Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, a nyártól pedig Fehérvár lesz az ország fővárosa.

Veletek kapcsolatban már mindent elhiszünk. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondtuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.

Mostanra átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: Magyarországon, e nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt. Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, betiltjátok a szabadesést, rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, sunyi parlamenti módosítóval megváltoztatjátok a relativitás törvényét.

A logikának esélye sincs, ha valaki meg akarja érteni, mit, és miért csináltok, jobb, ha meg sem próbál racionálisan gondolkodni.

Bárki bármit mond, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta.

Amikor napok óta arról beszélnek az emberek, hogy a kormány zárolni fogja a bankszámlákat, már nem azt mondjuk, amit nemrégen még mondtunk volna. Hogy ez képtelenség. Nincs semmi értelme, ellenkezik a racionalitással, a közgazdaság alapvetéseivel, a joggal, a józan ésszel.

Tisztességről most szó se essék, az, tudjuk, nem a politikusokra jellemző kategória. Ha valaki valami szörnyűséget állít rólatok, kénytelenek vagyunk akkor is elhinni, ha egyébként, normális körülmények között, hihetetlen lenne. Ma már az a leginkább hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, annyira irracionális.

Ma már ugyanis bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok már ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Ez ebben a félelmetes, hogy senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után. Gyanítjuk, utol nem éri, soha.

Ezért volt hihető, amikor arról jött a hír, hogy loptatok az operaházi ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, és hogy fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez a színtiszta igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.

Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy most nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, még ez is hihető.

Lehet, hogy most nem loptatok, de megtettétek már korábban. Vagy megteszitek legközelebb.

És nem annyit, amennyit most nem – ennél sokkal többet.

Nem érdem az, ha most nem tettétek – nem ti tehettek róla.

A jó erkölcs, tudjuk, csupán az alkalom hiánya.

Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás és a tájékozódás szabadságát, megszünteti a sztrájkjogot, a bíróságok függetlenségét, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.

Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.

Most mondják, hogy jövőre ugyanolyan vércsoportja lesz mindenkinek, és a levegő nem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.

Ami azt illeti, egészen hihetően hangzik.

0
14 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 43 komment érkezett ()

1. talpramagyar.
2012. 01. 05. 22:03

naigen, de valahogy megis "a tarsadalom szeles koru tamogatottsagaval"!?

2. Anton
2012. 01. 05. 23:31

Kedves FSP!

Meg kell kövesselek. Orbánt sose szerettem, de amit Te írtál azt korábban mindig túlzásnak tartottam.

Sajnos Neked volt igazad.

Üdv,

Anton

3. ronagyuri
2012. 01. 06. 5:18

Fehérvár? Fehérvár? Csak nem az alcsúti királyi székhely melletti alattvalóknak fenntartott izére gondolsz?

4. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 06. 6:23

Anton, köszönöm. Másfelől, hidd el, nem örülök, amiért sajnos igazam lett.

5. varsoigyors
2012. 01. 06. 7:47

Összefoglalva a cikket: arról szól, hogy FSP feljogosítva érzi magát, hogy bármit kitaláljon, és azt valóságként tálalja. Ezt eddig is tudtuk, és tapasztaltuk, mert ha a Reuters 30 000-esként számon tartott százezresnek nevezett tüntetése kapcsán el se mélázik senki a blogján azon, hogy ez miért lehet, illetve Frank agyáig annyi jut el, hogy a Reuters nyilván az én magánvéleményemet közli, és ezzel szemben állhat az övé, akkor ebből a cikkből most végre kiviláglik az őrület logikája is: a kádári cuclista, majd a cuclibás évek alatt dagonyázók feneketlen gyűlölete a vályú kiürülése láttán.

6. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 06. 8:07

Varóigyors, örülök, hogy vége lett a szilveszteri buliknak és újból itt vagy. :)
Különben meg nagyon jól összefoglaltad a cikkem lényegét. legközelebb meg is írhatod helyettem.

7. Frank1
2012. 01. 06. 8:36

varsói, a REUTERS az MTI által kiadott létszámra hagyatkozott, mert azt hitte naiv módon, hogy ez még az az MTI, amelyik pontos információkat szokott közölni.
Én meg olyan maradi vagyok, hogy inkább hiszek a saját szememnek, mint akármelyik hírügynökségnek, pláne az orbáni MTI-nek nem.
Rossz hírem van számodra: nemcsak a bukott, tolvaj Orbánnak kell takarodnia még ebben az évben, hanem az orbánistáknak is. Kezdj el csomagolni, s szólj, hogy fűtsék fel a mozdonyodat....

8. Frank1
2012. 01. 06. 8:48

varsói, hátha vizuális típus vagy, ezért küldök egy képet is, hogy vedd komolyan, amit fentebb írtam

3.bp.blogspot.com/-WbFRphoIfvo/TwWo2KY_bEI/AAAAAAAAFO8/GIEKE-Ydj3Q/s1600/orb%25C3%25A1n-eu.jpg

9. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 06. 9:09

Frank, jó a rajz, de fotó jobb lett volna. :)

10. -G&X-
2012. 01. 06. 9:13

Szerintem nincs igazad Péter, mert Felcsút lesz a főváros.
És akkor se csodálkozzon senki, ha majd hadat üzenünk Amerikának.
Az is hihető lesz.

11. 4elefánt
2012. 01. 06. 9:18

Ma még lopnak mint a zállat, holnap már ők fogják védeni a tulajdon szentségét.
Én az ebadót rájuk is kivetném.:-))

12. lord
2012. 01. 06. 9:35

Már csak egy dolog hihető:
A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKÖN (vonaton, buszon, villamoson, repülőn) NEM A KALAUZ, LÉGI KISASSZONY, FIZET AZ UTASNAK! AZÉRT, MERT UTAZIK!
Ebben biztosak lehetünk!

13. Gordon
2012. 01. 06. 9:41

"Ezek" valóban teljesen, elképzelhetetlenül ócskák, kidobni való szemét, kártékonyak és hitványak. De sajnos ezt a tényt akárhogy gyúrjuk, kalapáljuk, megválasztották őket és még feltehetően ma is tennék, mert sokan-sokan vevők az ideológiai szemétre, amit felkínáltak, mert a többség ezt akarta tőlük. Ezt a tényt tartom a fájdalmasabbnak! Az, hogy akiket választottak, még a szemét kivitelezésében is tehetségtelenebbek az sokévi átlagnál, csak a második helyre kerül.
Reménykedem, hogy számos rájuk szavazó nem az ideológiai szemétre szavazott elsősorban, de ők is remánytelenül hibásak. Szemétre szavazni semmilyen körülmények között nem szabad, még csalódottságunkban sem.

14. varsoigyors
2012. 01. 06. 10:03

FSP: "Varóigyors, örülök, hogy vége lett a szilveszteri buliknak és újból itt vagy. :)"
Ja, ja együtt buliztam a forintot támadó, és a buli után szintén most ébredő brókerekkel: a bulin aztán megegyeztünk, ők támadják a forintot, mi meg a dollárt. Őket a maszop vezetésével rajongó, lyukas zsebű magyar nyugdíjasok éljenzik, minket meg éppen most visz el az FBI. Basszus, én hülye azt hitttem, hogy Amerikában is demokrácia van.

15. -G&X-
2012. 01. 06. 10:11

Tiranailassú már délelőtt be van rúgva.
Beleesett a vályúba, és onnan röfög kifelé.

16. Kokó
2012. 01. 06. 10:35

Varsóigyors!
Le kellene jönnöd már a szerről, kezd egyre snasszabb lenni ez a delirálás...:-)))
Lejárt a szavatossága a felcsúti anyagnak...

17. nekeresd rt.
2012. 01. 06. 10:56

16. Kokó
2012. 01. 06. 10:35 Lejárt a szavatossága a felcsúti anyagnak...

Orbán díler már azt is hígítja.

18. harunalrasid HCJD
2012. 01. 06. 11:06

16. Kokó
2012. 01. 06. 10:35
lejött ő már régen, most éppen az elvonási tünetei mutatkoznak meg:-)))
szegény vesztes...de sz@r lesz neki az ébredés!

19. Kevercs
2012. 01. 06. 11:56

Most pl. a kormányszóvivő nyilatkozatára kell elhinni, hogy a fidesz-kormány garantálja a betétek biztonságát. Persze, amikor ezt kellene 2/3-os törvénybe foglalni, akkor meg beintenek !

20. -G&X-
2012. 01. 06. 12:17

A fidesz-kormány megvédi a betéteket is!
A tulajdonosától.
A fidesz garantálja a betétek biztonságát!
Főleg selmeci (intim)betétjét, hogy nem ázik át...

21. menta
2012. 01. 06. 12:55

Ez a fideszes eltulajdonítás a TV ostrománál a is látható volt.
WM zászlósanya megmagyarázta, hogy nem törték fel a büfét, hanem vásároltak.:(

22. evalajos
2012. 01. 06. 13:08

+++

23. erlauer
2012. 01. 06. 13:22

Most az van, FSP, hogy te itt viccelődsz, de én meg egyre kevésbé tudok röhögni. Szóval sajnos plusz.

24. erlauer
2012. 01. 06. 13:26

@5. varsoigyors

Maradjunk a New York Timesnál, hagyjuk a Reuters/MTI-t, ami úgyis össze kell vetni a színpadi százezerrel. Az annyi mint 70 ezer. Jóval kevesebb az egyszeri kétmilliónál, és jóval szelídebb, mint egy konzervatív tankelkötés-gyújtogatás.

25. Marijja
2012. 01. 06. 13:27

A mai cikket olvasván, hogy a betéteseknek nem kell aggódniuk, megint rám tört a frász.
Az, amit ezek megvédenek, megy a zsebükbe, vagy a látványos csicsára, egyéb baromságokra. A nyomorult, munkanélküli, segélyre szoruló meg dögöljön éhen, de minél
hamarabb.

26. varsoigyors
2012. 01. 06. 13:41

Marijja: Kedves FSP-olvasó! Vagy-vagy! Vagy segélyre szorulsz, vagy bankbetéted van, amiért aggódni akarsz. Vagy a segélyedért aggódsz, vagy a bankbetétedért. Döntsd el. A kettő együtt nem életszerű. Ha csupán sírni jösz ide FSP vállára, mert nagyon egyedül vagy, azt is megértem. Szóval: remélem, érted, vagy-vagy!

27. Marijja
2012. 01. 06. 14:07

Még valami: annak a hírnek kapcsán, hogy a Magyar Köztársaságból Magyarország lesz,
az volt az elsö gondolatom: látott-e már valaki köztársaságban királyt???
A választás után pedig arra gondoltam: Rákosi Pajtás pironkodva forog a sírjában!
Nagyon utálom, amikor ilyen dolgokban igazam lesz!!!

28. menta
2012. 01. 06. 15:00

29. 4elefánt
2012. 01. 06. 15:45

A nemzetközi ofsore kormány áldásos tevékenyégének következménye, hogy mindenki menekíti a pénzét aki teheti. Ez fennkölt osztrák bankügynök Eltolcsi is így akarta, mert ezért kapja a júdáspénzt még a mai napig is. Ezért volt karácsony előtt is Bécsben, hogy a forint elleni utolsó rohamok elől kilopja a pénzét az országból! Gondolom ezért fészkelte el magát Simicska is Svajcban, hogy a lenyúlt pénzeket átváltsák, és elsimcskálják a nyomait!
Két éve még gyermekek módjára csinálták a hisztit, ha megtudták, hogy külföldre viszik az ofsorelovagok a pénzt, mára az egész országból menekítik, mert ez a tetű társaság sunyin a buktára játszik. Le sem tagadhatják mert a hatalomra kerülésük óta ezt szeretnék!
Azért arra is kíváncsi lennék, hány képviselő kapja euróban a fizetését és hogyan számolják el!
Ja és a betétek védelméről hallani sem akarnak......

Ez a varsói vicinális meg azt mond amit akar, a Kacinski példaképet előbb kipenderítették mint orbánt talán ennyivel előbbre is tartanak mint mi! Pedig mekkora szentek voltak azok is!....
Ó hogy jó isten segítsen nekünk is ezeket a barmokat eltakarítani, Tóninak rögtön adnék egy huszast! :-)))

30. morpho
2012. 01. 06. 15:49

Varsóigyorsnak külön ajánlom, de érdemes mindenkinek megnézni, hogy mikét válaszol világosan egy miniszterelnök egy világos újságírói kérdésre.(a végén a háttérben még Szijjártó is elröhögi magát)
hvg.hu/itthon/20120106_orban_viktor_forintgyengules

31. morpho
2012. 01. 06. 16:36

32. varsoigyors
2012. 01. 06. 19:03

Érdeklődöm, hogy miért nem emelte fel még senki a szavát a nyugati liberális civilizációban, hogy a magyarok ugyanazért a munkáért a 20-30 százalékát, nyugdíjasaink pedig csupán 10-20 százalékát kapják a nyugati megfelelőknek? Vagy dolgozni, aludni valahol, jól lakni, tanulni, gyermeket nevelni, szórakozni talán nincs annyira demokratikus alapjog, mint a jegybank függetlensége? Hogyan lehetséges, hogy az összes demokratikus jogból éppen csak a jegybank magyar kormánytól való függetlensége, és az egyébként általuk tulajdonult média függetlensége, ami érdekes? Hogyan lehetséges, hogy a te életedet le se szarják odakint, te nyugodtan éhen dögölhetsz, és te mégis értük izgulsz, elvtárs? Hogyan lehetséges, hogy újra és újra bedőlsz a már két világháborút kirobbantó nyugati pénz– és hataloméhes gazdasági körök busásan fizetett manipulátorainak? A ma történteket száz év múlva remélhetőleg elrettentő példaként fogják a diákok tanulni. Ilyen szörnyű volt a 21. század eleje. Persze még mindig jobb a 20. század két véres világháborúja után, amit szintén ugyanezek az embertelenül gátlástalan gazdasági körök robbantottak ki. Sok jóra tehát nem számíthatunk. Tőlük aztán két forintért is akár mindannyian éhen dögölhetünk. Ebben te is biztos lehetsz, kedves IMF-hívő nol.hu FSP-fanatikus.

33. 4elefánt
2012. 01. 06. 20:03

Varsóinak elgurult a gyógyszere!...

34. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 06. 21:06

Varsóigyors, gondolom, azért nem emeélte fel még senki a szavát, mert ha igaz is amit írsz - ellenőrizni ugye nem tudjuk - akkor is a magyarországi kereset 6-8 szorosát kapják kint dolgozó honfitársaink.
Talán ezért.
Ami a jegybank függetlenségét illeti, az nem valamiféle magyar demokratikus navalygás, hanem uniós alapelv. Aki csatlakozik egy klubhoz, az elfogadja a klub játékszabályait.
Lehet ezen változtatni,el lehet fogadtatni egy olyan törvényt az Unió összes országában, hogy ezentúl a jegybankok nem függetlenek a kormánytól és a parlamenttől, sőt, azoknak alá vannak rendelve.
Egyelőre azonban más játékszabályok vannak az Unióban, melynek, amíg ki nem rúgnak onnan bennünket, a tagjai vagyunk.
Ugyanez áll a médiatörvényre is. Jelzem, Szalai elvtársnő nagyon nagy kussban van, nem hallottam, hogy a hamisítási ügyben, a tüntetésről szóló beszámoló kapcsán megszólalt volna.
Vajon, miért hallgat?

35. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 06. 21:08

FSP-fanatikus itt csak egyetlen egy személy van: te magad, Varsóigyors. Mert valami oka csak van annak, hogy bár semmivel nem értesz egyet, amit írok - a hozzászólásokról nem is beszélve - mégis itt vagy, rendületlenül.

36. Vegyi61
2012. 01. 07. 8:54

Sziasztok. Fehérvár még bajnok sem lesz, nemhogy főváros. A fidesz sem lesz kormányon mindig.

37. Vegyi61
2012. 01. 07. 9:00

A varsói vicinális sem lesz állandóan menetkész, hanem később egér- és madárfészek.

38. sansz
2012. 01. 07. 10:37

Ne bántsátok már szegény varsói kézihajtányt, neki küldetése van! A PR-központban biztosan ezt az FSP iránti „rajongását” vették figyelembe, mikor a váltóját erre a vágányra állították. Eddig azt hittem, hogy csupán mazochista. Erőlködik, prüszköl, de most is háttal megy előre, attól ilyen szédült.

39. sansz
2012. 01. 07. 11:09

30. morpho

Géniuszunk csak hozta a szokott formáját. A szektatagokat nem zavarja az sem, hogy ilyen suttyói szinten a fociöltözőkből kijövők szoktak megnyilvánulni. Bóvli országnak, bóvli csillaga.

40. balumedve
2012. 01. 07. 11:56

Sajnálom, de le kell írnom, sok évvel ezelőtt kezdődött FSP tiszteletem írásainak színvonala miatt, fan vagyok és az is leszek, amíg újabb mesterműveit olvashatom.

FSP kultúráltan köszöntötte a vakvágányon álló vicinálist. Nekem úgy tűnik nem csak a gyógyszere gurult el, hanem elvesztette pszihiáterének és elmeorvosának címeit is a nagy szabadságharcosi, fülkeforradalmári ámokfutásban. Még jó bérbloggeri pénzért is nehéz dolog lehet a tákolmányozó, nemzeti semmitmondó, bukott sarkalatos törvényeket gyártó szürke hétköznapokban a mindennapi hazugságtömeg közepette kínkeservesen kikínlódni a gyártott mintaszövegelemeket tartalmazó, nevetségesen logikátlan és tényekkel bizonyítatlan kötekedéseit. Persze lehet, hogy az elmeállapot ezen szintjén már minden egyszerű...

41. raptor
2012. 01. 08. 20:55

Péter!
Hidd el, h ha Székesfehérvár lenne a főváros, - az lenne a kisebbik baj!
Sajnos februárig (én akkorra jósoltam a végét) nagyon so, nagyon aljas dologgal fogunk még szembesülni!
Ne legyen igazam!! (a február azért maradjon!)

42. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 09. 6:35

Raptor, üdvözöllek újból a klubban!

43. raptor
2012. 01. 09. 16:55

42. fsp (szerkesztő)
Köszönöm!
Nem volt egyszerű!! :-))

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri