Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

„Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

…Lopnak a bőség kosarából”

Utassy József: Zúg Március

Nem lehet jó mostanában Ókovács Szilveszternek lenni. Nemcsak azért, mert tanult operaénekesként hétvégeken egy mérhetetlenül unalmas és nézhetetlenül semmitmondó reggeli műsort kell vezetnie a szebb napokat is látott köztévében. De saját kínjait most még azzal is tetézte, hogy belekeveredett egy lopási ügybe.

Nem kabátlopásról van szó, hanem arról hogy valaki feltette Orbán Viktor Facebook oldalára Ókovács állítólagos kesergését, miszerint a január 2-i ünnepi estén az úri közönség látogatása nyomán az épületből sajnálatos módon eltűnt néhány kristály hamutartó, egy-két réz korlátgömb és rendezetlen maradt a büfében pár tízezer forintnyi fogyasztás is.

Egyelőre nem tudni, mi is történt valójában, de ha igaz, hogy a haza legjobbjai lopnak, akkor mit várhatunk a többi embertől, akik köztudottan nem tartoznak a fülkeforradalom élcsapatához.

Öröm az ürömben, hogy a nyomozóknak nem lesz nehéz dolguk, amikor a tettesek nyomába erednek. Rutin munkának tűnik felgöngyölíteni az ügyet, könnyű kis ujjgyakorlatnak. A meghívottak listája adott: Schmitték, Orbánék, Kövérék, Fidesz-közeli szimpatizánsok, a kormányzópárt szellemi holdudvara.

Ami a büfében megvalósult állítólagos ki nem fizetett fogyasztást illeti, az már más tészta. Láttunk már ilyet, legutóbb 2006-ban, amikor az MTV büféjét ostromló forradalmárok, élükön Wittner Máriával, az akkor még a Szabadság téren tanyázó köztévé büféjében felejtették el kifizetni az elfogyasztott Túró Rudikat.

Lehetetlen nem észrevenni a fejlődést: ami 2006-ban a Túró Rudi volt, az ma, 2012 elején kristály hamutartókban, réz korlátgömbökben és tízezer forintokra tehető kifizetetlen büfés számlákban ölt testet.

Lophatott volna többet is a fülkeforradalom élcsapata, de visszafogták magukat, fékezték a minden emberben meglévő szerzési vágyat.

Ne mi lopjuk a legtöbbet!

Így azután, minden ellenkező híresztelés dacára, megmaradtak a függönyök, és legjobb tudomásunk szerint a súgólyukat, de még a zenekari árkot sem vitte haza senki.

Ehhez képest már normális üzemmenetnek számít, hogy a köztévében a több tízezres – más mérések szerint százezres – tömeg helyett csupán néhány lézengőt mutattak a háttérben. Nem szándékosan, holmi politikai elfogultságtól vezérelve: szakmai hiba történt, csakúgy, mint amikor Lomnici urat takarták ki Tőkés háta mögül. Meg is magyarázták akkor a szakmai hibát, azt akarták, hogy Tőkés mondanivalója még jobban érvényesüljön.

A köztévé tudósításokban nem igazán jó, de magyarázatokban a világ élvonalába tartozik.

És hál’ istennek, most sem arról van szó, amire a legtöbben gondolnánk. Vagyis arra, hogy az adófizetők pénzén fenntartott televízió hazudik az adófizetőknek. Szó sincs ilyenről, egyszerű szakmai malőr történt: a stáb dugóba került, és mire a tüntetés helyszínére értek, már nem találtak a közelben helyet maguknak. Ezért aztán csak egy félreeső területen tudtak forgatni, olyan helyen, ahol épp nem volt senki.


Ésszerű és életszerű. Nem arról van szó, hogy a lakájmédia bagatellizálni kívánta volna az új alaptörvény és annak ünneplése ellen tüntetők számát és a tüntetés jelentőségét. Épp ellenkezőleg, mindent elkövettek, hogy a valósághoz hűen számoljanak be az eseményekről. Csak hát, lássuk be, nincs gyakorlatuk ebben, kezdők még az igazmondásban és a hiteles ábrázolásban, nem csoda, ha kellő rutin híján, ezúttal sem sikerült.

Idő kell, míg megtanulják.

Amikor a hatvanas évek közepén egy riporter megkérdezte a Beatles együttessel Amerikában turnézó John Lennont, hogyan jutottak el Amerikába, a zenész azt válaszolta: elindultak Angliából, aztán Grönlandnál balra fordultak.

Valahogy így kellett volna a derék köztévéseknek is: ha Grönlandnál jó irányba fordulnak, megtalálhatták volna az Operaházat.

0
12 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 34 komment érkezett ()

1. pöszméker
2012. 01. 04. 13:36

Mi ez ahhoz képest, hogy lassan az egész nép ki van fosztva.

2. harunalrasid HCJD
2012. 01. 04. 13:48

idézet ugyanebből az írásból:
"A keresztény úri közönség sajnálhatta, hogy vacsorát nem adtak, mert akkor az ezüstkanalakat és a poharakat is haza lophatták volna a zsebeikben."
és
“Az Orbán-banda a tusnádfürdői nagygyűlésük alkalmával tényleg meglopták a szállásadójukat! Egy erdélyi ismerős házaspár vendégházát is kivették, és egy csomó szőttesüket, díszpárnákat, erdélyi vázákat és dísztárgyakat meglovasítottak! Távozásuk után egy nappal érkeztem meg a barátnőmmel hozzájuk, akik tajtékoztak, és esküdöztek, hogy soha többet nem engednek egyetlen fideszest sem be a fogadójukba :)! Mindent elloptak, ami vihető volt!”
és
"Azt javasoljuk az Operaház igazgatójának, hogy amikor majd azt látja, hogy Orbán bandája fejvesztve menekül az országból, akkor a határon szedje össze a hónuk alá csapott hamutartókat, a bőröndbe gondosan becsomagolt réz korlátgömböket."
és
"Miközben Schmitt Pál a magyar nyelvet erőszakolja, a keresztény úri jelmezben érkezett fideszes tolvajbanda szereli le a korlátok rézgömbjeit. Az épületen kívül pedig a Fidesz által többszörösen kifosztott, megrabolt nép tüntet. Piti bűnözők állnak Magyarország élén."

3. harunalrasid HCJD
2012. 01. 04. 13:51

persze, az is lehet, hogy az eltulajdonítást, a fizetés nélkül történő lelépést nem a meghívott országnagyok, képviselők és egyéb lézengő ritterek követték el, hanem az operarajongók, akik, mint tudjuk, szintén a résztvevők között voltak.

4. ronagyuri
2012. 01. 04. 13:56

Kedves Péter, azt hiszem egy kicsit félreértetted ezt a dolgot! =))
Ad eltulajdonítás; gondold meg azt az irkodmányt ünnepelték, mely reményeik szerint azt hivatott szimbolizálni és tudatosítani, hogy övék az ország. S mint derék a létezőben szocializálódott emberkék (mienk a gyár, hát lopjuk haza), hát megpróbálták hazavinni. Hogy arról a fontos dologról ne is tegyek említést, kellett az emlék!!!
Ami pedig a közTV-t illeti, mik ők, hogy tudják: hol van az Operaház, hát eltévedtek!!! =))
Valahol már felemlítettem: gondolod, hogy a daliás 2/3isten odatalált volna, ha a felvezető motorosnak nem lenne kötelező vizsgáznia város-ismeretből???? =))

5. pietnik
2012. 01. 04. 13:57

Dehát a tévéseket ki az öreg ördög szorította ki a térről?! Csak nem az a tömeg,akit nem akartak lelesipuskázni?!És biztosan ez volt az a láthatatlan tömeg,akiket nem láttak meg a tévések!
Pedig ha már kiszorították őket,a jó pozícióból,akkor már kapásból,mint egy "krokiként" kellett volna fotózni,videózni,hiszen a legjobb fotók,videók kapásból szoktak a legjobbak lenni!Nem ám valami beállított pózolás!
És ezek képesek magukat kiröhögtetni ilyen barom magyarázattal!Igaz,hogy van az a pénz,meg az a szalaiannamarcsa!No meg a fidesz!

6. pietnik
2012. 01. 04. 13:59

No,meg hogy lopnak!!Ki nem xarja le?!Mi ez a piti összeg a zellopott manyup-oénzekhez képest?,!

7. pietnik
2012. 01. 04. 14:01

No,meg hogy lopnak!!Ki nem xarja le?!Mi ez a piti összeg a zellopott manyup-oénzekhez képest?,!

8. ronagyuri
2012. 01. 04. 14:10

Egyébként lenyúltak néhány könnyen mozdítható etwast, lenyúlták ők az OBA (Országos Betétvédelmi Alap) pénzét is!!!!!

9. Vegyi61
2012. 01. 04. 14:22

Nem lopnak ők, csak örökre kölcsönbe vesznek. Mindössze teljesítik a zemberek kétharmadának akaratát. Ez az akarat vezérli őket minden lépésükben. Vagyis nem ők, hanem a zemberek a hibásak, ha itt egyáltalán lehet hibáról beszélni. A hiba, a lopás, a megszorítás kizárólag szocialista tett és fogalom. A saját fidesz szótárukban ilyen szavak nem léteznek.

10. Vegyi61
2012. 01. 04. 14:27

A hibás kizárólag az "elmúltnyolcév" és persze Gyurcsány. A fidesz szeplőtelenségét a katolikus egyház is szavatolja. És ki merné ezek után azt kétségbe vonni.

11. Itoérambolafoci
2012. 01. 04. 14:30

"Amikor a hatvanas évek közepén egy riporter megkérdezte a Beatles együttessel Amerikában turnézó John Lennont, hogyan jutottak el Amerikába, a zenész azt válaszolta: elindultak Angliából, aztán Grönlandnál jobbra fordultak.

Valahogy így kellett volna a derék köztévéseknek is: ha Grönlandnál jó irányba fordulnak, megtalálhatták volna az Operaházat."

Bizony, így kellett volna.

Viszont Lennon se jutott volna sohasem Amerikába, ha Grönlandnál jobbra fordul.

Merthogy ha Amerika felé akar menni, akkor Grönlandnál balra kell fordulni.

Lehet, Orbánék is ott szúrták el, hogy túlságosan jobbra fordultak :-DDD

12. Vegyi61
2012. 01. 04. 14:53

Hazaáruló az, aki a nemzet felkent "bajnokait" tolvajnak nevezi és bírálja. Lassan az 1 négyzetkilométerre eső hazaáruló egyre több lesz és már 2/3-a van. A vitézeknek viszont a parlamentben van kétharmada. Most melyik a győző?

13. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 04. 15:37

Itoérambolafoci , kösz az észrevételt, rosszul emlékeztem lennon szavaira, már javítom is.

14. raptor
2012. 01. 04. 16:03

Az Operaház még megmaradt?
Ha nem, az sem lenne csodálni való!
A fijjuk nem pitiben nyomják!! :-)

15. lord
2012. 01. 04. 16:12

Kedves FSP!
Szerintem a hír is torzít.
A fülkeforradalom élharcosai, akik az Operában hivatalosak voltak csupán svéd asztalnak nézték a büffét, azért nem fizettek.
Egyszerűen hozzá vannak szokva, hogy ilyen alkalmakkor nem kell fizetni.
Ami meg az eltűnt hamutartókat illeti: tudunk kleptomániás császári családtagról is! Hátha volt egy császári családtag a megjelentek között.
A rézgömböcskék meg: Istenem, olyan csillogóak voltak. Mátyás király hollójának csőrében is van egy aranykarika...

16. mikipapa
2012. 01. 04. 16:35

Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit lopok!

17. raptor
2012. 01. 04. 16:58

Azért legyünk kicsit jóindulattal a bentlévők iránt!
A hamutartók csak azért tűntek el, mert jan. 1.-től tilos a zárt térben való dohányzás!!
Lehet, h a takarítónő szedte össze őket, - törvénytisztelő polgárként!
A rézgömbökről meg annyi, h nyílván a kezükben maradt!
Mit csináljanak vele? Dobják el?
Ki kellene adnia az Operaháznak egy közleményt, h aki visszaviszi az amnesztiát kap!
Mint az off-shore vagyonoknál!!

18. Kokó
2012. 01. 04. 17:34

Szerencsétlen Repülős Gizi meg börtönben van...:-)))
Raptikám mi vagy Te ? Főügyész ????

19. raptor
2012. 01. 04. 17:46

18. Kokó
Muszáj cikizned, sértegetned?:-)))))))))))

20. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 04. 17:55

21. raptor
2012. 01. 04. 18:51

Nagyon szomorú, h már csak ez maradt a bőség kosarában!
És még ezt is!! :-))

22. Osszián
2012. 01. 04. 19:51

A képeken kidőltem a röhögéstől...

A tolvajlástól meg teljesen felfordult a gyomrom. Ennyire piti nyomorult ócska népség. Ezeknek mindegy: 1000 milliárd, vagy egy 3 ezer forintos hamutartó...

Na de a gömbökkel mi a faszt csináltak?

Tudom már.

Jogart Übünek. Titkos pályázat lehet : ki-ki megpróbál otthon fabrikálni egy dizájnosat: arra épp jó a rézgömb...

23. raptor
2012. 01. 04. 19:58

24. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 04. 20:11

Az Észak-Koreai TV magyar magazinja

www.youtube.com/watch?v=03DfxKeKczE

25. Shakespeare
2012. 01. 04. 20:36

Nem elírás? Lopnak a bőség kosarából,
avagy bőségesen lopnak az operából?

26. 4elefánt
2012. 01. 04. 21:52

A fijuk feledékenyek voltak amikor elidultak otthonról,és hazafelé menet önvédelemre akarták használni a tárgyakat. Példáúl a trigránit alap is ezért menekült, nehogy alapot építsenek rá.
A gránit alapokat amúgy sem bonthattak hazafelé, hát maradtak a rézgömbök!
A hamutartókra úgy sem lesz már szükség, mert tilos a dohányzás, de közelharcban elsőosztályú.

27. ostobácska
2012. 01. 04. 22:37

Már sok mindent hallottam az operai gáláról, de még sehol semmit sem a műsorról. Kik léptek fel és mit énekeltek? Tudom, hogy ez most mellékes, de engem érdekelne. Sokan skandálják, Orbán takarodj! De még senki nem tudja, ki kéne nekünk. Bokros, aki teljesen átreformálna mindent. Lenne nagy megszorítás, de látnánk a kilábalást ás mikorra sikerülne továbblépnünk?
Az új alaptörvényben benne van az önbíráskodás lehetősége, talán azt akarják, hogy egymást nyírjuk ki? Hú, de elkanyarodtam a lopástól.

28. lusta
2012. 01. 04. 23:13

Nem tisztem a védelmük, nem úgy ismernek engem, de azért itt nem volt lopás. Azt már korábbn is olvashattuk, hogy a büfés fogyasztást nem kellett kifizetniük, mert a meghívókon ott szerepelet a svédasztalos fogyasztás. Miután asztal nem vol. különösen nem svéd gyártású (itt nem az IKEA-t akarom reklámozni), ezért úgy gondolták, hogy a büfés fogyasztás az új tákolmány-módi. A hamutartókat sem lopták el, hanem megőrzésre tették félre. Tudják, hogy gyakorlatuilag a dohányzás tilalma már a bevezetésének nepján megbukott, de még megvárják az első palamenti ülést, amikor Rogán Tóni a nap végén egy gyors módosítással visszamenőlegesen eltörli a zárt helyen történő dohányzási tilalmat,. A rézgömbök esete természetesen merőben más eset. Én Ókovács helyében mélyen hallgatnék az esetről. A lépcsőn való haladás során a gömb egyszerűen a kézben maradt. Mint az egészségre oly nagyon vigyázó állampolgárok nem engedhették meg meguknak, hogy a lehulló, mit lehulló, lezúduló rézgömbök balesetet okozzanak. Milyen botrány lett volna! Kártérítési perek, hírnévrontás, és még folytathatnám. Ókovácsnak most csönben jutalmakat kellene kiosztania a gömbök megőrzőinek, hogy megóvták Ókovácsot és az Operát a skandallumtól.

29. fsp (szerkesztő)
2012. 01. 05. 5:27

30. corvin
2012. 01. 05. 7:03

+++

31. varsoigyors
2012. 01. 05. 17:06

A százezeres tüntetésnek elnevezett estén a Reuters szerint 30 000 vettek részt. Ennyit a másik oldal kommunikációjának hitelességéről.

32. Frank1
2012. 01. 05. 17:43

MTV képes tudósítása szerint meg csak rendőrök voltak.
Én meg ott álltam a sűrű tömeg közepén, nem tudtam tovább menni a Nagymező utcánál, mert előttem már zsúfolásig megtelt a széles sugárút.
Varsói, nincs mit tenned, kérdezd meg Rákai Philipet, ő a hiteles tömegsaccoló fidesz-szakértő.

33. 4elefánt
2012. 01. 05. 18:49

29-re FSP!
Biztosan várták a festőművészt az utolsó vacsora megfestéséhez, de annak elfelejtettek meghívót küldeni, így veszendőbe ment a takarmány!:-)))

34. 4elefánt
2012. 01. 05. 19:56

Még egykis meglepi az ünneplőknek:
www.youtube.com/watch

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri