Hagyjuk meg Szijjártót abban hitében, hogy a Nem tetszik a rendszer elnevezésű, október 23-i demonstráción a kormány mellett tüntettek az emberek. A miniszterelnök szóvivője ugyanis azt mondta a királyi televízióban, hogy nekik sem tetszik az, ami most van, ezért akarják megváltoztatni, és ő személy szerint örül annak, hogy az emberek is úgy látják, ahogyan ők.
Ne zökkentsük ki Szijjártót ebből a meggyőződéséből, mert még baja lesz belőle, és ha neki baja lesz, bajunk eshet nekünk is: csapkodni fog, kiabálni, törni-zúzni, kárt tenni másokban és önmagában. Az ilyenből még soha semmi jó nem származott.
Ha innen nézzük, nem volt igaza Kálmán Olgának, amikor az Egyenes beszéd című műsorban azt bizonygatta a miniszterelnök szóvivőjének, hogy a sok tízezer ember azért gyűlt össze a Szabad Sajtó útján, mert Orbánék rendszere nem tetszik nekik.
Nem tudhatjuk ugyanis, hogy Szijjártó idegrendszere mennyire érzékeny, bírja-e a gyűrődést a szóvivő úr, miként képes az ilyen vegzálásokat elviselni. Ne hozzuk hát ki a béketűrésből, ne akarjuk, hogy kimutassa a foga fehérjét, hagyjuk meg őt annak, ami: mosolygó, magát hülyének tettető, középkorú fiatalembernek.
Ha így vesszük, igaza volt Az Este című műsorban annak a mikrofonállványként funkcionáló sajtómunkás kollégának, aki szemrebbenés nélkül hallgatta végig Szijjártót. Meg sem próbált vele ellenkezni, eszébe nem jutott visszakérdezni. Körültekintőbben járt el, mint az örökké akadékoskodó, a kákán is csomót kereső Kálmán Olga, aki többször is azt mondta Szijjártónak: hát tényleg nem érti, hogy maguk ellen tüntettek az emberek?
Nem vezet az ilyen kekeckedés sehová: ha Szijjártó a tökön rúgásról azt gondolja, hogy baráti vállveregetés, az „Orbán takarodj” kórusról pedig azt, hogy bíztatás a főnökének, akkor hagyjuk meg őt ebben a hitében.
Napóleonnal sem közlik az ápolók, hogy valójában nem így hívják.
És a miniszterelnököt sem kellene állandóan kényelmetlen helyzetbe hozni, van baja nélkülünk is, épp elég. Ha neki és famulusainak az a rögeszméjük, hogy elrugaszkodunk az euróövezettől, akkor kéretik ezt készpénznek venni. És ne vitatkozzunk azzal, hogy honnan fúj a szél: ha ő úgy gondolja, akkor hadd fújjon keletről. Mármint az ő szele. És azon se nyissunk velük vitát, hogy gyorsnaszád vagyunk-e az Európa nevű lomha tengerjáró mellett, ne kérdezzünk rá, hogy mit ért a Nyugat hanyatlásán, és igyekezzünk rezzenéstelen arcot vágni, amikor arról beszél, hogy Európa bennünket visszahúz.
Nem vezet ez semmi jóra, parttalan vita lehet belőle, anyázás, gyere ki a ház mögé.
És ha bárki prominensnek az a rögeszméje, hogy a megszorítás nem megszorítás, hagyjuk rá azt is. Még azt se kérdezzük meg tőle, ami gyakorló pszichológusok között alapvetés: akarsz róla beszélni?
Elmúlik majd ez is, ha máskor nem, 2014-ben bizonyára.
Várjunk türelemmel, míg elvonul a vihar, és megnyugszik a beteg.
Merüljünk le, és bekkeljük ki őket. És közben persze, pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, építkezzünk a rombolás helyett: építsük ki a szabadság kis köreit.


Hozzászólások
Eddig 123 komment érkezett (
)
1.
raptor
2011. 10. 28. 11:18
Szerintem hagyjuk meg pubit a hitében!
A pszichológiai esetek úgy sem látják reálisan a környezetüket!
Ilyennek is kell lenni, nem lehet mindenki normális!! :-))
2.
szerzetes
2011. 10. 28. 11:26
Szerintem a fideszesek egyszerűen csak be vannak rezelve, elfogyott az intellektuális muníció. Na meg a pénz is.
Tegnap beszélgettem egy kollégámmal, aki a 4K és az egymillás tüntetés lelkes támogatója. Kérdeztem tőle, hogy miben áll a 4K előnye az LMP-vel szemben. Azt mondta, ez még alakul. :)))
3.
evianna
2011. 10. 28. 11:26
sajnos, ez a Napóleon már foglyul ejtette az ápolószemélyzetet, és most éppen az épület szétszedésén ügyködik. (a bontott anyagnak nyilván megvan a jó helye.)
ezért őszintén szólva én nem hiszem, hogy kihúzzuk 2014-ig (már nem hiszem), vagy ha kihúzzuk, akkor nagyon mások leszünk mi magunk is.
a kifosztottak mindig megváltoznak, mások lesznek, egy életre szólóan.
4.
evalajos
2011. 10. 28. 11:31
...elviszik őt (is) addigra a rakodópart alsó kövéről, vele mindazt, amit képvisel...emlékszünk-e majd pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen...:(
5.
szerzetes
2011. 10. 28. 11:33
3. evianna
Pedig a dolgok jelenleg nagyon úgy néznek ki, hogy 2014-ben is a Fidesz fog győzni, ha nem sikerül egy rendes ellenzéket felállítani. 2 év nagyon kevés idő ehhez, bár az LMP is megcsinálta valahogy (azt, hogy bejutott a parlamentbe, de a győzelem közelébe sem került).
Ja egyébként azt még a múltkori vitánkhoz írom, hogy tegnap a kollégám mondja lelkesen, hogy kint voltak 30 ezren. Mondom neki nevetve, hogy ne mondjon még egy ilyet, mert nekem még a 35 ezerért is levették itt a fejem (amely szintén egy lelkes támogató, résztvevő becslése). :)))
6.
raptor
2011. 10. 28. 11:45
Bocsi, de a képhez!
Nem véletlenül az Audi a szponzor?
Mert akkor ebből nagy balhé lesz!! :-))
7.
Kosaras
2011. 10. 28. 12:01
És ezért a hazudozásért szakít a költségvetésből havi 2 millát...
A képhez: ez egy igazi magyar politikus: szemüveges focista, mindkét combja bekötve, a gatyája csúszik lefelé, a mozdulata egyáltalán nem futballista mozdulat, de azért ő a kapitány (C), mert övé a labda.
8.
raptor
2011. 10. 28. 12:23
Ha jól emlékezem, egyszer mintha lett volna valamiféle elemzése egy lovas szobornak!
Ebben tudósok(?) fejtegették, számolták, h a ló hány lépés után "esne" el, mert nem természetes a mozdulata!
Nos pubit elnézve, a pillanatfelvétel után pofára esett!! :-))
9.
Kosaras
2011. 10. 28. 12:29
8-ra
Pubi fújtat, mint a ló. Kádár idején vadászni kellett a főnökkel, most focizni kell annak is, aki nem lát, és soha életében nem focizott.
10.
evianna
2011. 10. 28. 12:30
a képet nem akartam kommentálni, mert nagyon nem megy az ipsének, de számomra viszolyogtató, hogy ennyire fontos lett a foci: lehet, hogy munkaköri követelmény? akkor azért nagyon megdolgozik SZP a pénzéért.
11.
Osszián
2011. 10. 28. 12:32
Maradjunk annyiban, hogy pár százan lézengtek ott, na és?
Miért feszegeti ezt olyan elánnal a jobboldal, amikor szemrebbenés nélkül állították, a fizika minden törvénye ellenére, hogy másfél millióan voltak 2002-ben a fidesz nagygyűlésen?
Aztán mégsem volt elég a győzelemhez.
Most ez a pár száz is csinálhat nyarat.
Furcsán alakul időnként a politika.
1990-ben az MSZP egy tönkre vert párt volt, 10%-kal, 38 bánatos frakciótaggal, akik az első 2 évben meg se mukkantak. A prímet az SZDSZ és a fidesz vitte.
1991-ben hány lyukas garast adtak volna az MSZP győzelméért?
És az 5%-os fideszéért 1994-ben még?
És nyertek 1998-ben.
2002 még érdekesebb: 2001 tavaszán még 21%-os vezetésre állt a Medián szerint (erre emlékszem, de nyilván a többi kutatónál is), a fidesz.
A választások előtt 11, 9, 5 és 2 %-os előnyű győzelmet prognosztizáltak.
És akkor zakkant meg Napóleon...
Na de ki fogadott volna az MSZP-re 2005-ben?
Egyfajta védekezés a valóság elől a folytonos lekicsinylés, elkendőzés, elhallgatás.
Amiről nem beszélünk, az nincs.
Ha a ránk leselkedő bajt kisebbítjük, talán meg sem történik.
Ha a mi tüntetésünkről van szó, akkor fel kell a létszámot szorozni 10-re. Ha a ránk veszélyt jelentő másik oldal elkeseredett fellépéséről: akkor elosztani a tömeget legalább öttel - lám, csak ennyi ember elégedetlen, de még azok sem: mellettünk tüntettek azok is.
Most olvasom, hogy Napóleon mégsem arzénmérgezésben halt meg. Szent Ilonán..
12.
Osszián
2011. 10. 28. 12:35
Különben jellemző egy ilyen ázalék csicskára: a világon semmi tehetsége, ergo unja is, utálja is, de a gazda kedvéért hatja a bőrt, mint egy idióta.
a Magyar Kaká.
13.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 12:36
Evianna3, sajnos, sok igazság van abban, amit írtál. De mindent el kell követnünk, hogy ne klegyünk mások, mint amilyenek vagyunk. Bármennyire is nehéz, meg kell maradnunk önmagunkban. Hamarosan újra elolvasom ifjúkorom egyik kedvenc könyvét: Száll a kakukk fészkére.
És még valami: a törökök 150 évig voltak, az oroszok 40 évig, és mi mégis magyarul beszélünk.
14.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 12:38
Raptor8, engem ez a fotó a Pókfoci című filmre emlékeztet. Rajhona Ádám volt az esetlenül mozgó, ám nagyhatalmú igazgató, aki beállt a gyerekek közé kosarazni.
15.
KériSzépen
2011. 10. 28. 12:41
Miért kéne lemerülni ? Szerintem pont ebben bíznak. Pont abban,hogy megint enged ez a társadalom annak a jól betanult történeti reflexnek, hogy nincsen más,valahogyan ki kell húzni...
És én nem is látom ezt a lemerülést, pont az ellenkezőjét látom.
16.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 12:48
KériSzépen, én is arra gondoltam, amire te: hogy látszólag lemerülni, nem venni róluk tudomást, és közben, amennyire lehet, építeni a szabadság kis köreit. Most épp ez történik: kis- és nagy körök keletkeznek, nyilván hamarabb kellett volna, de remélhetőleg még most sem késő.
17.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 12:48
nol.hu/belfold/eliteltek__amiert_reszegen_fenyegette_orbant
18.
Kokó
2011. 10. 28. 13:01
Elképesztő volt Kálmán Olga angyali türelme...
Tegnap jöttem rá, hogy teljesen alkalmatlan lennék arra a feladatra amit csinál.
Ha én vagyok ott, akkor akkor az a kisrakás, egy rohadt nagy mokkással a szeme alatt távozik, azzal az üzenettel, hogy mondja meg a főnökének milyen érzés lesz, ha majd ő kapja...:-)))
19.
Vegyi61
2011. 10. 28. 13:33
Ez a fidesz okádék, amelyet másfél év óta termelnek, ugyanolyan "Gyógyít(6)tatlan" mint a magyar foci. A fekély már mindent eláraszt.
20.
morpho
2011. 10. 28. 13:36
18. Kokó
Én viszont végigröhögtem az egész beszélgetést.Engem már nem tud felhúzni Petike.Szánalmas lúzer volt tegnap, aki levegő után kapkod és közben összevissza beszél egy csomó hülyeséget.Tiszta kabaré volt az egész.Kiváncsi lennék, hogy létezik-e annyira buta jobber, aki ezt beveszi?
21.
Vegyi61
2011. 10. 28. 13:37
Persze azok is menthetetlenek, akik okádják a "magyarok megmentése" okán. Ekkora hazugság a világon nincs.
22.
morpho
2011. 10. 28. 13:40
Ha valaki nem látta akkor nézze végig úgy, mintha a showder klubon hallgatna egy humoristát.
Egyszerűen óriási a pasi! :)))))) atv.hu/video/video-20111027_szijjarto_peter
23.
Kokó
2011. 10. 28. 13:44
Morpho! Igen, ismerek is néhányat...
A jobbereket arról lehet megismerni, hogy nincs az a marhaság, amit nem vesznek be. Nem a kvalitásán múlik, hanem a hitén... Mondá nékik az Atyaorbán, és láták hogy jó.....:-((((
24.
Vegyi61
2011. 10. 28. 13:55
Köszi morpho, de a fickó totál hülye . Nem lehet indulat nélkül végighallgatni, mert ő pont másokat néz hülyének.
25.
-G&X-
2011. 10. 28. 13:58
Eviannával értek egyet, nem szabad lemerülni, mert abból elmerülés lesz.
Másfél év alatt így szétb..ták az országot, semmi jóra nem számíthatunk a továbbiakban, szargyártó hiába ígérget avval a nagy buta fejével.
Viszont ami egyre biztosabb (ha még valakinek kétségei lennének) az, hogy ezek egyszerűen nem értenek a szép szóból.
Ezeket igenis Kokó módjára pofán kell verni, különben a csillagot is lehazudják az égről.
Amíg nem megy ki az utcára egyszerre több százezer ember, és kezdik el bontani a parlamentet téglánként, addig ezek telibe szarnak minket.
Sajnos ez van.
26.
kimitake
2011. 10. 28. 14:10
23. Kokó
2011. 10. 28. 13:44
Morpho! Igen, ismerek is néhányat...
A jobbereket arról lehet megismerni, hogy nincs az a marhaság, amit nem vesznek be
A hülye jobberek mi?
Én már csak egyett nem értek Ha ezek hülye jobberek ,,- mert a jobber az hülye nem és mindent bevesz akkor miért balodalon vannak azok akiket a balodal kormányon is ellenzékben is pártol mint szegénységet ?Miért a balodalon vannak a kisemberek, a szegények a leszakadók a nehézsorsúak az élet lúzerei Miért nem a mindent bevevő hülye jobberek vannak ott Miért van az hogy a leggazdagabb megyék a legjobboldaliak? Miért van az hogy Budapesten a hülye jobberek budai gazdag kerületei a jobboldal fellegvárai Nem is értem de tényleg a sok kurva okos baller miért ugat szolidaritás után vagyis miért a másiktól várja a mannát
27.
Kokó
2011. 10. 28. 14:26
Kimitake, nem olvastad el a hsz.-t végig....Ha meg igen akkor engem igazol a válaszod...
28.
kimitake
2011. 10. 28. 14:58
27. Kokó
2011. 10. 28. 14:26
Csak tudja kedves barátom nekem a szűkebb- tágabb családom, szinte az egész baráti társaságom mindig jobbra szavazott 1990-től és oda is fog és el is fog menni szavazni Tehát mi nyugodtan beleférünk a hülye jobber kategóriájába aki úgymond mindent bevesz
Namost én megnézném ugyan hol állnak azok akik 1994-ben mint a messiást várták vissza a Hornékat hogy majd visszahozzák a 3,6-as kenyeret Meg megnézém a velünk a mindent bevevő hülye jobberekkel szemben ( tudja akik köldöknézők múltbarévedők trianonozók antimodenek haladásellenesek stb stb ismerős ugye a jobberekre agatott jelzők? ) az okos balodaliakat akik a jóléti rendszerváltás nyertesei voltak hogy éppen milyen aktuális gatyából lóg ki a seggük
29.
szerzetes
2011. 10. 28. 15:15
28. kimitake
A gond csak az, hogy a jobberek is szétszavaznak fidesz és jobbik között, ami azért nagyon nem mindegy. Egyébként a szakértelmet nem garantálja, és nem is pótolja a jobb- vagy baloldaliság, amiről ne feledkezzünk el. Szóval simán lehet, hogy a jobboldal is tovább osztódik, pl. eurokonform kereszténydemokrata irányba.
30.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 16:47
Kimitake, itt senki nincs, aki visszavárta volna a 3.60-as kenyeret. Horn sem mondott ilyet, a politikai ellenfelei mondták ezt, gúnyosan.
Azóta egyébként eltelt néhány év, úgyhogy most egészen más problémák vannak. Csak jelzem, érdekelne, mi a véleményed Szijjártó említett szerepléséről? (Remélem, sikerült érthetően fogalmaznom: nem azt kérdeztem, hogy ki ígért 3.60-as kenyeret, meg nem is azt, hogy Gyurcsány mit csinált, hanem viszonylag konkrétan, és szándékaim szerint érthetően, aziránt érdeklődtem, hogy te hogyan láttad Szijjártó tévés szereplését.)
31.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 16:48
Még sok ilyen Kimitake, és Szerzetes átáll a másik oldalra.:)
32.
varsoigyors
2011. 10. 28. 17:12
Azért azt a másik magyar beteget se hanyagoljuk el. Azt talán már sohasem tudjuk meg, hogy mire emlékeztette FSP-t az a jelenet, amikor viszont Feri nem értett a szóból. Arra a performanszra gondolok, amikor Horn Gábor belesúgta a Hír tv kamerájába a népszavazás valódi hermeneutikáját, miszerint a nép Ferit küldte el a p*csába és nem a háziorvosokat. Apropó, erről jut eszembe, éppen a héten derült ki, hogy Ferihez még mindig nem érkezet meg az üzenet. FSP ráérsz erről a magyar betegről is valami gúnyosat rettyinteni, de csak majd ha a szubjektivitásod megengedi.
33.
harunalrasid HCJD
2011. 10. 28. 17:14
hogy mije is van szijjátónak? meg-győ-ző-dé-se?
ugyan már...ahhoz gondolkodnia is kellene, hogy másképp ne fogalmazzak, eszénél kellene lennie.
de ami nincs, az nincs. van annyi pénz, amitől a pubinak is korpásodik az a művészien zselézett haja.
ami pedig orbánt illeti: állhat bárhol a fotón, akkor is súlytalan tartalékjátékos marad. ott van a nevezési listán, de játékba soha nem hívják.
mondjuk, orbánnak se mondják meg az ápolók soha, hogy nem napóleon:-)
34.
harunalrasid HCJD
2011. 10. 28. 17:17
28. kimitake
2011. 10. 28. 14:58
hát, tényleg egy hüjje jobber vagy. és mi leszel holnap?
okos jobber?
kétlem.
35.
harunalrasid HCJD
2011. 10. 28. 17:20
32. varsoigyors
2011. 10. 28. 17:12
csak vigyázz, picinyem. még a varsói gyors is lefuthat a pályáról:-)
vagy, ha nem, hívjuk matuska szilvesztert.
36.
sansz
2011. 10. 28. 17:56
25. -G&X-
Én is úgy gondolom, hogy csak valamilyen óriási cirkusz árán lehet majd elzavarni valamikor ezt a bagázst. Jó lenne minél előbb. Legyen bármiről is szó, érvelhetnek a másik táborból akármilyen logikusan, meg sem hallják, azonnal el kezdik támadni az érvelő személyét.
Egyébként az Olga műsorára visszatérve, már éppen el akartam kapcsolni az idegesítő hasbeszélő pojáca miatt, amikor Olga rákérdezett, hogy ha úgy gondolja, hogy a tömeg a régi rendszer miatt tüntetett, akkor miért nem állt be közéjük ő is. Petyát mintha leforrázták volna, levegő semmi, csak nyeldesés és szemforgatás, erre nem készült fel, majd rövid idő után folytatta a mellébeszélést. Hát azt hittem dobok egy hátast, eddig azt hittem, hogy ezt a madarat csak egy úthenger tudja megállítani. Az a szomorú, hogy még mindig vannak, akik ennek a rinocérosz bőrű f.kalapnak beveszik a dumáját.
37.
Osszián
2011. 10. 28. 18:17
Az a szomorú, hogy még mindig vannak, akik ennek a rinocérosz bőrű f.kalapnak beveszik a dumáját."
Vannak és rögtön el kezdenek gyurcsányozni. Ez a lehengerlő érv...:-))
38.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 18:39
Varsóigyors, egyszerűen nem értem, hogy jön ide Feri. Olyan vagy, mint Móricka, neked mindenről AZ jut az eszedbe.
Egyébként, az az eset nem "Ferit", hanem Horn Gábort minősítette. A szabaddemokraták, köztük H. G. erőltették a reformokat, majd, amikor lett belőlük, akkor szépen kihátráltak, mint Horn Gábor is tette. Azokról a reformokról van szó, amelyek irányukban és tartalmilag helyesek voltak, ám a fogadtatást jobban elő kellett volna készíteni.Az olyanok, mint te, népszavazást voltak képesek kierőszakolni holmi nevetséges 300 forintokért. Most már visszasírnánk az állapotot, mert láétjuk, hogy sokba van nekünk az akkori népszavazás.
39.
-G&X-
2011. 10. 28. 18:43
36 sansz
Ezekről leperegnek az észérvek, viszont ami megmarad bennük az a 3,60-as kenyér, amit sosem mondott Horn.
A fidesz mondta röhögve, hogy ja, 3.60 lesz, csak euroban. (csak mellékesen most 300 fölött az euro)
Most 400 Ft az üzemanyag, de a fidesz fanok egy kurva szót nem szólnak, és az alkotmány ellopására is tapsolnak.
De majd ha a gyerekeik 16 évesen mennek munkát keresni, vagy börtönbe egy túrórudiért, akkor majd néznek ki a fejükből.
40.
lusta
2011. 10. 28. 19:00
AOlgánál csak gyöngyszemek voltak. pubi szívbíj nélkül hatalmas nagy eredménynek aposztrofálta a 48.000 forintos rabszolga kényszermunkaszolgálatos alamizsnát. Az az ember, aki nem vette észre, hogy 2 millánál több érkezik havonta a számlájára, és akkor Kálmán Olgha kérdésére, hogy nem kellene visszafizetnie, mikor is visszamenőlegesen visszafizettetik még a pedagógusokkal is a juttatást 98%-os adóként, őszintén nem értette a kérdést, hiszen nem az ő hibájából kap ennyit. Pubi nem vette azt sem észre, hogy az ország megítélését firtató kérdésre, (Tarlós kinevezései, Dörner, Csurka) nem volt véleménye és szerinte a felcsúti kis zsebcézárnak sincs. Nem veszi észre, hogy ezzel igenis véleményt mondott. A Lajtán túliak úgy értékelik, hogy a kormányt az ilyen jellegű kinevezések, cselekedetek hidegen hagyják. ebben az országban mindent lehet csinálni és a kormány határozza meg, mi is az a minden. Ez a típusú cselekedet normális kis hazánkban.
41.
lusta
2011. 10. 28. 19:04
Emlékszem mennyit lovagolt az amerikai sajtó Clinton joggingos fotósorazatán. Az újságírók szívbaj nélkül rámuatattak, éppen milyen (kínai) gyártású szerkóban volt. Lett is magyarázkodás belőle. Itt?
Ugyan már, kit érdekel, mennyit fizet nekik az Audi? Mondom NEKIK.
42.
raptor
2011. 10. 28. 19:07
41. lusta
....és közben a mezén a Volkswagen jelvénye látható!! :-))
43.
harunalrasid HCJD
2011. 10. 28. 19:32
42. raptor
2011. 10. 28. 19:07
egykutya...ronda, kapitalista kizsákmányolók, akik az 1 millióból évekre lebontott kb.100 ezer per év munkahelyből cca. úgy 20%-nak adnak munkát...
44.
raptor
2011. 10. 28. 19:38
Rasid!
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/mellar-jovore-nemhogy-szazezer-de-tizezer-munkahely-sem-jon-letre-361319
45.
raptor
2011. 10. 28. 19:49
Figyeljünk csak!
Ez olyan szép, h a pofám leszakad!
"Bokros az önpusztító politikáról - Magyarországot leminősítés fenyegeti
A jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztés pénteken folytatódott általános vitájában Bokros Lajos európai parlamenti képviselő azt képviselte, a büdzséjavaslatban túl sok a bizonytalanság, a növekedés és a hiánycél sem teljesíthető, a Fidesz viszont arra figyelmeztetett, hogy nem szabad Magyarország hitelét rontani külföldön.".....
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bokros-az-onpusztito-politikarol-magyarorszagot-leminosites-fenyegeti-361325
Ércsük ugye?
Nem szabad rontani Magyarország hitelét!
Mert olyan marha nagy hitelünk van Orbán és Matolcsy óta!!
Röhej!! :-))))
46.
lusta
2011. 10. 28. 19:59
45. raptor
Itt speciel vitatkoznom kell. Sajnos sem Matolcsyné férje, sem a felcsúti kis zebcézár nem tud teljes erőbedobással a nemzetmentésen dolgozni. Szó szerint sorban állnak az ajtajaik előtt, sőt a kilincseket egymás kezébe adják a világ vezető közgazdászai. A Blooberg, vagy a Financial Times vezető eléemzői a főnökeiktől megróvást kaptak, hogy még egy pár perces telefonos tanácsadást sem tudnak kiharcolni a magyar vezetőktől.
A ferihegyi magángépforgalom akkora, hogy a közeli repterek kezdik átvenni a forgalmat. Erről persze nem tud szinte senki és most félek, hogy le ne csukjanak államtitok nyilvánosságra hoztala miatt.
47.
szerzetes
2011. 10. 28. 20:02
22. morpho
Megnéztem a videót, és az a véleményem, hogy bár Szíjjártó ugyan mellébeszél, de ez egy fidesz szavazó számára még belefér, tehát nem egy beégés. Kálmán Olga viszont (szokás szerint) rámenős és agresszív egy fidesz szavazó szemében, és Szíjjártó egészen jól kivágja magát még a Dörneres keresztkérdésre válaszolva is. Tehát ez a videó egy fideszest csak megerősít abban, hogy a fidesz jól csinál mindent, Kálmán Olga viszont agresszív és olykor irreleváns dolgokat kérdez. Szíjjártó például joggal gúnyolódik a millásokon, hogy csak 100 ezren vannak egymillió helyett, és hogy miért is kellene neki közösséget vállalnia pont ezzel a 100 ezer emberrel.
Ezt azért fontos tudatosítani, ha valaki fel akar építeni egy ellenzéki pártot, akkor ahhoz sokkal, de sokkal több kell ennél. Szerény véleményem szerint.
Megnéztem a millások dalát is a youtube-on, és bár nagyon jó a dal meg tényleg helyes a kislány is, de valójában csak közhelyeket puffogtat és ráadásul egy offenzív nyelvi stílusban, ami azért valljuk be elmegy az egyetemi szubkultúrában, de Mari néni nem fog olyanokra szavazni, hogy "szar" meg "kurva".
Az LMP-nek legalább annyi előnye van, hogy van mögötte némi szellemi bázis, még ha rétegpárt is.
48.
raptor
2011. 10. 28. 20:18
46. lusta
Ugyan azért vagyunk itt, h vitatkozzunk, beszélgessünk, de velem nem tudsz most vitatkozni!
De csak azért, mert egyet értünk!
Ez a két penge csávó lehetne az EU, sőt a világ megmentője, de sajnos ilyen piszlicsáré ügyekkel nem érnek rá foglalkozni!
Jöhet ide bárki tanácsot kérni! Vegyék tudomásul, h nincs!!
Harc, sőt háború van még mindig!! :-))
Egyébként tegnap még egy linket küldtem!
Megkaptad?
49.
evianna
2011. 10. 28. 20:50
Orbán ma reggeli megszólalása mindenesetre a helyzet súlyosbodását jelzi (olyan kitételekkel, hogy nem akar egymillió adósrabszolga országában élni - mondjuk, ez egyszerű: nem muszáj), úgyhogy a tanácsadói helyében én lebeszélném róla, hogy a gazdaságról nyilatkozzon.
bármit is.
főleg pedig ne adjon útmutatásokat - abból nagy lebőgések lehetnek: hvg.hu/itthon/20111028_orban_viktor_bbc_
egyébként: mire tartja a stábot?
50.
lusta
2011. 10. 28. 20:50
48. raptor
Köszönöm megkaptam a linket és már túl is estem rajta.
Egyébként a VW az Audit is birtokolja. Szóval jön itt a zsebbe a lé, a többiek meg 3 hónapig havonta 48.000 forintot kapnak. És még pofátlanul nagy sikernek könyveli el az egész rabszolgaságot. Osszián már megírta azt, amiről már régóta papolok, amit evianna valamikor már említett, hogy százezrek maradnak ellátás nélkül január elsejétől. Mindennemű ellátás nélkül. Se pénz, se egészségügyi, se semmi. Átsiklunk a közmunkaszolgálat felett, ugyanakkor a 4 órás munkával sok embert foglakloztatnak statisztikailag, de a 4 órás foglalkoztatás nem ad szolgálati időt. Tehát a jövendő nyugdíjasok száma és ellátása csökken. Már 20 év kell a nyugdíjjogosultsághoz, amibe már az oskolát sem akarják beszámítani, ugyanakkor WM nyugdíját, aki közszereplő senki sem akarja nyilvánosságra hozni, holott kb. 10 évet tudtak neki összekaparni, de ő a mi kölykünk. A többit meg üsse meg a guta.
51.
lusta
2011. 10. 28. 20:56
47. szerzetes
Tőkéletes a meglátása.
Egy hithű jobber szemében Szíjj Ártó Panama Péter nagyon tökösen viselkedett. Nem gondolkodik a miérten, a hogyanon. Ők az istenek a szemükben. Volt alkalmam egy kicsit hosszabb időt tölteni egy nagyon jó ismerősömmel, aki nagy fidexfan. Teljes mértékben leperegtek róla a kőkemény tények, számok és összefüggések, amelyek ideológiamentesek. Pedig ő diplomás és vállalkozó is. Sajnálom őt, mert inkább belegebed, de akkor is a felcsúti kis zsebcézárnak van igaza
És ő nincs egyedül.
52.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 28. 21:24
Szerzetes, egyáltalán nem jogos, hogy Szijjártó a millásokon poénkodik. Ők soha sem állították, hogy egymillian vannak. Gondolom, a név arra céloz, hogy egymillió ember kellene.
Olyan ez, mint a Fidesz név. Ha még emlékszik valaki, eredetileg annak a rövidítése: fiatal demokraták szövetsége.
Se nem fiatalok, se nem demokraták.
53.
szerzetes
2011. 10. 28. 21:32
Péter én ezt értem, de ha egy jobbik fan megnézi ezt a riportot, akkor erre azt fogja mondani, hogy na már megint összegyűlt a szadesz maradéka (jobbikos fordításban ugyanez: a pesti drogosok), mind a százezren, nem kell velük foglalkozni.
Én egészen más útját látnám most egy reális ellenzék felépítésének. Magasan kvalifikált "civil" tudósokat kellene összegyűjteni, és belőlük felépíteni egy szellemi bázist, megtámogatva egy nagyon profi kampánystábbal. A közösségi média ereje ma még véges, facebookról nem lehet választást nyerni, még ha fontos média is. Ez azért működne, mivel sem a jobbik, sem a fidesz nem tudott ilyen kört maga mögé állítani.
54.
lusta
2011. 10. 28. 22:03
Ossziánnál már kifejtettem a lengyel párhuzamot. Palikot szolgáljon itt útmutatásként. Szívósan, a megalkuvástól és a meghátrálástól mentes, mindenkihez eljutó munka kell. Nem kell szégyelleni a baloldali értékeket. A liberálist sem. Fofják szidni, fogják támadni? Persze. Ezerrel, de az eszme el kell jusson az emberekhez. palikot az egyik sajtótájékoztatójára egy műpénisszel jelent meg. Az egyik jelöltjük homoks vagyok feliratú trikóban kampányolt. A női egyenjogúságot a feministák képviselték és elmondták a véleményüket. A választások után a népszerűségük még tovább nőtt, mert a kampányuk nem ért véget és az ott képviselt értékeket tovább viszik a törvényjavaslataikban. bebizonyosodott, hogy egy papíron ennyire (95%) katolikus országban lehet kimagasló eredményt elérni az egyház helyének megmutatásával.
Szerzetesnek abban igaza van, hogy azért mögéjük állt egy profi csapat is. Anélkül ma már nem megy.
55.
medve1942
2011. 10. 28. 22:13
Azt olvastam - sajnos, nem emlékszem, hol, de normális helyen -, hogy a FIDESZ-vezetés alapvetően meg van elégedve Szíjjártóval, ugyanis nagyon hatásosnak vélik a központilag kiadott vezérgondolat kellő egyszerűsítését a tömegek számára, és szerintük Péter ebben kiváló, megéri a pénzét, hogy úgy mondjam.
56.
szerzetes
2011. 10. 28. 22:37
54. lusta
Nem értek a lengyel belpolitikához, de most nézegetem a legutóbb győztes pártot, amely liberális konzervatívnak van titulálva a wikipedián.
en.wikipedia.org/wiki/Civic_Platform
Ellenzik az abortuszt, az egyneműek házasságát, a könnyűdrogok dekriminalizálását, az eutanáziát, az őssejtkutatást. Be akarják tiltani a szerencsejátékokat is. Mellette viszont ahogy elnézem szolidaritást és szociális piacgazdaságot szeretnének.
Ez így első hallásra passzol a mélyen katolikus lengyeleknek, és itt jegyezzük meg, hogy talán egyszer eljutunk oda is, hogy az "egyház" szóról nem Horthy jut az emberek eszébe, hanem a szolidaritás.
57.
lusta
2011. 10. 28. 23:02
Az Állampolgári Platform (PO) egy olyan jobboldali párt, amelyik a rendszerváltás utáni Liberális Demokatikus Kongresszusból (KLD) alakult át. Szinte tönkre lettek verve és az akkori Demokratikus Unió (UD) felkarolta és megalakult a Szabadság Unió (UW). Na ez a párt és a Szolidaritás kormányzott 1997-2001 között. Buzek volt a kormányfő, aki most épp az Európa Parlamentben elnököl. Totális vereséget szenvedtek. Úgy, hogy egyik formáció sem jutott az alsóházba. Azóta persze nem csak a Dunán, hanem a Visztulán is igen sok víz lefolyt. Például Palikot a PO-nak volt igen emblematikus figurája. mikor kilépett a pártból, FIGYELEM!!!, lemondott a képviselői mandátumáról, de nem a politikai pályáról. Az eredményt ismerjük. Alig pár hónap alatt megverte a Baloldali Demokratikus Egyesülést (SLD).
58.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 7:24
Szerzetes53, ebben viszont egyetértünk.
59.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 7:27
Lusta, igazad van. Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne. Az, hogy az SZDSZ néhány prominense - nem mindenki! - meglehetősen ocsmányul szerepelt, még nem jelenti azt, hogy a liberális eszméket ki kellene hajítani a szemétdombra.
A Gyurcsány által alapított DK-t nem csak GYF miatt támadják, hanem azért is, mert már most látszik, hogy sok liberális értelmiségi számára vonzó lehet.
60.
Vegyi61
2011. 10. 29. 8:47
Arrongáns Antal se volt semmi, de ez a szijjártóhóhányó mellébeszélő "zseni".
61.
Vegyi61
2011. 10. 29. 8:48
59. Péter
A DK éppen ezért szimpatikus számomra.
62.
Vegyi61
2011. 10. 29. 8:57
A 4 közül, ideértve a lopottkiflizabálót is, Révész meglőttszemű Máriusz volt a legkevésbé pofátlan.
63.
Vegyi61
2011. 10. 29. 9:07
Ez a beteg az utolsókat(forintokat teszi magáévá) rúgja. Papot kell hozzá hívni. Szerzetes hol vagy?-feladni az utolsó (pénz)kenetet.
64.
Vegyi61
2011. 10. 29. 9:29
Tudomásom szerint végül is Máriusz nem lett szemtelen.
65.
Vegyi61
2011. 10. 29. 9:33
Tudomásom szerint végül is Máriusz nem lett egyik szemére sem teljesen szemtelen.
66.
Vegyi61
2011. 10. 29. 9:35
A többiek lövéstelenül is szemtelenek, sőt pofátlanok.
67.
szerzetes
2011. 10. 29. 9:55
Vegyi, szerintem ne kövesd Kunczét a Révész Máriuszozásban, ebből nem lehet jól kijönni. Sajnálatos, ami a képviselővel történt, a tetteseket a bíróság jogerősen elítélte. Vége a sztorinak.
FSP, az a gond, hogy itt "liberlizmus" címszóval valami szörnyű félreértés van, helyesebben egy bizonyos szubkultúra kisajátította magának, utána meg az SZDSZ még meg is taposta ezt a jelzőt, a többi (valódi) liberális pedig, közöttük én, kénytelen magának más jelzőket használni. Ha magamat kellene valahová besorolni, akkor "konzervatív liberális technokratának" mondanám, és engem pl. nem képvisel senki.
A Gyurcsány-párttal két baj is van. Az egyik maga Gyurcsány, függetlenül az egyébként zseniális kvalitásaitól, ezt az arcot elhasználta a média, erre már nem lehet rendes széleskörűen elfogadott pártot felépíteni. A másik baj pedig az, hogy e mögött sincs szellemi bázis.
68.
szerzetes
2011. 10. 29. 9:58
Ráadásul Révész példamutatóan viselkedik.
atv.hu/cikk/20111028_revesz_mariusz_nem_a_kozrendor_felelos_2006_ert?source=hirkereso
69.
evianna
2011. 10. 29. 11:15
szerzetes, 53:
nem kell ám ahhoz olyan nagy nekikészülés, hogy egy kormányt leváltsanak. (nem kell összehozni az ország - vagy nemzet - nagyjait, nem kell kitalálni, hogy milyen legyen az ország: nem is biztos, hogy tetszik majd neki. lám, a mostani se tetszik, pedig 8 évig készültek rá - személyesen Orbán meg legalább 1990 óta. aztán itt tartunk.)
a megfelelő helyre kell rakni az x-et, ennyi.
adott esetben: csak ne a Fidesz.
a Jobbik, számítógépes nyelven szólva, "kék halál" lenne, így hamar túl lehetne esni rajtuk, tőlük nem kell olyan nagyon félni szerintem. (ha például egy kormány miatt megszűnik a forint konvertibilitása, az nagyon megváltoztatná a megítélését.)
én azt hiszem, inkább csak az a fontos, hogy ez az orbáni, autokrata rendszer ne legyen érvényben egy olyan kormány alatt, amelyiket egy (vagy másfél) párt ad, mert akkor tök mindegy, ki van hatalmon, vissza fog élni vele. egy nagykoalícióban talán megbízhatunk. (talán.)
egyébként az 5. hsz-ben visszautaltál valami múltkori vitánkra: én nem emlékszem ilyenre, legalábbis a tüntetők pontos száma engem nem nagyon érdekel.
szerintem a hangulat a döntő, meg persze az, hogy azért ne legyen könnyű megszámolni őket, de azért itt százezres tömeg csak akkor lesz, ha már nagyon dühösek. azt meg jobb lenne elkerülni, nem?
70.
evianna
2011. 10. 29. 11:20
szerzetes, 68:
Révész undorítóan viselkedik.
és persze készíti elő, hogy majd megint kivágja a magas cé-t, ha Gyurcsány sikerül ebben az ügyben (is?) vád alá helyezni, merthogy szegény rendőrök bűnhődtek az ő vétkéért.
nagyon megfújta ezeket a keleti szél.
71.
raptor
2011. 10. 29. 12:25
Azért ne sz@rjuk már össze magunkat R.M. "jósága" miatt, mert nem a "közrendőrök" a célpontok!!
index.hu/belfold/mariusz9623/
És különben kik is a bűnösök a megverésében, akiket elítéltek?
Csak tényszerűen!!
72.
morpho
2011. 10. 29. 12:29
Tényleg, vajon Révész miért ment oda??Miközben a főnöke páncélozott BMW-vel húzott el a helyszínről! Pontosan tudták, hogy ott áll a bál! Ők tudták, nem úgy az sok szerencsétlen vidéki, akik helyismeret nélkül kóvályogtak a gyűlés után az utcákon.Révész valószínűleg szándékosan ment oda, a balhé kedvéért.Még azt is el tudom képzelni, hogy felsőbb utasításra megverette magát.(csórikám, ő vesztett a kő papír ollón Rogán és Szijjártó ellen)
Aztán be lehetett menni a parlamentbe turbánban mutogatni magát, hogy Gyurcsány utasítására hogy elbántak vele.Ha verik egymást a fradi és az újpest szurkolói az Üllői úton akkor nem célszerű közéjük sétálni és a mentelmi jogomra hivatkozni.Mondhatni értelmetlen.Kivéve, ha odaküldenek, mert mondjuk fotóriporter vagyok.Akkor viszont be kell vállalni, hogy engem is pofánvágnak és fejberúgnak. Ennyit a Révész féle kamuról.
73.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 13:15
Szerzetes, részben vitatkoznék. Gyurcsányt tényleg elhasználta a média, de ez nem őt minősíti, hanem azokat, akik ezt a karaktergyilkosságot elkövették. Maga Semjén úr dicsekedett azzal, hogy ő és Navracsics kapta a feladatot, hogy Gyurcsányt távol tartsák Orbántól, és hogy a karakterét legyilkolják. Szép, és felemelő, mondhatni polgári program és hitvallás.
Ettől még persze tény, hogy Gyurcsány, finoman fogalmazva, nem húzóerő sok ember számára. A baloldaliak közül azonban sokak számára az, és ezen emberek létszámát nem szabad alábecsülni. Ahogy meg múlik az idő, egyre többen lesznek.
Abban igazad van, hogy az SZDSZ kisajátította a liberális jelzőt. De ez sajnos így van az élet más területén is. A kokárdát, amit a barátaimmal mi már a hetvenes években is viseltünk, amikor ebből inkább baj lehetett, és nem vállveregetés, és ami 2002 után ciki lett, mert még az a látszat keletkezett, hogy fideszesek vagyunk. Vagy, mondjuk a polgári jelzőt. Ha Orbán polgár, akkor én nyilván nem vagyok az. De a dolog valójában fordítva áll, én már akkor is polgár voltam, amikor Orbán még azt hitte magáról, hogy ő egy városi gerilla.
És sorolhatnám. Vannak, akik azt hiszik, attól magyar valaki, egyetlen mondatban ötször elmondja a haza, nemzet, magyar szavakat. És vannak olyanok, például én is ilyen vagyok, akiknek nincs szükségük ilyen és hasonló külsőségekre, mert mi magunktól is tudjuk, hogy magyarok vagyunk.
74.
szerzetes
2011. 10. 29. 13:54
70. evianna + 71. raptor
Jó rendben, azt nem kellett volna hozzátennie, hogy azért barátkozik a kisemberrel, mert a nagyvadakra kell lőni. Ettől függetlenül az, hogy vádló és vádlott kibékülnek, követendő. Szakmai ártalom, elnézést.
69. evianna
Vitatkoznék azzal, hogy ne kellene nagy nekikészülés. Az elmúlt 20 évben viszonylag jól működött a protest voting, azaz elég volt démonizálni az éppen regnáló kormányt, sőt ezzel még választást is lehetett nyerni. Mostanra azonban (remélem) megváltozott a helyzet. Mivel a baloldali ellenzék már teljes mértékben képtelen ideológiát, programot, szakértőket, vagy akár csak normális arcokat felmutatni (ugye nem Szekeres Imrével akarjuk megint ijesztegetni a jónépet??), most már sokkal de sokkal nagyobbat kell ugrani ahhoz, ha komoly eredményt akar valaki elérni.
Azt nem értem, az LMP mit bénázik már.
73. fsp (szerkesztő)
Óvatosan nyilatkozom a Gyurcsány témában, mert Orbánról se gondoltam volna soha a korábbi (negatív) népszerűségi adatai alapján, hogy visszatornássza magát az élmezőnybe, és mégis. Gyurcsányban is vannak talán tartalékok. Érdekes, most már pl. én sem gondolok rá úgy, mint 2006 tájékán, amikor legszívesebben rabosítva láttam volna viszont. Talán jót tett neki egy kis hátrahúzódás.
A "liberális konzervatív" jelzőt még nem fedezték fel újra, úgyhogy reménykedjünk, hogy ilyen is lesz, Kölcsey, Deák nyomdokain.
75.
raptor
2011. 10. 29. 14:00
73. fsp (szerkesztő)
Ha Orbán polgár, akkor én nem!
És nem is akarok lenni a büdös életben soha sem!!
76.
sansz
2011. 10. 29. 14:18
74. szerzetes
"Azt nem értem, az LMP mit bénázik már."
Csak kérdezem, mit látsz te az LMP-ben? Mert sajnos én nem sokat.
77.
morpho
2011. 10. 29. 14:37
74. szerzetes
A 2012-es megszoritócsomag után, a fidesz nem nagyon fog létezni 2014-re.Még annak is örülhetnek, ha nem gyújtják rájuk a Parlamentet.Bárki megverheti őket.Az ellopott manyup pénzeket elköltötték(ebből egyszer még nagy bazmeg lesz), Matolcsi gazdaságpolitikának neveztt hazudozása megbukott, az ország a bóvli kategória előszobájában van, az állampapírokat nem veszi a kutya se és elképesztő adókat vetnek ki jövőre, hogy tartani tudják a hiányt.Az infláció elszáll, a frintárfolyam tragikus.Tökmindegy, hogy ki szerveződik és hogyan, Orbánra nem fog szavazni senki.Aki hazugsággal kerül hatalomra, az hamar megbukik.(ezt amúgy Orbán mondta, de igaza volt)
78.
szerzetes
2011. 10. 29. 14:53
77. morpho
Rendben, tételezzük fel, hogy Manyi néni is eljut ezekig a felismerésekig. (Kétlem.) És kire fog szerinted szavazni helyettük? Egy ultrawide koalára, 4K/MSZP/DK/LMP? Csodálkoznék. Ha nagyon romlik a helyzet, elindul a Jobbik felfelé (attól függően, hogy sikerül-e az ártatlan arcukat fenntartani a nyilvánosság előtt a vérszomjas elemek háttérbe szorításával).
79.
szerzetes
2011. 10. 29. 14:56
... mivel ma a Jobbik a legmarkánsabb baloldali populista párt, sokaknak tetsző szelektív rasszizmussal és nacionalizmussal megfűszerezve.
80.
menta
2011. 10. 29. 15:13
FSP, gratula!:-)
Amikor láttam Szijjártót az ATV-ben, arra gondoltam, de jó, ha te írnád meg ezt az "alakítását".
A millások cikizése az egyik aljasság volt SZP-től, mert nem csak a számukat kérdőjelezte meg, hanem a tisztességüket is.
Kálmán Olga kiváló volt, és ez megnyugtató, ugyanis az elmúlt 2 hétben mintha otthon hagyta volna a spirituszt, langyosak voltak a riportja, ellentétben korábbi önmagával.
.
81.
menta
2011. 10. 29. 15:15
88-ra:
Morpho, nehogy gond legyen a tűzgyújtás emlegetéséből!:-)))
Manapság már az is terrorista, aki le akarja mondatni Orbánt...
82.
evianna
2011. 10. 29. 15:39
menta:
aki ennyire lehetetlent akar (lemondatni Orbánt), az nem terrorista, hanem értelmi fogyatékos.
abban az egyben azt hiszem, biztosak lehetünk, hogy nem mond le, semmiképpen - inkább vesszen az ország.
83.
menta
2011. 10. 29. 16:21
Evianna, ha ilyen szövegért elítélnek embert, akkor volt kormányfő pl. megtehetné, hogy összegyűjti azokat a rögzített tévés és rádiós eseteket, amikben őt konkrétan a fidesz-kdnp tagjai elküldték.
Nem a "monnyon le" kórusra gondolok, de voltak durva szövegek bőséggel.
84.
raptor
2011. 10. 29. 17:12
82. evianna
Evianna!
Nem lehetne inkább választani?
85.
morpho
2011. 10. 29. 17:32
78. szerzetes
A Manyi néni kérdés nem túl bonyolult.A nyugdíja csökkenni fog, a falusi közértben felmennek az árak az áfaemelés miatt.Az unokáját kirakják az egyetemről, mert nem tudja kifizetni a tandíjat.A férje Józsi bácsi lerakja a trabit, mert nem tud bele üzemanyagot venni,a nagyobbik fiát Jenőt közmunkára viszik az ország másik végébe, mert a helyi autószerelő kirugta a magas minimálbér miatt, a kisebbik gyerek Vazul pedig a házát árulja, mert nem tudja kifizetni az ingatlanadót.Manyi néni itt erősen elgondolkodik, hogy tényleg a fideszre akar-e szavazni, vagy hogy akar-e valakire egyáltalán?Ami meg a jobbikot illeti.Sok igazságod van, de a legnagyobb baloldali populista párt, az nem a jobbik, hanem a fidesz.A baloldali populisták ugyanis nem nácik.
86.
propatria
2011. 10. 29. 17:34
Én nem értek egyet azokkal, akik szerint Szíjjártó ostoba. Szerintem nagyon is eszes fiú, hiszen nemcsak betanult szöveget tud jól elmondani, hanem mesterien rögtönözve tudja a partner szavait kiforgatni. Képes egyszerre azt állítani, hogy a köztársasági elnök bírálata nem jelenti a kormány bírálatát, illetve azt, hogy nagyon jó, ha a köztársasági elnök a kormánypárt bábja. És még egy arcizma sem rezdül.
Megbecsülhetetlen kincs.
87.
szerzetes
2011. 10. 29. 17:44
86. propatria
Hát hogy megbecsülhetetlen kincs, az némileg túlzás, de tény, hogy a mi kommunikációsainknak (nagy multi cég) sem az a feladatuk, hogy mélységében értsék, amit elmondanak, hanem hogy rezzenéstelen arccal mondjanak olyan jól hangzó szövegeket, amelyek ott és akkor azt a látszatot keltik, hogy mondtak valami értelmeset. :))) A mondanivalójuk érdemi tartalmát úgyis mi írjuk meg nekik, ez nem az ő feladatuk és kompetenciájuk. Némely kommunikációs viszont irtó ügyesen tudja elmondani a szövegét, és válaszolni a keresztkérdésekre akkor is, ha nem igazán érti, hogy miről van szó. :)
88.
szerzetes
2011. 10. 29. 17:49
85. morpho
Rendben, ha gründol valaki egy rendes baloldali pártot, szakmai bázissal, hiteles arcokkal, megígérem, hogy kutyabőrös klerikális reakciós létemre rá fogok szavazni Manyi nénivel egyetemben. De nem értek egyet abban, hogy pusztán a protest szavazatokra építve meg lehet nyerni egy választást. Ma már nem.
89.
raptor
2011. 10. 29. 17:57
Gyerekek!
Ezt találtam egy kommentárban!
Tud valaki németül?
Vajon ez mi lehet?? :-))
www.meduni-graz.at/psychiatrie/
90.
morpho
2011. 10. 29. 18:19
88. szerzetes
Ha nem gründolnak semmit, akkor sem fog nyerni a fidesz.Túl sokat hazudtak és túl kemény megszorítások jönnek.Maximum el fognak aprózódni a szavazatok és lesz tíz 5-8%-os párt a parlamentben.(ez amúgy nem nagy baj). Orbán is a protest szavatokkal nyert 2010-ben, miért lenne négy évvel később máshogy?Négy év nem nagy idő, elszáll, mint a pillanat.
89. raptor
Ez a klinika honlapja, nem derül ki belőle semmi.
91.
kimitake
2011. 10. 29. 18:24
88. szerzetes
2011. 10. 29. 17:49
Be ne vegye ám ezt a sületlen maszlagot amit itt nyomnak A balodali az mind a nevében is van az a balekok gyülekezete Nézze meg azokat az országrészeket amik a balekok fellegvárai voltak idáig A legszegényebb régiók Én Győr megyében élek A legjobbossabb megye .5 % alatt van a munkanélküliség Mert itt nem balekok laknak akik a mannát várják
92.
morpho
2011. 10. 29. 18:38
91. kimitake
misima, Győr-Moson-Sopronban sincs öt százalék alatt a munkanélküliség, bár kétségkívül a legalacsonyabb az országban.Azt viszont tudod, hogy a térségből már negyvenezren dolgoznak Ausztriában?Nagyrészt amúgy feketén.Ez nem fog megjelenni a magyar statisztikában.Úgyhogy a csúsztatásokkal hiába operálsz.Ennél nagyobb baj, viszont, hogy nyomod itt ezt a balekok dumát, ami végtelenül ócska.Ezek a régiók, azóta jobbikos fellegvárak amúgy..Jobbikos balekok lettek a komcsi balekokból..Hogy mik vannak???
93.
nekeresd rt.
2011. 10. 29. 18:50
89. raptor
2011. 10. 29. 17:
Azért nagyon kíváncsi lennék hogy igazából honnan származik a Viktorral kapcsolatos Grazi klinika emlegetése mert ugye illik ide az a mondás hogy nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja.
94.
kimitake
2011. 10. 29. 18:57
Az kit érdekel hányan dolgoznak Ausztriában ?
" Nem a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitásának az eredménye, hogy a nyugati határmentén fekvő Győr-Moson-Sopron megyében 5,1 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami egy százalékkal jobb a budapestinél, s ezzel a megye vezeti az országos listát – kommentálta a legfrissebb foglalkoztatási statisztikákat Rimányiné Somogyi Szilvia, a regionális munkaügyi központ vezetője."
www.nol.hu/lap/mo/20110813-a_magyar_cegek_is_nyelvtudast_kernek_a_szakmunkasoktol
Ez augusztusi adat azóta tovább csökkent
Naná hogy jobbikosok Idáig a balodaltól várták a megváltást a csodát most meg mikor a saját balekságuk miatt a szar a szájukig ér kapkodnak fűhöz fához
E van Morpho Aztán maguknak meg további jó fideszezést Aki a kormányváltástól várja a saját sorsának jobbra fordulását az balek Az is volt meg az is marad
95.
evianna
2011. 10. 29. 19:05
szerzetes,
nem a választás a lényeg, hanem a kormányzás, és ez az, ami ezeknek nem megy.
egyszerűen nem megy.
ajánlott olvasmány:
vastagbor.blog.hu/2011/10/27/kulonado_2010?utm
ezért morphóval értek egyet:
ezt ugyanis a Manyi néni sokkal jobban érti, tapasztalja, mint a magas képzettségű civil tudósok, akiknek mindenféle egyfelől-másfelől gondolataik vannak, saját ötleteik, elgondolásaik, spekulálásaik, nem utolsósorban pedig elveszíthető állásaik, pozícióik. (nem tűnt fel az a brutalitás, amellyel ez a kormány a legkisebb ellenkezést is megtorolja?)
erre pedig nem megoldás az, hogy majd valaki gründol egy pártot, majd lesznek hiteles arcok, és akkor mi majd adunk nekik meghatalmazást.
(egyelőre örüljünk, ha lesz választás a kitűzött időben, és az nem olyan lesz, hogy névvel, címmel, ujjlenyomattal lehet csak szavazni más pártra, mint a Fidesz.)
emlékezz rá: 1994-ben az ország zöme arra az utódpártra szavazott, amely a parlamentben lényegében nem csinált semmit, bocsánatkérően meghúzta magát, de a Manyi nénik bizony emlékeztek, hogy ők értettek az ország vezetéséhez, ami a feladatuk.
én azt hiszem, nem véletlen, hogy a Véleményvezérnél Bajnai a favorit.
nem egy párt, kiváló arcokkal, hanem egy ember, akiből kinézik, hogy lesz egy csapata és az dolgozni is fog.
végső soron ennyi ám a kormányzás...
96.
varsoigyors
2011. 10. 29. 19:31
Fsp: aki szerint a magyar politikai betegről nem kéne, hogy valakinek Gyurcsány jusson az eszébe. Akkor mégis ki? Hát nem ő van két napja a nol.hu címlapján elsőként kiemelve? Aztán a kérdés, mégis kik küldték el anno a p*csába Ferencet, ha nem a most az ezen a honlapon is az egykulcsos adó miatt rinyáló panelprolik. Vagy van itt valaki, aki azt állítja, hogy a böszmét a 210 000 Ft bruttó kereset, azaz, az egykulcsos adó miatt most jobbanjárók küldték volna el a p*csába háromszáz forint miatt? Gyurcsányt azok küldték el a p*csába, akik most is itt sírnak. Hogy még mindig lehet tőlük valamit várni, arra a nol.hu és FSP a legjobb példa.
97.
megvilágosodás
2011. 10. 29. 20:27
Gyerekek, segitsetek már!
Van 1 elmebeteg, aki már 5 éve mindenütt a nyomomban jár: nem tudja megemészteni, hogy feljelentettem a rendőrségen, mert vérdijat tűzött ki a fejemre, majd miután került rá derék magyar ember, ezek után a VALÓS személyi adataimmal rakja a nettre a becsmérló rágalmazásait, néha vegyitve gyilkossági ajánlatokkal.
Ez az elmebeteg itt is megtalált, nyomatja nolblogját.....ugyanúgy benne a valós nevemmel stb stb.....
A kérdésem: hogyan lehet ezt az elmebeteget az irásaival együtt eltávolitani?
Bocs az offolásért, FSP, törölheted is, csak kérlek, segitsetek, ha tudtok: gordius@citromail.hu
98.
morpho
2011. 10. 29. 20:28
94. kimitake
" Nem a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitásának az eredménye, hogy a nyugati határmentén fekvő Győr-Moson-Sopron megyében 5,1 százalékos a munkanélküliségi ráta"
Hanem mi???Ott élnek a legrátermettebb, legtehetségesebb emberek Magyarországon??A magyar nóbeldíjasok 99,99%-a Győr-Moson-Sopron megyében született, mint ez közismert..
Egyébként meg halkan megsúgom, hogy semmi köze nincs a munkaerőpiac megnyitásának ahhoz, hogy Nyugat-Magyarországon évtizedek óta Ausztriába járnak át feketén dolgozni a zemberek.A Szabolcsiak legnagyobb baleksága, hogy Ukrajna van a szomszédban!
"Aki a kormányváltástól várja a saját sorsának jobbra fordulását az balek Az is volt meg az is marad"
Na igen, csakhogy a fidesz és Orbán Viktor nem ezt igérte!Azt igérte, hogy csak meg kell őket választani és máris mindenkinek jobb lesz, mert a népnyúzó Gyurcsány kormány szétlopja az országot!Azóta máshogy süt a nap.. Itt valami azért nem stimmel, nem gondolod misima?
99.
morpho
2011. 10. 29. 20:42
96. varsoigyors
Lehet, hogy az a gond, hogy akik leszavazták a tandíjat, azok most nem értik, hogy miért vezetik be azok, akik kezdeményezték a népszavazást.Az is zavarhat néhányakat, hogy a beígért nagyarányú adócsökkentés helyett, a társadalom minden szegmense át lett baszva a palánkon.Nézted már amúgy a 2012-es adótörvényeket? Érdemes ránézni!Mindenki rosszabbul jár, még te is!Nem kicsit, nagyon!Gondolom Gyurcsány a hibás..
100.
morpho
2011. 10. 29. 20:45
Engem egyébként mint hivatásos bérrettegőt leginkább ezek a jelentéktelen tények zavarnak!Nem kicsit, nagyon!
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/29/az_imf_karjaiba_lokhet_a_kuruckodas/
101.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 22:50
Varsóigyors, meg sem próbállak lebeszélni arról, hogy a politikai betegről GYF. jusson az eszedbe. Ha neked mindenről ő jut az eszedbe, ám legyen. Mindenkinek az jut az eszébe, amit, vagy akit akar.
102.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 22:51
Megvilágosodás, segíteni nem tudok, ha csak azzal nem, hogy nem törlöm a bejegyzést.
103.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 29. 22:54
Morpho, Varsóigyors azok közé tartozik, akik még mindig azt hiszik, hogy mindenért Gyurcsány a hibás. A számuk persze egyre csökken, sok embert hosszú ideig nem lehet hülyíteni. Egy maroknyi csapat persze mindig marad a kedves vezető mellett, akik, ha saját szemükkel látják, hogy OVM felgyújtja Budapestet, akkor is azt mondják majd, hogy Gyurcsány a hibás.
Így kényelmesebb, nem kell gondolkodni.
104.
Frank1
2011. 10. 30. 6:58
A szemléltető kép Szijjártóról nagyon jó. Látszik az esetlen mozdulatán, hogy semmi köze a futballhoz, ennek ellenére a lehető legjobb szerelésben feszít, még combmelegítőt is felvett, mint a nagy menők .
105.
menta
2011. 10. 30. 7:02
Csodálkozom, hogy Szijjártót még engedi Orbán az Egyenes beszéd műsorába.
Azt remélik talán, hogy Kálmán Olga is átmegy mikrofonállványba?
106.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 30. 10:09
Menta, nem kizárt, hogy ez volt az utolsó atv-s fellépése. Ezután már csak a lakájmédiának nyilatkozik.
107.
menta
2011. 10. 30. 10:31
FSP, valójában nem lenne jó.
Havonta 1x legalább legyen vele felsöpörve a stúdió.
Egyébként emlékszem egy Kuncze Gábor sziporkára, ami arról szól, hogy ha a fideszessel felmossák a stúdiót, akkor megrázza magát és büszkén mondja, hogy: "látják ezt a nagy tisztaságot mind én csináltam".
108.
lusta
2011. 10. 30. 11:15
Szerencsére az ország 1/3-a (ugye a 2/3, az 2/3) még tud gondolkozni és értelmezni is. Szíjj Ártó Panama Péter nagy szerencséje, hogy a zemberek nem tudják hány forrásból és kiktől és miért érkezik pénz a bankszámlájára. Ezért fordulhatott elő, hogy nem vette észre a 2 milla feletti állami juttatást. Tegnap egy nagyon régen nem látott baráttal találkoztam, akinek van bizonyos rálátása a dolgok menetére. Megsúgta, 4-5 forrásból (ő ennyiről tud) érkezik a pubinak a lóvácska. Nagy ívben tesz ő mindenre és mindenkire.
109.
menta
2011. 10. 30. 12:19
Megjegyzem, nem csak azt mondta korábban Kálmán Olgának, hogy nem fizeti vissza a 2 millió felettit, hanem azt is, hogy azért nem, mert neki jár.
Ugyanekkor mondta azt is, hogy Szásztól, Járaitól, stb. azért nem kérik vissza, mert őket szeretik a zemberek.
110.
menta
2011. 10. 30. 18:31
egyenlito.blog.hu/2011/10/30/33_eves_a_fideszes_zuschlag
111.
raptor
2011. 10. 30. 19:09
110. menta
Szia Menta!
Ezek alapján több évet kellene kapnia, mint amit Zuschlag kapott!
Hiába, aki az ő kutyájuk kölke.......
112.
menta
2011. 10. 30. 19:32
Üdv. Raptor!
Még csak nem is vizsgálták.
Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.
113.
menta
2011. 10. 30. 19:37
Nevezett személy főnöke:
href.hu/x/gcvl
114.
raptor
2011. 10. 30. 21:13
113. menta
Ez az a gyorsnaszád, ugye? :-))
115.
menta
2011. 10. 31. 7:08
Magyar modell.:--)
116.
raptor
2011. 10. 31. 7:32
115. menta
Irigyel is érte minket az egész világ!!!
Mi megmutattuk!
Mert akartuk! :-))
117.
pietnik
2011. 10. 31. 10:11
Tegnap este,már pontosan nem tudom ,melyik műsorban (19H) éppen Szájártó nevű betegünk adott interjút ,na kinek?Hát Óbersovszky Petikének!Nem a szövegre figyeltem,mert az a szokásos hablaty,hanem e két díszmadár párbeszédének simaságára,nyálas voltára!Pfujj!
Mint két meztelen csiga egy vödör takonyban!
118.
menta
2011. 10. 31. 11:20
Ma az euró 305 ft a svájci frank 250 Ft
119.
Frank1
2011. 10. 31. 13:14
17. pietnik "Mint két meztelen csiga egy vödör takonyban!"
Mármint Obersovszky és Szijjártó.
Én is odatévedtem, s abban az "élményben" volt részem,hogy SZijjártó kétszer is elmondta, arra a kérdésre, ami kb. így hangzott:
- Ugye ez a kormány szeme előtt tartja a családok, a gyerekek, az emberek érdekeit?
Mire a válasz:
- Mi - nem úgy, mint az elmúlt nyolc év kormányai - kiállunk a a családok, gyerekek, emberek érdekeiért.
Szerintem Szijjártó szerepét egy hibbant papagáj sem vállalná.
120.
pietnik
2011. 10. 31. 15:57
Frank!
A szöveget nem tudtam követni,annyira iritál mindkét pasi!Csak arra tudtam figyelni,hogy SzP gördülékenyen nyomja a már innen-onnan,meg mindenhonnan ismerős nyálas szöveget,hogy képtelen voltam odafigyelni!El is kapcsoltam onnan,mert felesleges lett volna hergelni magam!Nem ér annyit az egész.
Elég volt az elején egyszer meghallgatni,és be lehet helyettesíteni mindehova,amit mondtak!
Ez áll a tüntetésre is!Tavasszal már egyszer eljátszották ezt tragikomédiát,és most,ha lekapcsoltam volna a hangot,és nem figyeltem volna SzP szájmozgását,akkor is tudtam volna ,mit mondanak!
Ez az egész olyan ,int az üveg,oda-vissza átlátszóak!És ez semmiféle hazugságban törvénytelen cselekdetükben nem zavarja őket!Majd zavarjuk mi! A büdös francba az egészet!
121.
raptor
2011. 10. 31. 16:13
"'Ez botrány' - Szijjártó Simor cégeiről
Nem érkeztek Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől a parlament költségvetési bizottságához dokumentumok arról, hogy valóban eladta off-shore cégét, és valóban hazahozta vagyonát - mondta Szijjártó Péter, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke hétfőn az MTI-nek."
Nem ez, hanem az a botrány, h pubi az alelnök!
Na, ez aztán az igazán nagy botrány!!!!
122.
fsp (szerkesztő)
2011. 10. 31. 16:38
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=486901#null
123.
menta
2011. 10. 31. 18:30
FSP, a kommentek is figyelmet érdemelnek.:-)