Balogh Zsolt, a tanú
fsp|2010. márc. 8. 23:05|170 komment, szólj hozzá te is!
Közélet, 15, balogh, bkv, hagyó, millió, nokia, talicska, zsolt
Nem tudom, hogy Hagyó Miklós ártatlan-e a BKV-ügyben. Olyannyira hidegen hagy, hogy egyáltalán nem is érdekel. Tisztázza magát, ha tudja. Ennél sokkal jobban izgat, hogy bűnössége, vagy ártatlansága valószínűleg nem is fog soha kiderülni.
Valami persze kiderül majd, de ez nem biztos, hogy az igazság lesz. Nálunk ugyanis, ha valami kiderül, arról nem lehet tudni, hogy az igazság derült ki, vagy annak az ellenkezője.
Nem tudhatjuk, hogy mi az, amit megtudtunk: színtiszta, vagy szemenszedett?
Ez az írás tehát nem Hagyó Miklósról szól, hanem Balogh Zsoltról.
Pontosabban arról, hogy utóbbi, úgyis, mint a BKV egykori vezérigazgató-helyettese, majd megbízott vezérigazgatója, hogyan lett szinte egyik napról a másikra gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú. (Aki persze formailag továbbra is gyanúsított, a gyanú szerint súlyos bűncselekmények elkövetője).
Balogh Zsolt néhány nappal ezelőtt még ugyanolyan gyanúsított volt a sajtó szemében, mint a többiek. Elvetemült gazember, aki társaihoz hasonlóan talicskával tolta ki a pénzt a BKV-ból.
Aztán valahogy minden megváltozott: Balogh Zsolt mára egy megtévedt, és alapvetően kényszer hatása alatt cselekvő, szavahihető ember lett. Amióta őszinte és feltáró vallomást tett, azóta ő az igazság bajnoka.
Balogh Zsolt először a Magyar Nemzetnek nyilatkozott. Innen tudjuk, hogy éjszakánként nemcsak aludni, de pisilni is szokott. Hogy hányszor jön rá éjszaka a vizelhetnék, az sajnos nem derült ki a terjedelmes interjúból. Sőt, még egy nappal később, a Hír TV-nek adott interjúban is homályban hagyta ezt a momentumot. De éjszakánként egyszer biztosan kimegy a klotyóra, mert azt mondta a Magyar Nemzetben: „Minden éjszaka, ha kimentem pisilni, kinéztem a kapura, mert tudtam, hogy értem fognak jönni”.
Balogh Zsolt tehát már vezérigazgató-helyettesként és megbízott vezérigazgatóként is szorongva pisilt, félt a lebukástól, attól, hogy az igazságszolgáltatás egyszer őt is utoléri. Ettől azonban még továbbra is aláírta a papírokat. Mely pénzek aztán, Hagyón keresztül, ki tudja, hol álltak meg. Balogh Zsolt ezt nem tudhatta, kis ember volt ő a nagyok játékában. Csupán sejtetni engedte az interjúkban, hogy valószínűleg pártoknál landoltak az ebül szerzett pénzek.
Hogy akkor miért nem szállt ki a buliból? Azért nem, mondta, mert nem csak az állását féltette, de szó szerint is félt. Azért félt, mert üvöltöttek vele. Főként Hagyó Miklós üvöltött vele, akit egyébiránt negyven deka párizsi jelenlétében ismert meg.
Amikor ugyanis először találkoztak, Hagyó éppen párizsit evett, Balogh Zsolt szíves közlése szerint mintegy 40 dekát. És ami még ennél is szignifikánsabb, két kézzel tolta a szájába a párizsit, közben pedig kiabált Balogh Zsolttal.
Szürrealisztikus látomás, nem csoda, ha inába szállt az egykori BKV-vezér bátorsága.
Összesen mintegy 70 millió forintot adott át Hagyónak, több részletben. Volt, hogy egy Nokiás dobozban vitt 15millió forintot – azóta tudja, hogy egy Nokiás dobozban éppen 15 millió forint fér el.
Itt azért mintha egy kicsit elnagyolt lenne a tanú eddig oly precíz elbeszélése. Mi többiek, akik még soha nem vittünk Nokiás dobozban pénzt a főnökünknek, nyilván tudni szeretnénk azt is, hogy milyen címletekben kell érteni a Nokiás doboznyi 15 millió forintot. Jogunk van tudni ezt, elsősorban miheztartás végett. Hátha a közeli jövőben mi is kerülünk hasonló helyzetbe, és ne akkor kezdjünk el gondolkodni, hogy akkor most Nokiás, vagy Motorolás, netán Samsungos dobozban vigyük a pénzt.
Az ember soha nem tudhatja, jó mindenre időben felkészülni.
Mondjuk, az is megérne egy misét, vajon mit szól a Nokia cég ahhoz, hogy ilyen összefüggésben történik hivatkozás vele kapcsolatban. Örül neki – mindegy, hogy mit, csak írjanak rólunk – vagy éppen ellenkezőleg: bosszankodik, és pert fontolgat, ha Balogh Zsolt nem hagy fel a Hagyónak vitt Nokiás doboznyi pénz emlegetésével.
Megismétlem, mielőtt bárki félremagyarázná: nem Hagyó Miklósról szól ez az írás. De még csak nem is Balogh Zsoltról, hanem a magyarországi közállapotokról. Arról, hogy a sajtó segítségével miként lesz egy „talicskatologató” gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú.
Aki, ha mond valamit, azt el kell hinni. Legalábbis abban az esetben, ha beleillik a koncepcióba.
Balogh Zsolt még további szaftos részleteket ígér. És ne legyenek kétségeink: a választásokig még bő egy hónap hátra van, lesznek még további érdekességek, kitálalások. Békaemberek, csőszkunyhó, minden, ami az ilyen történetekben szokásos.
Merthogy állítólag már nem csak az ügyészség, de az eddig meglehetősen lomhán mozgó rendőrség is készül a kormányváltás utáni szép új világra.
Kot, kot, kotkodács, minden napra egy vallomás.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
Hozzászólások
Eddig 170 komment érkezett (
)
1.
Bigfater
2010. 03. 08. 23:33
Ebből az is tanulság, hogy egy strapabíró húgyhólyaggal kevesebb a rettegés! :))
2.
Bástya elvtárs
2010. 03. 08. 23:45
Nem így van ez, kedves fsp. Balogh megkötötte az ő vádalkuját, és vall. Olyan lesz ez is, mint az olaszliszkai gyilkosság. Ott is százan lincseltek, és abból néhányat állítottak bíróság elé. Itt is lopott, aki élt, hogy pártnak, sajár zsebnek, nekem mindegy, arra gondolok, kár, hogy nem Kínában élünk, ott ilyenért golyó jár, és egy békávé ügyben még tárat is kell cserélni...
Olyan ez, mint a maffia, valaki(k) elviszik a balhét, egyben elszigetelik a nyomozást, elvarrják a szálat, cserébe a szervezet gondoskodik a hátrahagyottakról, a családról.
Itt is, hogy a Zuschlag, hol - most - a Hagyó a parasztáldozat - vagy tisztáldozat, ő már tudja, de nem küldi tovább a selyemzsinórt. Idő kérdése, mikor kerül előzetesbe, aztán sittre, de a többi korrupt emeszpés - ebben az ügyben az emeszpé a korrupt - megússza, a főtisztekig biztos nem jut el semmi, a lét meg már elköltöttk az elvtársak.
Ez a komment se Hagyóról szólt...
B.et.
3.
morpho
2010. 03. 08. 23:57
Igaza van Bástya elvtárs! Az mszp a korrupt.Még szerencse, hogy nem ők kérték a legtöbbet!
Szerintem Hagyónak el kéne mondani, hogy Lendvainak, sőt Mesterházynak adta tovább a nokiás-dobozt és máris ő lenne a sztár Magyar Nemzettől-Hírtv-ig.
4.
evianna
2010. 03. 09. 1:32
Bástya et.:
ez az ország a rendszerváltás óta korrupt.
mégpedig úgy, hogy a korrupciónak nálunk nincsenek történelmi gyökerei.
nálunk kapcsolati tőke (uram-bátyám) volt, nepotizmus volt, "meghálálom" volt, de olyan, hogy nesze, itt a pénz, de nekem ezt csináld meg, olyan nem volt, az a rendszerváltás fejleménye és a rendszerváltás óta pártsemlegesen érvényesül - ez önmagában elég ok lenne arra, hogy az egész elmúlt 20 évet megutálja az ember.
még csak azt sem mondanám, hogy a korrumpáltak szocik, a korrumpálók jobboldaliak:
a hatalomban lévőket és az ahhoz hozzáférőket (illetve bizonyos szakmák művelőit) korrumpálták már az első kormány idején, és az okosan már akkor megszabott ötéves elévülés miatt most csak a szocik támadhatók ezzel a fegyverrel. (szándékosan nem mondok példákat és konkrétumokat az általam tapasztaltakról, mert bizonyítani nem tudom a néha egészen evidens eseteknél sem.)
én egyébként nem vagyok biztos abban, hogy vádalkuról van szó.
nem kizárt, de azzal még bőven ráértek volna.
nekem inkább úgy tűnik, a média repült rá -vagy reptették rá- a témára, annak is csak egyetlen aspektusára: a korábbi vezérigazgatót egyszerű, megfélemlített, megnyomorgatott kisemberként próbálják tálalni (amilyenből sok van, igaz, nem korrupció, hanem pőre kizsákmányolás miatt).
csak éppen más az a félnivaló az éjszakai pisiléskor, hogy előbb-utóbb le fogok bukni, meg más az, hogy előbb-utóbb nem bírom tovább csinálni.
BZS bírta.
5.
morpho
2010. 03. 09. 2:01
Tudod evianna manapság kiteszi az ember a lábát a Gellért térre és egyből a kezébe nyomnak húsz dokumentumot.
Erről az egész BKV, városháza történetről egyébként az a meglátásom, hogy semmi köze nincs ehhez a fidesznek.Ez az szocik és az SZDSZ belharcából ért fel idáig.Kizártnak tartom, hogy pont most buknak meg ezek a csókák.Ezek egyszerűen egymást nyomják fel!Azóta tart a háború, amióta a szocik felmondták a budapesti koaliciót.A fidesz meg páholyból nézi a műsort és röhög a markába.
6.
Vegyi61
2010. 03. 09. 5:33
A gyakori éjszakai pisilést a változókori férfi jóindulatú prosztata megnagyobbodása okozhatja. Ebből is látszik, hogy a tanú jóindulatú, nemcsak a prosztatája. Legalábbis a Magyar Nemzet szerint. Ők ezek szerint urológusok is, ha a jobbos győzelem megkívánja. Viszont a prosztatarák még gyakoribb és kínzóbb vizelési ingerrel jár egész nap. Vajon erre mit mond a jereváni rádió, vagyis a Magyar Nemzet ?
7.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 6:37
Nem vagyok szakember a témában, de szerintem egy éjszakai pisilés még nem tekinthető kórosnak. Ezért is aggályos, hogy ebben a történetben nem tudjuk, hány pisilés/éj történt.
8.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 7:29
nos, e témában - sűrű meaculpázás közepette - azért demszky megmondta a tutit: balogh zsolti, sajnos, bűnpártolóvá minősült, mivel nem jelentette (fel) az első esetet, mi több, gyakorította is szorgalmasan.
vesztegetés tárgyában pedig nincs passzív és aktív fél: mindkettő bűnös.
pech.
balogh úr éppen olyan szarban van, mint hagyó.
9.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 7:35
javítok: a fentiek értelmében akkor lenne bűnpártoló, ha csak tudomása lett volna a bűncselekményről, de nem jelentette azt.
jelen esetben, bizony, bűntárs ez a szegény, makulátlan balogh gyerek:-)
10.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 7:36
FSP! Próbálod elbagatellizálni, védeni a védhetetlent.
Morpho írta jól, ehhez a fidesznek semmi köze, az mszp-szdsz belharca. Demszky már elindította a fonalat azzal, hogy számára hihető a sztori. Viszont kizárt, hogy nem tudott róla semmit.
Sőt, a főtanácsadója Mesterházy Jenő is előzetesben, azóta sipákol az mdf, hogy az szdsz nem tartotta be a kampányfinanszírozási ígéreteit. Ergo az a problémájuk, hogy az mdf nem részesült a bkv-tól lopott pénzekből, hogy harcoljanak a korrupció ellen.
Ilyenkor jogosan felmerül az emberben az igény, hogy bevezessenek egy kínai igazságszolgáltatást, mert akkor a parlamentbe belépő következő generáció minden bizonnyal tisztességes lesz. Elég lenne csak kifüggeszteni a parlamenti folyósóra a golyó által kivégzett korrupt politikusok fényképeit.
De amíg jól fizetett ügyvédekkel körbebástyázzák magukat (Postabank) addig évekig csak szarkenegetés, felmentés.
Így nem lesz rend.
Ezek alapján ne várja el egyetlen politikus sem, hogy a vállalkozók tisztességesek legyenek az adózást tekintve.
11.
zorka
2010. 03. 09. 7:45
Balogh Zsolt mondását olvasva - „Minden éjszaka, ha kimentem pisilni, kinéztem a kapura, mert tudtam, hogy értem fognak jönni”. - szörnyű félelem tört rám. Ezért már elvihetik az embert?
Nagyon aggódom, magam miatt :-))
Komolyan érdekelne, hogy az állandó rettegés mellett hogyan oldotta meg a mellékhelység éjszakai felkeresését folyó ügyeinek intézése céljából.
A zsaruk már a wc-ben vannak?
12.
Vaslabda
2010. 03. 09. 7:54
Nem értem a hozzászólókat. Ez már nem politika, ez nem eszme függő, amely bármely párthoz, nézethez kapcsolható. Ez egyszerűen a TISZTESSÉG kérdése. Balogh Zsoltnak számtalan lehetősége lett volna korábban feldobni korrupció gyanús főnökeit, úgy, hogy még a pozicióját is megerősítette volna. Ha TISZTESSÉGES!
13.
ronagyuri
2010. 03. 09. 8:03
Ti semminek sem tudtok örülni?
Tessék már észrevenni, hogy Őfenesége, ahogy ígérte ócsó kampányt csináltatott.
Nem kell annyi óriásplakát, nem kell központi kampány, nem kellenek TV-s reklámok! Helyettük megteszi a média. Hiába nyomják egy-két óránként Mesterházy pár másodperces (egyébként meglehetősen bugyuta, de ez nem idetartozik) reklámfilmjét, ha a közte lévő időben a TV-k ezeket a gyanúkat, feljelentéseket ragozzák!
14.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 8:17
Értelmisi, akkor értelmezzük, amit Morpho írt. A Fidesznek (valószínűleg) valóban nincs köze az ügy kirobbantásához, az (valószínűleg) a két párt, a szocik és a szadesz belharca.
És az is biztos, hogy ami történt - nem tudjuk pontosan, mi történt, ítélet még nincs - abban elsősorban a maszop és a szadesz a felelős, hiszen ők vezették a várost.
A közgyűlésben persze a Fidesz is ott volt, a folyosón terjedő pletykákról ők is hallottak, a gyanús üzletekről tudtak.
Érdekes vonulat a Fidesz-közeli Vitézy Dávid, aki korábban minden ügyben megszólalt, most látványosan hátra húzódott. pedig ő az egyik gyanúsított, Fuzik zsolt jó barátja. Érdekes az is, hogy Fuzik Zsolt is vallomást akar tenni, de őt, szemben B. zsolttal, egyelőre nem akarják meghallgatni az ügyészek.
Én így értelmezem azt, amit Morpho írt.
15.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 8:18
Szó mi szó, elég röhejes az mszp kampánya így magányosan, mert a fidesz az mélyen kussol és kuncog a tenyerébe, mert még a balos média is az mszp korrupciójától harsog.
Utána jön Mesterházy, hogy védjük meg együtt a demokráciát.
Juj, felszisszen az ember.
A lengyelek ugyanígy jártak. Az ottani kommunista utódpárt is nyakig merült a korrupcióba, és a választók úgy elporolták, hogy azóta sem tértek észhez. Ilyen mdf szintű kabaré megy a mai napig.
Csak tudnám, hogy fsp azt miként fogja kommentálni, amikor választások után beköszönt az mszp-mszp belharc. Most még választások előtt vagyunk, de utána nem lesz mire hivatkozni, ott lesz az osztályzat.
Nagyon kíváncsi leszek a hoppon maradt mszp-s káderekre, hogy miként viszonyulnak majd Gyurcsányékhoz.
16.
ronagyuri
2010. 03. 09. 8:20
Ami pedig ezt az éjszakai pisilés közben kilesett az ablakon dumát illeti, ahogy ezt mondani szokták nem igazán életszerű.
Gondoljatok bele éjszaka alvás közben felébredsz arra, hogy pisilned kell. Félálomba kibotorkálsz, elintézed a dolog (esetleg iszol egy kortyot), majd próbálsz visszaaludni.
Nem így a derék BKV-s potentát. Ő előtte vagy utána elbattyog a kertkapura néző ablakhoz, hogy kileshessen nem jöttek-e érte. Azt most hagyjuk, hogy a lefüggönyözött érte-jövetelek nem most divatosak (vagy csak a rémHÍRTV színesíteni akart?), most a munkahelyről megbilincseléses TV-show a divat.
Nos gondoljátok végig az általatok ismert lakásokat: elég szép kirándulásnak tűnik ez a nézelődés! =))
17.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 8:22
fsp! Én egyáltalán nem szeretném a fideszt ebből kihagyni, mert ha ebben "talán" nincsenek benne nyakig, másban bizonyosan. De ezek alapján nincs is kire szavaznunk.
Még is meg kell tenni.
Gyurcsánytól elfogadtátok volna, hogy megannyi hazugság után megreformálja a saját pártját, az országot és véget vessen az elmúlt korszaknak.
Neki erre már nem lesz lehetősége, sőt minden egyes megmozdulásával csak árt a pártjának.
Viszont valakinek le kell zárni az elmúlt 20 évet és súlyos törvényeket kell hoznia. Ezt az esélyt a fidesz fogja megkapni, ha nem élnek vele, akkor ők is erre a sorsra jutnak.
Vagy ki tudja, amilyen feszült a helyzet, simán polgárháborúba torkollik az ország.
18.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 8:30
ez jó.
most, hogy nem a fideszről, azok dicsőséges potentátjairól szól fsp postja, az a baj.
lényeg az, hogy lehessen megint egy jót mszp-zni, ügyes átkötéssel eljutni gyurcsányig.
nem rossz.
vaslabdának van igaza: nem kellene piedesztálra emelni balogh zsoltit.
a prosztataproblémája pedig végleg nem tartozik az ügyhöz:-)
19.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 8:31
Értelmisi, a kollektiv amnézia dolgozik, de azért vannak néhányan, köztük én is, akik még emlékeznek Simicskára,a Fidesz-közeli fantomcégekre, az Országimázsra, Orbán papa bányáira, Orbánné szőlőire, stb. Ezek nem kitalációk, ezeket soha senki nem cáfolta, csak valamiért mindig elakadt a nyomozás.
Mindennek alapján úgy gondolom, a Fidesznek nincs túl sok erkölcsi alapja az általad súlyosnak mondott törvények meghozására.
20.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 8:32
"Ezek alapján ne várja el egyetlen politikus sem, hogy a vállalkozók tisztességesek legyenek az adózást tekintve."
tegnap óta nem is kell. demján és orbán megegyeztek.
nem lesz padlássöprés.
21.
Hmmmm
2010. 03. 09. 8:50
hm.
ez a pisilős változat az online mno-nak nem nagyon tetszhetett, mert ez a momentum onnan hiányzik.
a párizsis és nyakfogós sztori viszont lebilincselő rész.
elképesztő karriert futott be, 2007. áprilisban beruházási csoportvezető, szeptember végén-október elején (nem tudja pontosan) műszaki vezérigazgató-helyettes, és ekkor rendeli magához a keresztapa.
és novemberben máris telefonhívást kap hatvani szabó jános "tartótiszttől", akinek szerinte ezt a nevet adta hagyó.
és 2008. elején máris megbízott vezérigazgató.
vagyis nem egészen egy év alatt csoportvezetőből vezérigazgató.
mesés karrier.
22.
kocsobur
2010. 03. 09. 8:57
"hanem a magyarországi közállapotokról. Arról, hogy a sajtó segítségével miként lesz egy „talicskatologató” gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú.
Aki, ha mond valamit, azt el kell hinni. Legalábbis abban az esetben, ha beleillik a koncepcióba."
Ajvé, kérem..:)
Bezzeg mikor a Pallas páholy és tsaiban ünnepelték a majerarankát , mint megbízható és szavahihető tanút - akkor nem siránkoztak a hiszteroliberálisok a közállapotokról..:P
(Annál inkább mikor az is csúfosan lebukott a bíróságon)
23.
Timur
2010. 03. 09. 8:58
Akármilyen érdekes meséket mond Balogh úr ő azért vádlott marad ! Amit most csinál lehet nevezni feltáró vallomásnak ez csak az ítéletnél számít majd enyhítő körülménynek .
Igen lesznek még vallomások ,mert az érintetteknek megmagyarázzák az okos ügyvédek ,hogy a politika nem védi őket tovább és ha beszél az neki előny. Emlékezzünk Kulcsár milliókat szállító taxisára ,ez az ügy sem más . Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság védelme ,de vajon kell -e Balogh úrnak még egy kis hamis tanúzás ?
Szerintem jobb ha Hagyó úr tájékozódik a börtönviszonyok felől . Az MSZP meg vastagon sáros az ügyben ha hiszünk Baloghnak ha nem !
24.
zili
2010. 03. 09. 8:59
19.-re
Ez már rég nem erkölcsi, hanem gyakorlati kérdés! Ugyans ha a szerinted erkölcstelen FIDESZ egy-két éven belül -ha kell brutálisan- nem csinál rendet, netán ott folytatja, ahol az MSZP abbahagyja, az Ő sorsukra jut, és akkor mások, sokkal gorombább eszközökkel csinálnak rendet.
25.
kocsobur
2010. 03. 09. 9:01
Idézet az ÉS csúfos buktájából:
"Helyreigazítást kell közölnie, és 25 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Élet és Irodalomnak, amely több cikkben is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor még miniszterelnökként - taggyűlésen - miként látta el tanácsaival családi érdekeltségébe tartozó cégét.
A bíróság szerint nem bizonyítható, hogy voltak taggyűlések, és az erre vonatkozó tanúvallomás és dokumentumok nem elegendőek, ráadásul a tanú bevallottan nem volt jelen ezeken a megbeszéléseken. A Fővárosi Ítélőtábla szerint az ÉS-nek közölnie kell, hogy "valótlanul állították", hogy a cikkben jelzett időpontban a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja kft., amelynek Orbán felesége is tagja volt, taggyűlést tartott volna.
A Kizmanné Oszkó Marianne vezette bírói tanács szerint :
"Sem a tanúvallomást, sem a becsatolt úgynevezett iratokat nem tartottuk hitelt érdemlően bizonyítékként felhasználhatónak az alperesi állítás alátámasztására. Ebből következik, hogy a kizárólag felperesre vonatkozó állítást és a sérelmezett kitételt valótlannak kellett nyilvánítanunk."
----
Kérdem én.
Egy ilyen nyilvános-jogállami,bírósági- kivégzés meggátolta bármiben is a hiszteroliberális véleményformálókat?
Mármint abban hogy akkor és azóta nem erre a (nyilvánvaló hazugságként bebukott) ügyre hivatkozzanak rendszeresen, ismételgetve annak a "tanúnak" a hazug állitásait?
26.
Bupszi01
2010. 03. 09. 9:02
fsp
"Nem tudom, hogy Hagyó Miklós ártatlan-e a BKV-ügyben. Olyannyira hidegen hagy, hogy egyáltalán nem is érdekel. Tisztázza magát, ha tudja. Ennél sokkal jobban izgat, hogy bűnössége, vagy ártatlansága valószínűleg nem is fog soha kiderülni."
Ha az nem érdekel, hogy az elvtársaid szétlopták az adóforintjaidat, akkor mi érdekel???
Egy író legyen tisztában a felelősségével. Te láthatóan nem vagy!
Még hogy nem derül ki a bűnössége??? Miért, szerinted ártatlan????
Még most is kitartasz? Amikor már minden borult, amikor már senki nem hiszi el, amit irogatsz??? Elvből? Pénzért? Miért?????
27.
kocsobur
2010. 03. 09. 9:06
Re#23. Timur ("Akármilyen érdekes meséket mond Balogh úr ő azért vádlott marad ! Amit most csinál lehet nevezni feltáró vallomásnak ez csak az ítéletnél számít majd enyhítő körülménynek")
Igen.
Balogh műfaját nevezi a maffia szakirodalom "pentito"-nak.
Magyarul: bűnbánó maffiózó.
Baloghnak kiváló az ügyvédje- id Bárándy- az ügy pikantériája hogy unokája, a legifj. Bárándy pedig Hagyó barátja és politikai társa- és igyekszik ügyfele számára a legenyhébb büntetést kieszközölni.
Nincs ebben semmi rendkivüli.
Antall Attila sem véletlenül maradt háziőrizetben - ő is csicsereg.
28.
Bupszi01
2010. 03. 09. 9:08
fsp
gusztutalanok a kommentjeid
orbán bányáiról, szőlőkről beszélsz... hasonlítsd már össze az mekkora pénz, és az mekkora, ami az elmúlt 8 évben vált kámforrá!!!! ne hülyítsd már a népet!!!! az egyik esetben 100 millióról beszélünk, a másikban milliárdokról!!! a váltószám 1000!!!!! és ne gyere az erkölcsi hülye dumával!!! inkább vegyenek el tőlem erkölcstelenül 10 forintot. mint erkölcstelenül 10000-et!!!!!
29.
kocsobur
2010. 03. 09. 9:15
Demszky Gábor hétfőn az RTL Híradónak elmondta, olvasta az interjút, ami szerinte egy "megtört ember vallomása, amely hiteles, elhihető a történet." A főpolgármestert bevallása szerint sokkolta az interjú, mert "ilyesmi a magyar közéletben nem történt még." Demszky szerint ugyanakkor a nyomozó hatóságoknak kell eldönteniük, hogy pontosan mi történt és mi nem.
Demszky úgy fogalmazott, az ő felelőssége abban merül ki, hogy hagyta, hogy "szuper-főpolgármester-helyettest hozzon az MSZP", illetve hagyta, hogy kinevezzék Antal Attilát, majd Balogh Zsoltot, bár egyikükről sem hitte, hogy törvénytelenségeket követnek el. A főpolgármester leszögezte, nem tudott a BKV és Hagyó Miklós körüli ügyekről, ezekről nem is tudhatott, hiszen szándékosan el akarták azokat titkolni.
Demszky hangsúlyozta, nem tud egyetlen fillérről sem, ami pártokhoz került volna és Balogh Zsolt sem említett ezzel kapcsolatban konkrétumokat.
A főpolgármester úgy véli, Balogh Zsolt megkereshette volna őt, amikor az első törvénytelenség a tudomására jutott, és akkor Demszky maga tett volna bejelentést a rendőrségen. Ezzel le lehetett volna állítani a folyamatot, mondta a főpolgármester.
----
Röhögjünk együtt az ilyen szánalmas magyarázkodásokon..
30.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 9:18
bupsz, te is kocsobur nyomdokaiba lépsz?
nem tünt fel, hogy a post nem erről szól?
mutogatsz minden felé, csak éppen minek?
gusztustalanok lennének fsp kommentjei?
ne röhögtess.
tudod, mi a gusztustalan?
amikor leeszed a likacsos trikódat pörköltszafttal, és böfögsz hozzá.
na, az gusztustalan.
31.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 9:20
kocsobur:
jelentette balogh az esetet, vagy nem jelentette?
ez ilyen egyszerű.
a kötéllel a nyakadon te se vigyorognál.
de, persze, azért röhincsélhetsz.
most még van min.
pár hónap múlva aztán ne gyere ide sírdogálni!
32.
Hmmmm
2010. 03. 09. 9:27
hm.
ez az ürgebőr helyetti nokiás változat azért sokkal modernebb.
jelenlegi ismert változatában bizonyítás nélküli, ami aligha állna meg bíróság előtt.
és ebben ez a szomorú, büntetőjogilag használhatatlan.
mint ahogyan használhatatlan volt orbán viktor ellen a tokajhegyaljai taggyűlési változat.
33.
evianna
2010. 03. 09. 9:49
Morpho:
szerintem sem a Fidesz akciója a dolog, már csak azért sem, mert FB-tagként egy nagyon fontos polgár is érintett benne, én sokkal inkább arra tippelek, hogy "előttem mész a másvilágra" típusú kölcsönös leleplezések vannak folyamatban, olyan szorgos családapák között, akik csak a gyerekeik jövőjét akarták megalapozni, mint mindenki más...
tény viszont, hogy a Fidesz hozta létre azt az infrastruktúrát, ahol a kormány vagy a kormányzó párt ellen felhasználható híreket és bejelentéseket, kisebb-nagyobb lelkizéseket hozzáértő szakemberek tárt karokkal várják. (nálunk szerintem nem újságok vannak, hanem elkötelezett lapok - néhányan akár még cinkeltek is.)
és most valóban röhöghetnek a markukba, legalábbis mindaddig, amíg ki nem derül, hogy voltak érintettek az ő embereik között is.
én inkább itt valószínűsítek majd vádalkukat, mert a bíróságok elég rettenetesek (ez az "úgynevezett iratok" például -kocsobur szíves közlése, sokadszor beidézve- szerintem nem egy értelmezhető jogi kategória).
viszont ítélkezni eleve csak az eléjük kerülő anyagokból tudnak: ha a nyomozás során minden "polgár" ellen minden vádat ejtenek, akkor ők tisztán állnak majd a nemzet színe előtt.
na, ezzel lesz még egy kis munka.
34.
Csil
2010. 03. 09. 9:49
Egyértelmű: azért nem szállt ki a buliból, mert neki is csurrant-cseppent, de nem aludt nyugodtan. Most viszont, mikor elkapták bemártja a megbízót is - vádalku lehet. Így lehet kézre keríteni a nagyobb bűnözőket.
Azt viszont meséljék másnak, hogy Demszky az ilyen és hasonló ügyekről semmit sem tudott.
Mint a bankigazgató a bróker ügyeiről, mint a sportminiszter a cuslágolásról....
35.
Énekes Vazul
2010. 03. 09. 9:58
Hiába nem csak a nemzetközi helyzet fokozódik.
"Tudja Pelikán(Balogh) elvtárs, volna itt egy kisebb, feladatunk a számára!"
36.
Virág elvtárs s.k.
2010. 03. 09. 10:08
32. Haladni kell a korral, Hmm elvtárs....amióta laptopon írjuk a sztorit írógép és indigó helyett....
Virág elvtárs
s.k.
37.
Virág elvtárs s.k.
2010. 03. 09. 10:12
Bupszi elvtárs jól látja a helyzetet, a vádlottak padján van a helye FSP elvtársnak is, ha másért nem, azért, mert neki is jut a pénzből...még ha nem is volt kitömve a Nokiás doboz.....
...aki ezt, ami itt van támogatja, az bűnöző.
Ez persze vonatkozik a szerkesztőre is....nem mindegy, hogy eltűr egy bűnpártoló véleményt, vagy a címlapra teszi......
Virág elvtárs
s.k.
38.
kipcsak
2010. 03. 09. 10:18
Kedves polgártársak!
Önök egy "remek" szinházi előadás nézői (és egyben szereplői is).
Választások előtt áll az ország. Ez tény.
A nyolc éve árnyékban napozó fidesz mindent megtett, hogy lejárassa az "ellenségét". Igen, igen ellenségét, s nem politikai ellenfelét, kerül amibe kerül alapon. Ez is tény.
Régóta tudjuk, hogy a helyzet fokozódni szokott. Most a fidesz beleerősiett a lejárató kampányba (amit korábban be is jelentett, imigyen: mocskos kampányra készül az MSZP). Nos ez is igy volt.
Ügyesen mozgatva a bábukat Orbán rendező úr levezényelte az első felvonást. A másodikban kellet szinre lépnie a "korona tanúnak", aki megmondja - nem a szinfalak mögött, hanem a porondon - hogy az ellenség milyen galád. Nos, hogy miért nem az első felvonásban? Mert igy kell fokozni az izgalmat.
Majd a harmadik felvonásban bejő a rettenhetetlen hős - és győz.
Ez a szinjáték pedig egyeseknek még tetszik is.
Én látom csak úgy, hogy kikandikál a dakota-paci patája?
39.
kocsobur
2010. 03. 09. 10:18
Re#33. evianna("a Fidesz akciója a dolog, már csak azért sem, mert FB-tagként egy nagyon fontos polgár is érintett benne")
A szokásos gusztustalan összemosási kisérlet(igaz,legalább te nem buziztad le Vitézyt)...
Azt a Vitézyt, akit még tavaly is nyíltan kiröhögtek és megtagadták tőle a szerződéseket:
index.hu/belfold/budapest/2009/03/18/nem_adta_ki_a_bkv_az_offshore_cegek_papirjait/
40.
kocsobur
2010. 03. 09. 10:21
Re#38. kipcsak
Mosta hagyjuk is az elméleteidet..:)
Mert a végén, ha a logikádat követjük- oda jutunk hogy a ballib Demszkigrádon szándékosan azért lopott,csalt fosztogatott évekig, csak hogy Orbánnak igaza legyen..:P
41.
Borszívóügynök
2010. 03. 09. 10:22
8. harunalrasid 2010. 03. 09. 7:29
„…balogh úr éppen olyan szarban van, mint hagyó.”
Kivéve azt az esetet, ha Balogh ellen van tárgyi bizonyíték, Hagyó ellen viszont – Balogh Szavahihető Zsolt szavát leszámítva persze – nincs.
Márpedig az ösztönöm és a gyanúsan pontos időzítés azt diktálja, hogy ennek nagy a valószínűsége!
Ki tudja, hogy Balogh kitől, milyen ígéreteket kapott – kormányváltás esetére…a szavazók pedig csak a kabátlopási ügy tényére emlékeznek.
42.
kocsobur
2010. 03. 09. 10:23
Re#37. Virág elvtárs s.k.("Bupszi elvtárs jól látja a helyzetet, a vádlottak padján van a helye FSP elvtársnak is, ha másért nem, azért, mert neki is jut a pénzből...még ha nem is volt kitömve a Nokiás doboz.....2)
Ha arra gondolsz hogy pl. a "klubhálónak" a gyurcsány eftárs vezette Táncsics alapítványtól jutatott százmilliós apanázsok is hasonló eredetüek....
akkor nem jársz messze az igazságtól...
43.
anonymus
2010. 03. 09. 10:26
Az író azzal kezdi irományát, hogy nem elsősorban a történet, és nem a megvádolt politikus érdekli, hanem a vádló (és még egyéb dolgok).
Azonban ennek pontosan az ellenkezője történik. Cinikus nyegleséggel próbálja felvázolni a helyzetet és kifigurázni az esetet. Józanul gondolkodó (hangsúlyozom: gondolkodó) ember felháborodik az ilyen kajánul, sértően, a logikától, a köznapi erkölcstől elrugaszkodott véleménytől. (Szinte érthetetlen, hogy ember ilyeneket –ha már eszébe is jut-, hogyan tud leírni és azt még szégyenkezés nélkül közre is adni.) Vagy lehet, hogy úgy gondolja, az Ő emberei lophatnak, netán Ő is részesedik az elbitorolt közvagyonból valamilyen formában? Másképpen nehéz elképzelni egy ilyen pofátlanul, viccelődően froclizó véleményt. A történet egyébként –sajnos- teljesen hihető. Az államigazgatásban, bárhová nézünk is, naponta derülnek ki felháborító korrupciók és tolvajlások ( szoci önkormányzatok, honvédelmi minisztérium, stb-k). Az ember már azt kénytelen gondolni, hogy szervezettebben végezték dolgukat, mint a Cosa Nostra. Nincs rajtuk mit védeni. Ki kell derülnie az igazságnak, különben nem fog változni semmi. De éppen az ilyen vélemények, mint a cikk szerzőé is; gátolják a szálhámosok elfogását, és egy normális ország és demokrácia létrejöttét.
44.
kocsobur
2010. 03. 09. 10:27
Re#41. Borszívóügynök("Kivéve azt az esetet, ha Balogh ellen van tárgyi bizonyíték, Hagyó ellen viszont – Balogh Szavahihető Zsolt szavát leszámítva persze – nincs.")
Hogy maga mekkorát téved...
lelovics ottó letartóztatásával ez a kör bezárul.
Csakhogy feljebb mennek.
45.
vidok
2010. 03. 09. 10:32
Az MSZP-ben és a BKV-nál (stb) működő mechanizmus nem új találmány! Ryszard Kapuscinski: A császár című munkájában tökéletesen leírja, hogy hogyan épít a politika bűnszövetkezetet zsarolható, befolyásolható emberek tudatos alkalmazásával.Talán lesz rá esély, hogy eltűnik ez a gyakorlat, de érdemes a könyvet elolvasni!
46.
rázó
2010. 03. 09. 10:35
"Érdekes vonulat a Fidesz-közeli Vitézy Dávid, aki korábban minden ügyben megszólalt, most látványosan hátrahúzódott..."
FSP, hogyan kell NEM látványosan hátrahúzódni, megmagyaráznád?
47.
saman
2010. 03. 09. 10:36
A demokrácia minőségét alapvetően meghatározza ez a 4 feltétel:
1. tiszta szabályok
2. feljebbviteli lehetőség
3. saját érdekképviselet és/vagy jószolgálati érdekkéviselet
4.nyilvánosság kontrollja
Az esetpélda alapján gondljunk bele, hogy mi ez itt?
1. A civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia szereti úgy csűrni csavarni a jogszabályokat, hogy a jog szerint Miki a szentember és Zsolti a bűnös végrehajtó, aki itten maffiózik
2. Mivel nincsenek FIDESZ-es mutyik rendőrkézen, márpedig a bőrünkön tapasztaljuk nap mint nap, hogy a két pártmaffia hoci-nesze alapon oszt el minden ilyen "jövedelmforrást", így én a feljebbviteli lehetőségek függetlenségért nem adnék egy petákot se! Akár csukjanak le 100 korrupt politikust... több ezer van!
3. Érdekképviseleti támogatás. A civil kontrollt réges régen, még 12 évvel ezelőtt a Halász Zushlag paktummal halálra ítélték. A szakszervezetek intézményesen vannak beiktatva ebbe a rendszerbe, mint ahogy az Balogh Úr is említette volt. Maga a felügyelőbizottságosdit lényegében úgy kell értelmezni a mi kis intézményességtagadó kultúránkban, hogy "csukd be szemed, nyisd ki szád, adok neked..."
4.Nyilvánosság kontrollja: na ezt az eszközt használta fel Balogh Úr! Ez ugrás a szakadékba, hiszen a nyilvánosság nem véd meg önmagában.... de ... itt most fellobbantja a lángokat.
48.
saman
2010. 03. 09. 10:41
A IV. kerület független polgármestere ezt nyilatkozta 3 éve a Vasárnapi Hírekben:
„- Meggyőződésem szerint a maffiavilág nem ott kezdődik, hogy odamennek valakihez egy bökővel és elveszik a pénzét. Hanem ott, ahol a „ma nekem, holnap neked” elv uralkodik a közéletben. Márpedig ma kétséget kizáróan ennek a korrupciónak megágyazó elvnek a mentén lehet elintézni dolgokat és ügyeket, projektek és üzleti beruházások sorsát egyengetni.”…
„Nyílt titok, hogy a pártok kvótákat szabtak arra vonatkozóan, hogy adott pozícióban lévő tagjaiknak havi hány forintot kell úgymond bejuttatni a pártkasszába. Természetesen ez nem úgy zajlik, hogy az illető kivesz az önkormányzat kasszájából a közpénzt és átteszi a pártéba. Ez jóval kifinomultabb tranzakció: a közpénzekből finanszírozott beruházásoknál előre kiválasztják hogy a ki lesz a kivitelező, és a cég a beruházás megvalósításához neki juttatott közpénz egy részét befizeti a pártkasszába.
Nem merem azt állítani, hogy …”
A Népszabitól meg csak annyi tellik, hogy jót humorizál ezeken a témákon.
Humornak presze jó volt! Én felröhögtem a cikk több pontján!
Persze néha sírok is.
reszvetelidemokracia.blog.hu
49.
venige
2010. 03. 09. 10:46
Ugye senki nem gondolja ,hogy Hagyó egyedül csinálta????
Ezt a két párt , az mszp és az szdsz tolvajszervezet piramisjátékszerűen nyúlták le a pénzeket.
Tudatosan működő maffiaszerű felépítés.A kérdés ki állt a végén.Demszky esetleg maga gyURCSÁNY.
Remélhetőleg a vádalkukkal elöbb utóbb tisztán látunk.
Bár itt már Baloghra tolnák a felelősséget ,de felesleges.Jól látható az a rákfene ami felzabálta az szdsz-t az meszp-t és az országot is.
Ki kell vesse magábóla politika az ilyen bünözőszemléletű politikai erőket.
VÉGLEG MEG KELL akadályozni az ilyen politikai erők parlamenti bejutását
ÉS EZ CsAK A bkv.Kétségem sincs , hogy ezen pártok ugyanilyen módszerekkel rabolták le az összes állami céget és nagyon remélem , hogy ezek is kiderülnek és ezen bünözök is igazságszolgáltatás elé vonulnak.
50.
Borszívóügynök
2010. 03. 09. 11:10
44. kocsobur 2010. 03. 09. 10:27
"Hogy maga mekkorát téved...
lelovics ottó letartóztatásával ez a kör bezárul."
Vagyis akkor lesz MÉG EGY - hasonlóan Szavahihető Ottó, hasonlóan hihető szava? Az bizony nagyon komoly és "nagyon tárgyi" bizonyíték!
Akinek beígérik a büntetlenséget - és még ki tudja mit - az azt mond, amit a megbízója kíván!
Ezekben a körökban legalábbis...
51.
Gaspar
2010. 03. 09. 11:23
evianna,
Nem értek egyet veled. Magyarországon hagyományai vannak a korrupciónak, a háboró előtti uram-bátyám mentalitás tulajdonképpen ugyanaz. És ne feledkezznk meg arról, hogy már akkor is a panama-botrányok országa voltunk.
A korrupció tovább élt a háború után is, és ebből a szempontból mellékes, hogy egy Noika dobozban átadott pénzzel vagy rőzsdombi villával, alacsonyabb szinten pedig egy tanácsi lakás kiutalásával vagy külföldi úttal fizették le az illetőt.
Ebből következően a szolgalelkűségnek is hagyományai vannak nálunk. Mi más magyarázná ugyanis, hogy valaki Baloghhoz hasonlóan évekig tűri az ilyesfajta bánásmódot. No persze a pénzéhségen kívül, mert valahogy mindig elsikkad a za tény, hogy ezek az úriemberek/asszonyok az állítólagos buzgó pártfinanszírozás közben maguk is szép vagyont gyűjtöttek össze, zsíros, képességeiket messze meghaladó állást kaptak...
Számomra egyáltalán nem hihető, hogy Balogh félt. Persze félt attól, hogy elveszíti az igen jól jövedelmező állását, no de az életét csak nem félthette Hagyótól. Mégsem az ukrán maffiáról van szó, akik ellentmondás esetén kiirtják a renitenst egész családjával együtt.
Egy normális ember ilyenkor, ha egy esetleges rendőrségi feljelentést nem is akar vállalni, egyszerűen felmondott volna és keresett volna egy másik állást.
52.
Kosaras
2010. 03. 09. 11:30
49-re
Venyige úr! Még azt sem tudjuk, mit csinált Hagyó, de ön már azt is tudja, hogy nem egyedül csinálta...
Remélem, nem olyan munkakörben dolgozik, ahol elfogulatlan, pártatlan döntéseket kell hozni, mert ön arra képtelennek látszik...
Itt a Magyar Nemzet interjúja:
www.hirtv.hu/belfold/?article_id=313141
53.
kocsobur
2010. 03. 09. 11:38
Re#50. Borszívóügynök("Vagyis akkor lesz MÉG EGY - hasonlóan Szavahihető Ottó, hasonlóan hihető szava? Az bizony nagyon komoly és "nagyon tárgyi" bizonyíték!")
Lehet bagatellizálni...
De szvsz azok a hülyék, akik nem vették komolyan és nem olvasták el FIGYELMESEN id. Bárándynak a még februárban tett interjúját:
www.hetek.hu/belfold/201002/barandy_politikai_nyomas_nehezedett_a_bkv_vezetokre
54.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 11:42
hát, gáspárnál a pont.
bizony, baloghnak inkább prosztatagondjai lehettek, mint lelkiismerete.
azt a 40 deka parizert, azt azért nem értem.
hagyó egy szép nagy darab ember, a párizsiban meg alig van kalória.
miért akadt fenn ezen?
55.
Kosaras
2010. 03. 09. 11:43
És itt a Hír tv interjúja, hogy tudjuk, miről vitatkozunk.
www.hirtv.hu/
56.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 11:45
"...aki ezt, ami itt van támogatja, az bűnöző.
Ez persze vonatkozik a szerkesztőre is....nem mindegy, hogy eltűr egy bűnpártoló véleményt, vagy a címlapra teszi......"
virág et, mivel semmit nem teszel ennek a bűnözői magatartásnak megakadályozásában, fel sem jelented az érintetteket, állj be szépen a sorba.
bűnpártoló vagy te magad is, kicsi virágom:-)
57.
Mars
2010. 03. 09. 11:46
A "sztori" több sebből vérzik:
1. Balogh állítólag - saját bevalása szerint - egy árva fityinget sem nyúlt e magának a korrupciós pénzekből. Ártatlan bárány - bár ha átadta a pénzt Hagyónak, v akárkinek, a bűnrészességgel símán megvádolható - magyarán akárhogyan is nézzük: benne volt a buliban.
2. Az exBKV-s jobokldali médiumokban öntötte ki mondanivalóját (Magyar Nemzet, Hír TV...) Ez több mint föltűnő.
3. Választási kampány van.
Egyenlőre ennyit erről. Ott tartunk, hogy az őt ért vádakat Hagyó visszautasította, és jogi pert indít. Ami helyes: ez felgyorsítja az ügy jogi tisztázását. Ha majd lesz érdemi fejlemény - ha Hagyó bizonyíthatóan vádolhatóvá válik, majd lehet miről beszélni.
Egy biztos: sötét játszmák zajlottak a BKV-nél, és nem felmenteni akarom alapból Hagyót, hiszen igen közel volt a tűzhöz. De, az ártatlanság vélelme - márcsak a fenti okok miatt is - őt is megilleti. Bizonyítsa igazát!
58.
imisti
2010. 03. 09. 11:48
Hogy Balogh áldozat,balek,tégla ,ügyes helyezkedő,vagy egy mára már beszart krakéler,az ,azt hiszem,teljesen irreleváns!
Nem is személyekről van szó,hanem egy egyetemes lenyúlási rendszerről,aminek egyaránt szereplői a mindenoldali pártok beépített,a látszat ellenére nagyon jól együttműködő delegált
tagjai!
Azt senki ne mondja,hogy pl.Vitézy D.nem sejtett semmit sem!Mindenhova beleütötte az orrát
még oda is,ahova nem kellett volna,tépte a száját ezerrel,és most úgy eltünt a szinről,hogy két ávh-s szervezet sem találná meg!
És ezek az időzítések!Szenzációsak!
És nekem lassan az lesz (lázálmos) képzetem,hogy hogy a jobboldal most számolja fel a
terhessé váló baloldalát,hogy végre egyöntetű,egységes egésszé gyúrja saját magát!
Csak abból gondolom,hogy a baloldal mintha azért létezett volna csak,hogy elvigye a saját jobboldala elől a balhés dolgokat,szándékosan magára vállalva azokat a dolgokat,amelyek
a választás esetén kétségessé tenné a fidesz győzelmi esélyeit!
Azért képzelem ezt,mert hogy a nyolc év mocskondiázásai során számtalan olyan utcakő került a keze ügyébe a baloldalnak,hogy egyszerűen agyonverhette volna a fidesz minden lejárató kisérletét!
Olyan volt ,mint a Vitéz(nem Vitézy!) László bábjáték!Megjelenik Vitéz László mögött az ördög,
és a gyerekek már kórusban kiabálják,hogy vigyázz ,ott van mögötted,ő csak mondja a magáét a rendezés szempontjai szerint!A (gyermek)közönség már tombol,ő még mindíg csak az ördög bűzét,és melegét érzi!(A saját vesztét nem!!)
Hát,valahogy így!
59.
evianna
2010. 03. 09. 11:57
kocsobur (39):
van itt egy apróság - a felügyelőbizottsági tagok nem azért kapnak százezres fizetéseket, hogy ha valami nem tetszik nekik, ezt szóvá teszik, de leintik őket, akkor annyiban hagyják a dolgot.
az állami vállalatokba azért delegál minden párt embereket, hogy ténylegesen felügyeletet gyakoroljanak, folyamatokat figyeljenek, furcsaságokra rákérdezzenek.
és ha nem kapnak választ, akkor nem az a megoldás, hogy szépen mosolyogva beülnek a következő ülésre is, hanem az, hogy azonnal értesítik a tulajdonost.
megtörtént?
nem.
ha pedig ezt nem teszik meg, akkor nem végezték el a dolgukat (ezen belül az őket delegáló párt által adott feladatot sem, miközben ellenszolgáltatás nélküli bevételhez jutottak), ezt pedig a tulajdonos részéről egyetemleges felelősségre vonás szokta követni. (na ja, csak itt a tulajdonos az a szerencsétlen állam...)
nem kedvelem Demszkyt, de ebben speciel igazat mond: ha bármi nyoma lenne ellenlépésnek, vagy tiltakozásnak, intézkedésnek vagy intézkedésre való felszólításnak, akkor a tulajdonos képviselői lennének a hibásak.
így azonban elsősorban a vállalat vezetése és felügyelőbizottsága.
60.
evianna
2010. 03. 09. 12:06
szerintem egyetlen magyarázat van arra, hogy Vitézy és mások a világon semmit nem csináltak a BKV-nél (és másutt), holott a dolguk lett volna.
az, hogy ezt természetesnek tekintették ("így megy ez"), hiszen FB-tagnak mindig széleskörű ismeretekkel és kapcsolatrendszerrel rendelkező embereket neveznek ki, akik tudják, mi a dörgés.
61.
Borszívóügynök
2010. 03. 09. 12:20
53. kocsobur 2010. 03. 09. 11:38
Én úgy látom: A Magyar Nemzet nevét viselő újságnak látszó tárgy, talán éppen azért sietett ezzel az úgynevezett interjúval, hogy mielőtt Lelovics részletes vallomást tenne, elolvashassa és tudja, hogy mit kell mondania...
62.
venige
2010. 03. 09. 12:32
52.re
Ugye ez csak valami rossz vicc akar lenni Öntől?
Nyilvánvalóan börtönben a helye , méghozzá ez 8-10 év lesz...
63.
kocsobur
2010. 03. 09. 12:33
Re#59. evianna("kocsobur (39):
van itt egy apróság - a felügyelőbizottsági tagok nem azért kapnak százezres fizetéseket, hogy ha valami nem tetszik nekik, ezt szóvá teszik, de leintik őket, akkor annyiban hagyják a dolgot.")
Úgy látszik, az az apróság(sic) elkerülte a figyelmedet, hogy Vitézy Dávidot elsősorban a SAJÁT-MSZP,MDF,SZDSZ által delegált FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI TAGTÁRSAI akadályozták meg, "demokratikusan", ámde rendszeresen leszavazva őt 10:1 arányban , hogy "ügyeket kreáljon".
Kinek fáj Lúzer Aranka? című cikkében Veress Jenő (január 9.) megpróbálta , ha már a szocialista oldal menthetetlen , akkor hátha az ellenfél berántásával egyensúlyozható ki a felelősség.
Ez a közlemény lett belőle a Népszavában:
„valótlanul állítottuk, hogy Vitézy Dávid a felügyelőbizottság tagjaként a BKV Zrt.-t érintő botrányok kapcsán cinkos politikai mulasztással asszisztált volna. Valótlanul állítottuk továbbá, hogy Vitézy Dávid felügyelőbizottsági tagként figyelmeztetés nélkül szemlélte volna a rendőrség által azóta felderített bűncselekményeket. A valóság ezzel szemben az, hogy Vitézy Dávid, a BKV Zrt. felügyelőbizottságának tagjaként számos alkalommal szóban és írásban is kezdeményezett belső ellenőrzési vizsgálatokat a felügyelőbizottságban, melyek épp a jelenleg zajló büntetőeljárásokhoz vezető feljelentések alapjául szolgáltak. Tovább, Vitézy Dávid, a BKV-nál zajló visszásságokról, korrupciógyanús szerződésekről 2007 óta folyamatosan tájékoztatta a nyilvánosságot is.”
64.
evianna
2010. 03. 09. 12:53
kocsobur, amit mondtam, az összes felügyelőbizottsági tagra értettem, és ha konkrétan Vitézynek a jó közösségi hangulat volt a fontos, akkor persze, tarthatott a többiekkel, de lett volna más lehetősége is, amivel azonban nem élt.
érdeklődéssel várom egyébként, hol és mikor tájékoztatta a nyilvánosságot és pontosan mi értendő nyilvánosság alatt? széles baráti kör? vagy legalább a pártjának vezetése? és ha ez az utóbbi megtörtént, akkor miért nem lett ebből interpelláció vagy napirend előtti kérdés, miért nem tűzték valamelyik parlamenti bizottságban napirendre? hogy legyenek csontvázak?
65.
kocsobur
2010. 03. 09. 13:02
Re#64. evianna("kocsobur, amit mondtam, az összes felügyelőbizottsági tagra értettem")
Ez tételesen hazugság.
Te egyáltalán me Székely Gáborra és SZDSZ/MDF/MSZP-s delegáltakra , hanem pontosan CSAKIS az egyszem fideszes delkegáltra , Vitézy Dávidra értetted, idézem:
#33. evianna("a Fidesz akciója a dolog, már csak azért sem, mert FB-tagként egy nagyon fontos polgár is érintett benne")
Ez a szokásos gusztustalan összemosási kisérlet, amibe a Népszava is csúfosan belebukott(igaz,legalább te nem buziztad le Vitézyt, mint ahogy néhány balliberális inszinuálta)...
66.
kocsobur
2010. 03. 09. 13:10
Ja és :
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=48217
67.
evianna
2010. 03. 09. 13:10
érdekes azonban az a hozzáállás, hogy hát mit tehet szegény FB-tag, ha 10:1 arányban leszavazzák... ebből pedig csak az következhet, hogy az FB-tagok (vagy a vállalatvezetés) tulajdonosnak érzik magukat (ami merőben ellentétes a kapitalista berendezkedéssel és tőkés gazdaságban nincs az a tulajdonos, aki ezt eltűrné), ez pedig a magát megvédeni nem tudó tulajdonos (az állam) javainak elherdálására tuti garancia.
68.
Cuba Libre c.C.
2010. 03. 09. 13:18
kedves FSP !
Mivel cikked nem az ügyről szól, hanem arról, amilyen körülmények között mindez megtörténhet, most egyetértek Veled.
Üdv:CL..............................
69.
evianna
2010. 03. 09. 13:24
kocsobur:
az úgy nem fog menni, hogy két külön hozzászólásból kiveszel két idézetet, és a kettőt egy gondolatmenetnek próbálod beállítani.
de akkor elmondom lassan:
1. én nem hiszem, hogy a Fidesz indított akciót holmi nokiás dobozok ügyében, de szép lassan kiépült egy Fidesz-párti sajtó (vagy annak nevezett valami)
2. azért nem valószínűsítem, mert egyik emberük ott ült az fb-ben (tök mindegy ki, de egy ekkora vállalathoz elméletben és gyakorlatban fontos embert küldenek, amely kritériumnak VD tökéletesen megfelel.
ez az első hsz.
a második, általad idézett hsz-ben viszont arról írtam, hogy minden egyes FB-tagnak kutya kötelessége lett volna minden, számára elérhető eszközzel a visszaélésekkel szemben fellépni, és egy harmadik - még nem idézett - hozzászólásban pedig azt jeleztem, hogy a tőkés gazdasági berendezkedéstől merőben idegen az a hozzáállás, hogy ha leszavaztak, akkor leszavaztak, nem tehetek semmit.
egy FB-tag ezt egyszerűen nem teheti meg.
vagy ha megteszi, annak következményei vannak. (egy tőkés gazdaságban, nem egy annak látszó, de valójában a tulajdonos képviselete helyett a lehetőségek kihasználására összpontosító gazdaságban - mert a mienk a jelek szerint ilyen: megjegyzem, nem csupán az állami cégeknél, hanem a szórt tulajdonosi struktúrájú, nyilvános cégeknél is)
bocs, ha neked ez túl sok egyszerre - a téma az összetett, nem Vitézy bizonyára markáns alakja.
70.
Balango
2010. 03. 09. 13:28
Rossz lehet most FSP-nek lenni.
Mindenesetre szinte elismerésre méltó, ahogy védi a védhetetlent és kitart az utolsó töltényig.
71.
antielvtárs
2010. 03. 09. 13:31
fsp!
Ez a bevezető egyáltalán nem jó! Nem tudni olyant, amit már egy egész ország beszél? Ez ostobaságra, vagy igen nagy elfogultságra vall! jelen esetben szerintem ez utóbbival van dolgunk.
Mindenki érdekesnek találta a túlárazott állami beruházásokat, közbeszerzéseket, "tanácsadói" szerződéseket.
Egyszer minden bili kiborul! Most is megtörtént. Nem áll szándékomban mentegetni B. ZS.-t!
Olvastam is és láttam is az interjút! nagyon életszerűnek tűnt. Miért találna ki ilyent? Saját szakállára nem tehette, ez nyilvánvaló! Akkor pedig presszionálták, és ez még hihető is. Tehát hiába a kotkodács! Hozzátoldani sem kell, mert elég lenne, ha az igazat mind elmondaná. Nyilván menteni próbálja a bőrét, ahogyan csak tudja. A beismerő vallomás pedig enyhítő körülmény. De! könnyen el lehetne venni az élét az egésznek, ha hazugság. Lopni Hagyó elvtárs lemond a parlamenti képviselőségéről(ezzel azonnal megszűnik a mentelmei joga!), és bemegy a rendőrségre elmondani az igazat. Azt már tudjuk(ő nyilatkozta), hogy ő nem vitt haza és nem tett zsebre semmilyen pénzt. A túlfizetések viszont tények. tehát elmondja mi és hogyan történt. Ha valóban nincs benne a "buliban" akkor hogyan felügyelte ezt a céget? Nemrégiben Molnár et. is kijelentette, hogy a BKV-nál minden rendben van. Ezt mondta őelőtte néhány hónappal lopni Hagyó et. is! A kérdés már csak az, hogy az ők értelmezésében mit jelent a "rend"? Az az ő rendjük lenne, amiben szabadon rendelkezhetnek a közpénz felett?
72.
kipcsak
2010. 03. 09. 13:43
Hoppá!
Kocsobur elszólta magát, s bebizonyitotta, hogy egy régóta előkészitett szinházi előadást látunk végiglihegni. Id Bárándy már FEBRUÁRBAN megnyilatkozott, a politikai nyomás tekintetében, pedig akkor még nem is lépett a szinre!
Vajon miért?
Hát, hogy előkészitse Zsoltika fellépését!
Haldokló hattyú jelenet Csajkovszky operájából
Hoppá, hoppá!
Igaz a hir, valóban csaló van a falóban!!!!!
73.
kocsobur
2010. 03. 09. 13:45
Re# antielvtárs ("Nemrégiben Molnár et. is kijelentette, hogy a BKV-nál minden rendben van.")
Miért, ez kutyább?:P
"A BKV az MSZP sikersztorija" avagy Horváth Csaba elvtárs rendbetette a BKV-t..:P
www.youtube.com/watch?v=FR9BKPUk4SM
És ebből a hülyéből csináltak MSZP-s főpolgármester-jelöltet ..:P
74.
kipcsak
2010. 03. 09. 13:46
antielvtárs!
Mikor adod meg az ötvenezer forintomat? Adósom vagy! Bizonyitsd be, hogy nem igy van! Hol az IGAZSÁG, kedves antielvtárs.
Adós, fizess!
75.
kocsobur
2010. 03. 09. 13:50
Re#72. kipcsak("Hoppá!
Kocsobur elszólta magát, s bebizonyitotta, hogy egy régóta előkészitett szinházi előadást látunk végiglihegni")
Én szóltam el magam?:P ééén?:P
Vagy azok a hülyék, akik még a KÉT ÉVES pártsajtót se olvasták?:P
Idézem:
"Vitézy Dávid: alkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje
Alkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje - közölte Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja kedden az MTI-vel.
2008. Április 29., 18:01
A közlemény szerint a BKV öt felsővezetői posztjából kettő üres, a megmaradt menedzsment pedig alkalmatlan feladata ellátására. A társaság nagyon súlyos működési zavarát jelzi, hogy az fb határozatait sorozatosan sérti meg Balogh Zsolt, a cég vezérigazgatója, akinek egyébként nincs is vezetői felhatalmazása a Fővárosi Közgyűléstől, csak megbízottként látja el feladatát.
A kialakult helyzetre az fb-tag szerint egyetlen megoldás látszik: Balogh Zsoltnak és Regőczi Miklósnak, a cég kommunikációs vezérigazgató-helyettesének, illetve a nevükkel fémjelzett cégvezetésnek távoznia kell, és helyüket közlekedési szakemberekből álló vezetőknek kell felváltaniuk.
Vitézy Dávid közleményében emlékeztetett: az fb - a használtbusztender vizsgálatának végeredményeként - arra kérte fel a cég vezetőségét, hogy vonja le a személyi konzekvenciákat a kommunikáció területén, de erre eddig nem került sor, Regőczi Miklós még mindig a helyén van.
A megbízott vezérigazgató működése óta a cég menedzsmentje immáron harmadik esetben sérti meg és veszi semmibe a felügyelőbizottság döntését - állapította meg. Bár már egy hónapja lejárt a határidő, Balogh Zsolt továbbra is eltitkolja a BKV érvényben lévő tanácsadói szerződéseit a felügyelőbizottság elől, illetve kifejezett kérés ellenére a 2008. évi üzleti terv mellékleteként nem adott beszámolót a 2007-es stabilizációs program eredményeiről sem - áll a közleményben.
"Elképzelhetetlen lett volna, hogy egy korrupciógyanús ügyben megállapított felelősök továbbra is vezető pozíciót tölthessenek be. Nincs kételyem abban, hogy mindez Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes tudtával, sőt, bátorítására történik" - olvasható Vitézy Dávid közleményében.
A BKV Zrt. közölte: nem reagál politikai jellegű támadásokra, de haladéktalanul megteszi a megfelelő jogi lépéseket.
A közlekedési társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, hogy Vitézy Dávid a VEKE hivatalos közleményeivel is ellentmondásba kerülő nyilatkozattal reagált, és "szándékos tévedésekkel bőven tűzdelt közleményében igaztalan vádak sorozatával illeti a BKV Zrt. dolgozóit."
Mint minden, a BKV, illetve a dolgozók jó hírét sértő nyilatkozat ellen, így Vitézy Dávid nyilatkozának ügyében is megteszik a szükséges jogi lépéseket - áll a közleményben.
--------
Szólt? Szólt bizony.
Kiröhögték, semmibe vették? Bizony.(""szándékos tévedésekkel bőven tűzdelt közleményében igaztalan vádak sorozatával illeti a BKV Zrt. dolgozóit."
Mint minden, a BKV, illetve a dolgozók jó hírét sértő nyilatkozat ellen, így Vitézy Dávid nyilatkozának ügyében is megteszik a szükséges jogi lépéseket - áll a közleményben.")
Folytatták ezek után is a lopásokat?
Mint a gép.
Ki a hülye?
76.
woland09
2010. 03. 09. 13:51
FSP!
Lassan már kezd olyan érzése lenni az embernek a cikkeid után hogy ebben az országban MINDENKI hazug és hazugságot terjeszt....
Mintha a "hazugok hazugságainak hazudóinak hazugságai" országban élnénk....
Kérdés: Akkor honnan tudjuk, hogy te nem vagy tagja a fenti közösségnek?
Kérdés: Akkor honnan tudjuk, hogy az OV-ról terjesztett üzelmek nem újfent csak valami hazugságok?
Másrészről egyetértek egy előző hozzászólóval, aki azt kérdezte, hogy téged nem érdekel az igazság, akkor minek vagy újságíró?
Javaslom, hogy játsz el a pályaváltoztatás gondolatával... Ha már nem leled örömed a pályádban.... (Már megint a megélhetési gondok??)....
üdv
77.
antielvtárs
2010. 03. 09. 14:10
kipcsak!
Neked már megírtam egy másik cikk alatt, hogy valószínűleg a mentális állapotoddal lehet a probléma! Tudod vitatkozni érvekkel kell és lehet! te pedig megragadtál a mocskolódás szintjén!
78.
kocsobur
2010. 03. 09. 14:11
Re#76. woland09 ("Javaslom, hogy játsz el a pályaváltoztatás gondolatával... Ha már nem leled örömed a pályádban.... (Már megint a megélhetési gondok??)....")
Az biztos hogy a ballib médiapiacon a kormányváltás után némi átrendeződések várhatóak..:P(kód neve: "córesz").
A Stop.hu-ban is nemrég adta el a részesedését Hagyó volt sajtófőnöke...
Az aki a BKV-tól is kapott évekig zsetont, pedig arrafelé sem járt...
hvg.hu/itthon/20091230_stop_horvath_eva_hagyo_miklos.aspx
79.
evianna
2010. 03. 09. 14:26
kocsobur, 75
ha ez a "szólt? szólt bizony" nekem szólt, akkor hadd kuncogjak egy sort.
mert ez egyáltalán nem az a "szólás", amire szükség van ilyen esetben - ez csak azt mondja, hogy a BKV jelenlegi vezetésével bajok vannak.
ha nem tudott róla, hát nem tudott róla.
nem tetszettek neki, voltak mindenféle gyanúi is talán, de nem azokat forszírozta, hanem inkább csak új vagy más vezetést akart (teljesen jogosan, bár nem mindig a közlekedési szakemberek tudnak segíteni egy közlekedési cégen, csak itt a nem közlekedési szakemberek se segítettek rajta).
de nem érzed, hogy ez nem az, amit tulajdonosként te elvárnál az általad megbízott és fizetett embertől?
a te emberedtől, aki az érdekeidet hivatott képviselni?
mert ez a megszólalás kb. olyan, mint amikor a 7-es buszon meglátod, hogy a zsebtolvajnak könyékig benne van a keze egy utastársad táskájában, mire szóvá teszed, hogy milyen ápolatlan az illető külseje, talán még jegyet se váltott.
szóval ne már...
80.
kalasivan
2010. 03. 09. 14:37
Röhög a politikai ,gazdasági elit,amikor Fsp-t olvassa, kenik a máját nyugtató kenöcsökkel. Hátha a sok kritizáló, önmarcangoló pöcs között elvész majd a bün, illetve megkapja kenetét. Hát nem elvtársak, ne is reménykedkjünk. Túl sulyos volt ez a pár év következményeit illetően ahhoz,hogy elintézzük némi kritikával.A harc megkezdődött és hosszu , sulyos ,következményekkel teli évek elébe nézünk. ......Szeretném egy idő után látni ennek input oldalát is. ......DDDDDDD
81.
Kosaras
2010. 03. 09. 14:38
62-re
Venyige úr! Én tudásról, bizonyítékokról, jogerős bírói ítéletről beszéltem, és nem óhajokról és sóhajokról! Ez - legalább is jogállamban - nem "hiszem" kérdése!
Azt kérdezte a riporter, tudja ezt bizonyítani is? Balogh úr azt mondja: majd elmondom a bíróságon is, aztán a bíró vagy elfogadja, vagy nem. No,no! Létezik a hamis vád intézménye is, amely éppen most fenyegeti Zsanettet!
Ebben az interjúban még annyi bizonyíték sincs, mint Zsanett kisasszony feljelentésében.
Egyébként én azt hallottam a folyosón, hogy Ön is kapott Balogh Zsolttól 40 milliót, úgyhogy Ön is vonuljon börtönbe 8 évre....
82.
Kosaras
2010. 03. 09. 14:41
81. folyt.
Ja, és Horn Gyula rúgta ki Balogh Zsolt fogait... Vagy Hagyó, lehet választani.
83.
kocsobur
2010. 03. 09. 14:50
Re#79. evianna("kocsobur, 75 ha ez a "szólt? szólt bizony" nekem szólt")
Nem, nem neked szólt. (Neked már felesleges hogy szóljon bármi is.)
És pusztán emlékeztettem azokat akik most csodálkoznak, szándékosan ballib pártsajtóban megjelent idézettekkel, hogy csak a hülyék nem vették észre időben hogy valamikor rájuk dől a ház.
Csakhát , valljuk be: a balliberális pofátlanságnál, lopásnál csak az aroganciájuk, az elbizakodottságuk a nagyobb.
Valahogy nem is hitték el, hogy a két évtizedes demszkigárdi maffia egyszer megbukhat.
mesterházy, mécs imre veje?
hagyó?
Az mszp/szdsz komplett?
Nane.
Jellemző mentális állapotukra, hogy őrizetbe vételkor szilágyi eleonóra otthon a saját péncélszekrényében tárolta a szerződéseket....
84.
harunalrasid HCJD
2010. 03. 09. 14:56
na, azért attól tartok, balangónak lenni nagyságrendekkel rosszabb, mint fsp-nek:-)))
wolandnak, persze, nem lehetnek pályaváltoztatási gondjai.
mivel írni - a szó nemesebb értelmében véve - nem tud, ezért attól nem kell félnie, hogy abból kell megélnie.
onagyz-re ugyan miért nem támad rá, vagy éppen rab lászlóra, pedig ők is adtak ám a jobboldalnak rendesen?!
ja, hogy az nem pártfeladat!
akkor hát maradnak az értelmezési gondjai.
fsp humorista, nem ujságíró. kacrolatok, humoreszkek, gunyoros hangvételű tárcák, fricskák a való világnak.
olyan nehéz ezen túltenni magatokat?
85.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 14:57
FSP19!
"Mindennek alapján úgy gondolom, a Fidesznek nincs túl sok erkölcsi alapja az általad súlyosnak mondott törvények meghozására."
Akkor még is ki fog rendet tenni szerinted, az mszp? Mert nekik aztán tényleg van erkölcsi alapjuk. Most jó eséllyel 4-8 évig a fidesz lesz, ha nincs szerencséjük, akkor 2014-től a jobbik, az biztos, hogy 4 év nem elég az mszp-nek, mert hamarább fognak szétrobbanni a választások után, mintsem megerősödni. Ugyanis azok a szocialisták, akik nem jutnak be a parlamentbe, nyilván nem lesznek tétlenek.
Vagy neked megfelel, hogy minden így menjen tovább?
Szerintem kénytelen leszel lenyelni a békát, hogy a fidesz lesz az, aki a fekete múltjával együtt fog rablóból pandúr lenni. Márpedig igen nagy szükség van rá, hogy ne lopják el a befizetett adót.
86.
ráckefe
2010. 03. 09. 15:01
Kedves evi!
Ne kapálózz annyit, mert végleg elsüllyedhetsz...
87.
Kosaras
2010. 03. 09. 15:16
85-re
Misi! Azt is Balogh Zsolt mondta, hogy a fidesz fog őrködni a befizetett adók felett? Jaj nekünk...
Én sok mindent nem értek még, dehát nem is vagyok fideszes, hogy mindent tudjak... Például hogyan fogja megoldani a fidesz, hogy csak azoknak a nyugdíjasoknak ad nyugdíjemelést, akik a fideszre szavaztak? A leadott ajánlószelvények alapján?
88.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 15:25
Kosaras! Te miről beszélsz?
Vagy elfogultan írsz, vagy hülyeséget?
Inkább arra válaszolj, hogy mire lenne szükség?
Mert szerintem súlyos törvényekre, tulajdonképpen radikális, jobbikos törvényekre, amit a fidesz hajt végre. Mert az mszp jelenleg hiteltelen a lakosság szemében és inkább kárt okoznak, mint hasznot.
Tehát mit szeretnél? Rendet, vagy károgást, szócséplést?
Mehet tovább a jelenlegi állapot, a korrupciós ügyek mszp-s gyanúsítottjai ezentúl fideszesek lesznek.
Mi jó nekünk?
89.
Kosaras
2010. 03. 09. 15:26
Venyige úr! Ha majd Hagyót nem védi a mentelmi joga és házkutatást tartanak nála, az ott talált üres Nokiás dobozt nehogy bizonyítékként értékeld!! Hacsak nem lesz rajta Balogh Zsolt ujjlenyomata...:)))) (Hoppá! Adtam egy jó tippet a nyomozóhatóságnak...)
Nem tudom, mi van velem, mindig Bayer Zsoltot akarok írni Balogh Zsolt helyett.
90.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 15:31
Kosaras! Az hogyan érint, hogy Hagyó Miklós március 5-én a lányának ajándékozta két budapesti ingatlanát?
Ha most megnéznénk a repülőtársaságok foglalásait igencsak meglepődnénk, hogy ott a foglalás hagyó-hagyóné névre.
Valahol egy feltöltött bankszámla.
Mi meg majd elvitatgozgatunk a saját szarunkban, amit ránk "hagyó"tt
91.
Potrien őrmester
2010. 03. 09. 15:31
...basszus! Ma vettem egy új Nokiát! Belül, a dobozra rá volt írva: Ön nem nyert! Mit gondoltok? Vegyek másikat?
92.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 15:36
Kiabált veled valaki egy rúd párizsi végéről vagy nem?
93.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 15:51
Rázó, elmondom hogyan kell látványosan hátrahúzódni: úgy, ahogyan Vitézy Dávidka teszi. Kussol ezerrel.
94.
Kosaras
2010. 03. 09. 15:55
88-ra
Misi! Attól tartok, az csak utópia, ami jó lenne nekünk, de azért leírom!
Nekünk az lenne a jó, ha a politikusi garnitúrát ki tudnánk cserélni tisztességes, becsületes emberekre. Erre nem látok esélyt. Hol rontottuk el mi választópolgárok? Nem szabadna engedni, hogy az Országgyűlés saját magára nézve hozhasson törvényeket! Nem szabadna, hogy ők saját maguknak állapítsák meg a fizetésüket, a költségtérítésüket. Ha rajtuk (képviselőkön) múlik, hogy hányan vannak, akkor sosem fogják lecsökkenteni a létszámukat, hiszen minden egyes képviselői hely nagyon jó egy pártmunkásnak, és nagyon sokba kerül nekünk. Vagy népszavazás útján kellene ezeket rendezni, vagy valamilyen külső szervnek: Állami Számvevőszék, vagy hasonló.
Csak egy apró példa: a képviselők nem kis számának a felesége, gyermeke ügyvéd vagy közjegyző. Néhányan megalkották azokat a szabályokat, amik alapján már mindent közjegyzővel vagy ügyvéddel kell ellenjegyeztetni - jó pénzért, a többi képviselő meg megszavazta.
Nem helyes, hogy az alkotmánybírókat pártszimpátia alapján választják: egyet tőletek, egyet tőlünk. Nagytudású, független embereket kellene oda választani. Én a fidesz nyakába varrom, hogy mindenkit besorolt, és aki nem nekik nyal, az kommunista!
A fidesz - hatalmával visszaélve - mindenhová, ahová független embereket kellett volna kinevezni, igyekezett a saját embereit rakni: MNB, legfőbb ügyész, televízió, rádió, stb. Természetes, hogy az mszp hatalomra jutva ezeket a fidesz pártkatonákat igyekezett lecserélni, kevés sikerrel.
A büntető és büntetőeljárási szabályok jók, de a rendőrség, de főleg az ügyészség pártatlansága erősen megkérdőjelezhető.
Még mindig maradjunk a jó törvények, a jó "jobbikos" törvényeknél, amire az országnak szüksége lenne. A bírói ítélkezést nem vehetik át a pártok, az ogy-i képviselők, bár nagyon szeretnek bíróságosdit játszani. A magyar bíróság nagyon lassú. A bírói függetlenség nem jelenthetné azt, hogy 8 - 10 év alatt születik meg egy ítélet. Nem szeretném, ha ártatlan embereket ítélnének el, de a bíróságok elvesznek az ügyek tömegében és a piszlicsáré részletekben. A tévéből láthattunk néhány osztrák ítéletet (pl. magyar buszsofőr okozta balesetek), nekem gyorsnak tűntek az ítéletek és megfelelő mértékűnek az ítéletek.
(Egyelőre befejezem, mert én sem szoktam elolvasni ijesztően hosszú kommenteket.)
Van-e értelmes kérdés az eddig elhangzottakhoz?
A baj az, amikor ellenőr is korrupt.
95.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 15:55
Kedves Cuba, örülök, hogy egyetértünk. Tényleg nem a konkrét ügyről írtam. Írhattam volna arról ius, de ahhoz oknyomozás kellene, ahhoz pedig csak a MN-nek és a Hír TV-nek vannak meg az eszközei.
96.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 15:59
Balango70, ha kifejtenéd, hogy mit védek? Hagyót biztosan nem. Csak kissé furcsállom, hogy balogh hirtelen szavahihető lett. Te nem?
97.
kocsobur
2010. 03. 09. 16:00
Re#93. fsp ("Rázó, elmondom hogyan kell látványosan hátrahúzódni: úgy, ahogyan Vitézy Dávidka teszi. Kussol ezerrel.")
Hajjaj..:P
www.hirszerzo.hu/cikk.vitezy_david_mindenkit_feljelent.139896.html
Most képzeljük el mi lenne, ha nem "kussolnaezerrel)":P
98.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 16:01
Antielvtárs71, te tényleg elhiszed, hogy balogh úr úgy írt alá sok tizmilliós papírokat, hogy nem kapott egy fillért sem? És ha erre kényszerítették, mert félt az üvöltéstől, akkor nem jelentette? Ez életszerű?
99.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 16:03
Woland, már majdnem hiányoztál. Hát hogyne érdekelne az igazság. Csak a BKV ügyben nem az én dolgom kideríteni. Erre vannak a nyomozók, az ügyészség, a bíróság.
Én ehhez az ügyhöz tájékoztatási szempontból tudok hozzászólni.
100.
kocsobur
2010. 03. 09. 16:04
hvg.hu/itthon/20100309_hagyo_miklos_lanyanak_ajandekozta_ingatla
Hirtelen ezébe jutott ez a kiváló ötlet...:)
101.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 16:07
Kalasivan, miért vagy itt? Miért olvasol, vagy nem is olvasol? Vagy olvasol, de nem értesz?
102.
Kosaras
2010. 03. 09. 16:09
94. folyt.
Az utolsó mondat (A baj az, amikor az ellenőr is korrupt.) egy újabb témának a vezérmondata akart lenni. Én úgy tapasztalom, hogy hazánkban a belső ellenőrzés nem nagyon működik. Más területeken: ÁNTSZ, APEH, Rendőrség, stb. nagyon nagy baj, ha az ellenőrök megvásárolhatók, de a jó az, hogy ezek az ügyek azért kiderülnek.
NAGY és komoly gondolat: elsősorban a politikusok járatták le a politikai intézményeket. A másik párt, a másik frakció lejáratása érdekében nem kellett volna cirkuszt rendezni a parlament plenáris üléseiből. Nem kellett volna állandóan mocskolni Magyarország miniszterelnökét, a kormányt, nem kellett volna arra biztatni az embereket, hogy a kormány intézkedéseit nem kell komolyan venni, nem kell betartani.
Hányszor és hányszor kérte Kuncze Gábor, hogy ne járassák le a fideszesek az OGY tekintélyét - hiába!
Hányszor beszélt a fidesz külföldön vagy külföldieknek Magyarország érdekei ellenében - csak Gyurcsány vagy a baloldal leamortizálása céljából.
Misinek összefoglalóan: jó lenne, ha a bűncselekmények elbírálását rábíznánk az igazságszolgáltatásra, amely a pártoktól függetlenül végezhetné a munkáját. Utópia.
103.
menta
2010. 03. 09. 16:14
Sziasztok!
FSP, gratula!:-)
Valakiknek nagyon ráléptél a bütykére, mert egyre több az olvasásra sem érdemes nick.
104.
menta
2010. 03. 09. 16:15
Baka András főbíró:
Nem minden bírót lehet megvesztegetni - 15:41
A bírósági szervezet mentes a közéletet eluraló korrupciós jelenségektől – jelentette ki a Legfelsőbb Bíróság elnöke egy miskolci bírói tanácskozás után.
105.
Hmmmm
2010. 03. 09. 16:39
azért hagyó mindenesetre lányára íratta március 5-én két budai ingatlanát.
mit lehessen tudni alapon.
nol.hu/belfold/hagyo_a_lanya_nevere_iratta_ket_budai_ingatlanjat
még a végén elhiszik balog módon balogh vallomását. :))
106.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 17:13
Hmmmm, a kislányának ajándékozta. Ha lenne budai lakásom parkolóhellyel, én is a lányomnak adnám. :))
107.
ÉrtelMisi
2010. 03. 09. 17:17
Kosaras! Egyelőre közelítsünk meg mindent a realitások alapján. Most a fidesz jön, első dolga lesz, hogy meghurcolja az mszp-t. Valljuk be őszintén lesz mi alapján, annak ellénére, hogy önmaguknak is bőven lenne miről számot adniuk. Ergo a mindenki számára kívánatos kormányzás néhány évtizedet csúszik. Nem biztos, hogy megéljük.
Talán Hagyó Miklós lánya még meglátja azt a napot fedéllel a feje fölött, mert az édesapja előrelátó volt, hacsak az apeh nem gorombul rájuk alaptalanul.
108.
Kosaras
2010. 03. 09. 17:17
Szia Menta!
Gyere már segíteni, mert itt egyesek összekeverik a tanúvallomást az ítélettel. Illetve nem a tanúvallomást láttuk, hanem a Hír tévé műsorát.
Én nem szeretem a kiszivárogtatásokat sem. Szerintem nem szerencsés, ha a rendőrségtől, ügyészségtől kiszivárognak a vallomások. Éppen az ártatlanság vélelme miatt sem.
Vajon mi lehetett a célja Balogh Zsoltnak, a Magyar Nemzetnek és a Hír tévének a választási kampányban ezzel a vallomással?
Ez a hajnali vizelés mi célt szolgált dramaturgiailag? Hogy jön az ÁVH hajnalban a fekete autójával és elviszi az ártatlan embereket? A jobberek szerint mindenki, aki a BKV-nál sáros, az egyben mszp-s is. Most akkor Balogh Zsolt mszp-s vagy igazmondó?
109.
Hmmmm
2010. 03. 09. 17:20
FSP
ráadásul nőnapra adta, mert 5-dike péntek volt::)
110.
menta
2010. 03. 09. 17:29
Szia Kosaras!
Balogh úr vizelési szokásait összekötni a Nokiás dobozzal, az AVH-val, tipikus pszichiátriai tünetegyüttes.
Ne feledd, maga Orbán is kiváló önkéntes pszichiáter, foghegyről köpi a diagnózisokat politikai ellenfeleiről.
Aki ezt a történetet kitalálta, sürgősen keressen pszichiátert.
Másik variáció:
A nagypapa által megtagadott Bárándy unoka megviccelte a nagypapi védencét a sztorival
:-)
111.
evalajos
2010. 03. 09. 18:03
+
112.
herics
2010. 03. 09. 18:08
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=268814
Megkezdődött a nyílt háború apa és fia azaz a Fidesz és a Jobbik között.
113.
Funyi1
2010. 03. 09. 18:09
Hagyó NEM BŰNÖS!
- De már menti a vagyonát:
" / 2010.03.09. 17:40
Hagyó lányára íratta budai ingatlanait
A földhivatali bejegyzés dátuma március 5. / "
:))
114.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 18:28
Funyi, ne hergeld magad! Senki nem állította, hogy hagyó nem bűnös.
115.
Hmmmm
2010. 03. 09. 18:39
hm.
csak állampolgári gyanú, hogy hagyó bűnös.
mentelmi joga védelmében még semmi eljárás nem indult ellene.
na ehhez képest lépett furcsákat.
116.
granicsar
2010. 03. 09. 18:45
Milyen nokiás doboz? Mert sokféle van.
Legnagyobb cimletekben, 2O OOO hét csomag plusz egy csomag tizesekből.Nyolc csomag. Négy csomag két rétegben. Hihető.
Van valakinek otthon 15 millája, elvégezni a kisérletet?
És mióta sok pénz 7O milla? Ja, hogy havonta? Esetleg hetente?
117.
kipcsak
2010. 03. 09. 19:09
kocsobur!
Ha már igy konkrétan rákérdeztél, a válaszom: Te vagy a hülye. Bizonyitékul olvasd el a 72. s.sz alatii bejegyzésemet, majd a 75. s.sz alatti válaszodat.
Amúgy régen tudom hogyha nincs értelmes válaszod, nyomod a rizsát (vagy fújod a fidesz hazugság-harsonát)!
Mu-ha-ha
118.
kipcsak
2010. 03. 09. 19:12
granicsar 116.
Teljesen igazad van! Valutában pedig még lötyögne is (mármint, ha a 15 misi forintban értendő, de angol fontban helyezendő el).
119.
kocsobur
2010. 03. 09. 19:32
Re#113. Funyi1("Hagyó lányára íratta budai ingatlanait
A földhivatali bejegyzés dátuma március 5. / "
:))"
Nem elég maffiózónak lenni-annak-és főleg hülyének- is kell látszani..:P
Ez a mai hír is csak azt bizonyítja amit a #83-ban írtam:
emlékeztettem azokat akik most csodálkoznak, szándékosan ballib pártsajtóban megjelent idézettekkel, hogy csak a hülyék nem vették észre időben hogy valamikor rájuk dől a ház.
Csakhát , valljuk be: a balliberális pofátlanságnál, lopásnál csak az arroganciájuk, az elbizakodottságuk a nagyobb.
Valahogy nem is hitték el, hogy a két évtizedes demszkigárdi maffia egyszer megbukhat.
mesterházy, mécs imre veje?
hagyó?
Az mszp/szdsz komplett?
Nane.
Jellemző mentális állapotukra, hogy őrizetbe vételkor szilágyi eleonóra otthon a saját páncélszekrényében tárolta a szerződéseket....
120.
Balango
2010. 03. 09. 19:48
96-ra
FSP, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, kit védesz.
Már előre véded a holnap lebukottait. Te pontosan tudod, hogy hogyan, a naivaknak elmondom:
"Békaemberek, csőszkunyhó, minden, ami az ilyen történetekben szokásos."
Ezek a Rajk-per motívumai. Rajk bőven megérdemelte a kötelet, de pont abban ártatlan volt, amiért meg is kapta. A Rajk-per hazugságokon és koholt bizonyítékokon alapuló koncepciós per volt.
Azzal, hogy "ilyen történeteket" emlegetsz, az MSZP-s elvtársaidra váró pereket már előre a Rajk-perhez hasonlítod, azaz hazugságokon és koholt bizonyítékokon alapuló koncepciós pereknek minősíted.
Ez, FSP, a te személyes kis hozzájárulásod ahhoz a bitangsághoz, amit itt az elmúlt években a szegfűs banda művelt. Egy kis erkölcsi közösségvállalás.
Mindenki oda süllyeszti magát, ahova akarja.
121.
antielvtárs
2010. 03. 09. 20:04
fsp! 98-ra!
Persze, hogy nem hiszem el, de nem is írtam ilyent! Azt írtam, hogy eléggé életszerű volt az interjú. A saját bűnével senki sem kérkedik. De ez nem menti fel lopni Hagyót. még mindig nem állt meg az a nehéz kő, amiről Bárándy beszélt!
122.
herics
2010. 03. 09. 20:15
120
"Mindenki oda süllyeszti magát, ahova akarja."
Ez rád Ballango nagyon igaz, prejudikálsz ahogy Fideszben is divat mindenfajta bizonyíték nélkül. Hogy Hagyó bűnos vagy nem azt majd a Bíróság fogja eldönteni (ha egyáltalán eljut odáig), ettől még persze lehet véleményed neked vagy bárkinek, de egyenlőre a rendszerváltás óta eddig 3 politikust ítéltek el jogerősen közvád tárgyában 2 ex kisgazdát és a Fideszes Várheygi Attilát aki mostanában a Fideszes önkormányzatokat húzza le PR szolgáltatásaival és mégsem merném állítani (ahogy te ti azonnal és kétséget kizáróan) hogy Várhegyi (vagy Rákay Salgótarjánabn) lop csal.
És rossz hírem van számodra nem lesz itt semmmiféle "MSZP-s elvtársaidra váró perek" ezt Cserpalkóék kizárólag azért tálalják, hogy a te és hozzád hasonló nívójú félművelt hazudós utcai jobbér barikádharcosok biztosan elmenjenek szavazni, mert ha lennének valós MSZP-s perek felborulna a status quo amit a két párt az együtt elvégzett mutyik ( lex MOL, a rádiófrekvencia, a mostani sávolyi és számtalan önkormányzati is) során elvégzett és el fog a jövőben vlégezni. Ugyanezért nem lett semmi balhé a Fidesz kormányzati balhéiból amiket nagy durranással Keller anno bejelentett. Kár hogy nem tudsz a sorok között olvasni és csak a nyílt Fidesz hülyeségeket érted meg (azt is rosszul és nehezen)
123.
12szer
2010. 03. 09. 20:16
Hát igeg-igen, hugyozásilag van így néha az ember, annyira kell neki, hogy majdnem beszarik. Nos hősünknek ez sikerült. Mármint beszarni. A pisiről még semmi hír, bár ilyenkor az már igazán apróság.
124.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 20:19
Balango, gondolom úgysem értenéd meg, ha azt írnám, hogy nincsenek mszp-s elvtársaim. Semmilyen elvtársaim nincsenek.
125.
nagyhenceg
2010. 03. 09. 20:37
Én megértem Balog Zsoltot. Ha valaki párizsit eszik, az, tudjuk, marhára nagyon veszélyes ember. Ha én lettem volna a helyében, és történetesen én láttam volna Hagyót, ezt a félelmetes fenevadat párizsit enni, hát, őszintén mondom, én is nyomban összeszartam volna magam. És úgy vittem volna a 15 millát, nem egy Nokiás, de akár egy mackósajtos dobozban is, mint a pinty. Teljesen életszerű, amit ez az ember elmond. Én annyi deka milliót vittem volna, ahány deka párizsit megevett volna előttem. Ha negyven dekát evett volna, akkor negyvenmilliót vittem volna, és így tovább...
126.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 09. 20:59
A párizsi valóban a legveszélyesebb ételek egyike. 40 deka pedig maga lehet a pokol.
127.
herics
2010. 03. 09. 21:00
Nem állítom, hogy Hagyó ártatlan, de amit Balog Zsolt mond az kizárt mert casht csak nagyon bennfentesek visznek egymásnak Balog pedig az előéletét nézve nem tartozott szerintem ebbe a körbe, ráadásul amit állít a pénz összeszedésével kapcsoltban az már túlmegy a minden épelméjű logikán, hisz ezzel túl sokan tudtak volna róla óriási és fölösleges rizikót vállalva. Ha Balog azt mondta volna, hogy Hagyó utasította: X vagy Y Kft-vel a BKV kössön szerződést bármire PR, tanácsadásra az ok életszerű és kivitelezhető, és onnan Balog tudta nélkül akár „talicskával” hordhatták ki a lét, de ez nem. És a lényeg, hogy egy ilyen Balog féle kijelentés büntetőjogilag értékelhetetlen (csak a Fideszesek így a kocsoburok, Ballangók hülyítésére alkalmas), mert Balog állít valamit Hagyó pedig tagad és a dolognak ezzel vége, nem Fidesz függő bíróság bizonyíthatóság hiányában ezt még tárgyalni sem tartja majd alkalmasnak. Nem vitás lophattak az MSZP-sek (és a többiek is), de az is Fidesz kantáta, hogy az MSZP-nek és pártszervezettszerűen tették, mert nem mint mindenhol a hazai pártokban az MSZP-ben is vannak gátlástalan mukik (valószínűsíthetően Hagyó is) akik a párt nevében saját zsebre dolgoznak, de általánosítani és prejudikálni ahhoz szükségeltetik kellő primitívség és rosszindulat.
128.
evianna
2010. 03. 09. 21:44
herics:
nagyon egyetértek, ez egyáltalán nem életszerű.
már szóvá is akartam tenni, hogy minek kellett az a nokiás doboz: nem olvastam az ezzel kapcsolatos cikkeket és híradásokat, hogy hol történt a dolog (netán egy rossz hírű kocsmában? a Deák téri metrómegállóban? az Operabálon?), de ennek így semmi értelme.
csak olyan kis színessé teszi a történetet, nem?
még ha táskavizitre számított is: nem hihetőbb egy tömött pénztárca ("épp most akarok venni egy lakást vagy üzleti részesedést"), mint egy pénzzel teli nokiás doboz? elvégre nem thai bahtot vitt, ekkora mennyiségben.
kocsobur:
ha az ember arra számít, hogy meghurcolják (akár bűnös, akár nem), akkor miért ne tehetne óvintézkedéseket, mint pl. a lakás átírása a gyerekre? (elvégre infarktust is kaphat a hercehurcában, arra is kell gondolni - te nem gondolnál? akkor, amikor a csapból is a tervezett bosszúállás lihegése hallatszik?)
ha bűnösnek találtatik, van arra mód, hogy a bíróság az átírt vagyont (az illeték megtérítése nélkül) a kárrendezésbe vagy büntetésbe bevonja. (ha kiskorú az új tulajdonos, akkor kell ugyan futni egy kört a gyámhivatalnál, de az nem egy igazi probléma.)
aki igazán ki akarja vonni azt a vagyont a bíróság figyelő szeme és ítélkezésének hatálya alól, felvehet pl. papíron egy, a lakás piaci értékével azonos vagy azt akár meg is haladó baráti vagy rokoni kölcsönt is (egy százmilliós lakás százmilliós teherrel nulla értékű - hogy bizonyítod be, hogy pénzmozgás nem is volt?), vagy eleve nem is kellett volna a saját nevére íratnia, esetleg nem itthon kellett volna elhelyeznie.
Hagyó, vagy bárki más bűnösségére tehát ez az átírás egyáltalán nem bizonyíték - az már érdekesebb, hogy a bánatban szerzett tudomást a sajtó egy ingatlanátírásról, ilyen rövid idő alatt? (csak nem pénz van a dologban?!)
mindenesetre én azt sokkal nagyobb problémának tartom, hogy a nem magyarországi vagyon még csak vagyonnyilatkozat tárgyát sem képezi politikuséknál - pedig ott lehet igazán korrumpálni valakit: lényegében nyom nélkül.
de nyugi: arról szó sincs, hogy ilyesmit egy derék magyar parlament megszavazna.
129.
silenthill1
2010. 03. 09. 21:55
Aki gyanúsított, az nyilván mondani is tud valakiről valamit. Nem úgy van, hogy valaki elkövetett valamit, csak ő van gyanúsítva és kussol.
130.
stefan
2010. 03. 09. 21:59
Kedves fsp, nincs türelmem végigolvasni a hozzászólásokat (bizonyára mindenki a szokott formáját hozza az ismert nevek alatt), ezért csak annyit írok, kicsit túlmagyaráztad:) Rövid összegzésért ez alkalommal is nyugodtan fordulhatni Rejtőhöz, aki így szóla: "A kis Fonál tanú."
131.
Kosaras
2010. 03. 09. 22:32
"Semjén: A demokrácia egyetlen mutatója az emberek akarata"
Kosaras: Valamint: elfogadjuk az emberek akaratát akkor is, ha nem mi nyertük meg a választásokat.
132.
Speaker
2010. 03. 09. 23:02
Emlékezzetek, 1998-ban a választásokat megelőző félesztendőben minden héten valahol volt egy robbantás. Aztán a választások napjával ez egyik napról a másikra megszünt. Most minden héten letartóztatnak valakit, aki az MSZP-vel valahogy összefüggésbe hozható, vagy nyilvánosságot kap egy ilyesfajta botrány, mint ez. Meglátjátok, a választások után ennek is vége lesz.
Persze, ezzel a Hagyót nem akarom menteni, de hát ez a Balogh Zsolt is egy gazember.
133.
lordart
2010. 03. 10. 0:08
Kedves FSP!
Egy régebbi Nokia-típus doboza lehetett... Az újak dobozai annyira kicsik, hogy azokba még 2 millió se nagyon férne el...
Egyéb pontatlanságokat is felfedeztem a HírTV-s vallomásban: Ott már csak 15 milliót vitt, a többiről, a 70 millióig csak tudomása volt. Kicsit összevisszaságnak tűnt az egész és egy kicsit ellentmondásosnak az azt megelőző napi MN interjú tartalmával.
És ha már a pontatlanságoknál tartunk, engem nem az érdekel, hogy hányszor pisilt az "áldozat", hanem az, hogy magyar forintban értendő-e a 15 milla, vagy Euroban, esetleg USD-ben? Mert ez utóbbiak esetében már találgathatjuk is, hogy egy Nokia TV dobozáról lehetett szó...
134.
morpho
2010. 03. 10. 2:20
nokiaexperts.com/articleimages/2009/11/nokiaconnectingpeople.jpg
135.
morpho
2010. 03. 10. 2:21
rookery2.worth1000.com/storagev12/885000/885297_3023_625x1000.jpg
136.
morpho
2010. 03. 10. 2:21
upload.wikimedia.org/wikipedia/en/c/c5/Nokia_Connecting_people.jpg
137.
morpho
2010. 03. 10. 2:27
www.aref-adib.com/archives/connectingpeople.jpg
138.
kalasivan
2010. 03. 10. 5:18
Tetszenek nekem az olyan vélemények mint Evianne-é. ....Nem életszerü.....irja......Egyre kiváncsibb vagyok arra,hogy otthon nálatok mostanában mi az ....életszerü, milyen életvitel, gondolkodásmód, erkölcs az ami ....életszerü?????Kedves Evianne, megköszönném ha tágabbra nyitnád pupillámat. Köszönettel kalasprofesszor.
U.i. lassal már teljesen elrugaszkodtok mindentől ami a világban emberinek számit. Ugyan milyen szakmai megfontolások nevében????
139.
kalasivan
2010. 03. 10. 5:22
De ennél már csak a pénzügyér tapintata tetszik jobben kedves Evianne......Hagyónk a gondos férj és apcó, aki megóvja nehéz könnyekkel, verejtékkel szerzett tizennyolc ingatlanát a szivhaláltól.......Mennyire becsülendő dolog ez , igaz Evianne?????Lassan eldobhatnánk már e gyermekded nyálkendőt és tudomásul kéne venni,hogy tőlem, tőletek lopnak, brutális zsenialitással......na meg néhányotok cselekvő támogatásával. Ugyhogy féljen akinek lesz félnivalója, akinek meg van az rettegjen........Csumi.....DDDDD
140.
Balango
2010. 03. 10. 6:55
Evianna, Herics és a többiek:
Küzdötök, küzdötök, de azért érzitek, hogy már csak önmagatokat győzköditek.
Pocsék lehet átélni, hogy az ember hitt valamiben, és kiderül, hogy hazugság volt.
Még pocsékabb lehet, hogy az ellenfél "hazugságairól", "mocskolódásairól" és "gyalázkodásairól" kiderül, hogy tulajdonképpen tényszerű közlések voltak.
"Nem tudom, hogy Hagyó Miklós ártatlan-e a BKV-ügyben. Olyannyira hidegen hagy, hogy egyáltalán nem is érdekel."
Nem érdekel, FSP? Aztán miért nem? Ha nem érdekel, hogy a hazádat 8 éven át kormányzó párt egyik jelentős befolyással bíró politikusa, az ország fővárosának második embere feltehetően korrupt és tolvaj, akkor miért vezetsz politikai blogot?
Ha nem érdekel, hogy esetleg a felelős pozícióba helyezett személyek ellopják mindannyiunk közös pénzét, akkor miért gondolod, hogy a véleményed számít bármit is?
Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy engem meg az nem érdekelne, ha az MSZP-s politikusokat és mindazokat, akik "tollal és fegyverrel" őket támogatták, koholt vádak alapján, az igazságszolgáltatás szabályait megcsúfolva, politikusok által vezérelt bírók koncepciós perek tucatjaiban küldenék börtönbe? Azt mondanád, nem vagyok demokrata - és igazad lenne.
Nos, emiatt a "nem érdekel miatt" most én mondom, hogy nem vagy demokrata. És igazam van.
Balango, a "félművelt hazudós utcai jobbér barikádharcos"
141.
Vaslabda
2010. 03. 10. 7:23
Balango:
Megkell védenem FSP-t, téged pedig megkéne tanítani olvasni! Azt írta, hogy azért nem érdekli mert nem tudja ELDÖNTENI (de te már eldöntötted: szocialista, tehát bűnös), ellenben az, hogy kiderül-e az IGAZSÁG, az nagyon is. Ha csak egy pár írását elolvastad volna figyelmesen rájöhettél volna, nem a bűnösök felelősségre vonásától akarja megóvni a baloldalt, hanem a most elharapózott ármánykodástól. de azt is vedd észre, hogy soha olyan szélsőséges, mocskolódó hangban nem írt mint, néhány hasonló gondolkodású, idézet tőled: "félművelt, hazudós utcai jobbér barikádharcos"
142.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 10. 7:46
Mintegy 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól a cégnél eltöltött 27 hónap alatt Balogh Zsolt - jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított - egykori megbízott vezérigazgató, aki a minap a sajtóban elsőként "borított" és a BKV-s botrányok kapcsán korrupciót, pártemberekhez vándorolt pénteket említett. (Újsághír)
143.
fsp (szerkesztő)
2010. 03. 10. 7:47
Vajon Fuzik Zsoltot (Vitézy Dávid jó barátját) - szemben Balogh Zsolttal -miért nem akarja meghallgatni az ügyészség? Talán tudják, hogy mit akar mondani?
144.
Hmmmm
2010. 03. 10. 7:47
141. Vaslabda
megerőltető gondolkodni és értelmezni is egyszerre :))
145.
kocsobur
2010. 03. 10. 7:52
Re#140. Balango("Evianna, Herics és a többiek:
Küzdötök, küzdötök, de azért érzitek, hogy már csak önmagatokat győzköditek. ")
Miért, most már elővették a "Wunderwaffe"-t, magát az öszödi böszmét is..:P
Csak emlékeztetőül, a chartások listája:
vastagbor.blog.hu/2008/09/07/rozsadombi_charta_alairoi
Mintha csak az apró-klán mellé felsorakozó utolsó 65 év bűneit látnánk...
146.
kocsobur
2010. 03. 10. 7:57
Re#138. kalasivan("
Tetszenek nekem az olyan vélemények mint Evianne-é. ....Nem életszerü.....irja......Egyre kiváncsibb vagyok arra,hogy otthon nálatok mostanában mi az ....életszerü, milyen életvitel, gondolkodásmód, erkölcs az ami ....életszerü?????")
Adok példát. Rögtön két történetet is.
Az első a kilencvenes évek közepe.
Bizonyos Tocsik Márta fel lett kérve/meg lett jelölve hogy "közvetítsen"
az MSZP vezette minisztérium és az önkormányzatok között.
Sikerdíjért. Ez éppen 804 millióra rúgott.
Mit ad Isten, Tocsik Márta felvette a sikerdíjat, rögtön azután egy budai cukrászdában összefutott két derék emberrel, bizonyos Boldvai Lászlóval( akkori MSZP pártpénztárnoka, mostani parlamenti képviselője) és Budai Györggyel, akit a sajtó csak " SZDSZ-közeli üzletembernek" aposztrofált.
A találkozás leirhatatlan hatást gyakorolt Tocsik Mártára.
Annyira megtetszett neki a két úriember, hogy kinyomozta a számlaszámaikat, és rögvest átutalt nekik néhány száz milliót.Merő szimpátiából
Legalábbis ezt állitották a tárgyalásokon.
És volt bíróság, amelyik ezt el is fogadta(!):)
Hogy korrupció? Ugyan, hova tetszik gondolni?
A második.
Bizonyos Zuschlág lebukik, pimf 80 milliós csalással.Ebből 50 milliót a börtönben ülve visszafizet, jelzem a kutyát nem érdekli( az APEH vagyonosodásit pláné nem) :hogy miből?
És a bíróságon bizonyos Gyurcsány, aki a miniszter volt mikor Zuschlag ezeket elkövette.
És bizonyos Mesterházy aki meg az államtitkár.
Megpróbálják elhitetni a bírósággal és az országgal, hogy ők ketten aztán semmiről nem tudtak, fogalmuk sem volt hogy mi zajlik a minisztériumukban, Zuschlag a magányos tettes, aki úgy hajtotta végre évekig a pályázati pénzek kisíbolását, hogy ők csak most értesülnek róla hogy milyen csúnya fiú...
Hát mit mondjak: na ez az életszerü..:)
147.
herics
2010. 03. 10. 8:26
146
"Tetszenek nekem az olyan vélemények mint Evianne-é. ....Nem életszerü.....irja......Egyre kiváncsibb vagyok arra,hogy otthon nálatok mostanában mi az ....életszerü, milyen életvitel, gondolkodásmód, erkölcs az ami ....életszerü?????")"
kocsobur
látszik rajtad, hogy foggalmad sincs a cégek ügyviteléről, az épeszű biztonságról vagyis arról hogy ha olyan sokan be vannak avatva a lé gyűjtésében és továbbadásában mert akkor megértenéd, hogy nem Nokiás dobozban hordanák a lét vagyis megértenéd hogy miért nem életszerű. Sem én sem Evianna nem azt mondta, hogy kizárt vagy hogy nem történt meg hanem hogy nem életszerű, de te azzal a primitív jobbér agyaddal itt gondolkodásmódról meg életvitelről hadoválsz ráadásul itt a Boldvairól is jópofázól akiről jogerős Bírósági felmentés született de a te korcs agyadban ő is bűnös meg korrupt, de soha egy szót a jogerősen elítélt Várhegyi Atttiláról nem bírtál előhozni. Sokszor mondtam nincs kétség hogy az MSZP jó néhány figurája bűnöző, de ahhoz sincs hogy a fidesznél is vannak szép számmal, de nem már te vagy Ballangó prejudikáljatok és mondjátok meg, hogy ki a bűnös és ki az áldozat. Nincs azzal semmi baj, ha a naponta rágalmazás címen Bírósági pereket elvesztő jobbér média hüléyeségeit eszitek csak akkor azok blogjaiban is mondjátok a tutit.
Ja és nem ártana ha az általad és a szintén nép-nemzeti azaz összehugyozott alsógatyában rohangáló Ballangó által idézett " Küzdötök, küzdötök, de azért érzitek, hogy már csak önmagatokat győzköditek. " szöveggel a borotválkozó tükör elé állnál (állnátok).
148.
herics
2010. 03. 10. 9:25
www.origo.hu/teve/20100310-erdelyi-nezettsegen-civakodik-az-mtv-es-a-duna-tv.html
Két közpénzből élősködő a világon senki által nem nézett közmédium az erdélyi nézettségi adatok okán egymásnak esik, vitájukba bevonni készülnek a szintén közpénzből működtetett bíróságot, az valamelyik félnek majd igazat ad és arra kötelezi a vesztes felet, hogy szintén közpénzből (mása nem lévén) fizessen kártérítést és a bírósági költségeket. Hát ha valaki azt meri mondani, hogy tőlünk délre van a Balkán az vegyen fel szemüveget. Már alig várom, hogy dicső és objektív jobbér blogerek ezt is az MSZP nyakába varják.
149.
nagyhenceg
2010. 03. 10. 10:03
Balogh Zsolt 2007 márciusában csoportvezetői állásra JELENTKEZETT. Ehhez képest hat hónap múlva vezérigazgató-helyettes a cégnél. Ennyire tehetséges. Van most egy buszsofőr a 7/A járaton, novemberben ő lesz Kocsis utódja. Így megy ez, ha valaki hiteles. Nem arról van szó, hogy a párizsis Hagyó ártatlan. Hanem erről is.
150.
kocsobur
2010. 03. 10. 11:50
Re#149
A bűnbánó maffiozók(szaknyelven: pentito) ritkán szoktak fedhetetlen erkölcsü és hátterü szende szűzek közül előkerülni..:)
Senki nem vádolja Balogh Zsoltot, hogy maga is apácai tisztaságú, feddhetetlen ember volna...
Pl. Tommaso Buscetta szicíliai maffiavezér volt , aki a nyolcvanas évek végén tálalt ki legelőször az olasz rendőrségnek a szervezett bűnözői csoportokról. Az árulás után a vizsgálatot folytató Falcone és Borsellino bírót, illetve Buscetta több rokonát is megölték. A történtek után a rendőrség védettséget és új személyiséget adott neki, de Buscetta még így is Amerikába kényszerült menekülni.
A New York-i maffia egykori legnagyobbikát, John Gottit is egy bűnbánó maffiózó, azaz pentitó juttatta börtönbe.
Ezzel a módszerrel tudta felszámolni az FBI és az olasz rendőrség a maffia nagyobb részét. Persze az csupán álom, hogy teljesen megszabadultak volna a szervezett bűnözői csoportoktól.
Magyarországon a bíróságok a védelmi programban szereplő vádlottak vallomását ugyanolyan fenntartással kezelik, mint más tanú nyilatkozatát. Csak akkor fogadják el maradéktalanul, ha az elmondottakat más vallomás vagy bizonyíték is alátámasztja. A pentitók a bíróság előtt saját személyi adataikkal szerepelnek, valószínűleg később cserélik le identitásukat. Az egyik büntetőbíró elmondta: az ügy egyik vádlottja beadványt intézett hozzá, hogy nem mer terhelő vallomást tenni a keresztapának tartott vádlott-társára, mert fél a bosszújától. Ha azonban felveszik őt a tanúvédelmi programba, elmondja a bűncselekményeket. A bíró továbbította a kérést az országos rendőrfőkapitánynak. A vádlottat meghallgatták, majd úgy döntöttek: a vallomás jelentősen segítheti a per kimenetelét, így felvették a programba. A bíró megítélése szerint a rendőrök nem tévedtek: a vádlott olyan nyilatkozatot tett, amelyben feltárta a bűnszervezet működését, belső felépítését. Ez a büntetése kiszabásánál enyhítő körülménynek számított.
151.
kocsobur
2010. 03. 10. 12:25
index.hu/video/2010/03/10/igy_kell_a_kenopenzzel_banni/
Gyakorlati tanácsok, 15 millió kenőpénz kezelésére,videóval..:P
152.
morpho
2010. 03. 10. 12:26
Igen, ez a videó pont arról szól, hogy mennyire életszerű az egész. Viszont vicces.
153.
herics
2010. 03. 10. 13:30
www.hir24.hu/bulvar/6832/hagyo-a-nokia-reklamarca.html
a Nokia már biztos nyertes
154.
menta
2010. 03. 10. 14:19
Itt is Balogh Zsolt lesz a tanú????
"Házkutatást tartottak a vám- és pénzügyőrség nyomozói Pintér Sándor cégénél, szerdán délelőtt. "
www.hirszerzo.hu/cikk.hazkutatas_volt_a_fidesz_exbelugyminiszterenel.142963.html
155.
Kosaras
2010. 03. 10. 17:48
154-re
Menta! Nekem az a gyanúm, hogy nem Pintér lesz a belügyminiszter, valaki másnak tetszett meg az állás...
156.
Kosaras
2010. 03. 10. 17:55
154-re
És ehhez mit szólsz?
"Házkutatás volt a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók, és őrizetbe vették az érintett informatikai társaság vezérigazgatóját - erősítette meg Szabó Iván, a CBSZ jogi képviselője az Origo hírportál értesülését az MTI-nek. "
157.
menta
2010. 03. 10. 18:22
Kosaras, ez a Pintér féle cég!
Szerintem most történt az MDF megsemmisítése.
Úgy tudom, hogy Pintér Sándor Boross Péter egykori miniszterelnök lánya.
158.
evianna
2010. 03. 10. 18:23
BKV-ügyben, különös tekintettel Hagyóra (persze) és a BKV felügyelőbizottságára:
www.hirszerzo.hu/cikk.a_bkv-nal_lopnak_csalnak_sikkasztanak_-_demszky_mar_2006-ban_tudta.142996.html
naná, hogy Vitézy kussol ezerrel.
159.
evianna
2010. 03. 10. 18:26
ami az életszerű-t illeti.
én még soha nem kaptam és nem adtam csúszópénzt, de ha milliókat kellene valakinek átadnom, akkor biztos, hogy normál táskában vinném, esetleg övtáskában, és nem szuszakolnám bele egy üres dobozba.
minek?
pláne ha személyesen, szemtől szemben adom át - minek?! hogy bagatellizáljam a dolgot?
160.
evianna
2010. 03. 10. 18:39
herics, 153:
kösz, ez nagyon jó!
annak meg külön örülök, hogy a jelek szerint polgári körök nélkül is alakulóban van a civil társadalom - ja, hogy azok nem arra kellettek...?
pardon.
a megnevezés megtévesztő volt.
161.
menta
2010. 03. 10. 18:55
Evianna, ez a belső ellenőr sztori a pisilősre hajaz.:-)
162.
morpho
2010. 03. 10. 18:59
A spirituális vezér meg már megint saját magával kötött szövetséget!Nem unja még ezt?Ez a csóka csak szövetségben tud gondolkodni:A fiatal demokraták szövetsége magyar polgári szövetség szövetségre lép....Saját magával! Még szerencse, hogy ebben nincs semmi átverés.
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100310-egyuttmukodesi-megallapodast-kotott-a-fidesz-het-szovetsegesevel.html
163.
morpho
2010. 03. 10. 19:29
Na most akkó hun az a kétmillijó? Lehet, hogy a Kossuth téren minden ember kezében van egy?Ez ugyanaz a "kétmillióan vagyunk már a választások előtt"-kamu!
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100310-nem-mutatja-meg-ketmillio-ajanloszelvenyet-a-fidesz.html
164.
evianna
2010. 03. 10. 19:56
ez jó, ez a kétmillió... magyarán le fognak adni 176*750 szelvényt, a többi 1868 ezret meg... elteszik emlékbe? azt nem lehet. (nem úgy van, hogy a kitöltött és leadott szelvényeket meg kell semmisíteni? hiszen ott adatok, aláírások vannak, nem? én még soha nem adtam le ilyet, meg se néztem, nem tudom.)
menta:
ez nekem nem pisilős történet.
ez nekem nagyon a való világ.
de nem is az illető miatt tettem szóvá (bár engem érdekelne az ipse), hanem azért, amivel a cikk végződik: "A HVG Online úgy tudja, hogy az felügyelőbizottság végül azért nem vizsgálta az ügyet, mert - akkori elnökének elmondása szerint - "nincs elég apparátusa". "
ez ugyanis botrány! a felügyelőbizottságnak nem apparátusa van, hanem jogköre.
165.
menta
2010. 03. 10. 20:08
Evianna, abban a bizonyos felügyelőbizottságban tevékenykedett a fidesz ifjú csillaga, Vitézy Dávid, aki állítólag minden rosszat észrevett, minden ellen felszólalt.
Hol volt akkor, és hol van most Vitézy?
Miért lapít?
Hogyan is volt, miért is volt, hogy egyszer csak Kocsis elkezdte a fidesznek hordani a gyanúsnak vélt szerződéseket?
Miért is esik ez egybe azzal, hogy a jobboldali sajtó elkezdte szellőztetni Kocsis 2 terepjárójának ügyét?
Ment a szöveg, hogy a válságban Kocsis egy 20 és egy 25 milliós terepjárót kért magának,és most erről csend van.
166.
evianna
2010. 03. 10. 20:22
menta, nem vagyok naiv, hogy feltételezzem: meg fogjuk tudni.
nem fogjuk.
nem szokás.
márpedig választási fogásnak egy kicsit erős - úgy értem, gusztustalan.
különös tekintettel arra, hogy itt a közös vagyon csapnivaló felügyeletéről van szó, amit a Fidesz még soha, semmilyen formában nem tett szóvá.
Orbán csak a kormányig lát, onnan lefelé érdektelen a számára, hogyan működik az ország.
de akkor mi a frászkarikának ülnek a pártok képviselői a zsíros állásokban? (néhány értekezlet per év, aztán annyi. merthogy "nincs apparátusuk"...)
167.
luxe6
2010. 03. 10. 22:06
evianna
Légyszi értelmezd nekünk, hogy ez mit jelent......
galamus.hu/index.php
168.
luxe6
2010. 03. 10. 22:12
galamus.hu/index.php
Hmmmmm...........
169.
morpho
2010. 03. 11. 1:27
evianna
Nem tudom, hogy láttad már-e ezt?Úgy van feltüntetve, mintha otthon dobta volna össze valaki, de messziről látszik a profi vágás és grafika.Ez egy milliós kaliberű profi történet..Ez eddig rendben is volna, de a számok, az összehasonlítások egészen elképesztőek.Szigorúan közgazdasági szemlélettel nézd meg, ne káromkodj közben és ne csapkodd az asztalt!Hogy mik a kedvenceim, azt majd később megírom...Mindenesetre jelenleg a jobber társaság minden második kommentjében erre hivatkozik,miszerint:"naugye, hogy a szocik tönkretették az országot".Jó lenne bevezetni egy alapvető közgáz képzést, már az általános iskola felső tagozatában is..Akkor talán nem szopnák be tátott szájjal ezt a csúsztatásáradatot..
www.youtube.com/watch
170.
szájkosár.törvény
2010. 03. 12. 16:44
"...hogyan lett szinte egyik napról a másikra gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú. (Aki persze formailag továbbra is gyanúsított, a gyanú szerint súlyos bűncselekmények elkövetője)."
Egy percig sem akarom védeni Balogh Zsoltot, egyszerűen csak elvi alapon jegyezném meg, hogy attól, hogy valaki ellen eljárás folyik, még lehet szavahihető tanú, azaz mondhat igazat, mint tanú.