A magyar cunami
fsp|2011. jan. 30. 13:13|129 komment, szólj hozzá te is!
Közélet, filozófus, földrengés, hegel, heller, lázár, szijjártó
Épp a Kettős Mérce névre hallgató közszolgálati televízió műsorát néztem, amikor megmozdult alattam a föld. Már megint a filozófusok, futott át agyamon a gondolat. Cseh Tamás dala jutott az eszembe, állítsuk fejéről a talpára Hegelt, passzolj még egy cigarettát.
Az a nyavalyás Hegel a hibás, miért nem tud normálisan állni, mint a többi?
Aztán elhessegettem a gondolatot - távozz tőlem sántán, vagy ahogyan a dakotáknál mondják: kétszer nem léphetsz ugyanabba a kétharmadba. Már utáltam is Habermast, Schopenhauertől kivert a veríték, Kanttól pedig a hideg futkosott a hátamon.
Mielőtt még kezdtem volna rosszul érezni magam, megjelent a jól ismert, megnyugtató arc a képernyőn. Szijjártó Péter volt, ezúttal is őt küldték a csatatér legnehezebb terepére, mindig ő van kéznél, ha baj van.

- A szocialisták aknamunkájának a következménye ez a mostani földrengés, mondta Szijjártó. - De megnyugtatom a magyar embereket, nem ülünk fel az aljas provokációnak, a nemzeti együttműködés kormánya teszi a dolgát, és garantáljuk, hogy senki sem fog rosszabbul járni.
Ha Szijjártó valamit garantál, akkor az ember jól teszi, ha megnézi, hogy megvan-e még a pénztárcája.
- A magyar földrengés minden tekintetben megfelel az európai normáknak – folytatta a miniszterelnök szóvivője. - Más országokban is vannak földmozgások, az ottani ellenzék mégsem megy Brüsszelbe mószerolni, és nem beszél senki putyinalizálódásról. Ha netán mégis bebizonyosodna, hogy a technikai jellegű felvetéseknek van valóságalapjuk, akkor persze hajlandók vagyunk változtatni.
Valamiért Lázár János 30 milliós autója ugrott be nekem, de még mielőtt aggályosnak tarthattam volna, megnyugodtam: nem kivagyiságból, még kevésbé pazarlásnak is nevezhető herdálásból kifolyólag bérelnek neki havi 600 ezer forintért ilyen drága gépkocsit, hanem azért, mert ahogyan ő maga is mondta, ez sokkal biztonságosabb.
Sajnos, a pártoktól független MTI valamiért vonakodott kiadni a hírt, és a Kettős Mérce elnevezésű közszolgálati csatorna sem mondott semmit arról, miszerint nem csupán Heller és bandája, amúgy nemzetközi hírű és nagy tiszteletben álló tudós koponyák, nyertek el pályázati pénzeket, de Fidesz-közelinek számító, magukat jobboldalinak gondoló filozófusok is. Ráadásul, ezt a programot, még az előző Fidesz kormány indította el, akkoriban egy Pálinkás József nevű honfitársunk állt a kultusztárca élén, ő hagyta jóvá – ha netán mindez elkerülte volna a törvényességre oly kényes Budai Gyuszómuszó feljelentésügyi miniszteri biztos becses figyelmét.
Közben Szijjártó szóvivő tovább bűvölte a képernyőről a lakosságot, szemeivel szigorúan a helyes irányba nézett. Nem engedjük, hogy sértegessék a hazánkat, mondta, a kormány megvédi a magyar emberek nyugdíját, méltóságát, és becsületét.
Ne tessék minket megvédeni! - szakadt fel a sóhaj egyszerre a televízió készülékek előtt ülő emberekből! Nagy, közös felszakadás volt ez, millió torokból ömlött ki a szó egyazon pillanatban. Másnap utórezgésekről számoltak be a lapok, de pánik szerencsére nem tört ki, mert a folyamatosan képernyő-közelben tartózkodó Szijjártó közölte: a kormány a helyén van, és senki sem fog rosszul járni.
Lázár János biztosan nem.
Hozzászólások
Eddig 129 komment érkezett (
)
1.
Egyenlítő Tamás
2011. 01. 30. 13:26
Látni kell az összefüggéseket, hogy ki a felelős:
a7.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash1/hs888.ash1/179637_1283761590659_1728712463_509264_2985144_n.jpg
:-).
2.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 13:58
nagyon előnytelen ez a fotó, péter!
lázár pinocchio-effektusban szenved - egyre hosszabb az orra - szijjártó homlokán meg egyre több pattanás ütközik ki.
hiába, az elfojtott vágyak előbb-utóbb a felszínre törnek!
állítólag láttak neves szocialistákat, akik izzadtan, földtől koszosan jöttek fel az aknából, ahol a földrengés ügyében munkálkodtak.
sőt, egyesek tudni vélik, hogy brüsszelben a szocialista eu-képviselők stopperórával a kezükben álltak a folyosón, hogy adott - szeizmukus - jelre berohanjanak mószerolni az illetékesekhez!
ami a fidesznyik filozófusokat illeti, csak a rutin dolgozik: a mi filozófusunk jó filozófus, a tiétek meg nem.
ilyen egyszerű:-)
3.
herics
2011. 01. 30. 14:14
www.origo.hu/uzletinegyed/20110128-interju-demjan-sandorral-gazdasagpolitikarol-nyugdijrol-kulonadorol.html
Demján szerint sokkal hamarabb kellettek volna reformok ami tény csak azt felejti hozzátenni, hogy amikor Hornék a Bokros csomaggal elkezdték a Fidesz óriási lármát csapott, majd a Fidesznek a kormányzaton esze ágában sem volt reformokat bevezetni, aztán amikor a szocik különösen Gyurcsány a leglightosabb reformokkal próbálkoztak a Fidesz megint óriási lármát, utcai cirkuszt, népszavazást indukált. És most kormányzaton újra csak esze ágában sincs valódi reformokkal előállni, még a szárnyvonalakat is visszahozta had legyen minél nagyobb vesztesége az államnak.
4.
pöszméker
2011. 01. 30. 14:17
Itthon biztosan mindenért a szocik, és Gyurcsány a felelős.
No, de ki vitte ki a fülkeforradalom lángját Egyiptomba a múlt héten ?
5.
-G&X-
2011. 01. 30. 14:36
Ne bántsátok Lázár elvtársat.
Ő egy igen szerény vidéki ember.
Mert ennyi pénzért Rolls-Royce Phantom-ot is bérelhetett volna, ami még biztonságosabb, de a buta parasztja arról még nem hallott...
6.
-G&X-
2011. 01. 30. 14:41
Erre gondoltam tegnap én is magamnál :-)
A jobboldali lakájfilozófusok is kaptak pénzeket szépen, csak arról elfeledkezett a Magyar Nemzet. Mintahogy arról is, hogy ezt az egész pályázatos-kutatósdit még 2000-ben vezette be Pálinkás József, aki akkor még államtitkár volt, most az MTA elnöke.
Az a Fritz Tamás is kapott 41 milliót még 2001-ben aki 2009-ben tüntetést szervezett a z Mszp kormány ellen. Gondolom most már be is adta az új pályázatát.
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=131399
Érdemes elolvasni, mert olyanokat mondott akkor, ami ma aktuális.
Nem kicsit, nagyon...
7.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 14:47
T -G&X- , nekem nem a Magyar Nemzettel van a fő bajom. Nyilvánvalóan pártsajtó, azt ír, amit a megrendelői jónak látnak. És ha a gazda úgy látja jónak, hogy a hívei csak a valóság egy szeletét lássák, lelkük rajta.
Sokkal súlyosabb a helyzet a köztévé, közrádió, közhírügynökség esetében: ezek ma ugyanúgy viselkednek, mintha a Fidesz pártsajtója lennének.
8.
Osszián
2011. 01. 30. 14:51
4.
Prikezsia.
Kolompár Orbán használta ezt a kifejezést, megjegyeztem, azt jelent cigányul: vészt hozó.
Borzasztó, de az ember szinte babonás lesz: ahová ez az ember beteszi a lábát, ott valami viszály, békétlenség, megosztottság, kisebb vagy nagyobb mértékű természeti csapás okvetlenül felüti a fejét, a véletlenek különös összejátszásaképpen.
Belvíz, árvíz, erdélyi magyarok megosztása, szlovákiai magyarok megosztása, itthonról nem is beszélek, iszap önt el egy sereg falut, megint belvíz itthon, aztán a legnagyobb ramazurit generálja, ami eddig valaha volt az Európai parlamentben, pihentetőül elmegy Mubarakhoz, egy kis piramisnézésre meg napozni - egyből kitör a forradalom.
Hazajön: földrengés.
Mi jöhet még?
9.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 14:54
Még annyit a kettős mércéről, itt van egy távolról sem teljes, ám annál beszédesebb lista azokról a Fideszes vezetőkről i.. az első Orbán-kormányban ténykedő tagokról, akiknek valaha közük volt az állampárthoz. Jó komcsizást!
> Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
> > Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
> > Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
> > Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
> > Pintér Sándor : MSZMP titkár,
> > Boross Péter : MSZMP tag,
> > Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
> > Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
> > Pozsgay Imre MSZMP KB tag, a Társadalmi Szemle (az MSZMP országos központi ideológiai folyóirata) főszerkesztője, később a Hazafias Népfornt országos elnöke, stb.
> > Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
> > Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
> > Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
> > Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
> > Balogh Gyula : MSZMP tag,
> > Szita Károly : III/III együttműködő,
> > Mikola István - Hazafias Népfront,
> > Fónagy János : MSZMP tag,
> > Vonza András : MSZMP tag,
> > Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
> > Varga Mihály : KISZ titkár,
> > Deutsch Tamás : KISZ titkár,
> > Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkár
> > Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.
10.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 14:55
Osszián,
ahova lép, ott fű nem terem.:)
11.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 14:57
8. Osszián
2011. 01. 30. 14:51
reichstag.
ott van gyurcsány dimitrovnak, ha már másképpen nem megy.
12.
menta
2011. 01. 30. 14:57
“A hitelét vesztett MSZP-re és annak szavahihetetlen elnökére Brüsszelben senki sem kíváncsi” - jelentette ki Szijjártó Péter fideszes szóvivő 2007 novemberében.
“Ismertté vált az az anyag, amit a szocialisták állítottak össze még Orbán Viktor meghallgatása előtt és küldtek szét a szocialista képviselőknek az Európai Parlamentben, ami napnál világosabban jelzi, hogy ők állnak az egész lejárató kampány mögött” - közölte Kósa Lajos szerdai sajtótájékoztatóján, egy nappal azután, hogy a Fidesz alelnöke annak a meglátásának adott hangot: a médiatörvénnyel kapcsolatos "hajcihő" a szocialisták szervezése alapján indult az ország ellen.
Nincs itt valami ellentmondás???
Vagy kettős mércééknél ez a logika?
13.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 14:58
mondom én, ezek mind jó komcsik, mert az ő komcsijaik:-)
14.
evalajos
2011. 01. 30. 14:58
+++
Jobb a jóba beledögleni, mint a rosszba, nem igaz?
15.
menta
2011. 01. 30. 15:00
Kalifa, itt van egy originál Dimitrov.:-)))
4.bp.blogspot.com/_-0bww9UGVx4/TIHRwclLnjI/AAAAAAAAFZ4/K2wLY6zMbyI/s1600/georgi+dimitrov2.jpg
16.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 15:01
menta, szijjártó akkor nem tudott semmit ennek igazolására felhozni, kósa meg most nem tud semmit dokumentálni.
a két semmi közt igazán nincs ellentmondás:-)
17.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 15:03
menta, fene az ízlésedet:-)
persze, az is lehet, hogy a fazon a következő pillanatban kinyújtotta mindkét ökle hüvelykujját: na, ezt kapjátok be:-)))
18.
menta
2011. 01. 30. 15:09
Jóvanna Kalifa!:-)
Haladok a korral.
Úly heje sírási szabájok szer int.
Azé néztem ully Dimi trovot
:-))
19.
izomagyu
2011. 01. 30. 15:13
7. fsp!
aki köztévét néz, az megérdemli
20.
menta
2011. 01. 30. 15:14
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták utolsó leheletükig képviselik a milliárdosok érdekeit. Az MSZP ugyanis azt javasolja, hogy a kormány egy hónappal hosszabbítsa meg a magán-nyugdíjpénztári tagság melletti nyilatkozat határidejét.
www.mno.hu/portal/762699
Ez tényleg ilyen h.lye, vagy csak minket néz annak?
21.
ÉrtelMisi
2011. 01. 30. 15:15
FSP! Nem értem, hogy a kettős mérce miatt miért nem fanyalogtál, amikor Verebes hörgő hangon, s közszolg állatian alákérdezett a cserébe (fiának) kapott 10 milliós támogatásért a BKV szóvivőjének :)
Miért most jut eszedbe?
Lakat T. Károly talán független volt, vagy Orosz József? Olyan szépen a szánkba adták, hogy az mszp mit gondol, s mit szeretne, hogy gondoljunk.
Akkoriban valahogy eszedbe sem jutott a kettős mérce.
Bele sem gondolok, hogy biztos cenzúráztak, s hallgatnod kellett :)
22.
menta
2011. 01. 30. 15:27
2006. október 12-én, kedden a Fidesz által rendezett és napi rendszerességgel megtartott Kossuth téri tömeggyűlések ügyeletes szónoka Semjén Zsolt, a KDNP elnöke volt. Semjén aznap nemcsak Gyurcsánnyal foglalkozott, amúgy kötelezően, hanem – kedvében járva a tőle néhány méterre médiaszemélyiségeket „akasztgató” „forradalmároknak” – bejelentette, hogy a KDNP és a Fidesz képviselői addig nem vendégeskednek a köztévé piacvezető reggeli műsorában, a Nap-keltében, amíg e sorok írója és egy másik műsorvezető, nevezetesen Orosz József ott tevékenykedik. Semjén azzal érvelt, hogy mi ketten „agitprop tevékenységet” folytatunk.
23.
ahonfia
2011. 01. 30. 15:43
Már írta, s Erlauer helyeselt, hogy hívjuk be kormánynak az IMF-t. Nem kell itt lacaf@százni mindenféle lakájokkal, ök tudják a legjobban, hogyan kell kifosztani bennünket.
Éljen az IMF! Kahnt miniszterelnöknek! Le a jogainkkal! Érdekeinket vigye el a kánya!
24.
herics
2011. 01. 30. 15:54
23. f@szonfia
te (Ti) tényleg nem értitek, hogy nincs magyar kapitalizmus amiben az előnyökre így többek között a külföldi EU-s pénzekre, a külföldi tőkére igent az IMF, EU, NATO (stb) kötelezettségekre nem-t lehet mondani?
25.
cconn
2011. 01. 30. 16:21
Jellemző a magyar emberekre, hogy akkor tud a legjobban röhögni magán, akkor a leghumorosabb, ha nagy a baj.
Lásd az 50-es évektől kezdődően a magyar kabaré műfaját.
Ez az írás is megnevettetett, pedig tényleg baj van. A legnagyobbak egyike, hogy az ország 2/3-a elvesztette a humorérzékét.
Nem baj. Mi többet nevetünk, tovább élünk. Túléljük ezt a bandát.
26.
herics
2011. 01. 30. 16:23
hirszerzo.hu/profit/20110130_aram_gaz_aremeles
2006. "ha a komrány úgy akar
27.
herics
2011. 01. 30. 16:26
hirszerzo.hu/profit/20110130_aram_gaz_aremeles
Fidesz 2006. "ha a kormány úgy akarja nincs sem gáz, sem üzemanyagáremelés"
mostanság a kormány úgy látszik akarja az áremelést, hisz ez (is) a zemberek akaratát tükrözi :)
28.
pöszméker
2011. 01. 30. 16:29
ÉrtelMisi !
Te csak azokra tudsz hivatkozni, mert...
Csak egy mondatban, hogy Ti miben vagytok különbek????????
29.
harunalrasid HCJD
2011. 01. 30. 16:32
menta
2011. 01. 30. 15:14
ez most komoly?
kezdem azt hinni, hogy ennek a szijjártó gyereknek valami nagyon kisimulhattak az agytekervényei, mert ha ezt komolyan gondolja, ráadásul el is hiszi, akkor ez hülyébb, mint a sok évi átlag!
azt a rengeteg milliárdost, aki a magánnyugdíj pénztárakban van!
ez a hülyegyerek lassan már közveszélyes!
30.
cconn
2011. 01. 30. 16:34
Osszián fejtette ki a vészhozó kifejezés értelmét.
Kicsit tovább gondolva örülni kell, hogy a "pártunk és államunk" felkent vezetőjének ilyen hatalmas ráhatása van a világ és a természet jelenségeire, hiszen jobba a borzasztó vég, mint a borzalom vég nélkül.
31.
Danton-Acsády
2011. 01. 30. 16:40
A jelek szerint az EU - elnökséget is Gyurcsányék intézték Orbánnak ...
Cohn-Bendit nagy szeretettel várja :)))))
Tőle hozhatja a Szalai Annamarit is ...
32.
Danton-Acsády
2011. 01. 30. 16:44
Az még hagyján , hogy a filozófusok ...!
Szíjjártóékat nézve : jó , hogy a buszjegyet nem támadja a Magyar Nemzet ! ti . : gyűlölik azt , amit nem értenek ...
33.
Danton-Acsády
2011. 01. 30. 16:50
29-re : Rasid , tudod , a Szíjjártó egy karizmatikus népszónok , egy igazi Cipolla ...
34.
menta
2011. 01. 30. 16:50
Danton, remélem a kormányzást is gyűlölik.
Mert ahhoz sem értenek.
:-)
35.
Osszián
2011. 01. 30. 16:52
Conn, hát nekem csak az Orbán jutott az eszembe. Nem a Zorbán, hanem a Kolompár Orbán. Hogy hogy is volt azzal a prikezsiával, amit anno annyit emlegetett, meg mit is jelentett.
Nos, a gárdára értette. Prikezsia szó cigány nyelven annyit jelent, hogy szerencsétlenséget hozó, vészt hozó.
Én azonban felvilágosult malaca vagyok Orbán óljának, és tudom, hogy az a sok szerencsétlenség, forradalom, és egyéb vész a véletlenek furcsa összjátéka.
Most még filozófusnőnk kéne ide, aki megmagyarázná, hogy nincsenek véletlenek...
36.
Osszián
2011. 01. 30. 16:53
33.
Szíjjártó egy pöcs.
37.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 16:54
izomagyú19, egyfelől igazad van. Másrészt oedig az a helyzet, hogy az adófizetők pénzén nem kellene egy nézhetetlen tévét fenntartani. Hanem olyat kellene, amelyből lehet tájékozódni.
38.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 16:56
Értelmisi21,én is hallottam erről a történetről, de konkrétan nem láttam ilyen műsort. Mit kérdezett Verebes konkrétan a BKV-tól?
39.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 16:58
Ahonfia23, látom,lelkes vagy, de én nem tartom jó ötletnek. Az IMF legyen IMF, a magyar kormány pedig magyar kormány, és ne egy párt kormánya.,
40.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 17:01
Herics, ezek a gázosok és áramosok nem értenek a gazdasághoz. Ők csak cégvezetők, honnan ismernék a gazdasági folyamatokat?
:)
41.
lord
2011. 01. 30. 17:27
Nyomtam volna egy pluszt, de a gép nem fogadta be.
42.
feco61
2011. 01. 30. 17:50
Nekem Szijjártóról mindig Mr Bean repülőtéri jelenete jut eszembe. (Az Igazi katasztrófafilm "fegyveres" jelenete )
- Szed Ön gyógyszert vagy más tudat módósító szert?
- Nem
- Pedig lehet, hogy az használna.
43.
Bigfater
2011. 01. 30. 17:56
fsp, kösz! Jól szórakoztam! :)
44.
Bigfater
2011. 01. 30. 17:59
36. Osszián
Bosszantó egy figura, de megbocsátható neki, hiszen lassan de biztosan sírba viszi a FIDESZ-t.
45.
Marijja
2011. 01. 30. 18:01
Lord, akkor majd én, hátha nekem sikerül.
46.
menta
2011. 01. 30. 18:07
42. feco61
2011. 01. 30. 17:50
:DDDDDDD
47.
morpho
2011. 01. 30. 18:13
Azért Török Zsoltnak sem kell a szomszédba mennie egy csipet populizmusért.Olyan, mintha Szijjártó egy évvel ezelőtti dumáját idézné szószerint.Nem vagyok meggyőződve, hogy ez lenne a szociknak a helyes út.Főleg ez a "ne az emberekkel fizetessék meg" duma.Akkor kivel, tessék mondani?Az már nem mindegy, hogy a szegények, vagy a gazdagok fizetnek, de hogy az emberek, az tuti.Na mindegy, rossz kedvem lett..
nol.hu/belfold/__nepnyuzo__gyuloletkelto_orban-kormany__
48.
menta
2011. 01. 30. 19:06
Mit olvasok:
"Almássy Kornél, az FKF Zrt. közútfenntartási ágazati igazgatója"
Ezt a posztot kapta Almássy, hogy Dávid Ibolyát segítsen eltüntetni?
49.
Bigfater
2011. 01. 30. 19:08
Az LMP szóvivője szerint a kormány felelőtlen energiapolitikája miatt nem tudjuk kihasználni a rengésekben rejlő ingyen energiát. márpedig a médiatörvény helyett kétharmaddal, biztosan lehetne a földrengést hasznosítani, pl. szitálás és rostáláskor a drága villamos energia kiváltására.
50.
tark
2011. 01. 30. 19:31
:) +
51.
herics
2011. 01. 30. 19:46
fenteslent.blog.hu/2011/01/30/orban_egyiptomban
52.
herics
2011. 01. 30. 20:11
48. menta
Almássy ritka "magas" állás jutalmához képest a többi ex MDF-es áruló (Lezsák, Demeter, Manninger) sokkal ügyesebben zabálta Vitya kezéből a perecet.
53.
4elefánt
2011. 01. 30. 20:31
Tényleg akkora az orra mind a kettőnek, hogy a fagyis külön is sírva töltené meg tölcsérként!:)))
51-re herics!
Még üzengetett is, hogy milyen tuskó volt az egyik elődje, meg hogy helyre kell állítani az arabokkal a jóviszonyt, maholnap meg má csak Lukasenka marad akivel fényképezik..:)
54.
herics
2011. 01. 30. 20:47
53
Szegény Vitya kihullani látszik arab barátja Hoszni, Lukasenko sem valami bombaformában veri népét, Berlusconi a kiskorú lányokkal van elfoglalva, így aztán Orbán marad lassan e világban az egyetlen saját országát rendre megerőszakoló mészáros
55.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 21:06
A pécsi püspökség viselt dolgairól sem nagyon olvasni a Magyar Nemzetben. Pedig biztosan tudnának egy tényfeltárót rittyenteni!
56.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 21:09
Kósa lányának külön kategóriát kreáltak Debrecenben, aranyérmes lett.
basahalom.blog.hu/2011/01/30/hazai_palya_4
57.
Hmmmm
2011. 01. 30. 21:23
56. fsp (szerkesztő)
ezt kósa apuka elintézheti debrecenben, de nem fog majd sikerülni nemzetközi versenyen.
akkor szegény kislánynak kudarcélményei lesznek.
58.
raptor
2011. 01. 30. 21:32
+
59.
menta
2011. 01. 30. 21:39
FSP, Borkai lánya meg majdnem az Anna bál szépe lett...
60.
herics
2011. 01. 30. 21:56
56.
Hát egy gauleiternek (különösen egy civisnek) ennyi protekció kijár :(
61.
menta
2011. 01. 30. 22:03
Herics, még sokaknak kijár, pl. a Vitézy klán ifjainak, aztán a Konrát lánynak, a Schmitt unokaöcsnek, stb....
:(
62.
yankari
2011. 01. 30. 22:07
49. Bigfater
szitálás és rostálás?
az megy a kormánypártnak energiafelhasználás nélkül is...zsigerből
63.
yankari
2011. 01. 30. 22:11
61. menta
ezen nem kell csodálkoznunk.
gyorsan, de biztosan kiépül az uralkodóház.
64.
Frank
2011. 01. 31. 4:35
Re: 1. ÉrtelMisi
2011. 01. 30. 15:15
"Miért most jut eszedbe?
Lakat T. Károly talán független volt, vagy Orosz József? Olyan szépen a szánkba adták, hogy az mszp mit gondol, s mit szeretne, hogy gondoljunk."
**********************
Megértelek, hogy amit a NapTV - egyébként kitűnő - szerkesztői a szádba adtak, azt legszívesebben kiköpted.
Csak én furcsállom a gusztisodat, hogy amit ez a két, fényképpel is illusztrált fidesznyik a szádba ad nap, mint nap, azt boldogan szopogatod.....
65.
raptor
2011. 01. 31. 5:21
Utolsó nap!!
m.blog.hu/or/orulunkvincent/image/mennyi2.gif
66.
morpho
2011. 01. 31. 6:15
raptor
Én már maradtam.Így jártunk.
67.
raptor
2011. 01. 31. 6:18
66. morpho
Szerintem jobban jártál!
68.
menta
2011. 01. 31. 6:25
Jó reggelt!
Raptor, erre gondoltál?
hirszerzo.hu/profit/20110128_otp_magannyugdijpenztar_maradas
69.
menta
2011. 01. 31. 6:28
Egyébként az OTP-vel tele a hócipőm.
Undorító, ahogy Csányi dörgölőzik Orbánhoz.
A manyup tagok érdekeit le...va nyal nrki.
70.
menta
2011. 01. 31. 6:31
Orbán-bérkalkulátor
www.fn.hu/ado/20100616/orban_kalkulator_mennyit_kap_kezhez/
71.
morpho
2011. 01. 31. 6:32
Szerintem is.Mondjuk nem vagyok hülye, hogy milliókat ajándékozzak az államnak, mint tudatlan és megzsarolt honfitársaim milliói.Érdekes különben, hogy akit megzsaroltak, az miért nem gondol bele abba, hogy előbb-utóbb minden kormány megbukik egyszer.Azt meg végképp nem értem, hogy mit nem lehet felfogni azon, hogy a saját számlán eddig nyomon követhető befizetések elvesznek a semmibe.Soha nem fognak látni belőle egy fillért sem.Ha az AB, vagy az Eu bíróság megsemmisíti ezt a nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényt, akkor sem lehet már úgy visszatölteni a számlákat, ahogy korábban álltak.Aki nem nyilatkozik a maradásról, az mindenképp veszít.Azt meg inkább hagyjuk, hogy az állam mennyi nyugdíjat fog fizetni húsz, harminc év múlva, ha fog valamit egyáltalán.
72.
raptor
2011. 01. 31. 6:35
68. menta
Szia menta!
Igen!! :-(
73.
raptor
2011. 01. 31. 6:44
Demján oligarcha úr megnyilatkozott!
"A nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban Demján úgy vélekedett: Nem a mostani és az előző kormány hibája, hogy a nyugdíjrendszer drága és fenntarthatatlan, az az elmúlt 40-50 év öröksége. Teljesen mindegy, hogy állami vagy tőkefedezeti pénztárakon alapul a nyugdíjrendszer, a lényeg, hogy aki dolgozott, az tisztességes nyugdíjat kapjon"
Nofene! Mégsem Gyurcsány a hibás??
74.
menta
2011. 01. 31. 6:46
Ez sem semmi....
hirszerzo.hu/belfold/20110124_edeleny_haboru_molnar_oszkar?s=hl
75.
menta
2011. 01. 31. 6:47
Demján ezt elszúrta, kap érte Orbántól!:-))))
76.
Danton-Acsády
2011. 01. 31. 7:02
Én is maradtam....Az azért jellemző , hogy az OTP , akinél mnyp.-tag vagyok, nem nagyon kapacitált a maradásra (erről írtam is itt régebben ) ...remélem , Csányi azért nem annyira fidesznyik , hogy élő példát akarjon szolgáltatni a nyugdíjat eltékozló gonosz kapitalistára ...
77.
Danton-Acsády
2011. 01. 31. 7:12
71-re : Morpho , az átlagember azt sem tudja , miről van szó ....A közszolgálati (?) médiából ugyan nem is tudja meg ...Persze , az ember ne restelljen tájékozódni , de kinek van erre ideje , és , egyre inkább , pénze ? A (mesterséges) nyomorban tartott északmagyarországiak pl. azt számolgatják mostanában , hogyan jöjjenek ki az új adókkal csökkentett fizetésükből ...(tapasztalat)
78.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 31. 7:12
Menta59: csak majdnem? Akkor ez valami szabotázs lehet. Lehet, hogy már nyomoznak az elkövetők után.
79.
4elefánt
2011. 01. 31. 8:45
77-re Danton-Acsády!
Borsodnak, úgy kellet az a két árvíz, mint a prérinek a tűz a megújuláshoz!
Befektetők hiányában, az újáépítési segélyek és biztosítási kifizetések jelentik a munkahelyeket, és a infrastruktúra megújítása is szükséges!
A témánál maradva ide is kellett egy cunamiszerű pusztítás, igaz amit a politikusok művelnek az sem kissebb horderejű!
80.
Emese álma
2011. 01. 31. 9:36
" A szocialisták aknamunkájának a következménye ez a mostani földrengés,
mondta Szijjártó. "
Természetesen ilyen marhaság nem volt. És legyinthetnénk, ugyan ki lenne képes egy földrengésért politikai ellenfeleit hibáztatni.
Hát tessék. A mai balliberális pártsajtóban, a volt kormányszóvivő, kommunikációs tanácsadó és gyurcsány-blogger:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=389337
81.
Emese álma
2011. 01. 31. 9:41
9. fsp (szerkesztő)
Még annyit a kettős mércéről, itt van egy távolról sem teljes, ám annál beszédesebb lista azokról a Fideszes vezetőkről i.. az első Orbán-kormányban ténykedő tagokról, akiknek valaha közük volt az állampárthoz. Jó komcsizást!"
Csak belenézve is vakít ebből a listából a sok kényszeredett hazugság.
Szegény Schmitt Pál -tól ": MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója" -szegény, nem is tudta máig hogy Kádár, Moszkva, Buda elvtárs hozzáképest kismiska volt..
egész az Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkárig " tipusú stabilan mindig bebukott hazugságokig.
82.
Kosaras
2011. 01. 31. 10:28
81. Emese álma !
Az a legegyszerűbb, hogy amit nem akarsz, azt nem hiszed el. Nem kell magyarázkodni...
Az ilyen hülyékre épít és számít a fidesz ...
Volt-e KISZ akkor, amikor OV gimnazista volt? Szerintem volt. El tudod-e képzelni, hogy az osztályban más lett volna a KISZ titkár, mint a hatalommániás Vitya?
83.
Kosaras
2011. 01. 31. 10:56
81. Emese álma !
Ha Szijjártó kiadja a jelszót, hogy a hó fekete, akkor az neked is fekete... Ez ilyen egyszerű, mondhatnám: primitív ....
84.
gétébé
2011. 01. 31. 11:07
....."a kormány a helyén van".... ezt nem lehetne valahogyan elrendezni és a helyére tenni úgy istenigazából?
Más. Volt egy mediterrán nagyhercegségnek egy híres hercegnéje, aki képes volt egy pöködelem vacak kis Peugeot - val mászkálni. Félek belegondolni mekkora király lehet ez a Lázár alak. Vagy csak simán tahó?
85.
ahonfia
2011. 01. 31. 11:54
24. herics
2011. 01. 30. 15:54,
Nem is kapitalizmust akarok én.
Bár azon belül is vannak fokozatok. Az ingyen kurválkodást - tehát az IMF és társainak minket odaadó lefekvést - már kapitalizmusnak se lehet nevezni.
Egy kis ellállással feljebb srófolni az árat, már az is mi érdekünk. S nem az IMF-é.
86.
ahonfia
2011. 01. 31. 11:59
39. fsp (szerkesztő)
2011. 01. 30. 16:58, ez csak a színházi játékszabályok megváltoztatásával lenne lehetséges.
De még mindíg csak az a színház lenne, amiben leszerepeltetek.
Demokrácia, az valami más dolog lenne a nép hatalmával. Nem lehetne kapitalizmus, s az IMF is a javunkat, s nem a javainkat akarná.
87.
zsati
2011. 01. 31. 12:24
+
88.
la liberté
2011. 01. 31. 12:29
Lassan már a TV készülékből is feltör a sóhaj...
Én már csak arra várok, hogy kilökje magából szijjártót budaigyulástól lázárjánosostól...
Ami a komcsizást illeti, ideje felfigyelni rá: kizárólag a komcsik komcsiznak. Úgyhogy jól nézzék meg magukat a tükörbe (ha merik), mert magukról beszélnek.
89.
ronagyuri
2011. 01. 31. 12:48
82. Kosaras
Tévedsz! Nem az osztálnyanka, hanem az iskolának volt a KISZ titkára, pontosabban az un. szervezőtitkára, aki a mozgalmi életéret és az ideológiáért felelt!!!
90.
lusta
2011. 01. 31. 13:07
7. fsp (szerkesztő)
Miért? Nem az?
91.
herics
2011. 01. 31. 13:11
85
értsd meg nincs különút, sem magyar út, sem orbáni út még akkor sincs ha lenne rá igény, mert az nem megy mint mondottam, hogy többek között a vissza nem térítendő EU pénzek jöhetnek, a közös kötelezettségek (benne többek között a különadó, a sajtószabadság) az meg nem. Az IMF-ből is ki lehet lépni, de ha benne vagyunk akkor nincs más, mint annak szabályait elfogadni. A NATO-nak is ajtót lehet mutatni és akkor nem kell radart (az ő pénzükből) építeni, de ha benne maradunk akkor kuss a nevünk. Értsd már meg ez az ország (is) nem képes önfenntartó lenni, nem képes elsősorban az európai államok szövetsége nélkül sem katonai, sem politikai-gazdasági téren működni, azaz nincs izolált mindenkitől különálló (azt csinálunk amit akarunk) Magyarország, de még egy nagyhatalom sem tehet azt amit akar. Fura módon azok vannak kiakadva a mostani kapitalizmuson akik az átkoson is ki voltak, egyszerűen azt sem képesek megérteni, hogy adott geopolitikai környezetben különösen egy ekkora ország csak addig nyújtózkodhat ameddig a takarója ér és nem tovább.
92.
Frank
2011. 01. 31. 13:19
A mellékelt kép azt hivatott bizonyítani, hogy a "mi" Vityánk nemcsak a disznóól kiganajazásához ért.
www.hocipo.hu/images/stories/cimlapkepek/cover_nagy/cover_2011_02.jpg
A kép rejtett üzenete: így járnak az ellenfelek is, nevezetesen mszp, lmp.
93.
menta
2011. 01. 31. 13:23
Schmitt és Orbán előtt mutatják be a Grosics filmet - 12:52
Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében jövő hétfőn a Millenáris Parkban lesz a díszvetítése az Aranycsapat legendás labdarúgójáról, Grosics Gyuláról szóló dokumentumfilmnek.
Mellesleg Grosics a goj motorosok egyesületének tiszteletbeli vezetőségi tagja
94.
menta
2011. 01. 31. 13:59
Orbán:
""Soros elnökként éppen az az egyik legnehezebb feladatom, hogy miközben politikákat vitatunk meg, mindez ne vezessen oda, hogy a következő hét év pénzügyi perspektívájáról szóló vita túl hamar megkezdődjön" - mondta a kormányfő. Hozzátette: ugyanakkor ő is érzi, hogy "már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába"."
Valaki mondja meg már neki, hogy nem ő a soros elnök, hanem Magyarország!!!!!!!!!!!
95.
raptor
2011. 01. 31. 14:18
94.menta
...... "már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába".
Orbán "Úr"?
A tenyerünk nem azért viszket, hogy a vitába szeretnénk bele csapni!!
Máshova!! :-DD
96.
Hegyi
2011. 01. 31. 14:35
Megtudtam,mert figyeltem amikor két jó nyilas összehajolt a kamera előtt,két filozófus
volt az emberiség történetében..Első pediglen a zseniális antiszemita Szabó Dezső,
második a mögötte alig lemaradó Német László.Erről győzött meg engem tegnap
"István bátyám" ( aki Csur.Nem fogom őt becézni,legyen bár neked Csurka) és a nem
kevésbé nyilas,frissen tán-Csics díjas Ötösszámú Bayer úr. Atöbbi smafu,vagy zsidó.
Hol lessz már 20-év mulva Európa "István bátyám"? Hol van Európa,amikor egy Daniel
Chon Bendit képviselő lehet "István bátyám"? Sjnos már elment Szilágyi György,akitől
megtudtam:Dzsingisz Kohn és Batu Kohn,szóval már a tatárjárásról is a zsidók tehet-
nek.
97.
woland09
2011. 01. 31. 15:00
FSP!
Látom megint elmaradt a központi ukáz. Ilyenkor szoktad a zanzásított semmiről nem szóló, sujkoló dadaizmust bevetni...
Aki régóta olvas már ismerheti ezt...
Valahogy fenn kell tartani az éberséget....
No meg a fizuért is meg kell dolgozni... Nem?
A 9 hozzászólásodban felállított listád nagyon szép.
Nekem Schmitt tetszett a legjobban, de úgy lett volna teljes, ha azt írod, hogy Kádár, az MSZMP KB és az SZU utasításának ellenállva sikeresen aláaknázta a magyar részvételt az olimpián....
Mert így is lehetett volna... Végül is minden csak szubjektivitás kérdése....
üdv
98.
Kosaras
2011. 01. 31. 15:06
89. ronagyuri !
Pláne! Akkor miért mondja Emese, hogy ez hazugság? És miért nem ismeri ezt el Vitya?
99.
Kosaras
2011. 01. 31. 15:12
97. woland09 !
Tudod, Schmitt Pali a szociknak is felkínálta a függetlenségét. Ha most szoci lenne, akkor a szemedben egy utolsó hazaáruló lenne, aki aláaknázta a magyar részvételt az olimpián. Akkor egy mocskos komcsi lenne, aki már Kádár alatt is vitte valamire. Most, hogy Vitya tenyeréből eszik, most te is véded.
Ennyit wolandról...
100.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 31. 15:31
Gyula bácsiról írtam jó másfél évvel ezelőtt. Itt újból elolvashatjátok:
fsp.nolblog.hu/archives/2009/11/17/Gyula_vitez_telen-nyaron/
101.
fsp (szerkesztő)
2011. 01. 31. 15:32
Woland, miről kellett volna szólnia a központi ukáznak? Lemaradtam valamilyen témáról?
102.
ahonfia
2011. 01. 31. 15:45
91. herics
2011. 01. 31. 13:11
A fullajtárok a VSZ-t is ugyanigy indokolták, mint ma a lakájok.
Nem jut el az agyadig, hogy mekkora különbsegek vannak a behódolás és az alkalmazkodás között. A csehek még a Benes-dekrétumot is átverték.
A táboron belül meg nem véletlenül volt nálunk gulyásleves.
Az uzsoradiktatúrát nem tudjuk legyözni, de nem mindegy, hogy ingyen kurválkodunk-e.
S ott kezdödik a dolog, hogy néven kell nevezni a diktatúrát, nem lehazudni a napot az égröl demokráciával meg sajtószabadsággal. Már az is elörelépés az apró maffiához képest, hogy nem kell letagadni, ha valaki magyarnak érzi magát.
103.
herics
2011. 01. 31. 15:46
99. Kosaras
számból vetted ki a szót. Paja azon kevesek egyike aki az utóbbi 40 éve létező összes hazai tótum-faktum segget jó mélyen kinyalta. Amikor a politika azt mondta az olimpiára, hogy nyet akkor ez a mostanság nép-nemzetben „gondolkodó” kvázi-bond azaz dupla nulla felajánlhatta volna a lemondását a MOB illetve a szállodavezetői funkciból. Nos Paja ahogy egy sor mára jobbérré vedlett „mártír” -vagyis akiket Kádárék „akaratuk ellenére” kényszeríttek magas funkciók betöltésére- lelkesen támogatta, hogy ne vegyünk részt az olimpián.
104.
Emese álma
2011. 01. 31. 15:51
97. woland09
FSP!
Látom megint elmaradt a központi ukáz."
Nem hinném. Ugyanis feltünően egybeesik hogy ez a groteszk elmebaj amit Szijjártóval
kapcsolatban vizionál, egyazon napon "élesben" ténylegesen is megjelenik vezércikkben a Népszavában.
Figyelem! Megrázó részletek következnek:
Isten haragszik ránk
Ma, 06:11
Most már nem kétséges, büntet minket a Teremtő. A bűnünk nem más, mint hogy a választópolgárok a parlamenti mandátumok kétharmadát juttatták a Fidesz-KDNP nevű pártszövetségnek.
Amióta Orbán Viktor felállította második kormányát, egyik csapást szenvedi el a haza a másik után. Jött az árvíz és a belvíz, az iszapkatasztrófa, a balatoni tornádó, és most itt a földrengés. Mi pedig tudjuk, hogy bár ilyen rossz és kártékony kormánya húsz év óta nem volt Magyarországnak, azért azzal is tisztában vagyunk, hogy nem ezt érdemeljük. Mi sem, akik tudtuk, mi jön, ha a Fidesz és hatalommániás vezére visszatér, meg azok sem, akik ezt nem feltételezték, de még azok sem, akik kifejezetten ezt a hatalmat készítették elő lelkesen leadott szavazataikkal.
Isten nem ver bottal - tartja a mondás. Hát, azt látjuk.
Jó lenne, ha Isten haragja nem sújtaná tovább szegény nemzetünket. Most már csak abban kellene segítenie, hogy mihamarabb leválthassuk őket. Nyilván szépszerével, demokratikus keretek között. Az ország ugyanis nem bírna ki egy újabb csapást, ha a leválthatóság szabályai tovább szigorodnának.
Gréczy Zsolt újságíró / Népszava
105.
herics
2011. 01. 31. 16:18
102.
A csehek nem vertek át semmit, a Benes dekrétum bármilyen fájdalmas különösen a németeknek meg nekünk az európai status-quo szerves része és csak ezért nyelte le a „békát” Európa legerősebb hatalma Németország és ezért nem vétózta meg (nem vétózhatta meg) a csehek illetve a szlovákok EU-ba illetve a NATO-ba való felvételét. A politika nem szerelem és nem is az igazságról, hanem kizárólag az érdekekről szól. Neked, álmodozó emesének, illetve wolikának tanulnia kellene olyan nagy kapitalista politikusoktól mint Churchill, Roosevelt, De Gaulle , Brandt, Kohl és sorolni lehetne még bőven neveket, akik képesek saját politikai nézeteiken túl is látni. Nem lehet parciális, soviniszta, rövidlátó, protekcionista gömbösi-orbáni politizálást folytatni, mert egész egyszerűen az európai nemzetek többsége partvonalra tesz ismét bennünket, és akkor vagy a totális izoláció és vele a csőd, vagy valamelyik keleti hatalom keblei közt találjuk magunkat. előbb is írtam, megismétlem ha nem tudjuk felfogni, hogy a takarón meddig ér el leszünk fenekelve éppúgy, mint az elmúlt 300 évben nem is egyszer.
106.
menta
2011. 01. 31. 16:27
FSP, szerintem woland csak egyszerűen önmagából indul ki..-)
107.
Frank
2011. 01. 31. 16:44
Kezdek aggódni Orbán elmeállapota miatt.
Ez a kijelentése, akkor képzavar, mint ide Lacháza: "már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába"."
Volt olyan mondása is, még első uralma idején, az EU képviselők előtt gagyogta el, belépésünket elősegítvén, miszerint a magyarok már a spájzban vannak, s hozzátette, hogy ez egy magyar mondás. Igen, egy filmben hangzott el, a spájz az stimmelt, a magyarok nem, csak egy orosz katonáról volt szó, s Sinkovits tizedes mondta volt.
Szóval viszket a tenyere, hogy belevágjon a vitába.
Figyelmébe ajánlom, mivel most tárgyalt Pozsonyban, pl. Adj a tótnak szállást, maga esik bele. Aztán, pl. a házcserékre, tokaji birtokokra, erdélyi ingatlanokra utalva: Ebül szerzett jószág százat csinál.
S ott van még a dakota mondások felbecsülhetetlen tárháza is.
108.
menta
2011. 01. 31. 16:53
Iskolai évfolyamot megszüntet, a Helyi Témának milliókat juttat Erzsébetváros
Spórolásra hivatkozva szünteti meg Erzsébetváros vezetése egy iskolában a nulladik évfolyamot, egy másikban a gimnáziumi képzést. A szülők teljesen kiakadtak, a tanárok is csak a sajtóból értesültek. A kerület vezetése eközben 10 milliós szerződést kötött a Helyi Témával, a képviselők mobilinternet-előfizetést kapnak, és a VII. kerület honlapját is megújítják.
109.
raptor
2011. 01. 31. 17:09
104. Emese álma
Manifeszt elmebeteg kocsobur!!
Hányszor "sütöd" még el ezt a hülyeségedet?
A NOL-on már egyszer behánytad!!
Elmebeteg!! :-DD
110.
raptor
2011. 01. 31. 17:12
102. ahonfia
Rád is vonatkozik a 109. utolsó mondata!!
111.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:05
Vitya nemrég járt Mubaraknál, az arab barátnál. Talán jobb lett volna, ha az egyiptomi népet öleli át a diktátor helyett. Dehát diktátoréknál ez már így dívik.
112.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:16
Az Alpok, Kárpátok , Kaukázus,... egészen a Himalájáig az Afrika- Eurázsia lemeztektonizmus ütköző zónája, ütközési frontja 5-80 km mélységben. Gyurcsány valóban "mindenható", de ez a mozgatás az ő erejét is meghaladja. Gazdasági világválságot talán rá tud róni a fidesz, legalábbis megpróbálta, de hatalmas kontinenseket mozgatni a táncolásával az túlzás.
113.
menta
2011. 01. 31. 19:18
Nyugdíj: 95 ezernél is többen a magánkasszáknál maradók
www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/nyugdij-95-ezernel-is-tobben-a-magankasszaknal-maradok-fotok-339661
114.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:19
Vitya viszont árvizet, belvizet hozott a rá szavazó birkákra. Nehogy megszomjazzanak.
115.
menta
2011. 01. 31. 19:22
A franciák már menekülnek, a Hír TV kameráját kitiltották + Képek
2011. január 31. 15:50
Az egyiptomi forradalmárok nem kérnek a hírtv közvetítéséből...
MNO - KA
A tüntetések miatt egyre romló közbiztonsági viszonyok miatt a francia cégek sorra evakuálják Egyiptomban dolgozó munkatársaikat. Elvették a kairói repülőtéren a Hír Televízió Egyiptomba érkező tudósítójának kameráját. A hatóságok hivatalos eljárással indokolták az intézkedést.
116.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:29
Igaz a birkák vizet nem isznak, de ott van a sok disznó. Ha már van kondásuk.
117.
raptor
2011. 01. 31. 19:31
113. Vegyi61
Gyilkos az az ölelés!! :-))
118.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:35
119. raptor
Ettől tartok én is.
119.
Vegyi61
2011. 01. 31. 19:40
A cím nagyon jó! Miután a Pannon- medencében kvázi 10 millió éve nincs tenger, így a tengernyi fidesz baromság cunamijáról lehet szó, amely már Európát is fenyegeti.
120.
menta
2011. 01. 31. 20:31
Látta valaki Kovács kommunikációs államtitkárt, és Gulyás Gergelyt az Egyenes Beszédben???
121.
herics
2011. 01. 31. 21:42
115.menta
nem mondták a HírTV-ek,hogy ők Vitya emberei és csak a magyar fülkeforradalmár kairói útórengéseit szeretnék dokumentálni?
122.
Kosaras
2011. 01. 31. 22:14
120. menta !
Gumidominó? Vagy egy parti sakk?
Ön talán Napoleon, vagy a perzsa sah?
Nem, Napoleon nem lehet, azt biztosan tudom,
Mert én vagyok Napoleon!
Nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd,
Nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd.
Nem eszem ebédre téglát, csak spenótot,
Nem vagyok teljesen őrült, csak csalódott.
Nem vagyok teljes őrült, félre, nincs kegyelem,
Éles a kardom, s itt van a sarkon
A legjobb hadseregem!
Ne zavarjátok a császárt,
Én vagyok Bonaparte Napoleon!
Ha-ha-ha-ha!...
123.
Kosaras
2011. 01. 31. 22:29
120. menta !
Magyarul: nem néztem ezeknek az uraknak a hablatyolásait .... Már nagyon unom .
124.
menta
2011. 02. 01. 6:07
atv.hu/video/video-20110131_kovacs_zoltan
125.
menta
2011. 02. 01. 6:12
Idegen tollakkal ékeskedni nem szép dolog, mondja a magyar mondás. Ehhez képest a legmagyarabb miniszterelnök mást sem tesz. Melldöngetve elmondja, hogy Magyarország Európa éllovasa, ami a GDP arányos költségvetési hiányt illeti. Tény, hogy ez az arány most négy százalék körül van (miközben jónéhány patinás régi államé tíz százalék körül), csak azt felejti el hozzátenni, hogy a hiányt még a sokat szidott Gyurcsány-kormány csökkentette 9,6 százalékról 4 százalékra, s ezt követően a Bajnai-kormány 3,8-ra.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=389649
126.
menta
2011. 02. 01. 6:17
Szentes Tamás, a Fővárosi Önkormányzat főpolgármester-helyettese keddre valamennyi kórház főigazgatóját magához kérte. Egy-egy főigazgatóra húsz percet szán a politikus. Az intézményvezetők közül többen azt remélik, az idő nem lesz akadálya, és végre megtudják: mi is történik a jövőben a fővárosi kórházakkal. Az intézmények sorsáról csak a múlt hét csütörtök óta legalább három koncepció jelent meg a sajtóban: volt szó integrációról, részleges és teljes állami működtetésről.
nol.hu/lap/mo/20110201-bezarnak_az_allami_kezelesbe_adott_fovarosi_korhazakat_
127.
ronagyuri
2011. 02. 01. 8:40
Az igazi baj itt kezdődik:
Torkos Matild, aki nem tudná az MN (vagy ahogy a philiphiéknél szokás említeni „A Nemzet”) sztárja, a közTV-ben felháborodottan: „Valami Cohn-benedit, vagy mit tudom én kicsoda, éles hangon támadta a kormányt!”
128.
olterni
2011. 02. 01. 9:43
en mar nem nezek tv-t!! ezekert!
goo.gl/7p5Qh
129.
Norma
2011. 02. 01. 11:10
T sfp. Én még emlékszem arra,bár még joformán gyerek voltam,hogy milyen sok,nyilasból ,nác i szimpatizánsból és Horty-stából lett egyik naprol a másikra bősz kommunista! Az ugynevezett véresszáju kommunisták is közülük kerültek ki! Százezrek állitották magukról, hogy ellenállók,és partizánok voltak,nem is értettem ,hogy akkor a szovjetek,miért nem masiroztak tovább Berlin felé,hamarabb vége lett volna a háborunak! Sajnos a kaméleonok országa vagyunk,de szerencsére sokkal többen vagyunk> MAGYaROK!