Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Pintér Sándor tud valamit. Valami olyan ismeret van a birtokában, amit mi, többiek is sejtünk egy ideje, legföljebb nem akarjuk elhinni. A második Orbán-kormány belügyminisztere azt mondta legutóbb a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF), hogy az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható.

Honnan tudja ezt Pintér Sándor? Az Azonnali és Radikális Adócsökkentés Kormánya (ARAK) sem a választási kampányban, sem utána nem ejtett egyetlen szót sem erről. Éppen ellenkezőleg: azzal kábították a zembereket, hogy szép új világ virrad ránk, és hogy április 12-én már egy másik országban ébredünk.

Tud valamit Pintér Sándor, vagy esetleg elszólta magát? Utóbbi nem túlságosan valószínű, ő ennél rutinosabb nyilatkozó. Inkább arról lehet szó, hogy neki olyasmi is meg van engedve, amiről a többi kormánytag – vagy bármely Fidesz-közeli potentát – még csak nem is álmodhat.

Pintér Sándornak nem ez az első kibeszélése. Nem sokkal kinevezése előtt egykori kollégáját, harcostársát, Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitányt védte meg a 2006-os zavargások kapcsán. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Gergényi törvénytelenséget követett volna el.

Lett erre persze nagy fejcsóválás a polgári oldalon, ám Pintér maradt. Mások az övénél jóval ártatlanabb „igazságbeszéd” miatt is távozni kényszerültek, vagy hátrébb léptek eggyel-kettővel.

A nagy kibeszélő tud valamit.
A belügyminiszter meg is magyarázta: szerinte a növekvő szegénység miatt egyre nagyobb lesz a korrupció, nő a gazdasági bűncselekmények száma, több lesz az utcai bűncselekmény, és ezért nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a „fegyveres rablástól kezdve minden más”. Mindezek megfékezéséhez, mondta Pintér, elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni.

Akár azt is gondolhatnánk, hogy Pintér ez utóbbi gondolattal üzent a főnökének. Hogyha ezermilliárdokat ki kell vonni a gazdaságból – lásd Orbán kötcsei beszéde – akkor az októberi választások után jönnek a megszorítások, és ebben a helyzetben a rendőrségre, úgyis, mint az állam erőszakszervezetére, több pénz kell, mint amennyi most van.

Mert nincs elég pénz, a rendőrség nem tudja ellátni a feladatát, azaz nem lesz képes megvédeni a zembereket a zemberektől. Fegyveres rablások lesznek, utcai bűncselekmények, és „minden más”. (Persze az erős, és erkölcsileg feddhetetlen rendőrség majd fellép ezek ellen.)

Talán még vetkőztetős rablások is előadódnak, ahogy a negyvenes évek közepén, bár Pintér Sándor ezt nem mondta így konkrétan.

Talán csak gondolta.

Mert valamire biztosan gondolt a belügyminiszter, amikor ezt a meglepő – de egyáltalán nem mulatságos – kijelentést tette.

Megírtam már néhányszor a következő történetet, de nem lehet elégszer. A kilencvenes években, egészen az Orbán kormány színrelépésig, a Kurír Elefánt névre keresztelt melléklapját szerkesztettük Krenner kollégával. Szatirikus politikai melléklap volt az Elefánt – a főnökség, Princz Gábor laptulajdonossal az élen, soha nem szólt bele a munkánkba.

Egyetlen alkalmat kivéve. 1993 végén lehetett, talán 1994 elején. Három nevet mondott a főszerkesztő, kérte, hogy a jövőben róluk ne írjunk semmit: Boross Péter, Pintér Sándor, Orbán Viktor.

Az első két nevet még valamennyire értettem, a harmadik akkor még kakukktojásnak tűnt. Két konzervatív, jobboldali ember és egy, akkor még a másik oldalon álló liberális politikus.

- Miért nem lehet róluk írni? - kérdeztük Szücs Gábortól.

- Csak - jött a minden igényt kielégítő, ha úgy tetszik, logikus válasz.

Körülbelül két hónap elteltével ismét ukáz a főszerkesztőtől: most már ismét azt írhattok bárkiről, amit jónak láttok.

- Miért?

- Csak.

Valószínűleg e régi szép időkig vezethető vissza, hogy Pintér belügyminiszter most növekvő szegénységről, korrupcióról, bűnözésről, utcai bűncselekményről „és minden másról” értekezhetett a SZÉF fórumán.

Sokat tudhat Orbánékról, hogy ezt büntetlenül megteheti.

És Orbánék is sokat tudhatnak a belügyminiszterről.

Pestiesen szólva, ezek egymás tökét szorongatják.

Nincs ezzel baj, az ő életük. De nekünk, a zembereknek, talán jogunk lenne tudni, hogy ők ketten mit tudnak egymásról?

1
12 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 305 komment érkezett ()

1. ronagyuri
2010. 09. 26. 9:47

Csak a rend kedvéért!
"Két konzervatív, jobboldali ember és egy, akkor még a másik oldalon álló liberális politikus." megállapításod igen csak sok sebből vérzik. Mindhárman derék kádári káderok voltak! Az első még az is lehet tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy konzervatív, de a másik kettőnek lövése sincs róla, de egyik sem volt és sohasem lesz az. Szerintem a gengszterváltás idején volt Orbánnak sem volt sok köze a liberalizmushoz!!! =))

Ami pedig a Sanyi-bácsi tud(hat) valamit megállapításodat illeti - szerintem - telitalálat! =))

2. harunalrasid
2010. 09. 26. 9:50

bizony, sokat tud.
amikor távozott, a helybeli szem- és magaslesek szerint úgy három páncélszekrénnyi tük-anyagot tökítettet el, csak általa ismert helyre szállíttatva.
de jó is ez így.
valamilyen fékje így talán akad a fékevesztett fidesz-szerelvénynek.
nomeg, ezek a jelenségek, amik csak rendvédelmi szervekkel lesznek megoldhatók!
csak nem lesz gumilövedék, meg könnygáz, meg vízágyú?
ejnye-bejnye.
pedig a szép szó már nem lesz elég!

3. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 9:55

Nem buta ember a Pintér ( Egyébként tényleg nem, a fater ismeri még a yardról )
Kezdődik a harc a tárcák közt a költségvetési pénzek elosztásáért
A Pintér a saját tárcájának akarja így kiküzdeni a lehető legtöbbet

4. 4elefánt
2010. 09. 26. 9:57

Az ózdi lakossági fórum óta már feladták a kommunikálós verziójukat.

5. 4elefánt
2010. 09. 26. 10:03

4-re misima!
Aha!....

6. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 10:05

Na ugye mondtam, hogy meg kell maradni a fsp-s védjeggyé vált Orbánozásnál....
Most már csak a szerkit kell meggyőzni, hogy a megbukott liptais blogot kicserélje a kiemeltek között a jól beválttal.

Pintér meg tényleg tud valamit. Igaz, azt elötte az Angol Polgári Forradalom vezetője,
Oliver Cromwell is tudta.
Jelszava ez volt: “Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!” (“Trust in God and keep your gunpowder dry!”).

És tényleg. A szomszédos Szlovákia reformjai alatt kitört éhséglázadások a bizonyíték arra, hogy a néhány százezer fős ingyenélő soha nem fogja zokszó nélkül türni a leválasztást
az állami emlőkröl.

Vagy a Demszkigrádon éppen bukni készülő két évtizedes maffia, amelyik csak a metró kapcsán tanácsokért vett fel 22 milliárdot ...
nem fogja tétlenül tudomásul venni az elapadást.

Mint ahogy a szilvási, galambos, az apró-klán magántitkosszolgálata sem valószinü hogy a következő években önkéntes száműzetésbe vonulna, ahogyan az IN-KAL tipusú félkatonai szervezetek sem.

Szóval, Cromwell igazat szólt.
Ahogyan Pintér is.

7. ombre
2010. 09. 26. 10:11

Ezt írta tegnap egy kommentelő Ausztriából:

kutassi | 2010. szeptember 25. | 22:38:57

Kedves emilke, még csak cáfolat sincs a Pintér féle beszédre

Lehet hogy MO erős embere ez a Pintér?
Már az is meghökkentő, hogy Orbán úr újra őt választotta -csak nem volt muszáj neki?
Sokat tud a Pintér, sokakról - ennyit meg én tudok."

Mint Hoower az FBI-nál, kicsiben persze, hisz az említett 50 éven át gyűjtötte az adatokat, ezért nem tudott megszabadulni tőle egy elnök sem.
Az O.V. után következő 3 min. elnök nyilván közömbös volt neki, de az már elgondolkodtató, miért újra őt nevezte ki Orbán? (2002-ben a választások után már nagyon rebesgették a "választási csalást. Orbán a könyvéhez fűzött interjúban azt mondta Debreczeninek, hogy azért hozták a sok meghökkentő, pénzszóró intézkedést a finisben, mert a szocik csaltak. Bosszúból). Pintér pedig kiállt, és elmondta a parlamentben, hogy a legnagyobb rendben zajlottak le a választások. Orbán és a frakció csont nélkül elfogadta. Csak egy fél mondattal tett volna alájuk, de nem.
Mi főhet a fazékban, nem tudjuk.
Minden esetre Pintér igazi fideszes gondolkodású fószer: mindenféle megmozdulások lesznek, ezt ő érzi, tudja, de nem jó kormányzással, vagy nem a szegénységet enyhítő megoldásokkal, hanem kemény rendőri visszacsapásokkal kell megállítani ezeket, és arra készülni fel.
Orbán kevesebbért is... de FSP fent megírta.

8. 4elefánt
2010. 09. 26. 10:12

bocs 5. 3-ra!
5. folyt.
Akkor inkább gyüjtsön néki a Máltai Szeretetszolgálat:DDD

9. ombre
2010. 09. 26. 10:20

Aha!
poplacsek tudja, ahoj.
A baloldal nem szokott az utcára menni.
Én a helyedben elolvasnám, amit Pintér mondott: nem politikai megmozdulásokról beszélt.
Mit tudsz - konkrétan - az apró klán (Gyurcsányra céloztál) magántitkosszolgálatáról?
Az égvilágon semmit, pletykákat az echo tévéből. Vagy tudnál ideírni valami konkrétumot is?
Nem, mi? Dehogy tudnál, addig meg az egész rágalom. a szokásos, erre vagytok képesek.
Ráadásul, amit ide írtál, semmiképp sem kapcsolódik a témához: ahhoz mit szólsz, hogy éhinségre kell számítani, a beígért felvirágzás helyett?
Most értelmezem O V első mondatát a választások után: "a nap is másként süt".
Az éhes embernek biztosan.

10. ombre
2010. 09. 26. 10:29

"Pintér meg tényleg tud valamit. Igaz, azt elötte az Angol Polgári Forradalom vezetője,
Oliver Cromwell is tudta.
Jelszava ez volt: “Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!” (“Trust in God and keep your gunpowder dry!”)."

Megint: aha.
5 évig "uralkodott" Cromvell. 1658-ban meghalt.

"Oliver Cromwellt a Westminster apátságban temették el, de a hatalomba 1660-ban visszatérő királypártiak kiásták tetemét, fejét pedig levágták és kitűzték"

Inkább hagyjuk azt a puskaport és az analógiákat....

11. KerekesZS
2010. 09. 26. 10:33

Egyáltalán nem biztos, hogy kibeszélés, könnyen lehet, hogy csak jól megtervezett szereposztás, hiszen aki vette a fáradtságot és egy kicsit utánagondolt, vagy nem csak a fidesz papagájokat hallgatta eleddig, annak számára egyértelmű, hogy egyfelől a válság most fog csak kezdődni a világban, másfelől a végletekig legyengült Magyarországon meg nagyon kemény pusztítást fog végezni.
A gátak már recsegnek ropognak, éppen hogy tartani bírják az önkormányzati választásokig.
Viszont amikor majd ránk engedik az egészet, nem tehetünk nekik szemrehányást, hogy nem ezt ígérték, hanem csak magunknak, hiszen ők megmondták előre..
Önök kérték, maguk akarták című műsorunk következik..
Ügyes..

12. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 10:33

"Mit tudsz - konkrétan - az apró klán (Gyurcsányra céloztál) magántitkosszolgálatáról?"

"Ifj. Apró Antal • 1989 végétől a BM III/II-2. osztály vezetője (Gyurcsány Ferenc anyósának testvére). Az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Kft. tulajdonosa."
hetivalasz.hu/reflektor/nyilt-allomany-23280/

"ifj. Apró Antal magánnyomozói vállalkozásokba fogott, elsőnek az S-Komplex nevűt alapította meg. Az S-Komplex többek között a ferihegyi repülőtér biztonságán is őrködött.

A cég felügyelő bizottságának három évig Apró Piroska is tagja volt.

13. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 10:34

Folyt:
Az S-Komplexnél volt társtulajdonos néhai Nagy Lajos, aki 1990-ben a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) vezette. A 2006-ban elhunyt férfi özvegye, Nagyné Svoboda Petra Apró Piroska mellett dolgozik. Apró Piroska unokatestvére, Vajda József is magas rangú titkosszolgálati vezető volt."
index.hu/belfold/1piroska3970/

14. harunalrasid
2010. 09. 26. 10:46

poplacsek:
na és?
hol kapcsolódik ez a pintér-féle témához?
sehol, kisfiam.
csak a szokásos terelésed.
nem adod fel, igaz?
de miért nem vállalod fel az eredeti neveden magad?
nem a családin, az túl nagy szégyen lenne nekik, csak az eredeti beszólogató nickeden.

15. ombre
2010. 09. 26. 10:48

poplacsek, ne viccelj már.
Hány volt titkosszolga van az országban?
Ez mire bizonyíték?
1990-ig mindent átszőtt a sok III/II, III/III, II!IV, és a többi ilyen szerv: na, és a világon voltak. Mindet felsorolhatnád, az még nem bizonyíték. MIT műveltek 1990, de főleg Gyurcsány színrelépése után?
Konkrétan.

16. harunalrasid
2010. 09. 26. 10:50

ad 11:
kérte a fene.
azért jó lenne tudni név szerint azt a 2,7 milliót, és jól belenézni a pofájukba, hogy még mindig olyan győzelemittas-e?
csak az vigasztal, hogy ők is szívni fognak, de rendesen!
nincs kivétel, picinyeim, ha megfogtad, hadd vigyed!

17. 4elefánt
2010. 09. 26. 10:53

13-ra ahojpoplacsek!
Csak nem te is legbelülről nyomod a sódert mint misima?

18. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 10:57

15. ombre
MIT műveltek 1990, de főleg Gyurcsány színrelépése után? Konkrétan.

Az apró -klán magántitkosszolgálatáról ami nyilvánosan megjelent- az olvasható a linkelt cikkekben.(Bőven elég az is, hát még ami nem publikus.)

A lényeg viszont ott van : 6. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 10:05

Számitani lehet, hogy a bukott rezsim haszonélvezői, müködtetői semmitől, de konkrétan semmitől sem fognak visszariadni kiváltságos pozicióik visszaszerzése érdekében.

19. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:00

17. 4elefánt
2010. 09. 26. 10:53
Csak nem te is legbelülről nyomod a sódert mint misima?

Fogalmam sincs ki az a misima, de biztosíthatlak, soha nem fogom tudni olyan "belülröl nyomni a sódert" mint pl. akárcsak a klubhálós blogszerző.

20. raptor
2010. 09. 26. 11:03

Gyerekek!
Muszáj poplacsekkel foglalkozni?
Közönséges "provi"!! (Provokátor) :)

21. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 11:12

19. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:00

"Fogalmam sincs ki az a misima"

Ez én lennék nekem volt a régi nickem
Az meg hogy hogy belűlről.....
Ide irogató nyugdijas barátaink képtelenek felfogni hogy ha valakinek tőlük eltérő véleménye van az nem a fidesz beépített embere

22. ombre
2010. 09. 26. 11:16

raptor, igazad van. Hiszen lám hová terelte az eredeti témát, már Cromwellnél tartunk... :-)
Gyurcsány ki se maradhatna egy ilyen téma kapcsán, miért is: Pintér megmondja a frankót, Orbán hallgat, hát persze, hogy Gyurcsányra kell terelni a szót.
Kerekes Zs:
Nem hogy ezt akartuk,épp ellenkezőleg, és éppen elégszer megírtuk (én magam is), hogy valami ilyesmi lesz, mert az Orbán kormány nem tehet mást. Persze, ha a Bajnai vonalat folytatja, akkor nem kell ilyen dolgokra számítani, hogy éhség, meg zuhanó életszínvonal, csak ésszerű takarékosság. Vagyis valami olyasmire készülnek, ami a kelleténél jobban megnyúzza az emberek egy részét, miközben (a 29 pontjuk bizonyítja), a leggazdagabbaknak nagyon is kedveznek.
Még csak azt nem értem, hogy a tömeg ezekre dolgokra hogy nem jön rá: mit vár még, mit remél?

23. emilke
2010. 09. 26. 11:29

Ombre, ők is le akarják nyúlni a maguk milliárdjait.
Magánnyugdíj pénztár, EU-támogatások, Audi, Opel, Mercedes,, stb.

24. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 26. 11:30

Raptornak igaza van, ez a Poplacsek azt szeretné, hogy ne arról beszéljünk, ami a lényeg. Mert itt - szerintem - az az érdekes, hogy mitőpl engedhet meg magának Pintér ilyen kibeszéléseket?
lehet, hogy KerekesZs-nak van igaza, és a jó rendőr, rossz rendőr szindrómával állunk szemben. Pintér mond valami nagyon vad dolgot, mire Orbán mond egy kevésbé durvát. És akkor őt szeretjük, mert Pintérhez képest mégiscsak milyen szeretetre méltó.

25. ombre
2010. 09. 26. 11:47

FSP, nem gondolnám.
Inkább öntörvényűen elmondta, amit előre borítékolni tud. És nyilván marad, mert a markában tartja a mostani elitet.
Hogy éppen egy héttel a választás előtt?
Ezen is el lehet töprengeni.
Talán okosabb ez a Pintér, mint gondoltuk, sokkal okosabb. a többinél is több esze van együttvéve, és belátta úgy magában, hogy nem biztos, hogy jó, ha a fidesz agyonnyeri magát. Visszaüthet ez, mint ahogy előbb utóbb a kétharmad is, mert, ha jön a kiábrándulás (jön, ezt meg én borítékolom), akkor nagy adu lesz ellenzék, sajtó és a tömeg kezében, hogy na ugye minden lehetőséget megkaptatok, és nem tudtatok élni vele, sőt a helyzet rosszabbodott.
A végtelenségig pedig nem lehet hátramutogatni.

26. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:48

24. fsp (szerkesztő)
Raptornak igaza van, ez a Poplacsek azt szeretné, hogy ne arról beszéljünk, ami a lényeg. Mert itt - szerintem - az az érdekes, hogy mitőpl engedhet meg magának Pintér ilyen kibeszéléseket?

Ha szerinted ez a lényeg...hát akkor beszéljünk erről is.
Mitől NE engedhetne meg magának Pintér belügyminiszter, -az amúgy az önkormányzati választások elötti napra időzitett demonstrációval fenyegetőző- a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) tárgyilagos, reális helyzetképet vázoló mondatokat?

Hogy ez a "hazudtunk reggel, éjjel meg este" filozófiához szokott ballibnek rémséges?
Na és?

Pintér amúgy jövőre kért és ígért 4500 új rendőrt.A fluktuációt figyelembe véve ez kb. 3500-al való növekedést jelent majd. Szükség van erre? Naná.
Szintén Pintér fővárosba rendelt gazdasági ügyekkel foglalkozó nyomozókat- mert az iteniek egyszerüen már nem bírják a "forgalmat"..
Leváltott és fegyelmit indított egy csomó olyan rendőri vezető, akik meghamisították a vizsgálatokat, jelentéseket- pl. a motorbiciklik műszaki állapotáról.

És közben, mivel a szocialista-szabaddemokrata örökség olyan -amilyen és pontosan tudni lehet hogy a bukott nomenklatúra mindenre képes - akár szakszervezetek, akár operettnácik felhasználásával, lásd 2006 ősze- a pozicióik visszaszerzése reményében...
ezért Pintér “Bízik Istenben és tartja szárazon a puskaport!”

Az agyonvert ballib meg hörög és kínosan próbálja eljátszani hogy ezt hogy is kell érteni.
Hat nap múlva kiderül hogy milyen eredménnyel..:)

27. evianna
2010. 09. 26. 11:49

KerekesZs:
egyáltalán nem úgy néz ki, hogy W-alakú válság lesz az egész világban, Magyarországra azonban konkrétan van egy ilyen feltételezés (hogy nem fogjuk tudni venni az emelkedést, mert elapadnak a külső finanszírozási forrásaink - ez pedig egyáltalán nem az elmúlt évek, hanem sokkal inkább az elmúlt hónapok eredménye: a befektetők nem szokták preferálni azokat az országokat, ahol kontárkormány van)

az a kijelentés pedig, hogy csökkenni fog a vásárlóerő, növekszik a szegénység stb. pontosan arra utal, hogy a kormány ilyesmire számít, ahogy Orbánnak az a kijelentése is, hogy ezermilliárdokat kell kivonni az országból.
már miért kellene kivonni?
volt már olyan év, amikor a jelenleg prognosztizált 10% helyett a GDP 20%-a volt az adósságszolgálat, amihez azonban lankadatlan nettó tőkebeáramlás társult, részben pénzügyi tőke (és nem csupán állampapírokba), részben működőtőke és az ún. tulajdonosi kölcsönök (amikor a külföldi anyavállalat nyomja be a pénzt a gazdaságba, mert így jobbak a finanszírozási feltételek - nekünk is...)

vagyis én sajnos, nem tartom kizártnak, hogy az IMF-EKB tárgyalások meglehetősen csúfos vége azt vetíti előre, hogy Orbánt és nemzeti együttműködését bizony nem fogják finanszírozni, és ő ezt legalábbis sejti.
erre pedig nem az a válasza, hogy jó, akkor mégse lesz egykulcsos adórendszer, mégis megadóztatjuk a vagyont stb., mert végül is a polgárok szövetséget kötöttek a panelprolikkal, nem hagyjuk, hogy pauperizálódjanak.
hagyni fogják.
sőt.
tetszettek volna felkapaszkodni, mint mi magunk.

28. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:50

És közben, mivel a szocialista-szabaddemokrata örökség olyan -amilyen:
www.fn.hu/makro/20100922/miert_is_fizetjuk_allamadossagot/

29. jujj100
2010. 09. 26. 11:59

Parafrenetikus látomások

Mondja mester azt is látja ahogy szemeket lőnek ki ,százával börtönzik be az embereket ,telepre küldik őket vagy elvesziki a 13.havi nyöfgdijat.
MOndja mester mit lát ,mit tud a kis üveggömbje amiből ezeket kiolvasta?

30. raptor
2010. 09. 26. 12:00

T.Péter!
Ha összehasonlítod a két stílust, valószínű, hogy kocsoburt tisztelhetjük poplacsekben!! :))

31. yankari
2010. 09. 26. 12:01

jogunk??
lassan levegőt venni se lesz jogunk...nemhogy tudni bármit is.
a kormány dönt helyettünk is, a fejünk felett, éljen soká a szeretett vezérünk...

(emlékezni még szabad? ha nem tiltott, pintér ügyeit még nem feledtük. de pszt!)

32. jujj100
2010. 09. 26. 12:02

27.
Teljes kamu amit leírsz.Amerika legnagyobb közgazdái legalább is teljesen mást beszélnek mint Te.

33. Hmmmm
2010. 09. 26. 12:11

26. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:48

nem jövőre, hanem 2012-re "ígért" pintér 4500 kiképzett új rendőrt, nettóban 3500-at.
figyelmesen hallgasd a 2. perctől:
videa.hu/videok/hirek-politika/pinter-a-teleki-teren-setalt-fidesz-hajlektalan-kocsis-mate-B0rk0xAnvQ8UkNo8

a tutit meg valóban kimondta, az államapparátusban az eddigiekhez képest növekedni fog a korrupció és a gazdasági bűncselekmények száma.
a zemberekre maradnak az utcai fegyveres rablások, meg a minden más.

34. ombre
2010. 09. 26. 12:18

Mára tértek magukhoz a fideszes agitpropkák, tegnap a NOL-on nemigen mozgolódtak.
A leghatékonyabb módszer egyelőre a hátramutogatás.
Na de tudjuk, mennyit segített a pénzügyi helyzetünkön az utolsó 2 év takarékos pénzpolitikája, hogy a 2009-es költségvetést csont nélkül el lehetett fogadni, hogy Bajnai korrekten átadta a büdzsét, azzal, hogy ezt a gazdaságpolitikát kell folytatni és akkor lesz remény a fellendülésre, ha Európában megszűnik a restrikció.
Az itteni két kommentelővel kapcsolatban: nekem jó a memóriám. Kocsobur és verecke a választások környékén egészen mást beszélt!
Amikor itteni kommentelők: Eviaana, Ossián, Rasid,Kéri szépen, stb arra hívták fel a figyelmet, hogy az ígéretek betarthatatlanok, hogy nem lesz jobb élet még sokáig, és sokáig kell a nadrágszíjat szorosan tartani, hogy az állam bevétele még sokáig nem fedezi a működését, hogy kevesebbet termelünk, mint amit fogyasztunk: akkor jött a kommunistázás, gyurcsányozás, és a vakhitű győzködés, hogy EZ a kormány megoldja, és a többiek rohadt ellendrukkerek.
Kocsobur Háború és béke hosszúságú idézetekkel, verecke hosszabb-rövidebb idétlenkedésekkel bizonygatta - éppen az ellenkezőjét, mint most itt.

35. jujj100
2010. 09. 26. 12:18

31.
miLYEN JOGODAT VETTÉK EL AZ ELMÚLT 8 ÉVHEZ képest kedves yankari.
Nagyon érdekelne ,hogy mire alapozod azt az egyértelműen megalapozatlan kijelentésedet.

36. jujj100
2010. 09. 26. 12:21

34.
Az feltünt , hogy ezeken az említett cuclibeken kivül mindenki tudja mekkora károkat okoztak a cuclibek és tudják nem lesz holnap kolbiól a kerités.
Gerjesztik rendesen a maguk kis kolbis keritését ,de mi tisztában vagyunk ezzel az aljas játékkal.:)

37. KerekesZS
2010. 09. 26. 12:25

Evianna, éppen most mondtad ki a lényeget: külső tőkebeáramlás..
De ez a bolygó egy zárt rendszer, nincsenek külső finanszírozási források, nem csak nekünk, hanem senkinek. Ahogy egy zárt rendszerben nincs fenntartható növekedés sem...

38. jujj100
2010. 09. 26. 12:33

37.
Nem számit ,vannak számitógépek ahova újabb számokat lehet bepötyögni.
Eviannának már az is külső forrás.

39. Danton-Acsády
2010. 09. 26. 12:41

Én kizártnak tartom , hogy Pintér afféle őszinteségi rohamot kapott volna , azt még kevésbé , hogy markában tartaná a fidesz vezérkart , ti. két vége van a botnak , és ez akár visszafelé is működhet ...( Pintérnek is sűrű a múltja ...)
Viszont ha jobban megfigyeljük , Pintér igazából a megélhetési bűnözést írta körül beszédében , az pedig a jobber kiskáté szerint melyik csoporthoz , konkrétabban rasszhoz, kötődik ?
Valamint : a bejelentés hangvétele ( nekem) egyértelművé teszi , hogy ez a " hét szűk esztendő" az " igaz magyarokra " értsd : jobberek , szándék szerint nem fog vonatkozni , arra vannak a nyuggerek , libsik , bibsik , bolsik , sat ...kihagytam volna valakit ?
nem utolsósorban : valahogy ez is párban jelentkezett egy Gyurcsány - beidézéssel ...

40. jujj100
2010. 09. 26. 12:46

39.
Gondolom a Fideszen belül vannak kisiparosok akik minden emberröl kideritik libsi -e vagy bolsi és a szerint osztják majd a fizetésüket:)
Jobban lehet rajtatok röhögni ,mint bármely kabarén.:)

41. evianna
2010. 09. 26. 12:48

Hmmmm, kösz a videót.
nekem viszont az 1:15-nél tűnt fel egy kijelentés és egy reagálás:
kérdés:
ha kapna egy másik lakást, elköltözne innen?
válasz:
igen, ha jobbat...

na, itt nagy bajok vannak.
én ugyanis most nem tételezném fel eleve, hogy valamiféle gettóba, esetleg egyházi fenntartású nyugdíjasotthonba akarnák rakni a rezsijük fizetésére képtelen öregeket, de ha lenne ilyen terv, akkor gondolom, így kezdenék a tájékozódást, piacfelmérést.
mert itt bizony nemcsak a devizahiteleseket kellene megsegíteni, és a segítségnek lenne éppen igen lukratív módja is.

a még nagyobb baj azonban az "igen, ha jobbat".
erre mondom én, hogy a belénk ivódott szocializmus dolgozik ilyenkor, az, amire Orbán folyamatosan ráerősített: ezek a szerencsétlenek azt hiszik, hogy az államra számíthatnak. (persze, "ezért vagyunk", mondja a polgármester-jelölt is).
de ez teljességgel komolytalan!

mert tételezzük fel, hogy a kérdés valójában az volt, hogy ugye, ha ilyen állapotok maradnak, akkor elköltözne innen? (az önkormányzat inkább nyer azzal, ha aktív keresők a lakosai, a nyugdíjasoktól semmiféle bevétele nincs, egy vérfrissítésből annál inkább)
továbbá tételezzük fel, hogy a válaszoló nem jobb minőségű lakásra, hanem jobb környékre gondolt - csakhogy ez nem az állam és nem az önkormányzat feladata.
lehetett volna, de nem lett.
helyette a tanácsi lakók tulajdonosok lettek, többnyire elöregedett épületekben, és mostantól nem "adnak" nekik másikat, hanem tessék, szabad a pálya, keressen magának! adja el vagy cserélje el a piacképtelen lakását, mert talán van olyan nyomorult, akinek még ez is felfelé kapaszkodás - csak neki miből lesz pénze kifizetni?

más szavakkal:
hülyének vagyunk nézve.
szinte üdítő lesz, ha a választás után végre a szemünkbe is mondják, hogy hülyék vagyunk.

42. jujj100
2010. 09. 26. 12:54

41.
Ha itt mindenkit meg kell menteni ,akkor miért véded az utóbbi 8 év gazdaságpolitikáját?
Lojalitás vagy pénz miatt?

43. ombre
2010. 09. 26. 12:59

Danton - Acsádi, elég homályosan fogalmaztál, pláne ami a nyuggerek, libsik, bibsik összemosását illeti, egyet azonban ki lehet szűrni: szerinted a cigányokat lehetetleníti még jobban el a jelenlegi kormány.
Tévedsz abban, hogy Pintér a megélhetési bűnözést írta körül a beszédében.

"az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható".

Pintér Sándor szerint emiatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és - mint fogalmazott - "nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más".

Szó sincs megélhetési bűnözésről és cigányokról.
Korrumpálódni meg ki fog, amikor már mindenütt fideszesek ülnek? :-)))

Szóval te se terelj: nem cigánykérdés. Az össztársadalomról beszélt Pintér, mert mindenkinek rosszabb lesz, főleg az eddig is szegényeknek, csak a milliárdosok járnak jól a 16% adóval és a nagy vagyonok után járó örökösödési illeték eltörlésével.

44. ombre
2010. 09. 26. 13:06

verecke, kacagj csak nyugodtan.
Mindjárt előkeresem azokat a kommentjeidet, ahol arról regéltél, hogyan virágoztatja fel Orbán a gazdaságot, és hogyan lesz jobb és jobb az életszínvonal.
Emlékszel, amikor a valutatartalék (kb 7-8 ezer milliárd ft) felhasználássáról regéltél? És HOGY SEMMI SZÜKSÉG AZ IMF-re, megvívtuk a szabadságharcot, mert ott vannak még a magánnyugdíj pénztárak is, és egyébként is most nem pancserek kezébe lesz a büdzsé, ha megpukkadnak is az ellendrukkerek, nőni fog az életszínvonal.
Mikor figyelmeztettek, hogy az azért nem úgy megy( MNB, Valutatartalék) akkor jöttél a sámlival.

45. jujj100
2010. 09. 26. 13:15

44
.Idézd ,most.
Föleg ahol arról regélek , hogy a sitten egyből kolbászos keritést állitunk dicső cuclibeinknek.
Várom nagy szeretettel:
Addig is engedelmeddel tovább rehgek:)

46. KériSzépen
2010. 09. 26. 13:21

A belügyminiszter úr téved : akik Magyarországon munkával rendelkeznek, akár mint vállakozók,akár ,mint foglalkoztatottak, azok mind egy szálig igen tehetős emberek,hiszen, világbjanoki dobogós helyezéssel , ha jól tudom, Európában második helyen - Belgium után - fizetnek kb. 100% köztherhet a bérük után.
Nem is értem, miért aggódik ? Teli vagyunk tehetős emberekkel.

47. medve1942
2010. 09. 26. 13:39

Ahoj az én stílusérzékem szerint hun utód, de mint mindig, lehet, hogy tévedek.
Hogy a titkosszolgálatokról nem lehet tudni, MIT csináltak, legfeljebb azt, mit írt róluk a Heti Válasz, az érthető - azért TITKOSak. Nem fair szegény poplacseket ilyesmivel piszkálni.
És ha az említett urak "egymás tökét szorongatják"... én nem irigylem tőlük...

48. Firefly
2010. 09. 26. 13:40

Nem szeretem Pintért...DE: amiről ő beszélt, az egyértelműen a sokat és sokszor tagadott, "politikailag inkorrekt" és folyamatosan a szőnyeg alá söpört cigánybűnözésről szólt. És igenis ezt megelőzni csakis egy erős rendőrséggel lehet!

49. Dr. Kotász
2010. 09. 26. 13:41

"Pintér tud valamit". Na, ja! van egy huszasom rá, hogy nem OV "kérte fel" Pintért belügyminiszternek. inkább fordítva mehetett a dolog...

50. jujj100
2010. 09. 26. 13:43

46.
Köszönhetően a cucliberálisnak hazudott előző kormánynak aki növelta az állami kiadásokat növelte az adókat .
A felfogás a tehetős emberekről őpedig pont az a cinikus mentalitás amiről egyre többen beszélnek itt is.

51. Firefly
2010. 09. 26. 13:48

Úgy mellékesen: ha tud valaki egy linket arról, hogy egészen pontosan mit is mondott Pintér, azt megköszönném, mert egyelőre csak "at second hand" találtam a SZÉF megbeszélésről!

52. KériSzépen
2010. 09. 26. 13:51

50.
Azért én emlékszem egy kiváló megállapításra :
" Minél nagyobb bajban van egy ország,annál inkább kell adót csökkenteni " ( Orbán Viktor )
Na,ebből is látszik,hogy Pintér belügyminiszter úr valamit benézhetett, nincsen itt semmi baj,nem is értem, Verecke,és valahány nick a naptárba..., hogy ő miért vizionál ilyen borzasztó állapotokat.

Lévén nem csökkennek az adók és bérterhek - amelyek valóban,lássuk be, gyalázatosak egy ilyen gazdasági fejletteségű ország esetében - , ebből nem lehetséges másra következtetni,minth,ogy az ország rendben van.

Na,jó elismerem, a Fidesz tette rendbe száz nap alatt...

53. evianna
2010. 09. 26. 13:53

43. ombre
pedig szerintem is ezek a megszorítások célcsoportjai: pontosabban ezek lesznek azok, akiket magukra hagynak, mert nekik a legkisebb az alkuerejük

nem cigánykérdés, persze, de biztos vagyok benne, hogy Pintértől idegen a megélhetési bűnözés fogalma is (amiben lenne némi megértés, empátia - nos, benne nincs).

különben a gond a cigánysággal szerintem alapvetően az, hogy nem integrálódtak sehol a helyi társadalmakba (nemcsak nálunk, a fejlett országokban sem), így amikor egy országban nem jól mennek a dolgok (=nincs növekedés, ezért nincsenek munkalehetőségek), akkor ők szenvedik meg a leghamarabb a visszaesést, különösen akkor, ha a segélyezés kidobott pénznek számít (amit szívós munkával sikerült általánosan elterjeszteni).

holott makroökonómiai szempontból a segélyezésnek igenis van funkciója, kettő is:
1. az állam nem a termelőnek vagy a kereskedőnek ad támogatást a forgalom növelése érdekében, hanem a fogyasztónak (sokkal nagyobb hatásfokkal, hiszen a kedvező hatásokból a termelő és a kereskedő is részesedik),
2. nem kell nettó 3500 új, kiképzett rendőr: az államnak a bűnözés elleni harcra, a kapcsolódó eljárásokra és a büntetés-végrehajtásra kevesebbet kell költenie. (tiszta röhej, hogy a 20 ezer alatti lopásokra kivetettek összesen 3 millió bírságot, nagyrészt kétséges behajthatósággal, és elköltöttek munkaórában, fogvatartási költségben stb. legalább 30 milliót az elmúlt néhány hétben. most akarják csökkenteni a kiadásokat vagy nem akarják?)

a végkövetkeztetésben azonban egyetértünk: itt a lakosság kb. 5-10%-ának jobb lesz, mindenki másnak meg rosszabb.
csak ezúttal majd nem lesz szabad tüntetni - az csúnya dolog.

54. jujj100
2010. 09. 26. 14:01

52.
Kaparászol ?
Akkor hogy is van a liberalizmusod?
Szavakban él tettekben pedig az adóemelő gyurcsány a favorit.
Saját eszmeiséged is hamis , hogy is lehetne igaz az a sok összeollózott blödli amit sokszor a valahova tartozás vágyától vetsz le.
Tehát miért is támogattad és támogatod ma is a liberalizmus ellenségét az adóemelő államot nagyobbitó gyurcsányt.
VAGY AZ EGÉSZ NEM SZÁMÍT hUGO ,LIBERáLIS VAGY AZT MONDASZ HAZUDSZ AMIT AKARSZ?:)

55. jujj100
2010. 09. 26. 14:02

52.
mIT HAZUDOZOL?
a TÁRSASÁGI ADÓ CSÖKKETN.
eZ ÖNMAGÁBAN TÖBB KÖNNYITÉS MINT AMIT A TE gyurcsányod elért 8 év alatt.:)
Persze nem gond hogy hazudsz ,tudjuk liberÁLis vagy:)

56. Firefly
2010. 09. 26. 14:04

Még mindig nem találtam meg eredetiben a Pintér beszédet...mondott egyáltalán valamit? :)))
Vagy csak irkafirkák folynak itt a nagy semmiről?...

57. KériSzépen
2010. 09. 26. 14:11

55.
verecke,és valahány nick a naptárba...
A társasági adó csökkentése egy nagy kamudli. Az a KKV szektor esetében akár 500% is lehetne, annak több,mint kettőharmada ugyanis simán veszteségre hozza a ki a mérlegét, ott ugyi tök mindegy,hogy mekkora az adó. Másrészről,ugyi 50milláigmár most is 10% volt a társasági adó, olyan KKV-ból meg éppen alig van,amely ekkora nyereséget termelne.
A SZJA világcsúcsot döntő változás esetleg 2013-ra...édes,komolyan mondom, édes egy vakítás. Járulékcsökkentésről meg szó se lehet, ezt az államtitkár világos ki is mondta a Hirszerzőn egy interjúban.

Tessék tán végigfutni a Századvég legújabb tanulmányát - ők nem vádolhatók libsibibsi-internáci alapállással, ergo,nem ég ki a szemed,ha elolvasod -, szépen benne van,hogy ha a kormány érdemi adócsökkentést akar,akkor milyen kiadáscsökkentéssel kéne szembe nézzen.

Kiadásokat viszont nem kell csökkenteni, hiszen abban már "világcsúcsot döntött Magyarország". Ki is mondta ezetetetet ? No, nyugi, nem lesz itt se adócsökkentés,se valódi reform,hogy kiadást lehessen csökkenteni - megszorítás, az viszont lesz bőven, Harcosom, ahogyan én - a viccet félretéve - Pintér urat olvasom, ez arról szól.

58. Firefly
2010. 09. 26. 14:14

57. KériSzépen
2010. 09. 26. 14:11

Csak azt áruld már el végre, hogy hol a ...ban olvastad EREDETIBEN a Pintér szavait, régóta vágyom egy olvasásra!!! :)))

59. jujj100
2010. 09. 26. 14:15

57.
Ennyi sületlenséget Hugokám.
Hagyjuk ,mszp propagátor:)liberÁLis köntösben

60. jujj100
2010. 09. 26. 14:17

Szépenke aki szerint a szemkilövetés az emberverés a nemzeti trikolor taposása és az adóemelés liberális tett azzal nem igazán van mit tenni....

61. evianna
2010. 09. 26. 14:20

Firefly:
ha nem mondott volna semmi ilyet, akkor már cáfolták volna.
volt ott egyébként más érdekesség is. én például amondó vagyok, hogy a honvédségnél - a SZÉF-ből való kiválásuk nyomán - ezentúl nem lesz szakszervezet. (na nem azonnal, hanem 2-3 lépésben. ráér.)

62. yankari
2010. 09. 26. 14:23

akármit is mondtok, én azért becsülöm ezt a pintért, ő legalább nem hazudott!
nem azt mondta: hát látjátok, a nap is másképpen süt már...oszt'jónapot!

becsületesen kimondta, rosszabbul foGTOK élni, mint eddig, szegényednek az emberek, emiatt gyenge lesz a vásárlóerő, kis és középvállalkozások tünhetnek el ezért és a minimálbér emelés miatt, egyszóval több rendőr kell az utcára, nehogy a "nép" valami hülyeségre legyen képes.az utcán, a kossuth téren vagy esetleg csak a boltokban pár kifli erejéig.

63. mutoradep
2010. 09. 26. 14:23

A Szinoptikus irodalomból idézve:"lesznek élelmiszer hiányok,egyik hely után a másikon."
Pál leveléből:"azt pedig tuud meg,hogy azutolsó napokban nehezen elviselhető válságos idők lesznek,mert az emberek lesznek..."

64. KériSzépen
2010. 09. 26. 14:27

58.
Szerintem Pintér szavait eredetiben sehol sem lehet olvasni,ezeket a szavakat ugyanis ő mondta, és nem leírta.
A NOL tudósított róla, s eddig még nem jelent meg a belügyminiszter úr megbízásából egyetlen cáfolat sem.
Ez így szokott lenni : a politikus mond valamit, azt a sajtó lehozza, se ha a politikus nem tiltakozik, hogy ő ilyet nem mondott, akkor azt kell igaznak tekitnteni,hogy valóban mondta. Ennyi.

65. KériSzépen
2010. 09. 26. 14:32

60.
Beszélgessünk a szemkilövetésről adócsökkentés helyett. Igen logikus,hiszen a tömegoszlatáskor a Gyurcsány kormányzott, a mostani elmaradó adócsökkentés idejében meg a Fidesz kormányoz.
Egyébként én szívesen beszélgetek Dalmácia monarchiabeli jogállásáról is, igen szép alkotmánytörténeti irodalma van ennek, nincsen inkább ehhez kedved ? Az se a Fidesz kormány adócsökkentési terveiről szól,nem kell megijedned...Ven,és valahány nick a naptárba...

66. jujj100
2010. 09. 26. 14:37

65.
A Fidesz 2013január elsejére igérte hogy bevezeti kelet EU legversenyképesebb adórendszerét.
Elvileg pont olyat ,mint a liberálisok szeretnének.
HOgy neked cucliberÁlisnak ez miért nem tetszik majd kifejted.
LEsz olyan érved , hoyg mer a fidesz mer a zorbán.
Ellenben a te liberÁLis gyurcsányod adókat emelt.
Aztán sosem zavart hogy ha kitiltottak uj néven regeljek ,amivel mindig tisztában van mindenki , de mégsem akartam veled azért találkozni ,hogy összeverjelek ,mint te liberÁLis Szépnke.
Tehát mondd el nekem ,miért ágálsz a liberálisok számára kedvező irányok miatt.
MOndd mivel akarod magyarázni , hoyg szerinted az adóemelés jó volt ,Bokros plusz 10.000jo lett volna ,de közép Eu legversenyképesebb adórendszere nem lesz jó.
Probáld meg nekem Marxon és a jobb szélsjobb összefonódásán keresztül bemutatni ezt ,azzal egyetemben , hogy leirod , hogy foszlik szét a demokráciánk.
köszönettel:)

67. Firefly
2010. 09. 26. 14:39

Ja, ha a sajtó lehoz valamit, azt igaznak kell tekinteni?.....huha??? Szerintem is mondhatott valamit, de én már csak olyan háborgós típus vagyok, hogy arról szeretnék véleményt kialakítani, amit láttam, vagy hallottam...eléggé el nem ítélhető módon :)))

68. jujj100
2010. 09. 26. 14:42

67.
Nem kell olyan.
Erlauer most megirta . hogy huuha a Fidesz ÁLLÍTÓLAG be akarja vezetni a vizitdíjat.
Szerintme hamarosan olvashatjuk , hogy a Fidesz elveszi a 13.havi nyögdijat.

69. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 14:44

28. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 11:50

Idézet a belinkelt cikkből:

"Lokális megoldást jelent minél több helyi pénz bevezetése: ahol van kereslet és kínálat, ott a pénz mennyiségétől és értékétől, valamint az adósságok nagyságától függetlenül egymásra találhatna a vevő és az eladó."

Sopronban már meg is csinálták Kék frank a neve De a rábaközben is lesz ,készítik elő Rábaközi Tallérnak fogják hívni
Két másik városból ( sajnos elfelejtettem eltenni a cikket hogy melyikekből ) is tudok ahol hasonló helyi pénzt készülnek létrehozni
Előbb utóbb rájönnek az emberek a mai pénzrendszer szemét csalására,- hogy aki dolgozik értéket termel az tartozik és egyre többel meg többel hogy eltartson egy semmi értéket elő nem állító pénzvilágot
Csak így tovább Soproniak rábaköziek

70. Firefly
2010. 09. 26. 14:45

Szintén a NOL-on megjelent Tóth Ákos cikkből:
" Közölte, hogy mondhat bármit Orbán Viktor, Matolcsy György, Szijjártó Péter, Kósa Lajos, Rogán Antal és a sok kommunikációs bűvész, a jövő év rettenetesen nehéz lesz."...na ezt szeretném én eredetiben látni, vagy csak hazugságként tudom értékelni...

71. nablaquadrat
2010. 09. 26. 14:53

@ 2. harunalrasid 2010. 09. 26. 9:50

"ezek a jelenségek, amik csak rendvédelmi szervekkel lesznek megoldhatók!
csak nem lesz gumilövedék, meg könnygáz, meg vízágyú?
ejnye-bejnye.
pedig a szép szó már nem lesz elég!"

Szóval, Te már eldöntötted, hogy lesz "gumilövedék, meg könnygáz, meg vízágyú", mert "a szép szó már nem lesz elég". Ez -szerinted- tuti.
FSP pedig már a jövő héten megírja, hogy de facto volt is gumilövedék ..., de ha esetleg még nem is, akkor is, biztos forrásból, - t.i. tőled- tudja, hogy már útban van.

Most plagizálok: "Így írtok Ti". Te és FSP. És még sokan mások. És ezek után jajveszékeltek, ha jön Szalai Annamária, és azt mondja, hogy valamit tenni kéne, mert ez így nem jó.

72. evianna
2010. 09. 26. 14:53

57. KériSzépen
na igen, az 500 milliós nyereség nem éppen kkv-kategória.

a 2004-ben megemelt kritériumhatárokkal a kisvállalkozás éves árbevétele maximum 10 millió euró jegybanki középárfolyamon, a középvállalkozásé 50 millió euró lehet (az első esetben kb. 18%-os, a második esetben 3,5%-os adózás előtti nyereségrátával kellene számolni - na, nem sok ilyen van), kemény korlát azonban a foglalkoztatottak száma: 50, illetve 250 főnél kevesebbnek kell lennie.

ezen felül vannak korlátozások a mérlegfőösszegre is - 10 és 43 mó euró - tehát mondjuk egy néhány fővel működtetett ingatlancég, amelynek százmilliós profitja is van, nem minősülne kkv-nak, egy vagyonvédelmi cég azonban minden további nélkül - pl. profitline.hu/hircentrum/hir/188466/230-milliard-forint-a-hazai-vagyonvedelmi-piac-ki-birtokolja?
a lényeg, hogy ne saját munkaerőt foglalkoztasson, hanem számlaképes egyéni vállalkozókat. (vagy egy virtuális céghálózatot hozzon létre, mint például a CBA:)

nesze neked munkahelyteremtés...
mert azoknál a keveseknél, ahol 50 millió feletti az adózás előtti eredmény, most érdemesebb lehet alvállalkozókat foglalkoztatni alkalmazottak helyett, hiszen akkor még 2 hónapos végkielégítés sincs. (csak éppen az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásától kezdődően az illetőnek önfenntartónak /önkizsákmányolónak kell lennie, mert onnantól kezdve az állam a maga jussát kegyetlenül behajtja rajta. hogy úgy mondjam, az állam - később talán a szent korona - jobbágya lesz.)

73. KériSzépen
2010. 09. 26. 15:29

66.
2013-ban én pedig bevezetem az oldalági öröklés illetékmentességét, valamint,hogy az angol arisztokárcia által fizetendő örökösödési adó 23,456%-át a magyar önkormányzatok kapják.
Mit szeretnél még 2013-ra ? Bármit megígérek.

74. KériSzépen
2010. 09. 26. 15:33

72.
Evianna,a Fidesznek sincsen gazdasápolitikai elképzelése. Ami lenne, azzal nem lehet előállni,mert nemzetellenesnek lett kikiáltva már a 90es évek közepén. Irkálhat mindenfélét bármely jobboldali közgazda csapat, semmit sem ér. Egyetlen szempont van : fenntartani az állam posztkádári jóléti rendszereit. Dettó,mint az Mszp.
Innen az egész hol hazugság, hol kínlódás, hol meg semmi a köbön.

75. jujj100
2010. 09. 26. 15:36

73.
Az a baj , hogy magadból és az általad preferált gy-ből indulsz ki aki valóban csak igérgetett miközben tönkretett mindent.
HOgy mégis miért volt jó ,azt máig sem tudjuk.
tŐLED SEMMI IGÉRETET NEM SZERETNÉK ,MERT TUDOM ,HOGY CSAK SMAFU .
Arra pedig , hogy elérhető cél lesz -e 2013ra a legversenyképesebb adózás azt 2012re már tudni fogjuk.
Addig el is hallgatjuk azon jövőbelátó boszorkányosdi gondolkodást amivel te bizton elmondod mi lesz a jövőben.
Utána úgyis kitalálsz valami mást.Volt Bokror, aztán Róna ,utána Róna hűlye lett most van Szpháry és ismét Róna -mindig ki lehet találni mást:)

76. jujj100
2010. 09. 26. 15:37

74.
Ezeket már tényszerűen cáfoltam neked amit el is fogadtál a 1998-2002közti időszakről.
Akkor miért gondolod , ohgy most mást csinálnának?:D
Kezd nevetségessé vállni a tények semmibevégele:)

77. ahojpoplacsek
2010. 09. 26. 15:44

71. nablaquadrat
Szóval, Te már eldöntötted, hogy lesz "gumilövedék, meg könnygáz, meg vízágyú", mert "a szép szó már nem lesz elég". Ez -szerinted- tuti.

Hát legyen is... Ha netán a kolompár,mohácsi,horváth&co. -nak( powered by hell istván, katz katalin &co.) eszébe jutna eljátszatni ezt a szomszédos forgatókönyvet:

Romák éhséglázadása Szlovákiában

2004. február 24., kedd, 15:58

Fagyasztott hússal ütlegelték a fosztogató romák az egyik rimaszombati élelmiszerüzlet vezetőjét, Tőketerebesen pedig a rendőrséget is be kellett vetni a lázadozók ellen. Országszerte terjed a szociális juttatások megnyírbálása miatt kialakult roma éhséglázadás. De veszélybe kerülhet-e a szlovák „gazdasági csoda”?

Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter azt javasolta a helyi polgármesternek, hogy próbáljon közmunkát adni 100 munkanélkülinek is a faluban, hogy némileg megnyugodjanak a romák. A törvény szerint az önkormányzat hivatalosan csak március elsejétől és legfeljebb 50 személynek adhatott volna ilyen feladatokat, de a miniszter szerint ettől most el kell tekinteni - írja az Új szó. A szlovákiai magyar nyelvű napilap szerint Rimaszombatban egy élelmiszerboltot húsz roma rohamozott meg egyszerre, s míg egyesek kosarakba pakolták az élelmiszert, néhányan a hűtőpultból kiszedett áruval fizetés nélkül akartak távozni. Amikor a bolt vezetője kérte hogy fizessenek, egyikük fagyasztott hússal megütötte.
A szociális segélyek kurtítása nyomán kitört roma elégedetlenség, úgy tűnik, Diószeget, a Galántai járásban levő kisvárost is elérte. Múlt héten a helyi romatelep lakói közül többen is felkeresték a városi hivatalt és azt követelték, hogy adjanak nekik segélyt, mert nincs miből megélniük. „Egyikük azt is mondta, hogy már szervezkednek, és meg fogják támadni az egyik üzletet” - tudta meg az Új Szó Szabó Antal polgármestertől.
Az elszegényedett, egyes területeken 90 százalékban munkanélküli romák a kemény rendőri fellépés ellenére televíziós kamerák előtt mondják el, hogy egyéb választás híján a jövőben is fosztogatással próbálnak majd élelemhez jutni, bár tudják, hogy ez törvényellenes - tudósít az MTI.
Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese szerint olyan romák is bekapcsolódtak a fosztogatásokba, akik előzőleg is betörésekből, lopásokból éltek. A bolti fosztogatások miatt több helyen be kellett vetni a különleges alakulatokat is. Hétfőn 3-400 roma gyűlt össze a szlovákiai Tőketerebesen, ahonnan rendbontás miatt a rendőrség kiszorította a tömeget - írja az Új szó. A rendőröket előbb gyerekek, aztán felnőttek dobálták meg. A romák beszámolói szerint a rendőrök hangbombákkal riogatták őket, könnygázt és vízágyúkat is használtak.
Rudolf Schuster államfő a történtekre reagálva szóvivőjén keresztül jelezte: kedd reggel felszólítja a kormányt, hogy sürgősen tegyen valamit a legszegényebb rétegek szociális gondjainak megoldására, mert az országban a helyzet radikalizálódik. Megszólalt az ügyben a szélsőséges magyar-és romaellenes kirohanásairól hírhedt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnöke, aki a karhatalmi erők bevetésében, irgalom nélküli bánásmódban, valamit a roma nők terhességének szabályozásában, és rendkívüli állapot kihirdetésében látja a megoldást. A belügyminiszter és védelmi miniszter kezdeményezésére Dzurinda a kormányfő kedd estére összehívta a kabinetjét. A napireden az szerepel, hogy nagyobb rendőri erők és a hadsereg bevetésével erősítik meg a hatszáz roma település felügyeletét.
Az új szlovák „gazdasági csoda”, amely a szociális juttatások, a rokkantsági nyugdíj és az öregségi nyugdíj szigorúbb feltételekhez kötésén alapul, tetemesen mérsékelte a szlovák költségvetés kiadásait, hozzájárult a szlovák korona erősödéséhez, a jelentős külföldi működőtőke beáramláshoz, a szlovák államkötvények kelendőbbé válásához és ahhoz, hogy Szlovákiát a nemzetközi hitelminősítő cégek magasabb kategóriába sorolták - tette hozzá a szlovákiai lap.
Ivan Miklos szlovák miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter január elsejével radikális adóreformot hirdetett meg; bevezette a 19 százalékos egységes adókulcsot, ezt vetik ki a profitokra, a személyi jövedelmekre, függetlenül azok nagyságától, sőt az áfa is egységesen 19 százalék lett. Tavaly ugyanilyen drasztikus intézkedéssorozattal reformálták meg az egészségügyet, az oktatást és a nyugdíjrendszert. Felemelték a nyugdíjkorhatárt 62 évre (60 volt a férfiaknál és 58 a nőknél), kötelezték az újonnan munkába állókat, hogy nyugdíj-hozzájárulásuk 50 százalékát magánpénztárakba fizessék be, átalakították a kórházak finanszírozási rendszerét, a helyi önigazgatásokra testálták az iskolák finanszírozását.
Miklos sokkterápiája nyomán egyre nő az elégedetlenség. Nőnek a jövedelemkülönbségek, az amúgy is alacsony, egy főre jutó havi 250 eurós átlagjövedelem (65 000 forint) alig egyharmada jut a szegény keleti területekre. Egy most készült felmérés szerint a szlovákok 80 százaléka attól tart, hogy az ország rossz irányba halad. Nem csoda, hogy alig egy hónap leforgása alatt 600 000 aláírás gyűlt össze a szakszervezetek hívó szavára; követelik, hogy írjanak ki népszavazást, aminek eredményeként a választások előrehozását kényszerítenék ki.

78. KériSzépen
2010. 09. 26. 15:53

76.
Kukac és valahány nick a naptárba...
a 98 és 2002 közötti időszak lassan a hazai jobboldal emlékezetében úgy él,mint a magyar demokrácia és gazdaság virágkora. Sőt,mint a dualista Magyarország történelmi határai, annak az apró ténynek az ellenére,hogy önálló országunk meg nem volt...semmi baj, a közösségi emlékezet olykor ilyen.
98 és 2002 időszaka két részre osztható : az egyik rész,kb 2000ig tart, akkor a kormány semmit se rontott azon,amit az előző kormány nagy nehezen összehozott ( persze Orbánék is gondosan vigyáztak,nehogy folytatódhassnak a szerkezeti reformok,de ebben nem kellett nagyot alkotni,ezt Hornék 96 év elejétől elintézték ), a második szakasza 98-2002-nek pedig már maga a rámálom gazdasági értelemben : állami pénzből állami fejlődés az állami orzság állami polágrainak. Megyóék csak simán folytatták az ámokos futást 2002-től, nem is véletlen, hogy a Fidesz mindent megszavazott nekik, pont az történt, amit ők is szerettek volna folytatni : szarrá adósítani az államot. ( Most is ezt szerették volna a hiányszám megemelésével, azt is bevállalták,hogy megpróbálják átverni Brüsszelt, Kósa meg Szijjartó nemzethalál szövegeivel...., putttyy,nem jött be....)

Erre nem kéne mindazonáltak büszkének lenni, pont annyira nem kéne, mint 1867 után arra,hogy "uralmunk" alatt voltak a szlovákok,meg a szerbek. Merthogy nekünk meg közbe' szuverén országunk se vót...de ez benneteket nem szok' zavarni. További szép álmodást.

79. Firefly
2010. 09. 26. 15:55

Unalmas már nekem is de még egyszer csak megkérdezem: MIT MONDOTT PONTOSAN Pintér, és MIRŐL beszélt???

80. Danton-Acsády
2010. 09. 26. 16:07

43-ra : Ombre , persze hogy nincs szó cigánybűnözésről , soha sem is volt , ez csak afféle hisztéria , nem igaz ? Ja , meg terelés , elnézést , ezt megint elfelejtettem ...
Ami pedig a megélhetési bűnözést illeti , nos , azt hogy "szegényednek az emberek " , meg hogy egyre több olyan probléma lesz , ami a rendvédelmi szervek nélkül nem oldható meg ... ezt biztosan ezerféleképpen lehet feloldani , de mit tegyek , nekem gyér a fantáziám , csak azt tudtam kihámozni belőle , amit jelent ...

81. evianna
2010. 09. 26. 16:08

Firefly:
mi van, ez házifeladat? ugorjunk és hordjuk a lábaid elé a linkek sokaságát? nem tudsz keresni a weben? segítség kell?
vagy arra akarsz kilyukadni, hogy Pintér nem is mondott semmit? és ezt ezzel akarod bizonyítani, hogy lám, nem szolgálunk ki?

82. KériSzépen
2010. 09. 26. 16:11

79.
Egyenlőre az van,amit a NOL lehozott, szövegszerűen pontosan ebből lehet kiindulni. De a Hirszerző is hozta. Erről beszél a poszt szerzője is.
Lehet,hogy holnap lesz egy nagy cáfolat a kormányszóvivőtől. Akkor más lesz a helyzet. Vagy nem lesz más a helyzet.

83. evianna
2010. 09. 26. 16:12

KériSzépen:
én nem úgy látom, hogy itt kádári jólétet akarnának teremteni.
azt csak mondták és egyre kevésbé mondják.
szerintem fokozatosan lerúgják magukról a kormányzás összes terhét (a munkavállalók gondjával-bajával kezdik, mert hiszen nekik mindenre felhatalmazásuk van) - alkuk lesznek, kormányzás nem.

84. jujj100
2010. 09. 26. 16:14

78.
Kár lehazudnod , hogy a teljes költségvetési ÁSz kimutatást bemutattam neked akkor amikor azt álltalottad mondani , hogy Orbánék adót emeltek és növelték az állam méretét.
Ezt cáfoltam tény adatokkal.HOgy ezt miért tagadod le nem tudom.Ez igen komoly emberi hiba benned.
Bennünk jobboldaliakban nem úgy él mint ahogy te cucliberális elmondod.MI azt egy sikeres időszaknak látjuk ugyan a maga hibáival.
Ez nagyon fontos , hogy mi akikről te beszélsz igy látjuk ,nem pedig ugy ahogy te megprobálod belemagyarázni.
Tehát ezt fontos lenne rögziteni ,a rögeszméid nem mindig fedik a valóságot.

Aztán elkezded ugyanazt amit cáfoltam ,ugyanazzal a mszp-s propagandával , hogy 2000ig jó volt utána meg nem.
Ezt tényszerűen cáfolta az ÁSz minden egyes vizsgálata illetve költésgvetési erdménykimutatása amit természetesen számodra is elérhetővé tettem.
HOgy ezek után miért tagdod le nem tudom ,talán valami emberi hiba ismét.

Aztán rémálmokról beszélsz ,állami beruházásokról ami nyilván a nyugadi demokratikus civilizáció felszámolása volt ,csak úgy,mint ahogy most az USA-ban is épp felszámolják a nyugati polgári liberális demokrácia alapjait ,amikor is a jegybenk arra kéri Obamát , hogy duplázza meg az állami beruházásokat , hogy ezzel IS(!) ösztönözze a gazdasági élénkülést.

Itt is nagyon fontos rögziteni , hogy amit te a kis agyadcskádban kiötlöttél az nem feltétlen egyezik meg a valósággal ,inkább valami zsigeri gyülöletből eredeztethető!

Aztán jött Medgyo aki ámokfutott .Igen minden gazdaságösztönző tervet befagyasztott és jóléti kaidásokat eszközölt ,a mögöttük álló gazdasági tervek szétcibálásával.
Valahogy Ferink aki hosszan folytatta ezt a politikát aminek csőd lett a vége egy szó sem esik valahogy a szociálliberáliséknál.

Szépenke ,majd ha képes leszel ezt a sok dologot amit összehordasz adatokkal alátámasztani ,akkor lesz érdemben lehetőség megvitatni a dolgokat.
De addig csak anderseni meséket olvashatunk ill. mszp propagandát tőled.
Sajnálatos , hogy annak ellenére , hoyg az akkori időszak ,teljes adatsorát megkaptad ,tudatában vagy , hogy nem igaz amit mondasz mégis képes vagy kampányidőszakban ilyen aljasan(By:Cuba) megnyilvánulni.

Azt gondolom pontosan bemutatod azt amiből ennek az országnak elege lett.
Ezért is van az , hogy akiket te támogatsz ebben az országban azok ma hiteltelen emberek .
Jó helyre csatlakoztál....

üdvözlettel:)

85. Firefly
2010. 09. 26. 16:17

evianna Kedves!:
bocsánatodért esedezem, ha esetleg sértő lenne, és kérésem olybá tűnne, hogy Téged akarlak csicskáztatni...mindössze próbálkozom, hátha VALAKINEK és VÉLETLENÜL megvan az eredeti szöveg, mert hát mégiscsak egyszerűbb lenne a saját véleményemet kialakítani, ha pontosan azt tudnám elolvasni ami elhangzott, és abban a szövegkörnyezetben, amelyben elhangzott...ugye nem nagy kérés? :)))

86. KériSzépen
2010. 09. 26. 16:19

84.
Mi kettő %-nál alig kaptunk többet a választáson, ennek megfelelően valóban, semmiféle felelősség nem terhel a mostani ámokfutásért. Hajrá sokakok , mert ez egyenlőre a 2%-nál is kevesebb : inkább minyuszba csusszan....

87. jujj100
2010. 09. 26. 16:25

86.
Pedig lenne liberális választás a mai politikai palettán is ,de azt a mentalitást ami a tényeket nélkülözve ,különféle álcák mögé bújva gyülölködik valahogy csak 0%ot érdemel Magyarországon ,szerintem nagyon helyesen.
Gondold már el egy jehu-t mondjuk mint képvislőt vagy Bauert esetleg Debreczenit.
Kész vicc lenne , rádiókabaré.
:D Na szevasz ,addig is olvasgasd az adatokat és akkor nem kell majd, hogy is fogalmazzak -miniszba menned:DDDD

88. morpho
2010. 09. 26. 16:33

85. Firefly
Szerintem maradjunk annyiban, hogy Pintér ilyet nem mondott, csak mi elmebetegek szeretünk nemlétező kijelentésekről eszmét cserélni.Holnap az lesz itt a téma, hogy a föld lapos és két elefánt tartja a hátán.De persze ebben az utópisztikus vitában neked nem kell részt venned, mint ahogy ebben sem kell.Pintér ilyet nem mondott, mi hülyék vagyunk és hagy tomboljuk ki magunkat nélküled.Értem én, hogy jobbitó szándékkal fel akarod hívni a figyelmünket 25 ször, hogy Pintér ilyet nem mondott, de mi ilyen rögeszmés elmebetegek vagyunk, akik nem értenek a világos szóbol.Sajnálom, ez van.Egyébként a fidesz kommunikációs gépezete arról híres, hogy ha egy baloldali sajtóorgánum egyértelműen hazudik egy Miniszteri kijelentéssel kapcsolatban, akkor nem cáfolja azonnal,sőt, nem is foglalkozik az üggyel.Lehet, hogy ez azért van, mert egy csomó ember hallotta amit Pintér mondott, de ez persze csak az én agyszüleményem..

89. morpho
2010. 09. 26. 16:37

78. KériSzépen
Azért ha visszaállítanák a 2002-es paradicsomi állapotokat, nyugdíjakat, közalkalmazotti fizetéseket és infrastruktúrális rendszert, lenne itt ám nagy sírás rívás...

90. saman
2010. 09. 26. 16:39

"az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható"

Egy másik cikk kapcsán írta valaki, hogy a csehek megcsináltak egy 10%-os bércsökkentést az állami szektorban.

Ez komoly feszültségekkel jár, a magyar politikai elit annyira populista, hogy ilyesmi fel sem merülhet.

"Nem lehet szerzett jogokat (érsd segélyt, családi pótlékot) csökkenteni."

Sokkal sunyibb dolgot művel a hazai MSZP - FIDESZ együttműködés.

Az infláció eszközével eltörölték a a 12. havi és 11. havi fizetést.

Én 2 éve Angliában élek. Kb 40-70%-os infláció zajlott lett az én fogyasztói kosaramban, miközben a hazugságpropaganda 4,5% inflációval eteti az embereket. A banki kamat ezzel az ideológiával 4-7%.

Ez rablás.

have done

reszvetelidemokrcia.blog.hu

91. raptor
2010. 09. 26. 16:53

T.Firefly!
MTI hír:
nol.hu/archivum/pinter__eselytelen__hogy_januartol_nojon_a_rendorok_fizetese
Nem tudom, hogy elég hivatalos?
Gondolom az MTI-nek hiszel?
(Ugyan látom,hogy ott is az "eredetit" keresed!)

92. saman
2010. 09. 26. 16:55

"A belügyminiszter meg is magyarázta: szerinte a növekvő szegénység miatt egyre nagyobb lesz a korrupció, nő a gazdasági bűncselekmények száma, több lesz az utcai bűncselekmény, és ezért nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a „fegyveres rablástól kezdve minden más” "

A FIDESZ politikai marketingjében és politikai credojában alapvetően benne vannak ezek az ellentmondások.

Sose tudja a FIDESZ önmagáról, hogy veszélyes mértékben autoriter vagy egészséges mértékben facilitatív irányba kell-e építkezni.

Elhangzik tőlük, hogy durva állami előrenyomulással fogják az egymillió munkahelyet elővarázsolni, majd az is hogy ez tisztán a piac dolga.

Elhangzik tőlük, hogy a középosztály meg a szegények komoly helyi megmozdulásokban tenni fognak a közjóért, miközben a FIDESZ találta ki a Halász - Zuschlag paktumot, amivel kiirtották a politikafüggetlen állampolgári önszerveződések mozgalmait.

A közösségi vállalkozások világáról is megmondta orbán, hogy ezeket bizonyára a bankok fogják megfinanszírozni. Senki nem szólt neki, hogy a bankok nem szoktak kezdő vállalkozásoknak pénzt adni.

Itt is terítik a fekáliát! Ha a rendőrség nem fogja tudni megfékezni az éhséglázadásokat, akkor a rendőrség legyen szíves és előre szégyellje magát.

Az egymillió munkahelyet kérjük számon a főnökeinken, meg azokon a fiatalokon, akik ebben a korban akarnak vállalkozásokat indítani, a társadalmi felelősségvállalást kérjük számon azokon akiket középosztályiank tartunk, a társadalmi békét kérjük számon a rendőrségen...

stb.

Arról pedig a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia sajtó ölebei gondoskodnak, hogy érdemi párbeszéd ne folyjon arról, hogy csinálunk mi olyan társadalompolitikát, ami ide vezetett.

reszvetelidemokracia.blog.hu

93. KériSzépen
2010. 09. 26. 16:57

83.
" kádári jólétet " ? Ezt nem komolyan mondod,nyilván viccelsz, Evianna. Semmiféle európai értelemben értelmezhető jólét sem volt akkoriban itt.
És persze, hogy nem arra a jólétre vágyokozik a fidesz (se) : arra az államra vágyakozik, s azt lassan,de azért tempósan meg is csinálja.

94. raptor
2010. 09. 26. 17:11

95. Altuntegin
2010. 09. 26. 17:12

Ugyan ahojpoplacsek, alias kocsobur, mundzuk agád és agmánd, rólad igenis az a pletyka járja, hogy belülről nyomod. Te vagy Fidesz NOL-os sajtófigyelője, illetve szerecsenmosdatója.

Nem tudom, amúgy, hogy mi volt Pintér részéről az egész. De riasztó, akár elszólás, akár buta megfogalmazás volt.

96. jujj100
2010. 09. 26. 17:14

2.2.
Az állami kiadások 2000-től 2006-ig
Az ezredfordulót követően 2001-ben volt a legalacsonyabb az államháztartás kiadási oldala. Attól az évtől kezdve a vizsgált időszakban, azaz 2006-ig közel nyolc százalékponttal nőtt a mutató. A növekedés 2002-ben és 2005-ben volt a legnagyobb.
12. ábra Az államháztartás konszolidált kiadásai a GDP százalékában (2000-2006)0%5%10%15%20%25%30%35%20002001200220032004200520060%10%20%30%40%50%60%70%Általános működési funkciókJóléti funkciókGazdasági tevékenységekÁllamadósság-kezelésÖsszes kiadás (jobb tengely)
Forrás: Költségvetési törvények
Ha a 2000-től 2006-ig tartó időszakot is funkciókra lebontva vizsgáljuk, jól látható, hogy az államadósság-kezelés terhei egy lépcsőben jelentősen csökkentek 2001-re, azóta nagyságuk alig változott. Az általános működési funkciók költségei 2002-ben és 2005-ben növekedtek jelentősen, leginkább a törvényhozói és a végrehajtói szervek kiadásnövekedése miatt. Ezek elsősorban, de a 2002-es különösen, a közigazgatásban dolgozók béremelésére vezethetők vissza.
ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet 14
A gazdasági tevékenységek költségei igazodtak leginkább a választási ciklusokhoz. Az egyes időszakokra jellemző ingadozás szinte kizárólag a közlekedésre szánt kiadások változását követi. Ehhez járult, hogy a beruházások költségeit nem mindig abban az évben számolták el a költségvetésben, amikor azok megvalósultak. 2002 rendhagyó volt abból a szempontból, hogy utakra, autópályákra, és vasútra sokkal több pénzt költött az állam, mint egy évvel korábban. 2006-ban ismét emelkedett az úthálózatra fordított kiadások nagysága.

97. jujj100
2010. 09. 26. 17:22

Szépenke csak azért teszem ide , hogy a tisztességes emberek akik nem kiváncsiak az összevissza beszédre ,minyuszba menetelre azok adatok ,tények alapján ítélhessék meg azt a sok valótlanságot amit leírsz.

A jóléti kiadások tekintetében komoly változás történt. A kilencvenes években jócskán megnyirbált kiadások 2000 és 2006 között a GDP arányában mintegy hat százalékponttal növekedtek. Ezen belül a nyugdíjra és más szociális juttatásokra költött összeg több mint két és fél százalékponttal emelkedett. Ez utóbbi növekmény felét a nyugdíjakra fordították, ezek mértéke különösen 2002-ben (a 13. havi nyugdíj bevezetésével), továbbá 2005-ben és 2006-ban emelkedett.

98. Firefly
2010. 09. 26. 17:23

raptor, morpho: igen igen, ezek ugyanazok a hírek és Ti rettentően félreértetek engem...valószínűleg nem tudom elég tagoltan, szofisztikáltan kommunikálni, hogy olyasmiről beszélünk, aminek az eredetijét, a szöveg egészét nem ismerjük...emlékszem az egyik legfőbb érvre a gyurcsányi beszéd kiszivárogtatása után az volt, hogy az egy, a szövegkörnyezetéből kiragadott részlet és félreértések halmaza, majd nagyon helyesen megjelent a teljes Gyurcsány-szöveg és akkor már lehetett róla kinek-kinek vérmérséklete szerint véleményt formálni...még mindig nem érzem olyan ördögtől való kívánságnak, hogy a pontos szöveget akár én is, de BÁRKI más is megismerhesse...:)))

99. Firefly
2010. 09. 26. 17:27

Ebből következően, már ugye élhetek a kételkedés és morfondírozás jogával, a szöveg valódi és sugallt tartalmának eltéréseit illetően? :)))

100. KériSzépen
2010. 09. 26. 17:29

97.
Sőt,98 - 2002 között Kassa is ide tartozott,csak titokban tartottuk,nehogy az ENSZ megtudja.

101. raptor
2010. 09. 26. 17:30

98. Firefly
Szerintem elég ügyes vagy, keresd meg, ha ez nem elégít ki az igényedet!
Nem kell tagoltabban mondani!
Sajnálom! Vége!

102. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 17:30

Hát az eszem megáll!!! Itt valakik Kádári jólétről elmélkednek A Kádár adótt jólétet? Mintha a jólét termett volna akkoriban Mintha az valami kegy lett volna
A nagyapám végdolgozta a Kádár rendszert Ami elöször kirabolta , '58-ban szó szerint beverték a tsz elvéve mindenét
Végig dolgozott a tsz- ben aztán a háztájiban
Heti hét nap megállás nélkül dolgozott . Reggel négykor kelt és este nyolcig kilencig dolgozott 60 éves korában még búzászsákokat cipelt a tsz istálló padlására
De őneki a Kádár adta a jólétet mi? A LÓNAK A KÓCHENGERES FASZÁT ADOTT A KÁDÁR JÓLÉTETT A NAGYAPÁMNAK ! !!! Az utólsó morzsáig megdolgozott mindenért

103. morpho
2010. 09. 26. 17:37

98. Firefly
" olyasmiről beszélünk, aminek az eredetijét, a szöveg egészét nem ismerjük..."
Itt valami félreértés van.Mi pontosan ismerjük, hogy mit mondott Pintér.Te csinálsz úgy, mintha nem ismernéd, de sebaj.

104. jujj100
2010. 09. 26. 17:38

100.
Igen ez a te szinted.
Össze vissza hazudozni ,előadni magadat minden tény nélkül ,majd amikor valaki alátámasztja hogy össze vissza hazudozol akkor tréfálkozni próbálsz.
Igen jellemző.Aljas ahogy más mondaná.
Hazudozós vagy Szépenke ez az igazság !

Fodor Gábor:
- És a gazdaságpolitikai tévedések?

– Ezek kéz a kézben járnak. A rossz, osztogató jellegű gazdaságpolitika erkölcsi kérdés, mert nem helyes olyan politikát folytatni, amely feléli a jövőt, és más kormányok vállára rakja tetteinek terhét. De a morális szétesés nemcsak a politikusokat érintette, hanem a baloldali és liberális értelmiséget és sajtót is. Utóbbi sokszor szűk látókörű volt, nem tudott függetlenként viselkedni, és szembesíteni bennünket a gyengeségeinkkel. Inkább belső csoportok játékszere lett, nem vállalta a hatalom kontrolljának szerepét.

- Ha meg vállalta, akkor azért kapott hideget-meleget, hogy nem támogatja a reformokat.

– Mást gondolok erről. A független sajtó lételeme a demokráciának.
A baloldali, liberális sajtónak, értelmiségnek és a pártoknak is önkritikára van szükségük. Az egész balliberális közélet morális válságának vagyunk tanúi, ennek csak egyetlen eleme a két párt sorsa.

- Merre tovább?

– Eljön az idő, amikor az emberek kijózanodnak, a liberális és a baloldalon pedig megszületik a felismerés: értelmes programokra, összefogásra van szükség.

- De egyelőre – ahogy egy szocialista politikustól hallottam – szélcsendben nem lehet vitorlázni.

– Ez önfelmentés, a nem cselekvés ideológiája. Nem igaz, hogy ellenzékből nem lehet sikeresen politizálni. 1990-ben a Fidesz hét százalékkal került a parlamentbe, egy év múlva viszont negyven százalékkal a legnépszerűbb párt lett.

- Ha meg vállalta, akkor azért kapott hideget-meleget, hogy nem támogatja a reformokat.

– Mást gondolok erről. A független sajtó lételeme a demokráciának.
A baloldali, liberális sajtónak, értelmiségnek és a pártoknak is önkritikára van szükségük. Az egész balliberális közélet morális válságának vagyunk tanúi, ennek csak egyetlen eleme a két párt sorsa.

- A lehetőség most ősszel is adott lett volna.

– Így van, hiszen a közélet állapota aggasztó. Az ellenzék szereplése katasztrofális, sem az összefogásra való hajlam, sem a saját hibákkal való szembenézés nem jellemző, az emberekben pedig él a délibábok kergetésének a vágya.

Valahol itt tartasz Te is.Délibábokat kergetsz ,nem nézel szembe azzal amit tettetek démonizálnátok hazudoznátok még mindig ,mert nem veszitek észre , hogy a zemberek már tudják , hogy királyaitok mind meztelenek.

Szépenke okulj nem késő leszokni a szándékos hazudozásról:)

Üdv:)

105. Firefly
2010. 09. 26. 17:41

raptor: ügyetlen vagyok, nem találom...ezért ez a széleskörű kérdezősködés...na talán holnapra meglesz...úgy mellékesen: ha tényleg ilyesmiket bregyog mégpedig szövegszerűen, egyértelműen ez a Pintér így egy héttel az önkívületi választások előtt, akkor elég nagy ... hogy is fogalmazzak viszonylag finoman... ostobaságról tesz tanúbizonyságot, ami viszont ellentmond a róla kialakított agyafúrt maffiavezér imidzsnek :)))

106. Firefly
2010. 09. 26. 17:44

morpho:
megtennéd, akkor, hogy megmutatod azt a pontos szöveget?...vagy titkos és csak te és a kiválasztottak ismerhetik?

107. KériSzépen
2010. 09. 26. 17:46

104.
Bocsánat , rosszul írtam. Trianon előtt volt miénk Kassa. Csak mi nem voltunk,mint önálló ország. Akkor nem a Fidesz kormányzott ?

108. evianna
2010. 09. 26. 17:50

85. Firefly
2010. 09. 26. 16:17

hozzám mindenképpen nagy kérés.
talán fordulj bizalommal a BM titkárságához - tetszeni fog nekik, hogy értékelni akarod a pontos szöveget.

109. jujj100
2010. 09. 26. 17:51

1007.
Hogy jön a hazudozásodhoz , hogy kettős állampolgárként kikezd a magyar törénelmet.
Mewnj hazudozni tovább ,ha pedig valaki erről felvilágosít akkor liberálisként ird meg , hogy vernéd agyon büntetőjogilag.
Unalmas vagy sokat hazudsz ,többet mint régen ,mert amikor még nem keveredtél rossz társaságban akkor a tényeket ,adatokat még elismerted.

110. KériSzépen
2010. 09. 26. 17:58

109.
Már hármas,nem is kettős, de ha komolyan ideges leszel ettől,akkor már legyen négyes.
Szabadon választott ez számodra az én esetemben,mint bármi más.

111. jujj100
2010. 09. 26. 18:04

110.
Már megint velem foglalkozol ahelyett , hogy valamilyen bocsánatkérésbe kezdenél , hogy bár tudatában voltál ,hogy hazugságot irsz ,csak megtetted .
Kettős állampolgár vagy nem 3as ,ha csak ebben is nem hazudtál.
Nem gond Szépenke ,megértelek ,mert nem mindennapi ciki amit itt bemutatsz és mivel fsp nem cenzor ezért olvasható is milyen módszerekkel akarod itt benyalni magad egyes cenzori körökbe::D

112. KériSzépen
2010. 09. 26. 18:06

111.
Ha egy értelmes mondatod sincsen,mondjad édösgyereköm, mivel foglalkozzak ?

113. 4elefánt
2010. 09. 26. 18:07

114. jujj100
2010. 09. 26. 18:09

112.
Értem.
Neked az adatok amiket már régebben is megküldtem ,tehát amik cáfolják amiket te itt összehordtála témában szándékosan hazudva az értelmetlen.
Neked nyilván az az értelmes hogy Kassa hozzánk tartozik.
Bravo:)
De azt mondd meg nekem valami előnyöd van , hogy ennyit hazudozol?Pénzt kapsz érte vagy csak igy fogadnak be?
Mi ennek az oka de öszintén.
Öszintén???:DDDDD
Bocs hogy ilyet kérek.:D

115. Firefly
2010. 09. 26. 18:09

evianna:
nem igazán vagyok jártas abban, hogy hol tárolnak ilyen szövegeket, még azt sem tudtam, hogy van BM titkárság...hogy pedig levelezőviszonyba kerüljek velük? ...brrrrrrrr :) Talán az MTI-ben inkább megvan, hiszen eredetileg az ő hírük...mindenesetre távol álljon tőlem, hogy Téged ilyesmivel zaklassalak...nem is szoktam én ilyen kitartó kutakodó lenni, csak most, hogy mindenhol falakba ütközöm, most valahogy mániámmá vált, hogy egy pontos szöveget lássak, esetleg halljak valahol...

116. evianna
2010. 09. 26. 18:15

KériSzépen, nem viccelek.
a 74-ben ezt írtad: "Egyetlen szempont van : fenntartani az állam posztkádári jóléti rendszereit."

ja, hogy te úgy gondolod, hogy az ún. jóléti rendszerekre, tehát a társadalombiztosításra, tulajdonképpen nincs szükség? Orbán akkor lenne jó fej, ha megszüntetné ezeket a pénzfalókat vagy legalábbis kitiltaná a nyugdíjasokat és egyéb ingyenélőket?

akkor azt kellene mondani is, nem?
a nyugati fogalmak szerint egyébként ez a jólét: bármi bajod történik, mehetsz orvoshoz, ingyen gyógyítanak, ha megöregszel, kapsz ellátást - igaz, hogy egész életedben éhbérért dolgoztál.

az pedig, hogy ezt a pazarlást kérem (szépen), meg kell szüntetni, nem nagyon képzelhető el másképpen, mint az új belépők számára a biztosítási terjedelem meghatározásával.
csak ha erre sor kerül, akkor az állam a meglévő kötelezettségeit nem tudja majd finanszírozni - ezért nem nyúlnak a járulékokhoz. pedig azokhoz kéne. (a gonosz IMF szerint is.)

de az nem fog menni, hogy akár 50, akár csak 40 éves emberek számára egyszerre csak kiderül, hogy amit eddig fizettek egész életükben, az smafu, nem ér semmit. (legyünk őszinték: a nettó bér - amiből még a fogyasztási adókon és az áfán keresztül tovább adózunk - majdnem ugyanannyi, mint amit az államnak befizetünk vagy a nevünkben befizetnek. másképpen nem is jönne ki az ilyen mértékű újraelosztás, ami nálunk hagyományosan van.) az "emberélet útjának felén" túl ugyanis már nem lehet azt mondani, hogy fizess, kisöreg, ha élni akarsz.
márpedig erre készülnek.

117. morpho
2010. 09. 26. 18:15

106. Firefly
Igen, csak mi ismerhetjük..Egyébként mondom, sebaj..

118. jujj100
2010. 09. 26. 18:16

115.
BELÜGYMINISZTÉRIUM
Sajtóosztály

sajtófőnök

Mányai Zoltán
E-mail: zoltan.manyai@bm.gov.hu; sajto@bm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1650

titkárságvezető
Katonáné Végvári Ildikó
E-mail: ildiko.vegvari@otm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1650
Fax: 06-1-441-1972

sajtóreferensek

Ágh Marina
E-mail: marina.agh@bm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1520
Takács Katalin
E-mail: katalin.takacs@bm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1048
Nagy Linda
E-mail: linda.nagy@bm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1048
Mester Dávid
E-mail: david.mester@bm.gov.hu
Telefon: 06-1-441-1272

Itt fogják cáfolni amiket a cicliberÁlis média kihiszterizált a maguk kis agitpropár csapatuknak.

119. ombre
2010. 09. 26. 18:16

Kéri szépen, én is azt kerestem, amit Pintér szó szerint mondott. Nyilván a többi megjelent állítás is igaz, de tudósítás és nem idézet formájában helent meg, a NOL-on is, a Hírszerzőn is. Az Origón találtam, az idézet biztosan Pintértől van:

'Pintér Sándor belügyminiszter szerint a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, amelyek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség. A miniszter a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának (SZÉF) pénteki ülésén úgy fogalmazott:
"az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható".

Egyben, egyetlen egyben igazat mondott Orbán: a választások után egy új országban ébredtünk.

120. ombre
2010. 09. 26. 18:25

jujujuj!

Szóval 2013-ra - ezt ott föntebb sokszor leírtad, nálunk lesz a világ legalacsonyabb személyi jövedelemadója - bocs, ha nem pontos.
2013-ra...
Már csak kb 800 valahány napot kell aludnunk.. hehe

És ezt a vezéred mondta, a saját szájával, azért hiszel benne ilyen eltökélten.Lesz egyszeri nagyarányú adócsökkentés, úgy ám!
Csak mi itt el vagyunk tévedve és azt hittük, 2010 júliusától lesz.
Mert azt is megígérte a vezér a saját szájával.
Az egyik dátum halálbiztos. :-)))

121. jujj100
2010. 09. 26. 18:26

116.
Mire alapozod , hogy erre készülne a Fidesz?
Talán feltünt Bokros a Fidesz közgazdái körében?
Vagy mi lesz elveszi a 13. havi nyugdijat , vagy havi 10.000es eü hozzájárulást akar majd?
MOndd eviannácsdka mit tudsz ,mit fog csinálni a Fidesz.

122. Firefly
2010. 09. 26. 18:27

kösz morpho...legyen tiéd a tudás... sebaj:)))...csak nem kell csodálkozni, hogy hiteltelenekké válnak ezek a "bombasztikus" hírek...még ha esetleg valódiak is...

123. jujj100
2010. 09. 26. 18:27

120.
Nincs vezérem és igen , ugy tűnik vannak páran akik el vannak tévedve.

124. Firefly
2010. 09. 26. 18:29

Ha valami nagyon jó hagyomány volt a NOL-ban, az épp az volt, hogy egy kattintással azonnal az eredeti szöveget meg lehetett találni.../miért is írok én múlt időben? :)))/

125. KériSzépen
2010. 09. 26. 18:37

116.
" a nyugati fogalmak szerint egyébként ez a jólét: bármi bajod történik, mehetsz orvoshoz, ingyen gyógyítanak, ha megöregszel, kapsz ellátást - igaz, hogy egész életedben éhbérért dolgoztál. "
Evianna, ezt nem komolyan mondod. Annyira nem lehet hülye soktizezer magyar honfitásrunk, hogy az európai éhbérért mennek el innen nyugatra dolgozni. Miközben éhbért itt is kaphatnának.

Egyébként abban igazad van hogy teljesen tarthatatlan,hogy itt egy hazug nemzeti kockázatközösség címszóval, és annak védelmére való hivatkozással szabotálja el a politikai elit - jobbra is balra is - az állami reformokat.

126. jujj100
2010. 09. 26. 18:44

125.
Tanulj Tino!!!!
Ha nem tőlem , hát legalább eviannától amiben lehet:)

"1.2.2. Jóléti állam

e.állami beavatkozás: a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében.

IGAZSÁGOSSÁG érvényesítése

Fogalma: olyan állam, amely a népesség nagy tömegének gazdasági és szociális jólétét demokratikus társadalmi berendezkedés mellett biztosítja.

Az 1930-as években Angliában született ez a fogalom.
Ellentéte: a fasiszta
és a kommunista állam fogalmának.

1. Kialakulása, fejlődési szakaszai
Időszaka Fejlődési szakasz megnevezése
I. 1870-1914 Szociálpolitikai törvénykezés
II. 1914-1940-50 Szociálpolitika háttérbe szorulása
III. 1950-1973 Vegyes jóléti rendszerek kiépülése
IV. 1970-80-tól Jóléti rendszerek válsága

I.Azokban az országokban, ahol gyors gazdasági fejlődés jellemző
• Anglia: Szegény törvény(segélyezés)
• Németország: teljes körü és kötelező állami biztosítási rendszer
1884.Bismarck
1889. nyugdíjrendszer 68 évtől
széleskörű közoktatás bevezetése
• Franciaország: részleges nyugdíjrendszer
• Dánia: nyugdíj a szegényeknek
• Osztrák-Magyar Monarchia: részleges biztosítás 1900-as évektől
Motiválja: -a gazdasági növekedés
-nemzeti összefogás
-gazdasági hatékonyság

• Osztrák-Magyar Monarchia: részleges biztosítás 1900-as évektől
Motiválja: -a gazdasági növekedés
-nemzeti összefogás
-gazdasági hatékonyság

Okai: -munkások növekvő szervezettsége
-ipari koncentráció
-munkanélküliség
-nem hatékony munkaerő kiszorulása
-szakképzés iránti igény növekedése
Időbeli eltolódás: -monarchikus rendszerek gyorsabban
-liberális-demokratikus rendszerek lassabban valósítják meg a jóléti programokat.

127. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 18:46

125. KériSzépen
2010. 09. 26. 18:37

Tisztelt Kériszépen
Lenne egy kérdésem
Megszűnik a nemzeti kockázat közösség mert ha jól értem ez lenne a reform
Rendben
Én elfogadom, én belenyúlok a zsebembe ki is fizetem magam után amit kell meg mindenki maga után
Ki fizet a többszázezer cigány után akik a legszegényebbek? Ráadásúl messze a legroszabb egészségi állapotú csoport az országban
Vagy ők meg maradnak továbbra is az állam nyakán?

128. morpho
2010. 09. 26. 18:47

122. Firefly
Írtam már neked, hogy ne foglalkozz velünk balgákkal, akik minden hülye MTI hírt beszopnak!Aztán ha véletlenül az derül ki, hogy Pintér tényleg azt mondta, amit az MTI kiadott, akkor majd bocsánatot kérsz ugye?

129. jujj100
2010. 09. 26. 18:49

127.
Szépenkénél ők negatív termelési mutatókat realizálnak , igy ök valószinűleg hamar éhen halnak ,.Ha esetleg képesek lennének az önellátásra élelmezésben ,akkor valószínűleg már gyerekkorukban valami betegség vinné el nagyrészüket.
De ne értsd félre ,ez nem rasszizmus ,ez liberÁLizmus.

130. morpho
2010. 09. 26. 18:55

Firefly

Egyébként azért elég harmatos ez a cumó, amit idetolsz. A belügyminiszter pont az ellenkezőjét mondja annak, amit a fidesz igérgetett és kommunikált eddig.Erre te nem azon gondolkodsz el, amit mondott, hanem azon, hogy vajon valóban mondta-e?Miközben ez egy nyilvános esemény volt és az MTI is jelen volt.De ez téged nem zavar, hanem simán megkérdőjelezed, ami elhangzott.Ez egyébként mire jó?Időt akarsz nyeni?Minek?Mire?Te is tudod, hogy itt nem egy félreérthető szófordulatról van szó, hanem összefüggő, a távirati iroda álltal szó szerint idézett mondatokról.Mégis mire számítasz, hogy úgy kezdte a mondatot, hogy "Gyurcsány szerint"?Vagy, hogy "ha most viccelődnék, akkor azt mondanám"?Ilyenkor te nem röhögöd ki saját magad?Csak kérdezem?

131. 4elefánt
2010. 09. 26. 18:55

126-ra!
Okoska! Az ipari forradalom nélkül a monrchikusok a gatyájukat is oda adták voln a biztosan.
Amúgy meg Ámerika mikor volt monarchikus, mer mindenki az után kullog:D

132. KériSzépen
2010. 09. 26. 18:59

127.
Az eü finanszírozásban attól hazug a nemzeti kockázatközösség,hogy nincsen.
Létre kéne hozni, végre valahára.

133. ombre
2010. 09. 26. 19:03

Firefly

Látom, a NOL-on is a teljes szöveget keresed.
Azt ne mond, hogy régebben, ha kattintgattál, megtaláltad a szövegeket, mert csak azt találhattad meg, amit feltettek.
A Pintér féle szöveg teljes egészében nincs fent, mert nem tette fel senki a hálóra.
Tudósítók voltak ott, akik vagy felvették, vagy jegyzeteltek, aztán abból idéztek.
Ahol idézőjelet találsz, azt biztosan szó szerint mondta.
A többi általános tudósítás, amilyen a legtöbb van a világon a sajtóban.
Hogy nem ferdítettek el a tudósítók általa mondott szöveget, azt az bizonyítja, hogy nagyon hallgatnak, senki sem cáfol.
Egy résztvevő a NOL-on tanúsítja (persze erre mérget venni nem lehet) hogy ezeket mondta Pintér, hallotta.

134. evianna
2010. 09. 26. 19:03

azért az mókás, hogy Firefly ezek szerint nem bízik a Szalai Annamária által felügyelt médiában.
neki a hiteles szöveg kell, szó szerint, lehetőleg az érintett saját szájából - csak akkor minek a sajtó?

135. raptor
2010. 09. 26. 19:03

115. Firefly
Már megbocsáss,de Te nagyon ostoba vagy, vagy sima provi!
Már betettem Neked az MTI hivatalos linkjét,meg is köszönted!
Most eviannánál próbálkozol?
Felejtsd már el,vagy keresd meg!! :))

136. jujj100
2010. 09. 26. 19:08

132.
Szépenke.
Nem igazán tudod miről beszélsz.
KOckázatközösség van.
Ez tény.
De látom ezekkel bajod van.
A kockázatközösség milyenségén lehetne vitatkozni ,de olyan blödlit mondani , hogy nincs.....:)

Az USA-ban ott nincs .Lehetne róla mesélni milyen is amikor egy varrat szedés 800dollár.
Ezt akarták a liberÁLis cuclista Frenkyék ,Kókával -hiszen már a cégük is megvolt amivel az egészet bekebelezhetik.
Na ez lett volna ám csak veszte mindenkinek:)

137. 4elefánt
2010. 09. 26. 19:08

130-ra morpho!
Abban reménykedik, hogy az orbániádákat zengő média elhallgatja, vagy túlharsogja a bagázst.
A jövő héten sok dolguk lesz a sminkeseknek, ráncfelvarróknak, kedély felajzóknak (kortes pálesz, kalbász osztogatóknak)!Csak még egy hétig áljon a kémény fijam utána dőlhet amerre akar:DDD

138. jujj100
2010. 09. 26. 19:09

131.
Az USA nem is az a kifejezetten jóléti kaiadásokra építő állam.
Talán ezért lehetséges az az ellentét amiről Te itten irsz.
Mert ugye a téma arról szólott:)

139. Firefly
2010. 09. 26. 19:15

raptor:
akkor neked is , de tényleg nem provi, hanem a kiváncsiság szándékával keresem az eredeti szöveget és nem pedig az MTI tudósítást, mert azt kevésnek és rövidnek, kiragadottnak érzem...az, meg hogy akinek a válaszára reagálok, az nem "próbálkozás", hanem csak egy kicsiny gesztus, hogy ha még nem is értünk egyet, de azért figyelek a másikra is...na szóval általában érdekelnek az eredeti szövegek, források...és ezt nem érzem valamiféle perverziónak, sőt provokációnak sem! :)

140. raptor
2010. 09. 26. 19:18

134. evianna
Ezek ketten a kuki,meg a firefly sima provokátorok! Nem kell velük foglalkozni,mintha itt sem lennének!
Rögtön el fognak tűnni!! :D

141. Firefly
2010. 09. 26. 19:21

128. morpho:

Ha láttad volna, hogy mit írtam a Pintérről, akkor ilyesmit nem írnál...mindössze az a lökött szöveg érdekelne és nem értem miért kelt ez a kérés ilyen ingerültséget?...mellékesen nagyjából olyasmit írtam, hogy ha valóban ilyesmiket mondott, mégpedig nem csak kiragadva, hanem szövegkörnyezetével is koherensen, akkor a Pintérről eddig sugallt agyafúrt maffiózó imidzs megdől ilyen ostobaság folytán, hogy egy héttel az önki. választások előtt ilyen baromságokkal szórakoztatja a nagyérdeműt... :)))

142. KériSzépen
2010. 09. 26. 19:23

136.
Kockázatközösség itthon nincsen : az nem kockázatközösség, hogy kb 3.5millió ember fizeti 10millió eü ellátását.

Az USA-ra nem is kell azt mondani,hogy van nemzeti kockázatközösség vagy nincsen, ott magánbiztosítói alapon van biztosítottság. ( Az új szabályok szerint, azok esetében, akiknek az állam biztosítja, lehet valamiféle kockázatközösségről beszélni azok értelmében akik pénzéből azoknak biztosítják,akik nem rendelkeznek biztosítással, csakhogy azt meg ne hasonlítsuk a magyarhoz, akkor lenne annak értelme, ha itt mondjuk 7millióan fizetnének biztosítást, és egyébként a maradék 3millióit azok adóiból látnák el. Szóval ne vakíts az USA-val,abból itt semmi se igaz, nyomokban sem.)

143. Firefly
2010. 09. 26. 19:25

140. raptor :

Na látod ezt a személyeskedést rohadtul utálom...leírtad, leírtátok: nincs válasz, nincs válasz...ennyi...lehet, hogy valakinél majd lesz válasz...gondolom a hozzászólásiddal te sem provokálni akarsz, még ha annak is tűnik némelyik :)))

144. jujj100
2010. 09. 26. 19:31

142.
Akkkor Te valami nagyon nagyon komoly fogalomzavarban vagy kedves KériSzépen.
De tényeket nem kell magyarázni.
Magyarországon kockázatközösség van még ha tagadod is.A milyenségén lehetne vitatkozni ,de Te pl azon szélsőliberÁLisok közé sodródtál akik ezt teljesen kiszedték volna ebből a rendszerből.
Ezért is volt valakinek jogos a kérdése,hogy akkor a romákkal mi lesz.
Egy részről fizetős EÜ pl. másrészről pedig megakadályozni a leszakadásukat.Iszonyu gubanc van ezekben a logikákban.Mondhatni áthidalhatattlan .Nem baj ha nem érted ezeket még.

Az USA rendszerét nem is hasonlítom a magyarhoz ,mindössze azt jegyeztem meg , hogy komoly hiányosságokkal kűzdesz politikai ,p közgazdaság terén ill definicióiban.Ezt lehet még fejleszteni ,ne csüggedj.
Én javaslom ,kezd az alapoknál , hogy megértsd mi is valójában a kockázatközösség.
És ha ezzel megvagy akkor lehet vitázni ki ,mit és hogy szeretne megoldani.
De ha valaki ezeket nem tudja akkor nehéz lesz vele érdemben beszélgetni.

köszönettel

145. evianna
2010. 09. 26. 19:31

KériSzépen:
én nem tudom, mi az a "nemzeti kockázatközösség", már csak azért sem, mert állítólag 5 millióval többen vagyunk, mint amennyi az állampolgárok száma (pedig azok között vannak nemzetiségiek is). nem hinném, hogy jó ötlet lenne tőlük kockázatviselést elvárni, és bevallom, nem tartom jó ötletnek, hogy mi vállaljunk kockázatviselést értük.

a "nemzeti" egy nagyon ügyetlen jelző, amikor pénzügyekre alkalmazzák, tudniillik nincs értelme.
az állampolgári jogoknak és kötelességeknek van, azoknak a pénzügyi oldalát le is rendezzük, ahogy kell - próbáld meg azt mondani, a munkaadódnak, hogy köszönöd, te nem kéred a tb-t, vagy bejelenteni, amikor 30 évesen áttételes rákot diagnosztizáltak, hogy akkor te már nyugdíjjárulékot nem fizetnél, mert minek?

egyébként az éhbér-dolgot félreértetted szerintem (nyugati értelmezés a jólétről), de ebbe nem akarok most belemenni, csak annyi a fontos belőle, hogy a munkaerő árának csak kis részét (durván felét) kapjuk meg elköltésre, és azért kapunk ilyen keveset, mert vannak ezek a bizonyos jóléti rendszerek.
nem másoknak vannak, hanem valamennyiünknek.
ezekre az ellátásokra mi is rászorulhatunk éppen, csakhogy a rendszerváltás óta egyre kevesebbet és kevesebbet kapunk az eddigi befizetésekért, mégpedig teljesen semleges módon: gazdagnak és szegénynek egyformán jár vagy járt a gyógyszer, a gyógyászati segédeszköz, a műtét -- csak aztán egyre több mindent vettek ki a kalapból. (az állam is egyoldalúan módosíthatja a feltételeket, nem csupán a bankok.)
a járulék meg maradt, amennyi volt.

na most erre azt mondani, hogy nincs pénze az államnak, hess innen, ha nem vagy _jelenleg_ járulékfizető (nyugdíjas vagy, munkanélküli vagy), az egyszerűen erkölcstelen.
ráadásul - már ne is haragudj - ostoba is.
mert innen már csak lépés az, hogy az emlőrákot a nők, a prosztata-bántalmakat a férfiak kumulált befizetéseiből kellene gyógyítani, hiszen semmi közük hozzá, hogy a másik nemnek milyen bajai vannak.

146. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 19:34

141. Firefly
2010. 09. 26. 19:21

"Pintérről eddig sugallt agyafúrt maffiózó imidzs "

Ezt hogy maffiozó azt helyén kell kezelni Mert akkor mindenki maffiozó aki az örző védő üzletágban utazik
Ilyen alapon édesapám is maffiozó lenne ( pedig nem az ) mert nyugdíj után 13 évig egy nagy őrző védő cég egyik vezetője volt
Ez egy egészen speciális üzletág Ide hogy valakinek pénze van az semit nem jelent Az országra kiterjedő kapcsolatrendszerrel kell rendelkeznie annak aki itt mozdulni akar

147. evianna
2010. 09. 26. 19:36

142-re:
na brávó, most már a gyerek is csak ingyenélő? (3,5 millió fizeti 10 millió ellátását...)
ez egyre jobb.

148. KériSzépen
2010. 09. 26. 19:37

144.
Hogy egy biztosítottsági jogvizsonyban mit jelent a kockázatközösség vencibence ?
Hát azt,hogy aki fizet biztosítást, az tagja a kockázatközösségnek, és annak a kárát, ha bekövetkezne, a biztosító ( akár állami is ) fizeti.
Olyan biztosítási kockázatközösség pedig nincsen, ahol vannak eleve nem fizető tagok, akiket a többiek befizetéséből kártalanítanak. Az eü finanszírozás esetében itthon nem kockázatközösség van,hanem egy olyan állami rendzser,amely egyszerűen elszedi járulék formájában a fedezetet attól,akinek éppen van munkája. Ez sem nem biztosítás,sem nem kockázatközösség.

149. morpho
2010. 09. 26. 19:38

Firefly
Tudod az a baj, hogy az MTI álltal kiadott szöveget te nem fogadod el, de attól még Pintér azt mondta, ami oda van írva.Egyébként meg azt hiszel el, amit akarsz és azt írsz Pintérről amit akarsz, egyenlőre Magyarországon tudtommal véleményszabadság van.
Viszont felhívnám a figyelmedet néhány nyilvánvaló történelmi hazugságra, melyeket úgy fogadunk el, hogy sem kép, sem hangfelvétel nem készült róla, másnak meg nem lehet hinni, hiszen mindenki azt ír le, amit akar.
-Hippokrateszi eskü
-Római jog
-Szent István intelmei
-Newton első törvénye
-Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat
-Gizi néni vallomása a bíróságon.., stb

150. jujj100
2010. 09. 26. 19:40

147.

:DDDDD
:)))
Lesz még olyanabb is ,csak figyeld:DDDD

151. Jager László
2010. 09. 26. 19:42

Tökös ez a 2 ember!!???
És ki az értelmesebb!!!???
Választás nincs mert mendkettő uborka és zöldégeket mond!
Húslevesbe se tenném!!
J.L.

152. jujj100
2010. 09. 26. 19:42

sZÉPENKE.
mONDTAM HE NEM TŐLEM AKKOR LEGALÁBB EVIANNÁTÓL TANULJ OTT AHOL LEHET:)))
147hsz:)

Biztosításból pedig még véletlenszerűen se akarj oktatni,mert felkenlek a falra:D
Alapjában vagy politikai gazdaságból analfabéta.De ezt nem fejtem ki ,majd talán evianna óvatos utalásokkal felnyitja csöppnyi szemed:)
Hajrá ,én szurkolok

153. KériSzépen
2010. 09. 26. 19:47

152.
" Az állam előbb termelje meg,amit el akar venni ". Ezt írtad egyszer,szóval ne okoskodj velem, kisgyerek. Politikai gazdaság pedig nincsen, gazdaság van csak, olyan, hogy politikai gazdaság vagy politikai gazdaságtan, az elmúlt rendszerben volt. Meg most nálad.

154. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 19:47

Van a nolon egy kommentelő bizonyos Komszomol
Ő írt régebben egy kommentet biztosítás ügyben
Szíves engedelmével idemásolom:

"Akinek legalább fi.ngja van a biztosításról, az tudja, hogy biztosítás csak független és homogén káresemény ellen hozható létre. Az egészségi állapot nem ilyen.

Szabályszerű, matematikailag megalapozott biztosítás csak külön-külön egyes betegségekre egyéni kockázatelemzéssel lenne köthető, ami magában foglalja, hogy túl magas kockázat esetén (tehát idősekre) egyáltalán nem lehetne kötni.

Miféle gazdasági számítás szerint lehetne kezelni egy hetven és a halál közötti nyugdíjast, akinél a kezelés megnyújtja az életet, így további kiadásokat generál?"

Aki valódi biztosítás alapú egészségügyet akar, az idióta, és nem ért hozzá.

155. KériSzépen
2010. 09. 26. 19:49

154.
Az egészségi állapot nem, a kórházi szolgáltatás viszont igen,sőt,a kórházi szolgáltatások kb.80%-a igen szépen tervezhető.
Ne keverjük össze az eü ellátást, és annak finanszírozását, az ember egészségügyi állapotával.

156. jujj100
2010. 09. 26. 19:50

153.
Van még lejjebb?:DDDDDDD
De tényleg?:))

Talán evianna ingyenélő gyerekeire kellene reagálnod vagy arra fenomenális felvetésre , hogy a "te" rendszeredben mi lesz a romákkal.

Az azért érdekelne eviannára utalva , hogy a 14 év alatti gyerekeket is befognád termelési egységként és mérnéd , hogy melyik életerős a liberÁLis gazdaságpolitikádhoz?:D

157. Firefly
2010. 09. 26. 19:53

Mindegy, szóval akkor csak így vakon...az eddigi megszólalásaiból úgy gondolom, hogy Pintér a kimondhatatlan cigánybűnözésre és a szlovák mintájú éhséglázadásra utalt!.../persze, ha a hippokratészi esküvel ellentétben ez a szöveg teljes terjedelmében közismerhető lenne, akkor lehet, hogy nem gondolnék ilyesmire :)/

158. jujj100
2010. 09. 26. 19:53

155.
Ühüm. Ma is köthetsz ellátásra biztosítást.
MOndjam a számokat mennyiért mit kapsz jelenleg, úgy , hogy tulajdonképpen van eü kockázatközösség.
Tehát ezek olyan alaptételek amik tulajdonképpen napidíjakat ,vagy műtéti dijakat fizetnek.
Mondjam a számokat , hogy egy adott elátás ma mennyibe kerül az államnak egy biztsitó miket fizet és ezért a biztosításért mit fizet az ember.
Érdekel?:D

159. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:02

156.
" termelési egység " - színtiszta marxista duma, nem semmi,ilyen fiatalon...
A romákkal mi lenne ? Ugyanaz,mint a magyarokkal, kisöreg, pont ugyanaz. Szépen fizetné mindenki, mint ahogyan ugyebár ma is kötelező (lenne) az piti 5000 forintnál is alacsonyabb fix összegű, ami persze csak annak "jár",aki "semmi se" ebben az országban. Ezen nem gondolkodsz el egy kicsit ? 20 eurónál is kisebb összegért / hó meg lehet venni az eü ellátást és komplett gyógyszerár támogatást, csak akkor baszik rá a magyar,ha elmegy dolgozni, és akkor ugyanazért a dupláját, vagy akár az ötszörösét kell fizesse,csak mert magasabb a bére ? Normális ez szerinted ?

Gondolkodj már egy kicsit legalább, szerinted hogyan lehetne lejjebb vinni a járulékokat ?
Vagy vegyünk fel a pénzpiacról egy kis kőcsönt, Matolcsy módra...bravo.
Igen, ki kell alakítani, szépen,mondjuk egy Nemzeti Egészségügyi Bérlet-nek nevezett rendszert, mindenki fizet - csecsemőtől aggastyánig - és pont avval az összeggel csökkenteni a járulékokat a bérekből. Ezt lehetne tenni, de legalább elkezdeni, különben marad a nagy bazi feketemunka + hálapénz rendszer.
Ja,hogy kellemetlen kérdéseket kéne feltenni,no nem csak romának,de a magyarnak is ! Az biztos ! " Elszívsz egy pakli cigit egy nap ? Igen, no az majd 20ezer egy hónapban. Na akkor mitől is nincsen mondjuk 10ezer a Nemzeti Egészségügyi Bérletre ? Nem kéne annyit cigizni esetleg ! "
És tudnám sorolni, amiket Ti se akartok feltenni,mint kérdéseket a közösségnek.

160. jujj100
2010. 09. 26. 20:21

159.
huha kicsit zavaros ,

Én azt gondolom ,ne csúszok tovább veled ,mert értelmetlen.
Most már megint keversz bele dogokat , hogy jó nyúlós legyen , hátha elfelejtjük az élősködő nyugdijasokat és kisgyerekeket(By:evianna)
Hozod a hiteleket ,megint miközben liberÁLisként , a piacgazdasági mechanizmus nagy támogatójaként tudod illene , hogy az egész rendszer a hitelre az inflációra épül.
Úgy beszélsz a kölcscönről ,mint ha ebben a rendszerben lenne deflációs politika vagy meg lehetne valósítani ,miközben nagy liberÁLiskáént tudnod kellene ,ebben a rendszerben nincs olyan.
De majd idővel ezt is megtanulod a definiciók után!!!

"Igen, ki kell alakítani, szépen,mondjuk egy Nemzeti Egészségügyi Bérlet-nek nevezett rendszert, mindenki fizet - csecsemőtől aggastyánig - és pont avval az összeggel csökkenteni a járulékokat a bérekből"
-te eszement!!!!:)A csecsemő , hogy termeli meg amit be kell fizetnie?:DVagy majd anyu apu kifizeti?:)Ezzel meg is oldanád hazánk népesedését :)Igazi kis aljas módszer lenne a magyarság kiirtására.Gondold csak el 1 csecsemö 10.000/hó , két csecsemő 20.000/hó hármas ikrekről nem is beszélve:)
És ugye ez még csak az EÜ .Ami ugye elvileg benne van a jóléti társadalom alapjaiban.Utána jön az oktatás ill. közbiztonság:)
Ezekért mennyit kellene fizetnie egy csecsemőnek a Te rendszeredben?::)
Hmmm??:D:D:D:D
(ugye ezeket nem gondolod komolyan)
A feketemunka ill a hálapénznek ehhez semmi köze. Mint ahogy jattot is fogsz adni a pincérnek ....

Egyszerűen elképesztő amiket írsz.Valószinüleg tudáshiány miatt nem is vagy képes felmérni , hogy amiről beszélsz az mit is jelent valójában ,de semmi gond .
Minél többen olvasnak és minél inkább mondod , hogy Te lierális vagy ,annál jobb lesz hazánknak.Legalább nem halunk ki:D

161. raptor
2010. 09. 26. 20:30

Gyerekek!
jól sikerült jobberéknek terelniük!
Ez a blog eredeti témája?

162. morpho
2010. 09. 26. 20:32

157. Firefly
Honnan tudod, hogy Hippokratesz mit mondott pontosan? ..és ha rosszul írták le, kiragadva a szövegkörnyezetből?

163. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:38

160.
Neked naná,hogy zavaros, neked minden zavaros,ami világos. Sima ügy.
A csecsemőnek az én rendszeremben kb.2500 Ft-ot kéne "fizetnie",na jó,nem neki,hanem a szülőnek. A nyugdijas is kb ennyit fizetne. Lehetne evvel haladni szépen, ugyanis nem is olyan rémes az az 1500milliárd,ha belegondolsz 10millió emberbe. Sőt,okos biztosítási konstrukciókban még nőhetne is az összes eü-re fordítható állami forrás, de hát ezt Te is jól tudod, csak szívesebben veszed, ha az állam rabolhat,mint most is.

Persze előbb oda kéne adni a munkaadói járulékkal megnövelt bruttó bért a dolgozóknak,
( enélkül nem érdemes járulékot csökkenteni, mert az rögtön eltűnne a munkaadónál, igy van ez sajna ) de ezt te tudod, ezt szoktam is gyakran írni,hogy egyáltalán fogalma lehessen a magyarnak arról,hogy mi az állam,ha benneteket hall az államról, az ugyanis olyan,mintha egy mesét hallgatna, jellemzően marxista mesét, hogy neki milyen jó lesz majd, 2013-tól szja szempontból, 2030-ban eu átlag szempontból, olyan nagyon jó lesz, mint trianon előtt és 98-2002 között, ésatöbbbiiiii.....eszed-semmi történet,dehát ezt te tudod legjobban ,mert ezt tolod reggeltől-estig.

164. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:39

161.
Hát,igen ez sikerül nekik mündüg. De azért lényeges kérdésekről esik szó,nem mondhatod,hogy nem azokról van szó. Verecke pedig eddig alig-alig szidott engem,az kimondottan üdítő élmény.

165. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 20:44

163. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:38

"Persze előbb oda kéne adni a munkaadói járulékkal megnövelt bruttó bért a dolgozóknak,"

Ebben teljesen igaza van Akkor nem lehetne mesélni tovább hogy "de mennyit fizet a munkaadó"
Mennyit fizetne ? Semennyit Amit a munkaadó fizet a bér után azt is dolgozó fizeti

166. raptor
2010. 09. 26. 20:46

164. KériSzépen
Tény,hogy fontos dolgokról értekeztek,de ennek már egy más blogban kellene lennie!
Az valóban üdítő,hogy kukac még nem sámlizott, meg nem anyázott!!
De még nincs vége a "beszélgetéseteknek", az az érzésem!! :))

167. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:50

165.
Ez bizony érdekes helyzetet teremtene, mindenesetre alakulna itt egy rendes polgárosodás.
De, hát az itt meg kinek lenne itt érdeke ? A Fidesznek, na ne má...

168. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:52

166.
Egyébként komolyan gondolom,raptor, hogy a hazai szegényésg nem kis részben függ avval össze, hogy eltartunk egy igen gazdag államot. Persze, hogy a nép szegény,ebbe gebed bele valójában. Erről beszélt esetleg Pintér belügyér ?

169. jujj100
2010. 09. 26. 20:54

163.
2500forintot?Na ez hogy jött ki ?
Erre kiváncsi vagyok.

Bruttobér dolgozónakoké ,de mi van a 2500forinttal?

Trinon miért kevered az egészségügybe az már megint csak valami alanta motiváció lehet kényszeredetten bocsánatok helyett.Marxot miért kevered ide azt sem tudom.

De értem most már terelni kell kavarni mindnet mindennel , ohgy terelj.
Semmi gond

Egyszerűen elképesztő amiket írsz ,láthatod oldaltól végzettségtől függetlenül mindenki meg van rökönyödva.

Persze arra kiváncsi lennék , hogy a kisebb állam elméletedbe hogy jön az újabb adóemelés ,de nyilván ezt is majd a marxista a nyugati polgári demokráciát lebontó Fideszesekre fogod ,akik nem veszik be hogy az újabb adóemelés milyen jót is tenne.:)))))

Ujabb adóemelési ötletek ,vagy valami liberÁLiskám a kisebb államért?
Na mit fizessünk még?
Keress olyat ahol a gyerekek csecsemők betegek benne vannak ,hadd haljuk , hogy fogyjunk magasabb adószint mellett is:D

ELKÉÉÉPESZTŐŐŐŐ:D

170. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:57

169.
No pl.kimitake hiraoka ( ha jól írom ) már nem is olyan nagyon van megrökönyödve. Puff neki,lehet,hogy érti,mit akarnék, csak Te nem ?

171. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 21:02

167. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:50

Ha egybe kapná a dolgozó a fizetését akkor egyből kis is igazodna a sok szerencsétlen
Egyből nem lehetne etetni tovább a népet
Mert ha nőne bruttó fizetése akkor jó volna neki minden ellenkező esetbe rosz
Mert így aki itt járulékcsökkentésről beszél az tulajdonképpen a bruttó fizetés csökkentéséről beszél
Miért mit gondol valaki, miért a járulékokat akarják a munkaadók csökkenteni?

172. morpho
2010. 09. 26. 21:06

Az óriási, hogy lazán betolják a fideszes Tarlós reklámba a 16%-os jövedelemadót, miközben szó nincs róla..Illetve bocsánat, eddig csak szó volt róla, mégis úgy adják elő, mintha már megvalósult volna..Pedig most éppen 2013 volt az utolsó blöff..

173. jujj100
2010. 09. 26. 21:06

170.
Én csak azt nem értem Szépnke még ha más érti is .Ha megkapod a brutto béred , ugyanugy kifizeted az adót járulékod ,ok tisztábban látsz ,de az a 2500Ft-os adóemelés az mire lenne jó?

174. jujj100
2010. 09. 26. 21:09

172.
"„2011. január 1-jétől Magyarországon 16 százalékos, családi személyijövedelemadó-rendszer lesz. Ez egy fantasztikus áttörés lesz. Közgazdászként azt kell mondanom, hogy az egymillió munkahely megteremtésének az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze lesz a kezünkben az év elejétől. Ez egy olyan adórendszer lesz, amely a térségben, sőt az Európai Unióban a legversenyképesebb, a legalacsonyabb adószinttel működik, és a legjobb, legegyszerűbb adózást kínálja” – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter. "

175. morpho
2010. 09. 26. 21:14

A kormány 2013-ra alakítja ki egykulcsos, 16 százalékos, családokat támogató adórendszerét - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/22/karman_csak_2013-tol_lesz_egykulcsos_16_szazalekos_jovedelemado/?rnd=46

176. morpho
2010. 09. 26. 21:16

Te kuki, te tényleg azt gondolod, hogy hülyének tudsz engem nézni?

177. jujj100
2010. 09. 26. 21:17

A kjettő között nincs difi ,maximum azoknak akik nem tudnak értelmezni .

178. jujj100
2010. 09. 26. 21:18

176.
Öszintén?
Én komolyan annak tudlak nézni aminek csak akarlak.

179. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:19

171.
Úgy van Bingó !
A dolgozók hülyítése megy ezerrel, most is pontosan.
A munkaadónak tök mindegy, hogy ő utalja át az összes járulékot meg adót, vagy az ucssó fillérig odaadja a dolgozónak. Ez a dolgozónak nem lenne mindegy, akkor ugyanis lenne sokmillió valódi közheterviselő magyar polgár, akit bizony nem lehetne hülyíteni, hogy a hálapénz ilyen fontos-olyan fontos. Gondolod,hogy aki 100ezer havi nettó után befizetne pont 1.2millió közterhet egy évben, attól a doki még le tudna húzni egy szülésért egy ötvenest, miközben az apuka zsbeibe ott lapulna 12x100ezer forintnyi csekk ? felborítaná az asztalt és jól tenné.
Kinek kell ez itt ? Tudatos polgár ? Senkinek.

180. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:21

175.
meredten hazudnak, Morpho, de nem is kicsit, ez szinte hihetetlen, hogy Verecke is leírja,hogy 2011-től,miközben a miniszter már közölte, hogy majd 2013-tól.
Minden mindegy,semmi se számít.

181. jujj100
2010. 09. 26. 21:22

171.
Én csak azt nem értem , hogy a kisebb állam mellett amikor ott lapul a 12X100.000 forintnyi csek a derék magyarnak akkor miért fizessen be még 2.500Ft-ot.
Tehát liberÁLis elgondolásból miért kellene több adót befizetni. A többit értem ,eddig is értettem ,csak valahogy ez nem fér bele az én fejembe.
De biztos MArx az oka:D

182. jujj100
2010. 09. 26. 21:24

180.
Hazudsz.
Matolcsy a miniszter és én Matolcsyt idéztem
Hazudsz mint a vízfolyás.
Ráadásul akinek irod az is hazugságod cáfolja ,csak olvasnod kellene tudnod de nem gond.

183. jujj100
2010. 09. 26. 21:26

180.
ELKÉPESZTŐ MILYEN HAZUDÓS VAGY!Bármit lehazudsz még akkor is ha két kommentel elötted ketten is cáfolják !

"Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. MATOLCSI GYÖRGY (miniszter)megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz.


„2011. január 1-jétől Magyarországon 16 százalékos, családi személyijövedelemadó-rendszer lesz. Ez egy fantasztikus áttörés lesz. Közgazdászként azt kell mondanom, hogy az egymillió munkahely megteremtésének az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze lesz a kezünkben az év elejétől. Ez egy olyan adórendszer lesz, amely a térségben, sőt az Európai Unióban a legversenyképesebb, a legalacsonyabb adószinttel működik, és a legjobb, legegyszerűbb adózást kínálja” – nyilatkozta a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter.

"

184. raptor
2010. 09. 26. 21:30

183. jujj100
Kuki!
Lécci mondd meg,hogy ezt mikor mondta pontosan!
Egy linket lécci!!

185. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:31

183.
Teleszaladt a szád homokkal, babus, persze én ültem be hozzád a homokozóba,de én nem eszem a homokot, nagy vagyok már. Így már csak csikorogni tudsz. Alig érteni dühtől,hogy mit szeretnél mondani.

186. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 21:32

179. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:19

A hálapénzről
Az külön probléma
Ha maradna nagyjából ugyanez a fizetés és tegyük fel egyik pillanatról a másikra megszűnne a hálapénz akkor leállna az egészségügy
Mert elmennének az orvosok
A barátaim fele orvos Szakmájukat magas szinten gyakorló lelkiismeretes emberek
Van olyan akinek havi két két és fél miiló forint jön össze hálapénzből Soha de soha nem kér mindenkit ellát a legjobb tudása szerint de aki ad neki attól elfogadja Az vesse rá az első követ aki nem így tenne
Namost el tudná képzelni hogy ha egyik pilanatról a másikra megszűnne a hálapénz és kapná a nettó 170ezer forint fizetést akkor itt maradna?
A következő hónapban nem lenne az országban

187. morpho
2010. 09. 26. 21:34

Akkor most ki hazudik kuki?A miniszter, vagy az államtitkár?

188. jujj100
2010. 09. 26. 21:35

185.
Akkor mit is mondott a miniszter?

Azt amit te hazudtál vagy amit én idéztem?
Jöhetsz homokkal ,de akkor is hazudsz ,mint a vizfolyás.

"180. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:21
175.
meredten hazudnak, Morpho, de nem is kicsit, ez szinte hihetetlen, hogy Verecke is leírja,hogy 2011-től,miközben a miniszter már közölte, hogy majd 2013-tól."

""Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. MATOLCSI GYÖRGY (miniszter)megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz."

189. jujj100
2010. 09. 26. 21:36

187.morpho .

Egyben Te is én is 1000%-ig biztosak lehetünk .KériSzépen hazudott ebben a témában is csak úgy ,mint ugyanebben a posztban a 1998-2002közti kiadásokról:
De semmi gond .Menjünk tovább.
Lesz itt még csecsemőből ingyenélő:)

190. evianna
2010. 09. 26. 21:37

153. KériSzépen
2010. 09. 26. 19:47

na most már kezdek nyűgös lenni.
politikai gazdaságtan ugyanis már a XVII. században volt: így nevezték el a gazdaság működésének leírását (a gazdaságpolitika, a kormány mozgástere = csak az, hogy miből mi lesz, mi következik, mik a főbb összefüggések).

első ízben a kifejezést 1615-ben használta egy francia mókus, bizonyos Antoine de Montchrestien, és tőle vették át az egész világon, így lett a közgazdaságtudomány egyik ága.

elég szomorú, hogy sokan nem tudják, hogy ez nem egyszerűen a marxizmus része, és mint ilyen kidobandónak ítélik. (megjegyzem, az első brit polgazd-prof Malthus volt, de Bécsben már 1763-ban volt ilyen katedra.)

191. raptor
2010. 09. 26. 21:38

188. jujj100
2010. 09. 26. 21:35
Kukac!
Kérlek válaszolj a 184-re!
De ne beszélj mellé!
A kérdésre válaszolj!!

192. harunalrasid
2010. 09. 26. 21:38

"Az agyonvert ballib meg hörög és kínosan próbálja eljátszani hogy ezt hogy is kell érteni.
Hat nap múlva kiderül hogy milyen eredménnyel..:)"
te szerencsétlen majom, mikor vállalsz már fel valamit, bátran, nyílt sisakkal?

193. morpho
2010. 09. 26. 21:39

Kuki, én azt kérdeztem tőled, hogy ki hazudott, a miniszter, vagy az államtitkár?Erre válaszoljál!

194. harunalrasid
2010. 09. 26. 21:40

misima, ezt kapd ki:
"Mindezek megfékezéséhez, mondta Pintér, elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni."
ez, szerinted, miről szól?
tudod, nekem hofi jut eszembe: tudsz úszni? nem. és, ha megfizetem?
sajnállak, cimbora.

195. evianna
2010. 09. 26. 21:40

morpho 175:
ebben az az aranyos, hogy ezek szerint csak ezüstérmesek lehetünk, mert "a térségben, sőt az Európai Unióban a legversenyképesebb, a legalacsonyabb adószinttel" jelenleg Románia működik:
- egykulcsos adó és
- 16%.
majd 3 év múlva utolérjük őket.

196. harunalrasid
2010. 09. 26. 21:42

raptor, morpho, ti egyenes beszédet vártatok vereckétől?
akkor le kellene vennie a szemellenzőjét:, a napfény meg vakítja:-)

197. jujj100
2010. 09. 26. 21:43

193.
Morpho.
Amellett , hogy biztosak vagyunk már 1000%ig hogy KériSzépen hazudott ,tudatosan és nem kér elnézést azt tudom mondani , hogy Matolcsy biztosan azt mondta ,amit idéztem .
Azt visziont még nem hallottam sem hanganyagban sem videón hogy az államtitkár azt mondta volna.Igy arra kell gondolnom , hogy mindketten ugyanazt mondják .

De ez nem változtat azon , hogy egy hazudós KSz-t fülön csiptünk ,és ma ugyanigy hazudik delisa blogjában is.

Szerintem valami nincs rendben nála ,ha valaki ismeri hivja fel , hogy jol van -e :)

198. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:44

186.
A hálapénzt eddig minden kormány folyamatosan a morál szempontjából vizsgálgatja, pont azért,hogy ne lehessen értelmesen beszélni róla.

A hálapénz valójában azért "adódik" ,mert az emberek valójában nem érzik,hogy ők fizetik ezt az egészet, ezt szomorú módon ( bár így lenne) nem lehetséges az orvosok felől megoldani,mert világos módon nem kérhető számon rajtuk. A hálapénz egy beteg állami, etatista gondolkodás eredménye : az állampolgár azt hiszi,hogy neki jár egy magas színvonalú ellátás, nem érti-nem érzi-nem tudja ( mert nem ő fizeti, tőle levonják stb.), hogy mekkora összegbe van neki ez havonta. Az orvosoknál meg az államnak egy örökös és mocskos zsarolási potenciált jelent a hálapénz, ha ők tisztességes bér viszonyokat szeretnének : " ne pattogj, zsebre teszed úgyis."
Valójában a hálapénz segítségével sakkban van tartva mindkét oldal : orvos-beteg.
Ebből csak világos pénzügyi alapon lehetséges kitörni, és nyilván nem havi min.1.5mill nettó fizetést gondolnak az orvosok rögvest és azonnal. Az a parasztvakítás,ami a morál körül megy ebben a téméban,az gyomorforgató.
És ne feledd,ha egyszer mondjuk csak a felére menne az adóék a béreken, az a nettó 170 is felmenne bőven 200 fölé. A nettó 170 ugyanis mennyi is a tetején ? No,ugye. Szépen elkezdhetne tisztulni minden,már ha lenne erre politikai akarat. De,ez nincsen, a katyvasz a tuti.

199. jujj100
2010. 09. 26. 21:45

196.
Szia.
Rasid ,mint ha egyszer már megbezsélzük volna ,hogy nem én leszek az aki.
Nem vagyunk egy hullámhosszon és súlycsoportban.
jÓ NEKED furma-1nél nyugodtan.Maradjion is igy meg -békében ,mint az utóbbi pár hónapban.

Üdvözlettel:)

200. raptor
2010. 09. 26. 21:46

196. harunalrasid
Eddig ő képzelte magát az észnek,az igazság bajnokának!
Ha van vér a pucában, válaszol, ha nincs visszavonul!! (Vagy sámlizik,vagy anyázik!) :)

201. jujj100
2010. 09. 26. 21:48

200.
Igazából Te vagy talán az egyetlen akin átnézek annyira érdektel amiket előadsz.
És mivel nem vagy képes az adott szöveget be copy-zni a googliba segitek neked , hogy ma azaz 2010.09.26.-án mondta ezt a miniszter ellenben KSz hazugságával.

202. morpho
2010. 09. 26. 21:50

Kuki, ne szórakozzál velem, szánalmas vagy! A 175-ben belinkeltem a Magyar Nemzet-ben tett államtitkári nyilatkozatot.Olvasd el bazdmeg! Fosod itt a szót és nézel minket hülyének!index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/22/karman_csak_2013-tol_lesz_egykulcsos_16_szazalekos_jovedelemado/?rnd=46

203. jujj100
2010. 09. 26. 21:53

202.
Nem olvastam azt meg kell vallanom.
És nem tudom , hogy ki hazudik de ki fog derülni az is ,mint ahogy KériSzépen is szépen lebukik, ugy ahogy a hazug embereknél szokás.

204. raptor
2010. 09. 26. 21:54

201. jujj100
Kukac !
Ha nem teszel be linket, kénytelen vagyok azt hinni, hogy Te is hazudsz,mint a gazdád Orbán!!

205. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 26. 21:55

Nem voltam itthon napközben, és mire este hazajöttem, látom ám, hogy örvendetesen megnövekedett a hozzászólások száma. Miután reménytelen mindenre reagálni, engedjétek meg, hogy meg sem próbáljam.
Azért az feltűnt, hogy némelyek szerint nem biztos, hogy Pintér azt mondta, amit mondott. Azért az érdekes, hogy mekkora nagy a csend, sem Szijjártó, sem pedig más hozzáértő nem jelentkezett idáig cáfolási célzattal.
Ebből arra kell következtetnünk, hogy pontosan idézték Pintér szavait.
Minden más csak mellépbeszélés, maszatolás.

206. raptor
2010. 09. 26. 21:56

Kuki!
Látod morpho betette!
Tőled is várjuk!
Vagy megint hazudtál?

207. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 26. 21:57

Mindenesetre az Azonnali és radikális Adócsökkentés Kormánya mintha kissé hátramenetben lenne...

208. KériSzépen
2010. 09. 26. 21:58

195.
Evianna, hogy adó ügyben mekkora vakítást csinál a Fidesz, az leginkább abból látszik,hogy az állami adóbevételek összesen 18%-át teszik ki az szja bevételek, és kb 6,5% (!) -t a társasági adók. Az az összes adóbevétel kb 25%-a. Ehhez képest az összes maradék az ÁFA és a járulékok. Na,mihez nem nyúlnak véletlenül se ? Az ÁFA-hoz és a járulékokhoz.
Viccparádé, és mennyien beveszik.

209. raptor
2010. 09. 26. 22:00

207. fsp (szerkesztő)
T.Péter!
Rosszul látod!
Kuki (JuJJ 100) pont most próbálja megcáfolni!
Várjuk,de hát....! :))

210. jujj100
2010. 09. 26. 22:02

206.
Mit képzelsz te magadról.
Kit akarsz te hazugnak nevezi?

www.mno.hu/portal/738721

211. ombre
2010. 09. 26. 22:05

"Az államtitkár szavai szerint 2013-ra alakítja ki a kormány az egykulcsos, 16 százalékos, családokat támogató adórendszerét. Azt mondta: 2013. január elsejétől az új szabályok szerint számíthatják ki az adófizetők keresetük közterhét. Az átalakítás 2011. januárárban indul, és 3 év alatt áll fel az új rendszer.

Kármán András szerint az adójóváírás jelenleg rendkívül bőkezű: amellett, hogy a minimálbért teljes egészében adómentessé teszi, az átlagos keresetet meghaladó jövedelmek közterhét is csökkenti. "Az adójóváírást nem töröljük el, ám szűkíteni szeretnénk, méghozzá úgy, hogy a lehetőség leginkább a csekély jövedelemből élők anyagi helyzetén javítson"

2010.szept.22.

212. morpho
2010. 09. 26. 22:07

Matolcsi valóban azt nyilatkozta a hír tv-nek, hogy nem igazak a sajtóértesülések a halasztásról, de ez nem sajtóértesülés, hanem államtitkári nyilatkozat, úgyhogy itt valami nem stimmel.Matolcsi nem tudja, hogy mit nyilatkozott az államtitkára négy nappal ezelőtt?Ha meg nem ért vele egyett, akkor miért csak ma cáfolja, miért nem azonnal tette ezt meg?

213. ombre
2010. 09. 26. 22:11

„2011. január 1-jétől Magyarországon 16 százalékos, családi személyijövedelemadó-rendszer lesz. Ez egy fantasztikus áttörés lesz. Közgazdászként azt kell mondanom, hogy az egymillió munkahely megteremtésének az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze lesz a kezünkben az év elejétől. Ez egy olyan adórendszer lesz, amely a térségben, sőt az Európai Unióban a legversenyképesebb, a legalacsonyabb adószinttel működik, és a legjobb, legegyszerűbb adózást kínálja” – nyilatkozta a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter."

Normálisak ezek?
3 nap leforgása alatt UGYANANNAK a minisztériumnak két prominense - az államtitkár és a felettese - homlokegyenest máshogy nyilatkozik.
Micsoda kupleráj lehet ott.

214. raptor
2010. 09. 26. 22:17

213. ombre
Várjuk meg a választásokat!
Matolcsi valószínűleg "kármentésként" nyilatkozva mondta a 2011-et!

Minden esetre úgy tűnik, kuki igazat mondott!

215. raptor
2010. 09. 26. 22:19

210. jujj100
Úgy illik,hogy megsüvegeljelek!
Igazad volt! Sorry!

216. jujj100
2010. 09. 26. 22:21

214.
Alapjába véve nem hazudok és nem szeretem ha KériSzépenekhez hasonlitanak ,aki mint látható szándékosan hazudik rendszeresen beismerés nélkül.
Kikérem magamnak pont ezért hogy olyan emberhez hasonlitsanak aki notorius hazudozó és büszke adóelkerülö.

217. jujj100
2010. 09. 26. 22:22

215.
accept

218. ombre
2010. 09. 26. 22:23

A szocialisták sose voltak olyan összehangoltak mint a fidesz, a papagáj kommandó náluk ismeretlen volt, de ennyire még ők se beszéltek szét, meg ki.
A belügyér tömegnyomort és éhséglázadásokat vizionál, az államtitkár kerek perec kijelenti, hogy 2013-ra valódul meg az új adórendszer, a gazdasági miniszter kontráz: nem mert most rögtömn, három hónap múlva, és lesz is hamar 1 millió munkahely, a miniszterelnök fellengzős dakota szólamokat tart állandóan, soha semmi konkrétum...
Kész bolondokháza, mi van ezekkel?

219. ombre
2010. 09. 26. 22:25

Nem hazudtoltalak meg, verecke, inkább utánanéztem, de te sem állíthatod, hogy rendben lévő dolog ennyire összevissza beszélni 4 nap leforgása alatt.

220. jujj100
2010. 09. 26. 22:30

219.
Bocs de dakotázó rasszistákkal nem kommunikálok

221. kimitake hiraoka
2010. 09. 26. 22:31

218. ombre
2010. 09. 26. 22:23

Mi van ezekkel azt kérdezi?
Semmi különös Rájöttek hogy médiavezérelt világban élünk
Amit csinálnak az egy szimpla kommunikációs stratégia
A sok információnak ugyanaz a hatása mintha nem lenne semmi információ sem
Vagyis nem tud senki semmi konkrétumot miközben egyfolytában szó van valamiről

222. KériSzépen
2010. 09. 26. 22:34

218.
Ombre,ezt képtelenség, pont az adójóváírás miatt, már 2011-től bevezetni.
Iszonyú sokszázmilliárdos lukat ütne a 2011es költségvetésben.
Ekkora plusz költségvetési hiányt nem fognak nekik elfogadni, ekkora plusz eladósodást nem tudnak megcsinálni.
Ekkora kiadáscsökkentésről meg nem hallani.
Ez így durva lenne, a realitás a 2013. Tessék utánaszámolni,hogy mit jelentene ez egy azonnali bevezetéssel, úgy, hogy egy csapással kiveszik az adójóváírást. Azt pedig ki kell venni,ellenkező esetben nagyon durva következményei lesznek mindenkinek, aki , mennyi is, bruttó 250ezer alatt van.

223. jujj100
2010. 09. 26. 22:44

222.
kiszámoltad ,mint a 2500 forintos Eü hozzájárulást amiből szerinted pillanatok alatt összejön 1500milliárd.
Elképesztő

224. jujj100
2010. 09. 26. 22:51

222.
Mielött letagadnád fenomenális matematikai képességeidet.

"163. KériSzépen
2010. 09. 26. 20:38
160.
Neked naná,hogy zavaros, neked minden zavaros,ami világos. Sima ügy.
A csecsemőnek az én rendszeremben kb.2500 Ft-ot kéne "fizetnie",na jó,nem neki,hanem a szülőnek. A nyugdijas is kb ennyit fizetne. Lehetne evvel haladni szépen, ugyanis nem is olyan rémes az az 1500milliárd,ha belegondolsz 10millió emberbe
"

225. ombre
2010. 09. 26. 22:53

Én is képtelenségnek tartom, Kéri szépen: már csak azért is mert jókora lyukat ütne a költségvetésen, gondolom a Hír tévések megkérdezték, mivel pótolnák a kieséseket.

Vereczke, te nem csak hazudós vagy, nem csak buta és halandzsázó, de súlyos elmebeteg is. Mikor voltak nekem valaha is rasszista kijelentéseim? Soha, még véletlenül sem állította ezt rólam senki,
A kérdés akadémikus volt, választ egy ilyen hülétől nem várok természetszerűleg.

226. jujj100
2010. 09. 26. 22:55

225.pONT JÓ leszek Szépenkének .
Pás

227. KériSzépen
2010. 09. 26. 22:57

223.
Na felnötteknek nem 2500 lenne, pipiharcos, nem ám...
No,mindegy, végül is azok a számítások a pontosan,amiket pl. az adószakértők csináltak, vagy a Századvég közgazdái.
De majd te elmondod, hogy mibül lesze finanszírozva az az aprócska lukacska, ha ezt 2011-től bevezetik, ráadásul úgy,ahogyan mondják : " senki sem jár rosszabbul ". Hm,hm....

Esetleg olvasgass,kicsiharc, Heim Péter mondja, ő jobbos, nem fog kisülni a szemed :

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/heim-az-egykulcsos-adot-nem-lehet-bevezetni-2013-elott-328549

Nagyon friss. szeptember 24.

228. Hmmmm
2010. 09. 26. 22:58

207. fsp (szerkesztő)

viszont indulhat a pálinkafőzés.
igaz, nem úgy, mint ahogyan azt sokan elképzelték az orbáni 29 pont elmondásakor.
de indul.

229. emilke
2010. 09. 26. 23:02

Egy dolog az, hogy nemrég államcsőd, (Kósa, Varga, szijjártó) most államcsőd közeli állapot
(Pintér) államtitkári és miniszteri összevissza beszélés.
Nem lesz ennek nemzetközi következménye? Mert, hogy egyesek teljesen hülyék, Istenem, hülyének lenni mindenkinek suverén joga, mint Simicska úr mondotta.
Csak meddig hagy a világ hülyét csinálni magából?

230. jujj100
2010. 09. 26. 23:04

227.
Nem ám .Nekik kb havi 50.000lesz ugye te matematikai zseni.
Az cuper.
De csak mert gyorsan összejön az az 1500 milliárd föleg nálad.A többi nem számit ,mondani minden hüleséget -demokrácia van.

Nekem ne mutasd a VG cikket ,mert elöbb olvasom mint hogy te felébredj.
Szerintem nem lesz egykulcsos szja ,lesz helyette 4 vagy 5 sáv jövöre és 2012től lehet.
De ez téged mit érdekel aki szerint 2500 forintból 1500milliárd pillanatok alatt összejön .
Találj ki gyorsan valami eszement hüleséget hazudj sokat és akkor te már az vagy aki mindig is voltál.

231. jujj100
2010. 09. 26. 23:06

229.
Az haggyán ,de ma valami kis mitugrász mszp-s kistökös beszélt magyar államcsődről.
Még szerencse hogy az mszp-re nem figyel annyira a NewYorki tőzsde

232. ombre
2010. 09. 26. 23:09

Bár misima azt mondja, ez a sok, egymásnak homlokegyenest ellentmondó össze.vissza beszédnek nincs jelentősége, én úgy vélem, mégis el kellene gondolkodni ezen.
Korábban annyira összehangoltak voltak, mint egyetlen párt sem, még a hanghordozását is utánozták a vezérnek, és sorban mind ugyanazt fújták. Sóról szóra, betűhűen, el nem térve az eredeti mondandó sulykolásától.
A Kósa-Szíjjártó duma óta egyre több a hasonló eset.
Szándékos, vagy tényleg nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?
Vagy ők maguk is annyira zavartak, mert nincs valódi program, még a mai napig sem (9 év és 4 hónap volt rá), hogy csak locsognak, hogy mondjanak valamit a sajtónak?

233. KériSzépen
2010. 09. 26. 23:09

230.
repülj,harci nyúl.
Nem köll egyébként 50ezer felnöttenként, egyátalán nem köll annyi.
Heim meg nyilván hazudik, és nyilván Te írod az egész VG-t azért vagy annyira nagyra.
Semmi gáz, írj neki egy emailt, hogy nyilván hozzád képest nulla közgazda.

234. jujj100
2010. 09. 26. 23:11

Már látom is Te zseni ahogy az eddigi Tb stb mellett mész be a postára és viszed a kis 50.000forintodat mosolyogva befizetni.Majd amikor elfordulnál zsebrevágva acsekket egy mosollyal visszafordulsz a postás kishölgyhöz megrázod hajad és közlöd vele :Jajj a kedvesem 50.000ét majd elfelejtettem ,meg ha itt vagyok akkor befizetem már a 2 hónapos unokám után is a 2500Ft-ot:)

Valami elképesztő látvány lehetne ,talán film is készülne rólad:)

235. ombre
2010. 09. 26. 23:12

8 év

236. jujj100
2010. 09. 26. 23:12

233.
Heim nem hazudik ellenben veled.
Én egyetértek Heimel ,csak megint nem olvasol hanem valami aljas hazugságon töröd a fejed.Olovasd el mit irtam te kis hazudozós.
Akkor mennyi kell egy felnöttnek te matek zseni:)

237. KériSzépen
2010. 09. 26. 23:19

236.
ja,ha nem Heim hazudik, akkor a kormány hazudik.
neked melyik tetszik ?

238. emilke
2010. 09. 26. 23:21

Majd az lesz szép, mikor az EU összeül és megtárgyalja, hogy ugye a soros elnökség, hm, ugyebár a jelen helyzetben...
Nagyon égni fogunk. Hogy mi azt mondjuk, ez egy elmebeteg, de nemzetközileg ez másként fog
hangzani. Mindnyájunkra vontkozik majd. Kell ez nekünk?

239. jujj100
2010. 09. 26. 23:22

237.
Azért maradjunk a tényeket.
Egy bizonyos ,ma te notorius hazudozásokkal apelláltál egyetlen bocsánat kérés nélkül!!!
Ezek alapján kell megitélni szavaidat és akkor még a zsigeri gyülöletedről nem is beszéltünk!!!!
Ezt fontos tisztázni

240. jujj100
2010. 09. 26. 23:23

238.
Küldjük Vona Gabit.

241. KériSzépen
2010. 09. 26. 23:33

237.
Csak nehogy válaszolnod kelljen. Arra viszont tutkó. Ügyi.

242. ombre
2010. 09. 26. 23:37

Kéri Szépen, már csak te vagy itt úgy látom: okvetlenül olvasd el Zlatan Pengeélen c. postját. Prímán helyreteszi a kormány teljesen ütődött gazdaságpolitikáját. Az van, hogy senki nem tud semmit, senki sincs felkészülve semmire (nemhogy 2011-es adócsökkentésre, hisz még hatástanulmány sem készült - ezt csak a hülyék hiszik el), hanem egyáltalán: senki nem tud semmit.

243. jujj100
2010. 09. 26. 23:37

Válaszoltam.
Te egy notorius hazudozó vagy .Emellett leirtam , hogy szerintem mi lesz....
Ezenkivül csak benned bizhatunk hiszen te mindent meg tudsz jósolni a jövöre vonatkozóan.Csak arra kell figyelni , hogy amit mondasz annak valószinű az ellenkezője lesz az igaz..
Házfeladat:definiciók ,politika gazdaságtan ,matematika

244. jujj100
2010. 09. 26. 23:39

242.Azért azt tedd hozzá , hogy azok az szdsz-esek akik igyekeznek egy uj liberÁLis pártot építenji.Magyarul azok akarnak oktatni akik a bajt előidézték.

245. KériSzépen
2010. 09. 26. 23:58

243-244
Evvel az adóüggyel, fijju, beégtél, pont mint a kormány.
Minek kellett ennyit ígérgetni erről ? Pontosabban erről is ?
Heim Péter, de már Mellár is figyelmeztetett, nektek semmi se használ, ha meg nincs érv, jön a szokásos anti-liberális dedóduma.

246. jujj100
2010. 09. 27. 0:03

245.
De ugy tudod hogy a hazudósoknak nem hisznek.Nem égtem be ,nem volt mivel .Cska megint rám akarsz akaszkodni ,hátha hátha....
De nem .
Heim nem mondott mást mint én akármit is hazudozol még össze.Megértelek neked már nincs mit vesztened ezért mindent bevetsz ,de bennem ez csak szánalmat szül irántad.
Menj pihenj te is .Rád jobban rádfér ,mint rám ,mert ilyen ocska hazudozós napod ,ahol láthatóan oldaltól független lejáratódtál nem sürün van.
Tudod Tino tételek ,pol.gazd.tan és matematika.Ezeket kellene átnézned cenzorka !

247. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 6:33

Jujj, te biztosan tudod a választ: miért mond mást Matolcsy, mint a saját államtitkára? Ezek nem beszélnek egymással? Vagy más nyelven beszélnek? Vagy így működik ez a minisztérium? Vagy egyik nap ez érványes, a másik nap meg más?
Miért nem mond valamit az ügyben Orbán? de legalább Szijjártó, vagy valamelyik prominens alkutya?

248. pritty, pretty, prütty
2010. 09. 27. 6:54

szerintem a kontárkormány simán szétesett, ellenzékből könnyen pofáztak, mint a veszett kutya, mindenbe belemartak, most pedig fogalmuk sincs mit kellene csinálni...bolseviktor képtelen kiadni a napiparancsot, most már nem elég folyamatosan az ultimátumokat szajkózni, meg hogy gyurcsánytakarodj, valami értelmeset kellene már összehozni, de nem megy....ezért a lakájok összevissza dumálnak

249. morpho
2010. 09. 27. 7:12

Szerintem valami olyasmi lehet a dolog mögött(már ha próbálunk logikus magyarázatot keresni), hogy mindkét nyilatkozatra lehessen hivatkozni.Az egyikre a választások előtt, a másikra a választások után.Ez a fidesz klasszikus kettős beszéde.Hasonlóan csinálták a parlamenti választások előtt is.Orbán adócsökkentésről regélt, míg Kövér ugyanakkor azt mondta, hogy nyílvánvalóan nincs realitása idén az adócsökkentésnek. Egyébként tényleg nincs.Ha jól látom, akkor az adójóváírás kivezetése miatt még 2011-ben is lehetetlen egykulcsos adót bevezetni Magyarországon.Illetve be lehet, de akkor komoly megszorításokat kell ezközölni.Továbbá, az azonnali nagy arányú nem azt jelenti, hogy 2001-től 16 % lesz az szja azoknak is, akik eddig minimálbéren nem fizettek semmit és azoknak is, akik milliós fizetésekkel 40% helyett fognak 16-ot fizetni.Ez nem azonnali és csak a gazdagoknak nagyarányú.

250. morpho
2010. 09. 27. 7:43

Van itt persze még egy ócska kommunikációs trükk is.Azt mondják, hogy az átalakítást 2011 január elsején kezdik meg, de csak 2013-ra fejezik be.Ez persze adórendszernél fából vaskarika.Fokozatosan, évről évre, hónapról hónapra fog közeledni az szja a 16%-hoz?Van akinél nulláról kúszik felfelé és lesz akinél negyvenről lefelé, aztán 2013-ban találkoznak?Vagy hogy?Esetleg első körben csak a minimálbéreseknek emelik fel 16%-ra, a többieknek meg csak 2013-ban viszik le...

251. raptor
2010. 09. 27. 8:03

250. morpho
Miért kukacoskodsz?
Megmondták a frankót,higgyük el, mert még sosem hazudtak!!
Csak éjjel,nappal!
Ezt még megfejelik majd a vizitdíjjal is,ami nem biztos,hogy csak 300 Ft. lesz!

252. herics
2010. 09. 27. 8:26

nol.hu/belfold/20100927-_vissza_kell_szedni_a_penzeket_

benne hogy a Fidesz Hazugság Műveket (FHM) meglepte Pintér nyilatkozata, alább a gusztustalan mellébeszélésük néhány gyöngyszeme:

„Nem a kormányzati kommunikációs terv része volt Pintér Sándor pénteki „sötét” nyilatkozata”
„ismerem Pintér Sándor nyilatkozatát, de nem szeretném kommentálni. Biztos vagyok benne, hogy a belügyminiszter úr a legjobb tudása és szakmai felkészültsége alapján mondta, amit mondott”. Így reagált lapunknak Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár”,
„Lapunknak kormányzati források azt mondták: az, hogy Pintér ilyen riasztó képet festett a jövőről, „sokakat meglepett”. Megszólalása nem volt része az előre megtervezett kormányzati kommunikációnak. Annak ellenére sem, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Kötcsén, a parlamentben, majd a Syma-csarnokban tartott kampánynyitó beszédében is „határozottan óvott a csodavárástól”.

Most nyilván az FHM még az egész hétvégét is „átdolgozta”, hogy puhítsa Pintér szavait, így az olyan „igazmondó” szóbajnokok, mint szógyártópéter, kósastadionlajos, frakciózólázár, vagy rogánbelvárositóni már készülnek kiadni egy kommünikét, hogy 2060-ra az orbanizmusnak hála nemcsak elhagyjuk a fejlett EU országokat is, de a magyar cégek fogják adni az USA és Kína GDP-jének döntő többségét is.

253. morpho
2010. 09. 27. 8:40

Én csak ennyit tennék hozzá! www.youtube.com/watch?v=cEFJJk7RMAA

254. morpho
2010. 09. 27. 8:52

Az, hogy az adómorál javult egyáltalán nem probléma.A fülkeforradalmárok azt akarták, hogy a javuló helyzetet gyorsan csináljuk vissza.Különben is mit képzelt a Gyurcsány, hogy csak úgy ellenőrizgeti a milliárdosok vagyongyarapodását?Rohadt hazúg komcsi! Ja és ő a hibás!index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/27/leallitja_az_apeh_a_vagyonosodasi_vizsgalatokat/

255. ossian
2010. 09. 27. 10:21

Eltün a főoldalról a post, amit Ombre említett, tele van spam-,el már megint.
Aha, folyik a süketelés...
Közben meg akkora káosz van a minisztériumokban, hogy államtitkárok, helyettesek, osztályvezetők, az "új elit" futkosnak össze vissza, mint a mérgezett egerek.
Vége az optimizmusnak is: kezdik észrevenni a népek, hogy ezek itten elfelejtettek kormányozni.

"Az üzleti várakozásokon belül minden ágazatban pesszimistábbak lettek a várakozások, egyedül az építőiparban mértek minimális javulást.

A kereskedelmi bizalmi index értéke – a júliusi–augusztusi növekedést követően – most jelentősen visszaesett..

A fogyasztók inflációs várakozása is erősödött. A gazdaság kilátásainak megítélése szeptemberben erősen romlott. A fogyasztóknak a saját helyzetükkel kapcsolatos várakozásaikban bekövetkezett enyhe romlás főleg pénzügyi helyzetük és megtakarítási képességük jövőbeli alakulásával kapcsolatos –állapítja meg a GKI."

256. Kosaras
2010. 09. 27. 10:58

253-ra
Morpho! Bántottalak én? Ide linkeled ezt a faszt, aztán én meg megnéztem néhány Kósa interjút.
Köcsög Kósa ! Megnézés előtt ajánlott nyugtató bevétele!!

www.youtube.com/watch

Ebben már úgy hazudja mint a vízfolyás, hogy "Gy.F. békés tüntetőket veret szét a rendőrségével. Legálisan engedélyezett megemlékezést rendőri attakkal veret szét úgy, hogy előtte leveteti az azonosító jelvényt"
Kósának (megint) sikerült egy olyan mondatot mondania, amiből egy szó sem igaz! Egy szó sem. A legálisan engedélyezett megemlékezés 16 órakor véget ért, ekkor a békés tüntetőknek el kellett volna hagyniuk az utcát, és vagy a kocsmába vagy haza kellett volna menniük. Erre még éjfélkor is a az utcán őrjöngenek, a többszöri rendőri felszólításnak nem tesznek eleget, majd barikádot emelnek, azt felgyújtják, és a NEM engedélyezett tüntetést a rendőrség könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel igyekszik - törvényes eszközökkel - feloszlatni. Az akkor hatályos jogszabályok szerint csapaterőben nem kellett a rendőrökre azonosító jelvény, csak egyénileg (járőrben) dolgozókra.

Köcsög Kósa. Kíváncsi vagyok, hogy Pintér Sándor rendőrsége hogyan fog eljárni a tüntetések esetén. Csírájában elfojtja. Tüntetések sem lesznek.

257. emilke
2010. 09. 27. 11:03

240-re. Orbánnál rosszabb nem lehet.DDD

258. jujj100
2010. 09. 27. 11:20

247.
Fogalmam sincs
.Legalább abban biztosak lehettek , hogy január elsején valaki repülni fog.
Szijjártó azt mondja a miniszterelnök szavira kell figyelni.Ő is mondott ebben dolgokat.
Szerintem itt apró félreértés lesz a magyarázatokban.
De erről is irtam.
Fsp valaki vagy repül ,vagy elmondják , hogy ....

259. jujj100
2010. 09. 27. 11:23

257.
Nem -e?:D
Dehogynem:)

260. morpho
2010. 09. 27. 11:31

256. Kosaras
Erre te visszalinkelsz egy másik faszt! Nevezd meg a segédeidet... Az enyémek Ubi és Kuki..(bár lehet, hogy ez csak egy)

261. Kosaras
2010. 09. 27. 11:35

260-ra

Morpho! Segédeim: Kósa és Szijjártó - hátha véletlenül őket találod el :)))

"Országos faszobrászati kiállítás Nagyatádon"

Kósa és Szijjártó is ki lesz állítva !

262. raptor
2010. 09. 27. 11:55

Morpho!
Én is megadom a segédeimet!
Azt választod, amelyiket akarod!!
ATT00139.jpg

263. raptor
2010. 09. 27. 11:57

Sajnos nem ment át!
Próbálkozom! :((

264. jujj100
2010. 09. 27. 12:15

Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség, miután Célpont című műsorunknak egy leszerelt börtönőr nyilatkozott a 2006 őszén előállított emberek megkínzásáról és brutális bántalmazásáról a fővárosi Nagy Ignác utcai börtönben.

Boglyasovszky Csaba, az intézet akkori parancsnoka parlamenti bizottsági meghallgatásán azt állította, hogy csak később értesült a történtekről, a börtönőr elmondása szerint azonban a dandártábornok szemtanúja volt a történteknek.

Közben újabb börtönőrök erősítették meg a hírTV-nek írt levelükben volt kollégájuk állításait. Egyikük arról számolt be, hogy a hozzájuk átvitt tüntetők testén verésből származó sérüléseket találtak.

Az áldozatok azt mondták, hogy nem a rendőrök, hanem a Nagy Ignác utcában szolgálatot teljesítő bv-őrök bántalmazták őket. A hivatalos jelentésbe parancsnoki utasításra mégis az került, hogy a rendőrök verték meg őket az elfogáskor. Újabb forrásunk azt is megerősítette, hogy a kínzásokban részt vevő állománynak Pilisszentkereszten ünnepi vacsorát rendeztek.

265. raptor
2010. 09. 27. 13:21

fsp.
T.Péter!
Ehhö mit szósz?
A pofátlanság nem ismer határt!!
nol.hu/belfold/a_hazugsagpolitikarol_ertekezik_pinter_sandor_sajtosa

266. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 13:25

T. Raptor, nem cáfolnak semmit, csak fikázzák a maszopot.

267. raptor
2010. 09. 27. 13:32

266. fsp (szerkesztő)
Lehet,hogy kicsit lassú vagyok,de, hogy mosható össze a hivatalos MTI hír az MSZP szóvivővel?
Nem értem! :(

268. morpho
2010. 09. 27. 14:04

265. raptor
Nagy gebasz lehet a belügyminisztériumban, ha egy ilyen "nyilatkozatot " bírnak kiadni.Én nem érteni.Nam van madzsar.Ezs van füle és farka sem.MTI=MSZP? Hodzs mi van?

269. raptor
2010. 09. 27. 14:12

268. morpho
Figyeld meg,még a végén kiderül,hogy Gyurcsány találta ki az egészet,és az MTI,akinek a vezetője már a Fideszhö köthető,a Ferótól vette át a hírt!!
Küldök valamit,ha érdemesnek találod, tedd fel! Én nem értek hozzá! :((

270. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 14:19

Gyurcsány a hibás.

271. raptor
2010. 09. 27. 14:20

270. fsp (szerkesztő)
Ez lesz a következő blog címe? :))

272. Kosaras
2010. 09. 27. 15:20

271-re
Minden következő blognak ez lesz a címe ...:))) és a korábbiaknak is visszamenőleg...

273. Kosaras
2010. 09. 27. 15:28

nol.hu/belfold/a_hazugsagpolitikarol_ertekezik_pinter_sandor_sajtosa

265-re Én sem értem. Így tudnak fogalmazni a BM Sajtóosztályán? Nem baj, lényeg az, hogy megbízható fideszesek, vagy azoknak a gyerekei!! Kicsit sokat szakítanak a költségvetésből, de erre szavaztak az emberek, erre adtak felhatalmazást a fidesznek...

274. Kosaras
2010. 09. 27. 15:33

Nem is azt mondta Pintér, amit mondott! Nem is mondott semmit. Ott sem volt a SZÉF ülésén. Nem is volt SZÉF ülés! Nem volt taggyűlés ....

275. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 15:42

Kedves Rapptor, tervezek egy könyvet Gyurcsány a hibás címmel. Válogatás lenne az írásaimból, minden cikk végén ez lenne az utolsó mondat: Gyurcsány hibás.

276. raptor
2010. 09. 27. 15:55

274. Kosaras
És nem is ők nyerik a legtöbbet!
Hiszen viki megmondta!

277. walsz
2010. 09. 27. 16:10

A "szőkitésnél" sokan nagyon sokan együtt dolgoztak. Van akiből halott lett, van akiből belügyminiszter, van akiből kétszer is miniszterelnök.

278. menta
2010. 09. 27. 16:17

279. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 17:18

Menta, te mindig találsz valamit! :)

280. jujj100
2010. 09. 27. 17:38

275.
És milyen igazad lesz.
Ha nincs gyurcsány ma a mayar gazdaság ,társadalom sokkal jobb helyzetben lenne.

281. menta
2010. 09. 27. 17:57

FSP, igyekszem!:-)

282. kimitake hiraoka
2010. 09. 27. 18:02

275. fsp (szerkesztő)
2010. 09. 27. 15:42

Az jó lesz
Elég hibás szegény
Sokan maszatolnak itt a tekintélyuralomal
Egy bizonyos tekintélynek kell lenni Anélkül hiába lesz valaki miniszterelnök nem tud létezni
Feri bátyánknak nincs tekintélye mert az egész ország tudja róla hogy az anyósa pénzén lett valaki
Ezt nem tudja megemészteni szegény Ezt próbálja agreszivitásal leplezni
Ez nagyon jól átjön Feri bátyánk megnyilvánulásain Elég megnézni a rikácsoló vénasszonyként való szereplését az OÉT ülésén

283. herics
2010. 09. 27. 18:18

hirszerzo.hu/belfold/20100927_fidesz_tanacsadas_feljelentes

ime a szocik féle BKV szerződések tükörképei fideszisztánban.....

284. evianna
2010. 09. 27. 18:44

herics, ki az a széplélek, aki azt hiszi, hogy a tanácsadó iparban csupa "ballibsi" van?
a kérdés az, hogy mennyi deríthető ki, és engedik-e kideríteni. (nem vagyok optimista.)

285. evianna
2010. 09. 27. 18:57

misima,
nem tudom, milyen "rikácsoló vénasszony" szereplésre gondolsz, de az zavar téged, ha egy kormányfő komolyan veszi a dolgát?
vagy jobban szereted, ha nem vitatkozik az OÉT-vel például, hanem közli, hogy úgyis neki van mindenre felhatalmazása? a korábbi megállapodások eltörlésére is? ez olyan macho?

valóban folyamatosan támadták, a tekintélyét rombolták - a jelek szerint el is ment rá minden energiájuk, mert saját elképzeléseket nem tudtak kidolgozni, az most napnál világosabb.
nekem az tetszik, hogy a csontvázakra alapoztak mindent: majd csak találunk valamit, amire ráfoghatjuk, hogy ezért nem lehet csinálni itt semmit.
magukból indultak ki? hogy az nem létezik, hogy ne lenne valami simli?

egyébként Bajnainak sincs tekintélye, pedig azt hiszem, OV csak szeretne olyan levelet kapni az amerikai elnöktől, amilyet ő kapott.
szerintem nem is fog.
nem azért, mert első kormányzása idején hátat fordított korábbi atlantizmusának, hanem azért, mert az amerikaiak pragmatikusak, az ő szemükben tehát a nagy szöveg semmit nem ér. (itt meg csak nagy szöveg van, kormányzás még mindig semmi.)

igen, mi egy vidéki proligyerek és egy parasztgyerek között választhattunk, és most épp arról szól a móka, hogy többet már ne is nagyon választhassunk, mert a bolsevikok nem szeretik az ilyesmit.

286. Nantal
2010. 09. 27. 19:05

...hmm...!

...végig olvastam - eddig -, minden bejegyzést és a posztot (6 óra!)...!
...azt gondolom, a posztról, hogy a Matolcsi "beszéddel keretezve", hát igencsak, valami "tűzzel játszásról" lehetséges szó...!

287. kimitake hiraoka
2010. 09. 27. 19:12

285. evianna
2010. 09. 27. 18:57

Bármilyen vezetőnek rendelkeznie kell tekintélyel
Antal József
Volt tekintélye ez kétségtelen
Horn Gyula Bár nem szerettem de kétségkívül volt tekintélye
Az elmúlt nyolc évben se a Medgyesynek se a Gyurcsánynak se a Bajnainak egy deka tekintélye nem volt Nem is húzott ki egyik se egy ciklust végig
Azt te el tudod képzelni hogy e cégnél egy beosztott áttételesen a picsába küldje a cégvezetőt mint tette Horn Gábor a Gyurcsányal
Ez lehetettlen ilyet sehol nem engednek meg és nem is szabad
Meg tudnád mutatni az amerikai elnök levelét ?

288. jujj100
2010. 09. 27. 19:13

283.
Helyes.
Minél elöbb ki kell írtani azt is aki a Fideszben mutyira vette a fejét.
Szerencsére a Fideszben nem szervezetten ,maffiaszerűen csinálják!

289. jujj100
2010. 09. 27. 19:15

285.
Miért az amerikai elnök leveleitől nekünk jobb lesz?
Fleto is kapott dicslevelet aztán nézzd csak meg mit rombolt és mit hagyott maga után.
Ne másokhoz ,hanem saját magunkhoz mérjük magunkat!

290. herics
2010. 09. 27. 19:36

288

"Szerencsére a Fideszben nem szervezetten, maffiaszerűen csinálják!" Hát szerinted Jujj hogyan netán Várhegyi magányos farkasként az utcáról bemegy a dombovári, hódmezővásárhelyi, a pécsi vagy a többi fideszes városi polgármesterhez és olyan kihagyhatatlan ajánlatot tesz amit az elöljárók nem tudnak kihagyni?

A fidesz és az mszp között mutyi ügyben nincs semmi különbség, legfeljebb a szimpatizánsok hiszékenységében van ugyanis a fideszes szimpatizánsok jórésze csak a szocik mutyizásait fogadja be, arról amit a fidesz művelt 1998-2002 között azt sem akkor sem ma nem hiszik el. Ennek részben a jobbér sajátos gyűlölködés, a szocializációjuk, illetve Orbánék kétségkívül kiváló kommunikációjuknak köszönhető.

291. jujj100
2010. 09. 27. 19:48

290.
A börtön statisztika teljes mértékben megcáfolja amit mondasz.
Kicsit felül kellene emelkedni neked is , hogy érzékeld a különbséget.

292. Seapeoples
2010. 09. 27. 20:12

Ha jol emlekszem, a szerzo a mult heten az egyik jovovbelato blogjaban arrol irt, hogy mekkora nagy Orban Viktor egyeduralom lesz itt husz ev mulva, es mi, emberek teljes jogfosztottsagban fogunk vegetalni. Akkor most Pinter Sandor megnyilvanulasa utan van remeny, hogy megsem mindenki azt mondja amit OV akar? Megis lesz szolasszabadsag? Es mar rettegni sem kell, mert OV diktaturajat Pinter nem fogja tamogatni?

293. Vegyi61
2010. 09. 27. 20:20

Sajnálom, hogy lemaradtam a vita jelentős részéről. A fidesz tehát kalkulál a növekvő szegénységgel, amely leendő tevékenységének eredménye lesz.. Ebben nincs új, mert a 16 %-on nyertes gazdagok további gazdagodását a szegények fizetik meg. Az is evidens, hogy viki átveri a népen azokat a reformokat, amelyeket a fidesz szított népszavazás akkor megbénított. Most lesz-e olyan politikai erő, amely a reformok ellen kampányol? Vagy legalább a fidesz túlhatalma, arroganciája, úrhatnámsága ellen. Ez majd elválik.

294. ossian
2010. 09. 27. 22:56

A börtönben nem készül statisztika arról, ki melyik párt tagja.

295. 10.10.23.
2010. 09. 28. 9:17

ronagyuri !

... úgy látom - legalább is te úgy gondolod - "beljebb vagy" informáltság terén, mert azt írod: " Az első még az is lehet tudja, hogy mit jelent az a szó, hogy konzervatív," Itt Boross Péterre utalva. El kell neked áruljak egy "titkot". Az átkos nem mindenki számára elérhető, akkoriban "jól fizető" - mellékessel járó - szakmája, a vendéglátó, a BM "beszéltetője" és legfőbb informátora volt.
Mi is volt a mi nagybecsű, "konzervatiív" miniszerelnökünk? Dél-Budai Vendéglátó igazgatója?
Lehetett? '56-os "ellenállóként"? Gondolkozni? Kétéves nyeretlen?

2010.10.23.

296. herics
2010. 09. 28. 12:01

291

jujj100

valami Magyar Nemzetes depresszióban levő forradalmár alkoholista újságíró statisztikáját olvashattad, mert politikust jogerősen Magyarországon főleg jobboldalit ítéltek el (Várhegyi Attilát, két ex kisgazdát, és egy szocit Zuschlágot). Tény egy sor szoci ellen van büntetőeljárás és néhányan közülük előzetesben is vannak (Hunvald, Hagyó, Weiszt), de mindaddig amíg jogerősen el nem ítélik őket addig megilleti az ártatlanság vélelme, tehát a te általad használt szocikra vonatkozó börtön kifejezés vagy a költői munkásságod része, vagy szógyártóék által történő elkábításod következménye.

297. herics
2010. 09. 28. 12:45

Érdemes megnézni kósa majdnem közgazdász lajos mai TV2 nyilatkozatát, ugyanis mint ahogy az országcsődölős dumája ez is mindent elmond róla, a pártjáról (aminek ügyvezető elnöke), és mindazokról akik ebből a képzetlen suttyóból politikust faragtak (tény nem ő az egyetlen a teljes hazai politikai palettán). Hajrá Magyarország, hajrá 10 milliárdos civis focistadion beruházás!

tv2.hu/mokka/video/megis-jovore-lesz-egykulcsos-ado

298. raptor
2010. 09. 28. 13:11

297. herics
Lala megint kitett magáért!
Szerintem ő már alapjáraton ilyen! :))

299. herics
2010. 09. 28. 13:16

index.hu/belfold/budapest/2010/09/28/lakos_imre_gyanusitott_lett/

Benne: „Molnár Gyula megdöbbentőnek nevezte, hogy a Hír tv riporterétől kellett értesülnie az ügyészségi meghallgatásról, amelynek időpontja a Magyar Hírlapból derült ki számára. "A Kopaszi-gát ügyét egyébként mind a rendőrség, mind pedig az ügyészség lezárta. A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az igazságügyi ingatlanszakértő bevonásával tartó nyomozást, a Fővárosi Főügyészség is megvizsgálta az ügyet, és megalapozatlannak minősítette Schneller Domokos fideszes képviselő állításait" - írta a politikus.”

Amennyiben Molnár valósat beszél nem ez lesz az első ilyen eset vagyis, hogy a jobbér médiától lehet megtudni többek között az eljárásban érintetteknek, hogy mit is készül tenni akár velük szemben az ügyészség. Csak gratulálni lehet többek között a legfőbb ügyésznek akit Sólyomnak köszönhetünk, hogy ilyen ügyek tömege következmények nélkül maradhat, és amihez ez az antidemokratikus, a jogállamot semmibe vevő ellenforradalmi Orbán kormány is elmebetegen tapsol.

300. raptor
2010. 09. 28. 13:45

Úgy tudom,hogy ilyenkor rágalmazás miatt automatikusan a feljelentőt vádolják meg!
(Amennyiben ártatlannak minősítik Lakost!)
Ebben az esetben ez a Schneller még a gatyáját is ráfizeti!!
Ami a főügyészt illeti: a következő szerintem sokkal rosszabb lesz!! (Poltpetya) :(

301. Vegyi61
2010. 09. 28. 16:41

Fiúk! Ebben a cefreszagú országban minden előfordulhat. A bódult szegénység nem lázad.

302. raptor
2010. 09. 28. 17:28

Kaptam ma egy "szemetet"! A címe: Az első 100 nap eredményei!
Szerkesztette: Kubatov Gábor
Nem semmi!!

303. morpho
2010. 09. 29. 0:43

Orbán az Estében:
Pintér Sándor pénteki nyilatkozatával kapcsolatban - amelyben a társadalmi elszegényedés miatt a bűncselekmények számának várható növekedéséről beszélt a belügyminiszter - Orbán Viktor azt mondta, talán sokakat megleptek a tárcavezető szavai, de akik ismerik Pintér Sándort, azokat szerinte egyáltalán nem lepte meg. "Én örültem annak, amit ő elmondott, mert ez a beszéde arról szól, hogy a megfelelő ember van a megfelelő feladatnál".

Egyrészt nem állítja, hogy Pintér nem is mondott ilyet, tehát az a nagytudású, aki odafenn a kommentekben ezt próbálta igazolni, talán most megnyugszik.Másrészt érdemes megfigyelni, hogy Orbán milyen konkrétan reagál Pintér mondataira.A szegénységre, a fegyveres rablásokra, a vásárlóerő visszaesésére...Ő ennek örül, hiszen így kiderül, hogy a megfelelő helyen a megfelelő ember ül.Miniszterelnök úr, köszönjük az egyértelmű válszt!

304. herics
2010. 09. 29. 10:38

www.origo.hu/nagyvilag/20100929-kover-laszlo-nem-talalkozik-a-hidmost-kepviseloivel-pozsonyban.html

Már az is megdöbbentő volt, hogy Orbán, Martonyi, Semjén a szlovákiai választásokat megelőzően szóba sem állt a Bugár Béla vezette Híd-Most párttal, csak a szlovák parlamentből már akkor jó előre tudhatóan kiesni készülő MKP-val. Nos most Kövér hivatalos szlovákiai látogatásán mindez megismétlődik csak most még súlyosabb a helyzet. A holnap kezdődő pozsonyi látogatáson a házelnök nem akar és nem is fog találkozni a már kormányon lévő Híd-Most párttal, kizárólag azért mert Bugárék (szemben az MKP-val) továbbra sem hajlandóak eljátszani a Fidesz szlovákiai helytartó szerepét, azét a Fideszét amely mint mindenben a külhoni magyarok ügyében is kizárólag a 2/3-os parlamenti többségükkel is nyomatékosítani próbáló többnyire hamis igazságukon kívül mást elfogadni képtelen. És persze Kövér a hivatalos szlovák partnereken kívül csak és kizárólag a parlamenten kívüli, senkit nem képviselő MKP vezetésével fog találkozni amivel nemcsak azt üzeni, hogy a hivatalos Budapest látványosan megalázza a renitens, a Fidesz soraiba nem álló Bugárékat, és a rájuk szavazó magyarokat de üzenet a világnak is, hogy mire is számíthatnak mindazok (legyen az nagyhatalom, szomszéd, bárki) akik Orbánéktól bárminemű ellenvéleménnyel, vagy ellenérdekkel bírnak. Ez a mostani házelnöki magatartás jól tükrözi a hazai jobboldalnak a realitásokkal köszönő viszonyban nem lévő állapotát. Ugyanez a csökönyös, a valóságot és a tényleges politikai (katonai) erőviszonyokat semmibe vevő jobboldali gondolkodásmód vezetett Trianonhoz, az 1945-ös csődhöz, az 1956-os katasztrófához, és jó eséllyel ezzel a hozzáállással fogják Orbánék izolálni az országot a szomszédos államokkal (benne a Fidesz által kifelé oly látványosan féltett külhoni magyarokkal), hogy az EU-ról, az IMF-ről azaz a kis magyar jobbér Chavez Orbánnak nagy hangerejű, sehová sem vezető politikai-gazdasági szabadságharcáról már nem is beszéljünk.

305. Kosaras
2010. 09. 29. 11:33

"A forradalom hulláma immáron a Toyota Aurist is elérte, mostantól ugyanis a Hybrid Synergy Drive® hajtású Auris HSD-t is a modellcsalád tagjai között üdvözölhetjük."

Nocsak, nocsak ... permanens forradalom, vagy gördülő ?

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

baltás gyilkos mihály @hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 2026 25 3333 forint 56 ab abonyi abortusz adás adatbázis adatvédelmi áder adó adócsökkentés adós aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat akkumulátor ákos aláír aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemita antiszemitizmus anya ár áram aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád ártó áru árvíz ásás aszály átok attila audi augusztus 20 auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azerbajdzsán azeri azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset balettintézet ballagás ballib balog balogh baloldal balsai balta baltás gyilkos balzsay banda bank bara barackfa barakk baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea becsület bednárik béke békeember bémenet bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás beteg betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum boci bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors borzont bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brutus brüsszel bubi búcsú Budaházy budai budapest bulvár busz buzdít buzi bűnbak bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba cegléd celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút cigó civil civilek claudia cnn compact disco corleone corvinus cozma critical cukor czene czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cséfalvay cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csige csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel diák die díj dinnye diplodokusz diploma diplomácia művészete disznóláb díszpolgár disszertáció dk dobálás dohány doktori dolgozni don dopeman dögölj dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egészségügy egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együtt együttműködés éhségmenet eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenség ellenzék éllovas elmü élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elrabolt magyarok elte elvtárs ember emberek emútnyócév EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős erőszak értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés etyek eu európa eurovíziós dalfesztivál év évértékelés évértékelő ezüstmedve ezüstpart fábry falka falkaforradalom falu faludy fantázia farka farkas fasizmus fáy fedél fegyver fehérvár fekete félázsia felcsút félelelem felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők feljelentés fellegi félni felsőoktatás felterjesztési felvételi felvidék fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok film filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó fónagy forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke fülkeforradalom fülöpszállás für gaál gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda garbai gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerendás gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyösi gyöngyöspata györgy győzelem Győzike győztes gyula gyurcsány gyurta gyűlölet h1n1 háború hagyó hajdú hajdúdorog hajéktalan hajléktalan hajnalka hajó hajtó hálapénz hallgatóo háló halott hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan havasi havasi bertalan Havasiné havazás havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel hegyek heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hétker hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holland holokauszt horn horthy HospInvest hök hölgy hős Hudson hug grant hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hűtő hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz igazság Igazságügyi ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF import imre index infláció influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády izrael izraeli izsák jani jános január járvány játékterem jegybank jegyző jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobboldal jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő jubileum Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kasza kaszinó kaszinótojás katasztrófa kate katkó katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kedves vezető kelet keller kemény kende kényszer kép képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kérdőív kereki kerékpáros kerényi kereszténydemokrata kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kneszet kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommandó kommunikáció kommunista kommunizmus komondor koncesszió kongresszus Konrád konténer kontrát konzultáció kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kossuth tér kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kőszeg kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz Közigazgatási közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kultúra kumin kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurva kurvul kusza kürt küzdelem l simon laci lajos lakás lakitelek lakók lakosság lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lenin lény lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális libsi Liga lineker liptai lista Liszt lmp lobogó lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyar hírlap magyarnép magyarok magyarország Makó Makovecz mal mámor mangalica maradni március Mária Markhot martens martonyi masiniszta másképp másolás másország mass maszatolás maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megállapodás megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvéd megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség mellébeszélés melocco menedzser menetrend menni mentelmi mercedes méret merkel mesefesztivál mesterházy mészáros mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden minimálbér miniszter miniszterelnök Minisztérium minőség miskolc mlsz mnb mobilgát mocskos módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molinó molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár most múlik motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt multi munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely mutyi müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik nemcsák német németh németh szilárd németné németország nemkívánatos nemzet nemzeti nemzeti konzultáció nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyár nyaralás nyerőgép nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyirő nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás oláh olaszliszka oligarcha olimpia oltás ombama omninvest omsz opera óra orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít ormény orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság országgyűlés ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrség őrült ősmagyar összefogás összeírás összetartozás Összmagyar ötkert övezet özvegy paca package pakett pál palcsó pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom parancs paraszt párduc paripa párizsi park parkolás parlament parragh párt pártok pártválasztás párválasztó pásztor pataki pataky paterolás páva pávatánc pécs pedagógus Pelczné pelikán péntek pénz pénztár pénzügyi pesti péterfalvi peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa piros pont pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium plakát platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornó pornográfia portugál post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program prohászka psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag puskás putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda ratyi református reggel regisztráció regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer republikánus repülőtér reset rettegés révész révkomárom rex rezidens rezsi ring riport rmdsz robinson rogán rohadék rohadt roma román romkocsma romney rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata safarov sajt sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarka sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sír sítábor SK slota sofőr soltész Sólyom sorkatona sósav sote souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steiner steinmann stílus stohl strasbourg striga sukoró susan Süs süveges svájc svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szabika szag szájbarágó szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai szalai annamária számítás számla számozás száműzetés szaniszló szanyi szar szárnyalás szász szatmárnémerti szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székház székhelyi szekrény Széles szélsőség szem szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni szerződés szferenc sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szíria szirtes szlovák szlovákia szobatiszta szobor szociális szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szovjet szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tabletta tábor tábornok taccs tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár táncrend táncsics tandí tandíj tanú tanulás tanulmány tárgyalás tárki tarkó tarlós tarrbéla tartani táska tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi temetés temető tér teremőr terepjáró terike terjesztés termék termékdíj terrorista tesco teve tévé tévéköztévé tévkapcsoló tgm tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tóth tőke tőkés tömeg török történelem történet törvény törvénykönyve tőzsde trafik traktor triceratopsz trockij Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudomány tudós tulajdonos turul tusk tusnádfürdő tusványos túsz tülekedés tünde tündérmese tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD uht új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum usa úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vak vakcina válasz választás vallás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vattamány vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vesztes vezénylő vezért vezető vicc vidám fiúk vidék video videoton vidi viktor világ világrekord villa villák villamos virág vírus visegrád viselet viszony vissza vita víz vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonat vonnegut völgyek vörös vörös festék vuitton waffen washington wekerle wen wiesel Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zakatol zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri