Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

„Én világosan meg is mondtam

a miniszterelnök úrnak,

hogy szeretnénk rendezni és új alapokra

helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat.”

Orbán Viktor, Putyinnal való beszélgetése után

 

Először úgy volt, hogy a dácsájában találkozunk. Ő mondta, hogy jó kis dácsája van, De aztán üzentem neki a Szíjjártóval, hogy nem megyek a dácsájába. Kiderült, hogy jól tettem, a Cser-Palkovics úgy tudja, lepra hely a Putyin dácsája. Állítólag hatvanas égők vannak, és nem is mindegyik működik. A mosdóban meg csak kétrétegű a klotyópapír.

Még csak az kéne.

 

 

Végül az Egységes Oroszország Párt Kongresszusán találkoztunk. Az egész napját velem akarta tölteni, de nekem csak tíz percem volt Putyinra. Mondtam neki, sok a dolgom, elfoglalt vagyok. Nagy jövő előtt állok, meg kell értenie.

 

Kis ideges fényeket láttam a szemében. Főleg, amikor megmondtam neki, hogy új alapokra fogom helyezni a magyar-orosz viszonyt. Láttam rajta, hogy retteg.

Egyébként meg nem is olyan magas, mint amilyennek lóháton látszik. Körülbelül akkora lehet, mint én. Kicsit szálkásabb a hasa, mint az enyém, de egyébként semmi különös.

 

 

Mondtam is neki, ne aggódjon, ezek csupán külsőségek. És ne higgye, hogy haragszom, amiért délcegebb nálam, nem is fogom megtorolni, nem vagyok egy bosszúálló alkat.

 

Alázhattam volna ezerrel, de nem akartam a kelleténél keményebb lenni vele. Tudom, nehéz gyerekkora volt, rengeteg küzdelem árán lett belőle miniszterelnök.

Mondtam neki, hogy az orosz magyar kapcsolatok néhány gyanús szocialista alak fennhatósága alatt állnak. Csak nem a Szűrös elvtársra gondolok? – kérdezte.  Ő volt náluk Moszkvában nagykövet, anno.

 

Azt hiszem, észrevette, hogy nem tetszik nekem az ilyen nyegle beszéd. Nem a Szűrösre gondolok, válaszoltam, de mivel az időnk nagyon szűkre szabott, meg még sok a dolgom, ezért ne várja, hogy neveket mondjak.

 

Elégedjen meg most annyival, mondtam neki, hogy új alapokra kell helyezni az orosz-magyar viszonyt. Hogy soha többé ne legyen az, ami a huszadik században volt.

Láttam, hogy fél tőlem.

 

Megkérdezte, mit értek azalatt, hogy Magyarország húsz év alatt energia-függetlenné válik. Tudtam, hogy az oroszok emiatt nagyon paráznak, mert már most be vannak rezelve attól, hogy mi lesz, ha nem tőlük vesszük gázt.

 

Mondtam neki, őrizze meg a nyugalmát, viselkedjen férfiként. Nem lesz semmi baj, csak ne szipogjon, és ne remegjen már úgy, mint a kocsonya.

Megsimogattam a buksiját.

 

Van már gyakorlatom az oroszok kezelésében. Nem először van dolgom velük, húsz éve is szépen eligazítottam őket a Hősök Terén, amikor azt mondtam, hogy követeljük a szovjet csapatok kivonulását. Ők meg erre fogták magukat és hanyatt-homlok, a laktanyáikat is hátrahagyva, menekültek.

 

Így kell ezekkel beszélni. Meg kell velük találni a hangot. Határozottan, egyértelműen kell fogalmazni. Akkor engedelmesek, mint a kezes bárány.

 

Még egyszer előhozta ezt a dácsa dolgot. Hogy nem akarom-e felkeresni a dácsáján, ahová csak nagyon keveseket hív meg. Mondtam neki, mennyire helytelenítem, amiért néhány évvel ezelőtt azzal a Gyurcsány nevűvel a lakásán találkozott. A Klára főztjét ette, pedig isten az atyám, hogy az Anikó jobban főz, mint a Klára.

Elmúlt, spongyát rá!

 

A Vlagyimir még beszélt volna néhány dologról, de jeleztem neki, hogy erre már nincs időm. Talán majd máskor, tettem hozzá udvariasan, nehogy azt higgye, lenézem. Láttam rajta, nem szeretné túl feszíteni a húrt, vagy ahogyan mifelénk mondják: kihúzni a gyufát.

Nem is ajánlom neki.

 

Mikor elbúcsúztunk, rövid hezitálás után kezet fogtam vele. Előlegezett bizalom volt ez a részemről, remélem, értette, hogy milyen megtiszteltetés érte.

Azt nem hagyhattam, hogy kezet csókoljon – nehogy már valamilyen lesifotós lekapjon, és feltegye a következő Kende-könyv borítójára.

 

Legközelebb azzal az Obama nevűvel fogok találkozni. Már régóta keresi az alkalmat, de idáig mindig kikosaraztam. Tehetségtelen népség, még Hollywoodot is nekünk magyaroknak kellett feltalálnunk. Meg a golyóstollat és a Rubik kockát.

 

Szóval, a Vlagyimir után a Barackot is helyre rakom. Ha szerencséje lesz, találok időpontot a számára.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

1
11 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 226 komment érkezett ()

1. menta
2009. 11. 22. 22:14

Na ja.
Vlagyimir már felhívta a K vonalon Barackot, hogy jó lesz vigyázni, mert megint megeshet, hogy hadüzenetet kapnak a polgári Mo.-ról.
Ultimátumosat, vekkerrel.
De ha nem viselkednek jól, ultimátum és vekker nélkül.
Képzelem, hogy reszketnek az elnök urak.:-)))))))))))

2. ronagyuri
2009. 11. 22. 22:18

Hát igen! Bő 10 év a különbség közöttük! =)) Na ez nem látszik, sőt!

3. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 22:19

Minek az a faxni . Aszongyák , Viktor ismeri jól a barackot ...
Hogy összekapták magukat Viktor tiszteletére ...Lehet , hogy a Kövér Lacit már meg sem kell majd említeni ...

4. KerekesZS
2009. 11. 22. 22:19

Értem, amit ezzel akarsz mondani FSP, és egyet is értek, de ennél sokkal nagyobb a baj, összefogásra, és nem az indulatok szítására lenne szükség. Márpedig az ilyen írásoktól a hívők csak dacosabbak lesznek, elönti az agyukat a vörös köd, és nem jut el a tudatukig, hogy mi a bajunk OV-vel... Nem hinném, hogy ez a párbeszéd módszere, sőt, tartok tőle, hogy a jelenlegi helyzetben többet árt, mint gondolnánk.

5. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 22:21

hallom , csak meglett fideszéknek Csorna . Ezek nem állnak meg majd Moszkva elött :)))))

6. menta
2009. 11. 22. 22:27

Danton, innen lehet nagyot esni,- ezt szerencsére el szokták felejteni.
:-)

7. X.Y.
2009. 11. 22. 22:27

5.-re

Csorna: Fidesz 80 százalék, az MSZP csak harmadik 4,6-del.

Győr-Moson-Sopron megye 5. számú országgyűlési egyéni választókerületében, Csornán az Áder János lemondása miatt tartott időközi parlamenti választás második fordulóján a Fideszes Gyopáros Alpár győzött 79,71 százalékos szavazati aránnyal. Második helyen a Jobbik jelöltje, Molnár Tivadar végzett 10,5 százalékkal, az MSZP-s Balogh Csaba a szavazatok 4,6 százalékát kapta.

Tényleg nem fognak megállni, és akkor még a Jobbik-ról nem is beszéltünk.

8. X.Y.
2009. 11. 22. 22:29

7.-ből ami kimaradt.

A forrás: NOL.

9. Hmmmm
2009. 11. 22. 22:30

5-re

ja.
csak vlagyivosztoknál állnak meg :))))

10. Pöszméker (látogató)
2009. 11. 22. 22:34

Remek a meglátásod FSP.
Csak pofán kell őket verni. Majd megtudják mi a magyar virtus.
Ha sokat ugrálnak, majd hadat üzenünk nekik megint. Tüzeljék el a sok gázukat maguk,
tőlünk aztán egy büdös kanyit se kapnak. A rendszerváltás után kivonultunk az orosz
piacról. Most aztán nézhetik magukat. annyi a valutatartalékuk, hogy az a probléma,
hogy hova helyezzék ki.
Most egy igaz történet a nyolcvanas évek második feléből,- jelen voltam:
Abban az időben elszámolási vitáink voltak az oroszokkal. Szóba került a téma egy
moszkvai megbeszélésen a magyar kereskedelmi képviseleten.
Felpattan egy magyar cég képviselője : Hát ha nem fizetnek akkor ne szállítsunk
nekik élelmiszert., akkor aztán majd nem lesz mit enni nekik. Erre mosolyogva válaszol az oroszok embere.:
Tovaris jegyezze meg.: A megtermelt teljes magyar élelmiszer felesleg nem elég, csak
Moszkva ellátására. Hol van akkor még a többi kétszázegynehány millió etetése.
Gondolja hogy most megijedtem?
Hát igen, amikor kisegér megtossza az elefántot.

11. Hmmmm
2009. 11. 22. 22:37

7-re

ja.
a szavazáson részt vett 25,19%.
9065-en szavaztak a fideszre az összes 45150 választásra jogosult közül.

12. néma (látogató)
2009. 11. 22. 22:39

A két fotó a Sziklás Hegységben készült, Vlagyimir épp arra lovagol ahol a Vezér pihen, aki mikor meglátja, stoppolni készül:DDD

13. X.Y.
2009. 11. 22. 22:40

11

Ja, és aki nem ment, az éppen azon agyal, hogy a Jobbikra, vagy a Maszopra szavazzon.
Persze ez sem számít, oké vettem, sziasztok.

14. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 22:42

7-re : Ficsor , már a nagy Napóleon is megmondta , hogy " akié Csorna , azé az egész világ"
Nyilván most meg kellene ijednünk .
Fidesz - Jobbik , az még külön van ?

15. X.Y.
2009. 11. 22. 22:46

14.

Vicces vagy nagyon, épen szétröhögjük magunkat a poénjaidon.

Amúgy felőlem meg is ijedhetsz, meg gondolkozhatnál azon is, hogy mit fogsz kezdeni magaddal egy Jobbik győzelem után, na csá.

16. néma (látogató)
2009. 11. 22. 22:48

11-re
kb100 MSZP szavazóval több ment el mint kellett volna a 25%-1-hez!:(((

17. luxe6 (látogató)
2009. 11. 22. 22:57

A választók 16%-a szavazott a Fideszre.....
Halllelújja...elsöprő többség mi??

18. néma (látogató)
2009. 11. 22. 22:58

Vissza jött Ubi szabadságról, valami álattartó telepről!:(((

19. luxe6 (látogató)
2009. 11. 22. 23:00

FSP
Az implantátum Ovi karján?
Olyan.mint egy váll tömés! :))

20. evianna
2009. 11. 22. 23:03

tényleg: eredetileg dácsáról volt szó!
mertek nagyot álmodni.

21. FSP (látogató)
2009. 11. 22. 23:04

Kedves Kerekes Zsuzsa,
én nem vagyok ellene az összefogásnak. De az a vonat már elment. Legutóbb tegnapelőtt hívta fel a parlamenti pártokat az MSZP, hogy mondjanak nemet a Jobbik fehérlovas vonulására. Mi volt a válasz? Hogy a szocialisták adták a lovat a Jobbik alá.
Ha így is lenne - nincs így szerintem - akkor sem ilyen elutasítóan kellene válaszolni.
Orbán és a Fidesz annyira magabiztosak, hogy senkivel nem íakarnak összefogni. Nincs az a rossz, amely ellen hajlandók lennének a párbeszédre. Azt hiszik, hogy egyedül is boldogulnak majd a Jobbikkal.
Meglátjuk.

22. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 23:06

16 - ra Fics , "éppen ", az két pé . ( mosolygok )
Futtasd csak a Jobbikot ,rá is fér :)))))))

23. néma (látogató)
2009. 11. 22. 23:07

Én Erdei győzelmét többre tartom!
Igaz még jót kaszálhat abból is ha meghívják valamelyik dísztribünre:DDD

24. FSP (látogató)
2009. 11. 22. 23:09

Ugye nem baj, ha a hímnemű tehenet megszüntetem? Nem szeretem, ha valaki libsizik. Mindig az az érzésem ilyenkor, hogy az illető zsidózik. (Javítsatok ki, ha nem így van...)

25. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 23:10

22-re Evianna , nem lehet , hogy félretolmácsoltak , és Orbán " Daciá" - t értett ? És célzást az ő hajdani páncélozott bébiszitteres terepjáróira ? Tudod , ő olyan érzékeny...
ezek után duplán nem lennék a Putyin bőrében...

26. wesz (látogató)
2009. 11. 22. 23:15

Csak meg lett, na. Az egesz hetet vegigizgultam, hogy vajon osszejone-e az eheti a Zorbanon volt es/vagy nem volt sapka ala FSP. Sokat kellett varni, de az utolso pillanatban csak megszuletett.
Ja, hogy Csornan 80% vs. 4.5% Fidesz vs. MSZP? Az egy masik vilag nem ez a virtualis itten, na.
Most megint jon egy hosszu het koromragassal megint,hogy mikor lesz megint a Zorbanon (vagy nem lesz) sapka.

Csak halkan, mintha az EU Neppart alelnokekent jart volna Putyinnal, ha nem tevedek. Nem pedig mint a Fidesz elnoke. De hat ez ki a szart erdekel.

27. X.Y.
2009. 11. 22. 23:26

22.

Figyú, éppen (most kettővel) az ilyen írások, meg a hozzád hasonló zsenik azok, akik futtatják a Jobbik-ot.
Ja, nem a Fideszt, hanem a Jobbikot. Ha nem érted, hogy most miről is írtam pár szót, akkor keress fel egy hozzáértőt, azt beszélgessetek erről-arról. (Mosolygok.)

Mondjuk, amennyi sejtésed van ezekről a dolgokról, nem is haragszom rád, inkább sajnállak.

28. evianna
2009. 11. 22. 23:26

wesz: a Fidesz elnökeként és jövőbeli magyar miniszterelnökként neki Péterváron nem volt semmi keresnivalója.
csak tudod, ő az a fazon, aki ha kirúgják az ajtón, bemászik az ablakon.
az mindenesetre pazar, hogy az Európai Néppárt nevében a magyar érdekekről tárgyalt - vagy azt mondja - és a gyanús szocialista alakok helyett nyilván a megbízható Szűrösre bízná a kapcsolatok építését.

FSP:
a bikának itt semmi keresnivalója, kifejezetten örülni fogok, ha nem jön többet.
majd jön más név alatt úgyis.

29. FSP (látogató)
2009. 11. 22. 23:29

Evianna, egyetértünk.

30. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 22. 23:33

29 - re : Fics , istenem , sajnálsz ...De jó nekem ..
De abban igazad van , hogy helyetted inább egy hozzáértővel kellene ezeket megvitatnom
De olyan kis édes , amikor ilyen nemzeti radikális izére veszed a figurát , hogy nem lehet kihagyni :)))))

31. Mr. Kojak (látogató)
2009. 11. 23. 0:03

Hetényi László szerint a Magyar Televízió az MSZP Köztársaság téri volt székházában működött 2006. szeptember 18-19-én. Igen, bebizonyosodott, hogy a Magyar Televízió nem közszolgálati, hanem párttévé, konkrétan a Magyar Szocialista Párt szócsöve. Hogy lehet ekkora bakot lőni, Hetényikém???

29. Hetényi László (látogató)
2008. 12. 16. 20:42

"Ami a a két kukát illet: ez nem felel meg a valóságnak, felgyújtották a Tv székházának Köztársaság tér felőli főbejárat utáni teljes előterét (másnap személyesen láttam), egy csomó szobát a benne lévő nagy értékű műszaki cuccal,"

fsp.nolblog.hu/archives/2008/12/14/Egy_futballista_aki_nem_akar_miniszterelnok_lenni

32. helyettem
2009. 11. 23. 0:15

17.
Az MSZP otthon maradásra játszott, hátha nem lesz érvényes.
Majdnem jól taktikázott.

33. kocsobur
2009. 11. 23. 1:00

"Orbán Viktor a találkozó után a Hír TV-nek nyilatkozva Szentpéterváron úgy fogalmazott: az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy. Holott ennél a két ország többet érdemel, "és én világosan meg is mondtam miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat" - tette hozzá. "

Nos, messze se kell menni, itt virít rögtön a NOL cikke, egy minapi maffiaügylet kapcsán:

nol.hu/gazdasag/20091121-ereszt_az_emfesz-szelep

"Góczi úgy viselkedik, mint aki tényleg hatalmas vagyon ura lett, s mint akinek – ha piszkálják – van mit kiteregetnie. A rendőrség házkutatása és két nap fogda után például Veres János volt pénzügyminisztert igyekezett letartóztatása szorgalmazójaként feltüntetni. Az Index nemrég kiderítette, hogy az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáján, amelyet Veres János vezet, a második helyezett Gazda László, a vitatott EMFESZ-ügyletben kulcsszerepet játszó Gazda Tamás apja. Veres János a Góczival való találkozások tényét nem, minden mást azonban határozottan visszautasított."

Van egy gyanúm.
Orbán nem Putyint fogja "lerendezni".
Hanem az ilyeneket.

34. tremolo (látogató)
2009. 11. 23. 1:14

kocsobur 37.: Respect! Thx! Engedelmeddel, nekik (FSP and Co.-nak):

ekeke.nolblog.hu/archives/2009/11/20/Orban_Putyinnal

"A hírben több van mint ami elsőre látszik.

Elöször is, a legnagyobb csendben eltávolitották állomáshelyéről Igor Szavolszkij korábbi nagykövetet, azt aki "hruscsovi" viselkedésével és beszólásaival vetette magát észre.

Most meg Orbánt hívták meg a kongresszusra.

Majd beszélgetésre a kitüntetett vendégeknek járó dácsába.

Mindez azt mutatja, hogy az orosz csúcsvezetés is kezdi komolyan venni a Magyarország elött álló változásokat."

35. evianna
2009. 11. 23. 2:13

tremolo (avagy bika?),
a hírben ennél még több van:
1. Putyin szeretne jóban lenni Magyarország erős emberével (nem lehet, hogy szemet vetett a gyógyvizeinkre? vagy kuncsorogni akar egy kis energiaexportért?)
2. mivel ezt nem meri így, egyenesben bevallani (nem elég erős ő ehhez), kénytelen volt az EPP-t meggyőzni, hogy huszonvalahány alelnökük közül éppen a számukra kedveset delegálják (ennek ára lesz...),
3. a dácsa fixen be volt tervezve, de aztán nyilván rájöttek, hogy nem elég elegáns a magas (?) vendégnek
4. Oroszország semmitől nem fél jobban, mint attól, hogy a 21. században nem tudja majd ugyanolyan széles ívben leszarni a magyar érdekeket (pardon, de ez a helyes kifejezés), mint a 20. században tette,
5. az orosz csúcsvezetés szerint terített betli a magyar választás.

kár, hogy a dácsa nem jött össze, mert az sokat javítana a gondolatmenet szavahihetőségén.
továbbá kár, hogy az orosz sajtó egyetlen szót sem veszteget a történelmi találkozóra.
ezt még bánni fogják.

36. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 2:44

Milyen érdekes, hogy Orbán a hivatali ideje alatt egyszer sem volt Oroszországban...
Nem tartotta fontosnak, ezt a jelentéktelen pöcsnyi országot, hogy kitüntesse a figyelmével.Ráadásul gazdaságilag egyáltalán nem vagyunk rájuk utalva, energetikailag meg aztán végképp nem...
Most meg hírtelen elrohan a Putyinhoz segget nyalni?Érdekes dolgok ezek. Arról meg nem derül ki semmi, hogy tulajdonképpen miről is beszélt vele, ha beszélt vele bármiről egyáltalán.Ugyanis ez a "néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy" meg a "szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat" egy elkőpesztő kamu. Azon túl, hogy nem van értelme neki, semmi konkrétumról nem szól.Nem létezik semmilyen "orosz-magyar ügy" és semmi olyan nincs az orosz magyar kapcsolatokban, amit új alapokra kéne helyezni.
Sokkal inkább az államférfi én vagyok című belpolitikai üzenete van ennek.
Ez az egész egy klasszik lózung orbániáda, amiről érdekes módon valóban semmit sem adott ki az orosz hírügynökség....Mintha meg sem történt volna..Lehet, hogy meg sem történt?

37. evianna
2009. 11. 23. 3:15

morpho:
az bizony, meglehet, hogy meg sem történt.
mondjuk, egy fénykép a kézfogásról?
legalább, mint érkező delegált és a házigazda?
nem muszáj bekeretezve felraknia a falra és photoshop is van a világon...

38. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 3:32

evianna
Arról nem is beszélve, hogy egy fénykép még nem feltételez semmiféle kommunikációt.
Rólam például készült már közös kép Gerhard Schröder-akkor éppen hivatalban lévő-német kancellárral,mégsem esett szó a magyar-német kapcsolatok új alapokra helyezéséről, sőt semmiről sem esett szó..(na jó, azt mondta, hogy jónapot)

39. evianna
2009. 11. 23. 4:00

igen, én ezt tartom valószínűnek - gonosz vagyok?
különös tekintettel arra, hogy az EPP nevében nem vetheti fel, hogy új alapokra fogja helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat, már csak azért sem, mert ha arról lenne szó, hogy ebbe az Európai Néppárt beleszól (mire fel?!), akkor nem őt küldték volna.
a dácsán, ott talán igen (szto gram, meg minden), mert akkor az off, akkor jól be lehet tartani a gyanús szociknak.
egy pártkongresszuson picit nehézkes.

40. árpapa
2009. 11. 23. 5:31

Semmi más nem történik, mint lemásolása 2006 -nak, most a fidesz csinálja azt amivel akkor a szocik nyertek.

41. Valéria
2009. 11. 23. 6:12

Szegény OV, mennyire be lehet rezelve attól a lehetőségtől, hogy neki is dolga lesz Putyinnal :)))

Hogyan fogja ezt itthon beadni az övéinek? Ennek prológját láttuk talán?

42. FSP (látogató)
2009. 11. 23. 6:30

Tremolo, ezt írod: "Most meg Orbánt hívták meg a kongresszusra.
Majd beszélgetésre a kitüntetett vendégeknek járó dácsába."

1. Nem Orbánt hívták meg, hanem a pártját. A pártja pedig őtküldte.
2. Nem a dácsában beszélgettek. Szó sem voltdácsáról, legföljebb Szíjjártó álmaiban.
Ahogy a Kosztolányi nevű írta: színes dácsákról álmodom.

43. guga
2009. 11. 23. 7:34

Én meghallgattam hajnalban a Kossuth rádió riportját Orbán látogatásáról Putyinnál.
Teljesen természetes, hogy egy totális választási nyereség tudatában elmegy tájékozódni az erőviszonyokról, hisz a kontinensen az oroszok legalább olyan megkerülhetetlenek számunkra, mint a német ipar.

Az, hogy mi volt a múltban kár firtatni.
Ha egy olyan miniszterelnöknek, mint Gyurcsány, joga lett volna roformokat véghezvinni (persze nem tudta muhaha), akkor Orbán miért ne kezdhetne az alapoktól mindent?
Mert rühellitek?
Ki rühelli?
A 4% a 80%-ot?
Muhaha

Kár belétek a választási pénz, arra fogjátok költeni a sokmillió forintot, hogy az ember gyomra kiforduljon az óriás plakátjaitoktól. És arra, hogy egy történelmi vereséget bezsebeljetek.

helyette inkább odaadhatnátok a felesleges plakátok és tévéreklámok árát a Bethesda kórháznak.

Csak nem mondok hülyeséget hónapok óta azzal a 4%-os részvétellel.
Ki megy el a baloldalra szavazni? Akik ide kommentelnek?

44. menta
2009. 11. 23. 7:49

Akkor nézzük:
1. a hír forrása Szijjártó Péter, aki az MTI-nek mondja ezt.
2. az Orbánnal lévő egyszem hírtévésnek Orbán valahol elmondja a szövegét, és a hírtévés anyag is megy az MTI-hez
3. a magyar média MTI hírként közli Orbán és Szijjártó bemondását.
4. sehol a népszabi, népszava tudósítója, de még a jobboldali lopoké sem.
5. nem hallottunk a két hírgyártótól (Szijjártó, Orbán) egy szót sem arról, hogy Putyin mit szólt a nagyívű tervekhez.
6. nincs orosz visszaigazolása a találkozásnak

45. guga
2009. 11. 23. 7:55

Menta! Az orosz külügyminiszter nyilatkozott a Kossuthnak. Semmi falrengető, azt mondta eddig is minden lehetséges helyen együttműködtek velünk, ezt lehet elmélyíteni.
Nincs ennek semmi jelentősége, az örökös elment tájékozódni, hogy mire számíthat az oroszoktól.

Na egyvalamiben azonban biztosak lehettek, Izraelbe nem fog kimenni haptákba állni és utasításokat kérni, mint tette Gyurcsány és Bajnai :)))

muhaha

46. lord
2009. 11. 23. 8:45

Hát igen !
Így kell beszélni Vlagyimirrel !

Persze Viktorka mondhatta volna még:
„Ha sokat szarakodnak az oroszok azzal a gázzal, ha hatalomra kerül, Ukrajnán át a hadseregünk lerohanja Oroszországot, de mi nem állunk meg Moszkvánál mint a németek, mi aztán Vlagyivosztokig kergetjük Vlagyimirt !!!”
Ettől végkép bepisilt volna Vlagyimir !

47. ekeke (látogató)
2009. 11. 23. 8:48

Re#34. tremolo ("kocsobur 37.: Respect! Thx! Engedelmeddel, nekik (FSP and Co.-nak):
ekeke.nolblog.hu/archives/2009/11/20/Orban_Putyinnal

Egy biztos.Láttunk már a "közszolgálati" Pártkeltében a lakatté szemébe merülő szemjon mogiljevicset...
Láttunk már vele készült PR interjút a Népszabadságban("én csak egy kis ukrán zsidó vagyok, nem értem miért bántanak" szöveggel) , hogy egyéb jusztlászlóságokat már ne is..

Aztán Orbánék "kiszoritották" őt Magyarországról (volt sírás-rívás, brühühü).
Sajnos, az apró-klán 8 éve újra felálitotta a hálózatot, kapolyi elvtárs, kopp elvtárs(!-ki gondolta volna egy kádár idejében) és a többi jó elvtárs,veres és gazda elvtársakig, a KGB ottani elvtársaival jól elvoltak.
Most kicsit fogyik a levegő. Meg a dohány.Ilynekor kicsit lecsukatják, lelövetik egymást.

A kormányváltás után Magyarországnak ezen a stratégiai területen is rendet kell tennie, mégiscsak türhetetlen hogy néhány maffiozó kényétől-kedvétől függjön az energiaellátás.
Oroszország fontos partner(lehet), de ahogy Orbán mondja, ezt új alapokra kell helyezni,
nem valami kis banánköztársaság lesi naponta hogy "elzárják-e a csapot vagy nem zárják el?".

Ahogy a fociban és a gazdaságban is: ajánlom Szlovénia pragmatikus példáját.

48. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 8:59

Jaj gugi-bugi, te már megint csúsztatsz.Szokás szerint persze.
"Az, hogy mi volt a múltban kár firtatni.
Ha egy olyan miniszterelnöknek, mint Gyurcsány, joga lett volna roformokat véghezvinni"

Most akkor kár firtatni, vagy firtassuk?Hogy is van ez? Ha Orbán múltja , akkor kár firtatni, ha Gyurcsány, akkor meg mindent bele? Ez azért elég gagyi.

"joga lett volna roformokat véghezvinni (persze nem tudta muhaha)"
Örülök, hogy elismered, hogy megpróbálta.Ezt el szoktátok tagadni.Azt viszont nem értem, hogy miért kell ennek annyira örülni.Ha Orbi haverod csinálja meg ugyanazt(az alapoktól muhahahaha), akkor más a történet? Szép és logikus gondolatmenet, hajrá Magyarország!

A 25% 80%-ára ne legyen ekkora arcod, mert ez önmagában is nagyom karcsú, új többségnek meg egyenesen zéró.Ha a szocik otthon maradnak mind, akkor az új többséged egy képviselőt sem tud bevinni a parlamentbe.Muhahahaha!!!Megköszönhetitek nekik, hogy az a 4% elment.

Mi újság a 75%-kkal, aki nem ment el?Róluk mit mondotta rádió hajnalban?Ami meg a kampánypénzeket illetei.Ha már minden eldőlt és 4%, akkor talán a fidesznek kéne felajánlani jótékonysági célra a kampánypénzeket nem? Ekkora arccal nem kell kampány.

"Nincs ennek semmi jelentősége, az örökös elment tájékozódni, hogy mire számíthat az oroszoktól"
Igen, ebben igazad van.Egyrészt ő tényleg örökös(örökös miniszterelnök), másrészt tényleg nem történt semmi különös.Éppen ezért nem kéne hazudozni és úgy csinálni, mintha történt volna!

49. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 9:05

47. ekeke
"mégiscsak türhetetlen hogy néhány maffiozó kényétől-kedvétől függjön az energiaellátás"
A Putyinra, a Juscsenkóra, vagy a Lukasenkóra gondoltál?? :))))

"nem valami kis banánköztársaság lesi naponta hogy "elzárják-e a csapot vagy nem zárják el?"

Pedig de! Tudod ha elzárják, akkor a németek se kapnak orosz gázt.Oroszország simán revorverezheti az eut az energiával és Orbán (vagy akárki kishazánkból) annyira jelentéktelen, hogy szinte nincs is.

50. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 9:08

47. ekeke
Szlovénia amúgy tényleg rendkívül pragmatikus péda.Kisebb országocska zéró iparral nem jutott eszedbe?Ráadásul alig fűtenek gázzal és eleve kevesen vannak.Mondjuk vizsgáljuk meg inkább Monacót!Ott talán egyáltalán nincs szükség gázra.

51. guga
2009. 11. 23. 9:11

Morpho! Sosem voltam fidesz szavazó, és nem is leszek, magasról teszek rá, hogy hova utazik, s kivel mit beszél meg, ha meglesz nekik a 2/3-ad azt csak magatoknak köszönhetitek.
Ne nekem tulajdonítsál olyasmit, amit sosem mondtam.

Sajnálom, ha én testesítem meg a szemedben az elvakult fidesz szavazókat :))
Reformokat nem lehet végrehajtani társadalmi támogatottság nélkül.
Először őszödi beszéd, utána tömegbelövés, majd azt mondja, hogy innentől minden más lesz, s közben sorozatban vonulnak a börtönbe, de ők köszönik nem voltak ott.

Ez nem reform, jobb helyeken az ilyesmiért akasztás jár.

52. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 9:25

51. guga
Ki kérdezte, hogy te milyen szavazó vagy?Hol érdekel az engem?Én a te mondataidat idéztem, úgyhogy akkor úgy vettem, hogy nem tudod megvédeni az álláspontodat.Ez az őszödi szemkilövetős terelés, meg kurva unalmas már.Sőt, te is az vagy.Bocs.

53. ekeke (látogató)
2009. 11. 23. 9:30

Re#49. morpho

Nem, pl. ilyen maffiozókra gondoltam:
nol.hu/gazdasag/megnyilvanult_az_emfesz__tulajdonosa_

Meg azokra a maffiozókra, akit egy budai öröklakás áráért átjátszották a Malévet bizonyos borisz abramovicsnak...
Majd most miután kiüresitették, visszavennék a magyar államnak...

54. Anton
2009. 11. 23. 9:35

.

55. néma (látogató)
2009. 11. 23. 9:37

26-ra
Anikó asszony férjeként vitte a házasságlevelet is:D
Ja és a hires Felcsúti Fodbal Akadémia Elnökeként:DDD

56. árpapa
2009. 11. 23. 9:41

Oroszországnak annyi, befellegzett neki. Lesznek polgári körök és egyebek, feljejtsük el oroszországot.
Arra azért nem vennék mérget, hogy Izraelbe nem fog kiutazni, menni fog, ha menni kell, mozdulni, ha mozdulni kell.

57. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 9:46

53. ekeke
Mi köze van ennek ahhoz, hogy a Putyin elzárhatja a gázcsapot.A linkednek legalább a gázhoz van köze, de a Malév hogy jön ide?Azt meg végképp nem értem, hogy mit tud tenni ez ellen Orbán?Odacsap? :)))))

58. ekeke (látogató)
2009. 11. 23. 9:57

57. morpho ("Mi köze van ennek ahhoz, hogy a Putyin elzárhatja a gázcsapot.A linkednek legalább a gázhoz van köze, de a Malév hogy jön ide?Azt meg végképp nem értem, hogy mit tud tenni ez ellen Orbán?Odacsap? :)))))"

A Malév úgy jön ide, mint minden más...
A két ország vezető maffiái megállpodtak.
Emlékeztetőül: mikor 2007-ben a gyurcsány-veres páros "megmentette" a Malévet.
www.meh.hu/kormany/kormanyulesek/leirat/20070202.html

És Orbán mit tud tenni?
Viszonylag sokat. A maffia hazai ágát pl. "hodorkovszkij" módra kezeli.
A maffia külföldi ágát meg "mogiljevics módra" szoritja kifelé.

És a magánmaffiáüzletekből csinál tisztességes államközi megállapodásokat.

59. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 10:07

58. ekeke
Asszem nem értjük egymást, vagy szándékosan mellébeszélsz(írsz).
Azt próbálom ugatgatni, hogy Oroszország simán elzárhatja a gázcsapot, mint politikai eszközt, ha el akar érni valamit az EU-nál.Ezt kb évente meg is teszi.Hogy jönnek ide a maffiózók és hogy jön ide Orbán?Putyint is hazazavarja? Az államközi megállapodásokat meg az oroszok simán felrúgták a szocik alatt is, pedig velük "jóban voltak", Orbánt meg rühellik rendesen.Ezt mondjuk megértem...

60. ekeke (látogató)
2009. 11. 23. 10:14

Re#59. morpho ("Asszem nem értjük egymást")

Sebaj.Miért kéne te mindent értsél mit írok, ugye..:)

Neked ez a lényeg("Orbánt meg rühellik rendesen.Ezt mondjuk megértem...").
Ezt viszont én értem...

PS. Amúgy Orbánnak a kormányváltás után nem kevés esetben a putyini példát, tapasztalatait
kell követnie, annak kormányrakerülése után.
Ugyanis sok esetben tanulságos és követendő gyakorlat, hogyan szerezte vissza állami befolyás alá Putyin a Jelcin alatt szétrabolt Oroszország egy részét...
Egy részük menekülőre fogta, egy része börtönben kötött ki, és bár "oligarchák" ma is vannak - de a befolyásuk és a vagyonuk egyre csökkenőben.

61. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 10:25

60. ekeke
Van még hülyeség a tarsolyodban?
"sok esetben tanulságos és követendő gyakorlat, hogyan szerezte vissza állami befolyás alá Putyin a Jelcin alatt szétrabolt Oroszország egy részét"

Igen, világszerte tapsoltak neki! Putyin annyit csinált, hogy kinyírta az ellenérdekelt oligarchákat és a asajátjait hozta helyzetbe.Szó nincs róla, hogy csökkene a vagyonuk, meg a befolyásuk.Honnan szedted ezt a csacsiságot?
Ez lenne a követendő gyakorlat? Ez olyan, mintha a Zuschlag helyére a Várhegyi Attilát ültetnéd...

62. evianna
2009. 11. 23. 10:49

ekeke, azt hiszem, valamiféle rózsaszín ködben látod a szebb jövőt.
de az 58-ból engem nagyon érdekelne a "magánmaffiáüzletekből csinál tisztességes államközi megállapodásokat" - pl. megveszi az emfeszt 1 dollárért? (én adok még kettőt is érte).

megjegyzem, azt megértem, hogy visszaállamosítanak nálunk mindent, tehát az állam fog tárgyalni üzleti ügyekben az oroszokkal (volt már ilyen, vannak szakértői is), de Putyin hogyan szerez majd magának olyan kompetenciát, hogy orosz vállalatok ügyeiről tárgyaljon?
vagy neki csak az lesz a dolga, hogy átalakítsa a teljes szabályozórendszert a magyar kívánalmaknak megfelelően?

szerinted mit jelentenek az "új alapok"?
államközi szabályozás? (lásd fent)
ezután mezőgazdasági termékkel fizetünk az energiaimportért?
a forgalom után jutalékot kell fizetni a magyar futball fejlesztéséért?
vagy mi?

63. delisa
2009. 11. 23. 11:14

Nem tudom, miért, de Orbán Putyinnal való találkozójáról nekem a Jereváni Rádió jut eszembe...

64. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 11:17

Na végre megérkezett a Kreml hivatalos jelentése az Orbán látogatásról.Putyin személyesen véleményezi a kialakult helyzetet.Az elnöki álláspont a második videón látható.quart.hu/cikk.php?id=4421

65. FSP (látogató)
2009. 11. 23. 11:19

Árpapa, Putyin már gyakortolja a dakota közmondásokat. Ne mi kapjuk a legtöbbet, oszt jónapot, stb...

66. Dezsö (látogató)
2009. 11. 23. 11:37

Kevés ilyen buta müveletlen öntelt foszer volt-van a politikában mint ez az Orbán. Sajnos ez minösíti a magyar társadalmat is.

67. delisa
2009. 11. 23. 11:47

66. Dezsö

Viktor - cseppben a (magyar) tenger?

68. menta
2009. 11. 23. 11:52

45-re Guga azt írtad, Izraelbe nem megy el Orbán...

"2009. szeptember 09. szerda, 12:48

A hét végén Izraelbe utazik Orbán Viktor. Ez az út koronázza meg az elmúlt hónapokban tapasztalható közeledést a Fidesz és az izraeli Likud párt között. Szilvan Salom izraeli külügyminiszter, Juval Stejnic, a védelmi és külügyi bizottság elnöke és Reuven Rivlin, a knesszet elnökének korábbi budapesti látogatásakor mindannyian tiszteletüket tették a legnagyobb ellenzéki pártnál."

Már volt is ott????

69. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 12:09

Közben új alapokra helyezték a magyar-izraeli kapcsolatokat...

70. medve1942
2009. 11. 23. 12:16

Knopp az az elvtárs, nem Kopp. Istenem, valahogy ösztönösen utáltam akkor is, amikor Aczél György ballába volt, pedig nem volt vele semmi konkrét bajom. Csak OTT VOLT a pasas. Ezek után világos, hogy van is. Szerintem lesz is.
Emlékezzünk vissza a temetési beszédre. A FIDESZ nem azt követelte, hogy menjenek ki az oroszok. A FIDESZ indítványozta egy olyan kormány felállását, amely záros határidőn belül tárgyalni kezd az itt tartózkodás problémaköréről. Valami ilyesmi. Aki járatos Orbán-szövegek felkutatásában, utána nézhet, mit mondott pontosan. Én egy 92 körüli interjúra emlékszem, amelyben megdicsérte magát mint jogászt: olyan szavakat választott, amelyekbe 89-ben sem lehetett formailag belekötni. (Ha mégis, akkor majd a Stumpf apósa segít...)
Jobbik: agyagba lészen döngölve, mélyen, jogászilag támadhatatlanul, és Viktor popsija európai szinten ki lesz nyalogatva. Izraelbe is elmegy, ha érdekében állni látja, hogy elmenjen, és nem megy el, ha úgy látja jónak, de az esetleges finom utasításokat csöndben teljesíteni fogja.
Ha van humorérzékük (amit azért kétlek), FSP irói munkásságát egy díjjal honorálják. Sokat köszönhetnek neki és néhány más "orbánozónak". A komédiások pontosan tudják: mindegy, rosszat ír-e a kritikus, az a fointos, hogy írjon.

71. menta
2009. 11. 23. 12:18

69
Morpho, nem mondod?
Mikor, ki, ?
A vezír??
:-)

72. kipcsak (látogató)
2009. 11. 23. 12:39

Igen! Orban megszelloztette azt a velemenyet, hogy novelni szeretne az allami befolyast a belgazdasagban. Ez lehet akar visszaallamositas is.
DE!
Megnyugtatok mindenkit, nem a kobanyakkal es nem Tokaj szolovesszejeivel fogjak kezdeni, ha egyaltalan hinni lehet ennek a "zigazmondonak."

73. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 12:42

Ki az a kövér tuskó az első képen, aki a tuskón ül? Tuskó Hopkins ?

74. kipcsak (látogató)
2009. 11. 23. 12:47

medve1942
En -bar nem vagyok nagyon jratos Orban szovegek felkutatasaban - egy boszmejet lejegyeztem. Ertelmezd!
"De mit jelent ma 2009-ben bojkottalni egy kormanyt, amikor mar demokracia van? Amikor mar nem az a feladat, hogy ne vegezzuk el a munkankat, hanem valahogy maskepp alljunk ellent."

75. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 12:49

Csak erős idegzetűeknek!

www.youtube.com/watch?v=42SlWKNxjnY

76. sirius00
2009. 11. 23. 12:53

nincs más dolgom, mint elégedetten hátradőlni a fotelben, ti kiírjátok a ballibsiket a parlamentből! csak így tovább! dolgozzatok!

77. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 12:55

Ez az OVM még ripacsnak is gyenge...

www.youtube.com/watch

78. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 12:56

76. sirius00
Dőlj hátra elégedetten és a számítógépet is nyugodtan kapcsold ki!

79. cuki..
2009. 11. 23. 12:58

Sztem abszolút szellemes, jó, és lényeglátó írás. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok tagja egyik pártnak sem, és nem is leszek...

80. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 13:00

77. Kosaras

Bocsánat...

81. dani (látogató)
2009. 11. 23. 13:01

Szanalmas szajtepes az, ami itt megy. A baloldal es a liberalisok nem kepesek tudomasul venni, hogy a Fidesz lesz a kovetkezo kormanypart. Vegyetek mar eszre, hogy a nepnek elege van mar a szocialistakbol es a szabaddemokratakbol! Jozsefvaros es Csorna peldaja egyertelmuen bizonyitja, hogy mi az abra. 2009-ben ennyit foglalkozni Orbannal nemhogy nem PC dolog, de egyenesen szanalmas es nevetseges vagdalkozas. Ezek a ballib gyaszhuszarok meg akkor sem fogjak felfogni ezt az egeszet, amikor a Fidesz megnyeri a valasztasokat. ha pedig arra kerik oket, hogy mondjak mar el a nyolc ev kormanyzasanak lenyeget, akkor egybol terelnek. Erre jo pelda morpho es kosaras, akik nem tisztelik sem a tenyeket, sem a tortenelmet. Lehet, hogy nekik uncsi mar az oszodi beszed, de a tarsadalom tobbsegenek nem az. Talalkozunk a valasztasokon, majd megnezzuk, akkor mit fogtok mondani. Van ra egy uveg pezsgom, hogy a Fidesz nyer, ti meg pityergo szajjal és habzo orbanozassal veritek majd a fejeteket a falba.

82. ayantaqe
2009. 11. 23. 13:03

bár a fijjug és élükön Viktor hajlamosak a túlzásokra, de most a saját kardjukba rohantak, az elbizakodottságéba. már a beharangozáskor látni lehetett, hogy cinkelt lapokkal játszanak: aki egy picit is nyomon követte Vologya eddigi munkásságát, tudja, hogy a dácsás utalás humbug.

valójában itt egy egyszerű protokoll-meghívásról volt szó, az ER (m. EOP) új irányvonalához igazítva meghívtak egy raklap konzervatív politikust. csakhogy ezt Viktor stábja masszívan félreértelmezte és ezzel pettyet kellemetlen szituációba rakták a pártvezért, aki egy sima kongresszus mindennapi folyósói informális csetjéhez egy komplett tv stábbal érkezett. az ER egyik nemzetközi sajtósa hangján alig leplezett derültséget véltem felfedezni. :)

meg merem kockáztatni, hogy ezért fog fej hullani a fijjug háza táján.

ellenberger pontosan ezért felesleges ezt túlfújni kedves FSP, mert csak visszaüt.

inkább kellene azzal foglalkozni, vajon mi a lóbánatról beszélgetett Viktorunk Vologyával a múlt heti függetlenedős szónoklat után? :)

83. dani (látogató)
2009. 11. 23. 13:05

73, Kosaras:

"Ki az a kövér tuskó az első képen, aki a tuskón ül? Tuskó Hopkins ?"

Nem, nem o az. Te viszont meg lehetsz Tusko Hopkins. Olyan is a stilusod. Gusztustalan, bunko.

84. evalajos
2009. 11. 23. 13:06

Csak sirius hiányzott! - diurnus már nincs, most itt kavar...ne legyen nagyobb öröme!!!

85. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 13:07

Na nézd csak, Ubul éppen dani néven próbál túljárni az eszünkön...Muhahaha!!

86. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 13:13

81-re
Dani! Nekünk mindegy, hogy OVM ellenzékben van vagy hatalmon, mi csak nevetünk a cezaromániás, arrogáns, jellemtelen, tuskó, ripacs, műveletlen, neveletlen, faragatlan, sohasem hazudó, nagyokat mondó, mélynövésű kedvenceden. (Mit hagytam ki ?)

87. taksony (látogató)
2009. 11. 23. 13:14

Az amerikaiak és az oroszok mindig akkor léptek igazán nagyot egymás felé, amikor a konzervatívok kerültek hatalomra. A "gonosz birodalmával" nekik volt hitelük nem csak tárgyalni, de jelentősen együttműködni. A fideszes vállalkozók alig várják, hogy átvegyék a stafétabotot Vereséktől, s üzletet csináljanak az oroszokkal, mint német és olasz (már megint együtt) kollégáik teszik immár 20 éve! (Az angolok, amerikaiak, franciák jóval visszafogottabbak).

88. taksony (látogató)
2009. 11. 23. 13:18

Az amerikaiak és az oroszok mindig akkor léptek igazán nagyot egymás felé, amikor amerikában a konzervatívok kerültek hatalomra. A "gonosz birodalmával" nekik volt hitelük nem csak tárgyalni, de jelentősen együttműködni. A fideszes vállalkozók alig várják, hogy átvegyék a stafétabotot Vereséktől, s üzletet csináljanak az oroszokkal, mint német és olasz (már megint együtt) kollégáik teszik immár 20 éve! (Az angolok, amerikaiak, franciák jóval visszafogottabbak).

89. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 13:19

Ismétlés a tudás anyja:

"17. luxe6 (látogató)
2009. 11. 22. 22:57

A választók 16%-a szavazott a Fideszre.....
Halllelújja...elsöprő többség mi??"

90. fSP (látogató)
2009. 11. 23. 13:29

Dani, miből gondolod, hogy a baloldal nem képes tudomásul venni a Fidesz várható győzelmét? Senki sem írt ilyet.
Nem tudom, feltűnt-e, de itt most más a téma: Orbán és Putyin találkozója.

91. FSP (látogató)
2009. 11. 23. 13:31

Ayantage, éppen errőúl írtam, Hogy miről beszélgettek. :))

92. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 13:32

83-ra
Dani! Írd már le lécci, milyen emberi tulajdonságait szereted Orbán Viktornak (esetleg Kövér Lászlónak, vagy Szijjártó Péternek) ?!

Határidő: mai nap 16.00 óra.

93. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 13:39

Kosaras:

Rosszul mondod. Nem az számít, hogy hányan nem szavaztak. Az számít, hogy az urnában lévő érvényes szavazatok közül mennyi van többségben, és milyen arányban. Ha van a törvény által megkövetelt alsó küszöb, akkor az is fontos. Csornán volt és lett. Pesten nem volt. Az érvényesen szavazók kétharmada szavazott a Fideszre. De mit vársz egy időközitől, négy-öt hónapra a válsztástól? Csodát? Részvételi rekordot? Fölényes mszp győzelmet? Az szdsz feltámadását? Mert ha igen, akkor naiv vagy. A mostani választások szabályosak voltak. Az egyik helyen kb. 66%-os, a másikon kb. 80%-os volt a Fidesz támogatása. Majd négy-öt hónap múlva zsonglőrködj a számokkal! De figyelmeztetlek: csodát, részvételi rekordot ne várj! 2002-ben közel 75%-os volt a részvétel, mert Kovács Lászlóék hatásosan uszítottak a Fidesz ellen. Lendvai Ildikóékban nincs ilyen véna... Ők tehetségtelenek ezen a téren (is).

94. Kevercs
2009. 11. 23. 14:00

Igen Viktor jól ismeri a "Barack"-ot, mint pálinkát. Már többször volt vele dolga. Azt követő másnap
nem volt teljesen sima.

95. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 14:05

55, néma:

"Felcsúti Fodbal Akadémia"

Te sem tudsz helyesen írni. Két verzió lehetséges. Vagy Foodball, vagy Football (esetleg Futball). Míg előbbi a kajalabda (az meg vajon mi lehet?), addig az utóbbi a labdarúgás angol megnevezése. Olyan, hogy Fodbal, olyan nincs.

96. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 14:12

94, Kevercs:

Szerintem te ittál. Összekevered a Viktort a Gyulussal. Gyulussal nem egyszer előfördult, hogy az Országház tükörtermében találkozott a saját tükörképével, majd vidám kvaterkázásba kezdett vele. A dolgozószobájában a bárszekrénytől való távozása során pedig sokszor tapasztalta: és mégis mozog a Föld. Volt olyan is (2000. augusztus 23-án), hogy már régen nem miniszterelnökként, de mégis részegen szólalt fel. Ez volt a nevezetes "Gézázós, pubizós" beszéde. Gyimóthy Géza akkori országgyűlési alelnököt Gézázta és tegezte, Torgyán Józsefet pedig - miközben ő ott sem volt - pubizta...

97. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 14:19

94, Kevercs:

És ehhez mit szólsz? Szekeres elvtárs részegen Gripeneket avat: "Nato kompatti... tibilátásunk..."

A feliratos verzió:

www.youtube.com/watch?v=qZsOZSTZ3b4

98. ayantaqe
2009. 11. 23. 14:25

FSP: bazeg, télleg. :))))

99. bozgor (látogató)
2009. 11. 23. 14:45

Vicces fiú a levitézlett OV:)

Az ugyan nem tudom, hogy ki a fene küldte oda; egyelőre ő egy többszörösen levitézlett lúzer.
Persze most az Európai Néppárt alelnökeként emberkedett ottan, de akkor meg miért nem a delegálója nevében nyilatkozott?

Nagyon nem bírja elfogadni azt, hogy neki most coki. Példát vehetne a Horn Gyuláról; ő buktázott, azt' gratulált és félreállt.
A levitézlett pedig nyolc éve kemény aknamunkát folytat és pusztít mindent.

Szép idők várnak ránk:(

100. menta
2009. 11. 23. 14:56

87-88
Milyen gazdasági kapcsolatok voltak M.o. és az oroszok között az Orbán kormány idején, ami említendő?
A politikairól nem is szólva..

101. taksony (látogató)
2009. 11. 23. 15:09

Kedvelői állítják, hogy Vitya folyamatosan fejlődik...lám, Oroszországba is elment...

102. taksony (látogató)
2009. 11. 23. 15:26

Kormányzása idején még fiatal volt és lázadó. Annak idején nagyobb butaságot nehezen lehetett volna elkövetni, mint a Szerbiába igyekvő humanitárius küldemény felartóztatása. Nagyon beletaposott az orosz átlagpolgár szerb kérdésekre érzékeny leki világába. Feleslegesen. Úgy tűnik, a lépésnek tipikus "most megmutom" jellege volt, amivel kiérdemelte az "ordító egér" és "gazdái lába mellől ugató kutya" jelzőt az orosz sajtóban. Ráfázott néhány magyar kamionsofőr, akiken ott hamarjában elverték a port, de biztos van olyan, aki tudna mást is mesélni. Mellesleg ez volt az egyetlen érdemleges hír rólunk az utóbbi 20 évben Oroszországban, a T34 vonulását nem számítva, ami véleményem szerint valahol szintén hozzá köthető.

103. menta
2009. 11. 23. 15:34

104. taksony (látogató)
2009. 11. 23. 15:35

megmutatom

105. harunalrasid
2009. 11. 23. 16:12

világosan meg is mondta a miniszterelnök úrnak...
azért ez jó, amint orbán világosan megmondta, putyin meg alázatosan hallgatta.
az ilyen megmondások mögött mintha mindig lappangana egy fenyegetés:
értve vagyok?
mert, ha nem...!
meg:
új alapokra szeretné helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat.
amihez, persze, ő mondja meg a hogyant és a mennyit.
érdeklődéssel várom!

106. harunalrasid
2009. 11. 23. 16:16

evalajos!
diurnust nem sirius, hanem botzheim, p.szentiván dicstelen polgármestere csinálta ki.
ezt ő maga vallotta be.
sirius csak hozzátett egy-két kommenttel.

107. pöttyös
2009. 11. 23. 16:34

FSP! Ez nagyon sz.r....

Ha már Kosztolányira hivatkozik, tudhatná, hogy a szatírát, de még a fikázást is színvonalasan kell megírni....

Izzadságszaggal nem megy.

108. Woland09 (látogató)
2009. 11. 23. 16:34

FSP,

Sajnos süt az írásodból a keser-édes csalódás íze... Már tudod mi következi (4% MSZP, 0,1% SZDSZ) és az ebből következő frusztráltságod próbálod levezetni OV eröltetett kifigurázásával...
Csak az egész már olyan panelszerű... Szegény OV, minden gonosz és rontás atyja, az ország megrontója.... (Csak egy dolgot nem lehet tőle elvenni... Hogy rendszerváltást követően gazdaságilag az ő kormánya volt a legsikeresebb).

Nem unod még magad? Nem is értem, hogy a liblingjeid hogyan nem unják még...?? Ja tudom, a megrendelők.... Ezért fizetnek....

A hétvégi választási adatokat magyarázgató balsi kommentelőknek....
Nyugodjanak meg, a maradék 75%-ban is nagyjából ugyanaz lesz az arány - Statisztikai: a 2000 főt meghaladó mintás kérdőív már megbízhatónak számít az egész közösségre vonatkozóan... Abban sem lesz sokkal több cuci... cumi...

Hajrá FSP, hajrá MSZP 4% - Csornán már megvolt a főpróba!!!!

üdv

109. menta
2009. 11. 23. 16:43

"Nem sikerült hírt találni az eseményről sem az orosz interneten, sem pedig az olyan nagy napilapok portálján, mint az Izvesztyija vagy a Nyezaviszimaja Gazeta. Ennél is érdekesebb, hogy a történéseket gondosan követő Ria Novosztyi hírügynökség sem reagált a találkozóra, pedig egyébként hírt adott a szentpétervári eseményekről. A hírügynökség honlapjának keresőjébe beírt Orbán névre a legfrissebb megjelenő hír is szeptemberi. A Fidesz vezetőjével kapcsolatos többi tudósítás 2007-ből vagy még annál is korábbról származik."

110. harunalrasid
2009. 11. 23. 16:45

pöttyös:
írjál jobbat!
ja, hogy még ilyet se tudsz?
pech.
woland:
jobb lenne, ha te is inkább ov-val foglalkoznál.
talán rád hallgatna, hamár a józan eszére nem hallgat.
mert udod, el fog kélni neki minden támogatás, hogy el tudja kerülni a jobbikkal való koalíciót.
úgyhogy, én a helyedben nem kárörvendenék.
hallottad vonát, nem?
vagy azt csinálja viktor, amit a jobbik mond, vagy eltakarodik az útból.
úgyhogy, gyűrkőzz neki.
nem az mszp lesz a fő bajotok:)))

111. fSP (látogató)
2009. 11. 23. 16:45

Pöttyös107: szerintem meg nem szar.

112. FSP (látogató)
2009. 11. 23. 16:47

Menta, biztosan rossz helyen kerested a hírt. :))) Szíjjártó nyilván úgy adja majd elo a reggeli Mokkában, hogy vezető helyen említették, miszerint Vekker fogadta Putyint.

113. öregfiu
2009. 11. 23. 16:50

kétségbe vonod a hír valódiságát menta ?
a szijjártónyúz biztosan igazat ír.
ők még sohasem hazudtak.

114. evalajos
2009. 11. 23. 16:51

106-ra Rasidom: Így pontos, igazad van!:)

115. menta
2009. 11. 23. 16:56

Jaj FSP, hát akkor melyik neten keressem?
A pirézeket a fideszesek utálják, Pirézia internetje tuti hallgat erről.

Gondoltam még a kínai hírügynökségekre, de meghagyom Szijjártónak, hogy felvegye velük a kapcsolatot.

Aztán mit jelent a "spontán találkozás"?

Még Piroska és a farkas sem spontán találkoztak.
Piroska ételt vitt a nagymamájához, hogy egyen.
A farkas azért ment Piroska nagymamájához, hogy megegye,

116. menta
2009. 11. 23. 17:00

Öregfiú, én már csak ilyen vagyok.
Egy orosz hírügynökség sem tud az eseményről....

Csak nem arra gondolsz, hogy titkosították a látogatás tényét?????

117. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 17:08

108. Woland09 (látogató) !

Az mszp lehet, hogy 4 %-os lesz, de FSP mindig 96 - 100 %-on teljesít. Vagy jövőre a net is be lesz tiltva Magyarországon?

118. öregfiu
2009. 11. 23. 17:13

lehet,hogy egy szó sem igaz az egészből,de mégis jó tudni,hogy
Orbán új alapokra kívánja helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat.
az alap részére már ki van ásva a gödör ( vagy árok ?)
kicsit mélynek és szélesnek tűnik ne de sebaj.
több évtized lesz a jótállási idő.

hm.lehet,hogy újra kötelező lesz az orosz nyelv?

119. cuki..
2009. 11. 23. 17:30

Ááááá nem jól látjátok ti a lényeget, nem oroszul kell itt majd beszélni ezután, hanem orbánul...:-) Ezt a nyelvet felveszik az általános- és középiskolák kötelező, és érettségi tárgyai közé!

120. néma (látogató)
2009. 11. 23. 17:30

103-ra menta!
A cikk fotóján egyedül a nagyvezír hallgatja a tolmácsolást...(amit kádáréknak is mondtak jó húszegynéhány éve: "új alapokara helyezzük, megszilárdítjuk,...")

95-re!
Sőt! Tovább megyek,se jól se rosszul írva nincs ilyen, egész pontosan Puskás Ferenchez köthetően van, de az is csak olyan mint amit a Zuschlág tett, ha nem számolnak el minden kanyival!:D

121. FSP (látogató)
2009. 11. 23. 17:43

A végén még lehet, hogy nekem lesz igazam: Orbán jól beolvasott annak a Putyinnak, csak mindez odahaza, Felcsúton történt. Putyin szerepét Szíjjártó játszotta.

122. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 18:25

108. 4%Woland09

"Nem unod még magad? Nem is értem, hogy a liblingjeid hogyan nem unják még...?? Ja tudom, a megrendelők.... Ezért fizetnek...." "Hajrá FSP, hajrá MSZP 4%"

"Csak az egész már olyan panelszerű... "

Teljesen Egyetértek!

123. menta
2009. 11. 23. 18:38

122 Morpho:
talán csak így egyszerű....copy -paste művelet

124. pöttyös
2009. 11. 23. 18:50

Meddő időtöltés Nolblogok előtt agyat szikkasztani, de még egy szót.

Eddig úgy tudtam, hogy egy író (zenész, színész stb.) alkot valamit, aztán vagy elviseli vagy nem a véleményeket. Vitatkozhat is, egyet viszont nem illik: saját maga nem minősítheti saját művét (117. beírás).

Akkor tényleg ideteszem Kosztolányit. Háromnegyed század távlatából is érvényes, igaz, szórakoztató, elgondolkodtató, szinte sorolni tudjuk azokat, akikre száz százalékig érvényes.
Fsp szövegére már holnapután se fog emlkékezni senki. Mert a minőség az minőség, a gyenge az meg gyenge.

110.: Valóban igyekszem az fsp-énél jobbakat írni, de ha nem haragszik, talán magasabb célokat is kitűznék magamnak...

Tehát:
Kosztolányi Dezső:
Közéleti kitűnőség

Évente elmegy tíz-húsz temetésre
s harminc bankettre. Részvétlevelet,
üdvözlősürgönyt diktál gyorsirásba
kisasszonyának vagy a diktafonba.
A gazdasági válság "őt se hagyja
közönyösen". Sopánkodik miatta.
Közben meghízik és fölös kilóit
Marienbadban adja le nyaranként,
oly összegért, melyből megélne könnyen
néhány család egy évig. Reggel angol
tanárjával boxol, hogy friss maradjon.
Ha dolgozik, több ízben is alá-
firkantja a nevét - személyesen - s ilyenkor
nagyon soká fáradtan néz az ablak
fényébe, és ködös lesz a szeme.
Viselni kell ezt a tengernyi munkát,
helyén maradni a köz érdekében,
hiába intik, hogy talán megárt,
mert e nehéz időkben néki sem
szabad pihenni, s jelszava: a "munka".
A vérnyomása nagy. Nyugalmat és
mérsékletet rendeltek el a híres,
német professzorok, s ezért azóta
nikotinmentes cigaretteket szív
hosszú szipkából, hetvenet naponta.
Olvasgat is. Főképp miniszterek
és bárgyú hadvezérek vallomását,
sosem regényt, vagy verseket, csak azt,
ami "komoly" és magvas. Éjszaka
fejhallgatóval megvasalja szörnyű,
dagadt fejét, s úgy alszik el az ágyban,
hogy a fülébe zeng egy bécsi jazz-band.
Beszél magyarul, németül s kicsit
angolul is, de minden nyelveken
csak rothadt frázist. Ez az anyanyelve.
Hétszázezerszer mondta: "van szerencsém",
mikor nem is volt szerencséje. Halvány
emlékezetje bágyadt. Izgatott
napokon azt se tudja, hogy ki volt
az apja-anyja, és keresztnevükre
csak néha emlékszik. Helyükbe más van,
pár telefonszám, akta, rossz vezércikk.
Lelketlen arca földszínű. Megérett
a földre már. Nem értem, mire vártok?
A földbe véle. Temessétek el.

125. kalasnyikov
2009. 11. 23. 18:55

Ritka hülye egy blog, egy olyan témakörben,amely messze fontosabbnak látszik,mint az valójában. Szeretni fogja -e Orbánt Putyin vagy sem,imádta -e az antifasiszta ügyeletest vagy sem, azt csak egy-két orosz vezető tudja.Na még én itt Volgográdban. Kavarhatjátok ezt az askenázi ganét, semmit nem fog a konyhára hozni. A baj ugyanis nem Orbánban van,hanem ebben a szétkúrt gazdaságban,amelynek még valamikori hordozó ágazatai is már a tönk kellős közepén leledzenek. Egyenlőre ennyi ,nem áll jól Neked Blogger ez a magabiztos baromkodás.Osszd be az információt és olvass hozzá rendszeresen Kutuzovtól.

126. harunalrasid
2009. 11. 23. 19:13

kalasnyikov:
askenáziiii?
amikor fsp-t inkább szefárdnak tekintik?
ami pedig a magabiztosságot illeti: foglalkozz inkább az ak-47-eseddel. még a végén berozsdál a sok nyáltól, amit itt versz.

127. harunalrasid
2009. 11. 23. 19:16

pöttyös:
na, ez az. igyekezzél csak.
de, ha szabad kérnem, saját üzemmódban.
meg, ha definiálnád azokat a magasabb célokat.
mert a parnasszus, ugyebár, kiskegyednek, mint makó...
de ne essünk túlzásba.
még az üzemi faliújság is:)))

128. harunalrasid
2009. 11. 23. 19:17

ja, és tényleg.
meddő időtöltés itt az agyadat szikkasztani.
még a végén nem lesz mit eldobnod:)))

129. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 19:29

KVÍZ

Ki mondta?

"Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!"

a) II. Vlagyimir
b) I. Viktor
c) III. Richárd

130. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 19:36

Harunalrasid elvtárs!

Te vagy itt a dadus? Vagy a csősz? Vagy a házmester? Vagy a bodyguard? Ha valaki kritizálni merészeli a szellemi mentorod, akkor neked van kiosztva a szerep, hogy jól leokádd őket? És? Legalább kifizetődő ez a szerep? Jajj, csak egy kis kritikus hang sem érheti a főnököd (FSP-t), jmert szegényke olyan mimózásított lelkű, hogy belehalna, ha te nem óbégatnád le a főnököd felé szóló kritikus hangokat... Hálátlan egy szerep, elhiszem. De ha megfizetik? Ismered a régi Hofi féle poént? Tud focizni? És ha megfizetem? Annyira szánalmas, amit csinálsz, hogy az már fáj. Nekem, mert te mindenkiben ellenséget látsz, aki egy minimális szinten is más véleményen van, mint te, és mint FSP. Erősítsd meg az érzésemet! Ez nálad csak másodállás, ugye?

131. menta
2009. 11. 23. 19:37

Kosaras !

Lehet kérni telefonos segítséget?
:-)

Ilyen fontos dologban...

132. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 19:41

99. bozgor és 101., 102., 104. taksony:

Ti már csak tudjátok. Ugye? És milyen pontosan... Persze, hiszen ti voltatok a vezír kutyái... Most meg mint kivert kutyák ugatjátok a holdat... Sintértelepet nem szabad ilyenkor emlegetni, az ugyanis Gyurcsány Ferenc copyrightosított, kedvenc kimondása...

133. pentagram
2009. 11. 23. 20:00

Ez egy remekmű evvtás! Ön egy nagy tehetség!
Keressen editort, adassa ki, dedikálja, meg fog élni belőle.
Egy natúr gyöngyszem. Ön lehetne a második Magyar Nobel-díjas írónk.
Ne hagyja abba még a WC-n is írjon.

134. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 20:24

Szegény FSP... Én már kezdem sajnálni ezt az embert. Még nincsen hatvan éves, de már kiégett. Minden írása előtt remegő kézzel ül le a gép elé (ellensúlyozandó a kézremegést, talán egy pohár whiskey is kézreesik ilyenkor), és persze, elő van neki írva, hogy aznap is produkálnia kell valamit. Már minden rosszat elmonott Orbán Viktorról, már minden szirszarnak lehordta, de a munkaadók, mint a hajcsárok, úgy. Már szívesebben írna másról is, mint Orbán Viktor szapulásáról, püföléséről (talán már összegezné is az elmúlt hét és fél év óta tartó ballib oldali kormányzást), de nem teheti, mert a manna csak akkor hullik alá, ha a munkaadók érdekei azt kívánják. És azt kívánják, hiszen a mai napra is elkészült a termék. Mert ezek a blogbejegyzések már nem is szellemi alkotások, ezek már termékek. A megrendelő megrendeli, a gyártó legyártja, a piac meg már régen le van zsírozva... Ezt kívánja az a piac, ahol ebből lehet megélni. Hogy aztán magunk mögött van egy hét és fél éve tartó, iszonyatosan gyenge és silány minőségű ballib kormányás, az sem a munkaadókat, sem FSP-t nem érdekli... Ez az a jellegzetesen Népszavás fíling: ez Aczél, Andrassew, Ágh, Bolgár, Föld S., Mészáros, Várkonyi, Veress világa. Kihagytam valakit a névsorból?

135. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 20:32

Ubi, Asafa néven sem ér idiótának lenni!

124. pöttyös
Mondták már neked, hogy brilliáns humorérzéked van?Egyszerűen jó fej vagy na!

125. kalasnyikov
"A baj ugyanis nem Orbánban van,hanem ebben a szétkúrt gazdaságban,amelynek még valamikori hordozó ágazatai is már a tönk kellős közepén leledzenek"

Hát nem áll jól Neked Júzer ez a magabiztos baromkodás.Sőt, inkább kapj elő egy értelmező nyelvtankönyvet, aztán hordozd az ágazatokat nyugodtan a leledző tönk kellős közepére.

136. tusa
2009. 11. 23. 20:33

Az MTV1 ma reggeli adásában, Gyürk András Fidesz EU képviselő, nem átallotta azt mondani, hogy a Fidesz soha nem volt orosz ellenes. Betlen István pedig ezt szó nélkül hagyta... Nyílván a kiegyensúlyozottság jegyében. Nem véletlenül maradt a helyén. Megvették kilóra. Mint a krumplit. Itt tartunk most. És még csak el sem kezdődött a jövő!

137. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 20:37

131-re
Szia Menta! Már elhasználtad a telefonos segítséget :)))

Milyen jó, hogy nincs itt MMX ! Így is 134-nél járunk már. Van itt így is 1-2 tévelygő, aki nem ismeri az "ellenvélemény" jelentését.

Az írás állításaival szembeni ellenvélemény lenne a következő:
- Putyin mondta, hogy nem viszi a dácsájába a tyúkszaros cipőjű Orbánt.
- Orbán egy bosszúálló alkat.
- Putyin hosszabb ideig akart még Orbánnal beszélni.
- Obama már akart találkozni Orbánnal, de a vezír még erre nem tudott időt szakítani.

Ilyen állítások vannak az írásban, ezekkel kapcsolatban kellene érvelni, bizonyítékokat prezentálni.

Ehelyett ilyen "ellenvéleményeket" olvashatunk, ezeket kellene nekünk cáfolni:

"132. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 19:41

99. bozgor és 101., 102., 104. taksony:

Ti már csak tudjátok. Ugye? És milyen pontosan... Persze, hiszen ti voltatok a vezír kutyái... Most meg mint kivert kutyák ugatjátok a holdat... Sintértelepet nem szabad ilyenkor emlegetni, az ugyanis Gyurcsány Ferenc copyrightosított, kedvenc kimondása"

138. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 20:41

136. tusa:

Még az a nagy szerencse, hogy a jelenlegi kormány viszont vállaltan magyarellenes... Húúú, kisfiú, most megijesztettelek? Most meg hová rohansz? Ez a farkas még nem az a farkas. Az a farkas majd később jön. Egyelőre még az mszp és az szdsz látja a fasiszta farkast, ami a náci farkassal pározva nácifasiszta farkasokat kölykedzik... Hé, Kisfiú! Itt hagytad a bömbikendődet. Elnézésedet kérem, de ki kellett fújni az orromat, mert tele volt náthás orrváladékkal (leánykori neve: takony), hát kéznél volt egy amolyan "tusás" bömbikendő...

139. Csak ülök és hülök, de nem vagyok Lexi (látogató)
2009. 11. 23. 20:42

Na, nézzük az Újságíróklubot, onnan színvonalasan tájékozódhatunk.

140. tusa
2009. 11. 23. 20:54

Asafa jelenlegi legjobbja 9,72 másodperc, amit Lausanne-ban futott. Innen nem mozdul, mert bár szeretne valami értelmeset előadni, képtelen szabadulni kényszeres zubbonyától. Igen, igen, Jamaicában sem engedik szabadon az ön-és közveszélyeseket.

141. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 20:56

135. morpho (látogató) !

Nekem is úgy tűnik, hogy ez az afasza lett Ubi új neve. Még nem borult el teljesen az agya, de már vannak rá jelek.

142. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 21:00

139. nem Lexi:

Ha már tagadod a Lexikés mivoltodat... :))) Ezt nem úszod meg szárazon (akarom mondani Lexike nélkül), bár szerintem te is ismered Lexikét... Aki még nem ismerné Lexikét, az ismerje meg most! :))) Van itt minden, pl. Anettka szpész prodzsektes űrkapszula, cica-kutya barátság, stb.

www.youtube.com/watch?v=PqMIfhRzozM

143. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 21:14

139-re
Szerintem ez még a szép emlékű Alex von Maximál (Lexi) tagadásáról szól...

144. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 21:26

Ubul meghasonlott önmagával..

145. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 21:50

144. Morpho! De az is lehet, hogy hülye ...

www.kislexikon.hu/hulyeseg.html

146. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 21:59

Becsülje meg magát a balliberális oldal! (Bár úgy tűnik, ez egy utópisztikus kérés, hiszen nem becsüli meg magát. Csakazért sem. Orbán Viktorral ennyit foglalkozni politikailag nem korrekt dolog akkor, amikor nyolcadik éve nem Orbán Viktor a kormányfő.) Ma négy ropogós Mátyás királyt fektettem be Debreczeni Jóskába, de hiába. Mit is olvasok a könyv elején? Orbán Viktor a menzán - az egyik tanerőt letegezve - falhoz teremtett egy adag repetás mákos bejglit, majd a katonaideje letöltése után lerészegedős, verekedős leszerelési buliban vett részt. És a könyv vége felé? Debreczeni szánt szándékkal átírja a tényeket. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének napját - mint a valóban atombomba-robbanásos napot - 2006. szeptember 18-ra datálja, holott az egy nappal korábban történt. A Debreczeni által jelzett napon a tévéostrom volt. És ezt kapom én kemény négy kékhasúért...

147. menta
2009. 11. 23. 22:03

Újságíróklubosok sem találtak orosz részről olyan visszajelzést, miszerint ez a találkozó úgy megtörtént volna, ahogy Orbán előadta.

Legfeljebb egy futó kézfogás, amikor a 36 delegáció vezetőit fogadták, de más semmi.

148. tusa
2009. 11. 23. 22:08

Helyénvaló volna a moszkvai Magyar Nagykövetségtől infót kérni. Ők nyíiván jobban informáltak.

149. luxe6 (látogató)
2009. 11. 23. 22:37

147 menta
Ezzel beléptünk a Fidesz Mátrixba.......a médiájuk által kitalált híreket ontja majd minden nyaló portál.....hátborzongató:((

150. Baj (látogató)
2009. 11. 23. 22:44

...átlagon aluli, sőt: SZÁNALMAS

151. luxe6 (látogató)
2009. 11. 23. 22:54

150
Ahogy mondod...szánalmas vagy!

152. Kosaras (látogató)
2009. 11. 23. 23:01

Itt a hiteles forrás :)))

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=142104

153. Asafa (látogató)
2009. 11. 23. 23:13

147. menta, 148. tusa és 149. luxe6:

Az elvtársaknak miért olyan fontos ez? Kiderült, hogy már megint hazudnak balról? Nem ez az első eset, amikor egy létező tényt kétségbe vontok, amiről aztán mégis kiderül, hogy igaz. Az egyik ilyen legutóbbi eset Orbán Viktor látogatása Angela Merkelnél, amit FSP bőszen tagadott, hamisított fényképeket emlegetett, aztán mégis kiderült, hogy igaz a sztori. Akkoriban (2009 év elején, február, március környékén) történt, hogy Gyurcsány Ferencnek az EU-ban határozottan bemutatták a középső ujjat... Lóvé nyista, Feri menned kell! És Feri, akiről - mint a csont után nyáladzó láncos kutyáról - frankó kis karikatúra is megjelent az európai sajtóban, drámai körülmények között, döbbenetes hatásszüneteket tartva a beszédében úgy döntött, hogy távozik. Annak mikéntjeés módja pedig egyáltalán nem volt sem européer, sem PC, sem korrekt magatartás...

151. luxe6:

Na, pont az ilyen gusztustalan beszólásaitok miatt vagytok hiteltelenek. Ti beszéltek állandóan az összefogás és a két oldal közötti árkok betemetésének szükségességéről? Ne röhögtess már! Hiteltelenek és szánalmasak vagytok. Bárki, aki kritikát merészel mondani a ti oldalatok teljesítményéről és a ti oldalatok médiasleppjének csapnivaló, kritikán aluli mószer-módszereiről, annak azonnal nekimentek. Ne is álmondjatok bármiféle kiegyezésről! Veletek nem! Szállj magadba, aztán gondolkodj!

154. morpho (látogató)
2009. 11. 23. 23:18

Ubul, te ezt tényleg nem unod még kurvára?

155. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 24. 0:04

75-re : Kosaras , pedig Orbán már '89 - ben tutira vette a kétharmadukat ...

156. evianna
2009. 11. 24. 0:14

Kosaras: a fidesz.hu tudósításának elolvasása után azt kell mondanom, hogy Hitetlen Tamáska története az igaz - ez egy szerencsés összefutás volt a férfi WC-ben, nem több.

az különösen tetszik, hogy "mivel a magyar választók nem hatalmazták fel semmire, ezért nem tudott megállapodni"... ezek hülyék!
tényleg azok...

157. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 24. 0:26

Evianna , igaz . Kiszel Tünde profibb volt Lollobrigidával :)))))))))

158. morpho (látogató)
2009. 11. 24. 0:46

Tehát ő megállapodott volna valamiről,de ott a wc-ben kiderült, hogy nincs nála a felhatalmazás, ezért aztán mégsem állapodott meg semmiről...Muhahaha!
Amikor kiment akkor még ezt nem tudta?Ott döbbent rá?A Putyin biztos sok időt szán ilyen komoly tárgyalásokra.Van is neki bőven...Ezzel a hülyeséggel etetni a szerencsétlen magyar választókat.Elképesztő....

159. kalasnyikov
2009. 11. 24. 6:47

Ez a blogger , ezen a site-on a megszólalásig hasonlit stilusában és fenhéjázó erkölcsiségében a kapcsolat.huj...támasz nevü nickjére. Azt ott Tölgyes Péternek hivják és igencsak elhiresült ügyeinek kompenzálásaként,most a gyrucsánytalibán vallás főpapja. Te itt Blogger annyiban vagy különb,hogy egészségtelen szarkazmusba próbálod bujtatni alulértesültséged és szinvonalat mellőző globálpolitikai és gazdasági felkészületlenségedet. Meg vagy róla győződve,hogy te buggyantod ki magadból a legjobb poénokat. Szánalmasan, unalmasan egysikú stilusban, amolyan páros debreceni közirós vidámkodással.Csak igy tovább.

160. kalasnyikov
2009. 11. 24. 7:01

28raEvianne-nak. már megint félredicsérsz drágám. Zsigerből? Valamennyien tudjuk milyen minőségében volt jelen Orbán a Jegyinyaja Rosszija kongresszusán. Röhögni fogsz egyébként.Ujabban ezt a pártot még Putyin is pragmatikus és konzervetiv pártnak aposztrofálja. Ha igy megy tovább még a pravoszláv karácsonyt is előbbre hozzák. amugy...találkoztak, van is róla sajtóanyag bőven.Nem kétoldalu kapcsolatok témájában.Zjuganovék aknamunkájának köszönhetően az oroszok barátkoznak az eu néppárti szárnyával. Na ez az ujdonság a dologban.

161. evianna
2009. 11. 24. 9:03

kalasnyikov:
még szép, hogy "van is róla sajtóanyag bőven" - a kongresszusról, meg a jelentős és valós dolgokról.
arról azonban nincs semmi, amit OVM nyilatkozott.

ami van, a Fidesz tiszta forrásából, az viszont marhaság.
azért, mert:
- új alapokra két állam között a kapcsolatot nem egy pártkongresszus szünetében szokták helyezni,
- és nem olyan formában, hogy egy szuperhatalom vezetője egy törpeország egyik ellenzéki pártjának vezetőjével akar megállapodni (miről is?), egy be sem tervezett találkozón.

ennél már csak az nevetségesebb, hogy "megmenthettem volna a hazát, de még mindig nem vagyok megválasztva".
a néppárti barátkozás egyébként abszolút nem újdonság, az lenne újdonság, ha az oroszok nem a nagy politikai tömörülésekkel barátkoznának, hanem a kis pártok nagy embereivel.

162. zozonrg
2009. 11. 24. 10:52

Ez a Viktor!hát ez valami nevetséges!mit képzel ez magáról?Majd pont ő fog beszólni putyinnak.:)))Közeleg a kánaán!majd Viktor elintézi!

163. Woland09 (látogató)
2009. 11. 24. 12:11

Re 107 Rasid
Nem igazán értem milyen koaláról beszélsz… Jelenleg épp 2/3 a Fidesz támogatottsága… A következő választásokon a 50+1% mindenképpen meglesz… Tehát nincs szükség a Jobbikra… Max a 2/3-os törvények és az alkotmány megváltoztatásához… De ehhez nem kell koala…

Re 117 Kosaras
Az lehet, hogy FSP minidig 100%-on teljesít szerinted… Szerintem meg nem… Ez a cikk is csak azt támasztja alá… Megfáradt fordulatok, megfáradt FSP közhelyek, sablonok és jelzők…

Én nem mondtam, hogy FSP-t be kellene tiltani… Neked biztos üldözési mániád van… Az hogy unalmas az nem azt jelenti, hogy be kellene tiltani… Sok dolog van, ami FSP némely írásainál sokkal unalmasabb mégis szabadon adják közre – pl.: Monika show, Józsi barát, Heti hetes, stb…

Re 122 morpho
Látom nem tudsz átlépni az árnyékodon… De azért mindenesetre köszi az egyetértést… Habár láthatóan nem arra vonatkozik, amire én gondoltam…

Én csak megtanultam a bolsi leckét 20 év alatt… Addig kell valamit szajkózni, amíg igaznak nem tűnik vagy megvalósul…

Hajrá FSP, Hajrá MSZP 4%

üdv

164. FSP (látogató)
2009. 11. 24. 12:11

Asafa, miért kellett nevet változtatnod? Az Ubul nem volt jó? És az Alex? Azzal mi volt a baj? Valaki lejáratta? Vagy nálatok ez szakmai előírás, hogy időnként más néven jelentkeztek?

165. FSP (látogató)
2009. 11. 24. 12:13

Baj150: kicsit konkrétabban, mi a baj vele? Mitől átlagon aluli és szánalmas? Attól tartok, ez nem neked íródott.

166. FSP (látogató)
2009. 11. 24. 12:16

Kalasnyikov125, bocs, ez úgy látszik nem neked íródott. Biztosan vannak olyan blogok, amelyek a kedvedre valók. Én sajnos nem nélkülözhetem az összetett mondatokat és a jelzős szerkezeteket, valamint a magyar nyelvre jellemző ikes igéket és a tárgyas ragozást, de biztosan van olyan blog is, amely a te szintednek is megfelel.

167. kipcsak (látogató)
2009. 11. 24. 13:50

Woland (108)
A foproba - ha jol emlekszem - Pecsett volt. Most szivjak is a fogukat a pecsiek!
Amugy pedig nem ismered a mondast? Rossz foproba = jo eloadas. Ettol fuggetlenul a jo foproba utan johet egy rossz eloadas.

168. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 13:53

83, 92, 163 -ra

Már sokadszor járok úgy, hogy felteszem ezt a kérdést valakinek, és nemhogy válasz nem érkezik, de még a nick is eltűnik - örökre. Most megpróbálkozom Woland09-cel.

Woland09! Írd már le lécci, milyen emberi tulajdonságait szereted Orbán Viktornak (esetleg Kövér Lászlónak, vagy Szijjártó Péternek) ?!

Határidő: mai nap 16.00 óra.

169. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 14:04

93-ra
Afasza!
"Kosaras:
Rosszul mondod. Nem az számít, hogy hányan nem szavaztak. Az számít, hogy az urnában lévő érvényes szavazatok közül mennyi van többségben, és milyen arányban. Ha van a törvény által megkövetelt alsó küszöb, akkor az is fontos."

Igen? Akkor mi a faszt pofáztok még mindig a kettős állampolgárságos népszavazásról?
A nép nem akarta a kettős állampolgárságot, el lehet sunnyogni a kert végében! Nekem nehogy gyere a sunyi dumával, hogy a népet félrevezették!

170. Asafa (látogató)
2009. 11. 24. 14:43

169. Kosaras:

De, akarta, hiszen 50%-nál több volt a támogatása. A törvényileg szükéges minimum nem jött össze, mert a miniszterelnök ellenkampánya akkor még hatásosabb volt, mint a pro kampány. De ma már ki hisz Gyurcsány Ferencnek? Ma már nincs is Gyurcsány Ferenc. Ki az a Gyurcsány Ferenc?

Ma már ennél nagyobb mértékben akarja. Megnyugtatlak, egy ok miatt nem lesz népszavazás. Azért, mert a Fidesz megnyerve a választást és hatalomra kerülve kormányt alakít, az első tíz törvény közé beilleszti ezt is. Tehát az Országgyűlés dönt és - takarékosságból - mellőzi az újabb költségeket. Olyan összetételű Országgyűlés alakul, aminek a tagjait úgy választják meg, hogy a megválasztóik többsége nincs ellene (vagy éppen akarja), hogy a határainkon túl élő magyarok a törvényben rögzített módon megkapják a magyar állampolgárságot.

Ha anno 2004-ben a miniszterelnök nem kampányol ellene (és tette mindezt KÖZPÉNZBŐL!!!), akkor ma már ez a kérdés sem lenne aktuális, hiszen lenne erről törvény. Hülyék és buták voltatok, amikor 2002-ben megválasztottátok az mszp-t és az szdsz-t...

Mellőzd a nevem kiforgatásást! Idétlenség, hülyeség, amit csinálsz.

171. FSP (látogató)
2009. 11. 24. 14:56

Asafa-Ubul, a témához van valami hozzászólásod? Tudod, Orbán-Putyin...

172. Asafa (látogató)
2009. 11. 24. 14:57

169. Kosaras:

Kiegészítésképpen elmondom, hogy akkor a kérdés arról szólt, hogy a választók akarják-e, hogy az Országgyűlés tűzze-e vagy ne tűzze-e napirendjére ezt a kérdést, és alkosson vagy ne alkosson erről törvényt:

"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

hu.wikipedia.org/wiki/2004-es_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9pszavaz%C3%A1s

Végül pedig elmondom, hogy amíg nincs erről törvény, ugyan szólítsd már fel Eörsi Mátyást, hogy - szolidaritásból - mondjon le a magyar állampolgársága mellé felvett második állampolgárságáról! De én annak sem lennék ellene, ha csak a magyar állampolgárságáról mondana le... Így akkor - bármelyik verzió esetén - csak egy országban tudna szavazni... (Ha érted, hogy miről beszélek...)

173. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 15:10

170-re
Jó, akkor nem forgatom ki a nevedet. Te hülye Ubul! Ha nem mentek el elegen, ha érvénytelen a népszavazás, akkor teljesen mindegy, mennyi volt az igen , ha csak azok mentek el, akik igennel szavaztak. Hazudsz, mint mindig. Kértelek, hogy ne gyere a sunyi dumával, nem fogadtál szót.
Kár vesztegetni rád a szót, de átgondoltad te már azt, hogy szeretnénk-e ha Magyarországon született, magyar állampolgárokat egy másik állam - Mo. beleegyezése nélkül(!) - állampolgáraivá nyilvánítaná? Nem csak egyoldalúan kell gondolkozni! Milyen állampolgárság az, amely csak jogokkal jár, de kötelezettségekkel nem! Olyan hülyék vagytok! Mindent bevesztek, amit OV kínál nektek ...

Woland09 eltűnt. Ubi! Te milyen emberi tulajdonságait szereted OV-nak? Segítek: például: igazmondó, szavatartó, szavahihető, becsületes, gerinces, szerény, szilárd jellemű, hiteles. Abbahagyom, mert már fáj a hasam a röhögéstől.

174. Asafa (látogató)
2009. 11. 24. 15:11

FSP, én egyetértek Orbán Viktor látogatásával és az ott elhangott beszédével.

Nagyon sajnálom, hogy amikor tőled szoktak (szoktunk) kérdezni dolgokat, akkor te többnyire mellőzöd a válaszokat. Én most válaszoltam. Remélem, megfelel. De ha nem, az sem baj. Öt hónap múlva úgyis az lesz, amit az érvényesen szavazók többsége és a Fidesz akar... Már számoljuk vissza az időt: tik-tak, tik-tak, az idő halad... Korábban kellett volna azon gondolkodni, hogy hol rontotta el a koalíció. Pénteken lesz éppen hét és fél éve, hogy elfoglalták a hatalmat, hogy alkossnak valami maradandót, aminek a haza és Magyarország érdekeit kellett volna szolgálnia. Nem alkottak. Tik-tak, tik-tak, az idő halad...

PS: Ugye azoktól is megkérdezed a kérdésedet, akik szintén OFF-oltak, de nem a mi oldalunkon vannak? Csak, hogy a mérleg nyelve középre mutasson... Kösz.

175. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 15:15

172-re
Köszönöm a kiegészítést. Igen, így még inkább fölösleges volt az állampolgársági népszavazás, ugyanúgy, mint a vizitdíjas! Dehát a fidesznek csak az volt a célja, hogy jó sok pénzt elköltsünk népszavazásra, nehogy maradjon a büdzsében pénz másra, nehogy sikeres legyen a szoci kormány. Elmentek ti a fenébe!

176. woland09 (látogató)
2009. 11. 24. 15:40

Re 168 Kosaras

Egy politikust nem az emberi tulajdonságaiért kedveljük elsődlegesen, hanem a politikusi tulajdonságai miatt... Személyesen nem ismerem OV-t így nehéz lenne az emberi tulajdonságairól nyilatkozni...

A politkában hasznos tulajdonságai
- Tehetséges szónok (motiváló erővel bírnak a beszédei) (bár ezzel a képességgel a nagy Böszme is bírt/bír),
- Nemzet iránt elkötelezett (ami koránt sem elmondható az elmúlt nyolc év alapján a a bllibsikről, ők csak maguk irányába elkötelezettek, de a végsőkig),
- Nyitott az emberek problémáira és igényeire (nem csak látszatmegoldásokat gyárt, mint a jelenlegi kormányzat),
- Határozott, erős kezű vezető (nem csapong - mondja és teszi az ellekezőjét - minden második nap mint Ferenc testvér),
- Van elképzelése a jövőről (és abban szerepel a magyar nép felemelése - ellentétben a ballibsikkel) és azt képes is megvalósítani, ha kormányra kerül.

Ezeket már 98 és 2002 között is bizonytotta... Bár gondolom ezekről te semmit sem ismersz el...

üdv

177. woland09 (látogató)
2009. 11. 24. 15:48

Re 167 Kipcsak

Nem értem... Rossz főpróba: nem volt meg a 2/3-ad, vagy mire gondolsz?
Hát az biztos, hogy nem Mo lesz az elkövetkező pár hónapban a legnyugodtabb helye a világon.. A ballibsik mindent meg fognak (már most is tesznek), hogy a rettegés - nem lesz demokrácia, jobbik kojalícióra lép a fityisszel, jönnek a fasiszták, stb. - a tetőfoára hágjon (mivel nincs értelmes programjuk)... A szerencse ebben az, hogy ennek a fegyvernek már egyre kevesebb a foganatja (láthattuk az SZDSZ EU választási kampányát)....

A 2010-es országos parlamenti választásokig minden helyi választás egy főpróba...

üdv

178. morpho (látogató)
2009. 11. 24. 16:45

4%woland09

Elfelejtetted odaírni, hogy "Hajrá FSP, Hajrá MSZP 4%"!!!!!!
Ráadásul kétszer is!!Mi történt??Megpróbáltál átlépni az árnyékodon??Esetleg már sajád magadat is unod?

No de nézzük Orbán polgári körtárs előnyös politikai tulajdonságait.

"- Tehetséges szónok"
Igen, valóban az, de tehetségtelen vitapartner.Ha nincs előre megírva a vaker, akkor egy nagy darab zéró.

"- Nemzet iránt elkötelezett" Ezt miből tudjuk? A székház eladásból, a papa bányájából, Kaja és Josip polgártársak hathatós közreműködéséből? Estleg abból, hogy ne mi kérjük a legtöbbet és egyébként sem volt taggyűlés oszt jónapot?Vagy a korona cipelése teszi azzá??Vagy mi?Olyat írj, amiből ez kiderül!

"- Nyitott az emberek problémáira és igényeire (nem csak látszatmegoldásokat gyárt.."
Leginkább a saját embereinek a problémáira nyitott! Esetleg írhatnál pár példát.Milyen emberek milyen problémáira nyitott?A nyugdíjasoktól kitűnően tudott például pénzt elvenni 1998-ban.Az ég folyamatos kékre festése nem látszatmegoldás igaz? Tudod, " a jövő elkezdődött" "merjünk nagyot álmodni" A koronacipelést már írtam, de itt van még a milleniumi zászlóosztogatás, ami nem pótcselekvés ugye?A kihelyezett , gulyáspartival egybekötött kamu kormányülések Kálócfán, meg Vörsön, azok mik voltak??

"- Határozott, erős kezű vezető (nem csapong - mondja és teszi az ellekezőjét - minden második nap mint Ferenc testvér),"

Hát Ferenc testvér lehet, hogy hülye volt, de hogy végig szoci volt az is biztos.A Határozott erős kezű hazudta már magát liberálisnak, polgárinak, most meg éppen nemzeti konzervatív.Valóban nem egy köpönyegforgató típus!

"- Van elképzelése a jövőről (és abban szerepel a magyar nép felemelése - ellentétben a ballibsikkel) és azt képes is megvalósítani, ha kormányra kerül"

Egyszer már volt kormányon és jövő ügyben addig jutott, hogy " A jövő elkezdődött" Aztán meg befejeződött.A magyar népet meg annyira felemelte, hogy a felemelt nép négy év után szépen elköszönt tőle.

Azért vagy hülye, mert Orbán is csak egy politikus.A saját zsebére dolgozik és a hatalmat is ezért akarja.A politikusoknak többnyire nincsenek jó tulajdonságaik.

179. menta
2009. 11. 24. 16:50

Agyonhallgatja a világsajtó, hogy Orbán összefutott Putyinnal

Nem érdekelte a külföldet a Fidesz-elnök

Nem számolt be a külföldi sajtó arról, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök a hét végén Szentpéterváron az Egységes Oroszország Párt kongresszusának "peremén" négyszemközti megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel, volt államelnökkel.

www.nepszava.hu/default.asp

180. morpho (látogató)
2009. 11. 24. 17:15

Elárulom nektek, hogy Putyin azért nem ért rá Orbánnal találkozni, mert velem találkozott a dácsájában.Miután áttekintettük magyar és orosz kapcsolatainkat, Putyin elmesélte, hogy hatalmas kagylógyűjteménye van, amit csak úgy elszórva tart a világ tengerpartjain.Elmondtam Putyinnak, hogy időnként az az érzésem, hogy néhány gyanús piréz származású gyors és gépkocsirakodó fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy. Holott ennél a két ország többet érdemel.Putyin helyeselt, majd megjegyezte, hogy az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén.A jó hangulatú találkozó végén közös vásárlást beszéltünk meg egy késöbbi időpontban a Gum áruház rövidárú osztályán.

181. néma (látogató)
2009. 11. 24. 17:36

179-re
A turul meg a csodaszarvas mondája is valahogy igy született valahol a sztyeppén:)))

182. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 17:42

178-ra
Morpho! Köszönöm a segítséget :)))

Úgy látszik, MMX-et berendelték eligazításra, ahol elmondják, hogy Mesterházy miket követett el, mit kell nyomatni. A bölcsödében bepisilt, az óvodában húzgálta a lányok haját, nem ette meg a spenótot. Pufajkás, ügynök, hazudós, kommunista,nem borotválkozik, Gyurcsány talpnyalója. Az országot továbbra is Gyurcsány irányítja. Gyurcsány gyalázására annyi pénzt és energiát fordítottak, hogy ezt mindenképpen fenn kell tartani.

Ubul! Már korábban írtam, hogy nekünk itt lehet OFF-olni, de neked nem, mert te itt persona non grata vagy.

183. menta
2009. 11. 24. 18:30

184. láttam (látogató)
2009. 11. 24. 19:37

cseresznye

185. Amir, most ex Asafa (látogató)
2009. 11. 24. 19:39

176. és 177. woland09:

Pontosan így van. Egyetértek. Szívemből szóltál.

178. morpho:

Szegény gyűlölködő morpho, kicsattan a gyűlölködés ereje a mondatain. Rossz lehet neki... Csak azt nem tette hozzá, hogy mára már fordult a kocka. Kit érdekel már a 2002-es és 2006-os status quo? Azóta többször megfordult már a tengelye körül a Föld. És akik annak idején még Orbán ellen lettek hergelve, hogy a szocipártra szavazzanak, azok egy része vagy átpártolt a Jobbikhoz (nekem van egy ilyen ismerősöm), vagy a Fideszhez, vagy éppen egyiket sem választva inkább nem hajlandó választani (ilyen ismerősöm is van). De morpho veszett, gyilkos indulatai, aljas, cinikus hangja ellenére még mindig a Fideszt támogatják a legtöbben. Morpho azt gondolja magáról, hogy majd a saját dumájától megváltozik a helyzet. Ugyan, dehogy. A naiv morphonak bilibe lóg a keze...

Közben írtam választ Kosarasnak, és bár semmilyen linket vagy csúnya szót nem írtam bele, a rendszer spamnak minősítette. FSP keze lehet a dologban? Lehet, nem kizárt... Ki tudja... De ha az én válaszom spam, akkor nem kell válaszolnom Kosarasnak. Pedig én akartam. Nagyon. Nagyon-nagyon... Muhaha! :)

A nap vicce:

Az MSZP úgy döntött, hogy Gyurcsány Ferenc 3. legyen az ő miniszterelnök-jelöltjük. Muhaha! :) Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc politikájának hű vazallusa, aktív gyurcsányista, a további szociterror aktív támogatója, folytatója... De egyébként is, mi a fenének gályáznak a szocik, amikor ők is tudják, hogy nem fognak az első helyen végezni? Legfeljebb a második helyen, de Csorna hétvégi példája bebizonyította, hogy nekik a harmadik hely a reális. Vagy éppen a 4%-kal a léc alá esni..

186. Amir (látogató)
2009. 11. 24. 19:43

Kosaras!

Túl nagy az arcod. Mire föl? Bekaptad a matracpumpa légvezetékét, és pumpáztál sokat? :)

187. tusa
2009. 11. 24. 19:59

Amir, Asafa, Ubul, MMX
Delete!

188. Hasszán (látogató)
2009. 11. 24. 20:09

tusa, delete!

189. FSP (látogató)
2009. 11. 24. 20:25

Asafa, milyen látogatással értesz egyet? Milyen beszédet mondott?

190. Kosaras (látogató)
2009. 11. 24. 21:42

174, 189-re

FSP! Ubul most keresi Orbán Viktor beszédének szövegét, amit az Egységes Oroszország Párt Kongresszusán mondott el. Vagy beszédnek számít a Hír TV-nek adott nyilatkozata??

Még az is kérdés, hogy ha a folyosón vagy a WC-n Orbán köszönt Putyinnak, az négyszemközti tárgyalásnak számít-e ?

191. Amir (látogató)
2009. 11. 24. 23:41

Orbánfóbiások, ha találkoznak...

Föld S. Péter elvtárs ma megjelent a Pallas Páholyban, Debreczeni József elvtárs, "Arcmás" című, Orbán Viktorról szóló könyvének bemutatóján. Na nem ám a frontvonalban, csak úgy tisztes távolból, csíkos pulóveresen. A kamera sajnos nem láthatta a két jóbarát vállapogatását és az egymás közt váltott "szehhvuszkéhlekezést"... Gondolom, a dedikáció, mint olyan, az megvan. Attól becses'b a könyv. Egy József Attila szignóért százezreket fizetnek a gyűjtők, holott anno 1936-ban, a könyvhéten nem nagyon kellett senkinek a "Nagyon Fáj" kötet... Előre levajazott vásárlásokkal bírták rá a vevőket, hogy a költő ne legyen depressziós. A szignó mindegyik ott és akkor eladott könyvbe bekerült. Száz év múlva mennyit fog érni egy Debreczeni József szignó?

trixi.nolblog.hu/files/P1120863.JPG

192. morpho (látogató)
2009. 11. 25. 0:18

Ubi, és akkor mi van?Ki a faszt érdekel, hogy ki hol volt?

193. Danton-Acsády (látogató)
2009. 11. 25. 0:30

Ha már így történt : szerintetek Putyin volt olyan gonosz , hogy megemlítse : viktor , hogy is volt , amikor úgy kiűztél minket ?!"

194. Amir (látogató)
2009. 11. 25. 0:36

192. morpho:

Igazad van. Mit is érdekel téged, hogy hol volt Orbán Viktor? Mondjuk, OFF-olsz is rendesen. De Kosaras pajti egyben kenyeres pajti is. Mert ő megvéd téged, mert te nem vagy persona non grata. Mert aki nem persona non grata, az akár OFF-olhat is...

195. morpho (látogató)
2009. 11. 25. 1:23

Ugyan mán Ubi, Orbán polgártársnál nem az érdekes, hogy hol volt, hanem hogy hol nem volt!Mondhatni hol volt hol nem volt...
Ami meg az offolást illeti... Ubi, csak annyit mondanék, hogy "lapozd" vissza magad.... Muhahahahahhahahahahahahaahhahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha!!!!

196. FSP (látogató)
2009. 11. 25. 7:54

T Amiír, tényleg ott voltam a Pallas Páholyban. Még nagyon sokan ott voltak. Ott volt az Echo Tv, a Hír TV is.
Nagyon jó és tisztességes könyv, amit Debreczeni írt. Okos, értelmes gondoatok, indulat nélkül. Tudom, ezt te nem értheted, nem is haragszom rád emiatt. Te így lettél szocializálva, aki másképp gondolkodik, mint te, azt egyszerűen leelvtársazod. Ami engem nem zavar: soha nem voltam oda az elvtársaktól, de a legtöbbjükméfg mindig tisztességesebb volt, mint azok, akik most mást mondanak, mint néhány évvel ezelőtt.
Nekem nincs Orbán-fóbiám. A szaradíniát sem szeretem, de nincs szardínia-fóbiám sem. Hálistennek semmilyen fóbiám nincs, sem fekete macska, sem lift, sem semmi. Miért éppen Orbán fóbiám lenne?
Azon én is csodálkoztam, hogy a Hírt TV-át és az Echo TV-t hogyan engedhették forgatni - gondolom, utána alapos szellőztetés és takarítás történt.

197. FSP (látogató)
2009. 11. 25. 7:55

Trixi, kösz a fotót!

198. Kosaras (látogató)
2009. 11. 25. 8:01

191-re
Ubul! Te már a telefonpóznába is belekötsz: - Álldogálunk, álldogálunk, hozzuk a hírt, visszük a hírt ???
Már Debreczeni József is ellenség, mert könyvet írt a szerelmedről? Olvasd el a könyvet!

199. woland09 (látogató)
2009. 11. 25. 11:31

Re 178 morpho

Kösz, hogy emlékeztettél…

Hajrá FSP, Hajrá MSZP 4%

Most pedig rátérek a kommentjeid, illetve kérdéseid megválaszolására:

1.Rossz vitapartner: Bár sokan úgy tartják – elsősorban a ballibsi oldalon -, hogy Fecó lenyomta Vityát a 2006-os miniszterelnök jelölti vitában, én ezt nem állítanám olyan bátran, főként az utána következőket tekintve.. Ugyanis mint kiderül, amivel ott érvelt a nagy Böszme az mind hazugság volt… Márpedig egy vitában az érveknek a valóságon szokás alapulnia… Bár ez a balosokat legtöbb esetben a legkevésbé sem zavarja… A lényeg a balosok számára, hogy fölényeskedve jól odamondogatott Vityának....
Azért én emlékszem még egy vitára a nagy Böszme és OV között (azt hiszem még a miniszterelnöki vitát megelőzően, bizonyosan nem 2006 után), amikor nem volt mindenféle időlimit, meg irányítás (azt hiszem a parlamentben, egy kisteremben volt)… Csak szemtől-szemben, Fecó és OV…Érvek az érvek ellene, kifejtve.... És abban a vitában a nagy Böszme igencsak rosszul forgatta lotya száját… Ezért lett később a miniszterelnöki vita olyan túlszabályozott… Hogy OV ne tudjon rendesen reflektálni, viszont Fecó egyszerű, hetykén odavetett lózungjai és fenyítései átmenjenek…
Szóval én egyáltalán nem mondanám, hogy rossz vitapartner OV… Bár tudom, hogy az igazi baloldalon zsigerből kell lenézni és gyűlölni OV-t…

2. Hazája/nemzete iránt elkötelezett: Ez nem jelent mást, minthogy tiszteli a hazáját és tesz a szokásai és hagyományi megőrzése érdekében… Csak röpke példák: milleniumi zászlóavatások, világra szóló magyarok kiállítás, a nemzeti ünnepek normális keretek között – az emberekkel és nem nélkülük – való megünneplése, a határontúla magyarok támogatása (magyarkártya)…
Tudom, hogy ez neked nemzetieskedés, meg magyarkodás… bár lassan már kezdem kétségbe vonni, hogy tisztában vagy azzal mi az a magyar, meg nemzeti…
Arról nem tehetek, hogyha neked már mindenről csak a korrupció jut eszedbe… Talán nem kéne annyira figyelned a jelenlegi kormányzat tevékenyésgeit…

3. Nyitott az emberek problémáira és igényeire…. A problémákra nyitottságról csak egy szemernyi összehasonlítás… Amikor az OV kormány alatt volt árvíz a kormány a károsultaknak házakat építetett…. Míg a mostani kormány még az előző évi lealkudott (az igények kb 30%-t tartották jogosnak) viharkatasztrófa segélyeket sem fizette ki az érintett településeknek (pedig azok már pénzügyileg a falnál állnak)….
Igények: Diákhitel, lakáshitel, Széchenyi terv…. Azért a programok minden kedvezményezettje (többek között sok MSZP és SZDSZ potentánt) nem lehetett a Fidesz embere, mert akkor nem bukta volna el a 2002-es választásokat…

4. Határozottság és erőskezűség: Ez a kormányzati tevékenységére értendő… Ez a tulajdonság nem az ideológiájára vonatkozik…
OV szerintem is csapnivaló ellenzéki vezető… Már rég meg kellett volna buktatnia a jelenlegi kurzust…Mondjuk úgy 2006 táján....

5. Elképzelések… Hát ezt majd akkor fogjuk igazán meglátni, amikor miniszterelnök lesz… Annyi biztos, hogy a mostani kormányzatnál még egy magyar földben élő földigilisztának is több és konstruktívabb elképzelése van egy ország helyes irányításáról és vezetéséről….

Egyéb:
Nagyon imádnivaló, amikor a balsik a rettegésükben, kisstílűségükben és jelentéktelenségükben szeretnék OV-t is ugyanolyannak láttatni, mit amilyenek ők… „OV nem is találkozott Putyinnal, max a wc-n…,” stb…. Burhhhahah

Egyébként, amiért még különösképpen kedveltem az OV kormányt az a külpolitikája volt… Martonyi fényévekre volt minden jelenlegi és elmúlt szoci külügyminisztertől….

Hajrá FSP, Hajrá MSZP 4% (csak hogy meglegyen az akaratod)

üdv

200. menta
2009. 11. 25. 11:33

Gyurcsány Putyinnál vacsorázott 2009. november 25. 10:54:

Vlagymir Putyin orosz kormányfő szűk körű, magánjellegű vacsorán látta vendégül Gyurcsány Ferencet kedden este Moszkvában - erősítette meg a magyar politikus.

A volt miniszterelnök feleségével, Dobrev Klárával Putyin meghívására, de saját költségére tett magánlátogatáson tartózkodik Moszkvában.

A találkozóról Gyurcsány elmondta: a meghívást még szeptemberben kapta, de akkor egy sportbaleset miatt le kellett mondania, és most sikerült újabb időpontot találni.

Hozzátette: a vacsorán sok mindenről szó esett a családtól és a gyerekektől kezdve addig, hogy milyen a helyzet a két országban. Nem maradtak ki a nemzetközi politika kérdései sem.

Bajnai Gordon miniszterelnök jövő kedden Washingtonba utazik az amerikai kormányzat meghívására - közölte az MTI érdeklődésére a kormányszóvivő. Szollár Domokos elmondta: a magyar kormányfő washingtoni látogatásán munkamegbeszélést folytat Joseph Bidennel, az Egyesült Államok alelnökével, az amerikai kormány más vezetőivel, valamint több szenátorral és képviselővel is.

A megbeszéléseken szó lesz többek között a gazdasági válság kezeléséről, a Lisszabon utáni Európa-Amerika partnerségről, a NATO jövőjéről, és energetikai kérdésekről. Hozzátette: Biden alelnök és Bajnai Gordon konzultálnak az új amerikai Afganisztán-stratégiáról, az afganisztáni szerepvállalás jövőjéről, valamint a Nyugat-Balkánról is.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök egyeztet Dominique Strauss-Kahn IMF-elnökkel valamint az amerikai üzleti és kereskedelmi élet szereplőivel.

Bajnai Gordon az Egyesült Államokban élő magyarság képviselőivel is találkozik majd, és részt vesz a Magyar-Amerikai Koalíció hagyományos december 4-i Mikulás-ünnepségén is.

A miniszterelnök menetrend szerinti járattal utazik londoni átszállással; kedd este indul Washingtonba, ahonnan vasárnap érkezik vissza Budapestre.

MTI

201. menta
2009. 11. 25. 11:53

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor szombati, szentpétervári találkozójáról, amelyről a magyar sajtó beszámolt, kérdésre válaszolva a politikus azt mondta: "Orbán elnök úrnak az a jobb, és részemről az az elegánsabb, ha ezt most nem kommentálom".

Megfigyelők figyelemre méltónak találták, hogy az orosz kormány sajtóirodája által a képaláírásban informálisnak minősített találkozóról fotó készült, s az azonnal, még kedden este felkerült az orosz miniszterelnök honlapjára.

Az is érdeklődést váltott ki, hogy a vacsorán jelen volt az orosz kormányfő felesége, Ljudmilla Putyina, aki hosszabb ideje szinte soha nem jelenik meg férje oldalán hivatalos alkalmakkor. Úgy vélik, Ljudmilla Putyina részvétele a vacsorán összefügghet azzal, hogy személyes ismeretség fűzi Dobrev Klárához, aki korábban egy gyermekkönyvtárakkal foglalkozó, Putyina védnökségével rendezett kiállításon a meghívottak között volt.

Gyurcsány Ferenc feleségével Moszkvában múzeumokat, kiállításokat tekint meg, egyebek között szándékukban áll megnézni az egykor igen fényűzően megépített moszkvai metró néhány nevezetesebb állomását.

202. menta
2009. 11. 25. 12:27

203. menta
2009. 11. 25. 13:11

premier.gov.ru/eng

nov. 24.-i dátummal Putyin képére kattintva látható a bizonyíték

204. menta
2009. 11. 25. 17:43

205. néma (látogató)
2009. 11. 25. 19:21

Menta
Zsirinovszkij talán fogadta volna:DDD

206. menta
2009. 11. 25. 20:48

Néma, ez jó volt.:-DDDDDDDDD

207. morpho (látogató)
2009. 11. 25. 21:33

199. 4%woland09
"1.Rossz vitapartner"
"Bár sokan úgy tartják – elsősorban a ballibsi oldalon -, hogy Fecó lenyomta Vityát a 2006-os miniszterelnök jelölti vitában"
Ezt nem sokan tartják úgy, hanem mindenki, kivéve a fidesz kommunikációt és téged.
" kiderül, amivel ott érvelt a nagy Böszme az mind hazugság volt"
Ez konkrétan valóban hazugság, ugyanis egyetlen dolog bizonyítható, a vizitdíj bevezetése, semmi más.Az összes többi kérdésben simán lenyomta a vezéredet és ráadásul úgy viselkedett vele mint egy riporter,Orbán meg köpni nyelni nem tudott.
"Azért én emlékszem még egy vitára"
Igen, én is emlékszem rá.Ott is felmosta Orbánnal a padlót és kedvenc vezéred úgy próbált kijönni a szarból, hogy a nyugdíjemelésről egy 2002 éves adatot mutatott, amiben már benne volt a Medgyessy kormány kompenzációja.Viszont Vitya úgy adta elő, mintha azt ők emelték volna.Ezzek zavarba is hozta a Fletót.
Hogy is írtad?"Márpedig egy vitában az érveknek a valóságon szokás alapulnia…"
Milyen igazad volt.
"Ezért lett később a miniszterelnöki vita olyan túlszabályozott… Hogy OV ne tudjon rendesen reflektálni"
Nem barátom, ez nem így van.A vita előtt a szabályok 80%-át a fidesz kérte,még azt is, hogy Orbán alatt magasabb legyen a dobogó, hogy ne tünjön Gyurcsány mellett töpörtyűnek.A szocik nem vétóztak meg semmit.
Egyébként Medgyessy ellen is rendkívül gyenge volt, ráadásul nem is akart kiállni ellene vitatkkozni, csak a végén nem tehetett mást.Lehet ezt fordítva látni, ha akarod, csak butaság.
Tudod az a helyzet, hogy kiesett a gyakorlatból, mert őnagysága csak felolvas és hosszú évek óta nem vesz részt a parlamenti vitákban sem.

"2. Hazája/nemzete iránt elkötelezett"
"Ez nem jelent mást, minthogy tiszteli a hazáját" Még sok szinonímát lehet írni, de ezzel nem indoklod meg a felvetést, csak leírod mégegyszer ugyanazt.
"milleniumi zászlóavatások, világra szóló magyarok kiállítás, a nemzeti ünnepek normális keretek között – az emberekkel és nem nélkülük – való megünneplése, a határontúla magyarok támogatása (magyarkártya)"
Tehát attól fogja valaki szeretni a hazáját, ha Orbán Viktor zászlókat osztogat, kiállítást rendez és státusztörvényt csinál?A Státusztörvény simán megbukott, alig vették néhányan igénybe, a zászlók meg a kutyát nem érdekelték már akkor se.A hazaszretetre való nevelés a család és az iskola dolga gyerekkorban és nem Orbán Viktoré!Ne röhögtessed már ennyire ki magad!

Ami meg az emberek részvételét ileti a nemzeti ünnepeken.Tudod nem szívesen mennek ünnepelni egy focihuligánok álltal folyamatosan megzavart ünnepre az emberek a gyerekükkel.Inkább elhúznak a wellneshotelbe.Ha egy párt odaviszi buszokkal a híveit, az meg nem hazaszeretet, hanem kész átverés show.

"3. Nyitott az emberek problémáira és igényeire"
"Amikor az OV kormány alatt volt árvíz a kormány a károsultaknak házakat építetett"
Nem barátom, sajnos nem épített.Először is.Az árvizi újjáépítésre szánz pénzt a legnagyobb biztosítók dobták össze, nem a kormány.A kormány nem adott egy árva fillért sem.Másodszor a házaknak kb 30%-a épült újjá, a többi nem.Az árterekre épített házakra már nem kötöttek biztosítást, így azokra támogatást sem adtak.Azt tolták nagy hangon, hogy ők mindent újáépítettek, miközben ez egy mezei kamu volt.A híradóban meg állandóan azt néhány házat mutogatták amit tényleg megcsináltak.Senki nem járt az árterek környékén, a helyiek szavazatai meg nem érdekelte őket.Erre rákúrtak, te meg ezzel érvelsz...
A szocik is 30%ot fizettek csak ki, de legalább bevallották.
"Diákhitel, lakáshitel, Széchenyi terv"
Igen itt kezdődött az elkúrás. Ezekkel! Aztán a szocik meg folytatták ezt a kitűnő vonalat.Erre hivatkozni nyitottság címén enyhén szólva is vicces.

"5. Elképzelések… Hát ezt majd akkor fogjuk igazán meglátni, amikor miniszterelnök lesz"

Azért jó lenne mondani valamit a válsztóknak, hogy mégis mi a faszért szavazzanakk rá?Azért mert ő nem kúrja majd el??Ez édes kevés!

"Egyébként, amiért még különösképpen kedveltem az OV kormányt az a külpolitikája volt… Martonyi fényévekre volt minden jelenlegi és elmúlt szoci külügyminisztertől"

Igen, kitünő külpolitikája volt.Összeveszett az USA-val, Oroszországgal, leszarta Kínát.Összekülönbözött az összes határos országgal, szerencsétlen Martonyi meg a tüzet oltotta négy évig.Hát meglepne, ha mégegyszer elvállalná...

208. morpho (látogató)
2009. 11. 25. 21:39

folyt:

Még azt is megígérte, hogy nem fogják bombázni Magyarországról a Vajdaságot, majd mégis ez történt..Még szerencse, hogy itt sem hazudott....

209. tusa
2009. 11. 25. 22:26

207. morpho (látogató)
2009. 11. 25. 21:33
Lehet, hogy szándékos, vagy csak Freudi elszólás, de akármint is van, tetszik ez az őnagysága, az őurasága helyett. :-)

Amúgy meg kiváló a forrásmunkád és a memóriád. Ezekkel, csak így lehet. Tételről tételre. Ez a megfelelő ellenszer.

210. woland09 (látogató)
2009. 11. 26. 17:20

Re 207 morpho

1. Rossz vitapartner
A megyó elleni vitában tényleg szar volt… Ok…
A palamentben folytatott vitában szerintem nincs igazad… Ebben a kérdésben nem fogunk dűlőre jutni…
A 2006-os választások előtti vita…Ha csak ezt hazudta volna… De mint kiderült az egész érvelési rendszere hazugságra épült… Minket irigyel egész európai, nincs baj a gazdasággal kampány mindösszesen hamisított, illetve eltitkolt közadatokra alapult… Szóval szerintem egy kicsit túlzás a csak a vizitdíj volt hazugság duma… Sajnos az egész vitaérvrendszere hazugság volt... Ahogy később az Öszödi böszmeségben be is vallott... Hazdtunk reggel, délben este...

2. Hazaszeretet
Attól lesz valaki hazaszerető, hogy ápolja ahagyományit és megpróbál segíteni az országhatárokon kívül rekedt embereken. Ezeknek eszközei a felsorolt események, rendezvények… Bár gondolom, hogy neked ezek nem jelentenek semmit (ezt már tisztáztad múltkor: nincs értékrended vagyis inkébbhogy abben a nemzet szó nem igazán szerepel), de attól még az érintett embereknek sokat jelentett (elég sokkal beszélte közülük)… Hiába…
A hazaszeretetre való nevelés kérdése igenis a kormány dolga is… Csak hogy kiragadjak egy gondolatot: ki irányítja az oktatást? A családok… manapság a túlélésért küzdenek… Így nehéz megélni bármilyen eszmét (lásd Maslow piramis)...
A focihuligánok kordában tartásáról is a kormánynak és a rendőrségnek kellene gondoskodni… Itt egyébként nem erre gondoltam, hanem arra, hogy 2006 óta minden nemzeti ünnepen kordonerő veszi körül a kormány tagjait (akik mellesleg egy nemzeti ünnep alakalmával a nemzetet jelképeznék) nehogy zemberek megközelíthessék őket…

3. Nyitott az emberek problémáira
Sajnos megint csúsztatsz… 7 mrd Ft-ot fordított a kormányzat az építkezésekre a katasztrófaalapból…
Sajnos morpho a gazdaság területén nem igazán vagy jártas… Mondjuk úgy sötét vagy mint egy fekete lyuk (minden faszságot benyelsz)… "Diákhitel, lakáshitel, Széchenyi terv" lehet, hogy neked az elkúrás kezdete, másoknak meg esély, lehetőség egy jobb és teljesebb élethez… Egyébként ha jól emlékszem 2001-ben (utolsó teljes Fidesz év) a költségvetés hiány még 3,2 % volt…. Az államadósság, a kamatok és az infláció csökkent…. Az államadósság 2002-ben, amikor átadták a a hatalmat 53% volt 7.500 mrd Ft…. Jelenleg 80% és 17.000 mrd-t meghaladja… Ez nem jelent mást, minhogy hasonló kamatkörnyezetben (ahova most érkeztünk el megint) a költségvetésnek ez évente körülbelül 600-700 mrd Ft pluszkiadást jelent (kamat szolgálton keresztül)… Rosszabb kamatkörnyezetben ez még több extrakiadás... És akkor vesd ehhez hozzá, hogy most az összes megszorítósdi összege 250 mrd Ft-t tesz ki…
Szeretném, ha szoc-lbisik fele ennyire jól tudnák „elkúrni” az ország helyzetét, mint a Fidesz…. De ők tényleg csak elkúrni tudnak...

4. Nyitott az emberek problémáira
Én sem adnám ki a terveimet és jelszavaimat, amikor a nagy böszme előszeretettel plagizált már az előző választásokkor is és azóta is (pl.: erős Magyarország szlogen)…
Amúgy meg ha érdekelt a Fidesz stratégiáját elolvashatod a honlapján…
Mindemelett én is sajnálom, hogy nálunk nem a szakmai kérdésekről megy a vita a választások előtt, hanem lózungokról, mega rettegésről, meg a demokrácia végéről (amikor a baloldal kizuhan a hatalomból)…

Hajrá MSZP 4%

üdv

211. menta
2009. 11. 26. 18:12

Ez még ide tartozik:-)

www.nepszava.hu/default.asp

212. yankari
2009. 11. 27. 11:48

ez pedig OVM igazmondásához tartozik:
"Orbán, az Európai Néppárt alelnökeként az Egységes Oroszország Párt kongresszusára volt hivatalos, amely után Vlagyimir Putyin több mint kétezres vendégseregnek fogadást adott. Ezen a fogadáson Putyin mindenkivel koccintott, köztük Orbánnal is, de a magyar pártelnök a két pohár összeérintését Magyarországon már úgy kommunikálta, mintha Putyinnal megbeszélést folytatott volna. Erről azonban a jelek szerint szó sincs.
Vlagyimir Putyin, az Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusán felszólalt, majd a kongresszusra meghívott kétezer külföldi és orosz vendégnek hatalmas fogadást adott Szentpétervár egyik leggyönyörűbb épületében. A fogadásra az Európai Néppárt alelnökeként Orbán Viktor is meghívást kapott. A meghívottak között Putyin elvegyült, majd mindenkivel koccintott, és sokakhoz volt néhány kedves szava is, mondta a STOPnak egy, az eseményen részt vett forrás. Orbán Szentpéterváron a Hír Tv-nek a fogadáson szerzett élményeiről azt mondta, "én világosan meg is mondtam miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat". Szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani annak érdekében, hogy a kapcsolataink mások legyenek a jövőben, mint a múltban voltak, és ne csússzunk vissza soha többé abba az orosz-magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket".
Orbán két nappal később, hétfőn, a Parlamentben már úgy nyilatkozott, mintha egy egész szózatot intézett volna Putyinhoz. "Én azért mentem oda, hogy az orosz-magyar kapcsolatokat rendezzem. Tiszta, világos és átlátható kapcsolatokat akarunk". Orbán újságíróknak kifejtette, hogy az orosz-magyar kapcsolatokban jelenleg "zűrös alakok zavaros helyzeteket teremtenek, és a zavarosban halásznak". "Ez elfogadhatatlan, ez a posztkommunista átmeneti időszaknak a kultúrája, ezen túl kell lépni, előbb mindenki a saját háza táján söprögessen, én is ott söprögetek, erről mi, magyarok tehetünk elsősorban".
A Putyinnal való találkozójára felfűzve Orbán azt is kifejtette, hogy az orosz-magyar kapcsolatot XXI. századi kapcsolatrendszerré formálják, és reméli, a két ország gazdasági kapcsolatai alapvetően meg fognak változni, részben mélyülnek, részben pedig szélesednek majd.
A STOP a szentpétervári fogadáson részt vett forrása szerint ilyen beszélgetésről, főleg négyszemköztiről, ahogy egyes hírforrások írták, szó sem volt. Putyin ugyanis Orbánnal - és a vele lévő politikusokkal csupán koccintott, és ebbe a nazdarovjébe nemhogy az Orbán által mondottak, de egy bővített mondat sem férhetett bele, így feltételezhetjük, hogy Orbán magyarországi nyilatkozatának egy másik megjegyzése bizonyulhat a valósággal a leginkább összecsengőnek. Amikor hétfőn Orbánt megkérdezték arról, hogy miben állapodott meg Putyinnal, csak annyit mondott: mivel a magyar választók nem hatalmazták fel semmire, ezért nem tudott megállapodni. Az Oroszország blog, amely rendszeresen szemlézi az orosz sajtót egyetlen egy híradást sem talált, amely beszámolt volna Orbán Putyinnal folytatott találkozójáról."

stop.hu

nem csalódtam, OVM aki mindig sohanemhazudik!

213. evianna
2009. 11. 30. 20:12

ellenben mer nagyot álmodni...

gondolom, Putyinnak rendkívül sürgős, hogy a XX. századtól eltérően, ezentúl egyenrangú partnere legyen Magyarországnak.

abban azonban nem vagyok biztos, hogy egy ilyen megállapodáshoz rendelkezik-e Putyin a megfelelő felhatalmazással.

214. evianna
2009. 12. 01. 18:36

úgy látom, megy a kergetőzés: www.origo.hu/nagyvilag/20091201-gyurcsany-utan-orban-is-kinat-celozza.html

érdekes a cikk végén belinkelt cikk is (Simicskó széles nyelvcsapásaival)

215. naíva (látogató)
2009. 12. 03. 10:28

"zűrös alakok zavaros helyzeteket teremtenek, és a zavarosban halásznak"
Bizony, tiszta figurák kellenének.
Itt van mindjárt Szűrös Mátyás. Ki lehetne nevezni orosz nagykövetnek, hogy múljék a zűr és zavar, és növeljük a halászat intenzítását.
Legfontosabb érv mellette: tapasztalt! Már többször töltött felelős beosztásban hosszabb időt a Szovjetúnióban. (Az meg ugye határos Oroszországgal.)

216. bábolna (látogató)
2009. 12. 04. 6:40

Amikor egy elkötelezett baloldalinak csak a Zorbánozás marad, az bizony ilyen topicokat szül, mint ez, vagy olyat, mint szegény Debreczeni szösszenete a minap a Népszabadságban. A végső kétségbeesés a közelgő választások kilátástalansága miatt a legostobább önlejárató akciókra sarkallja a baloldal megmondó embereit. A tényeket már régen felváltották a sci-fi kategóriájába tartozó irományok. Ami a lényeget illeti. Találkozott Orbán Putyinnal? Igen. Visszaigazolta Putyin szóvivője a találkozó tényét? Igen, a Kossuth rádióban bárki meghallgathatta, aki akarta. Mi volt a találkozó témája? A szóvivő szerint áttekintették a két ország kapcsolatát érintő legfontosabb kérdéseket. Kedves Föld S. Péter, a tények bizony makacs dolgok, ennél makacsabbak már csak a közvélemény-kutatási adatok előrejelzései, ami a jövő évi választásokat eredményét illeti...

217. naív
2009. 12. 05. 21:37

Van itt egy aprócska új hír a témában:

1."a Fidesz elnöke hazudott több sajtóorgánumban, amikor azt állította, hogy őt személy szerint hívták meg a Putyin nevével fémjelzett párt kongresszusára. Arkagyij Klimov, az orosz parlament külügyi bizottságának alelnöke azt nyilatkozta, hogy az Európai Néppártnak ment meghívó, és ők Orbán Viktort delegálták.
Ezzel szemben "a hazugság nagymestere" azt állította, hogy neki, mint a Fidesz elnökének, személy szerint Orbán Viktornak érkezett a meghívó"
(Hírszerző)

2 "Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy politikusként még soha nem hazudott. Egy politikus számára ez jelenti az egyetlen alapot ahhoz, hogy a közéletben maradhasson. "(MTI)

218. HL (látogató)
2009. 12. 05. 22:43

217
az hogy Orbán hazudik az mindenkinek nyilvánvaló csak saját legfőképpen eszetlen csordájának nem. 1998-ban nem sokkal hatalomra jutásukat követően Orbán közölte, hogy őket lehallgatták. Aztán kiderült hogy egy szó sem igaz és hiába mondta ezt ki jogerős ítéletében a Bíróság ez nem ment át az érzékeny fideszisták fülén.

Teljesen logikus, hogy az Európai Néppárt és nem a Fidesz és annak elnöke OV kapta a meghívót. OV ugyanis már 1998 előtt is olyan mélypontra süllyesztette az oroszokkal a kapcsolatot köszönhetően a ki vagyunk mi c. szólamainak, hogy 1998-2002 közötti kormányzati időszakukban többszöri kísérlet ellenére sem sikerült kieszközölni, hogy Orbánt meghívják Moszkvába. Az egyedüli találkozóra Martonyi külügyminisztert fogadta orosz partnere, de magasabb szinten őt sem.
De mondom ahogy a Kínai Kommunistákkal való "örömteli" hivatalos kapcsolatfelvétel sem hatja meg az állandó komcsizásra idomított szájkosár nélkül rohangáló Fidesz csordát ez a fenti is csak arra jó, hogy a realisták eggyel több adalékot kapjanak egy jellemtelen ember viselkedéséről.

219. Kosaras (látogató)
2009. 12. 05. 22:49

Az igazi Orbán-hívők fejében ez úgy marad meg, hogy Putyin meghívta Orbánt a dácsájába és ott bőségesen megvendégelte. Minden egyéb a szoclibek hazugsága. Kész.

220. morpho (látogató)
2009. 12. 05. 23:56

Érdekes dolog ez, ha valaki azt mondja, hogy "hazudtunk", akkor közutálatnak örvend, pedig azt se tudják, hogy mit is hazudott pontosan.
Ha valaki viszont folyamatosan hazudozik, az vezeti a népszerűségi listát és a közvéleménykutatásokat.Bolond egy nép ez a magyar!

221. naív
2009. 12. 06. 0:23

Bocsánat, de úgy gondolom, hogy itt a média felelőssége.

A hazugságait éjjel-nappal súlykolni kell!
Kezdve a bírói ítélettel megerősített lehallgatási hazudozással - egészen a dácsás hazudozásig.
Éjjel-nappal! Hazudik, hazudik, hazudik.
Nem szégyen az okosabbtól tanulni. Gyurcsányt az őszödi beszéddel sikerült kicsinálni. Egyetlen szóval: hazudik. Nem volt hatásos?
Na. Hát ne tessenek finnyásnak lenni. Hazudik, hazudik, cáfolhatatlanul hazudik.
Ez nem kultúrális kérdés. Ocsmány módszer. De valami, ami működik!

A dolog most aktuális. Azonnal. Éppen most nyilatkozta, hogy a közéletben hazug nem maradhat. Itt az ideje beleverni az orrát, mint a macskának, százszor és ezerszer. Nem finnyázni!

222. naív
2009. 12. 06. 0:53

Azt gondolom, hogy a bili ki fog borulni. Így is-úgy is. Ennyi tolvaj már nem tud összebeszélni és omertát esküdni. Képtelenség. Elkezdik - mentve a bőrüket - szépen egymást mártogatni. Nem véletlenül mondta Orbán, hogy piszkos kampány lesz! Annyi a szennyes, hogy kiömlik már az utcára. Szemlélgetheti a nép. Nincs az az ügyészség, ami ennyi szart visszapaszírozzon a lóba! Ez alapos tisztulást hozhat. A lószart el lehet söpörni.
Aki hazudik, az lop is, meg egyéb aljasságokra is képes.
A kampánynak úgyis ez lesz a lényege: "hazudik, lop". Az győz, aki hiteles és hangos. Sulykol kérlelhetetlenül. Semmilyen más blabla nem megy át, senkit nem érdekel már, hogy ki mit ígér. Megtanultuk már a leckét: más a kampány, meg a kormányzás. Nem olyan bonyolult ez. Mondani kell újra és újra, hogy hazudik, hazudik és azt is tudjuk, hogy lopott. Pártszékház, szőlő, stb.
Értelmes szöveget itt alig ért meg valaki.

A média ma már elsősorban INTERNET. Nem TV, újság, egyebek.
Ráadásul szinte semmibe se kerül. A nagy dohány ezt tudja a legkevésbé lenyomni.
Itt kell kampányolni. Higgadtan, értelmesen és semmi esetre se anyázva. Az teljesen kontraproduktív. Megerősíti a hülyéket meggyőződésükben.

Mosmá csicsikázni megyek. Szép álmokat és persze szebb jövőt!

223. naív
2009. 12. 06. 13:32

T. fsp!

A "Gyurcsány a gyűlölet karmestere" c. cikknél teszteltem, hogy az előző két hozzászólásom hogy működik a gyakorlatban.
Arra kérnélek, hogy nézd meg és értékeld.
A pillanatnyi helyzet az, hogy a hülyék kussolnak.
Üdv!

224. naív
2009. 12. 06. 14:04

Szoktatok boxmeccset nézni?

"a" nagyon jó! Nyer négy menetet. Ötöt. Hatot. Fárad. A hetedikben hibázik.
"b" most már megtalálta a gyenge pontját "a"-nak. Összekapja magát. Csak gyomorra megy. Aztán egyet betalál fejre.
"a" nagyon egyedül marad. Sötétben. Csak azt hallja végül, hogy ......8,9,10.

225. FSP (látogató)
2009. 12. 06. 14:24

T. naív, este megnézem.

226. kocsobur
2009. 12. 13. 10:48

Szar ügy elvtársak, ilyeneket olvasni a Népszabadságban:

Számunkra normális, hogy Orbán és Putyin találkozik
Interjúnk Oroszország új nagykövetével

Orbán Viktor nem a folyosón, hanem fél órás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel. Az új orosz nagykövet, Alekszandr Tolkacs vitatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok kaotikusak lennének, sőt a régióban a magyar-orosz kapcsolatokat tartja a legjobbnak.
Seres Attila| Népszabadság| 2009. december 12.

Volt-e valóban találkozó az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor között Szentpétervárott?

- Igen, a találkozó létrejött. Orbán urat, mint a magát konzervatív pártnak minősítő Fidesz vezetőjét Borisz Grizlov, az állami duma elnöke hívta meg az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusára.

- Tehát személyre szóló meghívást kapott?

- Igen, a Fidesz elnökeként. A helyzet az, hogy az Egységes Oroszország párt is konzervatív irányultságú, s kongresszusára nem csupán Orbán úr, hanem számos más konzervatív pártvezető kapott meghívást, például Franciaországból, Olaszországból, Németországból és sok más helyről. A találkozóra tehát sor került, amely négyszemközti beszélgetés volt és nem a folyosón találkoztak. Konstruktív, érdekes eszmecsere volt, mintegy fél óráig tartott.

- És miért kellett ennyit várni a találkozó tényének elismerésével?

- Minket nem kérdeztek. Amikor kérdeztek, válaszoltunk.
----------

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

baltás gyilkos mihály @hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 2026 23 25 3333 forint 56 ab abonyi abortusz adás adatbázis adatvédelmi áder adó adócsökkentés adós adósság afrikai méreg aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akác akadémia akarat akkumulátor ákos aláír aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alföldi alkesz alkohol alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemita antiszemitizmus anya apátia ár áram aranycsapat aranypart aréna árkus árnyék árok aroma árpád ártó áru árvíz ásás aszály átok atom attila audi augusztus 20 auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azerbajdzsán azeri azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf balek baleset balettintézet ballagás ballib balog balogh baloldal balsai balta baltás gyilkos balzsay banda bank bankszámla bara barackfa barakk baráth barátnő barátok közt barna baromarcú barroso bátorka bátorság bayer Bea becsület bednárik béke békeember békemenet békéscsaba bémenet bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd beszólás betartás beteg betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíró bíróság bírság bitó bizomány bizonyíték bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum boci bocsánat bocskai bodoky bodza bohóc bohócorbán bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors borzont bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brutus brüsszel bubi búcsú Budaházy budai budapest bulvár busz buzdít buzi bűnbak bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba cegléd celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút cigaretta cigó cinege utca civil civilek clark ádám tér claudia cnn compact disco corleone corvinus covinus cozma cöf critical cukor czene czibula család csalás csali csány csányi csapás csapat császár csata csatáry cséfalvay cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csige csillag csillebérc csintalan csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa daher pierre dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel devizahiteles diák diákhitel die díj dinnye diósjenő diplodokusz diploma diplomácia művészete disznóláb díszpolgár disszertáció dk dns dobálás dohány dohánybolt doktori dolgozni don donatella dopeman dögölj döniorbán döntés dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egervári egészség egészségügy egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsos jövedelemadó egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy egyutt együtt együtt pm együttműködés éhségmenet eindhoven elad elárul elég elenged Eleni élet elhordani eljárás ellenség ellenzék éllovas elmü élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elrabolt magyarok elte elvtárs ember emberek emlékév emlékmű emútnyócév EP erdei érdek erdély ereklye erkölcs erkölcstan erős erőszak értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étel étellift etetés etyek eu európa európai unió eurovíziós dalfesztivál év évértékelés évértékelő ezüstmedve ezüstpart fábry fácán facebook falka falkaforradalom falu faludy fantázia farka farkas fasizmus fáy fedél fegyver fehérvár fekete félázsia felcsút félelelem félelem felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők feljelentés fellegi félni felsőoktatás felterjesztési felvétel felvételi felvidék fenék fenyegetés fénykard Ferenc férfi festmény fico fidesz fifa fika fikázás filharmonikusok film filozófus fischer ádám fiúk fizetés flórián foci Fodor fogyasztás fogyasztóvédő folyó fónagy forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke fülkeforradalom fülöpszállás für gaál gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda garbai gárda garden gárdista gaskó gáz gázár gazdag gazdaság gázolás gede genny georgijev gerendás gerő gipsz jakab gitáros goj gól gomba gondolat gondolkodás gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyarapodás gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyösi gyöngyöspata györgy győzelem Győzike győztes gyula gyurcsány gyurta gyűlölet h1n1 háború hagyó hajdú hajdúdorog hajéktalan hajléktalan hajnalka hajó hajtó hal hálapénz hallgatóo háló halott hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátizsák hátország hatvan havasi havasi bertalan Havasiné havazás havel ház haza hazaáruló hazai házi hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel hegyek heller helyesírás helyreütni hende henrik hentes hernádi hertha hétker hiány hiba híd hilton himnusz hingyi hír hír tv híradó hirdetés hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holland holokauszt honfitárs horgász horn horthy horvát HospInvest hotel hök hölgy hős Hudson hug grant hugo hullámhossz hungária hungária körút hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hűtő hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz igazság Igazságügyi ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF import imre index infláció influenza ingatlan interjú intézkedés ipad irak irán irigy iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády ízlés izrael izraeli izsák jani jános január japán járvány játékterem jegybank jegyző jel jelen Jenő jeruzsálem jézus jiabao jobban Jobbik jobboldal jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsa józsef jövedelemadó jövő jubileum Jud jutalom kádár káder kamara kaméleon kampány kanapé kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karas karinthy kármán kárpát karvalytőke kassa kasza kaszinó kaszinótojás katasztrófa kate katkó katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kedves vezető kelet keller kemény kende kenőpénz kényszer kép képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kérdőív kereki kerékpáros kerényi keresztény kereszténydemokrata kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kishantos kiskorú kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvasút kisvendéglő kiút klaudia klinika klub klubháló klubrádió kneszet kockázat kodály kohn koki kokó kolontár koltay kommandó kommunikáció kommunista kommunizmus komondor koncesszió kongresszus Konrád konténer kontrát konzultáció konyár kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kossuth tér kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár köpcös környezet kőszeg kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közbiztonság közgáz Közigazgatási közlemény közmédia közmunka közös köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes krónika kubatov kudlik kukac kulcsár kultúra kumin kúp kupleráj Kupper kúria kurír kuruc kurva kurvul kusza kürt küzdelem l simon laci lájkolni lajos lakás lakitelek lakodalom lakók lakosság lánchíd lángos lászló lasztovicza látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó lelkiismeret leminősítés lemondás lendvai lengyel lenin lény lépések lerántás lévai lévali levegő levél lezsák liba liberális libsi Liga lineker liptai lista Liszt lmp lobogó lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lóvé lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyar hírlap magyar krónika magyar nemzet magyarnép magyarok magyarország Makó Makovecz mal mámor mangalica maradni március Mária Markhot martens martonyi marx masiniszta másképp másolás másország mass maszatolás maszk matolcsy Matyi máv mazsihisz mdf mecset medence média médiahatóság médiatörvény medve medveczki Medveczky megalkuvás megállapodás megasztár5 megdöbben megértés megfigyelés megírom megoldás megszállás megszokás megszólal megszorítás megtakarítás megvéd megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség mellébeszélés melocco menedzser menekülés menetrend menni mentelmi mercedes méret merkel mesefesztivál mesterházy mészáros mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden minimálbér miniszter miniszterelnök miniszterelnökség Minisztérium minőség miskolc mlsz mnb mnv mobil mobilgát mocskos módszer mogyoró mokka mokkakarácsony mol moldova molinó molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár most múlik moszkva motor motoros mozdony mozgástér mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt multi munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely mutyi múzeum müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napinarancs napkelte napló nappal narancs nav navracsics nb1hu negyedik nejlon nemcsák német német megszállás németh németh szilárd németné németország nemkívánatos nemzet nemzeti nemzeti konzultáció nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyár nyaralás nyerőgép nyikhaj nyikos nyilas nyilatkozat nyilazás nyílt levél nyíregyháza nyirő nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger nyúl Obama obersovszky offshore okos ókovács oktatás oláh olaszliszka olga oligarcha olimpia oltás ombama omninvest omsz opera óra orbán orbán gáspár orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít origo ormény orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság országgyűlés ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás oszter osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög őrizet örökrangadó örömóda őrség őrült ősmagyar összefogás összeírás összetartozás Összmagyar ötkert övezet özvegy paca package padlás pakett pál palcsó pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pancsó pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom parancs paraszt párduc paripa párizsi park parkolás parlament parragh párt pártok pártválasztás párválasztó pásztor pataki patakvér pataky paterolás páva pávatánc pécs pedagógus Pelczné pelé pelikán péntek pénz pénztár pénzügyi pesti péterfalvi peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa piros piros pont pisztoly pitiáner pityinger pitypang plagi plagi bácsi plágium plakát platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont ponty poors popsi pornó pornográfia portugál post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program prohászka psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag puskás putyin puttyon püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael ráhel rajka rákosi ranschburgheti rási rasunda ratyi ravasz református reggel regisztráció regőczi reklám reklámadó remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer republikánus repülőtér reset részlet rettegés rétvári révész révkomárom rex rezesová rezidens rezs rezsi rezsicsökkentés ring riport rmdsz robbantás robinson rock rogán rohadék rohadt roma román romkocsma romney rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rtl klub rudolf ruha ruhadiplomata safarov sajt sajtó sajtómunkás sajtószabadság sajtótájékoztató sáling saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarka sarkozy sátor satu sc schiff schiffer schlett Schmidt schmitt scmitt seb selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő seuzo showder siker sikkasztás simicska simon simor sír sítábor SK slota sneider sofőr soltész Sólyom sorkatona sósav sote souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion stallone standardand steaua stefka stegosaurus steiner steinmann stílus stohl strasbourg striga sukoró susan Süs süveges svájc svéd szabad szabadság szabadság tér szabadságharc szabály szabálysértés szabika szag szájbarágó szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai szalai annamária számítás számla számozás száműzetés szaniszló szanyi szar szárnyalás szász szatmár bereg szatmárnémerti szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz századvég százbolha szeged szegény szegénység szégyen székely székház székhelyi széki tó szekrény szél Széles szélkakas szélkerék szélsőség szem szembe személyi szemét szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni szerződés szferenc sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szilágyi szili szimpatizáns színház szirénhangok szíria szirtes szlovák szlovákia szobatiszta szobor szociális szokványos szolgáltatás szolidaritás szolnok szombathely szonja szovjet szőkenő szökőkút sztálin sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tabletta tábor tábornok taccs tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár táncrend táncsics tandí tandíj tanú tanulás tanulmány tárgyalás tárki tarkó tarlós tarrbéla társasház tartani táska tasó tatárszentgyörgy távközlési tehetség tej tek tél télapó telefon téliszalámi teljesít temetés temető templom tenni tér teremőr terepjáró terike terjesztés termék termékdíj terrorista tesco teve tévé tévéköztévé tévkapcsoló tgm tiborcz tigris tiltakozás tímea tisztesség titkárnő titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató tolmács torgyán torinóiló tot tóth tőke tőkés tömeg török történelem történet törvény törvénykönyve tőzsde trafik traktor trianon triceratopsz trockij Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudomány tudós tudósítás tulajdonos túlzottdeficit turul tusk tusnádfürdő tusványos túsz tülekedés tünde tündérmese tüntetés tüntető Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD uht új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum usa úszó utazás utca útlevél üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep ütközet ütni üzenet üzleti vabank vadászat vagyon vak vakcina válasz választás vallás valóság válság változás Valutaalap várás varázsló varga város Városháza vásárló vasas vasút vasutas vasvári vattamány vazze vb védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verespatak verseny vérzés VÉSZ veszély veszprém vesztes vezénylő vezényszó vezért vezető vicc vidám fiúk vidék video videoton vidi viktor világ világbajnokság világrekord villa villák villamos villany villanyszámla vip virág virovácz vírus visegrád viselet viszony vissza vita vivien víz vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonat vonnegut völgyek vörös vörös festék vuitton waffen washington wekerle welsz tamás wen wiesel Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zakatol zászló zay zdf zemberek zeneakadémi zindex zoltán zongora zrt zugló zuhschlag zuschlag zsák zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri