Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Ezt a cikket 2006. október 5-én írtam, az azóta megszűnt Budapesti Lapban jelent meg. Ha valaki most, 2011 végén úgy gondolja, hogy amit akkor leírtam, az ma is tanulságos, akkor nem benne, hanem bennem van a hiba.

A férfi, aki a jó nevű, szebb napokat is látott kávéházban ült, alacsony volt. Újabban köpcös is egy kicsit, de látszott rajta, hogy valamikor aktívan sportolt. Futballista lehetett, vagy legalábbis, az szeretett volna lenni. Az biztos, hogy küzdő típus, akinek lételeme a harc. Az az ő igazi terepe, a csatatér: az utolsó csepp vérig, bármi áron. Ha körülötte béke, és nyugalom van, az őt kihozza a sodrából, ideges lesz, ingerült, a környezetével türelmetlen.


És amikor türelmetlen, akkor mindenkinek annak kell lennie. Némi feszültség látszott az arcán. Befalt már mindent, amit ebben a kávézóban enni lehetett: kis minyonokat, elegáns tortaszeleteket, pitéket, krémeseket, édes és sós süteményeket.

Sokat evett, de nem eleget. Már miniszterelnökként is dolgozott, talán ez volt számára a legfinomabb falat: ez volt az, amivel soha nem tudna betelni...

Hátradőlt a székén, látszólag pihent. Néhány méterre tőle a pincérek halkan dolgoztak. A számlát kéne kérni, futott át a férfi agyán a gondolat, de valahogy egyik alkalmazottal sem sikerült a szemkontaktus. Persze, szólhatnék is valamelyiküknek, de nem sietek. Időm van, várok még valamennyit.

Jó volt így ülni. Odakint bágyadtan sütött az őszi nap, az ablakon át behallatszottak a távoli téren szónoklók beszédei. Monnyon le! - ezt követelte mindegyik.

A férfi elmosolyodott: forradalmárnak képzelik magukat. Pedig ebben az országban csak egyetlen forradalmár van: szerénységem.

Gyerekkora jutott az eszébe. Nehéz gyerekkora volt, bár most gyakran visszasírja. Az apja művezető volt a bányában és párttitkár. Egy könyv szerint időnként eltángálta a fiát, de ezt nem lehetett bizonyítani. Ma már nem tángál el senkit, legutóbb, vagy hat évvel ezelőtt egy fotóriporter gépét törte össze, amiért az a bányáját akarta fényképezni. Merthogy ma már nem párttitkára a bányának a papa, hanem a tulajdonosa.

- Pincér, kérném a számlát – mondta a bányatulajdonos fia, egyben a tokaji szőlőtermelő férje.

A pincér felkapta a fejét - az egyik asztalon éppen egy újra cserélte a francia hagymalevessel leöntött Árpádsávos terítőt.

- Egy kicsit várni kell uram – mondta a pincér. – Hosszú lesz a lista. Sokat tetszett fogyasztani.

- Tényleg sokat fogyasztottam, gondolta a férfi. Sokat, de nem eleget.

Kezdődött a székházzal. Amikor eladták az államtól ingyenesen kapott egykori Tisztikaszinót. Az lehetett az előétel. Nagy balhé volt belőle, többen ott is hagyták emiatt a pártot.

Én még sohasem hazudtam, jutott eszébe a mostanában gyakran idézett mondata. Megint elmosolyodott. Mindig mosolygott, ha tudta, hogy nem mond igazat. És nemcsak mosolygott zavarában, hanem egy papírra vonalakat húzott. Lehet, hogy rajzolt, írt, vagy összevissza firkált. Még senki sem látta, hogy zavarában milyen ábrákat vet a papírra. Pedig biztosan tanulságos lenne. Pszichiáterek, valamint a lélek egyéb ismerői vaskos és értékes tanulmányokat tudnának összeállítani az ő ideges firkálásaiból.

Jött a pincér, még a számla nélkül.

- Bocsánat uram – mentegetőzött. - Egy kicsit várni kell, hosszabb lett a fogyasztás, mint amire számítottunk.

A férfi megértően biccentett a fejével. Tényleg sokat fogyasztott. Ott volt például a megfigyelési ügy. Amikor, frissen megválasztott miniszterelnökként azt mondta a Parlamentben, hogy az előző kormány közpénzen, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelte őt és párttársait. Amiből persze egyetlen szó sem volt igaz. Bíróság is kimondta, hogy hazudott. De arra jó volt, vagy legalábbis annak látszott, hogy elterelje a figyelmet a Fidesz-közeli fantomcégek eladásáról.

Kinézett az ablakon. Lassan, ráérősen céltalanul hulltak alá a levelek. Valahol, távol az Országház körvonalai látszottak. Szép ez az épület, kár, hogy sohasem tudta megszeretni. Nem is nagyon járt be, ha csak tehette, inkább máshol időzött.

Megint eszébe jutott egy mondat. Mennyi jó mondata volt az elmúlt 16 évben! Itt van például egy valódi csemege: a Parlament ellenzék nélkül is működik. Ezt is ő mondta, még akkor, amikor ő volta miniszterelnök.

Most nem ő az. Egy valamikori KISZ-es figura ül a helyén, aki áprilisban őt a porig alázta egy tévévitán. Ösztönösen megrándult a szája, a kezében lévő ceruzával idegesen rajzolni kezdett az asztalterítőre. Senki sem tudja, mit rajzolt. Kicsi tankot? Akasztófát?  Sárazsadányi szőlőket? Állítólag már az óvodában is Vezénylő Tábornoknak hívták a társai. Ha belépett az ebédlőbe, a többiek felállva üdvözölték. Az óvó néniknek meg úgy köszönt reggel: oszt jó napot!

Ha ma lennék kisfiú, legföljebb agronómus lehetnék, vagy traktoros. Ezen eltűnődött egy kicsit, különösen a traktorosság tűnt tetszetősnek. Traktorral a Kossuth térre! – majdnem akkora élmény, mint amikor Bostonban, az állami pénzen, 32 millió forintért bérelt különrepülőn átvette azt az egyetemi kitüntetést.

Na, végre itt van az a tetű pincér. Mi tartott ilyen sokáig? Te jó ég, ez nem számla, ez egy vaskos füzet. Sőt, nem is füzet az, hanem könyv.

- Itt van uram a számla!- tette le elé a pincér. – Nem kell azonnal fizetni. Van rá 72 órája.

Diszkréten hátrébb lépett, a szomszédos asztalt kezdte törölgetni. Megpróbált úgy tenni, mintha ott sem lenne. Nem akart zavarni, tudta, van elég baja a vendégnek nélküle is.

A középkorú férfi olvasni kezdte a hosszú listát. Először csak kisebb tételek jöttek. Hosszú Bájtok Éjszakája, Torgyán, Szabadi, Pepó doktor, Országjáró, Ezüsthajó. Tovább vizsgálta a tételeket, semmi különös.

A szerver feltörésénél megállt. Mintha csak tegnap lett volna, merengett néhány másodpercig. A Magyar Vizslára is emlékezett, meg hogy egy ideig több mint 100 millióval tartoztak a Magyar Postának.

Hopp, van itt valami! Mi ez az 1 milliárd forintos tétel? Rendőrség, 2006, szeptember. Na, ez már érdekes, nézzük csak! 460 millió forint a rendőrök túlóra pénze, a többi a felszerelés, vízágyú, könnygáz, kordonok. És az új, ütésálló pajzsok, sípcsontvédők, hogy a kővel dobálózó, autókat felgyújtó lánglelkű szabadságharcosok ne tudjanak kárt tenni a közrend védelmére odavezényelt egyenruhásokban.

Megint összevonta a szemöldökét. Nem is tudtam, hogy ilyen sokba kerül a könnygáz, gondolta. Ismerek valakit, az olcsóbban is szerzett volna.

Újabb tétel, 300 millió: a Magyar Televízió székháza. Ott sem voltam, gondolta magában. Békésen aludtam otthon, a lányom szólt éjjel fél 2-kor, hogy a forradalmárok kifosztották a tévé büféjét.

Lehajtotta a fejét, szomorú volt. Tudta ő, hogy sokba van ennek az országnak, de hogy ennyire drága, azt álmában sem gondolta volna.

Te jó ég, itt a végén van egy kipontozott összeg!

- Pincér, miért nincs ideírva, hogy mennyibe kerül?

A főúr abbahagyta a sertepertét, szolgálatkészen odalépett a vendéghez.

- A társadalmi béke megzavarása – mondta. – Félelemkeltés, uszítás, gyűlölet felszítása. Ez egy új tétel uram, korábban sosem volt ilyen, még csak most árazzuk.

A férfi, aki valaha híres futballista szeretett volna lenni, de csak a miniszterelnökségig vitte, összezárta a vaskos számlatömböt.

- És hogy fogom ezt én mind kifizetni? –kérdezte.

- Ne aggódjon a kedves vendég! – válaszolt a pincér. – Mondtam már, Önnek, hogy kap 72 órát.

0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 56 komment érkezett ()

1. menta
2011. 12. 27. 12:57

Nagyon szuper!
Gratulálok FSP!

Bizonyos dolgokban következetes a köpcös: pl abban, hogy amikor ő van hatalmon, akkor nincs szüksége ellenzékre....

2. raptor
2011. 12. 27. 13:05

Uramatyám!
Azóta hány könyvvel bővült az a számlatömb!!
Egy egész könyvtárra való van már!! :-)))

3. evalajos
2011. 12. 27. 13:14

Úgy fog járni, mint a Kisgömböc... csak az már rajtunk nem segít...:(

4. balumedve
2011. 12. 27. 13:15

Ismét egy kiváló "archiv" FSP írás lényegretörő mondanivalóval, komoly szellemi teljesítmény azonos tartalmi színvonalon írni öt évvel ezelőtt és azóta napjainkig..
A döbbenetes valóban az, hogy az idő nem kezdte ki egyik ráutaló mondatának az aktualitását sem, persze az is igaz, hogy kutyából nem lesz szalonna...
Van még egy előnye: jó olvasmány az amnéziás, felhevült agyú, tákolmányozó/törvénygyározó szabadságharcosoknak és környezetüknek a dicsőséges hősi múltból, az akkori szennyes leglényegesebb elemeinek taglalásával.

5. fsp (szerkesztő)
2011. 12. 27. 13:39

Balumedve, tényleg az amnéziások miatt tettem fel most a netre ezt az írást. És nem arról van szó, hogy én mennyire okos voltam már akkor, hanem arról, hogy szerintem igenis, lehetett látni, ki ez az ember és mi várható tőle.

6. raptor
2011. 12. 27. 13:49

5. fsp (szerkesztő)
Péter!
Tartok tőle, h még nem is sejtjük, h mi vár ránk - tőle!!

7. harunalrasid HCJD
2011. 12. 27. 14:31

amikor 2006 került felemlítésre, azt hittem, hogy a szabadság-híd-beli személyes szabadság korlátozásáról lesz szó, amihez képest az lmp-s akció karmelita nővérek konviktusában nevelkedett úrilányok teadélutánja volt.
de ott és akkor, valahogy semmi ilyesmiről nem volt szó, még csak visszakézből sem. pedig egy alapos visszakéz nem ártott volna annak a hídfoglaló csürhének.
amúgy én is ismerek sok embert, aki tudott volna olcsóbb miniszterelnököt szerezni...

8. -G&X-
2011. 12. 27. 14:37

Ma már csak egy tétele is nagyobb, mint anno az összes.
Lásd manyup vagyon 3.000milliárdja.

9. kvantum
2011. 12. 27. 14:49

én adnék neki 72 órát, csak tűnjön el, még a tartozását is elengedném.

10. Kokó
2011. 12. 27. 14:52

Meg is fizetett érte, pedig nem én "adtam" el neki...
De azt hiszem neki is el kell majd számolni, mer ha a következő garnitúra nem számoltatja el, akkor jön a leszámolás...

11. harunalrasid HCJD
2011. 12. 27. 15:28

. kvantum
2011. 12. 27. 14:49
nekem van három...mindenki hozzon magával még egyet:-)

12. menta
2011. 12. 27. 16:09

KR fórumról hoztam:
Kedden délelőtt ismeretlenek átragasztották a XII. kerületi Szent Orbán tér utcanévtábláját Václav Havel térre. :))

a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/s320x320/401450_10150491569405116_184334725115_8506227_802119039_n.jpg

13. menta
2011. 12. 27. 16:12

14. varsoigyors
2011. 12. 27. 16:17

És mindez hogyan van összhangban az elmúlt nyolc évezéssel, FSP elvtárs? – Vagy 2006-ban, mikor ezen szösszenet íródott, nemde a mostani másfél évnél jóval távolabb volt az orbáni 1998-2002 korszak? Vagy 2006-ban megfelelve egy minimum értelmiségi kritériumnak nem kellett volna inkább a semmit tevő kormányzással foglakozni a négy évvel azelőtti helyett, FSP elvtárs? Tetszett hallani 2006-ban Gyurcsány elvtárs örökérvényűjéről, vagy a Holdon tetszett lenni kiküldetésben FSP elvtárs? „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (...) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani, az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"
Ha mindezt tetszett hallani, és nem a Holdon tetszett lenni kiküldetésben, akkor hogyan volt képe 2006-ban az 1998-2002 időszakról szórakozni egy teljesen elqrt ciklus, azaz négy év után most viszont nemelmúltnyolcévező elvtárs? Vagy nem tetszik tudni tízig sem számolni? A hülyeség errefelé belépőjegy?

15. Hmmmm
2011. 12. 27. 16:25

14:

leugrottál a sínről.

16. fsp (szerkesztő)
2011. 12. 27. 16:38

Kisiklott a varsóigyors.

17. raptor
2011. 12. 27. 17:19

Óhhh be' sajnálom!
Pedig vártam a csatlakozást!
Nna mindegy! :-))

18. raptor
2011. 12. 27. 18:21

Azért "sajnálom" Orbánt!
Van egy közmondás, h mindig a leg......t b@szogatják! Tökéletesen ráillik!
Ugyanakkor azért sem, mert öreg napjaira (ha megéri) lesz mit olvasnia! Elképzelem, amint ül a zárkájában, és könnyes szemmel, remegő kézzel olvassa ezeket a számlakönyveket!!
Istenem! Micsoda idilli kép!
Festeni sem lehet szebbet!
Lehet, h Kerényit fel kellene kérni, h festesse meg! :-))

19. feco61
2011. 12. 27. 18:43

Varsóigyors:
"Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (...) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani, az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

Akit utálsz bevallotta, akit imádsz ugyanezeket a mondatokat elmondhatná, ha lenne hozzá pucája. Plussz hozzátehetné, hogy 10 évig csak destruált, és lopott. Az ország nehezebb helyzetben van mint a válság elején. Mert aki ezt elmondta, annak hittek a gazdasági potentátok, Orbánnak még a kérdését sem fogadják el igaznak.

Mert akkor a köztiszik, és eüsök fizetése emelkedett 40-50%al. Épült az országban X km (nem írom mennyi mert a 0-nál az is több) autópálya, hidak, jött az a mocskos tőke , a nyugdíjak emelkedtek stb,stb.
Most csak a felső 5% járt jól.
Mielőtt bárki "szociállibsibolsevik" jelzővel illetne bevallom, baloldali vagyok. Nem komálom se Gyurcsányt se Mesterházit, az LMP sincs a "like"-olós körben, az SZDSZ sem volt. Én nem párt hanem életvitelszerűen vagyok baloldali.

20. feco61
2011. 12. 27. 18:52

jav: életvitelszerűen = életszemlélet szerűen.

21. evianna
2011. 12. 27. 19:24

feco61:
nekem tetszik az "életvitelszerűen baloldali": világos, egyértelmű, és benne van, hogy nem csak képzelegsz.
nagy dolog, és igazad van, mert emberség ma csak a baloldalon van.

amióta a kereszténydemokraták a pápa nagy örömére hatalomra kerültek, méghozzá a mindennapokhoz legközelebb eső területeken, azóta kiderült, hogy a keresztényi értékek olyanokat is tartalmaznak, mint a gyerekek testi fenyítése, a vadászok érdekeinek védelme, meg a feljelentés hazafias okokból.
különben ne mentegetőzz: a politikusokat nem kell szeretni. ezeket meg nem is lehet.

22. 4elefánt
2011. 12. 27. 19:53

Mára főúrrá avanzsált és a számlát a vendégekkel fizetteti a bandzsa pincérnek, leverte a cégtáblát és kocsmává züllesztette.

23. feco61
2011. 12. 27. 19:54

21 re
evianna Nem mentegetőztem, csak pontosítottam. Magam római katolikusra keresztelve, de nem hívőként is szégyenkezem időnként. Munkám során sok református egyházfit volt alkalmam megismerni - igen "Őt" is :)) - és láttam hideget, meleget, tisztelhetőt, sőt csodálatra méltót is.
Az egyik helyen megkérdezték kinek adom az 1%-ot. Mondtam a Krisnásoknak. Megdöbbentek, kérdezték miért? Visszakérdeztem hallottak már egyetlen Krisnást is fröcsögve gyűlölködni?

24. raptor
2011. 12. 27. 20:08

20. feco61
Bocsi, de jobban hangzik az életvitel szerűen!
Nekem legalábbis ! :-))

25. evianna
2011. 12. 27. 20:17

na igen, iparszerűen keresztények a politikusaink most.
jut eszembe:
annak a Varga Lászlónak, aki a táskájával fejbe csapta a földön ülő, összeláncolt tüntetőt, ország-világ előtt, a rendőrök szeme láttára, nem kéne legalább felajánlania a lemondását mandátumáról?
csak azért kérdezem, mert ha hasonló előfordulna a Lehet-piacon (nem politikusok, hanem eccerű emberek között), arra nem lenne ilyen nyugodt a reagálás, azt hiszem, a rendőrök részéről sem.

26. evianna
2011. 12. 27. 20:24

friss hír:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=504917#null
úgy látom, a Facebookon indult szervezkedés, hogy ki kellene menni hozzájuk. (őszintén szólva nem tudom, nem rontaná-e a helyzetüket, az éhségsztrájkolók helyzetét)

27. feco61
2011. 12. 27. 20:29

21-24
OK.Marad.

Már mé kéne lemondani. Krisztus korbáccsal verte ki a kufárokat, Ő táskával az ellenzékieket. Igaz az egyik a templomból, a másik a parkolóból, ahova nem tudott a kis Audi/Mercedes/Volvó-jával beállni., hogy a keresztyén lelkülettől átitatva belerúgjon még 1-2-őt a hajléktalanokba / munkanélküliekbe / bármilyen más okból elesettekbe. "Iszen karácsony gyün. itt van Ádvent "
Mi vártunk. De nem Őket.

28. feco61
2011. 12. 27. 20:43

26 evianna
"(őszintén szólva nem tudom, nem rontaná-e a helyzetüket, az éhségsztrájkolók helyzetét)"

Miért szerinted a kirúgáson kívül, még kerékbe is törhetik őket?
Bezárják őket egy szobába, ahol Matolcsy, Lázár, Szijjártó beszédeket kell 24 órán keresztül halgatni? (Ezt azért már a Genfi egyezmény is tiltja, ilyet még Guantanamón sem mertek az amcsik csinálni).
A sztrájkolók (minden tiszteletem az Övék) ebben a kurzusban, már csak mint egyéni vállalkozók létezhetnek. Aki-ahol alkalmazza őket az mehet az APEH levesbe.
Ahogy Sándor Gyuri mondta "A futásban egyenlő pályák, egyenlő esélyek- én kerékpárral megyek-.

29. sansz
2011. 12. 28. 0:01

25. evianna

Nem tudom, mennyi életvitel szerűen keresztény van a KDNP frakciójában, de ez a megnevezett alak biztosan nem az. Legfeljebb elrebegi majd a felmentést biztosító "majd meggyónom"-ot, amit oly sokszor hallottam már ismeretségi körömben azon hívőktől, akikre rászóltak, ha valamilyen istennek nem tetsző dolgot követtek el. Meg egyébként is, minek korlátozza őket szabad mozgásukban bárki is, amikor fontos törvények sorát kell nekik lezavarni. Sietniük kellett, hogy január 2-án ünnepelhessék magukat:

nol.hu/belfold/furcsan_unnepli_az_uj_alkotmanyt_az_operahazban_a_kormany

De ünnepeljenek csak, lehet, hogy március 15-én már nem lesz alkalmuk.

30. sansz
2011. 12. 28. 0:29

5. fsp

Péter, igen, lehetett látni annak, aki észlelni és értelmezni is képes a történéseket! (a hívőknél ez nem követelmény, nekik csak hinni kell a messiásban) Ezért is csodálkoztam és háborogtam azon, amikor neves politológusok úgy nyilatkoztak, hogy nem kell félni Orbán 2/3-os hatalmától, mert úgymond „biztosan tanult az előző ciklusbeli hibáiból” és így rendezni tud több fontos kérdést. „Bérrettegők”-nek nevezték azokat, akik figyelmeztettek, aggályaiknak adtak hangot. A napokban viszont kettejüket is hallottam nyilatkozni, hogy most utólag belátják, tévedtek; a vezér még rosszabb, mint volt a korábbi ciklusában.

31. fsp (szerkesztő)
2011. 12. 28. 7:04

Sansz30, olyannyira a lényegre tapintottál, hogy ma este - még mindig a retro jegyében - a Hajrá kétharmad c. dolgozatomat osztom meg veletek. 2010 elején íródott.
Aztán persze megint jönnek új írások, úgyhogy ne örüljenek azok, akik örülnének, ha nem írnék újakat.:)

32. raptor
2011. 12. 28. 7:10

Milyen véletlenek vannak!
"Ennyire" függetlenek szalacsiannamari-ék!
Mit lehet még vajon lenyúlni??
magyarnarancs.hu/belpol/juventus-frekvencia-78063

33. evianna
2011. 12. 28. 7:25

sansz, 30:
nem jó, kálvinista (azt hiszem, püspök is), a protestánsok pedig nem gyónnak.
ez a "majd meggyónom", ezt én is ismerem, én is hallottam már (tulajdonképpen eljött az ideje a búcsúcéduláknak, nem? micsoda bevétel lenne...! mehetne az államadósság-csökkentő alapba. kár, hogy a kebelbeli politikusok lennének a legnagyobb ügyfelek.)

igen, az nagy marhaság volt, hogy "biztosan tanult" a hibákból Orbán, különös tekintettel arra, hogy valami interjúban meg is mondta, hogy erőteljesebben, határozottabban kellett volna csinálni, amit csináltak. hát most azt teszi. (na ja, akkor még azt hitte, hogy van ideje, tenger, most azonban szerintem már tudja, hogy nincs tovább, ez az utolsó lehetősége.)

34. evianna
2011. 12. 28. 7:30

28. feco61
egy kicsit bánt, hogy hozzátettem, még ronthat is a helyzetükön, mert olyan megalkuvásszaga van, de bizony - ha a nyilvános kerékbetörést még nem is vezetik be egyelőre - még indíthatnak ellenük valamiféle bűnvádi eljárást (nincs már joguk a székháznál tartózkodni, lázítanak, izgatnak stb.), aztán még mindig jöhet a kórházi elhelyezés, megfigyelésre, szovjet módszer szerint.
ha Gyurcsányt a személyi szabadság megsértésével vádolják az LMP-tüntetés kapcsán? www.nepszava.hu/articles/article.php?id=505038

35. Kokó
2011. 12. 28. 10:02

Sansz, jól fogod a problémát, hiszen az országban még mindig "orbánhívés" az államvallás...
Ha a főpapjai racionálisak is, (mint minden vallásnak) a celebráció kötelező...
A nyáj az nyáj marad mindenhol...
A hit tehetetlenségi nyomatéka nem engedi a tömeges "pálfordulást"...
Luthert is nagyobb ellenségnek tartották mint a pogányokat...

36. 4elefánt
2011. 12. 28. 11:21

Helyesen fogalmaztál feco61!
Az a bunkó paréj nem keresztény, hanem keresztyény, aki a frakcóvezetője megfogalmazása szerent is kimondottan a pézszerzés miatt vallásos mint a zállat!
Itt most bocsánatot kérek a normális állatoktól a hasonlat miatt!

37. raptor
2011. 12. 28. 12:02

36.4elefánt
Egy érdekes jellemzés:

....."Képzeljenek el egy hasonló, bár nem ennyire mulatságos beszélgetést a mai Fehér Házban.

BHO: Magyarország köztársaság?
Tanácsadó: 2011. december 31-ig bizonyosan az. Akkortól a nevet Magyar Köztársaságról csak „Magyarországra” változtatták, de az ország köztársaság marad.
BHO: Nem tervezik a régi királyság visszahozását?
Tanácsadó: Nem. Orbán Viktor miniszterelnök a több mint ezeréves nemzete alapító atyjának akar tűnni, de nem törekszik arra, hogy király legyen. Az új alkotmány, vagy „alaptörvény”, azonban ennek ellenére a régi királyság értékeit visszhangozza. Istent, Szent István Szent Koronáját, a kereszténységet és a családot.
BHO: Ki ez az Orbán nevű fickó?
Tanácsadó: A kilencvenes években liberális antikommunista volt, de jelenlegi nyolcfős kabinetjének három tagja az 1989 előtti kommunista párthoz tartozott. Valaha ateista volt, de most kálvinista. Néha azonban katolikus templomba jár. Politikailag keresztényként, jobboldaliként és nacionalistaként határozza meg magát.
BHO: Hadd tisztázzam ezt. Orbán liberális volt és ateista, de ma jobboldali nacionalista és vallásgyakorló protestáns, aki néha katolikus templomba megy. És olyan politikai entitást próbál megalapítani, amely már ezeréves.
Tanácsadó: Igen uram, így van. Tudnia kell azt is, hogy 2008-ban John McCaint támogatta.
BHO: Nem egy okos politikus."..........
nepszava.com/2011/12/magyarorszag/charles-gati-az-egyesult-allamoknak-azonos-hangon-kell-beszelnie.html

38. 4elefánt
2011. 12. 28. 12:54

37-re raptor!
A bohózat 2012-ben folytatódik, Schmitt Pál ...társasági elnök köszöntőjével:
Émbörök kijaf@sz vagyok én?.....

39. evianna
2011. 12. 28. 13:29

raptor, 37:
az hagyján, hogy a korona olyan nagy becsben van nála, de mi van, ha kér a pápától egy újat, egy igazit, személyesen magának.
elvégre Vajknak se volt éppen hosszú keresztény múltja, a Vatikánból nézve nyilván "valami barbár" volt, aki hasznos lehet, de szerintem -megfelelő sugallatra- az egyházi jog szerint korona jelenleg is bármikor adható, a megfelelő embernek.
nagyon abszurd lenne, az biztos, de végső soron nyilván akkor se nagyon előzte meg nemzetközi egyeztetés (és ami azt illeti, utána még hosszú ideig ingadoztak a magyar uralkodók Róma és Bizánc között, vagyis semmiféle valós korlátozást -"Moszkvát"- nem jelentett).

40. menta
2011. 12. 28. 15:54

Egy külföldi lap Übü királynak tartja Orbánt.

41. menta
2011. 12. 28. 18:26

Megy a forint a 310 felé..

42. raptor
2011. 12. 28. 18:42

43. 4elefánt
2011. 12. 28. 19:23

42-re
Jól beszélt a Petya gyermek, csak nem mi vagyunk a karaván, hanem aki lemarad!
Jaj ha lenne esze meg sem szólalna!

44. menta
2011. 12. 28. 19:38

45. sansz
2011. 12. 28. 19:50

42. raptor

Én már rájöttem, a centrális erőtér a hibás! Aki azon belülre jut, különösen ha potentát az illető, meghülyül. De az is elképzelhető, hogy potentát ebben az erőtérben eleve csak az lehet, aki "gyárilag" ilyen. Különös jelentősége van itt kérem a kádermunkának. Talán ezt tesztelték egyenként a szektavezér előtt anno Felcsúton?

46. menta
2011. 12. 28. 20:20

Origo: Orbán udvariasan elutasítja Clintont válaszlevelében

2011. december 28., szerda, 20:13
Szerző: hvg.hu

hvg.hu/itthon/20111228_orban_levele_clintonnak

47. raptor
2011. 12. 28. 20:20

45. sansz
Szerintem a másik verziód áll közelebb a valósághoz!
Eleve olyanokat válogattak ki Felcsúton, akiknek kevesebb eszük van a vezírnél!
Mert Orbán, de más vezető sem tűr meg maga mellett nálánál okosabbat!
Ha meg igen, azt igyekszik eldugni valamilyen jól csengő, de lényegtelen pozícióba!
Nézzük meg Varga Mihályt, mire megy a pozíciójával?
Semmire, pedig értelmesebb, mint Orbán!

48. sansz
2011. 12. 28. 21:16

47. raptor

Így lehet elérni, hogy a hülye főnök a legokosabb a brancsban.

49. sansz
2011. 12. 28. 21:50

Van egy olyan érzésem, hogy a fiúk megint eltájolták magukat, de nagyon. Nyomták/nyomják a szöveget, hogy „nincs okunk változtatni a kifogásolt törvényeken, az IMF úgyis visszajön januárban, mert a pénzéhez akar jutni” és most tessék, nagy esélye vannak annak, hogy nem jön. Mr. Rosenberg az IMF delegáció vezetője ugyanis nyilatkozott, mi szerint:
„Ha a magyar kormány valóban érdekelt a hitelprogram előkészítéséről szóló tárgyalások folytatásában, akkor ezt az akaratát megfelelő módon demonstrálnia is kell a kulcsfontosságú gazdaságpolitikai területeken.”

nol.hu/archivum/imf-figyelmeztetes_magyarorszagnak

Akkor ez most saller. koki, maflás, sakk vagy matt?

Nem tudom, van-e bárki is, akire hallgat még nemzetünk „mérethibás pulykakakasa”. Ha van, szólhatna már neki, hogy ne tovább! Ne szórakozzon se az EU-val, se a pénzvilággal és főleg ne kis hazánkkal! Che Guevara nagyobb harcos volt és ő sem végezte jól.

50. Vegyi61
2011. 12. 28. 22:25

Sziasztok. A kedves kávéházi vendég a disznóólba való, mert a mocskot, a rendetlenséget, a zűrzavart, a zavarosban horgászást szereti. Állításával ellentétben hazug és kétszínű. Nem rabja kijelentéseinek és deklarált elképzeléseinek. Politikája nem időtálló, vagyis értéktelen.

51. menta
2011. 12. 29. 8:00

1 CHF = 254.054 HUF

52. Frank1
2011. 12. 29. 8:10

Időtálló írás fsp-é ismét, sajnos megérett a második, bővített kiadásra.
*******
Ebből az írásból is látszik, meg sok más, hasonló tartalmúból, amik megjelentek az elmúlt években, vagy megfogalmazódtak itt, a blogon, hogy Cassandrához hasonló átokkal vagyunk mi megverve (hadd fitogtassam meglehetősen hézagos klasszikus műveltségemet), mert jól láttuk, hogy mire számíthatunk OVM miniszterelnökségével, de a választók többsége (53 - 53 %) nem hitt nekünk.
Hogy igazunk volt, azt "fényesen" igazolja az elmúlt másfél év, de mit érünk az igazunkkal?!

53. breathe
2011. 12. 29. 13:01

Nem válaszolt varsóigyorsnak kedves fsp! Mindössze ennyit tudott nyögni: Kisiklott a varsóigyors.
Értelmes hozzászólás...
Hol tetszett lenni az elmúlt nyolc évben? A holdon?

54. nekeresd rt.
2011. 12. 30. 14:19

53. breathe
2011. 12. 29. 13:01

Nem válaszolt varsóigyorsnak kedves fsp! Mindössze ennyit tudott nyögni: Kisiklott a varsóigyors.

Igen kisiklott és az utasa már mint te borzasztó súlyos fejsérüléseket szenvedett úgy hogy sokszor nem is értjük azt a sok zagyvaságot amit össze hord itt.

55. raptor
2011. 12. 30. 14:32

54. nekeresd rt.
Ő alapból ilyen! Sérülés nélkül! :-))

56. ostobácska
2012. 01. 04. 22:30

14. varsóigyors. Egyelőre még sokan nem értik a Gyurcsány beszéd lényegét. Ön sem. Talán néhány év múlva megvilágosodik. Sajnos, most ez a kis köpcös teszi tönkre az országot. Euro már 361 Ft is volt. Gyurcsány idején mennyi volt? visszamenőleges törvények., magánnyugdíj lenyúlás és még ki tudná felsorolni azt a sok mindent, amit ennek a köpcösnek köszönhetünk. Haverok gyertek, itt a lé! Többiek, kuss!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri