senki!!!

33. aLEx
2012. 01. 22. 12:24

RE: 18. SaintJust, 2012. 01. 22. 11:07

"...az alattvaló típusú állampolgárok ... (sajnos) jó sokan vannak. Elég elkeserítő, hogy racionális érvekkel, normális meggyőzéssel nem nagyon csökkenthető a számuk."
Azért legalább meg kellene próbálni. Sajnos az ellentétek olyan erősek, hogy a két tábor között szabályos gyűlölködés folyik. Ebben mi sem vagyunk különbek a másik oldalnál. Ez esélytelen kimenetelű dolog.

A valami ellen való szavazásban én nem bíznék többet. Egyrészt a hatalmat olyan erősen bebetonozták, hogy "ennyicske" nem lesz elég. Másrészt a gyűlölet csak gyűlöletet szül. Irracionális dolog, az értelmes párbeszédet eleve kizárja.

Javasolnám az önkritikus gondolkodásban a továbblépést! Vajon nem lehet a nemzeti oldalon álló "alattvalói" érzelmű polgárnak valamiben igaza? Például a neoliberális (globális) kapitalizmus elvtelen kiszolgálásában? Amit persze kissé eltúlozva, kissé feltupírozva könnyű idegenszívűségnek és nemzetárulásnak beállítani. De a hiba szerintem el lett követve a balliberális oldalon. Ez az, ami a kiábrándulás lényegi alapja.

Amíg ebben nincs önkritikus belátás, addig puszta sopánkodás, amit művelünk. Lehet nézni irigykedve a vezért követő tömegek számát és hitét, ettől semmi nem változik.

34. minona
2012. 01. 22. 12:27

Stefka Pista?

Ha a nevét meghallom, meg hogy mekkora "nemzeti" akkor nevetek igazán... hát ki nem ismeri a pistát, aki már a 60-as években is rádiózott. A nyüzsgöncöt, aki olyan rondán beszélt és minden elképzelhető beszédhibája volt - na és akkor Fischer tanár úr abriktolt bennünket, mikrofonengedély, meg szép kiejtés, tökéletes esszek, essek, hangsúlyozás - de a Pista mindezt megúszta. Most főszerkesztő - hogy a mi rádiós találkozásainkon lehessen jókat nevetni...

"A 168 Óra legfrissebb számában Mester Ákos főszerkesztő arról írt, hogy Stefka Istvánt, a Magyar Hírlap főszerkesztőjét – állami kitüntetése kapcsán – saját lapja a forradalom hőseként állította be. Stefka – aki 1956-ban még csak 13 éves volt – a néhány soros glosszára terjedelmes vezércikkel reagált..."

"...a lényeges a látásmód kialakítása s az értékrendválasztás. Ha máskor nem, a rendszerváltás idején erre megvolt a lehetőségünk. Ki hová állt? Ez volt a kérdés. Ki a nemzet mellé, ki ellenében. S ennek az értékrendválasztásnak máig tartó hatása van, a különbözőség pedig egyre több etikai kérdést vet fel. A tények évtizedek óta tapasztalható elferdítése, a csúsztatások már nemcsak az ország megítélésének ártanak, hanem súlyos, egzisztenciális, morális következményekkel járnak mindannyiunk számára. Ezért az újságírói felelősség a hiteles tájékoztatásban – bal- és jobboldalon egyaránt – talán soha nem volt ennyire fontos, mint manapság. Hiába tehetséges egy újságíró, ha hamis célt szolgál. A kommunista diktatúra utolsó éveiben azt hittük, hogy közösen bontjuk le a Kádár-rendszert. Csak az igazán vonalas újságírók védték a védhetetlent."

Ki, hova állt?

Akkor az MDF mellé - aztán megtette a fidesz is...Pista, az vagy aki voltál.

35. szerzetes
2012. 01. 22. 12:32

Érdemes azért belekukkantani a tegnapi, Schmitt-ellenes lebőgés híreibe is. Hogy asszongya "egy-kétezer fős tömeg" (LOL) meg "félig betöltötte a Dísz teret" (mega LOL).
Na és a felszólaló szervezetek:
- Új Ellenállás
- Új Szemlélet
- Szolidaritási Mozgalom ifjúsági tagozata
- Egymillióan a Demokráciáért
- Magyar Köztársaság baráti kör
- Ja és el ne feledkezzünk Török Zsoltról (MSZP) aki maga is hazudott korábban a diplomájáról...

Komolyan mint a Brian életében, Júda Népéért front stb. Mega-giga LOL. Ráadásul az elvtársi hálózat, a pénzt adó vörös vállalkozók, csatornaépítők stb. által fizetett pártocskák, mint a Demokratikus Koalíció, az MSZ(M)P ilyen-olyan platformjai, meg az LMP nem voltak sehol.

És efölött nem örömködöm, inkább szomorkodom.

33. Borotai Sándornak meg teljesen igaza van, véletlenül nem együtt kellett volna tüntetnie a jobb- és baloldal egy részének a nemzetközi nagytőke ellen? Mert ha jól tudom, ez a marxizmus-szenilizmus reszortja lenne elvileg.

36. aLEx
2012. 01. 22. 12:33

RE: 32. szerzetes, 2012. 01. 22. 12:19

Egyetértek. Az Öné a reális vélemény.
Könnyebb a lelkünknek, ha azt bizonygatjuk magunknak, hogy még százezren sem voltak. Hogy mi vagyunk a jobbak.
Ha ez nem változik, a 2014-es választásokon az eredményre felkészülhetünk.

37. minona
2012. 01. 22. 12:42

32. szerzetes
2012. 01. 22. 12:19

30. minona

Képzelje, voltak ebben az országban olyan családok is, akik ténylegesen szembenálltak a rendszerrel, és nem voltak sem MSZMP-tagok, sem besúgók, sem munkásőrök, csak egyszerű kisemberek, értelmiségiek, akiket a Kádár-rendszer megnyomorított."

Én holtbiztosan jobban ismertem azt a világot!!!

Orvosokról, tanárokról, bölcsészekről beszélt. Akár hiszi, akár nem ezek közül mind volt a családban, és nem nyomorította meg őket senki, engem sem. És nem is volt köztünk 1 MSZMP tag sem, sem orvos férjem, az első, sem író férjem a második - hagytak élni. És hagyták élni az összes orvost, tanárt, bölcsészt, higgye el, biztonságosabb egzisztenciájuk volt, mint a mai orvosoknak, tanároknak, bölcsészeknek.

És ezzel együtt: egy porcikám sem kívánja vissza.

Egy VALódi demokráciát kívántunk 1989-ben. Nem ezt, hát mi ez?

Maga szerzetes csúsztat. Azt a világot századannyira sem ismerheti, mint én, aki 1965 óta dolgozom a médiában, és higgye el, rengeteget láttam és tapasztaltam! És azt is heggye el: sokkal több orvost, tanárt, bölcsészt ismertem abból a korból, mint amit bölcselme elképzelni tud.

Nem állt ellen azok közül, akiket maga említ senki. Kiszolgált. Aztán most egy másik diktatúrához csapódott. Hogy is mondta Hofi?

Csak a segg változott.

Már elnézést.

38. menta
2012. 01. 22. 12:44

www.youtube.com/watch
Bértüntetők

39. menta
2012. 01. 22. 12:49

Minoma37:

Egyetértek.:-)

40. maxval bircaman
2012. 01. 22. 12:53

33.

Te nem voltál ott a felvonuláson, Sanyika?

41. menta
2012. 01. 22. 12:54

Facebookon találtam:
"..joggal élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a kormánytöbbséget képviselõk igyekeztek a nyilvános vita lehetõségét és értelmét a lehetõ legszûkebbre szorítani. A beterjesztett szöveg ismeretében el kell ismernünk, a maguk szempontjából logikusan jártak el. (Derültség a bal oldalon.) Nemcsak azért, mert a kormányprogram nem állhatja ki a nyilvánosság próbáját, hanem azért is, mert a megvalósítására kiválasztott jelöltek némelyikének szakértelmét illetõen komoly kétségek fogalmazódtak meg bennünk... akad olyan ..., aki szerint a Kádár- rezsim kormányainak minden intézkedése törvénytelen? ... nehezen hihetõ, hogy komolyan gondolhatja bárki, hogy a korábbi kormányok kodifikációján nyugvó összes jogügylet érvénytelen, és ezért helye lenne valamiféle eredeti állapot helyreállításának."

Mondta ezt:

42. aLEx
2012. 01. 22. 12:55

RE: 35. szerzetes, 2012. 01. 22. 12:32

A liberális demokrácia Magyarországon teljesen leszerepelt. Az a vadkapitalizmus, ami hazánkban megvalósult, teljesen ellene fordította a tömegeket. Nincs "balolda" Magyarországon. Az MSZP is kapitalizmus IGENLŐ, ráadásul azon belül is a multinacionális kapitalizmus szekértolója még a hazai vállalkozásokkal szemben is. Így aztán nem is lehet várni munkahelyeket, mert csupán bérmunkára alapuló cégek jönnek Magyarországra. A munkahelyeket pedig a mezőgazdaság és a feldolgozóipar jelentené.

Az MSZP az EU elvtelen kiszolgálója lett. Hiába csinálják "szakszerűbben", ezt populista jelszavakkal könnyű nemzetárulásnak beállítani.

Orbán Viktor balról kerülte meg az állítólagos" baloldalt és úgy csábított el tőle szavazókat. Ugyanezt tette a Jobbik is. Fölösleges a nyugdíjasokra panaszkodni, nekik még mindig nagyobb a létbiztonságuk, mint a pályakezdő fiataloknak. Belőlük lesznek a szélsőjobboldaliak, mert nekik még annyi perspektívájuk sincs mint a nyugdíjasoknak.

Az az értelmiségi olvasóközönség, amelynek ugyan megcsappant a jövedelme, de távolról sem képes átérezni a pályakezdő fiatalok kilátástalan és perspektívátlan helyzetét, hiába sopánkodik itt az Orbán-hívő birka nép hozzáállásán. Ez a liberális réteg nem fogja megérteni, hogyan csúszott ki a kezéből az események befolyásolásának lehetősége.

Sajnálom őket, de a siránkozás édeskevés. A realitásokból kellene kiindulni! Baloldalinak kellene lenni ahhoz, hogy a baloldali szavazókhoz szólni tudjunk! DE HIÁNYZIK A BALOLDALISÁG! A LIBERÁLIS ÉRTELMISÉG KAPITALIZMUS IGENLŐ. Ez van. Lassacskán bukott eszme a liberalizmus.

43. aLEx
2012. 01. 22. 13:00

RE: 37. minona, 2012. 01. 22. 12:42

"Azt a világot századannyira sem ismerheti, mint én, aki 1965 óta dolgozom a médiában, és higgye el, rengeteget láttam és tapasztaltam!"
Már elnézést kedves Minona! A világ nem a médiában zajlik. Az csak a világnak egy leképezett művi mása. A világ a gyárakban, üzemekben és a földeken zajlik.

Természetesen abban igaza van, hogy az akkori világban nagyban zajlott a megalkuvás. De számtalan ügy van, ami a gyárakból el sem jutott a médiáig.

44. minona
2012. 01. 22. 13:14

Maxvalnak:

Én ritkán írok, de olvasok, nekem is van egy szerény blogom - nem politikai - bár lehet, hogy váltok, ki tiltja meg?

Nos, Maxval, magát a nol-on mindenféle balliberális árulónak kikiáltották. Hogy "ti" ballibek, most irigykedtek, meg így meg úgy...

Nos, én olvasom magát: tudom, hogy elkötelezett keresztény, talán szabadgondolkodó - na de libsi csahosnak beállítani nevetséges: az azt bizonyítja, hogy a legkisebb kormánykritika vagy egyéb realista észrevétel, csak a mocsok ballibtől jöhet...:-)

45. minona
2012. 01. 22. 13:16

Kedves Földes, te nem tudod, de mi ismerjük egymást. MUOSZ, egyebek - ez ugyan engem, szerény kis bloggerinát nem jogosít fel semmire, de talán arra igen hogy megkérjelek - a mocsok jegenyét vágd ki.

46. maxval bircaman
2012. 01. 22. 13:22

45.

Tudom ezt. Én magam JOBBOLDALI liberális vagyok és keresztény. Az, hogy a fideszes és jobbikos csőcselék szerint mindenki aki nem ért velük egyet, az csakis kommunista vagy "balliberális áruló" lehet, csak az ő alacsony színvonalukat mutatja.

47. ronagyuri
2012. 01. 22. 13:31

21. szerzetes
2012. 01. 22. 11:29
Péter én ismerek személyesen legalább öt embert, akik tegnap kint voltak. Na ők pont nem "Kádár népe". Hanem azok az értelmiségiek, akik már a Kádár-rendszerrel is szemben álltak: orvosok, tanárok, bölcsészek...

Legalább is manapság így mesélik!!!! Már megírtam postban az ilyen tüntetésekre mennő-jövő emberek között mindig felfedezek hosszú életemben megismert párt, kisz és szakszervezeti funkcikat, meg szaros laábú paarszt-suttyókat és proli-kölköket, akiket az igazi értelmiségiek és más pöcsétesek helyett és munkájából diplomához jutattak!

48. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 13:40

Szerzetes21, azért azt te is belátod, hogy kissé felcserélődtek a szerepek: a Fidesz mellett ma már többségben idősek és középkorúak vannak, a fiatalok pedig elpártoltak tőlük.
Abban igazad van, hogy még mindig nincs igazi ellenzék. De azért, ha halványan is, de körvonalazódik. És Orbánéknál nem nehéz hitelesebbnek lenni.

49. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 13:43

Töki p. Ki mondta itt rajtad kívül, hogy a tüntetés joga az ellenzéké? Szerintem például mindenkinek joga van tüntetni (mondjuk a nyíltan nácikat leszámítva). Csupán jeleztem, hogty ami mellett ezek az emberek most kiállnak, az éppen az, ami ellen néhány éve még ágáltak.

50. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 13:46

Szerzetes, írod: "képzelje, voltak ebben az országban olyan családok is, akik ténylegesen szembenálltak a rendszerrel, és nem voltak sem MSZMP-tagok, sem besúgók, sem munkásőrök, csak egyszerű kisemberek, értelmiségiek, akiket a Kádár-rendszer megnyomorított."
Bizony, voltak ilyenek. Az egykori Demokratikus ellenzék tagjai. Demszky, Magyar, Hodosán, Mécs, Konrád és a többiek.
De ők most nem Orbánék mellett vonulnak.

51. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 13:47

Szerzetes, a Schmitt-ellenes tüntetés olyan volt, amilyen. Lehetett volna jobb is. De a lényeg ettől nem változik: Schmitt maga a szégyen. Szánalmas bohóc.

52. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 22. 13:49

Minona45, kivágtam. Ha ismerjük egymást a MÚOSZ-ból, érdekelne, hogy ki vagy. A Facebookon megtalálsz.Persze, csak ha akarod.

53. zmrzlna
2012. 01. 22. 14:36

21. szerzetes

"Ha én nem jobblib, hanem ballib lennék, akkor most először is azon gondolkodnék, komolyan, hogy ha nem Orbán, akkor ki??? De most komolyan! Nézzetek már végig az un. "ellenzéken", szánalmas, leszerepelt figurák mindenhol..."

Szerinted Orbán is nem egy ilyen szánalmas, leszerepelt figura? Mert szerintem igen.
Csak az egyik 19, a másik pedig 1 híján 20. Válogathatsz melyik melyik.
Csak az egyiknek vannak a hithű nyalói és a bérnyalói. A mézes madzag pedig egyre jobban Orbán kezében van. Én csak abban reménykedem, hogy nem lesz kötelező a nyalás.
Ettől rosszabb csak az lesz, ha a mézes madzagot mégis csak elhúzzák a szánk előtt.

54. Hmmmm
2012. 01. 22. 15:09

úgy tűnik, minona, aki ide anonim írt, reális ismerője a kádári kornak.
újságírói igazolvánnyal sok helyen megfordult, sok mindent látott és tapasztalt.
bizonyos körökben sokan nem szeretik ma az ilyen szemtanukat.

55. 4elefánt
2012. 01. 22. 15:12

Quodlibet!
Annyira egyetértek veled, hogy még az elírásaim is eggyezni szoktak a tiéiddel:-))

56. szerzetes
2012. 01. 22. 15:12

51. fsp (szerkesztő)

Schmittel kapcsolatban teljesen egyetértek. Sőt, Schmitt nem csak egy szánalmas bohóc, hanem egy csaló is. Akik pedig (még mindig) támogatják, azok pedig aláássák a magyar tudományos élet hitelességét és megbecsültségét.

Ettől függetlenül az (állítólag) 1000 fős tüntetés többet ártott, mint használt a dolognak. Ha mondjuk 1000 egyetemi phd-s tüntetett volna, annak mindjárt jobb lenne az optikája.

54. zmrzlna

De pont erről beszélek, hogy teljesen mindegy, hogy Orbán szánalmas, leszerepelt figura-e vagy sem, vegyék már észre, hogy pusztán Orbán-gyalázásból nem állhat egy ellenzék!!! Ezzel nemhogy nyerni nem lehet 2014-ben, de lassanként már a parlamentbe se lehet vele kerülni. Ha a kormány megegyezik az IMF-fel meg az EU-val (meg fog!), akkor hirtelen el fog veszni az Orbán-ellenes retorika ereje. És akkor mi lesz?

57. 4elefánt
2012. 01. 22. 15:37

19-re Frank1!
Az 57-es képen az Ismeretlen katona sírja körül, kb.1000 munkásőr áll, 30x30-as mátrixban, amit ha tovább számoljuk, akkor ezer olyan sűrűn kitöltött négyzetnek kellene ősszeállni az egymillióhoz. A tegnapi helyzetben még a 100k-t sem közelítette meg!

58. Vegyi61
2012. 01. 22. 15:48

Hol van már a fidesz hárommillió szavazója? Külföldi nacionalistákkal, bérfelvonulókkal együtt lehettek alig 50 ezren a kormányt támogatók. Ez már akkor is kevés, ha fidesz a jobbikkal fúzionál. A tüntetőket elnézve főleg jobbikosok lehettek. De az egykutya, hiszen összetartoznak.

59. Vegyi61
2012. 01. 22. 15:52

Kádár-népe 2012-ben valóban az utcán találja magát, mert a munkahelyéről kiteszik.
Az 1 millió munkahely megteremtése igaz lesz a 3,5 millóból. 2,5 millió sírhat.

60. menta
2012. 01. 22. 15:53

Külföldön is látták, hányan vonultak tegnap:

www.echotv.hu/

61. Vegyi61
2012. 01. 22. 15:54

Bocs. ...3,5 millióból...

62. menta
2012. 01. 22. 16:17

nol.hu/kulfold/husszal_kell_osztani_a_resztvevok_szamat

Mindannyian Orbán Viktor támogatói, de ideológiájuk alapján inkább a szélsősojobbhoz tartoznak.

63. 4elefánt
2012. 01. 22. 16:18

A "szimpatizánsok" megevezetettsége érhető tetten a népszabi riportban!
Kb. 60 sec-nál hallható amikor az öntudatos állampolgár az őt szállító főnőkre mutogat:
www.noltv.hu/video/4121.html!
Hamarosan jön a márciusi orgazmus, ott mégtöbb kidobott pénzre lehet számítani!

64. szerzetes
2012. 01. 22. 18:14

63. 4elefánt

A szimpatizánsoknak fogalmuk sincs pl. arról, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája jó-e vagy rossz. Egyszerű érzelmi döntéseket hoznak szimbólumok mentén. A jelenlegi un. "baloldal" pontosan azzal vádolható, hogy a szimbólumokat a sárba taposta, és ezért is, az emberek képtelenek mellettük dönteni.

Egyébként szerintem még a gazdasági elemzők sem tudják eldönteni, mi a jó meg a rossz. Csak találgatás van, de nincs biztos recept. Az biztos, hogy a Fidesz követ el hibákat, de pl. az, hogy nem feküdt le az IMF-nek egyből még nem feltétlenül rossz. (Én egyébként kb. 80 ezer forintot buktam rajta, mert be kellett fizetnem 1800 euro tandíjat és pont beomlott a forint, de ez csak egy dolog.) Várjuk ki a végét.

Amint látod, az emberek annak ellenére utcára vonulnak, hogy esetleg csökkent a fizetésük. (Az apósoméknak, akik ott voltak, pl. azt hiszem, csökkent. Pedagógusok.) A szimbólumok ereje néha erősebb a gazdasági racionalitásnál.

Azt meg, hogy a gazdasági racionalitás a másik oldalon van, most már nehéz bizonyítani. Egyrészt nincs "másik oldal" (ezt szajkózom itt folyamatosan), másrészt akik meg vannak, azok meg bizonyítottak (az ország eladósításában, a strukturális reformok halogatásában, korrupcióban stb.). Igen, az MSZP/SZDSZ kormányról beszélek.

A drogliberalizációs 4K-sokra meg egy havi fizetésemet se bíznám rá, nemhogy egy ország költségvetését. Amióta elolvastam szánalmas un. "programjukat", azóta meg pláne nem. Az LMP-vel ugyanez a helyzet. A többi Judeai Népi Felszabadítási Front-szerű noname képződmény detto.

Bokros jó szakember volna (valószínűleg a lehető legjobb ebben a helyzetben), de választáson esélytelen ugyanúgy, mint a "libás" Bajnai. Úgyhogy kellene keresni új arcokat.

Sajnos olyanokat is láttunk már itthon, hogy nagyon is jó szakemberek (pl. Békesi professzor) teljesen leszerepeltek mint pénzügyminiszter. Iszonyatos a politikai nyomás, óriási a káosz, az államapparátus mint egy lyukas vödör, ezt nem lehet úgy vezetni mint egy részvénytársaságot. (Meg amúgy egy részvénytársaság sem biztos, hogy a racionalitásról szól.)

Szóval várjuk ki a végét, addig is koncentráljunk arra, hogy Schmitt haladéktalanul távozzék a közéletből, ezt teljes vállszélességgel támogatom.

65. menta
2012. 01. 22. 18:25

Szerzetes, mitől vagy te különb, mint a széljobbal lepaktált fideszesek?
Semmitől.

Libázol Bajnai kapcsán, és jobblib értelmiségnek mondod magad.:((((

66. Quodlibet
2012. 01. 22. 18:32

csak megjegyzem halkan mosolyogva, volt már kétmilliós Fidesz tüntetés, és utána bukta lett...

67. ostobácska
2012. 01. 22. 18:38

Ahogy a Békemenetről készült videón is látszik, hogy még mindig nagyon sokan istenként imádják Orbán Viktort. Mert jó Viktorunk már régen rájött arra, hogy csinálhat akármit, ha azt hazaszeretetbe csomagolja, akkor számos ember ész nélkül követi. Talán az ellenzéknek sem ártana a hazaszeretet, függetlenség stb jelszavak köré felépíteni programját. O.V . mondta a napokban, hogy temették már őt és ő mégis itt van.. Ismerjük be, hogy ő egy nagy túlélő művész és erre nem sajnál semmilyen pénzt vajon kinek a pénzét? Ne becsüljük le az ellenfelet, hanem legyünk nála sokkal jobbak. biztos van még sok alkalmas ember, csak meg kell keresni.
A 18-as bejegyzést olvasva a díszpolgári címétől megfosztott Kertész Ákos jutott eszembe. Nem értek egyet azzal, hogy a magyar nép szeret megalázott lenni, inkább hiszem, hogy hazaszeretett köntösében bármit elfogad iskolázottságtól függetlenül.
Az MSzMP múltjáról szeretnék itt egy esetet elmesélni. 80as évek második felében az egyik kerületi pártbizottságra behívtak valakit és megpróbálták rábeszélni, hogy lépjen be a pártba. Az illető közölte, hogy nem óhajt párttag lenni, eddig is jól megvolt így. A párt képviselője azt mondta, hogy nagyon rosszul mennek a dolgok az országban és az MSzMP szeretné megreformálni a dolgokat és pont ilyen emberekre van szükség mint az illető, mert már régóta figyelik a tevékenységét. Pedig az illető nemvolt ellenálló csak egy ember, aki tisztességgel tette a dolgát..

68. ostobácska
2012. 01. 22. 18:41

Bocsánat a helyesírási hibákért, de a monitorom elég vacak, nagyon rossz a képe.

69. szerzetes
2012. 01. 22. 18:57

65. menta

Szerintem Te magad is látod, hogy a "libás" jelzőt idézőjelbe tettem, ez egy teljesen szokványos irodalmi eszköz arra, ha azt akarom érzékeltetni, hogy nem az én álláspontomat fejezi ki, hanem valaki másét, akiről beszélünk.

Történetesen arról beszéltem, olvasd vissza, hogy kinek lenne támogatottsága egy választáson. Akit a média már lejáratott, mint az (ismételten kénytelen vagyok leírni) "libás" Bajnait, és akkor itt most beidéztem azt is, hogy pontosan mivel járatták őt le, nos, annak kevés az esélye szerintem. És akkor itt sem arról írtam, hogy szerintem Bajnai libás, hanem arról, hogy az ő imázsa az, hogy ő "libás".

De szerintem ezt Te is érted, csak belém kötöttél.

70. Fannyvár
2012. 01. 22. 19:29

Tetszett az írás, gratulálok +++

Igen, "utcára kerültek"...ezt különösen találónak érzem.

"Megvédem a magyarokat! Megvédem Magyarországot! " hallom Obántól-ról széltében-hosszában....Az orbáni retorika,ideológia (ha annak lehet ezt nevezni..egyáltalán) nem őszinte. Mert nem megvédeni kell, hanem megtanítani ALKALMAZKODNI helyzetekhez!!!

Mert az ember mindig, minden időben egyforma ! De mindig annak van "igaza", aki alkalmazkodásával és mások érdekeinek a figyelembevételével (is) a legjobb kompromisszumokat köti !

Perc-emberkék viszont képesek nagyon rossz helyzeteket teremteni..Az viszont rajtunk múlik, hogy ezek a percek mennyi ideig fognak tartani .

Igenis kell tudniuk a becsapottaknak, hogy az őszintétlenséggel - acsarkodással, terrorizálással - csak elódázzák (fedik) az igazi problémát : a félelmet a szembenézéstől, saját nehéz helyzetük elfogadását, és a reális kiút - ami persze nem oly fényes - megtalálását...

Viszont Széles főszereplése tuti a közeljövőben komoly dícséretben részesül! Meglátjuk :(

Sajnos :(

71. menta
2012. 01. 22. 19:41

Szerzetes, hiába az idézőjel, nem úgy tűnik, hogy te más véleménnyel vagy Bajnairól.
Miközben Bokros és Békesi hozzáértését elismerted (más szempontból lettek nálad hitelvesztettek), Bajnainál már ez kitételed is hiányzott.
Nem azt írtad, hogy Bajnai jó szakember, de... fidesz szöveg, - egyszerűen csak idézőjelben jelzőt kapott.

Ha ebből valaki azt olvassa ki, hogy te tképpen nem vagy rossz véleménnyel Bajnairól,- az már egy kisebb csoda lesz.

72. raptor
2012. 01. 22. 20:04

69. szerzetes
Nem voltál valami meggyőző a védekezésben!
Hiába tetted idézőjelbe!
Tudsz esetleg valamilyen jogerős, elmarasztaló bírósági ítéletet ellene, vagy már most megkezditek a karaktergyilkolást?

73. Balango
2012. 01. 22. 20:15

Csendben jegyzem meg: ma Bolgár Györgyért és az ő rádiójáért nyilván nem Kádár népe tüntetett...

Föld S. Péter pedig nyilván a pártállam esküdt ellenségeként és a nyugati demokráciák lelkes és nyilvános híveként volt a Magya Népköztársaság újságírója...

Szegény nagyapám mondta mindig: egygarnitúrás ország vagyunk.

74. lusta
2012. 01. 22. 20:16

Raptor, talán emlékeztetni kellene őket, hogy a számolás és az emlékezés nem az erősségük.
˝Szijjártó Péter a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulásról az MTI-nek vasárnap azt mondta: "örülünk, hogy ilyen sokan gondolták fontosnak azt, hogy kiálljanak Magyarországért. Öröm számunkra, hogy Magyarország történetének legnagyobb demonstrációját megszervezve...˝
Szíjj Ártó Panama Pubi úgy látszik elfelejtette, hogy Rákay Kálmán már egy 2 milliós Kossuth-téri demonstrációt nem is olyan régen összeszámolt.
Igaz, az ilyen apróságok a 300 forinos budiforradalmárokat nem érdekli.

75. minona
2012. 01. 22. 20:58

Balangó ne legyen szemtelen a szerzővel.

"Föld S. Péter pedig nyilván a pártállam esküdt ellenségeként és a nyugati demokráciák lelkes és nyilvános híveként volt a Magya Népköztársaság újságírója..."

Ki volt a pártállam esküdt ellensége? Nyíltan? A szamizdatosok. Mindenki más élni akart, a saját tehetségét felhasználva természetesen. Ennyi erővel minden tudóst, írót, tanárt, tanítót, színészt, de vállalatvezetőt , netán rendőrt vagy hivatásos katonát is zríkálhatna itten.

Egy valami azonban jellemző volt mindannyiunkra. Igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint dolgozni. Tanultunk és művelődtünk, figyeltünk és igényesek voltunk, az írott és az elektronikus sajtóban egyaránt - ha már mindent nem mondhattunk el, azt, amit elmondtunk, megírtunk, legalább felkészülten tettük.
A mai médiában mi van? Pongyolaság, műveletlenség, beszélni nem tudás, felkészületlenség, tudatlanság. Többnyire.

És születtek jó könyvek, nagy versek, jó filmek, fantasztikus színházi előadások. Bőven volt mivel foglalkoznunk.
90-ben aztán vártuk a nagy magyarkodóktól, akik hirtelen felbukkantak, mint nemzetiek, a remekműveket, amiket addig nem engedtek kiadni.

Hogy hogy nem, eleddig 1 sem került elő... egyetlen egy sem.

Nagyon örültünk a rendszerváltásnak. És 20 évig a sok bosszúság mellett egy öröm azért maradt: demokráciában élünk, teljes szólásszabadság van, köztársaság - sokat jelent - bár most lennék fiatal - mondtam sokszor.

Most nem mondom. Nem, mert a fiataloknak sokkal rosszabb, mit az én időmben.

Emellett ez a maffia lebontotta a demokráciát, felrúgta a köztársaságot és tönkretette az országot.

Ennél, ezeknél a kádári világ jobb volt.

76. minona
2012. 01. 22. 21:02

Na, szerzetes, aki örül az 1 kulcsnak, és annak, hogy Orbán ellenállt az IMF-nek.

Hol él?

Nem ebben az országban, és nem ezen a bolygón sem, mert akkor tudná, hogy éppen most csúszik hason az IMF előtt a nagy szabadságharcos. Mindent elfogad - mondta Barrosónak. De az csak az EU.

Még hátra vannak a tárgyalások.

Na és az IMF-nek az is követelése lesz, sok más mellett, hogy meg kell szüntetni az 1 kulcsos adót...

Szóval nem marad semmi a vívmányokból, csak az irdatlan károkozás.

77. Balango
2012. 01. 22. 21:15

75. minona
2012. 01. 22. 20:58

Balangó ne legyen szemtelen a szerzővel.

"Föld S. Péter pedig nyilván a pártállam esküdt ellenségeként és a nyugati demokráciák lelkes és nyilvános híveként volt a Magya Népköztársaság újságírója..."

Kedves Minona!

Szerintem a szerző nem sértődős típus, azon még végképp csodálkoznék, hogy ha pont azon sértődne meg, amit én írok. Föld S. Péter nagyon jól ismeri a mondást, mely szerint "nem az a fontos, hogy mit mondanak rólad, hanem az, hogy ki mondja."
Föld S. Péter énképe attól nem fog megsérülni, hogy ha egy olyan nagyon másik oldali valaki, mint én, ironikus, netán gúnyos megjegyzést tesz rá. Az embernek a barátai véleménye tud fájni, a túloldaliaké nem.

A megjegyzést egyébként azért tettem, mert ha Föld S. Péter - egyébként teljes joggal - lecsapja azt a labdát, amelyet a szervezők múltja jelent, azazhogy most nagy magyarok egykor a pártállam mit csináltak, akkor én is lecsaphatom azt a labdát, hogy most nagy demokraták egykor a pártállam újságírói voltak.

Ennyi történt, nem több.

Föld S. Péter egyébként kapott már tőlem különbeket is, és úgy tapasztaltam, nem sértődős típus. Ha pedig megbántva érezné magát, elég jó tolla van ahhoz, hogy védekezzen.

78. szerzetes
2012. 01. 22. 21:28

71. menta és 72. raptor

Bajnaival az a problémám, hogy egyáltalán elvállalta a miniszterelnökséget, nem lett volna szabad. De csak azért, mert az én véleményem szerint az őszödi beszéd után Gyurcsánynak le kellett volna mondania. (Függetlenül attól, hogy egyébként igaza volt-e vagy sem: ha egy miniszterelnök beismeri, hogy hazudott, akkor le kell mondania. Pont.)

Hogy érezzétek, hogy én (és a többi jobber) mit érzett 2006-ban Gyurcsánnyal szemben, dettó ugyanazt, mint amit most veletek együtt közösen érzek Schmittel szemben, aki nem hajlandó lemondani. Az én szememben mindkét ember egy hitelét vesztett, bukott politikus, és egyikük sem hajlandó lemondani.

Én innen eredeztetem a demokrácia csődjét, ez visszaélés a demokráciával. És mindenkit, aki ezeket az embereket bármivel is támogatja, mélységesen elítélek. Ez nálam erkölcsi kérdés.

Bajnairól mint gazdasági szakemberről nincs rossz véleményem, meg amiket csinált azok is jók voltak, csak mondom, az a bajom vele, hogy új választások kiírása helyett egyáltalán elvállalta a piszkos munkát. (De legalább megcsinálta, kétségtelen.)

Na jó, ha jobban belegondolok, ha Bajnai történetesen egy vállalható formáció élén indulna a választáson, akár még szavazhatnék is rá. Nem lehetetlen.

79. minona
2012. 01. 22. 21:30

Nos.

Ha végigolvasott, Balangó, hát láthatta: a Péternek írtak keltették fel a figyelmemet, hogy aztán általánosságban ecseteljem, mi volt az ábra.

Persze, megvédi magát, de ez a blog nem 2 ember párbeszédének a színhelye: mivel nem szólt, hogy más is olvashassa, megírtam, hogy néztek ki akkor a dolgok értelmiségi vonalon. Nagyon gusztustalannak tartom, hogy ha valakiről kiderül, hogy netán újságíró volt a rendszerváltás előtt, akkor gúnyos megjegyzésekkel illetik: ha Földesről, akkor a többiről is ugyebár, hisz egy korban éltünk.
Igen a nagy demokraták valamikor a pártállam újságírói voltak. És tettek egyet mást, ha másért nem a magyar kultúráért.

80. szerzetes
2012. 01. 22. 21:33

76. minona

Kedves Minona!

Úgy látom, Ön nem érti a problémát. Mármint nem az én problémámat, hanem az Önök problémáját. Ti. hogy Orbán ténylegesen meg fog egyezni az IMF-fel (és ezek után pláne nem lesz az az imázsa, hogy "hason csúszott", hiszen kemény tárgyalófélnek bizonyult), és ezek után a nem létező ellenzéknek hirtelen kifogta a szelet a vitorlájából!

Mert egyszercsak ott fog állni Orbán, a nemzet megmentője, aki nem adta olcsón a bőrét, de végül is sikerült jól megegyeznie az EU-val és az IMF-fel. (Ez lesz a kommunikációja, figyelje meg!) Ettől kezdve már azt sem lehet majd mondani, hogy az alkotmány vagy a kormány ne lenne EU-konform, hiszen ha megegyeztek, akkor nyilvánvalóan az lesz.

Ha innen kezdve tovább romlik a gazdasági helyzet, akkor már lehet a gazdasági válságot okolni és elmondani, hogy a kormány mindent megtett, még az IMF-fel is megállapodott!

Nemlétező ellenzékünk pedig ott fog állni felsülten, és csak hebeg habog, hogy akkor most mit is mondjon? (Főleg ha addig Schmittet sikerül lemondásra kényszeríteni és a Fidesz egy újabb fideszes "álamfőt" [raptor, menta, ismét jelent valamit az idézőjel, figyelem! :)] fog megválasztani.)

81. raptor
2012. 01. 22. 21:38

78. szerzetes
Szerzetes!
A "libásozásról" nem szóltál egy szót sem, pedig kérdeztem! :-))

82. szerzetes
2012. 01. 22. 21:45

81. raptor

A Hajdú-Bét ügyben nem tudok állást foglalni, de az tény, hogy nem a Wallis tette tönkre a céget. A vagyonkimentéses stb. sztorik valós hátterét nem ismerem. Úgyhogy én szerintem Bajnai nem "libás" a történtekért.

83. raptor
2012. 01. 22. 21:48

80. szerzetes
Ezt írod:"Mert egyszercsak ott fog állni Orbán, a nemzet megmentője, ".......
Nos, ez fele részben sem igaz!
Mégpedig azért nem, mert az ország nagyobb része által ez a dllletáns gazdaságpolitikája bukásának beismerése lesz!
Nem lesz értelmes ember, aki ezt sikerként könyvelné el!
Legfeljebb annyian, mint amennyien tegnap felvonultak! Ha ezekből levonjuk a külföldről importált bérfelvonulókat, meg a fizetett "tapsoncokat", akkor hányan maradnak??

84. raptor
2012. 01. 22. 21:54

82. szerzetes
Látod, h mellédumálsz?
"Libás" Bajnait emlegettél, ezért szerintem elvárható, h hitelesen alátámaszd!
Ha én azt mondom, h Orbán buzi, akkor az igazság?
Igazsággá akkor lesz, ha bebizonyítom!
Kijelenthetem, h Orbán "ágyasa" Simicska?
Ki hát, de nem biztos, h igaz!

85. szerzetes
2012. 01. 22. 22:08

84. raptor

Nem dumálok mellé! Az én állításom nem az volt, hogy Bajnai libás, hanem az, hogy vele nem lehet választást nyerni, mivel rossz ("libás") az imázsa. De még egyszer, lassabban elmondom: nem azt állítottam, hogy Bajnai libás lenne, hanem azt, hogy az emberek a "libás" jelzőt kötik hozzá, ergo karaktergyilkosság áldozata lett. De szerintem érted Te is, amiről beszélek, csak kötözködsz.

86. szerzetes
2012. 01. 22. 22:11

83. raptor

Csak a vágyaidat fejezed ki. A fidesz továbbra is toronymagasan vezet a biztos szavazók körében, és bár nő a bizonytalanok száma, kizárt, hogy a jelenlegi ezerféle kis pártocska be tudja gyűjteni e szavazatokat. Azt meg ugye nem mondod komolyan, hogy Mesterházyval választást lehet nyerni? Szegény nem elég fotogén hozzá. :)

87. minona
2012. 01. 22. 22:11

Mosolygok.

Fiatalember, biztosan jobban látom a dolgokat. Mondjuk én már koromnál fogva se lehetek valami harcos ellenzék, de a véleményem meg van, és eleget láttam, tapasztaltam az életben.
Emellett híresen jó memóriám van - ezt sokan értékekelik a környezetemben, amikor valamiről ki kell alakítani 1 véleményt.

Elkésett a pszichopata maffiózó. Ma már csak átmenetileg segít az esetleges hitel is - ami egyáltalán nem biztos!
És akkor még a mérhetetlen kárt nem is említem, amit okozott a makacsságával.
Az IMF az pénzvilág. Ott nem lehet kedélyes kézrázással becsapni senkit, mint a jóindulatú Barrosót.

Ott pontosan tudják, hogy állunk.

Aki ismeri a történelmet, az tudja: a változások mindig hirtelen jönnek. Váratlanul.
1848 márc. 13-án, amikor Kossuthék Bécsbe mentek, még senki se tudta, hogy harmadnap kitör a forradalom.
De váratlanul jött 56 is.

És, 1989-ben amikor épp vasaltam és néztem egy loboncos fiatalembert, a Nagy Imre temetésen, senki se hitette volna el velem, hogy pár hónap múlva kikiáltják a Köztársaságot. Na nem a fiatalember beszéde miatt...

Most is lehet, hogy így lesz. Sok beszéd, sok csel, csűrés csavarás - hazugságok: és a hazug rendszer összeomlik.

A változások váratlanul jönnek - a diktatúrák váratlanul dőlnek össze.

88. Balango
2012. 01. 22. 22:12

79. minona
2012. 01. 22. 21:30

"Nagyon gusztustalannak tartom, hogy ha valakiről kiderül, hogy netán újságíró volt a rendszerváltás előtt, akkor gúnyos megjegyzésekkel illetik:"

Bocsánat, Minona, de ezt nem én kezdtem, hanem a szerző.

Egyébként ez legyen a legnagyobb gusztustalanság a következő évek politikai vitáiban...

89. KerekesZS
2012. 01. 22. 22:16

Kádár népe nem volt ott..

90. raptor
2012. 01. 22. 22:26

85. szerzetes
Szerzetes!
Te is pontosan tudod, h a "libás" nem szinonimája a "rossz"-nak!!
Még Te is libásként írsz róla, holott állítólag Te nem is érted, h miért nevezik annak?
Akkor miért kell?
Mert érzitek, h visszajön és minden lehetséges eszközzel már most ki kell "nyírni"??

91. minona
2012. 01. 22. 22:32

Raptor, mennyire igazad van.

És még azok is becsapva érzik majd magukat, akiknek megszűnik az 1 kulcsos adó miatti kedvezményezettség.
Ez lesz az egyik legneccesebb: bevallani, hogy az "arányos" adózás egyáltalán nem olyan remek dolog, mert 600 milliárdot von ki a költségvetésből, amit a pénztárakból elorzott milliárdokkal kellett pótolni. De már nincs az sem - tehát csőd lesz.
Hát most ezt valahogy elő kell adni: nincs kétségem, hogy mindenféle trükkök lesznek, meg nyócévezés, meg Gyurcsány, de akinek százezreket vesznek ki megint a zsebéből, az morcos lesz.

Melyik réteg marad? a tegnapi nyugdíjasok? És ha azoknak meg meg kell kurtítani a nyugdíját?

Orbán olyan, mint a rossz kártyás, aki mindent feldob, a család vagyonát, a gyerekek jövőjére félretett pénzt, s amikor már semmi se maradt, akkor kölcsönt vesz fel.

Na így mentené meg az országot a gazdasági összeomlástól.

Holott semmit se kellett volna tenni, mint a rendes utat járni, amit Bajnai kitaposott. Takarékos állam - jó kapcsolatok, akikkel kell, ez még nem nyalizás - csak normális párbeszéd - az IMF-et nem kipaterolni, minek - megtette volna, ha nem fordul hozzá és kész.

Toronymagas - mi a toronymagas? a 16%?
Ilyenkor, ezt Török Gábor mindig leírja, csak a teljes népességre kivetített szimpátia a lényeg, olyan kevesen mondják meg kire szavaznának, hogy abból semmit nem lehet kiszűrni.

Na, és akkor gondoljunk 2002-re, amikor a közvéleménykutatók szerint 11 százalékot ver az mszp-re a fidesz.
Tudjuk mi lett az eredmény: Graz.

92. minona
2012. 01. 22. 22:38

A libás ügyhöz: Bajnai legkevesebb 10 pert nyert meg különböző rágalmazó orgánumok ellen: mindig kiderült, hogy a liba ügyhöz nem volt semmi köze.

Viszont már 2 ponttal megelőzi Orbánt - pedig épp csak megnyikkant.

Ami biztató: ha visszatér a nagypolitikába, teljes, komplett, kidolgozott programot tár a választók elé. Már dolgoznak rajta a Haza és haladás alapítványban.

Mert abban is igaza van, hogy eddig valójában úgy nyertek választást pártok, hogy nem volt programjuk. Különösen jellemző ez Orbánra, aki sejtetett ugyan egyet-mást, de épp az ellenkezőjét csinálta annak is.

Bajnai persze csak úgy nyerhet, hogy a kormányellenes erők összefognak, és a háta mögött állnak - ebből csak egy tényező lesz az mszp.

93. szerzetes
2012. 01. 22. 22:39

91. minona

"És még azok is becsapva érzik majd magukat, akiknek megszűnik az 1 kulcsos adó miatti kedvezményezettség."

Na ebben 100%-ig biztos lehetsz! Ha visszaállítaná valaki a korábbi adórendszert (azaz havi 100 ezer forinttal csökkenne a jövedelmem), a következő szülinapomat már valahol Európa kulturáltabb részén ünnepelném!

94. szerzetes
2012. 01. 22. 22:40

93. szerzetes és 91. minona

Illetve elnézését kérem, magázódunk, véletlenül írtam tegeződő stílusban a hsz-omat, mert közben raptort is olvastam. Mea culpa.

95. minona
2012. 01. 22. 22:44

"(és ezek után pláne nem lesz az az imázsa, hogy "hason csúszott", hiszen kemény tárgyalófélnek bizonyult),"

szerzetes, ezalatt mit értsek?

Ne vicceljen - itt a helyzet immár teljesen egyoldalú. Ők diktálnak, és Fellegi elfogadja.

Még ott van ám Amerika is... azok mg az egész siralmas alaptörvényt vissza akarják vonatni...
mert ugyan nincs konkrétan beleszólnivalójuk, de azért nagyban hallgat rájuk a Washingtoni székhelyű szervezet.

96. szerzetes
2012. 01. 22. 22:45

92. minona

"Bajnai persze csak úgy nyerhet, hogy a kormányellenes erők összefognak, és a háta mögött állnak - ebből csak egy tényező lesz az mszp."

Jaj ne keserítsen el, már megint az mszp? Nem lehetne ezt a szörnyedvényt végre egyszer s mindenkorra lehúzni a választások wc-jén az SZDSZ-hez hasonlóan? A múltkor azért drukkoltam (imádkozni azért nem imádkoztam, nem kell megijedni), hogy az SZDSZ kiessék a parlamentből. Most az mszp teljes megsemmisülését kívánom de nagyon! Más baloldali formáció jöhet, csak a múlt dinoszauruszaival számoljunk le végre...

97. minona
2012. 01. 22. 22:45

Semmi baj. Tegeződni szoktam, csak a nagy korkülönbség miatt gondoltam, hogy magázva szólítom meg.

98. minona
2012. 01. 22. 22:47

szerzetes: még mindig van 1 millió szimpatizánsuk. Az annyi szavazó (gondoljon 2010-re). Ezt nem dobják ki az ablakon, az biztos.

De írtam, CSAK egyetlen tényező lesz, több közül.

99. szerzetes
2012. 01. 22. 22:49

95. minona

"Ne vicceljen - itt a helyzet immár teljesen egyoldalú. Ők diktálnak, és Fellegi elfogadja."

Nem viccelek, ez a baloldali sajtó interpretációja. A kocsiban info rádiót szoktam hallgatni, azt bírom bennük, hogy még Schmitt Pali sületlenségeit is teljesen szenvtelen hangon tudják ismertetni. Szerintem még Enver Hodzsa beszédeit is így mondanák el...

Szóval koncentráljunk arra, hogy mi lesz a kommunikáció, amikor megállapodnak az IMF-fel. Azt fogja harsogni az állami és a fidesz-hű sajtó, hogy a fidesz keményen tárgyalt, nem "feküdt le" az IMF-fel, de sikerült megegyezni és jön a Kánaán! Onnan kezdve meg lehet mindenféle ilyeneket, hogy "hason csúszott" stb. de egyrészt ezt nem fogják bemondani az állami médiában, másrészt meg egy jobboldali szavazó ezt eleve nem fogja bevenni.

Szóval az én értékelésem szerint az ellenzéknek egy jó nagy bukta készülődik kommunikációs vonalon.

100. raptor
2012. 01. 22. 22:50

96. szerzetes
"Más baloldali formáció jöhet, csak a múlt dinoszauruszaival számoljunk le végre..."
Ennyire rosszat akarsz a Fidesznek?? :-))

101. raptor
2012. 01. 22. 22:54

Nnna jó éjt, majd reggel folyt.köv. :-))

102. szerzetes
2012. 01. 22. 22:57

100. raptor

Szépen lassanként haladjunk előre, először az szdsz, utána az mdf, aztán az mszp, végül a fidesz -- csak végül ne a jobbik maradjon egymaga a parlamentben... =:O

103. minona
2012. 01. 22. 23:13

Az 1 millió fideszes elhiszi, igen.

De a 7 millió nem fideszes nem hiszi el.

104. menta
2012. 01. 23. 6:25

Annyira egyértelmű, hogy mi a jobbosok szándéka azzal a dumával, hogy nincs kormányképes ellenzék,- egyszerűen csak azt akarják az agyunkba vésni, hogy vigyázat, mert ha a fideszt leváltjuk, akkor a jobbik jöhet, és szövegük szerint a jobbik hatalomra kerülésétől csak a fidesz menthetne meg, -pedig ez hazugság.
Ezt mondogatja a fideszes kommunikáció már a kötcsei beszéd óta.
Az agymosott fideszesekkel ezt elhitethetik,de ne akarjon senki meggyőzni önállóan gondolkodni tudó és akaró embereket arról, hogy nekik mi a jó.

Szánni valók azok, akiknek Orbánék és szószólóik mondják meg, hogy nekik mi a jó.

105. raptor
2012. 01. 23. 7:38

102. szerzetes
Ez a vicc kategória! :-))

106. zempléni
2012. 01. 23. 8:16

8. lusta
2012. 01. 22. 10:19

Szerintem a kormánypártit is mi fizetjük saját zsebből.

107. morpho
2012. 01. 23. 9:19

Néhány megjegyzés, főleg szerzetesnek.

Azok a tanárok, orvosok, bölcsészek, akik ott vonultak szerinted a menetben, azok tudják, hogy ki az a Bayer Zsolt?? Szokták olvasni a Magyar Hírlapot? Tudják, hogy miket szokott oda leírni ez az ember? Tudják, hogy egy súlyosan antiszemita, homofób és cigányellenes embert követve sétáltak három kilométert? Vajon a tömegben vonuló nyugdíjasok is tudják ezt? Tudják, hogy árpádsávos zászlós jobbikosokkal és nácikkal vonultak együtt?? Csak azért kérdem, mert itt két eset lehetséges. Az egyik az, hogy nem tudták, mert sosem olvasnak Bayertől, vagy Bencsiktől egy sort sem.Ebben az esetben csúnyán meg lettek vezetve. Ha viszont tudták, hogy a kánonban zsidozó, cigányozó, buzizó Bencsik-Bayer páros után vonulnak, akkor a helyzet még rosszabb.Ezek az emberek ugyanis vállalhatatlanok! Vannak olyan emberek, akikkel tisztességes ember nem ül le egy asztalhoz és nem sétálgat velük együtt az utcán. Ha ilyenek a magyar pedagógusok, bölcsészek, és más értelmiségiek, akkor itt nagy baj van!
A másik. Lehet azt írni, hogy az ellenzék nem csinál mást, mint hogy Orbánt ekézi és ez kevés, csakhogy a fidesz sem csinált mást, mint Gyurcsányt ekézte, miközben egyetlen progresszív gondolatuk nem volt. Mégis nyertek, tehát a dolog működik.
Ami meg azt illeti, hogy a szocik nem hajtottak végre strukturális reformokat, az jól hangzik, csak azért tegyük hozzá, hogy a szándék meg volt. Viszont volt itt egy fidesz nevű párt, egy Orbán nevű emberrel az élén, aki mindent megtett, hogy még véletlenül se sikerüljön semmit sem megreformálni.Ehhez kedvesen asszisztált az Alkotmánybíróság és sikerült megszavaztatni a menetben masírozó nyugdíjasokkal, hogy ne legyen 105 ezer forintos tandíj Magyarországon. Most ugyanezek a nyugdíjasok ezerrel állnak ki a 150 ezertől egymillió forintig terjedő tandíjat beveztő fidesz mellett. Itt válik hiteltelenné, az egész felvonulás. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a felvonulóknak lövésük nincs arról, hogy mi folyik ebben az országban.Ami azért érdekes, mert gondolom nekik is van gyerekük, akit kirúgtak az állásából, vagy unokájuk, akik fizethetik a tandíjat. Szegény nagymamám-isten nyugosztalja-is ilyen volt. Hiába vágták utcára a fél családját, nem akarta elhinni.Azt hitte, hogy csak azért mondjuk, mert bántani akarjuk a Viktort.
Azokon a videókon, ahol megkérdezték az embereket , hogy mi lett jobb az Orbán érában 2010 óta, senki nem tudott egy épkézláb mondatot kinyögni.Senki! Ilyeneket mondtak, hogy most nagyobb a szabadság, meg báncsák a Viktort és ki kell állni mellette. Hát ez egy nagy kövér nulla, ezt azért lássuk be!
Végezetül még annyit, hogy nekem egy felvonulók kérték azért hiányzott. Este a magyar egyen nézhettünk volna Fábry poénokat, Edda nótákat és néhány Csurka drámarészletet Dörner György előadásában...

108. legbelül
2012. 01. 23. 10:51

A Klub rádióban értelmes emberek beszélnek és beszélgetnek. Párthovatartozás nélkül, a kisember sokat tanulhat az ott elhangzott műsorokból, már csak azért is, mert nem nézik őt hülyének. A kormány nem a liberális hallgatókat félti az információktól, hanem a saját szavazóit, ezért akarja elhallgattatni a Klub rádiót. Mert ugye rádiót, a TV-t még azok is hallgatják, nézik, akik újságot nem olvasnak, interneten nem tájékozódnak.
Mint látjuk, A TUDÁS=HATALOM.

Egyáltalán nem ért váratlanul, hogy annyian tüntettek a Kormány mellett. Mégpedig azért nem, mert már eddig is jól látható volt, hogy a tömeg mennyire megvezethető. Lehet rajta szörnyülködni, hogy saját érdekeik ellen mennek az utcára a tüntetők, de azt nem lehet állítani, hogy ez nem volt kiszámítható.
A szavazó polgárok (?) manipulálhatósága, tudatlansága az éppen uralmon lévő pártnak nagyon is jól jön és ez persze nem csak Magyarországon van így.
Az MSZP-t több felelőség terheli ez ügyben, még ha csak a kormányváltás óta eltelt időt vesszük is figyelembe, akkor is. A nép műveltségi szintjének emelésére semelyik párt nem tett igazán erőfeszítéseket. A mostani pedig ezt durván, mondhatnám pofátlanul, nem is nagyon titkoltan, ki is használja.

Az MSZP-nek, szerintem, nem csak azért kellene eltűnnie a politikai élet színteréről (túl azon, hogy már nem is baloldali párt), mert bűneit a nép nem felejti, hanem azért, mert ha maradnak, megint nem történik más, mint hogy a két nagy párt váltja egymást, nem hagyva teret a kisebb pártok és velük a demokrácia megerősödésének. Amennyiben megint ők kerülnek hatalomra, marad minden a régiben, a tömegek nem lesznek se műveltebbek, sem önállóbbak. Akkor lesz a taníttatásuk a politikai hatalmon lévőknek érdeke, ha nem tudják magukat bebetonozni és félni fognak attól, hogy ellenfeleik is ki fogják tudni használni a szavazók tudatlanságát.

109. elsore
2012. 01. 23. 11:05

Szerzetes a farizeus, szemforgató, önkéntes pártállami kollaborátor. Okos és kaméleon. Hogy ő tulajdonképpen szereti a baloldalt... de hát olyan nincs, az SZDSZ se jó, az MSZP se... hogy ő annyira segítene... de azért a legjobb az lenne, ha még az ál-baloldali tömörülések írmagja (és persze az a kultúra is infrastruktúra, ami rengeteg hibájuk és tinglitangli viselkedésük mellett is megmaradt bennük) is eltűnne... és akkor majd a semmiből megszületne egy új baloldal, amit a poszt- és neonáci jobboldal sietve lerugdoshatna a szuterénbe, minden szerdán délután fél öt és háromnegyed öt között, ha éppen ráér...

Szóval ő annak a jobboldalnak a fenotípusa, akit a nyílt ellenségnél is jobban utálok. és most beírok magamnak egy rosszpontot, mert a kommentelővel foglalkoztam. Bár talán nem is, mert a stílussal. De a stílus maga az ember, úgyhogy mégis beírom. Még az a szerencse, hogy ilyen magabiztos vagyok. :) De hát micsinájjunk, nem vagyok jobber.

110. menta
2012. 01. 23. 13:05

hvg.hu/w/20120123_fideszpride

Ha egyszer Orbán megbukik, utána is számolni kell azzal, hogy él itt néhány százezer… ilyen. Egy történelmi egyházat biztosan kitesznek.

111. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 23. 14:05

Szerzetes96, azért a múlt dinoszauruszai ma már főképp a Fideszben találhatók. A szombati "egymilliós" tüntetés résztvevői úgy néztek ki, mint akik a magasabb nyugdíjért mentek ki az utcára.A szervezőkről nem is szólva: Szélles, Stefka, Bencsik, csupa a pártállam idején már bizonyított figura.

112. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 23. 14:08

Balango73, tényléeg nem sértődtem, csupán jelzem: én a pártállamban leginkább a ÉLudas Matyinál dolgoztam újságíróként. Bármelyik akkori cikkemet ma is pirulás nélkül lehet olvasni. (Bencsik elvtárs, a Népszabadság pártrovatának egykori oszlopa ezt elmondhatja magáról?)
És nem tettem tönkrer az Ikarust, stb.
Ne keverjük a szezont a fazonnal.

113. menta
2012. 01. 23. 16:18

orulunkvincent.blog.hu/2012/01/22/koltsegelszamolas

Tisztelt Miniszter Úr!

F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

Tisztelettel

Széles Gábo

114. varsoi gyors
2012. 01. 23. 17:31

A szerző megkattant. Kádár népe, amint egykulcsos adót akar, amint többmilliós tandíjat akar... Ugyan. Kádár népe itt blogol, és alél attól, hogy FSP azt hazudja nekik, hogy ők a királylány, akit feleségül akar venni. Elég ócska házasságszédelgés. De hát erre futja a magyar álbaloldalnak. Szédíteni és szédelegni.

115. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 23. 18:07

Varsói, hol voltál idáig? Csak úgy, miheztartás végett...

116. raptor
2012. 01. 23. 18:14

114. varsoi gyors
Nna ne kegyél elalélva magadtól!!
Ez a hsz.-ed sem, meg Te sem vagy 100-as!! :-))

117. menta
2012. 01. 23. 18:26

Off, de én most tudtam meg, hogy a gazdasági államtitkár szakképzettsége: földrajz tanár..............

118. raptor
2012. 01. 23. 18:34

119. 4elefánt
2012. 01. 23. 19:21

Elsőre!
Én is megpróbáltam egy hszt csuhásnak összehozni, de nem akartam a témától elkanyarodni, így inkább a kukába dobtam, neked azért mégis elismerésem! :-))

120. szerzetes
2012. 01. 23. 23:21

117. menta

"Off, de én most tudtam meg, hogy a gazdasági államtitkár szakképzettsége: földrajz tanár.............."

Én meg ismerek olyan papot, aki multinacionális cégnél menedzser. Amúgy mi a baja a földrajz tanárokkal?

109. elsore

Jaj de hibbantka vagy, egy szóval se mondtam, hogy szeretem a baloldalt, Egyáltalán nem is értem, hogy miért kellene "szeretnem" bármelyik oldalt is. Én a demokráciát és a szabadságot szeretem, például ha van miből választani, mert egyből választani nem annyira nagy élvezet. Mint keresztény ember sem örülök annak, ha nincs rendes baloldal. Nem mondtam, hogy baloldali vagyok, vagy hogy egy baloldali pártra szavaznék. De még mindig jobb egy jó ellenfél egy rossz barátnál...

Ha szerinted ez a farizeizmus akkor legyen.

119. 4elefánt

Kár, pedig szívesen olvastam volna (szórakoztat), Neked pedig okozott volna örömet egy kis csuhásozás. :)

121. szerzetes
2012. 01. 23. 23:21

117. menta

"Off, de én most tudtam meg, hogy a gazdasági államtitkár szakképzettsége: földrajz tanár.............."

Én meg ismerek olyan papot, aki multinacionális cégnél menedzser. Amúgy mi a baja a földrajz tanárokkal?

109. elsore

Jaj de hibbantka vagy, egy szóval se mondtam, hogy szeretem a baloldalt, Egyáltalán nem is értem, hogy miért kellene "szeretnem" bármelyik oldalt is. Én a demokráciát és a szabadságot szeretem, például ha van miből választani, mert egyből választani nem annyira nagy élvezet. Mint keresztény ember sem örülök annak, ha nincs rendes baloldal. Nem mondtam, hogy baloldali vagyok, vagy hogy egy baloldali pártra szavaznék. De még mindig jobb egy jó ellenfél egy rossz barátnál...

Ha szerinted ez a farizeizmus akkor legyen.

119. 4elefánt

Kár, pedig szívesen olvastam volna (szórakoztat), Neked pedig okozott volna örömet egy kis csuhásozás. :)

122. elsore
2012. 01. 23. 23:49

120. szerzetes
2012. 01. 23. 23:21
109. elsore
"Jaj de hibbantka vagy, egy szóval se mondtam, hogy szeretem a baloldalt, Egyáltalán nem is értem, hogy miért kellene "szeretnem" bármelyik oldalt is. Én a demokráciát és a szabadságot szeretem, ..."

Ha te azt szeretnéd, már az utcán lennél, vehemenciádat és az FIDESZ pártállam pillanatnyi státuszát tekintve.

123. menta
2012. 01. 24. 6:27

A 104-re nem reagált szerzetes.

Egy földrajz tanár mit keres a gazdasági minisztérium második pozíciójában, és miért osztja az észt gazdasági szakembereknek ?

124. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 24. 7:27

Szerzetes, senkinek nincs baja a földrajztanárokkal. Tanítsanak földrajzot, készítsenek térképeket, vagy tegyék azt, amihez értenek.
Ez a kormány úgy, ahogy van, kabaré. Vagy inkább szomorújáték. Matolcsyról nem is beszélve. Vagy, itt van az új miniszter, Németh Lászlóné. Illetve nincs itt. Sehol nincs. És nem is lesz, az a legújabb, hogy ő ezentúl sem fog mutatkozni. Lesz helyette egy kommunikátor.
Mellesleg szegény Némethnének még diplomája sincs. Ha legalább földrajztanár lenne...

125. raptor
2012. 01. 24. 8:26

124. fsp (szerkesztő)
Péter!
Ha Schmittpalkó meg tudta szerezni, tán Némethnének is sikerülhet!
Van elég ellopható disszertáció!
Különben is, nagyon figyelnek rá, mert kineveztek mellé egy "hozzáértő" csókost, aki tanácsokat ad neki!

126. raptor
2012. 01. 24. 8:47

125+
....."Az vesse hát Németh Lászlónéra az első követ, aki nem vett volna föl maga mellé politikai főtanácsadót, diplomásat, olyat, aki tudja, mi a dörgés.
Tudja, hát. Némethné ugyanis nem kispályásra bízta ezt a rendkívüli feladatot, politikai főtanácsadójává annak a Nyerges Zsoltnak a testvérét nevezte ki, aki ezer szállal kötődik a Fidesz gazdasági holdudvarához, konkrétan Simicska Lajoshoz (van-e, ki e nevet nem ismeri?), jelenleg pedig annak a Közgép Zrt.-nek az elnöke, amely szakmányban nyeri az állami megbízásokat."........
nol.hu/velemeny/toth_akos__nemethne__a_huncut

127. szerzetes
2012. 01. 24. 9:26

124. fsp

Némethnével kapcsolatban annyiban egyetértek, hogy cinizmusról árulkodik, ha valaki még egy főiskolai diplomát sem hajlandó összekaparni a formaság kedvéért. (Ráadásul az ilyen főnökök egy része ellenségesen viszonyul a diplomásokhoz.) Annyit azért jegyezzünk meg, hogy Európában ennél nagyobb embereknek sincs diplomájuk, pl. a Deutsche Telekom nagyvezérének sincs.

A földrajztanársággal kapcsolatban nem feltétlenül értek egyet. Azért egy habilitált, (nem Schmitt-módon) phd-zett egyetemi professzort le"földrajztanározni" olyan dolog kb. mint a jogász végzettségű, a vendéglátóiparban két évtizeden át igazgatói posztot betöltő Boross Pétert le"csaposozni" (ilyet is hallottam). Bár kétségtelen, ennél is van lejjebb: a hóbaglyozás.

128. szerzetes
2012. 01. 24. 9:38

104. menta

Elnézését kérem, amiért e borongós keddi reggelen ezzel rontom el a jó kedvét, de sajnos nincs kormányképes ellenzék. Félre ne értsen, én e fölött egy pillanatnyilag sem örömködöm, inkább szomorúnak tartom, és nem azért, mert én "szeretném a baloldal", hanem mert a demokráciát nem így találták ki.

Higgye el, nem a Fidesz tehet arról, hogy az MSZ(M)P nem tudott összekaparni magának még egy fél ütőképes csapatot sem, hogy nincs egy tisztességes, intelligens, becsületes elnökjelöltjük, és hogy nincs egy olyan baloldali értelmiségi holdudvar, aki legalább részben megmondaná ennek a szerencsétlen bagázsnak, hogy mit is jelent a normális, tisztességes politizálás. Szegény szánalmas "ellenzéknek" elég felmenni a honlapjára, és végignézni, hogy egyetlen épkézláb gondolatuk, szakemberük, semmijük nincsen...

Aki meg normális volt (Gazsó Ferenc, de elfogult vagyok, mert nála szigorlatoztam szociológiából a közgázon) azt meg rövid úton kinyírták. Legalább ezt a jóvágású, normális Szili Katalint ne állították volna félre...

Szóval a lényeg az, hogy egyszerre érzek örömöt azért, mert a történelem egyik legkártékonyabb ideológiájának a maradéka éppen a szemétdomb felé menetel, és ugyanakkor szomorú is vagyok, hogy úgy tűnik, senki nem képes egy rendes baloldali pártot csinálni.

129. legbelül
2012. 01. 24. 10:38

Ó, hogy azt a ....! Hogy én, -meg velem együtt a többi megvezethető-, milyen naív vagyok! Most esett csak le a tantusz (jobb később, mint soha), hogy miért is kellett ez a Némethné!
Szóval ő nem egy miniszter, csak egy báb, egy diploma nélküli kiszolgáltatott. helyzetben lévő aláíró. A miniszter tulajdonképpen a Nyerges rokon, csak hát az ő kinevezése túl nagy felháborodást keltett volna. Lásd Szájer feleségének kinevezése a Kúria élére.

130. Frank1
2012. 01. 24. 11:08

Varsóitól azért én megkérdezném, hogy ő mit tudna felsorolni az Orbán kormány pozitív hatású intézkedéseiből.
Nehéz dolga kell, hogy legyen, ha erre vállalkozik (nem fog!), mert egy napi mínusz 200 millióval működő kormányról jókat íni csak hazudva lehet......

131. raptor
2012. 01. 24. 11:32

130. Frank1
Tartok tőle, h neki minden intézkedés, törvény tökéletes!
Vaknak nem lehet elmagyarázni az ég kékjét, a fű zöldjét!
Ő erre fogékony!
De jön majd február, március, amikor szembesül a számlájával!! :-))

132. menta
2012. 01. 24. 12:50

Szerzetes, ennek a borús napnak derekán próbálok felnőni nagyívű eszmefuttatásához, melyben keveredik a földrajztanár és a sértett társadalompolitikai tagozatvezető arroganciája.
Tagozatvezető áruló úr, aki kifelé súgott a fidesznek, abba a hibába esett, hogy nemtetszését fejezte ki, amiért baloldalon önállóan gondolkodó egyedek vannak, akik nem kívánják, hogy megmondják nekik, mit gondolnak.

Ugyanez a mellébeszélés a földrajztanár híveitől is, akik szintén be akarják nekem mesélni, hogy nincs kormányképes erő baloldalon,- szerintem meg van.

Persze, én nem az elbutított kormánymédiát olvasom, és hallgatom.

Én arra kérném szerzetes írótársunkat, hogy az arroganciát, a lekezelő stílust mellőzze, annak itt nincs jó fogadtatása.

133. sansz
2012. 01. 24. 12:53

109. elsore

Azt hiszem fején találtad a szeget szerzetest illetően. Itteni „munkássága” alapján ő nem más, mint a fidesz kihelyezett amortizátora, ájtatos manó képében. Mást sem csinál, mint módszeresen, „finoman” fikázza a baloldalt. (Pl.: ő tudja, hogy Bajnai nem „libás”, de azért jelzőként mégis ismételgeti, mert minél többször olvassák, hallják, annál inkább igaznak vélik az emberek.) Azt mantrázza, hogy a baloldalon nincs senki, aki szerinte támogatható lenne és az orbánozással csak a jobbik előretörését segítjük elő. Talán arról akarja a figyelmet elterelni, hogy éppen kedvencei azok, akik a jobbik programjának pontjait valósítják meg.

134. szerzetes
2012. 01. 24. 14:32

132. menta

Kedves Menta! Nem emlékszem, hogy arrogáns vagy lekezelő lettem volna. Talán időnként kissé irónikus. Vagy esetleg cinikus. De a finom csipkelődés talán megengedhető irodalmi eszköz itt fsp blogjában. (Egyébként a másik oldalról meg modorossággal, 133. sansz "ájtatos manósággal" stb. vádolnak ugyanitt, úgyhogy annyira mégsem lehetek arrogáns.) De, ha úgy érezné, hogy lekezelően beszéltem Önnel, elnézését kérem, nem állt szándékomban!

133. sansz

Mi lenne ha helyettem inkább valamilyen érdekes témára koncentrálnánk? Én magam nem vagyok sem fidesz-ügynök, sem amortizátor provokátor, csak egy kissé talaját vesztett konzervatív, liberális értelmiségi aki szereti magát jobboldalinak hívni, de persze ennek semmi értelme nincs már manapság. Néha valóban kissé modoros vagyok, próbálok óvatosan fogalmazni, hogy ne sértsek meg senkit. És egészen jól viselem a sértegetéseket. :)))

A tanulság ebből, hogy nem mindenki fidesz ügynök, aki nem ért egyet. Még csak fideszes sem. A világ nem csak "fideszesekre" meg "emeszpésekre" oszlik, hála Istennek.

135. borbolya
2012. 01. 24. 14:34

133. sansz

Ott a pont! :)

136. szerzetes
2012. 01. 24. 14:38

132. menta

Újraolvastam a hozzászólását és akkor most nem értem, kit is vádol arroganciával? Arrogáns Földrajztanár Államtitkár urat, vagy Sértett Áruló Tagozatvezető urat, vagy engem?

Gazsó Ferencet elég sokáig hallgattam. Egy becsületes, tisztességes baloldali (kommunista? vagy szocialista?), akinél nagyobb gondolkodó kevés akadhat az MSZP-ben. Bár bizonyára elfogult lennék akkor is, ha Für Lajos úr vagy Hiller István úr tanítványa lettem volna, tudja, a tanár-diák viszony már csak ilyen.

137. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 24. 15:53

Szerzetes, én méltányolom, hogy te mind tartalomban, mind hangvételben más minőséget képviselsz, mint mondjuk Ubul, Ekeke, vagy a mostaniak közül Varsóigyors, Virág elvtárs.
Ugyanakkor Sansznak és a többieknek is van igazságuk: Bajnait libásnak nevezni - még ha csak idézőjelben is - nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy minél több emberben rögzüljön vele kapcsolatban ez a jelző. (Mint már írta itt valaki, Bajnai tucatnyi pert nyert ezzel kapcsolatban).
És abban is igazad van, hogy az ellenzéki oldal nincs a legjobb állapotában. De ennek gyakori hangoztatása tényleg semmi mást nem szolgál, minthogy az emberekben az a képzet keletkezzen, miszerint a náci Jobbiktól csak a Fidesz mentheti meg az országot.

138. raptor
2012. 01. 24. 16:42

Bocsi, h kicsit visszakanyarodok!
hvg.hu/itthon/20120124_nemeth_laszlone_vagyonnyilatkozat
Hogy én mennyire sajnálom!
Most majd vissza tudja fizetni!

139. sansz
2012. 01. 24. 16:53

134. szerzetes

Akkor koncentráljunk másra! Három kérdésem lenne:
- hány %-on is állt ’93-’94-ben a „Térdre, csuhások”-ozó fidesz a „szeplőtlen” Orbánnal az élen?
- gondoltad volna akkor, hogy ’98-ban nyernek?
- mi az a 21. sz . kommentedben említett értékrend és morális alapelv, amit a fidesz mostanában képvisel, még ha nem is olyan markánsan? (Csak nehogy említsd a keresztény értékrendet, mert magamba csikarok!)

Érdeklődéssel várom válaszod!

140. borbolya
2012. 01. 24. 18:54

138. raptor

Ne sajnáld, nem érdemli meg! Tudod, ki,hogy szegődik..:D:D
Ha visszafizeti nyer cca.2,5milkát, de bukja a Manyup megtakarítását ~14 misi. :) Vagy kitalálnak végre valamit és akkor megmarad az én, és rajtam kívül még vagy 99999 ember Manyup suskája is. De szép is lenne...

141. 4elefánt
2012. 01. 24. 19:22

138-raraptor!
Ne aggódj érte, a sameca elég nagy melák, kétszerre kitalicskázza neki az csekély 38K-t:-DD

142. raptor
2012. 01. 24. 20:20

143. borbolya
2012. 01. 24. 20:30

144. szerzetes
2012. 01. 24. 23:08

142. raptor

Jó a cikk! Tóta W azonban csúsztat. A Klubrádiót nem a "diktatúra" hallgattatta el, hanem saját maga. Olyan arcátlanul kevés pénzt ajánlott a tenderen, hogy egyszerűen nem győzhetett. Ezt mindenki tudja aki a médiában dolgozik, így nyilván Tóta W is.

Üzleti szempontból megdöbbentő, hogy ilyen kevésen múlik egy Danubius vagy egy Klubrádió sorsa. De a frekvenciakiosztáson alapuló üzlet már csak ilyen. Nem értek vele egyet, meg a tendereztetési módszerrel sem -- miért nincs olyan rendszer, hogy mindenki licitál, utána pedig a frekvencia jelenlegi tulajdonosának elővételi joga van? Nem tudom. De tény, hogy a jelenlegi helyzetben a bizottság úgy döntött, ahogyan döntenie kellett.

Majd legközelebb a Klubrádiósok nem provokálnak. Amúgy miért, raptor, te mit tettél volna?? Ha mondjuk mindenki tudja, hogy a frekvencia 100 fabadka körül fog elkelni, erre a jelenlegi tulajdonos bead 20 fabadkát? Hátha elveszíti a frekvenciáját, és utána lehet hőbörögni meg tüntetni?

De mondom, nem örülök neki, nem értek vele egyet, csak nyílt titok, hogy a Klubrádió orosz rulettet játszott és véletlenül golyó volt a tárban. Úgyhogy Tóta W enyhénszólva csúsztat.

De neki szerintem el lehet nézni.

145. szerzetes
2012. 01. 24. 23:24

139. sansz

'93-'94-ben a fidesznek olyan arculata volt, mint ma az LMP-nek. A fiatal liberálisok pártja volt, amolyan narancsos. Nem vettem komolyan és nem is kedveltem. Nem hittem volna, hogy valaha még ők akarnak (fognak) képviselni engem.

'93-ban azt sem hittem volna, hogy '94-ben visszajönnek az elvtársak. És visszajöttek.

Meg azt sem, hogy az egykor leges-leges legantikommunistább párt, az SZDSZ, egyszercsak az elvtársakkal köt szövetséget. (Gondolom ezt azok sem gondolták, akik ekkor elhagyták a pártot.)

Meg azt sem, hogy létrejönnek a polgári körök, abból a jobbik, abból a magyar gárda, abból pedig a... jobb erre nem is gondolni.

Meg azt sem, hogy egyszer majd azt fogom gondolni, hogy Bokros, aki ellen diákként még tüntettem, volt az egyetlen normális pénzügyminiszter a rendszerváltás után ebben az országban.

Meg még sok minden mást sem gondoltam, de ahogyan öregszem, egyre javul a tisztánlátásom. Lehet, hogy a tiétek még javultabb, mert idősebbek vagytok. Várjuk ki a végét.

Ami meg az erkölcsi alapelveket illeti, csak néhányat sorolok fel, mert megyek alukálni:
- homoszexualitás, transzneműség, meghatározhatatlan neműség helyett a hagyományos férfi-női szerepek hangsúlyozása, a nő mint feleség és anya, a férfi mint férj és apa, továbbá a család, házasság (férfi és nő között!) hagyományos intézményeinek erősítése stb.
- az oktatási rendszer totális szétverése (bolognai rendszer, NAT stb.) helyett inkább vissza a porosz rendszerbe, koherens, jól felépített, szigorú, kemény ütemtervű tanítást. Inkább menjünk vissza a '70-es évekbe de legyen vége az oktatás szétzüllesztésének.
- 50% körüli adóterhek helyett nekem tökéletesen jó a jelenlegi egykulcsos (megjegyzem ezzel véletlenül nem az SZDSZ kampányolt anno...?)
- az egyházak mint civil társadalmi szervezetek értékükön való kezelése, megfelelő támogatása (és ezt most nem mint csuhás írom, mert én se az államtól se az egyháztól egy fillért se kaptam több, mint egy évtizede, hanem mint egyszerű keresztény állampolgár)
- "női önrendelkezéses" abortusz, euthanázia helyett az élet tisztelete és szeretete

Még hosszasan tudnám folytatni, de gondolom forró krumplinak ez is elég, ez pedig nem az én blogom hanem FSP-é, hallgassuk inkább őt.

146. menta
2012. 01. 25. 6:55

Arcátlanul kevés pénzt a Lánchíd rádiótól kértek!!!

Azaz semmit!!!

Mert fidesznyik.

147. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 25. 7:04

Szerzetes, írod:
"homoszexualitás, transzneműség, meghatározhatatlan neműség helyett a hagyományos férfi-női szerepek hangsúlyozása, a nő mint feleség és anya, a férfi mint férj és apa, továbbá a család, házasság (férfi és nő között!) hagyományos intézményeinek erősítése stb."

Igen, előbbire szép példa Szájer, a család szerepéről pedig dajcstomi tidna sokat mesélni. Meg persze Jakab István.

"az oktatási rendszer totális szétverése (bolognai rendszer, NAT stb.) helyett inkább vissza a porosz rendszerbe, koherens, jól felépített, szigorú, kemény ütemtervű tanítást. Inkább menjünk vissza a '70-es évekbe de legyen vége az oktatás szétzüllesztésének."

A bolognai rendszer működik egy csomó országban. A magyar oktatást most verik szét Hoffmannék. A szegényebb gyerekeknek esélyük sem marad a tanulásra. A röghöz kötés pedig nem csak európai, de egyetemes emberi jogokat is sért.

- 50% körüli adóterhek helyett nekem tökéletesen jó a jelenlegi egykulcsos (megjegyzem ezzel véletlenül nem az SZDSZ kampányolt anno...?)

Neked jó az egykulcsos, de te is tudod, hogy igazságtalan. A gazdaságnak is káros, legalábbis a jelenlegi szintjén, de főként igazságtalan. A magasabb jövedelműeknek többet ad, a szegényeknek kevesebbet.

- az egyházak mint civil társadalmi szervezetek értékükön való kezelése, megfelelő támogatása (és ezt most nem mint csuhás írom, mert én se az államtól se az egyháztól egy fillért se kaptam több, mint egy évtizede, hanem mint egyszerű keresztény állampolgár)

Az egyházak ideológiai működésükhöz szerezzék meg maguknak a hívek hozzájárulását. A karitatív szerepükhöz persze kell kapniuk támogatást (kórházak, menhelyek, stb), , de a hitélet magánügy. Ezt nem kellene más adófizetők pénzéből támogatni.

- "női önrendelkezéses" abortusz, euthanázia helyett az élet tisztelete és szeretete

Hát ez egy megfoghatatlan marhaság. Mi az, hogy az élet szeretete? Faljuk a nőket, mint Dajcstomi? Halmozzuk a vagyont, mint Pintér, Selmeczi, stb:

148. menta
2012. 01. 25. 7:04

A Klubrádiónak tovább kell működnie - Neelie Kroes

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=137650

149. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 25. 7:09

Szerzetes144, ott kezdeném, ahol Menta: a Lánchíd rádió tudomásom szerint egyáltalán nem fizet frekvenciadíjat. (Cáfold meg, ha nem így van).
A Klubrádió nem a 8 millión bukott el, ez nyilvánvaló. A nyertes rádiónak - ezt néhány hete megírtam - semmiféle műsorterve nem ismert. Nincsenek hozzá köthető arcok, hiteles és ismert rádiós személyek, senki sem tudja, mit fognak csinálni. (Sejteni azért lehet, mert sok helyen kiszivárgott: a megnyert frekvenciát jó pénzért tovább adják: akár egy ukrán érdekeltségű vállalkozásnak, akár, ha lesz rá pénze, a Klubrádiónak).
És egy nagyon magánvélemény: szerintem a Klubrádió a peres út során vissza fogja kapni valamelyik frekvenciát. Nem azért, mert Magyarország jogállam, hanem, mert Brüsszelben ezt erőltetik. Ha így lesz, az megint csak azt jelenti majd, hogy a bíróságot és a médiahatóságot a Fidesz mozgatja.

150. sansz
2012. 01. 25. 7:40

145. szerzetes

Azok a „piszkos” anyagiak! Biztos voltam benne, hogy az 1 kulcsos SZJA-t és az egyházak támogatását meg fogod említeni. Az, hogy neked ez tetszik, te támogatod, azt értem, csak azt nem tudom, mit keresnek ezek az erkölcsi alapelvek között? Ezek inkább a „FIDESZ politikai számításai” c. fejezethez tartoznak szerintem. (Az egyébként is tehetősek támogatásáról mintha megfeledkeztél volna!)
Én azért kíváncsi lennék, miket tudnál még a fidesz erkölcsi értékeinél felsorolni.

Csak megjegyzem, az 50 %-os adóterhed emlegetése meg barokkos túlzás, mert jövedelmi sávonként érvényesültek az adókulcsok, így a legmagasabb kulcs is csak a legfelső sávra vonatkozott. Valahol előbb írtad, hogy az egykulcsos rendszer neked kb. 100 eFt többlet jövedelmet hozott. Képzeld, a környezetemben nagyon sok olyan ember van, akiknek az összjövedelme nem éri el a te többleted szintjét, pedig dolgoznak. És ebből kell valahogy megélniük, "szeretni az életet!"

151. morpho
2012. 01. 25. 8:05

147. fsp
Teljesen egyetértünk, csak az egyházak támogatásával kapcsolatban említeném meg, hogy vannak oly országok, ahol az egyházaknak külön adót szednek, például Németországban kilenc százalékot mindenkitől.Ez az egyházaké, ebből kell fenntartaniuk az iskolákat, felújítani a templomot és kifizetni a villanyszámlát.Viszont az állami költségvetésből nem kapnak egy árva centet sem. Ez is egy rendszer.Átlátható, tiszta és működik.

152. raptor
2012. 01. 25. 8:05

144. szerzetes
Szerzetes!
Tóta W. nem csúsztat! Olvasd el:

".....Lássuk, a kategóriák és a pontszámok:

Díjajánlat: Autórádió - 15 pont, Click Rádió - 14 pont, Klubrádió - 11 pont, Rádió1 - 11 pont, Rumba Rádió - 11 pont.

Helyi közélet: mindenkinél 20 pont.

A zenei műsorszámok aránya a teljes műsoridőben: mindenkinek 10 pont, a Klubrádiónak 7 pont.

A magyar zenei műsorszámok aránya: mindenkinek 10 pont.

A műsorterv (ez volt az úgynevezett szubjektív elem): Klubrádió - 12 pont, Autórádió - 9 pont, Click Rádió - 4 pont, Rádió1 kft - 3 pont, Rumba - 1 pont.

Médiaszolgáltatási tapasztalat: Autórádió - 0 pont, Klubrádió - 3 pont.

Kiegészítő médiaszolgáltatás: mindenkinek 2 pont.

Ha ezt összeadják, akkor kijön az eredmény az 1 pont különbséggel. Évi 75 millió forintot ígért az egymillió forint alaptőkével a közelmúltban létesített Autórádió Kft. 20 millió forinttal ígért többet, és örömmel vállalt kevés szöveget, és sok zenét a maximális pontszámhoz.

Vesztett a Klubrádió 4 pontot a díjajánlatnál, és hármat azzal, hogy nem sugároz hatvan százaléknál nagyobb arányban zenét. Csak negyven százalék zenét vállalt be, hogy kompromisszumos ajánlatot tegyen. Zene is szóljon sok, de azért megőrizze eredeti karakterét, legyen sok szöveg, emberi hang a műsorban.

Vagyis már csak az a kérdés, hogy milyen műsortervre kapott 9 pontot a nulla műsorgyártási tapasztalattal rendelkező Autórádiós társaság ahhoz képest, hogy a Klubrádió abban a kategóriában elérte a maximális 12 pontot. Idézzük itt a Médiatanács határozatát:

„A Médiatanács az Autórádió műsortervének szubjektív értékelése során kiemelkedő minőségi jegyként értékelte, hogy a tervezett médiaszolgáltatás célja kiemelni hazánk fővárosának, Budapestnek az értékeit, érdekességeit a városba látogató belföldi és külföldi turistáknak, valamint az itt élő, itt dolgozó embereknek. A Médiatanács értékelte, hogy a Pályázó a tervezett műsorszámaiban napi szinten kíván foglalkozni budapesti programokkal, eseményekkel és fesztiválokkal, valamint naponta négyszer a fővárosban élő, dolgozó vagy az ide látogató külföldieknek angol nyelvű híreket is kíván sugározni, illetve az igényeknek megfelelően más idegen nyelven (pl. francia, német vagy orosz) is leadná a főbb híreiket illetve a Budapestet bemutató műsorszámokat.”......
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136963

153. raptor
2012. 01. 25. 9:53

Szerzetes!
És még nem is ejtettünk szót a törvényesen elnyert, de az MNHH által érvénytelennek nyilvánított 92,9 MHz-es frekvenciáról!!
Ugye??
Sőt! Bármiben lefogadom, ha valamelyik frekit megkapja a Klubrádió, naponta fogják milliós büntetésekkel sújtani, h ellehetetlenüljön!!
Ne legyen igazam!

154. szerzetes
2012. 01. 25. 11:09

Sziasztok!

Köszönöm a normális válaszokat. Nem tudom, addig Péter ír-e újabb bejegyzést (mivel akkor ez elsüllyed), de majd igyekszem bővebben is válaszolni, csak most dolgoznom kell.
Így csak vázlatosan:

- Mint fentebb írtam, nem értek egyet semmilyen rádióadó ellehetetlenítésével, mivel így nem lehet üzletet tervezni. Az rendben van, hogy a frekvencia-üzletben van egy kockázat, de azért a politikának (szabályozásnak) mégiscsak az lenne a dolga, hogy stabil, kiszámítható üzleti környezetet teremtsen, ami így jelentősen csorbul. Tehát nem értek egyet sem a Klub, sem a Danubius, sem a Sláger elhallgattatásával, annak ellenére, hogy tartalmi értelemben egyik rádiót sem hallgattam soha. (Ez a reklám helye: Info, Gazdasági, Jazzy és Rádió C-t szoktam hallgatni az autóban.) A Klubrádiótól, főleg drágabolgárúrtól meg a falra mászom, de ennek ellenére egyetértek Veletek. Sőt azt is gondolom, hogy a Klubot politikai megrendelésre lőtték le. De, ennek ellenére, tényleg gagyi pénzt ajánlottak a frekvenciáért, mindenki tudja, és a szakma véleménye pedig az, hogy ez is politikai provokáció volt. Több infóm erről nincs, nem vagyok bennfentes (szerencsére).

- Kommunikálandó erkölcsi értékekről beszéltünk, nem konkrét emberek viselt dolgairól. Azt hiányolom, hogy a tankönyveinkben, közéleti témáinkban stb. miért nem jelennek meg erőteljesebben az olyan témák, mint például a család boldogsága, a gyermekáldás, az anyaság öröme, stb. Számora boldogítóak a római katolikus egyház kampányai, amelyekben például terhes édesanyákat, vagy kisgyermekes családokat mutogatnak. Ezeket hiányolom. Nem Deutsch nőügyeit. Szerintem sokat lendíthetne a társadalmi boldogságon, ha a közélet ilyen témáktól lenne hangos. Például a kismamák nem tolnák be a gyereküket a bölcsödébe, hanem otthon maradnának anyáskodni, milyen jó lenne ennek az amúgy is neurotikus társadalomnak... (Na a szocializmusban például ez sokkal jobb volt, és korábban azért az elvtársak is jobban nyomták az anyák tiszteletét mint manapság.)

- Végül pedig az egyházi támogatásról... Erre nehezen válaszolok, mert elfogultsággal vádolhattok, pedig elfogultságom éppen ellenkező előjelű. Mivel nekem nincs anyagi viszonyom az egyházzal, semmilyen anyagi érdekem nem fűződik az egyházi támogatásokhoz, sőt mint lelkész azt gondolom, hogy jobban tesz a vallási életnek az, ha a politika és a vallás leszáll egymásról.

- Azonban, mint liberális konzervatív állampolgár azt gondolom, és ez az én egyéni megközelítésem, hogy a vallás saját maga is kultúra, mégpedig a zene mellett a társadalom legfontosabb kulturális megnyilvánulása, ezért ugyanúgy kell támogatnia a vallási életet az államnak, mint ahogyan a zenei életet. És most nem az egyházi kultúrára gondolok (énekkarok, koncertek stb.), hanem hogy maga a hitélet, a szószéki prédikáció, az ima alkalmak, szentségimádás, körmenetek stb. ugyanolyan kulturális események, mint egy hangverseny, és ezért én kifejezetten magát a hitéletet támogatnám. (Mint állampolgár és nem mint lelkész.) Ha én felmegyek a szószékre, és elmondok egy amúgy színvonalas prédikációt, az ugyanúgy egy kulturális teljesítmény, mintha valaki verset szavalna vagy eljátszana egy hegedű szólót. Tehát én egy olyan államot képzelek el, amelyben virágzik a kultúra, ezen belül a vallási kultúra is, mert ez minden időkben így volt normális és természetes.

Ergo egyfajta filozófia szerint azzal is egyet tudok érteni, amit FSP írt, hogy az állam támogassa csak a karitatív és oktatási szolgálat "szolgáltatás" részét, de az én filozófiám szerint támogatnám magát a hitéletet is, és nem azért, mert én lelkész vagyok, bár ezt nehezen érthetitek meg ennyiből szerintem, de ez van.

- Morpho, Németországban ami rendszer van azt ne kívánd itthon, ott beleépül az adórendszerbe az egyházi adó, nem értek egyet és ez Magyarországon bevezethetetlen.

Na sziasztok, megyek milliárdokat tologatni excelben. :)))

155. menta
2012. 01. 25. 12:03

Kiricsi Karola szerint:-
- 400%-al ajánlott többet a nyertes, mint a KR
-a KR ajánlata a győztesének 0,4 %-a volt
- 18 millióval ajánlott többet a győztes
- 8 millión múlt a KR győzelme
- a KR 55 mulliót, a győztes 75 milliót ajánlott
Ez csak néhány az u. "tényállítások közül, mind ugyanaz a cég mondta, most akkor melyik igaz???

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri