Hajrá kétharmad!
fsp|2011. dec. 29. 11:38|53 komment, szólj hozzá te is!
Közélet, ígéret, kétharmad, kormány, orbán, választás
Ez a cikk is retro – 2010. február 19-én jelent meg a Nolblogon. Így láttam akkor a Kétharmados Magyarország formájában leselkedő veszélyt. Mások másként látták – döntse el mindenki, kinek volt igaza.
Hajrá kétharmad!
Mostanában egyre többen beszélnek arról, jó-e nekünk, ha a Fidesz kétharmados többséggel nyer az áprilisi választásokon. Sőt, nem csupán hallani erről, de igen meglepő vélemények is elhangzanak ezzel kapcsolatban.

Igen visszafogottan fogalmazva, azt kell mondanunk: hangsúlyeltolódás érezhető. Míg néhány hónappal ezelőtt, sokan még, mint a demokráciára végzetes veszélyt jelentő jelenségről beszéltek Orbánék túlhatalmáról, addig mára mintha egyre többen gondolnák úgy, hogy nem lenne abban semmi ördögtől való, ha a Fidesz kétharmadnál is többel nyerne a közelgő választásokon.
Nem elfogult Fidesz-fanok állítják ezt újabban, hanem olyanoktól is hallani hasonlót, akik egyébként távolról sem nevezhetők Orbánék híveinek. Még csak nem is a hatalomváltás előtt szokásos sorakozóról, igazodásról van szó, azaz, nem egyszerűen arról, hogy sokan, mindenféle meggondolásból átálltak volna.
Akikről beszélek, komoly emberek és komolyan gondolják. Olyanokról van szó, akik még jól emlékeznek arra, mi történt 1998 és 2002 között. Nem felejtették el, a háromhetente ülésező parlamentet, azt, hogy nem készült jegyzőkönyv és hangfelvétel a kormányülésekről. Nem felejtették el a kisgazdáktól gyalázatos körülmények között kizsarolt kétéves költségvetést, nem felejtették el Orbán miniszterelnökként tett, azóta klasszikus kijelentését, miszerint a parlament ellenzék nélkül is működik.
Olyanok barátkoznak most a kétharmados Fidesz-győzelem gondolatával, akiknek politikai és emberi ízlésük ellen való Kaya Ibrahim, Joszip Tot, akiknek volt gyerekszobájuk, és neveltetésük révén undort éreznek a „Ne mi kapjuk a legtöbbet” és a „Oszt jó napot” jellegű mondatoktól.
Ismert politológus, valamint bájos és okos esztéta hölgy fejtegeti mostanában minden lehetséges fórumon azt, amit egyébként én tavaly év végén hallottam először egy, Orbánékkal ma sem szimpatizáló barátomtól: hogy nem is lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nagy fölénnyel nyerne. Mert akkor, végre, a magyar demokrácia történetében először, lenne egy párt, amely a kompromisszumkötés kényszere nélkül megvalósíthatná az elképzeléseit. Lenne egy kormányzó erő, amelynek nem kell erős ellenzékkel hadakoznia, és a demokrácia beépített fékjei is visszafogottan, vagy éppenséggel sehogyan sem működnének.
Itt tartunk most, 2010 elején, alig néhány héttel a választások előtt. Elfáradtunk, pontosabban, belefáradtunk az erőszakos, hatalomvágyó Vezérrel való vitákba.
Orbánt ma sem szeretik többen, mint korábban - csak mintha az őt nem kedvelők is kezdenének szokni a gondolathoz. Hogy nem lehet másképp, mert így kell lennie. És különben is, most már mindegy. Elegünk lett a megosztott országból, hogy már egy újságot sem lehet nyugodtan elővenni a villamoson, mert biztosak lehetünk benne, hogy utastársaink fele rosszallóan néz majd ránk.
Ha nem is érthető, de mindenképpen magyarázható, ha most sokan úgy gondolják: jó, hát ha annyira akarja, legyen meg neki az öröme.
Annak idején, amikor gyerekkoromban a Klauzál téren fociztunk, volt egy fiú, aki rendre nem tartotta be a szabályokat. Ha úgy gondolta kézzel fogta meg a labdát, máskor meg, amikor ahhoz volt kedve, belerúgott valakibe. És gólt kiáltott, amikor nem volt gól, oldalhálót, amikor a vak is látta, hogy a kapuban a labda.
Persze, hogy nem tetszett a többieknek ez a stílus, ám, ahelyett, hogy amíg még lehetett, helyre tettük volna, idővel egyre többen gondolták úgy, hogy jobb ráhagyni mindent: ha állandóan vitatkozunk, nem tudunk játszani.
Valami ilyesmi készülődik most is. Sejtésünk persze van arról, hogy mit akar a Vezénylő Tábornok – leginkább a hatalmat akarja -, de a konkrét terveiről hivatalosan nem tudhatunk. Még nem avatott be bennünket a Nagy Titokba – abba, hogy mitől lesz több munkahely, orvos, nővér, tanár, magasabb fizetés és alacsonyabb adó. Kevesebből több, a semmiből valami.
Elegünk van a vitákból, belefáradtunk a megosztottságba, a veszekedésekbe.
Keresünk magunk fölé egy igazságos királyt, egy jó, értünk dolgozó diktátort. Mert jó diktátorok és igazságos királyok nemcsak a mesében vannak - ha az uralkodót jó kedvében találjuk, biztosak lehetünk benne, hogy nem akar rosszat nekünk. Meg is szerethetjük, ha úgy adódik - akkor is, amikor az már nem lesz kötelező.
Annak idején Kádár János művelt ugyan csúnya dolgokat – különösen kezdetben – de aztán később, amikor már megtehette, megjavult. Aki nem volt ellenünk, az velünk volt, mi lettünk a szocialista tábor legvidámabb barakkja, a mi királyunk jobb volt hozzánk, mint a szomszédos országok uralkodói a népeikhez. (Az meg különösen emberi volt, amikor Kádár király időnként elballagott kedvenc sakkszövetségébe, ahol partizott néhányat valamelyik véletlenül éppen ott időző nemzetközi nagymesterrel. Az eredmény mindig remi lett).
Ez lenne most az ára a társadalom békéjének? Nincs más alternatíva, csak az, hogy engedelmeskedni kell egy öntörvényű, hatalomvágyó vezér akaratának?
Kádár népének Orbán kell?
Legyen meg az ő akarata?
Hajrá Magyarország, hajrá kétharmad?
Hozzászólások
Eddig 53 komment érkezett (
)
1.
Shakespeare
2011. 12. 29. 11:56
MA FONTOSABB DOLGOK VANNAK A RETRÓNÁL, MÉG HA JÓ IS. ::)))))
KUNIGUNDA UTCA !
2.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 29. 11:57
Shakespeare, írok még újat is, ne aggódjon (és ne örüljön) senki.
3.
SaintJust
2011. 12. 29. 12:11
Nagyon érdekes volt ismét elolvasni. Hol van ma már az akkori kicsit naiv bizakodás. Talán már a derék Babarczy Eszter sem úgy gondolja....Szégyen, gyalázat még én is bizakodtam egy kicsit, hogy a kétharmadot jóra fogják felhasználni. Pedig ismert volt Kövér örökbecsű mondása; bolsevik kutyából nem lesz demokrata szalonna. Bolsevik párt pedig csak egy van ma a magyar parlamentben és ez a Fidesz.
4.
Shakespeare
2011. 12. 29. 12:12
Már nagyon várom! :)) Lehet, hogy az ujjunk a történelmi ütőéren van?
Nem tudom. Ez ott jobban látszik.
Milyen jó lenne "témahiányban" szenvedni, de a mi korosztályunknak ez nem adatott meg.
Csak, hogy ne unatkozzunk, igaz? :)))
5.
lehar
2011. 12. 29. 12:14
FSP!
Régebbi írásaidat, köztük ezt is, némi derültséggel olvastam és bár engem a történelem megtanított a sorok között megbúvó, sokszor csak félszavakkal jelzettek értelmezésére, nem gondoltam, hogy közel két év elteltével, - úgy, hogy a téma semmilyen formában nem érint - inkább sírni támad kedvem.
6.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 29. 12:17
Így van Shakespeare, jobb lenne egy "unalmasabb" országban élni. Bár, ki tudja - így nehezebben tudunk megöregedni. :)
7.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 29. 12:18
Saint-Just, bizony, sem Babarczy, sem az általa tényleg tisztelt Kéri is másképp látja ma már ezeket a dolgokat. Soványka vigasz.
8.
Shakespeare
2011. 12. 29. 12:36
Mint korosabb, azért abban a szerencsében részesültem, hogy Alfonzó-Darvas-Kellér, stb. stb.
Hofiig, voltak akik a szórakoztatásomról gondoskodtak.
Sőt! És újra sőt! Ludasmatyit is olvastam. :))) (Nem ismerős?)
9.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 29. 12:43
Shakespeare, a Ludas Matyi ismerős. Tíz évig dolgoztam ott, akkor én voltam a legfiatalabb. Ma már legendás "öregek" közé kerültem, akik akkor - 1980-1990 között - fiatalabbak voltak, mint én most: Mikes, Somogyi, Peterdi, Árkus és mások, valamint a zseniális karikaturisták, Brenner, Sajdik, Leho, Balázs-Piri.
Jó volt, szép volt.
10.
Shakespeare
2011. 12. 29. 12:48
Somogyi Palival 1957-ben személyesen találkoztam a Muzeum kávéházban. (Büdös volt a pipája.)
Nem véletlenül írtam a Ludast! :)))) (Legalább én nevessek a vicceimen.)
11.
raptor
2011. 12. 29. 12:56
Péter!
Nem fogod elhinni, de pont a múlt héten olvasgattam régebbi írásaidat itt a nagy láblógatás közben!
Nagyon sok olyan írást találtam, amit ma is - mint ezt - nyugodtan feltehetnéd!
Azok is nagyon aktuálisak ma is!!
Sajnos!!
12.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 29. 13:04
Raptor, ennyire önsanyargató vagy? :))
13.
raptor
2011. 12. 29. 13:13
12. fsp (szerkesztő)
Nem!
Én szeretem olvasni azokat is, amiket akkor írtál, mikor még nem volt net-em!!
Nagyon tanulságosak, majdnem mindegyikkel egyet is értek! Ma is!! :-))
14.
Vegyi61
2011. 12. 29. 13:44
Már nem emlékszem mit reagáltam az eredeti posztra, de az most is kitűnő és aktuális. Azok az aggodalmak, kételyek jogosak voltak a várható kétharmaddal szemben. Sőt a bekövetkezett pofátlanságokat az aggodalmak alul is méretezték.
15.
Vegyi61
2011. 12. 29. 13:52
A hajrá Magyarország szlogen kétszínűségét mutatja, hogy ahelyett hogy felfejlőnénk a nyugati demokráciákhoz, a mostani rezsim 70-90 évre visszafejleszti az országot. Most jó úton járunk, hogy kitegyenek az EU-ból.
16.
Vegyi61
2011. 12. 29. 13:55
A bamba kétharmad már nem vállalja kétharmadságát. Szégyelli.
17.
Vegyi61
2011. 12. 29. 13:58
Magyarország megújul. Vagyis demokráciából diktatúra, közepes életszínvonalból szegénység. Ezt akartátok kétharmad?
18.
Vegyi61
2011. 12. 29. 14:10
A fidesz-fanok még mindig az "elmúltnyolcévre" kenik a kenhetetlent, a buta, felelőtlen fröcsögések okozta forintromlást. Bajnai idején valóban volt világválság, de már csak fidesz gerjesztette idióta nemzetgazdasági válság van. Elég lenne csak a pofájukat befogni, már javulna is a forint.
19.
menta
2011. 12. 29. 14:20
Úgy emlékszem, Lengyel László hasonlóan vélekedett Orbán lehetséges kétharmadához, mint Kéri és Babarczy.
Kéri azért is ellenszenves, mert a baloldalra dühös, amiatt, hogy nem vált be jóslata a kétharmaddal kapcsolatban.
Babarzy igyekszik úgy tenni, mintha azt nem is ő írta volna...
20.
raptor
2011. 12. 29. 14:24
Még mondja valaki, h nem jó irányba megyünk!!
"2011.12.29. 13:49
Zuhan a forint: már 312 környékén jár az euró
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon: csütörtökön kora délután az eurót 311,90 forinton jegyezték, kora délelőtt még 310,28 forinton állt a szerda délutáni 308,70 forint után.
Devizapiaci kereskedők azt mondták: az IMF figyelmeztetése, hogy a kormánnyal ellentétben csak készenléti hitelről lehet szó, Magyarország számára kockázatot jelent, ezért is labilis a forint piaca, így viszonylag kis tételek nagy kilengést okozhatnak az árfolyamokban. Délben az euró árfolyama 312,47 forinton is volt."
atv.hu/cikk/20111229_zuhan_a_forint_mar_312_kornyeken_jar_az_euro?source=hirkereso
A gyenge forint kinek is jó?
Csak nem a Kósának, vagy a Lázár fiacskájának? :-))
21.
Shakespeare
2011. 12. 29. 14:40
ORF1 14.35 ......1€= 316 Ft.
22.
raptor
2011. 12. 29. 15:03
Erről a képről tanulmányt lehetne írni! Nem tudom, h mikor készült, de akár ma is készülhetett!
velemenyvezer.blog.hu/2011/12/29/2011_magyarorszag_ismet_a_szakadek_szelen
23.
raptor
2011. 12. 29. 15:06
22+
Pl. a címe lehetne: Megszívattál wazze?? :-))
24.
menta
2011. 12. 29. 16:24
a5.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/s320x320/396177_187203288042917_100002597405545_319332_1959971338_n.jpg
25.
menta
2011. 12. 29. 16:36
Kemény hangú bejegyzésben kritizálja a kormányt, a Fidesz parlamenti képviselőit és Kövér László házelnököt az Index újságíróinak parlamentből való kitiltásával kapcsolatban az Economist szerkesztőségi blogja. Az írás egy viccben a Fidesz-frakciót egy juhnyájhoz hasonlítja, bár hozzáteszi, "a juhoknak saját véleményük van".
hvg.hu/vilag/20111229_economist_easter_approaches
26.
4elefánt
2011. 12. 29. 19:01
21-re shaespeare!
Emelkedik a Fradi árfolyama!
(Egy euróért cserélt gazdát a Fradi!)
Meg van az új fizetőeszköz a stabil Fradi, a Frank és a Font sárgul az írígységtől!:-DDD
27.
raptor
2011. 12. 29. 21:23
Péter!
Visszamenőleg elolvastam 2010.júl.-ig a postjaidat!
Nem kell szégyenkezned miattuk!
Minden úgy történt, ahogy leírtad! De bár ne úgy lett volna!
Most hallottam Róna Pétert, semmi jóval nem kecsegteti Orbánékat!
Úgy legyen, csak mi is szívunk, de legalább megszabadulunk tőle!
És csak békésen! :-))
28.
markspicc
2011. 12. 29. 23:28
27. raptor
Vajon mivel lehetne távozásra kényszeríteni? Törvényesen csak a Fideszen belülről lehet megbuktatni.
Az is a kérdés, hogy a bukása mennyiben érinti azt a mostanra már kialakult államszervezetet (és annak haszonélvezőit), amit felépített. Az igazi változás első jele talán az lehetne, ha a lehető leggyorsabban visszatérnének a 2010 májusi államszerkezethez és törvényi háttérhez. Erre nyilván pozitívan reagálnának külföldön is. Sajnos ezekre még várni kell.
Addig meg marad a szabadságharc...
29.
Kosaras
2011. 12. 29. 23:52
index.hu/kulfold/2011/12/29/manipulaltak_a_dzsongil-temetes_fotojat/
Ez akár készülhetett volna a Magyar Televízió Híradójának boszorkánykonyháján is...
30.
Öreg nyugger
2011. 12. 30. 0:55
Az én dilemmám ugyanaz mint 27raptoré, Debreczeni szerint lehetetlen, hogy kétharmaddal legyőzzük őket! Anélkül nem térhetünk vissza önerőből, magyar alkotmánnyal komform módon! Lehetőségként marad az amerikai , vagy EU, O.V bukását okozó nyomás, akkor pedig OV a "nemzeti harcos", a bukott szabadsághartc folytatója. Az lesz az igazi borzalom. Ha megcsináljuk "fülkeforradalmunka", akkor csalást fognak ordítozni a vazallusok, de Orbán inaktívvá válik, Egy kis megkönnyebbülést éreztem a " kommunista bűnök üldözéséről" szóló törvény olvasásakor! Ha azt csinálják amit rögzítettek, az egész egy gyorslefolyású kabaré lesz, némi Jobbikos követelődzés mellett! Propaganda! Megúsztuk a komoly utcai akciókat, egyelőre
31.
evianna
2011. 12. 30. 5:48
Öreg nyugger:
nem úsztunk meg semmit.
én egyébként egyetlen olyan fideszes vagy kereszténydemokrata intézkedést nem tudok mondani, amely a maga teljességében ismertté vált volna első bejelentésekor.
egy meglévő törvény ráadásul bármikor, viszonylag feltűnésmentesen kibővíthető.
ahogy nem ússzuk meg azt sem, hogy a Jobbik hívei, amennyiben elégedetlenek lesznek a meghozott ítéletekkel ("kiszabott büntetés korlátlanul enyhíthető lenne, különös tekintettel a vádlott egészségi állapotára, vagy korára") igazságszolgáltatást követelnek, esetleg néhányan tettlegességre is vetemednek (hiszen a bűnösséget a bíróság kimondta).
32.
raptor
2011. 12. 30. 6:09
28-30.
Sajnos úgy érzem, lehetetlen békés úton leváltani!
Ha a külföld avatkozik bele, még mártírt is csinálhatnak belőle, és akkor tudjuk, h a csőcselék mire képes!
Az igazi az lenne, ha önként belátná hibáit és önként távozna - örökre!
De mint tudjuk, nem ezért építette ki hatalmát!
Békésen, vér nélkül eltávolítani lehetetlen!
33.
4elefánt
2011. 12. 30. 8:08
29-re Kosaras!
A koreaitól súlyosabb az MTV-s csalás!
Ott ugyanis azt a kérdést takarták le, hogy miért nem a háttérben álló Lomnici nyilatkozik, mint a szervezet elnöke?
34.
raptor
2011. 12. 30. 9:01
Nna hajrá 2/3 !
Deviza Vételi Közép Eladási
1 EUR 310,23 312,10 313,97
1 USD 240,55 242,00 243,45
1 CHF 254,46 256,00 257,54
1 GBP 370,63 372,87 375,11
Frissült: 2011.12.29. 14:08
35.
olddoki
2011. 12. 30. 13:03
Elolvastam valamennyi szösszenetet. Röviden összegezve konklúziómat: éhes malackák(bocsi) makkról álmodoznak. Késő. A mára ialakult autoriter rendszer, kisebb korrekciókkal. 20 év múlva is létezni fog. Ergó, én már öreg vagyok ahhoz, , hogy ismét parlamentáris demokráciában éljek.
1981-ben ovastam Orvell 1984-ét. uramisten. Soh'se hittem volna, hogy egyszer Magyarországra ismerek benne. Persze, az Állatfarm is ajánlott olvasmány.
36.
olddoki
2011. 12. 30. 13:13
„A saját céljainkat kitűzzük, a saját céljainkat elérjük, és ha valaki jó tanácsokkal segít bennünket, azt megköszönjük, ha az utunktól el akar téríteni, akkor pedig udvariasan elhárítjuk." (Orbán)
A fentihez hasonló megfogalmazást célokról és elvekről, (durvábban) egyetlen embertől lehetett olvasni, hallani, a XX. században.
37.
evalajos
2011. 12. 30. 13:46
+++
38.
raptor
2011. 12. 30. 14:16
"Az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény elfogadásával úgy döntött: ha az Alkotmánybíróság, az uniós, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntése alapján az államnak fizetési kötelezettsége lesz, de nincs elég pénz az államkasszában, akkor hozzájárulást kell megállapítani. Ezt mindenkinek, a társadalom minden tagjának fizetnie kell. A rendelkezés addig érvényes, amíg az államadósság a GDP felét meghaladja."
www.blikk.hu/blikk_aktualis/atmeneti-torveny-fizetni-fogunk-mindenert-2076017
Szerintem itt az ideje, h .............
39.
nekeresd rt.
2011. 12. 30. 14:32
Az alaptörvény díszkiadása 25 millió kemény forintunkba kerül de kívánom hogy a belseje finom papír legyen hogy a következő min.eln.(de nem a fidesztöl) majd a parlamenti WC-n kitudja törölni vele a seggét.
40.
Öreg nyugger
2011. 12. 30. 17:09
31.Evianna. Egyetérek azzal amit ír. Amiről úgy véltem, hogy megúsztuk egy diákkori tréfánk valóra válása lett volna. Idézem: "Surranok az utcán, előttem a karhatalom! Oldalamon ügyvédem a Kalacsnyikov.
36. Olddoki Egy nagy tömegeket megmozgató népszavazás legitimációja nagyobb talán mint O.V. bábjaié! Nem beszélve arról, hogy a nép haragja nem ismert a "reménytelen helyzet" fogalmát (láttam56-ban) Egy világbirodalom elnyomhatja ideig óráig! talán...
Szörnyen dühös vagyok az átmeneti törvények miatt, azért írok radikális baromságokat..
41.
4elefánt
2011. 12. 30. 18:46
Öreg nnyugger!
Ne légy dühös nem tesz jót az egészségnek!
Minden diktátor az öröklétet álmodja, amikor a szennycsatorna mocska felé menekül!
Nem rég a mi vezérünk is az egyiptomi stabitást dicsérte, mára már csak a sajátját, mert a talián példakép is lekerült a falvédőről!
Miközben a nagy KNDK-val van versenyben a botrányokban.:-)))
42.
markspicc
2011. 12. 30. 19:01
40. Öreg nyugger
Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy akár 90%-os egyetértés esetén is önként lemondana a hatalomról. A Kalasnyikov doktor segítsége helyett, jobb lenne, ha a parlamenti frakciójuk lépne. Biztosan vannak sokan közülük is, akiknek különböző okokból, de elegük van ebből az ámokfutásból. Ha egy kicsit előregondolkoznának a saját egzisztenciájukat illetően, most van talán az egyik utolsó lehetőségük arra, hogy nem is olyan sokára esetleg ne a magyar nép megnyomorítói között említsék, ennek minden büntetőjogi következményével együtt.
43.
raptor
2011. 12. 30. 20:09
Ezt már máshová betettem, de most ide is!
Most beszélt Mihályi Péter a Klubban! (17h)
Orbán game over!
Hetek kérdése és Viktornak vége! A képviselők 51%-a kell a leváltásához, amit meg is fognak tenni! Hiába van 2/3-a!!
Ugyanis IMF, EU megállapodás nem lesz, Mo.-t az EU-ban elszigetelik!
Valószínű, h ha nem távozik, még a szavazati jogunkat is megvonják!!:-))
44.
markspicc
2011. 12. 30. 20:42
43. raptor
Az csak EGY dolog, hogy Orbánt leváltják (ha leváltják). Torgyán doktor elhíresült elszólása a vőlegény szerszámáról a Fidesz esetében sokszorosan érvényesebb, mint annak idején az FKGP-nél volt. A másik kérdés, hogy ezután kap-e valamilyen lehetőséget, hogy akár a háttérből is érvényesítse az akaratát. Az igazi változás alapja az lenne, ha minden befolyásától, címétől megfosztanák. Az is kérdéses, mi lesz az elmúlt lassan két évben létrehozott, és a diktatúrát szolgáló intézményekkel és jogszabályokkal, beleértve a tákolmányt is. Itt is alapvető változtatások, vagy inkább megszüntetések szükségesek, ha meg akarunk felelni az EU és általában a civilizált világ normáinak. És nem utolsósorban Orbán vazallusaira lehet-e a továbbiakban egy országot bízni. Szerintem nem, de ki legyen helyettük?
45.
raptor
2011. 12. 30. 20:43
"Az EU felfüggesztené Magyarország szavazati jogát?
A Corriere della Sera szerint Orbán Viktor megfojtja a sajtót és félelmet kelt Európában, az alapvető jogok lábbal tiprása miatt pedig az Európai Parlamentben vizsgálat indul szavazati jogának felfüggesztésére."
nol.hu/kulfold/olasz_lap__brusszelben_felfuggesztenek_magyarorszag_szavazati_jogat
46.
raptor
2011. 12. 30. 21:09
44. markspicc
Szerintem sem lehetne, mert olyan szinten vannak már "megmérgezve" Orbánnal, h nem látni egy normális embert közöttük!
Vicc szinten Besenyő Pista bácsi is értelmesebb választás lenne helyettük!
(Bocsánat Laár András!)
www.youtube.com/watch
47.
sansz
2011. 12. 31. 14:21
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy olvashattam írásaidat ez évben is! A jelenlegi témával kapcsolatos véleményemet már a napokban egy másik posztod kapcsán leírtam, a mai napot a továbbiakban, magam részéről, dakotamentesnek nyilvánítom.
Kívánok Neked és Kedves Családodnak, továbbá minden itt jelenlévőnek, jó egészséget és reményteljesebb új évet!
48.
fsp (szerkesztő)
2011. 12. 31. 15:16
Kedves Sansz, neked is minden jót. Ha majd vége lesz a háborúnak, talán újból verseket írok, mint húszévesen. Vagy humoreszkeket, mint harmincéves koromban.
49.
raptor
2011. 12. 31. 16:21
48. fsp (szerkesztő)
Kedves Péter!
Nem vagy már sem húsz, sem harminc, - úgyhogy inkább maradj ennél!
Eztet szeressük!! :-))
50.
Tökös
2011. 12. 31. 21:07
Hajrá kétharmad ! a baloldal, már csak egy szellentés.... tehát, szellentésmentes, boldog új évet mindenkinek !
51.
raptor
2011. 12. 31. 21:20
50. Tökös
Semmit nem változtál!
Ugyanúgy pondró vagy, mint voltál!! :-))
52.
nekeresd rt.
2012. 01. 02. 0:44
50. Tökös
2011. 12. 31. 21:07 Nem vagy te tökös hanem töketlen.
53.
k978
2012. 01. 02. 10:50
"Hajrá kétharmad!"
Te meg menj a kurva anyádba.