Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Néhány éve került be a magyarországi köztudatba a karaktergyilkosság kifejezés. Új még viszonylag, de már múltja van. Nem túl dicsőséges ez a múlt, szégyenteljes inkább valamelyest, de akkor is a miénk.

A karaktergyilkosságot idáig jobbára a magukat jobboldalinak valló sajtótermékek –és a mögöttük álló megbízóik - használták politikai ellenfeleikkel szemben. A karaktergyilkosság lényege, hogy amint új, veszélyesnek hitt ellenfél lép a politikai porondra, szinte ugyanabban a pillanatban feltálalunk róla egy csomó terhelő adatot. Hogy az illető saját nemét kedveli, és gyanús vállalkozásai vannak. Hogy már gyerekkorában is hazudós volt (ennek igazolására mindig lehet találni néhány egykori iskolai osztálytársat), rosszul bánik a feleségével, elhanyagolja a gyerekeit, éhezteti a kutyáját.

 

Ha a karaktergyilkosság során előásott állítások között van olyan, ami igaz, akkor jó. Ha nincs ilyen, akkor is jó – legföljebb majd kimosnak az ügyvédek oszt jó napot. Ha meg még ez sem, legföljebb helyesbítés lesz belőle. Hat év múlva. Valamikor. Kit érdekel már akkor egy ilyen mondat, amely így hangzik: X politikusról valótlanul állítottuk, hogy hetente kétszer mosakszik. Vagy: nem felel meg a valóságnak, hogy együtt hál a macskájával, és két gyereke is született tőle? Vagy még: valós tényeket valótlan színben tüntettünk fel, az illető ugyanis nem ott és nem akkor. Valamint nem azt, és nem azért.

 

Senkit nem érdekel ez már évek múlva. Van újság, amelynek szinte minden számában találni helyreigazítást. Ki olvassa el ezeket?

 

Nehéz, szakmai jártasságot igénylő munka a karaktergyilkosoké. A tények nem jönnek csak úgy, maguktól a felszínre, ahogy a gyémántot bányászóknak, a karaktergyilkosoknak is mélyre kell merülniük: nehéz és fáradságos dolog felszínre hozni a valódi drágaköveket.

 

A szorgalmas és ügyes kincskereső azonban az esetek többségében elnyeri fáradozása jutalmát. Hiába a cáfolat, a karaktergyilkosok áldozata sehogyan sem tudja megvédeni magát.


Egy ideje nem csak a karaktereket, hanem az országot is gyilkolják. Évekkel ezelőtt kezdődött ez is, amikor a Fidesz azt kérte az IMF-től, hogy ne adjanak a magyar kormánynak semmiféle hitelt.

 

Régebben mószerolásnak hívták az ilyet, ma ország-gyilkosságnak mondanám.

Nemrégiben a Valutaalap küldöttsége járt Magyarországon. Nem tapsikoltak mindennek, de alapvetően elégedettek voltak azzal, amit hazánkban tapasztaltak. Úgy látták ezek a szakemberek, hogy Magyarország jó irányba mozdult el. Az IMF-nél nem Gyurcsány Ferenc emberei dolgoznak, de még csak nem is Bajnai Gordon egykori üzlettársai. Független szakértők ők, akiket semmilyen érzelmi szál nem köt Magyarországoz. Mondhatni, mindegy nekik, hogy mi történik az országgal. Illetve csak majdnem mindegy – a rossz tanulók semmilyen iskolai osztálynak nem válnak a javára.

 

Érdeke hát az IMF-nek, hogy Magyarország jól teljesítsen, de semmivel sem vagyunk fontosabbak számukra, mint Szlovákia, Románia, vagy bármelyik másik ország.

Csupán szeretetből az IMF soha nem simogatná meg a buksinkat. Most mégis ezt tette. Igaz, még nem nagyon: kicsit.

 

Varga Mihály, aki a Fidesznél gazdaság alapvetéseket szokott elővezetni, közölte a Valutaalap Magyarországon járt embereivel, hogy ne higgyenek a szemüknek. Semmi nem az, aminek látszik. Nincs már itt semmi, minden szét van lopva. Ha valami mégis olyannak tűnne, mintha lenne, az sincs. Legföljebb délibáb. Ma Magyarországon minden rossz, tessék már végre észrevenni! Ezt üzente a Fidesz nevében Varga az IMF-es embereknek. Főleg a gazdasági válság kezelése csapnivaló, mondta, csődben van az ország, rohanunk a szakadék felé.

 

Most, hogy Robert Fico Szécsényben tárgyalt, az megy a Fidesznél, hogy a szlovák miniszterelnök feltörölte Bajnaival a padlót. Mert, mondják az országgyilkosok, Magyarország ma gyenge, Magyarországgal ma mindent meg lehet csinálni.

 

Tényleg nem értünk el mindent a szlovákokkal való tárgyalásokon. Én például hiába meresztettem a szemem, sehol sem láttam, amint Fico és kísérete megszaggatja a ruháit, hamut szór a fejére és közben sűrűn mea culpázik.

 

Pedig nyilván ez lett volna a tárgyalási minimum. A siker pedig ott kezdődik, hogy Fico egy kétnyelvű táblával érkezik, amin a következő felirat olvasható: Az én kurva anyámat!

 

Német Zsoltnak talán még ez is kevés lenne. Felmosta Bajnaival a padlót, mondaná akkor is, mert a „kurva” szó elé nem tette ki azt, hogy „büdös”. Vagy azt, hogy kib…tt.

 

Ha Németh Zsolt lenne a külügyminiszter, és a főnöke a miniszterelnök, Fico már nyilván könyörögne, hogy vegyük végre vissza tőlük Felvidéket. Vagy legalább abba egyezzünk bele, hogy Szlovákiában a magyar nyelv legyen kötelező mindenhol.

Németh Zsolt nem ma jött le a falvédőről. Régi motoros ő a szakmában, húsz éve is van már annak, hogy egy bátor pillanatában azt mondta: agyagba döngöljük a kommunistákat. Pedig ebben a történetben valahol a határon túl élő magyarok lennének a fontosak.

 

Most megint döngölés van – előre megfontolt szándékkal elkövetett országgyilkossággal súlyosbítva.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írcikk írott változata

1
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 221 komment érkezett ()

1. néma (látogató)
2009. 09. 12. 19:20

A koltség vetési javaslatot is támadják "azonnal visszakell vonni" mondja OVM!
Ja, még nem is látták!:DDD

2. menta
2009. 09. 12. 19:38

Valamelyik "hazaszerető" potentátjuk nagyon el lehetett keseredve, hogy az IMF mégis megdicsérte a kormányt, mert valami olyasmit nyilatkozott, hogy "az IMF túlságosan optimista" volt.
Javukra írandó, hogy nem hülyézték le az IMF-et. (legalábbis nyilvánosan nem)

3. emilke
2009. 09. 12. 19:52

Tűrtük és tűrjük Orbán Viktor évek óta tartó beteges ámokfutását.
Tűrtük és tűrjük Gyurcsány Ferenc és társainak évek óta tartó rabló garázdálkodását.
Most készülünk megint a bécsi őrűltre szavazni.
Mire ez a nyavalygás? Urak, csak a segg fog változni, a szar marad. Semmi gond!

4. árpapa
2009. 09. 12. 20:22

A táblával a Ficot megnéztem volna! :))
Egyébként gátlástalan az ellenzék, Navracsics mondata: " Miniszterelnök úr, Ön beteg!"
Aljas szavak ezek is.
Remélem visszakapják.

5. relatív (látogató)
2009. 09. 12. 20:25

A fába szorult féreg mindig nyavalyog !

Ez jutott eszembe, amikor a híres, nagytudású fineszesek az egyre sűrűbben megjelenő kedvező nemzetközi vélemények, vagy az ott elért sikerek hallatán elkezdik siránkozásaikat, cinikus, alap nélküli rágalmaik sülykolását.

A semmihez - főleg a gazdasági kérdésekhez - nem értő megmondó politikusaik rendre még a megismerésük előtt mindenről kijelentik, hogy az nem jó, vissza kell vonni ( még be sem nyújtott előterjesztések esetében IS ), nyilván a szakszerű hozzászólás megakadályozása végett, mert akkor ismét kiderülne, hogy egyáltalán nem értenek hozzá !

Kész röhej, hogy egy ennyire silány banda az országban így tudjon a média topján állandó jelleggel vigéckedni !

Azt, hogy konkrétan mit kellene csinálni, mit kellett volna például és milyen eszközökkel a miniszterelnöki egyeztetésen többet elérni nevetségesség nélkül, azt már nem tudják konkretizálni, de a vagdalkozásra a médián keresztül képesek.

Ha ez valakinek szimpatikus, követhető az magáról állít ki negatív bizonyítványt !

6. öregfiu
2009. 09. 12. 20:27

szerintem lesz buksi simogatás.természetesen OVM miniszterelnök buksiján.
Viktorkám ,ha a jelenlegi hiánycél dupláját finanszírozzuk a számodra az elég lesz?
kérdezi kellő tisztelettel az IMF.
ó ne fáradj buta számolgatással elég ha úri becsületszavadat adod,hogy vissza
fizeted a kölcsönt.
megbízunk benned,hiszen te még sohasem hazudtál.

7. aszinkron degenerátor (látogató)
2009. 09. 12. 20:54

FSP! Szinte mindig egyetértek az írásaiddal. A baj, csak az, hogy ez keserűséggel tölt el. Nem írsz, mert persze nem tudsz semmi olyan dologról ami optimizmussal tölthetne el. Sem bal-, em jobb oldalról nem adnak rá okot. Sötéten látom a jövőnket...

Egy punk együttes sorai. Régi már de egyre igazabb:

"olyan ez az ország,
mint egy sarkon álló kurva
valaki mindig fizet érte
aztán meg rögtön seggbe kúrja"

8. wesz (látogató)
2009. 09. 12. 21:13

Es FSP ismet bemutatta a csusztatas magasiskolajat.

Az elso sikeres karakter gyilkos Gyurcsany Ferenc, az iro es a fentebb hozzaszolok idolja volt. Ezt O maga buszken el is meselte a Debreczeni konyvben. A koteles beszedrol beszelek ami nem ugy hangzott el, viszont Ferenc testver oly sikeres karakter gyilkossagot hajtott vegre, hogy a libsi-bolsi korokben a mai napig vakon hisznek benne.

Ki mint vet ugy arat. Ha megdobnak kovel, dobj vissza egy nagyobbal. A komcsik kezdtek a gyulolet kampanyokat Ferenc testver es Ron Werber hittars iranyitasaval, majd a Fidesz ugyesen atvette es tokeletesitette. Csak errol FSP nem beszel.

Apro komcsi pelda a Kosa es az oromlany cimu baloldali-liberalis nagyszinmu.

9. FSP (látogató)
2009. 09. 12. 22:02

Kedves Aszinkron degenerátor, tudok én bíztatót is.
Van ez a vicc, talán még nem ismered: Kovács néni elmegy az orvoshoz. Az megvizsgálja, majd közli vele, hogy nagyon súlyos beteg.
- Jaj, aranyoskám, és nem tudna nekem valami bíztatót is mondani?
- Bíztatót? Dehogynem: Hajrá Kovács néni!

10. ignotus (látogató)
2009. 09. 12. 22:03

wesz
Gyurcsány mi??? Mit kamuzol itt össze?
Hol volt a Gyurcsány 2002-ben amikor egy nappal a miniszterelnök jelölés után a fidesz előjött a D-209-e üggyel? Ha nem karaktergyilkosság lett volna, egy nappal előbb jönnek elő vele.Ráadásul pont addig tartott az egész amig ki nem derült, hogy Pokorni apuka 3/3-as volt.

Hol volt Gyurcsány, amikor a fidesz javaslatára az Európai Néppárt elfogadta azt a határozatot 2003-ban, hogy Magyarország az emberi jogok tiprásában egy szinten van Kubával és Burmával?

Gyurcsányt még be sem iktatták, amikor a fidesz előjött a " szólni kéne Gyurcsányinak" című kamuval! Kulcsár A már másnap cáfolta az egészet.

Már sehol sem volt Gyurcsány, amikor betolták az arcunkba a libás sztorit Bajnai kapcsán, amit már hatszor cáfolt meg a Magyar Nemzet! Tudod azért, mert hazudtak.Az újság és a fidesz is.

Ami meg a szlovák vonalat illeti.Mindenki elismeri, hogy Magyarország elérte céljait és győztesen jött ki a Fico-Bajnai csúcsból.A külföldi sajtó, még a szlovák is!Egyedül Orbán V és Németh Zs látja jól a helyzetet, akik a gyenge Magyarországról tárgyalnak.Aki elhiszi nekik ezt a népbutítást és rájuk akar szavazni az meg is érdemli.

index.hu/kulfold/2009/09/12/sme_fico_tul_agressziv_volt_szecsenyben/

11. FSP (látogató)
2009. 09. 12. 22:05

Wesz, arról beszélek, hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV irodáiban minden lehetséges ellenfélről vannak kész dossziék. Egész csapat dolgozik ezen, nem kevés fizetésért. Nyilván van köztük valós információ is, de ez nem elvárás, a lényeg, hogy kellőképpen aljas legyen.

12. FSP (látogató)
2009. 09. 12. 22:07

Ignotus, igazad van. Annyival kiegészíteném: az tényleg megérdemli, aki Orbánékra szavaz. Csak hát sajnos mi, akik ennél többet érdemelnénk, mi is szívni fogunk rendesen.
Ez van. Én idáig mindenkit túléltem, túlélem majd őket is.:))

13. ignotus (látogató)
2009. 09. 12. 22:22

FSP

Végül is egyszer már túléltük őket......
Nem volt könnyű...

14. Lexi (látogató)
2009. 09. 12. 22:30

A karakter és országgyilkolás nagyüzemben folyik és mindezt a fidesz fejlesztette tökélyre. Nagon egyszerű a magyarázata. A hatalomért minden eszközt be kell vetni. Gátlástalanul. Ezt azért a többiek az MSZP-től kezdve egész az MDF-ig senki sem csinálja. Igyanis a fidesz a megélhetési politikusok gyűjtőpártja. Ennyi hozzá nem értő, sikertelen, ftrusztrált figurát én még nem láttam. A lényeg, hogy az emberek ne emlékezzenek a négyéves fidesz ámokfutásra, kétéves költségvetésre, az összes szomszéddal való rossz viszonyra, a kormányülések titkosítására, majd nem jegyzőkönyvezésére. A karakter és országgyilkosok ismét a hatalomba készülnek. Úgy látom, ha magyar a saját kárán nem hajlandó tanulni, ám lelke rajta. Kibírjuk.

15. Hmmmm
2009. 09. 12. 22:32

12-re

ezt nem fogod túlélni.
persze, hogy van nekik dosszié.
a te neved is benne van.

16. wesz (látogató)
2009. 09. 12. 22:56

Kedves Ignotus, Kedves FSP, hat akkor legyen.

1. FSP teljesen egyetertek veled a meglevo dossziekrol, termeszetesen vannak. Ugyanugy, ahogy a 168Oranal, vagy a Napszavanal, esetleg a NOL-nal. A dolog igy mukodik. Csak annyi valtozott, hogy a 90-es evek elsopro baloldali media tulereje mara kiegyenlitodott.
2. Hatvanotodszor is itt egy rovid reszlet. Kerlek ne legyetek suketek es vakok. Ismetelten mondom nem a Fidesz talalta ki, viszont tokelyre fejlesztette.
2002 előtt államigazgatásban dolgozó köztisztviselők „meggyőzésével” akarták megbuktatni az Orbán- kormányt – derült ki Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök vallomásából. Debreczeni József Az Új miniszterelnök című könyvében a következő olvasható: „Az államigazgatásban dolgozó egyes köztisztviselők hajlandóságot mutatnak arra, hogy bizonyos háttéregyezség alapján készek lennének együttműködni a Fidesz-kormány leváltásában. Szükségesnek tartjuk, hogy MP (feltehetően Medgyessy Péter – szerk.) megbízzon és felhatalmazzon valakit ezen egyezségek megkötésének előkészítésére.” Gyurcsány Ferenc vallott arról is, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának, s ők csinálták a „köteles akciót” is Kövér László ellen. Ismert a jelenlegi kormányfő még mint sportminiszter többször fejtette ki nézeteit a Népszabadságban, ahol egyébként az említett „köteles akció” elindult.

17. WJH (látogató)
2009. 09. 12. 23:22

Teljesen értelmetlen fsp írása. Imf-től Ficoig csapong összevissza, mint egy részeg bakkecske. Miért kellett egyáltalán imf hitelt kapnunk, ha közben azt mondták magukról, hogy jól kormányoztak? Amikor a fidesz folyamatosan figyelmeztette a kormányt, hogy elég már a süketelésből, akkor a kormányfő mindig azzal jött, hogy minket a válság nem érint, az csak ellenzék szokásos riogatása. És, lett válság? Lett válság. A Nemzeti Csúcs (Kékestető?) után fél évig mi a fészkes francot csinált a miniszterelnök? Készült megbukni? Jajj, ez is a Fidesz bűne, mint az is, hogy egyáltalán még létezik ez az ország. Jajj, de szánalmas ez a kormánypárti erőlködés, de szánalmas!

2-re: Mondd meg annak az imf huszárnak, hogy jöjjön ide lakni és magyarországi fizetésből és viszonyok között éljen meg amerikai módra! Ezt üzenem őfőméltósága imf huszárnak.

4-re: Nem kapják vissza. Na bumm, elrontottam az estédet?

14-re: "A lényeg, hogy az emberek ne emlékezzenek a négyéves fidesz ámokfutásra, kétéves költségvetésre, az összes szomszéddal való rossz viszonyra, a kormányülések titkosítására, majd nem jegyzőkönyvezésére." Bele is rokkant az ország, ugye? Orbán idején voltak megszorítások és imf hitelfelvétel és reformnak hazudott rombolás. Ugye így volt? Téged kicsinált az a rendszer? Belerokkantál? De akkor hogy hogy még nem diliztél bele a károkba? Szánalmas vagy.

18. mallac
2009. 09. 12. 23:37

Kende Péter ilyen karaktergyilkos? /A Viktor/

19. ignotus (látogató)
2009. 09. 13. 0:42

Kedves wesz
Javaslom, hogy olvasd el mégegyszer a posztot, mert a 16-os kommentből az derűl ki, hogy nem vagy tisztában a karaktergyilkosság fogalmával.Tudod ez nem az, mikor a leírt karaktereket teszik el láb alól.Itt konkrét személyekről, vezető politikusokról van szó.Nem kormányok leváltási szándékáról, nem köztisztisztviselők hajlandóságáról, hanem minisztirelnöki eskütételek tudatos kitervelt megzavarásáról, miniszterelnökök elleni kamukampányokról,személyek szándékos baszogatásáról.Ilyet eddig csak a fidesz csinált kedves wesz.Senki más.(Na jó, a KDNP is, de az ugyanaz)

Most ne gyere azzal, hogy Orbán vezért cseszegették a papa bányája, meg az asszony szőlője miatt, mert annak alapja volt.Csakúgy mint annak, mikor nem volt közgyűlés...
Az őszödi beszéd miatti Gyurcsány baszogatás sem karaktergyilkosság, hiszen a beszéd megtörtént.A Gyurcsányi féle Kulcsár hivatkozás a miniszterelnöki eskütétel napján viszont már klasszikus karaktergyilok drága barátom.Csakúgy, mint a libázás! Ez a politika amúgy egy nagy nulla.Ez a tanácstalanság, a bénázás politikája.Amikor csak ennyire tellik, hogy libázott, meg Gyurcsányi....

A Kövér féle történet sem nyerő.Egyrészt kövér sosem volt miniszterelnök, másrészt nem kellett volna hülyeségeket beszélnie.Lehet, hogy a szocik rászálltak a beszéd miatt, de a beszéd bizony elhangzott. Ez tény.

20. ignotus (látogató)
2009. 09. 13. 0:50

18. mallac
Kende Péter ilyen karaktergyilkos lenne,ha politikus lenne. Csak ő egy bulvárkönyvet írt és nem a Parlament plenáris ülésén adta elő magát, mint a fidesz politikusai.Úgy mint:Pokorni D209 Zoltán,Áder Gyurcsányi János, vagy Szijjártó Libajnai Péter.
Ha jövőre az Orbán esetleges miniszterelnöki beiktatása előtt az MSZP parlamenti szünetet kér és fél óra múlva a Kende könyvéből olvasnak fel részleteket, az lesz a karaktergyilkosság.
(nem lesz ilyen, ne aggódj)

21. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 1:04

Bocs Inotus,de FSP irasa erosen belevette a sajtot, ugyhogy Kende nem hagyhato ki. Ha valami a Kende fele konyv igazi karakter gyilkossag volt. Legalabbis szerette volna.

A Pokorni fele ugy egyebkent az Apak es Fiuk utan elegge gyomorforgato volt nekem, miutan akkor elkezdheto lenne megint az SZDSZ-es, bocs volt SZDSZ-es kaderek felmenoinek emlegetese.
Csak emlitsuk meg Bauer apukat, akirol koztudott, hogyha nem a kommunizmusban gyilkol mint AVH-s hanem fasiszta lett volna, meg ma is uldoznek. Azt hiszem nem titok, hogy o verte agyon Riesz Istvant, aki egyebkent az elvtarsa volt. Majd a rendszervalts utan, becsuletben megoszult nyugdijas jogaszkent az Eorsi ugyvedi irodaban toltotte nyugdijas eveit.
Csak ezekrol a baloldalon nem beszelunk, mert akkor nem tortentek meg.

22. ignotus (látogató)
2009. 09. 13. 1:36

wesz, annyira azért nem bonyolult ez a szöveg.

"A karaktergyilkosságot idáig jobbára a magukat jobboldalinak valló sajtótermékek –és a mögöttük álló megbízóik - használták politikai ellenfeleikkel szemben. A karaktergyilkosság lényege, hogy amint új, veszélyesnek hitt ellenfél lép a politikai porondra, szinte ugyanabban a pillanatban feltálalunk róla egy csomó terhelő adatot. Hogy az illető saját nemét kedveli, és gyanús vállalkozásai vannak. Hogy már gyerekkorában is hazudós volt (ennek igazolására mindig lehet találni néhány egykori iskolai osztálytársat), rosszul bánik a feleségével, elhanyagolja a gyerekeit, éhezteti a kutyáját."

A Kende könyv akkor jelent meg, amikor Orbán új veszélyesnek hitt ellenfélként a a politikai porondra lépett???Már olyan régóta dekkolt ott, hogy tévedésből az idős nénikék is kezet csókoltak neki.

"A sajtótermékek –és a mögöttük álló megbízóik" kifejezés pedig elég egyértelmű.Ha előadja magát Szógyártó Péter a parlamentben, akkor másnap az lesz a Magyar Nemzet címlapján, hogy Bajnai embert ölt.Aztán legfeljebb helyreigazítanak, na és??
Csinálják amúgy fordítva is.A Nemzet bedobja, hogy Gyurcsányi, aztán Áder nyelvszakos János szót kér és elmondja, hogy "tudomásunkra jutott.."Vajon honnan jutott a tudomásukra?
Csak nem tőlük maguktól??
Ami az szdsz-es kádereket illeti.Melyik volt miniszterelnök, aki frissiben került a színre?Valahogy nem ugrik be! A fidesz három kifejezetten új ellenféllel alkalmazta ezt, a beiktatásuk napján, másnapján.Olyanokkal, akit az ország akkor még nem nagyon ismert.Ismert arcokkal egyébként nem is működik ez az egész.

23. Bukik a balodal! (látogató)
2009. 09. 13. 3:55

A guruló IMF hitelek nyomában, avagy röhög a szoci frakció: www.youtube.com/watch?v=E-j0R_2pREk

24. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 4:18

A 2-re üzenem menta-nak: Ezt tessék nézni IMF ügyben: www.youtube.com/watch?v=Q8zWFPy4Bww

Nerm az IMF a hülye, így azt nem is érdemes lehülyézni. Azok a hülyék, akik 2002 és 2008/2009 közötti időszakban kormányzati szerepvállalásukkal olyan állapotba hozták a magyar államot, ami miatt 2006-tavaszára és 2008-tavaszára is fenállt az államcsőd veszélye Magyarországon. Az IMF hitel emiatt kellett. Tehát a kormányzat a hülye. A legnagyobb felelősség a 2004 őszétől 2009 tavaszáig regnáló Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt terheli. Az előbb idézett időintervallumban ő volt a legtöbb ideig regnáló miniszterelnök. Mind az államcsőd veszélye, mind az IMF hitel az ő nevéhez (és persze a segítőihez) köthető. Neki köszönhetjük mind az államcsőd kétszer is fennálló veszélyét, mind az ennek elhárítására szándékozott IMF hitelt, amit aztán még a kamatokkal együtt az unokáink is fizethetnek (vissza). És még az sem zárható ki, hogy szükség lesz újabb IMF hitelre, mert annyira szét van verve a amgyar állam és a magyar gazdaság. Gyurcsány Ferenc és bandája évtizedekre aláásta Magyarország fejlődését és egyensúlyát, ezért ő a 2010-ben ellenzéki oldalról szándékolt elszámoltatás és felelősségre vonás kulcsfigurája lesz. Gyurcsány Ferencnek felelnie kell - többek között - a Magyarországot veszélyeztetett államcsőd veszélyének kialakulás miatt, és az eddig felvett IMF hitelek miatt is. Akárhogyan is kapálózik ez a szerencsétlen magyar baloldal, ezen dolgok alól nem tudja kivonni egykori, ma már politikailag megbukott elvtársát.

25. Villon
2009. 09. 13. 4:31

A cikkironak igaza van.
En a problemat a BENA magyar igazsagszolgaltatasban latom. Peldanak okaert , egy Kover, Csurka, Torgyan beszedert
tiszessegesebb tarsadalomban mar kiosztottak volna nemi iteletet
BECSULERSERTESERT. Nalunk meg nem tortent semmi. Sajnos.

26. Tamara (látogató)
2009. 09. 13. 5:13

24-re.Ha nincs gazadasági válság,soha nem kell felvenni IMF hitelt.Ennek semmi köze Gyurcsányhoz. Államcsőd veszélye pedig pont annyi volt, mint a hetvenes évek óta bármikor.Konkrétan semennyi.

27. árpapa
2009. 09. 13. 5:27

Azt írja valaki, hogy média egyensúly alakult ki, ez nem igaz, helyi szinten már minden a jobboldal kezében van.
Választó körzetem képviselője írta a helyi úsjágban a következőt, és ez akár lehetne iskolapéldája is a karaktergyilkosságnak:
"Ha most kitörne Magyarországon
egy forradalom, akkor õk felülnének
egy repülõgépre, vagy beülnének egy
autóba, átmennének a határon, és azt mondanák,
hogy bennünket nem érdekel, hogy mi
van Magyarországon."
Ha valakit érdekel, innét idéztem:
www.tapolca.net/tujsag/download/tapujs2009aprilis.pdf

"Sem
a FIDESZ, sem Orbán Viktor nem vesztette
el a hitelét - mint a szocialisták - Amerika,
Nyugat-Európa elõtt."

"Nekik már annyi
pénzük van, hogy még az unokáiknak sem
lesz gondja a megélhetésre. Lehet így egy
országot irányítani?!"

Akivel az interjú készült, a megye leghatalmasabb embere, és szerintem már az unokájának sem lesz gondja a megélhetésre, ő az új "papjános", a vidéket már régóta nem a szocik irányítják, szoci hang nincs vidéken.

Végezetül egy gyöngyszem, egy igazi karaktergyilkosság:
"Lelkileg
sem érinti meg õket ez a helyzet, mert lehet,
hogy lelkük sincs."

28. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 5:45

26-ra Tamaranak: Ön nem mond igazat. Nem mindegyik ország (nem mindegyik szomszédunk) kapott IMF hitelt, pedig a válság oda is elért és ott is tombolt. Az a helyzet, hogy Magyarországon olyan körülmények között tombolt a válság, hogy - (1) már egy eleve legyengített és tönkrerohasztott, lezüllesztett országot ért el (ez a folyamat zajlott le 2002-től 2008-ig) , illetve - (2) kormányzati, miniszterelnöki szinten tagadták, hogy válság közeleg (Gyurcsány Ferenc szerint az minket nem fog érinteni, és ennek a veszélyével cak a Fidesz vezette ellenzék riogat (2008. szeptember, október)). Tamara! Ön nem mondott igazat. Ön pontatlan. Ön félrevezet. Szándáékosan csinálja, vagy csak tudatlanságból? És élvezi?

29. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 5:51

26-ra Tamaranak: "Államcsőd veszélye pedig pont annyi volt, mint a hetvenes évek óta bármikor.Konkrétan semennyi." Ön hazudik. Minden elemző, de még a baloldaliak is államcsőd veszélyéről beszéltek és beszélnek. De! Államcsőd veszélye állt fenn, és talán még most is rezeg a léc. Ön nem mond igazat. De, Gyurcsány Ferencnek van köze hozzá, ő a felelős, mert ő volt ezekben a helyzetekben a miniszterelnök! Ön szándékoltan ilyen tudatlan, vagy eleve az? Mozgatják a kezét? És tényleg élvezi?

30. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 6:00

26-ra Tamaranak: Mondja Tamara - de őszintén válaszoljon, ne beszéljen félre, ne hazudjon! - ha olyan frankó itt minden, amilyennek a magukfajta szélkakasok hazudják az ország közvéleményének, akkor pl. miért gyűrűzött be Magyarországra a válság (különösen úgy, hogy előtte annak veszélyét a miniszterelnök tagadta,és az ellenzéket vádolta meg hisztériakeltéssel és riogatással), és miért nem miniszterelnök már Gyurcsány Ferenc, akinek Ön szerint semmi köze sem a válsághoz, sem az államcsőd veszélyéhez, sem az IMF hitelhez?

31. menta
2009. 09. 13. 7:43

Árpapa, kíváncsi leszek én Orbán "hitelességére" a nyugat előtt.
Gondolj az USA hozzáállására, Sárközyre, Merkel asszonyra.
De kíváncsian várok egy gázvita megoldást Orbán és Putyin között.

32. guga
2009. 09. 13. 7:47

FSP! Nagyon elmaszatoltad ezt a karaktergyilkosságot. Jössz itt macskával hálással, holott az esetek többségében elég súlyos dolgokkal hozakodnak elő, ami valós. A helyreigazítások pedig valóban lényegtelen dolgokat érintenek. Senki nem meri bevállalni bizonyítékok nélkül, hogy ismert, befolyásos nevet meghurcoljon a médiában, mert annak nem az lesz a következménye, hogy nő az eladott lapok példányszáma, hanem mehetnek a bíróságra, és fizethetik a perköltségeket, ha elbukják.

Helyreigazítást macskával hálás szintjén olvashatsz, annak nincs tétje.
De tudod mit? Ne általánosságban beszéljünk karaktergyilkosságról, mondj egy konkrét példát, vagy esetleg kettőt. Egyet innen, egyet onnan.
Úgy sem fogsz mondani, főleg nem baloldali húzást, mert annyi vér már nincs a pucádban, hogy ugyanolyan vehemenciával támadd meg a sajátjaidat ugyanazért a hülyeségért, mint a jobbos médiát.

Jöttök itt azzal, hogy nem vitatkozunk veletek, meg érvek nélkül támadunk.
Mondok erre valamit.
Ha egy ember az elfekvőben van, és baromira szenved, akkor azzal már nincs értelme vitatkozni, várjuk, hogy véget érjen a szenvedése, és a ravatalozóra kerüljön.
Most éppen ez történik az mszp-vel.
Hidd el az emberek többsége már leváltaná a mai napon és ravatalozóra tenné, de nem érvényesülhet az emberek akarata, várni kell tavaszig.

Azt mondod túl fogjátok élni?
Nem fogjátok túlélni, mert a jelenlegi nevében baloldalnak már nincs jövője, felaprózódik, több kisebb tömörülés próbál meg érvényesülni majd egymással szemben.
Ahogy ezt most az szdsz-ben is láthatjátok.
A baloldali kormányzás bűne, hogy az emberek ilyen mértékben elutasítják őket és a fidesz ilyen mértékű fölénnyel vezet, majd nyer.
Természetesen ez nem jó, de mint mondtam, az elkúrt 8 év eredménye ez.
Nem tudtok mondani egyetlen olyan ágazatot sem, ami sikeres volt.
Örülnünk kéne annak, hogy az imf megdicsért?
Ne röhögtess.
Mi szükség volt imf hitelre?
Hol az euró?
A szomszédaink miért nem szorulnak imf hitelre?

Magyarország önálló, szuverén állam, nincs semmiféle imf szerződés. Emlékeztek még a hazugságáradatra, amit egy.két héttel később kínosan próbáltak eltusolni?

Ilyen párttal szemben, mint az mszp, amelyik kirabolta a saját országát, minden eszköz megengedhető.
Érdekes, hogy szlovéniában ilyesmi nem történik, mert a szlovén politikusok az országukért dolgoznak. Nyilván ott is lopnak, de nem ész nélkül.

Végezetül:

Ha tetszik, ha nem, az emberekben tombol az igény, hogy megbüntessék a szoclib csordát. 2006 őszéért, a leesett azonosítókért, a mutyivagyonokért.
Ha Orbán nem teszi meg választások után, hogy a porba tiporja a gátlástalan mszp-s csürhét, akkor ő is bukni fog, mégpedig hamarosan.

elszámoltatás, vagyonelkobzás, bebörtönzés.
Ha meglesz nekik a 2/3-ad, akkor sötét jövőnek nézünk elébe.
Igen, én is tudom, hogy üres a kasszájuk.
Mert a politikusaink végletekben gondolkodnak.
Valószínűleg lopni fognak, akkor is loptak, amikor kormányoztak.
De érdekes módon növekedett a gdp. Csökkent az államadósság.
Volt középréteg, munkahely, jővő, biztonság.

Na az elmúlt 8 év arra ment rá, hogy az mszp mindezt feláldozta annak érdekében, hogy a fideszt minden oldalról megtámadja.
Még, hogy karaktergyilkosság.

Az őszödi beszéd mi volt?
Az egész magyar nemzet elleni gyilkosság.
Az mszp a történelmünk szégyene.
Semmi másról nem szól, mint lopás, korrupció, elkúrás, nemzetellenes politika.
Miért van az, hogy Magyarországon állandóan a zsidókérdés van napirenden és a cigányságé?
Holott kissebség.
A zsidókérdést vigyék haza Izraelbe, a cigánykérdést meg kezeljék a helyén.
Na ez is OV-ra marad, meg a jobbikra, és tehetetlenül fogjátok végignézni, hogy mit műveltetek.
Bizony ez mind a ti hibátok, akik asszisztáltatok ennek az ostoba rablóbandának.

33. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 8:17

Kedves Wesz, jó, ne legyümk sem süketek, sem pedig vakok. Gyurcsányra hivatkozol, tőle idézel, majd egy ugrással - nevezzük az ilert csúsztatással - már egy olyan dolgot idézel, amelyhez Gyurcsánynak nem lehetett semmi köze. Komolyan gondolod, hogy Gyurcsány találta ki Kövér köteles beszédét? Hogy jugoszláv békaemberek segítségével becsempészték Kövér papírjai közé, ő meg ártatlanul, anélkül, hogy tudta volna, mi van benne, elmondta?
Ezt te sem gondolod komolyan!

34. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 8:20

Mallac, épp válaszolni szerettem volna, amikor elolvastam Ignotus hozzászólását. Megírta neked a választ.

35. guga
2009. 09. 13. 8:20

FSP! Önmagad újságírónak csúfolt munkásságáról nem a karaktergyilkos kifejezés ugrik be?
Ha elolvasod a saját írásodat úgy, hogy magadat helyettesíted be, akkor tökéletesen illik rád a zubbony.
Pontosan ugyanazt csinálod, minden perced, minden sorod a fidesz ellen irányul, néha teszel egy kis kitérőt Sólyom irányába, akit szerintetek nem etikusan választottak meg.

Akkor Bajnait etikusan választották meg?

Elfelejtitek, hogy ez az ország nem a fideszből és az mszp-ből áll.
Itt családok próbálják meg túlélni ezt a politikai ámokfutást és kabarét, amit Gyurcsány művelt.
A választókat sosem lehet hibáztatni azért, mert végleg elzavarnak valakit.
A fidesz csak meglovagolja a hullámot, de valójában az országról van szó, a benne lévő emberekről. Mi számítunk, nem a fidesz.
A lakosság azt is megtehetné, hogy nem szavaz a fideszre, hanem az mszp-re.
De valamiért nem ezt fogják tenni, ti meg ezért a fideszt vádoljátok.

36. bo-56
2009. 09. 13. 8:25

Csak annyit, guga, hogy nem az öszödi beszéd, hanem FIDESZ általi tálalása volt az ország ellen elkövetett gyilkosság, egy sorban azzal, amit FSP szóvá tesz: hazug, mindent kiforgató, demagóg kampányolás folyik részükről, melyben nincs jelentősége, hogy valami igaz vagy sem, fő az hogy ártson. És az sem számít, hogy mik a "mellékes károk" - amire már nem a megcélzott politikus, hanem az ország megy rá.

37. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 8:30

Guga, mindok egyet. Szép, eklatáns példa. Itt van a BKV ügy. Mielőtt félremagyaráznád: szerintem vérlázító ami ott történt, történik. csak azért írom ezt, nehOGy azzal válaszolj, hogy védem őket.
Ezt a BKV-ügyet már régóta ismerik a Magyar nemzetnél, a Hír TV-nél.Most, hogy Bajnai révén kezdene kicsit megnyugodni az ország - kicsit, írom, nehogy beleköss! - elő lehetett venni. És nem egyszerre, hanen mindennapra kiporciózva.
Ezt a BKV ügyet egy hónappal ezelőtt ki lehetett volona tenni az asztalra, Sokkolta volna a közvéleményt - mondjuk egy hétig. Így meg kitart majd szépen egészen késő őszig.
A BKV felügyelő bizottságának harcosa.egy Vitézy Dávid nevű ifjú janicsár. Nézz utána, ki ő. Röviden csak annyit: szegről végről Orbán Viktor rokona.
Szóval, erről beszéltem:hogy minden napra egy tojás.életben tartani a feszültséget, növelni a gyűlöletet. Orwelltől tanultak a Fiúk, az 1984-ből, nála voltak gyűlölet-félórák.

38. guga
2009. 09. 13. 8:32

bo-56! A győzteseket sosem kéri számon senki.
Az őszödi beszédre meg annyit, hogy fogalmam sincs hogyan tálalta a fidesz, vagy hogyan minősítette. Én magát a beszédet, a tartalmát tartom szégyennek, nemzetellenesnek. Ezért simán kötél jár.
Ez a magánvéleményem, nem a fidesz által sugallt. Sosem olvasok jobboldali sajtót, a nyilatkozataikra meg nem adok semmit.
Ők is ugyanolyan ostobák, mint az mszp-s politikusok.
Viszont rendelkeznek azzal, amivel az mszp nem, a lakosság támogatásával.
Anélkül meg az mszp béklyóba van kötve.
Mint mondottam a győzteseken sosem kérnek számon semmit. A győzelem érdekében bármilyen eszköz megengedhető, mint pl. a leesett azonosítók, amiért szintén kötél jár.

39. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 8:32

Guga35, ha akarnék sem lehetnék karaktergyilkos. Én még soha senkit nem "lepleztem" le. Mindenki által ismert tények alapján szoktam véleményt mondani.
Ismétlem: nem ez a karaktergyilkosság, hanem az, hogy ellenfeleinkről szorgalmasan gyűjtögetünk terhelő dolgokat.

40. guga
2009. 09. 13. 8:37

FSP37!

Szerintem nem jól méred. Ha mérlegre teszed azt, hogy mi történt a bkv-nál, és ezt mire használja a fidesz, akkor hova billen? Választások előtt állunk, nálunk vénebb demokráciákban bevett szokás az ellenfél meghurcolása a médiában, ez nem magyar sajátosság. Nem lehetne meghurcolni az mszp-t, ha nem lenne a rovásukon semmi, akkor maradna a fidesznek a macskával hálás, ami tét nélküli.

Ami igazán vérlázító, hogy a bkv-nál történtek miatt nem lesz felelősségre vonva senki.
Ebben az országban ezt kellene nagyon gyorsan megreformálni, valószínűleg a fideszre vár a feladat.

41. guga
2009. 09. 13. 8:58

39. FSP! Ha valakit lelepleznek, az nem karaktergyilkosság, hanem leleplezés :))
Terhelő adatokat meg csak arról lehet gyűjteni, aki valamit elkövet.
Hidd el, hogy nem sok ember van ebben az országban, akit a fidesz meg tudna vezetni lózungokkal.
Én pl. soha nem olvasok jobboldali médiát, nem nézek tévét, nem adok a nyilatkozataikra semmit. De valamiért mégsem az mszp-re fogok szavazni :)) jó a fideszre sem, de ez már más lapra tartozik.

Az emberek többsége nem azért szavaz a fideszre, mert annyira igaz és bűntelen párt lenne.
Az emberek az mszp-t szeretnék már végre alaposan seggbe rúgni, elzavarni, megbüntetni.
Ehhez a fideszt használják eszköznek, mert más nincs.
Ez nem a fidesz bűne, lehetnének ők bármilyen körmönfont karaktergyilkosok, ha az mszp hófehérke lenne. Akkor tényleg csak azt tudnák tálalni, hogy ki hány macskával hált.

Azt csak a fidesz, meg esetleg te hiszed, hogy a lejárató kampányuk sikeres.
Az mszp az, ami sikertelen. Lényegében tök mindegy mit csinál a fidesz, ha csöndben van, ha hangoskodik, ha motyog. Nem nagyon figyelnek rá az emberek, csak arra fogják őket használni, hogy leváltsák az mszp-t.

Ha megnézed a jobboldali rendezvényeket, alig mennek el az emberek, nem vevők az ideológiára. Kár erőltetni, hogy mindenről a fidesz tehet.
Ha ők kerülnek hatalomra, akkor is az imf fog diktálni, az pedig az mszp bűne, hogy odáig süllyedtünk, hogy hitelt kell felvenni. Nem a fidesz kormányoz és osztja el a pénzeket.

Jelenleg az országunk élete a fidesz-mszp háborújáról szól, amihez te teljes mellbőséggel asszisztálsz.
Ha a fidesz végre 2/3-os hatalomhoz jut, annyi előnyünk lesz a dologból, hogy az egyik oldal megszűnik végleg, nem arra megy rá az ország, hogy a pártok egymással harcoljanak.
Ha a fidesz egyedül marad, akkor nincs ellenfél, az energiát magunkra lehet fordítani.
Márpedig az mszp-nek sok esélye nincs, hogy a közeljövőben visszatérjen.
Lengyelországban ugyanez zajlott le. Ott már nem tényező a baloldal, csak vegetál és szívja az államkasszát.

42. evianna
2009. 09. 13. 9:15

guga:
ha nem lesz felelősségre vonva senki, akkor gondolom, a jogszabályoknak megfelel, ami történt, a jogszabályokat viszont nem a mindenkori kormány, hanem a többpárti parlament hozza.

a másik:
most már van egy lista, összegekkel együtt, de nevek nélkül (mondjuk, a pozíció alapján BKV-s ismerősökkel, weboldallal beazonosíthatók).
arról azonban nem esik szó, hogy ezek pártkáderek lettek volna (vagy legalább egy részük), illetve van-e valamiféle politikai szál?
mi van akkor, ha nincs?
mi van akkor, ha teljesen apolitikus emberek ügyesen kihasználtak egy lehetőséget, amelyet a jog lehetővé tesz, és amelyeket eddig senki nem kifogásolt? sem elvi, sem gyakorlati szempontból?

még egy:
tegyük fel, hogy jó szakember vagy és átcsábít egy másik vállalat, ahol menedzserszerződést kínálnak, számodra kedvező feltételekkel - például a végkielégítéssel nem kockáztatsz már semmit?
aláírod, vagy visszautasítod, mert ez egy csak neked szóló spéci kedvezmény, amiben az egyszerű ember nem részesül?
mit diktál a családod érdeke?
továbbá tételezzük fel, hogy a kollégáid, akik 10-20 éve húzzák az igát, rájönnek, milyen feltételekkel távoztál te, és milyen feltételekre van esélyük nekik, és a vállalat rábólint, hogy az ő esetükben is alkalmazzanak majd valami hasonlót. (a magyar ember úgyis általában azt nézi, mennyit kap a másik.)
ők ezért bűnösök lennének?

egyértelműen a vállalat vezetése hibás, a jól fizetett igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok, akiknek épp az ilyesmit kellene kiszúrni és megakadályozni, itt viszont tocsikolás folyik, és éppen a vezetés felelősségéről nem esik szó.
az viszont fontos, hogy jogsértést nem követtek el (csak a részletekben lehettek extra ügyeskedések), csak a feladatukat, a hatékony gazdálkodás biztosítását nem végezték el. (és ez meg már nem csupán a végkielégítések ügye, hanem a gyenge tanácsadói tanulmányoké is - erről miért nem esik szó?)

43. guga
2009. 09. 13. 9:26

evianna42!

Ezt írod: "ha nem lesz felelősségre vonva senki, akkor gondolom, a jogszabályoknak megfelel, ami történt, a jogszabályokat viszont nem a mindenkori kormány, hanem a többpárti parlament hozza."

Ez érvényes a 1998-2002-re is, vagy ér ezüsthajózni, kaja ibrahimozni?
2010 után megváltozik a képlet, soha vissza nem térő alkalom, a fidesz kedvére gyúrhatja az alkotmányt a jobbikkal karöltve. Kényszerű házasság lesz és ugyanolyan lesz a helyzet, mint most, hogy egy senkiházi párt fogja ugráltatni az országot kényére, kedvére (szdsz).
Akkor majd a jobbik fogja az orránál fogva vezetni a fideszt.
Vagy a fene se tudja, ha az mszp sokáig engedi Lendvait nyilatkozni, még az is lehet, hogy csont nélkül meglesz a 2/3-ad :))
Lendvai nagyon ért hozzá, hogy hogyan zavarja el a szavazóbázist.

44. guga
2009. 09. 13. 9:31

evianna! Aki távoztában a bkv-tól felvett sokmillió forintos végkielégítést az egy elmebeteg geci. Nincs tekintettel arra, hogy milyen helyzetben van az ország, hogy hitelből tartjuk el a cigányságot, a vezetőinket, a munkanélkülieket, a közszférát, mert a megtermelt javaink, a befizetett adó semmire sem elég.

Az az ember, aki elvitt onnan 100 millió forintot, nem volt tekintettel rá, hogy milyen következményei lesznek, milyen lavinát indít el. Önző volt.
Bevállalta, hogy miatta ledőljön a kártyavár, mert telhetetlenek.
Buták, ostobák, nem tudok rá mást mondani. Az mszp hírből sem ismeri azt a fogalmat, hogy tisztesség.
Ha 48-as szabadságharcosok tudták volna, hogy miért ontják a vérüket, azt hiszem önként átadták volna a terepet az Osztrákoknak.

45. ekeke (látogató)
2009. 09. 13. 9:34

Oh, az a jóságos és tárgyilagos IMF...:P
Mondsza drága fsp, az Európai Unió történetében hány ország vett fel IMF hitelt eddig, melyik és mennyit ?:P

Bizony, a "jóságos" IMF az olyan nagyban mint a szintén jóságos Provident...

Ami pedig a sikerpropagandát illeti: ilyet már láttunk 2005-2006-ban is...
"Dübörögtünk", "Minket irigyelt Nyugat-Európa", "A költségvetés köszöni szépen rendben van", "Orbán Viktor fogja be a száját", " Elnök úr vonja vissza, senki nem akar tandíjat, vizitdíjat"..

Jöttek az egészoldalas (közpénzből finanszírozott PR cikkek) a Financial Times-ban..
( "a magyarok soha nem éltek ilyen jól", wow..)

Aztán jött a fuccs. " Hazudtunk reggel, éjjel meg este.")

Most is: " már látjuk az alagút végét"
" a nehezén már túlvagyunk"
"ez már a gödör alja"
"megdicsért az IMF"

Utóbbiról a hallhatatlan Rejtő Jenő és kanibáljai jutnak eszembe. Akik dicsérték és táplálták finom falatokkal a foglyukat, közben szemérmes mosollyal méregették....

46. guga
2009. 09. 13. 9:40

ekeke! Te gondolkodsz, véleményed van, fasiszta és kirekesztő vagy, nem jól van ez így :))
Hangoskodsz érvek nélkül.
Felkérem a kedves kommentelőket, hogy ne reagáljunk a felháborító hozzászólásaira.
FSP te pedig légyszíves gyomláld ki, ha megnyilvánul.
Az embernek sehol sincs már nyugta ezektől a büdös kis náciktól, ellepték az internetet, mint a csótányok.
Régebben a nolblog a béke szigete volt, lehetett dagonyázni a langyos és simulékony egymást támogató érvekben.
De most?
Miért nem tesz a nolblog szerkesztősége valamit?
Miért tűrik tétlenül, hogy fasizálódik az oldal és a régi tagok már olvasni sem járnak ide az ilyen ekeke félék miatt?
Kérdem én hol a határ?
muhahantyú

47. guga
2009. 09. 13. 9:46

Egyébként a Gyurcsány kormány az utolsó pillanatig tagadta, hogy imf hitelre kényszerülnek, majd utána azt, hogy az imf feltételeket szabott.

Annyira hülyének nézték az embereket, azt hitték, hogy nem fog kiderülni?
Azóta az imf negyedévente a nyakunkra jár, mert nem bíznak meg a kormányban, ellenőrzik őket.
Aztán meg dobnunk kéne egy hátast attól, hogy megdicsérték az országot?

Na ne már, kit érdekel, hogy az imf-nek mi a véleménye rólunk?
Majd az számít, ha az ország lakossága megdicsér egy regnáló kormányt.
Pl. hogy csökkentették az államadósságot, nőtt az életszínvonal, csökkent a munkanélküliség.
De ezt nem is kell papíron bizonygatni, ezt érzi az ember a környezete visszajelzéseiből.

48. evianna
2009. 09. 13. 9:57

guga43:
nem mondod!
törvénybe lett iktatva Magyarországon az Ezüsthajó Kft. (vagy legalább a korona úsztatása), meg az azonosíthatatlan személyeknek történő cégeladás?
mondjuk, az utóbbinak vannak követői rendesen, hiszen látszik, hogy az állam tehetetlen velük szemben...
ezüsthajó is akadna, ha hagyná a kormány...

49. na4 (látogató)
2009. 09. 13. 10:13

Országgyilkosságot - ha már ezt a szót használjuk - a vörösök követtek el. Magyarországot egy mély gödörbe lökték, IMF hiteleken tengődünk, és akkor egy IMF hátbaveregetéstt kell eredménynek elkönyvelni? Na ne. Az IMF diplomaták amúgy udvarias, modoros diplomaták, akik nem szoktak anyázni. De azért ez ne tévesszen meg senkit, ettől még mélyen ülünk a slamasztikában, teljesen kiszolgáltatottan. Napi eladósodásunk >= 5 milliárd Ft, a hiány jövőre már eléri a GDP 90-100%-át, és akkor FSP, a közgazdász optimistán nyilatkozik. Na ez a nagy (sokadik) átverés. Ha egy közgazdász így beszél, akkor mire is számíthatunk? Hát semmi jóra . Amúgy meg hányszor hallottuk már, hogy minden szép, minden jó, minden dübörög, a hátunk mögött aztán kiderült, hogy nagy a baj (Balatonöszöd). És egyáltalán, azokután, hogy padlóra küldték Magyarországot, milyen alapon törnek itt pálcát bárki felett is?

50. galoz (látogató)
2009. 09. 13. 10:43

42-re
Kedves Evianna!

Az eltévedt ország óta követem többé-kevésbé az itteni eseményeket, és az írásaidban mindeddig szinte szóról-szóra egyetértettem. Nagyon tetszik az a megközelítési mód, ahogyan a felmerülő témákról értekezel.
Én is hasonlóképpen látom a dolgokat.
A vezetéssekkel kapcsolatos észrevételed is osztom.
Én már a tocsik féle üggyel kapcsolatban is abban a meggyőződésben voltam, hogy (bár az ügyet nagy részletességgel nem ismerem) "valószínűleg" Tocsik, a BKV-sokhoz hasonlóan, a szerződésének megfelelő összeget és nem többet követelt magának.

Őt megtalálták és elővették!
Valószínű nem tejelt az egyik fejesnek, pedig kellett volna!
Ha jól tudom a bíróság egy munka-arányosabb összegre mérsékelte a jutalékát.
Viszont nem emlékszem olyan esetre, hogy ebben az ügyben (se) taglalták volna annak a FELELŐS vezetőnek a felelősségét aki aláírta Tocsik (BKV-sok, stb....) szerződését!!!!
Hogy tölhet be valaki ilyen pozíciót, ha egy munka kiadásánál "véletlenül" téved 5-600 millát!
És ez csak EGY szerződés! Hány ilyen lehet?

51. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 11:05

Guga, egyetlen példát arra, hogy Ekekekét, vagy Téged fasisztának neveztelek.Lécci...!
Bedobsz valami baromságot, attól jól felhergeled magad, és már megy is fel a vérnyomásod.
Igyál inkább kávét, az finomabb és ugyanúgy árt!

52. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 11:07

Gratula az újabb fideszgyalázó cikkhez, ez kell a népnek :D
A gyilkosok (liBajna és bűnöző csürhéje) meg tovább uralkodnak...

53. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 11:13

Na4! Nem vagyok optimista, szerintem inkább realista vagyok. Nagyon is jól látom, hogy messze még az alagút vége, soha nem is állítottam ennek az ellenkezőjét!
De ha valaki csak fikázza a saját országát, az - többek véleményével együtt - szerintem is hazaárulás.
Rengeteg baj van ebben az országban, de máshol is nagyon sok a probléma. Az idáig irigyelt Bezzeg-ország (Szlovákia) most bajban van. És nemcsak azért mert összeakasztották velünk a bajuszt és folyamatosan hátramenetben van a diplomáciájuk Európában, hanem mert az autógyáraik a többi iparágnál is jobban megérzik a válságot, és ez a mienkénél is jobban visszaveti a szlovák gazdaságot.Épp ezért erősödnek ott fel a szélsőségesek.
Ne feledd, hogy a magyar jobboldal évekig sztárolt Szlovákiában a nyugdíjak és a szociális juttatások a mienkénél jóval alacsonyabbak. És Szlovákiában éhséglázadás is volt néhány évvel ezelőtt - nem a rendőrséget, hanem a hadsereget vetették be a zemberek ellen.

54. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 11:14

Enpera, gratulálok az újabb intelligens hozzászólásodhoz.

55. sirius00 (látogató)
2009. 09. 13. 11:18

fsp! nagyon méltatlan ez az írásod, ilyet csak megrendelésre lehet írni.....ennyire rossz anyagi helyzetben vagy, eladod magad?

56. Pro-fsp (látogató)
2009. 09. 13. 11:46

Jó ez a blogbejegyzés, minden szava mélyen igaz, sőt.

Guga és wesz onthatja bőven a féligazságait, kilóg a lóláb:ők csordultig vannak gyűlölettel. Ez bizony nem a baloldal problémája és legkevésbé Gyurcsányé. Ez az ovi és alattvalói által folytatott aljas sárdobálással felheccelt szánalmas tömeg felkelése az egykori elnyomó kádári hatalom ellen. Guga úr, Önök akkor kezdték el „bátran” verni a lovat, amikor az már rég kimúlt! Dumálhat napestig,, Viktoruknak egyetlen értelmes szava sincs a jövőnkről vagy arról, ő vajon hogyan kezelné a problémákat a globális válság idején.

Nem Gyurcsánnyal kezdődött ez! A 90-es években az öblös HorrGyulázás volt maguknál a menő.
94-től ovi kancsal ideológusnője a maga többmilliárdos féloldalas múzeumával, a kommuniznmussal riogatással, a fasizmus elbagatellizálásával , azaz a fiatalok tudatos hülyítésével mentálisan sikeresen tovább züllesztette az országot. A sajtó, az ügyészség, az egész közélet aránytalanul elviktorosodott, sőt , már el is „magunkfajtásodott”.

Ezért morálisan már elértük a sziklás altalajt, csak az emberevés van hátra. Mielőtt megróna: ez ügyben bőven találhat bárki a kormányzó baloldal részéről önkritikát!

Ugyan ki látott-hallott valaha fideszes vagy bármilyen jobboldali önkritikát?

57. evianna
2009. 09. 13. 11:48

galoz:
kösz, örülök, hogy egyetértünk - jó lenne, ha minél többen szólalnánk meg, mert itt most kezd olyan helyzet kialakulni, hogy van egy kiváló bejegyzés, jót somolyog rajta az ember, aztán jön a minősíthetetlen "kommentek" (vagy annak nevezett valamik) áradata.

Tocsikot nem ismerem, de arra emlékszem, hogy annak idején az állam hivatalos vagyonkezelői egyszerűen nem bírtak az önkormányzatokkal (nem csodálom), és kerestek egy külsőst.
úgy tudom azonban, hogy a szokásos tarifát számolta el, csak 3000+ helyhatóságra ennyi jött ki - volumenkedvezményt tehát nem adott (miért adott volna? a fogorvos se másfél fogat számol két fog töméséért), de arra aztán később rákényszerítették.
az ügy igazán csúnya részleteire azonban (ahol ezt a "volumenkedvezményt" tőle nem hivatalosan már levették) nagyon hamar fátyol borult, és szerintem ez igen nagy baj!
de ezzel senki nem foglalkozik: itt botrányra, celebre van hangolva a nép, mert azt hiszik, az hoz szavazatokat.
pedig szerintem csak undort fog eredményezni...

58. medve1942 (látogató)
2009. 09. 13. 11:50

A karaktergyilkosságnak vannak kifinomult módozatai. Például:
Aljas rágalom, hogy hetente egyszer fürdik. Naponta többször is szokott. Annyira piszkos alak.
Tömény alkoholista. Annyira átíitatta a tinta, hogy egyáltalán nem lehet rajta észrevenni, ha totál részeg.
És így tovább. Mark Twain kb. száz évvel ezelőtt bermutatta, mi történik akkor, ha valaki elnök szeretne lenni. Számos remek wermeri-werberi lejáratási eljárást leír, nagyon régen olvastam, ma már csak egyre emlékszem: csapatnyi gondosan előkoszolt ruházatú afro-amerikai (de főként négernek látszó) srácot felbérelni, hogy a korzón rohanják meg a jelöltet, és "papa! "papa!" felkiáltással kapaszkodjanak a nadrágjába.
Mellesleg, azért az ún. baloldal se ment a szomszédba egy kis szóbeszédért, mondjuk, ha Orbánné napszemüvegben ment ki az utcára véletlenül...

59. cselcsabi
2009. 09. 13. 12:01

Hazaárulózunk, hazaárulózunk? Csak kódoljuk, más szavakkal, de ugyanazt mondjuk?

60. nablaquadrat (látogató)
2009. 09. 13. 12:12

Kérdés:
Nem kellene ezt az IMF dicséretet átgondolni esetleg ?
Tudom, demagóg, pupulista, trappista, trockista, dogmás, szektás meg elhajló, imprlista, sőt Láncos Kutya, vagy amit akartok.
Nem lehet, hogy szélső esetben, esetleg, na, csak egy pillanatra, mondjuk csak úgy játszásiból, hogy az IMF-nek egészen mások az érdekei, mint a 9'800'000 magyar benszülöttnek, nem lehet, hogy ami az IMF-nek jó, az nekünk nagyon rossz? Ilyen még soha nem volt ?

61. beleszolok (látogató)
2009. 09. 13. 12:21

FSP

Annak az alagútnak, amit a kedvenc bandád ás, annak nincs vége, amit látsz, az csak lidércfény :(

62. galoz (látogató)
2009. 09. 13. 12:22

Evianna

Kíváncsi vagyok, hogy született-e már néhány törvény és szabályozás ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban!
Ha igen, be tartják-e, vagy ki ellenőrzi a betartásukat. Nagyon sok jó törvény született az elmúlt 10-15 évben is (szerintem) csak nem ér semmit, mivel a betartásukra senki nem figyel, semmilyen szerv nem ellenőrzi (kivéve ha egy ismert személy kerül a célkeresztbe, mert akkor a "SZERVEK!!!!" a rövidek, megtalálják és hazaárulás keretében halálra ítélik).

Az arányosság és a következetesség hiánya legalább annyira csípi az emberek és a SZERVEK szemét, mint egy törvénysértés.
Sokkal könnyebben viselné el a polgár (bármit is jelentsen is ez a szó) a terheket, ha a törvény, a szomszédra és a három házzal odébb terpeszkedő gazdag villalakóra egyaránt és arányosan vonatkozna!

63. Szkeptikus
2009. 09. 13. 12:25

Ebben valóban igaza van Vargának! Itt aztán mindent elloptak!

64. cselcsabi
2009. 09. 13. 12:29

FSP,

"De ha valaki csak fikázza a saját országát, az - többek véleményével együtt - szerintem is hazaárulás."

Most látom, FSP, hogy te már nem is kódolod a gyűlöletbeszédedet "országgyilkosság" címszó alatt, hanem nyíltam hazaárulózol.

Nem tartasz tőle, hogy veszélyes precedenst teremtesz? Kitaszítanál a nemzetből egy kétharmados többséggel rendelkező pártot, és azokat a milliókat, akik mögötte állnak? Mi ez a kirekesztő magatartás? Nem tartasz tőle, hogy belekerülsz a kirekesztők legújabb kötetébe?

65. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 12:50

FSP : intelligensebb vagyok mint te bármikor is voltál vagy lehetnél. Főleg mert nem gondolod át mi a tartalma annak amit írtam. Értelmezz kicsit, és ha van egy kis eszed belátod hogy van benne valami. Sajnálom hogy itt tart a "baloldal", ennyit tudnak, valami középpártot gyaláznak, a szakadék felé menetelés meg le van ejtve, lényeg, hogy majd újjáépítjük a baloldalt, az kell, nem az emberek sorsa az érdekes.
Ti, a kedves "baloldali értelmiségiek" csak azzal törődtök, hogy a többi oldalt gyalázzátok, és a pártot építitek. Aki meg az országért aggódik, az rohadt náci csőcselék, szét kell verni a pofájukat gumibottal. Ez a nagy helyzet amit ti nem láttok az egymás seggébe dugott fejetekkel.

Persze ebből is csak a stílusra fogsz reagálni, értelmezni gondolom nem fogsz.

66. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 12:52

A hazaárulást Gyúrcsány (is) elkövette, és továbbra is éli a gazdagok szép életét, sőt, ismét titkos fegyver is lett belőle. Felháborító.

67. Nagy Attila (Puli)
2009. 09. 13. 12:55

Amikor Kökösbe kerültem lelkésznek, az egyik szomszéd bácsi, azt mondta, hogy: "Tiszteletes úr vigyázzon, mert itt rossz emberek laknak." Valahogy hatott is rám. De utólag feldolgoztam magamba, a hatását és érdekes következtetésre jutottam: a bácsi, akikre újjal mutatott egyből feketéknek tűntek, de nem ez volt az igazán érdekes, hogy a feketítés következményeként, a bácsi a fehér kategóriába került, anélkül, hogy magát dicsérte volna. Azt hiszem, hogy ilyen egyszerűen működik a politikai újjal mutogatás: a mutogató, másra, egyből fehér minősítést kap, anélkül, hogy tett volna érte valamit. Szerintem nagyon kifizetődő. A másikra azt kell mondani, hogy tolvaj, és te egyből angyal leszel.

68. Nagy Attila (Puli)
2009. 09. 13. 13:01

Ellenem egy polgármester ilyet folytat. Na meg ilyen karaktergyilkossági hadjáratot folytattak ellenem Orbán Viktor itteni barátai, mint az MPP-s Murvai Miklós, volt RMDSZ szenátor, Nagy István Aradon csak MPP-s, a Nyugati Jelen Álláspont rovatában, kitettek bolondnak, meg mindennek, és azt mind azért, mert szerintük Orbánt gyaláztam.

69. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 13:04

A gyulolet nem bennunk van, mi nyero helyzetben vagyunk momentan, az elkeseredett gyulolet a husos fazek elveszteseert momentan a libsi-bolsi oldalon van.
Amugy most olvasom, hogy a Buranyek rajottek, hogy valakik lopnak, mar igy kapuzaras elott, ezert vizsgalodni akar.

70. Nagy Attila (Puli)
2009. 09. 13. 13:09

Na meg a Krónika napilapban megjelent rágalmazó cikk rólam, melyet egy polgármester rendelt meg ellenem, nem bírta, hogy igazat írok a falúról, azt bizonyítja, hogy az Orbánék bandája, az itteni sem erkölcsösebb másoknál, mert Csinta Samu, akkor főszerkesztő, helyet adott egy karaktergyilkos cikknek, melyben az állt, hogy kirúgtak a papságból. De nem tudom, ha igaz is lenne, hogy az én éhségsztrájkomhoz mi köze volt, amellyel az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek hiánya ellen éhségsztrájkoltam, - mivel érintetek vagyunk a Feleségem révén. Ami bosszantott, hogy nem kaptam meg az önvédelem jogát sem, a replika cikk jogát sem az Orbán barát Csinta Samutól. N a ti Orbánotok itteni barátai csak ilyenek, csak ennyire tisztelik az emberi jogokat, - ezek alapján meg van a véleményem a ti Orbánotokról.

De aljas módon az Erdélyi Unitárius Egyház sem riad vissza az aljas rágalmazástól.

71. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 13:12

FSP, most oszinten mit vartal, hogy a fiuk nem fogjak a magas labdat kihasznalni a vegletekig? Szerintem a BKV az megcsak a jeghegy csucsa volt. Szepen boritani fogjak naprol-napra a MAV es a meg allami tulajdonban levo cegek szennyeset. ITHD? MNB? Szerintem a Simor ugy meg elo fog kerulni, kivalo off-shore tema, MTV uj szekhaza amiben nyakig ul a Bajnai cege, ez meg messze nem volt felboncolva, kiteregetve, megragva es elmagyarazva az egyszeru magyarnak, majd az is meglesz. Ugyanugy majd lassan elokerulnek az autopalya ugyek, hogy miert lettek a legdragabbak, miert epult alagut loszbe a dombokon es vajh minek kelett nagy szep viadukt egy lankas videkre, vajh miert mennek tonkre ezek az utak rekord sebesseggel es vajon miert nem kaptak meg az alvallakozok a penzuket a Ganztol.
Bizony FSP ezek a csontvazak naprol napra lesznek csopogtetve, savazva, marva, gyilkolva, porlasztva a szocikat. Szerinted csak a Kapolyi szekrenyeben hany csontvaz, hany milliard porosodik?
Vagy az a bajod, hogy ezeket a magas labdakat egyesevel, szepen lassan adagoljak. Miert, a baloldali sajto talan nem ezt csinalja? Ki alkalmazta a gyulolet kampanyok profetajat, vagy rabbijat Ron Werbert? Talan a Fidesz? Ki szelet vet, vihart arat.

72. galoz (látogató)
2009. 09. 13. 13:22

Országgyilkosság, Hazaárulás, nácik, fasiszták, kommunisták, semlegesek, közönyösek, váll vonogatók, nagyhangúak, alattomosak jöjjenek!
Egy demokratikus ország vár bennőtöket. (Úgy is fogy a lakosság, bármilyen szemét népséggel is változik a statisztika, nő a népesség)

Itt szólásszabadság van! Mindenki azt mond amit akar, olyan hangosan ahogy csak bír.
Szabadon szidhatsz mindenkit, szabadon szíthatsz kedélyeket; ilyesmi!
Mivel a vezető osztály példával jár elől(ha nem is jó), ezért Te is követheted a Vezérhímet.
Amit lehet Juci-Ferinek, azt szabad a kis Ökörnek.
Mivel szegény elég mélyen van, így csak azt látja aki kimagaslik a nagy gazból, illetve azt hallja aki elég hangosan kajabál, és ha még trágár is, akkor biztos közülünk való! Ha TE vagy a leghangosabb, akkor a Te igazad a Legigazabb!
Hajrá! Gyúrjunk torokra!
Gyerünk, lehet, hogy Te nyered a következő választást! (Csak ezért ugranak egymás torkának a pártok nem?)
Manapság már el sem kell olvasni (még ha képes lennél is rá) mit hirdet a másik párt Fő-Fő hazug aljas diktátora a kicsinyes kis pártprogramnak nevezett förmedvényében. Ideje elkezdeni gyűjtögetni a minél szaftosabb sarat, hogy jusson az összes ország rombolására készülő pártnak. Hiszen teljesen egyértelmű, hogy erre készülnek szánt szándékkal! Biztos! Láttam az egyik arcát. Még a pillantása is sántít, ráadásul a Pisti is megmondta, pedig Ő aztán okos fiú, ráadásul "biztos helyről tudja"!

73. demo (látogató)
2009. 09. 13. 13:44

Csak lassan a testtel !

Ha jól emlékszem, a Fidesz minden alkalommal azon bukta el a választást, hogy képtelen volt normálisan kommunikálni, mindíg hajlott az egyoldalú, szélsőséges stílus felé, bekebelezte a médiát, hazudott /rosszabbul élünk mint 4 éve, és a bánatos arcok, szánalmas volt!/ Szerintem nem az MSZP nyert, hanem a Fidesz vesztett! Csak nehogy megint elszúrják!
És akkor nézzük az elkúrásokat!

1. Első elkúrás:

Medgyessy volt az első kormányfő, aki betartotta az ígéreteit. Mert azt nagyon tudnak a politikusaink, össze vissza, hazugságokkal etetni a népet, mint pl. most a Fidesz, aki azt ígéri, hogy megtartja, sőt megemeli a szociális juttatásokat, lesz itt gáz - villanyár támogatás növelése a zemberekenek, fiatal családoknak támogatás, ugyanakkor természetesen jelentős adócsökkentés, és persze az egyensúly, meg az euró is nagyon fontos! Lehet hogy Medgyesy hibát követett el a túl sok nyugdíj és közalkalmazott bér emeléssel, de az szégyen volt, hogy 35000 - 60.000 Ft-os nyugdíjból és 70000 Ft-os bérből éljenek a közalkalmazottak.

2. A gazdaság akkoriban valóban dübörgött, komoly 6 - 8 százalékos emelkedés volt, de azt a pazarlást és túlfizetett támogatást egészségügy, közösségi közlekedés, és egyébb komoly összegű szociális juttatásokat nem bírta eltartani. Magasan nálunk volt ez az összeg a legmagasabb a régióban, és ez okozta a feszültségeket. Akkor jött a Gyurcsány, aki felismerte, hogy ez így nem mehet tovább. Nem lehet mindíg a populista, behízelgő ígéreteket nyakló nélkül megtenni, ha jól emlékszem a Fidesz 3 ezer milliárdot ígért a semmiből, /2. óriási hazugság /. Ha a Fidesz kerül kormányra, teljesen egyértelmű, hogy valahol máshol, de elő kellett volna vezetnie ugyanezt a beszédet. Ez nem kérdés!

3. Orbán Viktor a Gyurcsánynak soha nem tudta megbocsátani ezt a győzelmet, a személyes mérhetetlen bosszúvágyát szívja az ország. Mert azt minden normális gazdasági szakember tudja, hogy a reformokat meg kellett volna csinálni. Ez nem elkúrás, hanem az ország rendmetétele lett volna! Ezt a Fidesz minden eszközzel, szerintem törvénytelenül, de az Alkotmányíróság és a Köztársasági elnök segítségével megakadályozta. Ha sikerül a reformokat végigvinni, nem itt tartanánk!

4. Ebben az országban az Orbán személyes bosszúvágy amiatt, olyan minősíthetetlen szintre vitték le a közbeszédet, a gyűlölködést, nekik semmi sem drága, jó alaposan tönkretenni az örökös hergeléssel az emberek életét, semmi pozitív, saját sorsukért küzdő, pozitív energiákkal, jövőképpel rendelkező lekosság, lehetőleg minél szarabbul érezze magát, minél lejjebb süllyedjen pszihésen, ehhez suttyomban nyújtunk egy kis gyűlölet morzsákat, itt a cigányság, itt a zsidóság, vagy a melegek, vagy a kommunisták, lehet a szelepeket kinyitní, a feszültséget kiadni, itt vannak a pofozóbábuk, így mégjobban elbutulnak, aztán majd jövünk mi, amesseiások, és bár nem lesz jobb demmi, de lehet boldognak lenni, felszabadultnak, végül is itt a vezéretek, és lehet továbbra is anyázni a mocskos ellenséget.

Ez egy szépen felépített struktúra, de elég egy homokszem a gépezetbe, és az embereknek gyanús lesz ez a sok ígérgetés a hazugság a jólétről, felfigyelnek, talán ha nyugatról elégedettek, talán mégsem olyan rossz ez a kormány! És a gyűlöletbe is bele lehet csömörleni, bele lehet fáradni, és az emberek vágynak egy kis nyugalomra, európai arcra, normális közbeszédre.
És észre veszik, hogy van azért fejlődés, vannak autópályák, vannak helyi fejlesztések, nem hülyék!
És a Bajnai lehet hogy nem fröcsög és ordítozik minden nap, de a maga kultúrált csendes módján igyekszik normális mederbe terelgetni a dolgot!
És BKV .
Várjuk meg a vidéki, Fideszes önkormányzatok vállalatainak listáinak a nyilvánosságra hozatalát. Lesz itt még meglepetés!

5. És ami a lényeg. Egyértelmű hogy azokat a lépéseket, amelyeket Gyurcsány akart elvégezni, meg kell lépni! A reformokat meg kell csinálni, különben sehova nem jutunk. A kórházakat be kell zárni, privatizálni kell az egészségügy jelentős részét, a Máv szárnyvonalakat meg kell szüntetni, a szociális ktg-et le kell csökkenteni, a régiókat létre kell hozni!
Kíváncsi leszek Orbán arcára, amikor az elkúró Feri által preferált intézkedéseket szépen lassan meg fogja tenni! Mert meg kell tennie. Majdnem szórul szóra!
Érdekes lesz, kiváncsi vagyok, hogy mit fognak majd szólni a tisztelt jobboldali kommentelők!

74. sirius00 (látogató)
2009. 09. 13. 14:12

demo!a reformokra volt hét évetek, mennyi időre lenne még szükségetek, kormányzati szavazat többséggel rendelkeztetek, az alkotmányt be kell tartani nektek is.....az országot nem tudjátok úgy, legalább megközelítően úgy átadni, ahogy átvettétek, olyan szinten vittétek csődbe az országot és loptátok szét, hogy felmerülhet a szándékosság is, ami túlmutat az alkalmatlanságon és büntetőjogi felelősség megállapítását eredményezheti.

75. evianna
2009. 09. 13. 14:27

demo,
valahol írtam már, hogy ha Orbánnak esze van, akkor a Gyurcsány-programot valósítja meg.
az át volt gondolva alaposan, lényeges kérdésekkel foglalkozott, és egy önjáró fejlődést tett volna lehetővé.
minden más "az állam majd..." csak hatalmas áldozatok árán, folyamatos kézi vezérléssel hozhat eredményt, az államadósság tervezett növelése pedig (amit közvetve azért már kimondtak) egyszerűen finanszírozhatatlan hosszabb távon.

a gondot abban látom, hogy a választások után ő szerintem már semmit nem fog csinálni - átveszi Sólyom helyét, aztán megkezdi a hivatalos és magánlátogatások hosszú sorát, egy dolgozzatok legények! felkiáltással.
másra nem is képes, valljuk be - sok volt az a kétszeri vereség.

ami az IMF-et illeti, szerintem nagy baklövés volt a Varga-féle mószerolás.
először is azok, akik negyedévente vizsgálják a gazdaság helyzetét, láttak már karón varjút, másodszor meg az ő egzisztenciájuk (jelzáloghitelük, gyerekeik taníttatása stb.) kerül veszélybe, ha tévednek a munkájuk során, vagy az álláspontjukat nem tudják bizonyítani, alátámasztani. (alátámasztásnak meg az a legritkább esetben elég, ha azt mondják el, mit hallottak xy-tól.) így aztán mosolyognak, bólogatnak, és visszamennek a számaikhoz meg a modelljeikhez.
nem tudom, mennyire vannak mószer arankákhoz szokva (bár azt hiszem, nem példátlan), de csak akkor hisznek nekik, ha valami más is bizonyítja.

annyiból azonban tényleg országgyilkosság, hogy ezzel az a benyomás alakul ki, hogy valami bűzlik ebben az országban, ezért, ha azok kerülnek hatalomra, akik most olyan vehemensen szidnak mindent, ami van, akkor a kormány politikájában erős fordulat várható, amiről nem tudjuk még, hogy micsoda. (azt meg nagyon nem szeretik.)

76. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:27

Sirius55, le vagyok leplezve. Négyszemközt vagyunk, bevallhatom: ezért az írásért nemcsak kiemelt pénzt kaptam, de még vállveregetést is. Hogy jöttél rá?
Mindig így fején találod a szöget, vagy csak most?

77. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:29

Cselcsabi, ha te hazaárulónak fordítod, biztosan nem véletlen. Aki tudatosan gyengíti a hazája tárgyalási pozicióit - akáér gazdaságilag, akár diplomáciai téren- arra mit lehet mondani?

78. guga
2009. 09. 13. 14:30

51. FSP
2009. 09. 13. 11:05

"Guga, egyetlen példát arra, hogy Ekekekét, vagy Téged fasisztának neveztelek.Lécci...!
Bedobsz valami baromságot, attól jól felhergeled magad, és már megy is fel a vérnyomásod.
Igyál inkább kávét, az finomabb és ugyanúgy árt!"

Azt, hogy paródia, pikírt humor fogod? Megelőztelek benneteket, és a sablont kiemelve magam mentem elébe a dolgoknak.
Ekeke tőlem elfogadja, hogy lenácizom :))

Inkább arra válaszolj, hogy mi a nagyobb? bkv-s botrány, vagy az, hogy a fidesz milyen célra használja, hogyan kommunikálja.
Bár tök mindegy, hiába válaszolsz, nincs tétje.
Még egyszer sem olvastam egyikőtöktől sem, hogy valakinek igazat adott volna.
Mindegy milyen érv hangzik el, a reakció totális képzavar és mellébeszélés.
Sosem fogod kijelenteni, hogy valójában azzal, ahogy a fidesz kommunikálja a bkv-s botrányokat, nincs semmi baj.
Mert véleményem szerint lényegtelen, hogy mit mondanak. A lényeges dolog, az hogy a bkv-nál mit követtek el, illetve az, hogy nem lehet felelősségre vonni senkit.

79. 1 vélemény
2009. 09. 13. 14:31

1 dologban bízhatunk ,jobb ellenzéket érdemel az ország hisz sokat árthat az ellenzék az emberek lelkének mint tette mostani ellenzék -hoszabb távon maradandóbb sebeket ejtett mint az utolsó 2-3év összeségében talán 5-7%-reál bér csökkentése -de ha 2002-orbán végnapja óta nézzük mennyi az egyenleg????-kb 15-20% reál bér növekedés?? a nyugdij még több ! autópályák százkilométerei amibe orbán beleüll !!!!!!!!!!!!!!!!!-hisz minden normális cégnek és embernek fontos az infrastruktúra.na ha ennyit teljesit orbán akkor dumálhat persze normális stilusba -nem amit eddig elkövetett a emberek millióit sértette meg ez számon lesz töle kérve!!-nem tölem !!!-majd meglátják!!!-amúgy akik itt jobboldali érzelmüek nem tudják megérteni miért a félelem orbán regnálása ellen a válasz 1-szerübb mint gondolnák a kormányzás amit csinált az ami félelemmel tölt el milliókat!!-és ellenzékben is ennyire agressziv durva és kompromisszum képtelen mi lessz ha hatalom kerül kezébe -ez az ami félelemmel tölt el józan városi ,falusi kisvárosi pólgárok millióit.-bár nem a cikkhez szóltam hozzá -védelmem csak az hogya legtöbb nem arról szólt!!

80. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:31

Szkeptikus63:tényleg minden el van lopva. A múltkor át akartam menni a Lánchídon, hát nem volt ott. Az Erzsébet-hídnak is csak az egyik fele volt meg. Botrány.

81. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:33

Cselcsabi64: nem taszítok ki senkit. A hazaárulók is magyarok. Szálasi is magyar volt, soha senki nem tagadta. Legföljebb nem vagyunk büszkék rá.

82. demo (látogató)
2009. 09. 13. 14:34

74. sirius00

A reformokat akkor lehetett volna megcsinálni, ha az Orbánék nem hiszterizálnak, nem lázítják folyamatosan a népet, mert sajnos ahhoz hogy előre menjenek a dolgok, néhány szocialista előjogról le kell mondani, ahhoz hogy korszerűbbek legyenek a kórházak, néhány elavultat be kell zárni. De folyamatos népszavazásokkal, lázítással nem lehet megoldani. Ezért nem lehetett megcsinálni. De az nem fáj a FÍidesznek, hogy az emberek egetverő hálapénzeket fizetnek. Ezt fel lehetett volna számolni! De hát az a 300 Ft nagyon fájt az Orbánnak és társainak. Most meg zsebbe, adófizetés nélkül fizetjük a többszörösét!

Egyébként pedig a korrupció semmivel nem nagyobb, mint a Fidesz kormány idején volt. A Széchenyi terv nem szólt másról, mint a haverok visszatérítés nélküli támogatásáról.
Óriási pénzek mentek ki jómódú embereknek, fürdők építésére, amik már sehol nincsenek.
A BKV kifizetések többszöröse ment el a Széchenyi terven keresztül korrupcióra. És unalmas sorolni a többi ügyet, de pl. a Millenárison konkrétan tudom, hogy egyesek hatalamsat kaszáltak! De azt persze a Polt féle ügyészség nem vizsgálta. Akkor is nagyon durva dolgok voltak, ami persze nem menti a mostaniakat. De itt mindenki felelős, és ezt a dolgot egyszer és mindenkorra rendbe kell tenni!
És nem vitte senki csődbe az országot! Ez megint egy panel duma és nem igaz!
Volt két év, amikor rendbe kellett tenni az egyensúlyt, minden normális közgazdász tudja, hogy ezt kellett csinálni!
Ha nem jött volna a válság, adócsökkentés jött volna. Ez egy óriási pech, erről nem tehetett senki!
Ha pl. mondjuk Orbán kormányzása alatt lenne egy nagy földrengés, egy rossz gazdasági pillanatban, megbillenne az államháztartás, akkor az Orbán csődbe vitte az országot?
Tudom, ti szeretitek elbagatellizálni a válságot, de ez az egész világon sűlyos problémákat okozott.
Amerikában több százezer ember lett földönfutó.
És Németországban pl. nagyon sok cégnél jelentős létszámleépítés, jobb esetben 20 %-os keresetcsökkenés volt!
Csak nálunk nem rontott semmit a helyzeten! Szerintetek!
Egyébként az alkotmányt azoknak kellene betartani és a híres Bíráknak betartatni, ami az emberi méltóságot védi!
Talán nem kellene zsidózni, cigányozni, mert az alkotmány egyik alaptörvényébe ütközik. A nemzetközi egyezményekről nem is beszéltem.
Ez csak nálunk nem figyeli olyan árgus szemmel az Alkotmánybíróság!

83. 1 vélemény
2009. 09. 13. 14:34

és csak 1 adalék milyen megszégyenitö lehetett orbán alatt a pedagógusok ,egészségügyi dolgozók bére-és közalkalmazottaké-hisz a baloldali kormány 50%-al emelte -és igy se lett kiemelkedö!!!-tisztelt jobboldalii olvtársak ez is 1 adalék az orbán kormáyhoz-!!-talána saját zsebük teletömése helyett ezzel is foglalkozni kelett volna orbánéknak!!!!!

84. cselcsabi
2009. 09. 13. 14:34

77. FSP
2009. 09. 13. 14:29

Cselcsabi, ha te hazaárulónak fordítod, biztosan nem véletlen. Aki tudatosan gyengíti a hazája tárgyalási pozicióit - akáér gazdaságilag, akár diplomáciai téren- arra mit lehet mondani?

OK, FSP, eltettem, amit írtál. Azt hiszem, elő fogom még venni.

85. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:34

Enpera, írod:"FSP : intelligensebb vagyok mint te bármikor is voltál vagy lehetnél. "
Ennek tényleg nagyon örülök.

86. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:36

Wesz71: egyezzünk meg abban, hogy csontvázak pártoktól és felekezettől függetlenek. Vannak sajnos sok helyütt.

87. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 14:38

Cselcsabi, ha jólértem, te most engem megfenyegettél.
Mit veszel elő, és mikor?:)

88. 1 vélemény
2009. 09. 13. 14:39

amit orbánék elsibóltak ? eltulajdonitottak?,elcsentek?? ezt nem tudom bizonyitani!vagy csak saját klienturájuk kiépitésére forditották-pl felsö párthü réteg létrehozása -állami gazdaságok eltüntetése ,panamák .,off sore .pénzkimenekités -na ja az jó volt azt fideszes kormány tette!!-nos ha ezeket a pénzeket forditották volna béremelésekre meg egyébbre elörébb tartana az ország !!!

89. demo (látogató)
2009. 09. 13. 14:42

65. enpera

Szerintem te senkinél nem vagy itt intelligensebb!
Az önfényezés elég snassz, és visszataszító dolog. Ennek ellenére elolvastam a kommentjeidet, és érdekelne, hogy mire alapozod ezt a megállapításodat?
Pl. erre a mondatodra?

A gyilkosok (liBajna és bűnöző csürhéje) meg tovább uralkodnak...

90. menta
2009. 09. 13. 14:44

Cselcsabi 84-re:
"OK, FSP, eltettem, amit írtál. Azt hiszem, elő fogom még venni."

Jé Csabi, csak nem FSP "sitty-sutty" készül???
:-(

91. menta
2009. 09. 13. 14:47

87-re
FSP, te is leszel sitty-sutty.:-)

Mi meg írunk Cselcsabi hipp-hopp-ot.:-)

92. Nantal
2009. 09. 13. 14:57

A "cikk" (vagy blog) SÚLYA, - számomra - horribilis...! Jól "megfogott"...!

Gondoljunk csak az Európai Neutronkutató (ESS) debreceni helyszínére való, "ország pályázatunkra"...!
...és az alaptalan, vagy "nem kellően időzített" karaktergyilkosság, akár országgyilkossággá is "avanzsálhat"...!!!
Nagyon, nagyon, SZÜKSÉGES, "észnél lenni"...!!!

Mert, pl. csak ennél a "tételnél", HA CSAK "kellően elszántak" (ld. 168 óra Mezei professzor nyilatkozatát!) lehetnénk (pl. miniszterelnöki szinten), amit ugye nem teljesen hagy "érintetlenül" a karaktergyilkosság, úgy siker esetén, akár pl. az állam adósság visszafizetésének a felére is, fedezetet "nyújthatna"...!

Másrészt, a KOMMENTEK KÖZÜL, számomra a MEGOLDÁSOKAT ELŐSEGÍTŐEK, a

25.) Villon 4:31
57.) Evianna 11:48

alatt megírtak...!!! Gratulálok hozzájuk....!

93. 1 vélemény
2009. 09. 13. 15:00

viszont a legveszélyesebb ,legszomorúbb,legveszélyesebb az ország szempontjából -amit pár éve lehet látni föleg a jobszélen -dea jobb középen is sajnos ,vicsorgó esztelen üvöltés-észnélküli szidalmazás ,emberi méltóság hiánya.és alpáriasság elönt -és azoka leghangosabbak akik mindig felhergelik magukat adott?? megvett bátorság fokozóval -és olyan motorokkal pl az eggyik csoport gojho vagy gój?motorosok hogy becsületes munkával pl 3-4 évet kell dolgozni mesterséges gyülölet keltés mesterséges felhergelés -2002-ben a gyülölet ki lett eresztve -ahogy akkor megjósólták-ésa szellem kieresztö röhög és kormányrúdra vár.-pedig tuszkólná már de nem bír vele.

94. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 15:00

Tulajdonkeppen baromi jol szorakozom itt. Vak vezet vilagtalant, suketek parbeszede, stb. En mondom a magamet, te mondod a magadet. Nekem a Gyurcsany az egy nagypofaju, semmire se jo kokler, aki ontotta magabol a nagy otleteket amibol semmi nem lett, neked a Zorban egy bosszuallo torpe diktator, aki megakadalyozta a nagy O-t a megvalositasban.

Higadtabban azert szogezzunk le egy-ket alaptetelt. Normalisabb orszagokban azert egy kikerult Oszodi beszed utan a nagyfonok lemond. Nem azert mert lehazugozta a Zorbant, hanem azert mert adatokat hamisitott meg, mert kozerdeku informaciokat halgatott el. Ez egy demokraciaban elfogadhatatlan. AZONBAN, ha nem mond le, lelke rajta, viszont ne csodalkozzon, ha nincs tamogatottsaga. Ahogy az osi magyar kozmondas emliti, szel ellen nem lehet hugyozni.
Egy egeszsegugyi reformot jobb helyeken evekig keszitik elo, targyalnak erdekvedokkel, ellenzekkel, neppel. Majd torvenykeznek, torekedve a konszenzusra. Terveznek, szamolnak, kommunikalnak.
Nem pedig torvenykeznek zart korben, azonnal bevezetik, kaoszt teremtenek, majd pedig csokosok trezorokat szallitanak, mikozben a nagy erteku ingatlanokat kiuritik es utcara dobjak az elmebetegeket.
Ma teljes zurzavar van az egeszsegugyben, aki veletlenul belekerul az tudja.

Meg valamit demo-nak. Bizony a reformokat akkor lehetett volna megcsinalni, ha van tarsadalmi tamogatottsag, ha van kompromisszum keszseg es van akarat. En az alkotmanybirosagot nem vennem a szamra, mivel ok a legfobb torveny orei. Ha ok valamit visszadobnak, akkor azt akadalyozzak meg, hogy a legfobb torveny seruljon.
Adocsokkentes. Amikor Orban beszel ado es jarulek csokkentesrol, akkor az egesz libsi-bolsi oldal orjong, elen a lefizetett megelhetesi kozgazdaikkal. Ha a baloldal jon elo vele, akkor az egy Isteni kinyilatkoztatas.
A valsag valoban jott, ami a mar melyen levo orszagot csak meg melyebbre lokte. Nem a vilag valsag vitte padlora az orszagot, hanem a hatalom.
Es megegy dolgot az ellenzekrol. Sok mindenben megegyeztek bizottsagi es parlamenti szinten a partok, ugyanakkor a baloldal szisztematikusan minden jobboldali javaslatot csirajaban kiirtott.
Egy pelda: A Fidesz tobb mint husszor nyujtotta be a kisebb parlamentrol szolo javaslatat bizottsagi szinten. Mindahanyszor a szocik, a Gyurcsany klonokkal (SZDSZ??) egyutt a NAPIRENDRE VETELT is leszavazta. Nem megtargyalta es elvetette, NEM VETTE NAPIRENDRE. Ezekutan te mit varsz az ellenzektol. Mert ilyen keretfeltetelek melett mar csak az maradhat, hogy terdre esel es behodolsz nagy kiralyunknak I. Ferenc testvernek.

Hat lufaszt, ahogy nagyapam szokta volt mondani. Most boritunk, minden nap valamit, kitermeltek ok a municiot nekunk, majd elsoporni oket, es felelossegre vonni. A torvenyi kereteken belul, de felelossegre vonni. Igen, a jobboldalnak ugyanolyan joga lesz ehhez, mint a szoci Kellernek volt.

95. menta
2009. 09. 13. 15:07

100 lépés fidesz-program avagy mit szabad egy Orbán vezette-kormánynak:
Megtanultuk, hogy

href.hu/x/a1ut

96. medve1942
2009. 09. 13. 15:10

Fogalmam sincs, mit gondoltak az IMF-esek Vargáról, de ha amerikaiak, akkor alighanem egy angol mondás jutott eszükbe: "Good or wrong, my country!"
Ha meg esetleg részletes ismerői a kelet-közép-európai történelemnek, akkor meg a Horthy-idők moszkvai vagy nyugati 19-es emigránsai.

97. sirius00 (látogató)
2009. 09. 13. 15:14

demo82 ! nekem hiába írsz ezer karakteres "fényesített"nagyáriát, hátha írás közben eszedbe jut valami /nem jutott/ ! az öszödi böszme egy szavával megcáfolja az ezer karakteredet, mert egy őszinte pillanatában bevallja.......: elkúrtuk! , nem kicsit, nagyon....!

98. beleszolok (látogató)
2009. 09. 13. 15:24

80. FSP

Hát, mint látjuk az irónia sem az erősséged. Minek ellopni a hidat, ha fel lehet újítani 2-3x-os áron is?

99. demo (látogató)
2009. 09. 13. 15:30

94. wesz

A jobboldalnak nincs joga itéletet mondani és bűnösöket kikiálltani, egy demokráciában erre csak a bíróságoknak van joga. Ha ehhez az Orbán kormány kell, ő fog ítélkezni, irányítani ,elég nagy bajban lesz a magyar demokrácia.

Ha elvitatod, hogy a Polt Péter féle ügyészség elfogult volt, és nagy részt elfogult most is, az a te szűklátókörüséged. Lelked rajta.

Nem volt túl sok idő a reformok évekig való elhúzására. Minden év jelentős veszteség az országnak. Lehet hogy Orbán évekig elhúzza majd, de ugyanoda fog megérkezni, csak közben milliárdokat dobunk ki az ablakon. És ő nem a kompromisszumok, és egyeztetések legnagyobb híve! Nézzük csak meg mit műveltek a vidéki színházakban. Szégyen. / Szolnok, Kecskemét, Kaposvár, az ország legjobb színházaiból mit csinált néhány segnyaló segítségével! /Ott aztán figyeltek a szakmára, és kurvára egyeztettek. Mindenhol ez lesz!
Ettől függetlenül nem vitatom, hogy sokszor követtek el hibákat, de a lényeget meg kellett volna csinálni.

Alkotmány Bíróság is emberekből áll. Ők is tévedhetnek, mint ahogy tévednek is! Ne misztifikáljuk, nem szentek gyülekezete. Ők is lehetnek elfogultak. Nem szeretem, amikor kinyilatkoztatunk, hogy ők tévedhetetlen minden erkölcs és jog feletti emberek. Mert nem azok!
Mint ahogy ebben az országban szinte senki!

Ha itt az ellenzék hozzáállásáról van szó, akkor említsük meg már, hogy hány bizottság tudott felálni a Fidesz kormány alatt ? Egy sem. Egyetlen ügyet sem lehetett kivizsgálni, a Polt meg persze mindent eltussolt!

Egyébként nem igaz, hogy minden megeggyezést az Mszp borított! Én fordítva emlékszem. Az utolsó pillanatban többször előfordult, hogy a Fidesz visszakozott. Csak az igazság kedvéért!
Nehogy már a Fidesz olyan konstruktív ellenzék legyen. Ez elég vicces!
A javaslatai nagy részt rendkívül elfogultak, és csak az ő szempontjait képviselték, tehát elfogadhatatlanok voltak!

És ne legyen olyan nagy arcod a napi borításról, lesz itt még Fidesz önkormányzati balhé is bőven, itt is van néhány csontváz, csak várd ki a végét. És én elővenném a régi ügyeket, is hadd boruljon ki a teljes szar, itt mindenki sáros!

És még valami. Nem hamisították meg az adatokat. Itt mindenki tisztába volt a hiánnyal, és az adatokkal. Mást sem hallottunk a Fidesztől, csak ezek felemlegetését.

És szerinted akkor az Orbánnak is le kellett volna mondani a választások után fél évvel, amikor kiderült, hogy óriási nagy kamu az ígéretei 80 %-a. Itt leragadtok az öszödi beszédnél, pedig itt a valóságról kéne beszélni. És a valóság az volt, hogy a Fidesz óriásit kamuzott az igéreteivel.

100. demo (látogató)
2009. 09. 13. 15:36

97. sirius00

Én legalább írok valamit, te meg nem írsz lényegről semmit!
A minősítgetéseiddel meg nem tudok mit kezdeni. Azzal már tele a padlás!
És igen, ez az ország folyamatosan, 20 éve elkúrta!
Mindenki, talán a Bokros kivételével!
Én is így gondolom!

101. cselcsabi
2009. 09. 13. 15:36

87. FSP
2009. 09. 13. 14:38

Cselcsabi, ha jólértem, te most engem megfenyegettél.
Mit veszel elő, és mikor?:)

Rosszul érted, már megint.
Majd akkor fogom elővenni, amikor ti fogtok visongani, ha valaki lehazaárulózza az álbaloldalt. Ugyanazért, amiért most te lehazaárulózod a másik oldalt. Ennyi intelligencia lehetne benned, hogy ezt felfogjad. Nektek is pont annyit szabad, mint a másik oldalnak.

102. demo (látogató)
2009. 09. 13. 15:48

69. wesz

Te hol élsz?
Hogy hol a gyűlölet mostanában?
Az isten szerelmére nézd már meg a fideszes megszólalók stílusát, a jobboldali kommentelők színvonalát!
Hát már megbocsáss, de a Bajnai, és az Orbán retorikája közül vajon melyik a gyűlölködőbb ?
Vagy a Kövér megszólalásai rendben vannak?

103. 1 vélemény
2009. 09. 13. 15:50

94 wesz úr én elhiszem orbán úrnak ha kormányoz .annyit kell tennie amit eddig követelt.és mondott is sokszór .nem szorit meg hisz nem kell azt mondta!!!-igaz szakértöi suttogva és csak néha de mást!!-emeli a béreket ,csökkenti az adókat és még a munkanélküliséget is radikálisan csökkenti .na ha ezt megteszi hisz ezt mondta és az adosságunk se növekszik kiirom 1 táblára a kertembe hogy orbána legjobb kormányfö 45 óta.de ehhez az kell hogy produkáljon nény év alatt pl 15-20% reálbér emelkedést mint a baloldali kormány vagy még több???-legalább ennyi nyugdij emelés vagy még több volt??-épitsen több száz km autópályát hisz pla fidesz vezetésü kecskemétre se ment vólna merzsó gyár-épitsen pár hidat még-emeljea pedagógusok bérét meg a kórházi dolgozókét 50% al ahogy a gaz elnyomó baloldali kormány csinálta .és ha még a parlament létszámát is csökkentik pl 200vagy akár mennyire -meg az állami vállalatok vezetöinek + a bankárok fizetését javadalmazását is jelentösen nos akkor itt lessza kánaán és akkor orbán népszerüsége is csúcson lesz ,jutalma a négy év végén az lesz ha ezeket meg teszi hogy népszerüségea csúcsokban lesz és megnyeria következö választást ha nem igy lesz 2-eset lehet-nem ezeket csinálja mert most másra lesz szükség-vagy nem jól kormányoz..-jutalma leváltják demokratikusan -vagy a ismétlödö addig megerösödö szélsöbal sztrájkokat tüntetéseket csinál esetleg gyújtogat utcaköveket dobál nó az lesz a cifra helyzet esetleg együt ta szélsöjobbal-no akkor ki lesz a ávh-meg a komcsi libsi stb?? a rendörség?? az orbán féle?, ami törvénytelenséget is el fog követni oszlatáskor,vagya szélsöbal tüntetök ? gyújtogatók?? csúzlizók?? nehéz a válasz számomra!

104. 1 vélemény
2009. 09. 13. 15:51

önnek ?wesz úr?

105. Villon
2009. 09. 13. 17:29

Olvasom a hozzaszolokat, nagyjabol olyan tartalommal, hogy eljen a "Fradi" az 'MTK" meg dogoljon meg. Nem lehetne esetleg arrol is nyilatkozni modjuk, hogy mit lehetne tenni az ilyen
sunyi ragalmazasok ellen? Ugyanis azert van itt valami mas is , amit ugy hivnak, hogy az ORSZAG
erdeke!

106. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 17:44

33-ra:

FSP szavai: "Komolyan gondolod, hogy Gyurcsány találta ki Kövér köteles beszédét? Hogy jugoszláv békaemberek segítségével becsempészték Kövér papírjai közé, ő meg ártatlanul, anélkül, hogy tudta volna, mi van benne, elmondta?"

Mondja, maga miért beszél félre? Élvezi? Ettől van öröme? Elalél és ordít a boldogságtól? Kövér László szavait Kövér László találta ki és ugyanő mondta el. Gyurcsány Ferenc pedig kiforgatta és durva, lejárató kampány eszközeként ellenük fordította. Ennek menetét a szerő "Az új miniszterelnök"című könyvében Gyurcsány Ferenc mondja tollba Debreczeni Józusefnek. Olvasson Debreczeni Józsefet és Gyurcsány Ferencet!

"„Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket… És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés” – vallotta be Gyurcsány."

107. evianna
2009. 09. 13. 17:48

cselcsabi, 101:
ezt a bizonyos ígéretet nem lehet másképpen értelmezni, mint fenyegetésnek - abból is a legócskább fajtából.
nos, én is azt mondom: "Ennyi intelligencia lehetne benned, hogy ezt felfogjad." = csak láthatóan nincs.

108. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 17:56

32-re: Guga! Maga nagyon jól vázolja fel a helyzetet. Figyeli FSP-t? Nem reagál rá, figyelmen kívül hagyja az Ön mondatait. Látja Guga, ezek az FSP-szerű magukfajták minden ténnyel szembe mennek. Lehetetlen őket érvekkel ráébreszteni az igazságra. Minden tiszteletem Önnek, de sajnos szélmalomharcot vív ellenük. Majd a választáson csapást mérünk rájuk. A választók akarata és szavazat-többsége lesz ellenük az igazi tömegpusztító fegyver. Azelől ugyanis már nem menekülhetnek el. Után pedig megkeződik a régi rendszer felszámolása, majd a bűnösök felkutatása és kvázi "karóba húzatása". Akinek pedig nem tetszik az új rendszer (és annak hamarost eljövetele), az csomagoljon, fogja a pereputtyát és hagyja el ezt az országot! Akár már most! Főbb városok, ahol talán tárt karokkal és teli marokkal várják őket: Tel-Aviv, Brüsszel, Washington, Moszkva, Amszterdam. Utóbbi helyre a drogosok és a buzeránsok mehetnek, ott ugyanis senkinek nem szúr szemet a dogozás és a buzeránsság utcai propagálása.

109. demo
2009. 09. 13. 18:02

106. Bukik a baloldal!

Már megbocsáss, de Kövér megszólalásaiban bőven nyújt muníciót.
Nem kell ehhez hasonló kijelentéseket tenni.És ő vállalta a bunkó megmondó ember szerepét. Akkor vállalja a reakciót is.
Egyébként ennek a retorikának köszönheti többek között a Fidesz a buktát!
Az, hogy ezt kihasználja a másik oldal, az természetes.
Ha ez lett volna az egyetlen bunkó megjegyzése, akkor azt mondom, egyszer elszúrta!
De folyamatosan ezt teszi!

110. demo
2009. 09. 13. 18:04

108. Bukik a baloldal!

Még néhány ilyen megnyilvánulás mondjuk széles körben, és bukik a jobboldal!
Úgyhogy hajrá!

111. evianna
2009. 09. 13. 18:06

galoz, 62:
na ez az, ami nekem nagyon furcsa:
a Fidesz (vagy legalább a média) nem indítványozza, hogy ennek az egész végkielégítésnek, hallgatási pénznek a szabályozását sürgősen felül kell vizsgálni.
értem én, hogy nem a pénzcsap elzárása a cél (különben minek tanuljon az ember Lakitelken?), hanem a ballib bemocskolása egy alapból politikamentes, csupán csak a pénzsóvárságon alapuló ügy kapcsán.

mindenesetre én indítványozom, hogy ezt az egész javadalmazási rendszert az állami és önkormányzati cégeknél újra kell szabályozni: ha mással nem, egy kormányrendelettel,annak is nyoma van, azt is hatályon kívül kell helyezni, tehát az is üzenet, hogy mégiscsak mehet a menet, ha a "megfelelő" kormány van.
bár imádnám hallgatni, hogy az ellenzék a parlamentben milyen érveket hoz fel a megrendszabályozás ellen...

112. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:09

107. evianna
2009. 09. 13. 17:48

cselcsabi, 101:
ezt a bizonyos ígéretet nem lehet másképpen értelmezni, mint fenyegetésnek - abból is a legócskább fajtából.

ezt pont te mondod, aki nemrégen még arról értekeztél, hogy majd megszokjuk, hogy lehallgatnak bennünket, mert az USA-ban is ezt csinálják?

és még te beszélsz fenyegetésről? vicces vagy :))

113. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:16

amúgy meg egyelőre nem én, hanem ti fenyegettek. Mi másként lehetne értelmezni ezt az alpári és színvontalan hazaárulózást, ami itt fsp és evianna vezérletével folyik, csak azért mert sokan teljes joggal bírálják a szeretett kormányotokat :)))

114. guga
2009. 09. 13. 18:21

109. demo

Már megbocsáss, de a bkv bőven nyújt muníciót.
Nem kell ehhez hasonló dolgokat tenni. És vállalták a legális pénzlecsapolás szerepét.
Akkor vállalják a reakciót is.
Egyébként ennek a retorikának köszönheti többek között az mszp a buktát!
Az, hogy ezt kihasználja a másik oldal, természetes.
Ha ez lett volna az egyetlen geci húzásuk, akkor azt mondom, egyszer elszúrta!
De folyamatosan ezt teszik!

Értem ezt úgy, hogy kicsit átfogalmazva a te hozzászólásodat szerintem FSP felé válasznak jó, mert ő kérdezett rá, mikor konkrét példát említett, mint karaktergyilkosság.
Persze arra már nem vette a fáradtságot, hogy baloldali példát is hozzon.

Bukik a baloldal! Köszönöm, én is pontosan tudom, hogy hatástalan minden hozzászólás, akár tartalmaz érveket, akár nem. Én szórakozni járok be ide, élvezem, ahogy önmagukból kifordulva dühöngenek a magukat baloldali értelmiségieknek valló emberek.
Többet én sem tehetek :))
muhahantyú

Megfordult már fsp-nél higgadt érvekkel győzködő, egyszer sem mondták neki, hogy ebben igazad van, jól látod.

115. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 18:23

110-re: Demo! Ön téved. A társadalom többsége pont azt akarja, amit leírtam. Mondja kedves, maga nem tudja, hogy mekkora a jobboldal és mekkora a baloldal támogatottsága? Vagy csak ugrat? Nem tudta, hogy az fog nyerni, aki a baloldaliak legtöbb felelősségre vonását ígéri a népnnek és a leginkább a közrend védelmével kampányol? Maga mindig ilyen buta és sunyi? Vagy csak tudatlan? Akkor pedig tanulni, tanulni, tanulni! Tudja: A jobboldal toronymagasan vezet, a baloldal pedig bukik. Na, kotródjon vissza a csehóba, és igya le magát a sárga földig! Utána pedig tökrészegen böfögjön és hányja ki magából a piát!

116. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:25

108. Bukik a baloldal!

No látod, ez a ti nagy hibátok jobboldaliaknak! Egyfolytában fenitek a késeiteket, hogy majd jól odacsaptok nekik, meg majd elvágjátok a torkukat. És ráadásul mindezt az álbaloldal orra előtt teszitek, hogy lássák, mire készültök. Azután meg csodálkoztok, hogy az álbaloldaliak felszívják magukat és maguk mellé állítják a többséget. Emlékszem rá, amikor Bayer Zsolt 2002-ben a választások előtt a Nap-TV-ben megállás nélkül dörzsölte a tenyerét, hogy milyen jó lesz, mert az SZDSZ kiesik a parlamentből. Azután jól ráfaragott, és beleért a keze a bilibe. Nincs kizárva, hogy most is így jártok, mert nem tudtok gátat szabni az agresszivitásotoknak.

117. guga
2009. 09. 13. 18:26

111. evianna! Egyébként neked a ballib teljesen rendben van? Te nyugodt lelkiismerettel adnád a voksot rájuk? Szeretnéd, hogy folytassák azt, amit eddig csináltak?
Vagy csak a fidesz ellen szavazol?
Mondj már légyszi egy ágazatot, amit a ballib sikerre vitt!
gdp, államadósság, munkanélküliség, euró?
Mindenre nem mentség a válság, ugyanis a szomszédaink is ugyanazt élik meg, meg egész európa, s ott még is megmaradt a középosztály.
Orbánéktól egy fejlődő, fizetőképes középosztályt vettek át.

118. Astrodust
2009. 09. 13. 18:27

Karakter és betűkiller:)

Kedves fsp !
Ennél szebb és tömörebb írást régen láttam tőled a munkásságodról.
Engedd meg hogy gratuláljak!:D

119. demo
2009. 09. 13. 18:35

113. cselcsabi

Ugyan cselcsabi, ne túlozzunk!
Igazán könnyen megcáfolható vagy!
Ki használ ehhez hasonló kifejezéseket?

"Után pedig megkeződik a régi rendszer felszámolása, majd a bűnösök felkutatása és kvázi "karóba húzatása".

"A gyilkosok (liBajna és bűnöző csürhéje) meg tovább uralkodnak..."

Én általában a jobboldali kommentelőkkel vagy akár Kövér megnyilvánulásaival ellentétben, egyetlen alpári mondatot, szélsőséges megnyilvánulást nem olvastam.

Ha valami egyértelmű, akkor a hangnem, az biztos nem a baloldal, vagy a baloldali kommentelők sara!
Ezt, legalább elismerhetnétek!

A fenyegetéssel kapcsolatban komolyan mondod, hogy a baloldal riogat?
Ez a világ vicce, nap mint nap az elszámoltatásról, az üldözésről szól a Fidesz és a szélsőjobb kommunikációja! A jobbos kommentelők meg alpári amit művelnek!
Teljesen úgy tűnik, mintha a Fidesz jogköre lenne az igazságszolgáltatás!
Ez ráadásul alkotmányellenes! Megérne egy misét egy AB állásfoglalás ezzel kapcsolatban!

120. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:39

guga,

te vérkommancsokkal akarsz párbeszédet folytatni? észnél vagy? azt hittem, okos fiú vagy.

121. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 18:42

Javaslom az itt ámokfutó komcsik Hordágy Ágnes általi kezelését :D

122. guga
2009. 09. 13. 18:44

demo! Téged jobban zavar a kommentelők stílusa, mint az, amit akármilyen stílusban is szóvá tesznek?

A szoclib csürhe romokba döntötte a működőképes gazdaságunkat, embereknek elvették a lakásaikat, elvesztették a munkahelyeiket, kilátástalanság, depresszió, beteg, erkölcsileg lezüllesztett ország és téged a stílus zavar?
Nem lenne ilyen a stílus, ha nem ilyen gecik vezették volna az országot, mint Gyurcsány.
Az őszödi beszédhez nem kell kommentár.
Hidd el nekem, ha Gyurcsány korábban él kivégzik másnap. Mondjuk 1848, ahol még a becsület és az ország volt az első. Az ilyen férgek, mint a szoclib csürhe, mind felakasztották volna.
Nem tehették meg volna, hogy akár 1 forintot is ellopjanak, ami a nemzetünké.
A demokrácia egyetlen átka, hogy csak jogi úton védekezhetsz ellenük, azt meg ők alkották meg úgy, hogy megközelíthetetlenek legyenek.

123. guga
2009. 09. 13. 18:46

120. cselcsabi!

forum.hwsw.hu/index.php

De csitt, ez titok :)))

124. sirius00 (látogató)
2009. 09. 13. 18:47

evianna! óvatosságra intelek, annak kapcsán, hogy meggondolatlanul hadat üzensz a végkielégítések és hallgatási pénz kifizetéseknek, amely pénzcsapok elzárásával veszélybe sodrod a kedvenc pártod finanszírozását. meg kell értened egy alapvető tényt, miszerint a felvett / ellopott/ összegek meghatározott százalékát, magánszemélyek egy megadott számlára fizetik be, cserébe a PÁRT megvédi őket a felelősségre vonástól. ugye milyen ügyes, al capone megirigyelné! így működik ez a feris zushlagos emeszpéország.

125. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:49

demo,

először is tisztázzunk valamit, én szocdem vagyok, tehát az egyik lábam a jobb oldalon a másik a balon

abban igazatok van, hogy tényleg nagy baromság a jobboldaliak egy részétől ez az üres fenyegetőzés. Nyilvánvaló, hogy demokráciában és jogállamban a harmadik hatalmi ág, az igazságszolgáltatás dolga megítélni, ki bűnös és ki nem

harmadszor, a hazaárulózás, amivel itt fsp előállt, szintén megvetendő
a hazaárulás ugyanis bűncselekmény, és azzal megalapozatlanul megvádolni valakit, szintén bűncselekmény, rágalmazás.

és mielőtt fsp elkezdene sunyiskodni, közlöm, hogy ez nem fenyegetés, nem fogom őt feljelenteni, csak kísérlet a forró fejek lehűtésére :)))

126. guga
2009. 09. 13. 18:50

Egyébként láttatok már Morvai Krisztináról fotókat?
Szerintem igazán megfelelő személyiség, hogy képviselje Magyarországot, mint küllemileg, mint tartalmilag.
Csinos, feszes, domború, ahol kell, mosolyog, ha kérdezik nem futva nyilatkozik, vagy a válla felett, és nem csukja be az ajtót a mikrofonok előtt.
Jó csöcsei vannak, ez kell a magyarnak meg sültkolbász, tocsogó, friss kenyérrel, savanyú uborkával, sült oldalassal. Meg a jó bor.
Egészségetekre.
S légyszi mutassatok már nekem egy mszp-s képviselőnőt, amelyik legalább szemre gusztusos.
Budai Bernadett nem ér, nem párttag :))
egyelőre

muhahantyú

127. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 18:54

Szekeres "szeretem az italt" Imre merre van?

128. cselcsabi
2009. 09. 13. 18:57

123. guga
2009. 09. 13. 18:46

"120. cselcsabi!

forum.hwsw.hu/index.php

De csitt, ez titok :)))"

Ez jó!!! Ez mindent megmagyaráz.

129. menta
2009. 09. 13. 19:03

Csabi, mint szocdem???

Szegény szocdemek!

Úgy járnak veled, mint a Fidesz Thürmer támogatásával.

130. demo
2009. 09. 13. 19:08

122. guga

Már megbocsáss, de oltári nagy marhaságokat írsz!
Mikor vette el ez a kormány az emberek lakásait?
Mikor vette el ez a kormány az emberek munkahelyeit?
Az egész Európában és Amerikában elvesztették az emberek az állásaikat és a lakásaikat!
Szóval a Merkel pl. elvette az emberek munkahelyeit, miután bezárt több autógyár, és emberek százezrei kerültek utcára?
Szerintem az erkölcsi lezüllés, a depresszió, és az emberek totális gyűlöletre uszítása egyértelműen a ti saratok!
A hasonló hazugságokkal, a valóság elferdítésével, a reménytelenség sulykolásával.
.Itt már az is szarul érzi magát, hála nektek, akinek semmilyen problémája nincs, akinek nem csökkent a jövedelme, élné a maga normális életét, ha hagynátok!

Na mára elég volt ennyi marhaságból. Inkább foglalkozom valami normális dologgal.
Mert ez már ultra gáz!

131. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 19:13

demo demo, te sz@pni jársz ide :D

132. dinamo dolomit breaker group (látogató)
2009. 09. 13. 19:15

Sorszám: 130.

demo: "Na mára elég volt ennyi marhaságból. Inkább foglalkozom valami normális dologgal.
Mert ez már ultra gáz!"

Rendben! Akkor inkább foglalkozzon valami normális dologgal! Ezt azonban szóvá teszem: Ha maga ultra gáznak minősíti a saját maga fröcsögését, akkor miért csinálja? Maga mazochista vagy exhibicionista?

133. demo
2009. 09. 13. 19:16

131. enpera

Gondolod?
Ezt szerencsére nem te fogod megítélni!
Na jó éjszakát !

134. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 19:19

demo:

GÁ GÁ GÁ GÁ GÁ GÁ :D

135. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 19:22

118. Astrodust, ez jo volt, ez tetszett de nagyon. Tomoren de bele a kozepibe.

136. Potrien őrmester (látogató)
2009. 09. 13. 19:28

Jó kis csörték vannak itt! Én meg ez idáig azon töprengtem, van-e egyáltalán az MSZP-ben karakter...

137. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 19:30

Karakter az van, meg lové is, csak gerinc, az nincs :D

138. guga
2009. 09. 13. 19:36

demo130!

".Itt már az is szarul érzi magát, hála nektek, akinek semmilyen problémája nincs, akinek nem csökkent a jövedelme, élné a maga normális életét, ha hagynátok!"

Hogy is mondta a mesteretek?
El lehet menni innen :)))
muhaha
Szarul esik, hogy távozik a segg az arcotok elől?

De, ha már így magunk között vagyunk, hadd mondjam el neked, hogy ha nem vagy fizetett provokátor, akkor csak bedőltél a proginak. Neked nincs semmi közöd az mszp-hez, azon kívül, hogy szorgalmasan rájuk szavazol. Neked nem tolnak a számládra pénzt, ugyanolyan senkiházi vagy, mint azok, akiket szarral dobálsz.

Ezen nem gondolkodtál még el?
S azon, hogy mi lesz, ha jön a fidesz?
Nem lesz semmi, ez nem egy szabad ország. Részese vagyunk az eunak, és aláírtatok az egész ország nevében egy nem létező imf szerződést.
muhaha

Szerintem okosabban teszed, ha becsukod a lakás ajtaját, és a családoddal foglalkozol, mint én. Nekem az, hogy benézek ide, és baromságokat írok tét nélkül, látva a céklavörös caps lock-okat, csak szórakozás.
Ha én nem írnék ide, FSP-nek lenne vagy húsz belterjes, vállonveregetős kommentje.

Én itt igazi fűszer vagyok, mert este nem tudtok aludni tőlem, ha éjszaka felébredek rám gondoltok, magatokban vitatkoztok velem munkába menet, fejben kommenteltek, s mire leültök a gép elé, már nem marad ereje, csak az emléke, hogy mit is akartatok mondani, mert meszes az agyatok :)))

Na, de hogy emlékezzetek rám:

www.guga.hu/gugagorog.jpg

muhahantyú

hja, és Morvai Krisztinának sokkal jobb csöcsei vannak, mint Lendvai Ildikónak.
A jobbik legalább fel tud mutatni egy szemrevaló nőt.
Az mszp-nek még annyi esze sincs, hogy ha már Kádárivadékok, vérballerek, akkor legalább a komszomol módjára kirakjanak egy jó csöcsöt a plakátra.

Láttatok már erős, ütős, komcsi plakátot?
Na, azon jócsöcsű nők vannak, tápláló csöccsel. Nem ilyen koporsóból visszatáncolt luvnyákkal kampányolnak, mint Lendvai.

139. guga
2009. 09. 13. 19:40

Elegem van a nácikból!!!
FSP! AZONNAL TEGYÉL VALAMIT!
KÜLÖNBEN ÉN SEM JÖVÖK IDE TÖBBET!

muhahantyú, ezt ne hidd el .))
nem, nem, nem, nem, nem, nem...
Nem megyünk mi innen el. Még a gazda, házigazda. Bunkósbottal ki nem ver."

140. guga
2009. 09. 13. 19:48

Szójatok, hogy: guga, elrontottad a linket, mert forbidden :))

Na jó, megkegyelmezek:

www.guga.hu/egyebek/gugagorog.jpg

141. Potrien őrmester (látogató)
2009. 09. 13. 19:57

140. guga!
...tököm tudja! Inkább nézném Morvai Krisztina indulattól fűtött, pihegő melleit...

142. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 19:57

Menta, mivel te nő vagy, nem részletezem, hogy Cselcsabi mit készül elővenni.

143. evianna
2009. 09. 13. 19:57

@124, sirius
ezt mondom...
ha a fidesz, választási győzelme biztos tudatában nem indítványozza a pénzcsapok elzárását, akkor annak oka van.
vajon mi?
jó lenne aláállni?

144. Ötös kezelő (látogató)
2009. 09. 13. 20:00

A fanyalgóknak: meghívtuk, eljött, tárgyaltak.
Az első lépést mi tettük.
Mi kellett volna?
Értelmes magyarázatot is elfogadnék. Van?

145. guga
2009. 09. 13. 20:01

evianna! Akik most állnak a pénzcsapok alatt nem zavarnak? Nem vérforraló?
A fidesz, hogy mit tenne? Csak feltételezés, még az sem biztos, hogy megéri a föld 2010 tavaszát, lehet jön egy világégés.
Az is Gyurcsány sara lesz.
De az elmúlt 8 év aláállásaiból nem nagyon csinálsz gondot, nem szúrja a szemed, csak a mi lenne ha.
Például, ha nagyanyámnak lenne áramszedője, biztos hogy nem lenne trolibusz.
Főleg ilyen cégnél, mint a bkv.

146. Szkeptikus
2009. 09. 13. 20:01

fsp!!!
Van egy olyan közmondás, miszerint: aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul! Kár ezt erőltetni! Nem megy! akármennyit is fizet a hiteltelenné vált párt ezért, ezekért a cikkekért(az összelopott közpénzből), ezekkel a csúsztatásokkal sem lehet már szavazatokat visszahódítani. Viszont nagyon kilóg a lóláb! Ha valaki kritizálni akar, akkor mos épp olyan időszakot élünk amikor naponta derülnek ki vérforraló disznóságok, amelyek a közbeszédet tematizálják. Tehát még elterelésnek sem jók az ilyen gyenge szellemi termékek. Vannak még páran, akiknél nem kapcsolták fel a villanyt, ezért ennek a "cikknek" hatására újra elkezdenek fityeszezni és Orbánozni. De a többség gondolkozni is szokott. Ez látszik az MSZP népszerűségi mutatóin is. De, hogy a témához is hozzászóljak: nem az az "országgyilkosság", ha valaki elmondja az igazat. Én azt tartom országgyilkosságnak, amikor egy kormány az ország érdekeit a saját személyes és pártérdekei mögé helyezi. Amikor saját képességeinek hiányát külföldi hitelekkel pótolja. Amikor egy ciklus alatt megduplázza az amúgy sem kicsi államadósságot. Amikor eladja az ország erőforrásait. Áram és gázszolgáltatókat. A számlát pedig a nyomorban tengődő lakosság állja. Amikor egy népszavazás alkalmával a magyar kormány a magyar nemzet ellen kampányol! Amikor egy ellenzéki ünnepség békés résztvevőit rendőrruhába bújt szadista állatokkal vereti agyon. Ezek az országgyilkosságok! Persze ez egy begyepesedett fejű bolsevik fejében a jelenlévő vörös köd miatt talán nem is látszik. Fsp! Őszinte részvétem nyilvánítom ehhez a gyenge próbálkozáshoz. Maradjunk a közmondásnál.

147. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 20:03

Milyen érdekes: legutóbb kimoderáltam Ubult, ebben a mostani posztban elő sem jött. Jött helyette Cselcsabi és Bukik a baloldal, aki ha jól emlékszem korábban soha nem voltak itt. (Vagy ha igen, akkor csak nagyon elvétve).Meg tudja ezt valaki magyarázni?

148. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 20:05

Astrodust, köszönöm.

149. menta
2009. 09. 13. 20:08

FSP köszi a figyelmességedet.:-)

150. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 20:09

Guga, ezt bírtad írni: "Ha én nem írnék ide, FSP-nek lenne vagy húsz belterjes, vállonveregetős kommentje."
Köszönöm, hogy megmentettél. Mivé lennék nélküled?
Most már bevallhatjuk így ketten együtt: Téged is én találtalak ki, hogy növeljük a látogatottságot. Engem Gyurcsány fizet, téged Bajnai.

151. Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk. (látogató)
2009. 09. 13. 20:11

Megállapítom, hogy Guga úr azon felvetésére, miszerint "Magyarország miért kapott IMF hitelt, míg a környező orzágok közül nem mindegyik? Miközben a válság ott is jelen van.", az FSP fanok irányából és FSP felől

SEMMIFÉLE ÉRDEMI REAKCIÓ NEM ÉRKEZETT.

Ezzel a hallgatásukkal pedig elismerik, hogy az államcsőd veszélyének elhárítása végett lettünk alanya az IMF 20 mrd EUR hitelének. Az államcsőd veszélye pedig a jelenlegi kormánykoalíció hét éve tartó (tavaly még hat éve tartó) idegbeteg kormányzásának a következménye. Ezen időszakban a legtöbb ideig GYURCSÁNY FERENC elme- és idegrokknat, csaló, hazug, tolvaj tetű volt a miniszterelnök. Utódja most Gróf Libamezey Bajnai Libatolvaj György Kordon, aki folytatva az eszelős seggvakarászatot, még inkább megszorító intézkedésével nemzetünk újabb tönkretevőjévé lépett elő.

152. menta
2009. 09. 13. 20:13

Cselcsabit még csakk lehetne, hiszen megmondta, hogy te is leszel "sitty-sutty" (szocdem fenyegetés...)
A másik azonos lehet egykori Alex von Maximállal, aki egyenlő Ubival.

153. guga
2009. 09. 13. 20:13

Ne már, úgy viselkedtek, mint valami rossz amerikai film főszereplői, elhasznált klisé, gyönge valentin napi eresztés, könnyezni, meg világ békét nem akartok az egymás nyakába borulás mellett?

muha:)

Esetleg tüntetni az árvizek ellen?
Arra még én is kimennék.
De nálam "le a földrengésekkel" transzparens lenne.

Tudod mit FSP! Hívjál meg sörözni, híres ember lehetnél.
Az én cikkeimet havi átlagban 50-150.000 ember olvassa.
Bár politikáról szó sincs, csak a szokásos guga színvonal, tudod: kdo je to osmak degu? norinka, terinka, smudlik, mladatka, piskutek.

höhhhnyeee :)))

154. guga
2009. 09. 13. 20:17

150. FSP!

Végre beismerted :)))
Kezdesz őszintülni, megmondom mi hiányzik, a számlámról a pénz, amit Bajnai ígért:))
Gyurcsány hozzád korrekt volt?

Na mindegy, a biztonság kedvéért megadom a számlaszámom, létezik az az összeg, amiért cserébe nem kommentelek ide, sőt, akár az országból is elhúzok melegebb vidékre .))

Zvolenszki Zoltán
11773085-078902080
otp

muh .))
Hja nem, möhhh :))

155. evianna
2009. 09. 13. 20:39

@151 (ilyen hosszú nevet én nem írok ki)

az érdemi reakció, ha azt mondom, hogy
- Románia kb. ugyanannyit vesz fel, mint mi (27 milliárd dollárt),
- Szerbia 3 milliárdot kapott,
- Ukrajna meg nem tudja teljesíti a feltételeket, így a kb 16 milliárd dollárnak csak az első részletét folyósították?
Horvátország nem tudom, hogy áll, lehet, hogy az EU-tól amúgyis sok pénzt kapnak a csatlakozás előkészítésére, Ausztria, Szlovénia és Szlovákia pedig euróövezeti tag, így árfolyamvédelmi célokra hitelt nem kaphat - csak tájékoztatásul.
vagy ez volt a kérdés?
van még szomszédunk?

156. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 20:41

Vigyázz guga, nemsokára kopogtatnak a rád küldött kommandósok oszt nézelődhetsz :D

157. nimród
2009. 09. 13. 20:49

"10. ignotus
2009. 09. 12. 22:03

wesz
Gyurcsány mi??? Mit kamuzol itt össze?
Hol volt a Gyurcsány 2002-ben amikor egy nappal a miniszterelnök jelölés után a fidesz előjött a D-209-e üggyel? Ha nem karaktergyilkosság lett volna, egy nappal előbb jönnek elő vele.Ráadásul pont addig tartott az egész amig ki nem derült, hogy Pokorni apuka 3/3-as volt."

Szegény Ignotus, nagyon tájékozatlan ember. Hol volt Gyurcsány? Medgyessy főtanácsadója volt. Debreczeni róla írt könyvében el is dicsekedett vele, hogy ő találta ki a 23 millió román veszélyét és ő és csapat "csinált Kövér ártatlan "köteles" kijelentéséből ügyet.

158. Csárli (látogató)
2009. 09. 13. 20:52

Az IMF szarik az ország állapotára, nekik csak a kölcsön visszafizetése számít- Argebtínában se érdekelte őket, hogy mindent szétrohasztanak IMF- "ajálásokra" támaszkodva. Amúgy, hogy mire is "kaptuk" a hitelt:
href.hu/x/a1xl
1. nem exportbővítő fejlesztésekre
2. nem hazai áruk kéforgalmazására.
Ez jobb helyeken kimeríti a hazaárulás fogalmát. A magyar(országi) kormány hitelt vett fel a hazai vállalkozások, termékek szétrohasztására. Ez hazaárulás

159. nimród
2009. 09. 13. 20:52

"33. FSP
2009. 09. 13. 8:17

Kedves Wesz, jó, ne legyümk sem süketek, sem pedig vakok. Gyurcsányra hivatkozol, tőle idézel, majd egy ugrással - nevezzük az ilert csúsztatással - már egy olyan dolgot idézel, amelyhez Gyurcsánynak nem lehetett semmi köze. Komolyan gondolod, hogy Gyurcsány találta ki Kövér köteles beszédét? Hogy jugoszláv békaemberek segítségével becsempészték Kövér papírjai közé, ő meg ártatlanul, anélkül, hogy tudta volna, mi van benne, elmondta?
Ezt te sem gondolod komolyan!"

Pedig komolyan gondolhatja. Idézzünk Debreczeni könyvéből. Gyurcsány szavai:

„Úgy tűnik elveszítjük a választásokat. …. Valamikor nagyon későn jön ez a kötéldolog..... És azon a pénteken, ott nálunk, úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. …..És akkor elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a sztoriboardok,...... És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félrehajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó.” Stb. (211. oldal)
Miközben előtte, többek között azt mondja Gyurcsány Kövér szóban forgó beszédéről: „Semmi kétség, ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az -egy kis rossz szándékkal- ellene fordítható.” (210. oldal)

160. evianna
2009. 09. 13. 20:54

korrigálok:
a pénzcsap meg lesz vizsgálva - www.origo.hu/itthon/20090913-atnezne-az-mszp-a-fovarosi-cegvezetok-munkaszerzodeseit.html

javaslom továbbá, hogy az OVM által olyannyira szorgalmazott elszámolás, átadás-átvétel során az önkormányzatoknál is külön nézzék meg, milyen kifizetések voltak a cégeiknél (különösen a forráshiányosaknál).
tudom, hogy OVM "elszámoltatásról" szeret beszélni, de olyat a magyar jog a kormányváltás kapcsán nem ismer. (Kövér pedig nemrég erősítette meg, hogy minden a magyar jogrend szerint fog történni. nos, történjen!)

161. cselcsabi
2009. 09. 13. 20:56

Örömmel látom, FSP, hogy az igazság közelsége zavarba ejt. Nem vagy tehát teljesen reménytelen eset. :)

162. enpera (látogató)
2009. 09. 13. 20:56

evianna : igen, megint létrehoznak egy semmire sem jó korrupt bizottságot, és nem lesz semmi eredménye. köszönjük

163. Salfonz
2009. 09. 13. 20:58

Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk
becézve Guga!

Azért kapott Gyurcsány az IMF -től hitelt ,mert ők is szeretik.
Ne mond Ubul, hogy nem így gondolod!

164. Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk. (látogató)
2009. 09. 13. 21:06

eviannácska! darling!
Kegyed félrebeszél. Megkérdezem tehát (hátha egyszer értelmesen válaszol): Miért kellett Magyarországnak 20 mrd EUR hitelt felvennie? Ráadásul úgy, hogy ehhez a Magyar Köztársaság Országgyűlése nem adott felhatalmazást. (Nem emlékszik? Gyurcsány Ferenc: "Magyarországot nem érinti és nem fogja érinteni a válság. Ez a válsággal való rémisztgetés csak az ellenzék ostoba fenyegetőzése.) Milyen EUR övezetről tetszik beszélni? Amiben nekünk Medgyessy Péter szerint már 2006-ban, Gyurcsány Ferenc szerint pedig 2008-ban tagnak kellett volna lennünk? Kegyed butuska, nők lapja szintű pletykázása a hölgyfodrászatok ostoba csacsogásaival vetekszik. Gratulálok mádámm!

165. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 13. 21:17

Re 159. nimród: Megtisztelő, hogy Ön is megpróbálja felnyitni FSP szemeit, de hasztalan. Ha Debreczenit hozzák szóba, FSP - lányos zavarában - szemérmesen hallgat és közben vörösödik a feje... (Túlérett paradicsom. Csapjuk bele a lecsóba!) Hiába no, az igazság - a vörös tartomány felé - elszínezi a hazugok fejét.

166. luxe6 (látogató)
2009. 09. 13. 21:33

„Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat."

2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Ház nagytermében tartott kampányrendezvényen Kövér László kijelentette......

167. luxe6 (látogató)
2009. 09. 13. 21:45

147 FSP
Itt van, csak más néven.....valaki írta, tán giga, hogy a baloldal a legyengült...utolsókat rúgó beteg........ők pedig jönnek és köpködnek, pofozkodnak...vélt erejük tudatában.....sakálok.

168. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 21:58

165: nem vörösödik a fejem. Lehet, hogy hamarosan fog - ugyanis lecsót főztem, és megszórtam erős paprikával.
Egyébként jól vagyok.

169. FSP (látogató)
2009. 09. 13. 22:00

Jardossi úr(?) az, hogy Eviannát méltóztatik becsmérelni,még nem jelenti azt, hogy Önnek igaza van.

170. Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk (látogató)
2009. 09. 13. 22:12

Földes Péter! Miben nincs igazam? Az IMF hitel megadásának eredendő okának (államcsőd veszélye) megnevezését illetőleg, vagy az EUR övezetbe való belépésünk idejének két - azóta már megbukott - kormányfő által is megnevezett és nyíltan kimondott időpontjának megnevezésében? Konkrét választ mondjon, mert ha mellébeszél (pl. ilyenek, mint paprika beleszórás, eviannácska istápolgatása), vagy ha nem válaszol, akkor úgy veszem, hogy egyetért az általam mondottakkal, de a mellébeszélésével pedig azt bizonyítja, hogy az általam felvetett témában Ön nem mond igazat!

171. luxe6 (látogató)
2009. 09. 13. 22:17

Vedd...ahogy akarod.......már megint a fenyegetődzés................

172. evianna
2009. 09. 13. 22:20

157+170
eviannácska nem szorul istápolgatásra és nem is abban részesült, mindenesetre tökéletesen biztos abban, hogy grafomán hülyékkel nem kíván bensőséges kapcsolatot kiépíteni.
értve vagyok?
majd ha el tetszik sajátítani valami alapfokú ismeretet arról, amiről szó van, akkor szívesen adok ingyen korrepetálást.
addig viszont egyszerűen nincs miről beszélnünk.
van ilyen...

173. Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk (látogató)
2009. 09. 13. 22:35

eviannácska! darling!
Ne tessék durcizni! A nő az legyen nő! A durci olyan óvodás gyermekbetegség. Sokan kinövik, vannak, akik nem. Akkor ne menjen férjhez Földes Péterhez! Annak viszont kifejezetten örülök, hogy el tetszik ismerni, hogy Magyarország azért szorult rá a 20 mrd EUR hitelre, mert az azt megelőző hat év felelőtlen kormányzati politikája az államcsőd szélére juttatta Magyarországot. Annak is nagyon örülök, hogy Ön végre elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc tavaly őszi, a válsággal kapcsolatos és az ellenzék ellen intézett dührohamai is hazugságok voltak. Úgy látszik, nevezett bukott miniszterelnök nem tudta magát kinőni az őszödi beszédben foglaltaktól, pedig azóta akkor már két és félév telt el. Annak is örülük, hogy el tetszik ismerni, hogy az EUR övezetbe tartozó országokkal való példálózása is helytelen volt. Megértem, hogy rájött végre, hogy ezen bukott kormányfő és elődje is korábban két céldátumot tűztek ki Magyarországnak az EUR övezethez való tartozás tekintetében. Sajnos, ezen személyek a felelőtlen politizálásukkal és az ostoba kormányzásukkal nem tudták tartani ezt a céldátumot. Mind a ketten belebuktak. darling! Az igazság szabaddá tesz!

174. Jardoss Bálint, népi royalista véleményező, sk (látogató)
2009. 09. 13. 22:43

eviannácska! darling!
Scrollozzon csak feljebb! Feljebb, feljebb! Guga is feszegeti ezt az imf dolgot. Ezek szerint vannak még emberek, akik szintén ezt mondják. Látja darling, az igazság szabaddá tesz. Csókolom a kezét. Ráér holnap este? Vacsorázzunk együtt! Este hétkor a Kispipában? Ne rúzsozza az ajkait, azt utálom! Ékszereket csak mérsékelten. Jó éjt kívánok, szívem egyetlen királynője!

175. Isten majmai lassan örülnek (látogató)
2009. 09. 13. 22:50

Ez a Jardossi nekem nagyon gyanús. Nem Ubulnak hívták korábban?

176. wesz (látogató)
2009. 09. 13. 23:42

Ez jo ez nagyon teccik, amint elokerul valaki a jobboldalon, aki konkret kerdeseket tesz fel, a fo szakertok:
1. azonnal ketsegbe vonjak a megfelelo vegzettseget ahhoz hogy ilyen kerdeseket tegyen fel
2. elkezdenek megsertodni es szemelyeskedest kialtanak,
3. a kerdesekrol melyen halgatnak

Na igy kerek a tortenet. Kedves Peter, szerintem ilyenkor kellene bevezetned a regisztraciot. Akkor jol ellennetek magatokban es mindenkinek meglenne az a jo erzese, hogy sokan vagytok, meg talan azt is bemeselnetek magatoknak, hogy elegen.
Azert ez a konkret kerdesekre adott valaszok hianya eleg sokat levesz az erkolcsi fensobbseg tudatotokbol.
Vegul is lett egy jo kis Vasarnap delutanom.

177. hemendegsz (látogató)
2009. 09. 14. 3:37

Azon lberális pöcsfejeknek, akik még mindig kételkednek a cigánybűnözés jelenlétében. Fővárosi történet (kilencker).További részek és egyebek a blogban. Hótkomoly. Aki tagadja, az a nácigeci, azaz csak egy ócska, liberális hülye.

agymosott.blog.hu/2009/09/08/szunetjel

178. Hao (látogató)
2009. 09. 14. 5:45

Az IMF penz emberei mennyit tudnak a letagadott a ciganybunozesrol, es hogy a cigany asszonyok gumikalapacsal szetvert feju fogyatekos csonkitott gyerekeket igyekeznek szulni csupan megelhetesi celbol? Most mar akkor nemcsak megelhetesi bunozes tombol, megelhetesi szellemileg fogyatekos cigany gyerek gyartas is vigan megy magyarorszagon, penzert.

179. evianna
2009. 09. 14. 7:33

wesz, 176:

könyörgöm, mit lehet válaszolni egy üres kérdésre, amely nem más, mint egy demagóg állítás, vagy annak úgymond alátámasztása és a későbbi, megsemmisítő kritika elvi előkészítése?
hiszen ha itt egy baloldali beállítottságú ember megszólal, akkor a minimum az, hogy ő nem elég intelligens, nem ismeri ezt a kérdéskört, mit tudja ő... stb.
ellenben amit a kurucinfó mond, az kőbe van vésve, többszörösen bebizonyosodott, azt mindenki tudja - és így tovább.

itt van például ez a legutóbbi (?) kérdés:
Miért kellett Magyarországnak 20 mrd EUR hitelt felvennie?
(egyébként nem is annyit)

a válasz nagyon egyszerű, megírta az újság is:

a nemzetközi pénzügyi válság oldalágán támadás indult a forint ellen (nemcsak a forint ellen, valahogy be kell stoppolni a lyukakat), éspedig shortolási technikával ( ez döntően napon belüli kereskedés jelent), ami napokon belül hazavágta a forint árfolyamát,

erre két válasz van:
1. nem csinálni semmit és akkor bedőlnek a devizahitelek (méghozzá igen nagy részben lakáshitelek), azután pedig a bankrendszer, valamint összeomlik az ingatlanpiac és visszaesik a termelés (ahogyan ez, éppen ebben a válságban, nyugaton történt), némi kis felpörgetett inflációval, de akkor már az lenne a legkisebb bajunk,
2. megvédeni a forintot (kamatemeléssel vagy intervencióval), de kamatemelés esetén a költségvetés folyamatos finanszírozása már csak csillagászati kamatlábak mellett lehetséges (10-15% helyett esetleg 30% feletti hozamot kell biztosítani - bírnánk? az intervenciót meg nem is kérdezem, azt biztosan nem)

mivel _ebben az esetben_ (a jövőben, méghozzá közeli jövőben, bár nem napokon belül) tényleg fellépne a fizetésképtelenség (avagy államcsőd), kellett egy olcsó finanszírozási forrást biztosítani.
a legolcsóbb forrás pedig jelenleg az IMF és az EU. (az IMF azért, mert az a dolga, hogy fizmérleg-problémák esetén segítsen, így vannak kialakítva a konstrukciói, az EU meg azért, mert a kamatvágási pályát választotta az EKB is.)
szerintem remek húzás volt elsőként kérni az IMF-től hitelt - hiszen az első körben el is fogyott a kihelyezhető pénze, most már nekik is házalniuk kell forrásokért.
egy meglehetősen barátságtalan és szűkmarkú piacon.

tudom, móricka úgy képzeli, hogy ő csak rendesen végzi a dolgát, ez az állam meg itt tönkremegy neki, se bű, se bá - hát hol van az a sok pénz?
nem, messze nem arról van szó, hogy itt állambácsinak elfogyott a lóvéja ("ellopták", tudjuk...), hanem arról, hogy állam bácsi felmérte, mi lesz, ha elfogy?
a fidesznek (a kormányváltás szorgalmazásán kívül) van erről valami mondanivalója? ha "az ország súlyos helyzete" miatt átvették volna vagy átvennék most a kormányzást, akkor hirdetnének moratóriumot, például? azért ilyeneket jó lenne tudni, nem?
csak hát itt minden lebegtetve van.
elvégre mi közünk hozzá nekünk, talpasoknak, nem igaz?

arra, hogy nem folyó fizetési kötelezettségeket finanszíroztunk a lehívott hitelből, ékes bizonyíték, hogy a pénz zöme még mindig a jegybank devizatartalékában van (már csak azért is, mert a bankok köszönik szépen, de inkább nem kérnek pénzt, ha az állami segítség azzal járna, hogy belenéznek a kártyáikba - szándékosan nem a könyveiket mondom, azok most is megtekinthetők -, másképp meg hogyan lehetne adni közpénzt egy magánbanknak, hm? felelős magatartás lenne?)
hozzáteszem, hogy egy hitelkeret esetében a le nem hívott részlet elveszik (többé nem hozzáférhető), azt nem fogják hűségesen tartalékolni a számunkra, van elég helye annak a pénznek, különösen most, hogy az IMF kénytelen eladósodni, ha hitelezni akar.

szóval Magyarországnak - akkor is, ha van itt folyó és földje jó - bizony be kellett spájzolnia, hogy ne kerüljön kényszerhelyzetbe, mert a pénz- és tőkepiacokon egyvalamit nem lehet előre látni: azt, hogy mi történik másnap.
érdekes módon a hosszú távú trendeket meglehetősen jól előre lehet jelezni, a rövid távú mozgásokat nem. erről szól a piac, és ez nem egy zéró összegű játék. (gondoljunk csak a két Nobel-díjas csókára, akik a hosszú távú trendekre szakosodtak és a rövid távú piaci mozgásokon csúfosan elbuktak, cégestül-mindenestül.)

na, gondolom, a hosszú nevű erre majd megint rárepül - érdeklődéssel várom, hogy a válaszommal mit "ismertem be", mi az, amivel nem vagyok tisztában és hasonlók?

180. morpho (látogató)
2009. 09. 14. 8:38

179. evianna

Komoly gond van ám ezzel a kommenttel!
Ezt végig kell olvasni figyelmesen, értelmezni az egyes mondatokat, tudni, mi az a jegybanki intervenció, tisztában lenni azzal, hogy miért növekszik az állam finanszírozhatósága kamatemelésnél és tudni kell, hogy miként működik az IMF, sőt, hogy mi az egyáltalán.
Végig kell gondolni, hogy milyen lehetőségeik vannak a kormányoknak válsághelyzetekben és tisztában kell lennia magyar bankok működési rendszereivel.

Nem sokkal egyszerűbb annyit böfögni, hogy elkúrta, végighazudta, ellopta, csődbavitta?
Ugyanis a másik álláspont az ennyi!Ezt viszont mindenki érti.Még a gyáva, változó nevű trollok is.
Mi az , hogy IMF?
Az egy népnyúzó szervezet, aki mindenkitől mindent elvesz!
Ja, úgy már értem.

Kb ez a különbség közted, és az arcoskodó jobber hülyegyerekek kommentelési technikája között.

181. evianna
2009. 09. 14. 9:36

tudod, morpho, ez a blog nem érdemli meg, hogy azt válaszoljuk a rácsatlakozó trolloknak, hogy "pofa be".
pedig ez lenne a pontos válasz.

182. morpho (látogató)
2009. 09. 14. 9:49

181.evianna
Ez így igaz, magyarázni viszont nincs kedvem nekik, mert ha Orbán Viktor személyesen verné meg őket naponta kétszer, ők akkor is benne látnák a magyar"feltámadás" zálogát.
Ezt így meg fingfűrészelésnek hívják.Ezért inkább hallgatok.Te úgy látszik jobban birod ezt a műfajt.
Tudod leginkább az furcsa, hogy miként hülyülhet el valaki annyira, hogy szentül hiszi, hogy egy párt egyéni érdekei egybeeshetnek egy ország érdekeivel??Ilyen ugyanis nem létezik.Ez szörnyű!

183. evianna
2009. 09. 14. 10:08

ami azt illeti, én pihenésképpen csinálom, nincs semmiféle célom, legfeljebb az, hogy a véletlenül erre tévedő olvasó ne azzal lapozzon tovább, hogy jól megmondogattak "ezeknek".

a jelek szerint ugyanis a fidesz vakhitet akar, arra törekszik, amiben erősen támogatja a következetesen alkalmazott "bolsevizmus" - ki az, aki a kisebbséghez akar tartozni? pláne európa keleti felében...

persze, hogy szörnyű az egyéni (még csak nem is párt-) érdekeknek az ország, a nemzet, a nép érdekeiként való tálalása, de a legnagyobb baj az, hogy középen (ahová a zemberek szívük szerint szavazni szeretnének) lassan már nincs senki és semmi.
legfeljebb kósza bloggerek meg kommentelők.

184. morpho (látogató)
2009. 09. 14. 10:24

Ideális pillanat pártalapításra.....és akkor mi is felhívhatnánk a figyelmet az "ország érdekeire".........ami kísértetiesen hasonlít majd a miénkre......
Egy társelnöki rendszerben gondolkodom....Érdekel a dolog?
Csak hogy legyen már valaki középen is....Mondjuk mi! Szigorúan középen.... :)

185. demo (látogató)
2009. 09. 14. 11:12

132. dinamo dolomit breaker group

Szeretném a figyelmét felhívni, hogy nem én fröcsögtem. Maga eltéveszti a házszámot, és a kommenteket.
Itt a legtöbb hozzászóló érveket próbál előadni!
Maga speciel mint új - régi kommentelő csak minősít. Erre gondoltam, hogy ezzel, és a stílussal, amit pl. ön és társai itt képviselnek, nem érdemes foglalkozni. Mert "normálatlan"!
És éppen azért hagytam abba, mert nem vagyok mazochista!
Egyébként érdemben van valami mondanivalója?

115. Bukik a baloldal!

Hát tudja, maga mindent megtesz azért, hogy a jobboldal szavazatokat veszítsen!
Nem beépített ember maga véletlenül?
Mert aki komolyan gondolja, hogy ezzel a stílussal eredményt érhet el, az vagy idióta, vagy provokátor.Úgyhogy csak így tovább!

179. evianna

Evianna ne fáraszd magad. Ezeknek teljesen felesleges értelmes gazdasági érveket felhozni, mert nem érdekli őket, fel sem fogják, cifrázzák azt az öt panelt ami bevésődött a picike agyukba, nincs értelme az igazságot és a józanságot szembeállítani velük. Van egy lehetőség, a bunkókat elviszi a Jobbik, elég nagy számban, akik meg félnek, és írtóznak a bunkóktól, a legkissebb rosszat válasszák, amelyik legtávolabb áll tőlük, a baloldalt. Természetesen nem azt mondom, hogy a baloldal fog nyerni, szó nincs róla, de sok még a rejtőzködő szavazó, és valahogy úgy érzem, hogy lesznek még meglepetések. Egyre van is egy tippem!
És most hogy borul a bili, vidéken a Fideszes önkormányzatoknál is borul, és az "otthoni" dolgok mindíg erősebben ütnek, mint a távoli problémák!
Sokszor volt már az Orbán biztos a dolgában, de most ez a hiszterizált, Jobbik által gerjesztett helyzet betesz nekik. Mert nem tudják, főleg vidéken kivakarni magukat az összetartozás vádjától!
És a legtöbb ember még mindíg józan, és tart az erőszaktól és a cirkusztól.
Ja, és deviza hitele van, ha érted!

186. demo (látogató)
2009. 09. 14. 11:30

138. guga

Erősen eltúlzod a jelentőséged!
Nem vagy te senki, csak egy felfűtött, önmagától elszálló, begőzölt kis provokátor, aki több néven, hisztérikusan nyomja ugyanazt órákon át!
Remélem a háttérből a családod azért eléd tolta a vacsorát!
És jól figyelj ! A BKV csúnya dolog, de most jönnek a vidéki önkormányzati csontvázak!
Lesz itt még csodálkozás!

187. guga
2009. 09. 14. 13:33

demo! Nem tudom miért az a tévképzet, hogy több néven írogatok, de ha többen ezt hiszik rólam nem zavar.
Miért lenne rá szükségem?
Bárkit leoltok gugaként, nagyon egyik agyatlan sem érdekel, nincs jelentősége.
Másrészt informatikus vagyok 12 éve, ha lenne is ilyen szándékom, hogy több nickről írjak lebukás nélkül, akkor mozognom kéne több végponton.
Gondolod, hogy megteszem?

A nol adminjai már rég rábólintottak volna fsp-nek privátban, hogy igen, guga és több nick azonos ip címről ír.
Hidd el, hogy bármit leírok gugaként.
Be vagyok regisztrálva a nolblogra, nem két hónapja.
De lényegtelen.
Gyártsad csak a magad összeesküvés elméleteit :))
Abban igazad van, hogy szándékosan provokálok.
De csak is azért, mert láttam már itt a nolblogon felkészült vitapartnereket érvelni, soha nem adtok igazat senkinek.
Akkor már csak az maradt, hogy alaposan felbosszantsam a társaságot, s hátradőlve nyugtázom, amikor a magukat baloldali értelmiségieknek vallók nekiállnak őrjöngeni.
Nem értelmiségiek.
Szünet nélkül azért rikácsolnak, hogy érveket, érveket, tényeket, de egyben bármit képesek megcáfolni, vagy nem válaszolnak, vagy terelnek, mellébeszélnek.
FSP, ha már végleg kínban van, akkor bedob egy sasjózsi szintű poént.

188. guga
2009. 09. 14. 13:35

Hja demo! Majd akkor leszek egy jelentéktelen kis senki, ha úgy döntök :))
Addig, amíg nem tiltanak ki a nolblogról (miért tennék?), adok rá elég sok okot, hogy velem foglalkozz.
muhaha

189. guga
2009. 09. 14. 13:42

Egyébként felettébb gyanús számomra, hogy FSP több alkalommal szóvá tette nekem, hogy több nickről írogatok. Én minden alkalommal tájékoztattam, hogy nem szorulok rá.

Ennek ellenére az előző posztjában is megvádolt, hogy guga néven régen halott felőlem.
Nos vagy meszesedik az agya, és kezd szenilis lenni, vagy tudatosan csinálja.
Egyik sem hízelgő rá nézve.

Ez a karaktergyilkosság.
Olyasmit terjeszt rólam, ami nem igaz, egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy valamilyen formában tálalja, közölje.
Én meg védekezhetek, persze a kutyát sem érdekli, hogy igaz vagy nem, eleve gyanúsan méregetnek, hogy hja guga, és még melyik nick?
Csak ebben a posztban megkaptam már vagy 3 olyan nicket, ami nem hozzám tartozik.
Persze, amilyen képzavarban szenvednek a magukat baloldaliaknak álcázó ál értelmiségiek, ez simán belefér a játékba.
Ha nektek erre van szükségetek, ettől kerek, ám legyen.

190. evianna
2009. 09. 14. 13:59

morpho, 184:
nem biztos, hogy ideális az időpont egy új párt megalakítására (az LMP persze nyilván így gondolja)
pontosabban: kormányképes (koalíciós) erő ennyi idő alatt már nem hozható össze, pedig arra lenne igen nagy szükség, így legfeljebb egy olyan pártot lehetne gründolni, amelyiknek elég pénze van ahhoz, hogy érdemlegesen beleszóljon a parlamenti patkó kialakításába. (ami normál körülmények között, egy ilyen hangulatú országban nem lenne kunszt, de a magyar választási törvény, a listák szerepének ismeretében azt kell mondanom, hogy szinte reménytelen feladat)

az a pénz azonban jön valahonnan, és akkor meg lesz adva, hogy mire és hogyan költhető és költendő el. (nem "szabad felhasználású hitel" lenne, mit mondjak...)

ennél még sokkal nagyobb baj, hogy a magyar politikus "átállós" fajta, éppen ezért az új zászló alatt pillanatok alatt összegyűlnének azok a tapasztalt rókák, akik aztán a felismerhetetlenségig átalakítanák a párt koncepcióját, miközben nagy valószínűséggel vastagon van vaj a fejükön. (én a fidesz helyében át is telepítenék néhány saját pártkatonát az új pártba.)
politikai tapasztalattal rendelkező, hótiszta emberekkel meg mire mész?
nem a világot kell megváltani, csak működőképes állapotban kell tartani az országot!

most hirtelenjében nem tudom, hogyan működik a parlamenti matematika, de abban biztos vagyok, hogy egy áttöréshez az egyéni győzelmek elengedhetetlenek - ha sikerülne 10 egyéni helyet megszerezni, plusz valamennyit a listákról, akkor a frakció már biztos, és akkor szüret, akkor van bizottsági tagság, beleszólási jog, el lehet kezdeni beletanulni. (mert az azért kell.)

kösz egyébként a meghívást :), de engem nem érdekel a politika.
pláne nem a politikacsinálás. :(

191. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 14. 14:20

185-re: demo! Kuss! Tekintettel a judeoliberális és posztkommunista sáskahadak, sakáltömegek és keselyűcsoportok Magyarországot kifosztó cselekedeteire, évek óta ilyen a közhangulat (mert leváltani őket ciklus közben nem lehet, mert egymás nyakába kapaszkodva szívják a nemzettest vérét), azután emiatt kurvára vesztett ám a Fidesz. Legutoljára az Európa Parlment képviselőinek választásakor, ahol kimagasló eredménnyel (54%) az első helyen végzett...

demo! A baromságait tartogassa meg magának! Még maga sem képes befolyásolni a közhngulatot! Beépített ember? Az csak maga lehet. Legyen az a legnormálisabb hangú, nem veszekedő, nem erőszakos jobboldali vélemény, Önök és a Magukfajta virtigli prolik még abba is belekötnek. Igaza van Gugának: Önök csak azért nem értenek egyet egy (másik oldalról érkező) véleménnyel, még ha az a legnagyobb mértékben is helytálló, mert az nem liberális és nem komcsibarát.

192. demo (látogató)
2009. 09. 14. 14:27

191. Bukik a baloldal!

Csak így tovább!
Esett a Fidesz népszerűsége!
És 42 % még nem döntött!

193. evianna
2009. 09. 14. 14:30

185-re:
nagyon jó ez a hozzászólás, hamar ki is verte a biztosítékot - azért a "kuss!" például eddig csak Ficsnél fordult elő.
mi lenne, ha bevezetnénk mi is a használatát az összes Ubulokra?

igazad van egyébként, nincs sok értelme, de annyi értelmetlen, felesleges dolgot csináltam én már életemben, eggyel több vagy kevesebb már nem számít...

194. Nantal
2009. 09. 14. 14:37

185-re

demo...! Azt gondolom, hogy az "eviannának" küldött "tanácsaid", NAGYON HIBÁSAK...!
Ugyanis, az ÉRVEK, nem CSAK az "ellenfelek" meggyőzésére VALÓK...!!!

Ha meg, az ORSZÁG ÉRDEKEIT tekintjük, akkor pedig kifejezetten HIBÁZTÁL...!
De...! Csak az NEM HIBÁZIK, aki NEM CSINÁL SEMMIT...! :)))
Bocsi...!

195. wesz (látogató)
2009. 09. 14. 14:50

Visszaneztem es lattam, hogy Evianna megis ervelni kezdett. Rendben van elfogadom, hogy a vilagvalsag miatt az IMF lelegeztetore kelett kapcsolni. Akkor viszont felmerl a kerdes, hogy a nyilt piaci kolcsonoket, amiket folyamatosan vettek fel 2006-tol, hol van? Mire ment el? Mit finansziroztak belole.
A masik, az amerikaiak erosen megfontoljak, lehet hogy meg is tiltottak mara, nem kovettem a dolgot mind a shortolast, mind pedig a swappolast. Pontosan az ilyen tamadasok miatt. Az AIG-ba azert kelett 100 milliardokat beleolni, mert a bankok nem csak becsomagoltak a ketes koveteleseiket vegyes kotvenyekbe, de viszont is biztositottak az AIG-vel. Tehat amikor osszedolt a hitel piac az USA-ban es a kotveny nevertekeket az isten sem tudta meg csak megsaccolni se, a legnagyobbat az AIG szivta.
Namarmost. Ha a forint ellen tamadast inditanak, akkor a jegybankot azert talaltak ki, hogy intervenciot hajtson vegre. Peldaul shortoljon, ha kell. Ugyanakkor a magyar alapkamat oly magas, peldaul az amerikai 0-hoz kepest, hogy meg mindig igen vonzo birna lenni valuta neppereknek.
Nincs rola adatom, de nagyon remelem, hogy igazad van a tartalekok ugyeben es valoban az MNB szamlain vannak a felvett hitelek. Akkor egyszerubb visszafizetni, azonban en nem vagyok ennyire optimista.
Egyebkent pedig mas bloggokkal ellentetben, a valaszok passzolnak az alapmuhoz.

196. demo
2009. 09. 14. 15:34

187. guga

Szerintem, ha az a célod, hogy felbosszantsd a társaságot, akkor el vagy tévedve.! Ahogy elnézem a kommentjeidet, saját magadat húzod fel. Túlértékeled a jelentőségedet, mert nem hiszem, hogy normális ember komolyan venne! Ellentétben wesz társaddal, aki legalább képben van, és vitapartner, és nem csak az informatikához ért!
Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy rajtad kívűl és a harcostársaidon kívül ki őrjöngött a nem jobboldali kommentelők közül!
Szerintem senki!

Egyébként egy pont, amiben egyetértünk,/ persze a stílus maga az ember! /

A BKV ügy túl megy minden határon. De Eviannával is egyetértek, hogy itt ügyeskedő, gátlástalan emberekről van szó, akik visszaéltek egy lehetőséggel, mégpedig az ellenőrzés hiányáva miatt.!. Lehet hogy soha életükben még csak nem is találkoztak MSZP-s kapcsolatokkal. De ez az MSZP felelőssége is.Egyébként nem vagyok MSZP szavazó, ami teljesen mellékes, mert nektek úgyis komcsi, libsi, esetleg buzi vagy cigóbarát vagyok.
Szóval vannak mocskos ügyek, amiknek nagyon keményen véget kellene vetni. Ezzel szerintem mindenki egyetért! De mindenhol. Pl. a Jobbik is elszámolhatna több év költségvetési támogatásával. Csúnya dolog, hogy a Miéppel együtt, több évig nulla könyvelése volt, vajon hová tünt az a több tízmillió forint! Csontvázak mindenhol vannak, és lesznek!
Egyébként szeretnélek figyelmeztetni, hogy az első üvegzseb törvényt az MSZP hozta be, mert addig egyetlen kormány által működtetett cégnél nem lehetett hozzáférni az adatokhoz! Előtte a Fidesz ezt alaposan ki is használta. A második üvegzseb törvényt is az MSZP fogja benyújtani, és ezt sajnos a Fidesz fogja megszívni, mert ezentúl vége lesz a szivattyúzásnak még az önkormányzatoknál is.

197. demo
2009. 09. 14. 15:42

194. Nantal

"demo...! Azt gondolom, hogy az "eviannának" küldött "tanácsaid", NAGYON HIBÁSAK...!
Ugyanis, az ÉRVEK, nem CSAK az "ellenfelek" meggyőzésére VALÓK...!!!"

Igazad van, de azt gondolom, hogy az olvasók meggyőzésére a jobboldali kommentelők stílusa untig elég! Ehhez sokat nem kell hozzátennI!
Ugyanakkor baromi unalmas, ugyanazokra a mocskolódó és kizárólag minősítő és leegyszerüsített kommentekre ismételni az érvekket 20-szor egymás után!
Ettől függetlenül az arra méltó emberekkel érdemes érdemben vitatkozni!

"Ha meg, az ORSZÁG ÉRDEKEIT tekintjük, akkor pedig kifejezetten HIBÁZTÁL...!
De...! Csak az NEM HIBÁZIK, aki NEM CSINÁL SEMMIT...! :)))"

Ezt meg nem értem, ne haragudj! A kiemelések sem világosak!

198. evianna
2009. 09. 14. 15:52

195-re:
nem érvelni kezdtem, csak megpróbálok válaszolni, ahogy most erre is.
a lélegeztetőgép az, amikor egy ország már csak újabb és újabb kölcsönökből tudja fizetni a tartozásait.
voltak ilyen időszakok a magyar gazdaságtörténetben, szép számmal, és amíg van hitel, addig nincs gond, megy a szekér, csak egyre fokozódik az eladósodás. (ami miatt aztán egy bizonyos szinten már nincs hitel. akkor jön aztán az átütemezés, ha az se megy, akkor a megszorítás - pl. közalkalmazottak bérének csökkentése, ez most Lettországban éppen 20%, Horthy idejében nálunk 30% volt).

itt jegyzem meg, hogy azok a lépések, amelyek eddig voltak, szerintem tartalmilag inkább szigorítások, mint megszorítások (nálunk még csak az állami vezetők vannak megszorongatva, meg a végkielégítettek talán lesznek.
ez még semmi, legyünk őszinték, bár egy percre sem szabad lebecsülni, mit jelenthet ez az érintettek számára: nagyon fájdalmas is lehet! ráadásul tudják, hogy nekik többnyire csak pechjük van, elődeik még dúskálhattak. nem azt kéne nézni, hogy mennyi az egy főre jutó havi jövedelem: ha borul a háztartási mérleg, akkor borul, csak havi 300 nettónál ez csupán kellemetlen, havi 30-nál meg egy tragédia.

visszakanyarodva a lélegeztetőgéphez:
nem az az érdekes, hogy intenzívre kerül az ember, hanem az, hogy miért.
ha pedig egy ország költségvetése krónikus deficitet mutat, akkor nincs semmi csodálkozni való azon, hogy folyamatosan pénzbevonásra van szüksége, ami megvalósulhat a pénz- és tőkepiacon is, de megvalósulhat hitelkeretek formájában is.
szóval arra a kérdésre, hogy hol a pénz, azt kell mondanom, hogy a költségvetés kiadási oldalán.

a shortolás azonban csak egy kereskedési technika, amin hatalmasat lehet szakítani.
lehet, hogy feleslegesen mondom, de azért mondom: aki shortol, az olyasvalamit ad el, ami nincs neki (tehát kölcsönkéri, mert anélkül meg ügyletet nem köthet), a kölcsönkért valutát (vagy értékpapírt) eladja, abban a reményben, hogy csökkenni fog az árfolyama, és akkor majd visszavásárolja és visszaadja.
ha valóban esett az árfolyam, akkor a különbözet a zsebébe megy.
a piac kiszámíthatatlansága és az ügylet kockázata miatt szeretik ezt napon belül csinálni, mert azért a brókerek idegei sincsenek kötélből.

a forint (és később a font) elleni támadás tehát úgy történt, hogy a devizabrókerek hatalmas forintösszegeket kölcsönöztek (alighanem a magyar bankoktól), eladták, amikor az árfolyam leesett, akkor vevőként jelentek meg, pénz vissza, a kölcsönzés díjával együtt, árfolyam-különbözet zsebbe. tiszta ügy.

ez ellen a jegybank szerintem a világon semmit nem tud csinálni. a beavatkozásának akkor van értelme, ha valami hosszabb távú tendencia bontakozik ki (például lejár egy csomó államkötvény, de nem újítják meg a befektetést más papírokba, vagy összeomlik a tőzsde és mindenki menti, ami menthető).
akkor elkezdhet forintot vásárolni (hiszen úgyis kivinnék az országból, arról szól a történet).
de az egész egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy a számítógépes kereskedésben reggel 9 és délután 4 közötti mozgásokat kivédjék! és aztán másnap megint és megint.
nem megy.
ha viszont egy befektetési alapot megrohamoztak a tulajdonosok és kérik a visszaváltást, akkor valamiből pénzt kell csinálni, azért folyamodtak a valutaspekulációhoz a korábbiaknál nagyobb mértékben: kinéztek egy országot, aztán hadd szóljon!

ez afféle "nothing personal", ez nem a komenisták leváltását vagy megrendszabályozását szolgálta, még csak nem is bizalomhiány. (azt hiszem, éppen azért választották a forintot elsőként, mert tudták, hogy vissza fog erősödni -- ez az üzlet ugyanis a különbözetekről szól: megmozgat 10 millió dollárt és nyer rajta 200 ezret. igenám: de napon belül! és holnap is van nap...)

ezt csak azért mondom ilyen hosszan, mert a jegybank ebbe nem tud "beleshortolni".
jó, megteheti, hogy reggel elad, délután vesz (nyilván meg is tette), de ezzel csak azt éri el, hogy szűkül az elérhető profit sávja, vagyis ha ki van adva, mennyit kell "hozni", akkor több pénzt nyomnak be a rendszerbe, hogy meglegyen a célszám.

az AIG egyébként egy nagyon jó történet, de az egy sokszorosan összetett történet, ott sokkal bonyolultabb és áttételesebb üzletek voltak (és szerintem vannak - sajnos, úgy tűnik, a pénzvilág nem igazán tanult a válságból).
egy nemzeti valuta megtámadásával ellenben egy kezdő devizabrókert is meg lehet bízni, legfeljebb nem hoz ki belőle annyit, mint egy öreg róka.

az alapkamat meg tényleg nagyon-nagyon magas, csak ha egyszer már ilyen magasan tanyázott éveken keresztül, plusz még meg is kellett rántani, akkor onnan csak lassan lehet leereszkedni. (minden kamatvágás ronthatja az árfolyamot, pláne, ha a piac nem számított rá.)

nem tudom, mennyire sikerült megválaszolni a kérdést, de én kérem igyekeztem...

199. Rendet, fejlődést, nyugalmat! (látogató)
2009. 09. 14. 16:17

Miféle országgyilkosságok? Francokat. Embergyilkosságok. Az igen, az van bőven. Erről miért nem számolt be főhírben a média? Miért? Mert nem az áldozat, hanem az elkövetők voltak füstösképűek? Ma a parlamentben Harrach Péter elmondta Draskovicsnak, de az le sem szarta... Füstösék megint akcióztak, az eredmény: egy halott...

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=94833

Van gyanúsítottja a pesterzsébeti támadásnak - 13:36 (MTI)

Egy 34 éves budapesti férfit, Sztojka Csabát keres a rendőrség, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy bántalmazott egy 53 éves férfit Pesterzsébeten még szeptember 4-én Pesterzsbeten. A férfi belhalt sérüléseibe.

A Magyar Nemzet szeptember 10-én - az áldozat fiának elmondása lapján - arról írt, hogy az apát húsz alkalommal rúgták fejbe támadói egy élelmiszerüzlet előtt. A támadók ezt megelőzően egy vevőt bántalmaztak. Azért fordultak újabb áldozatuk ellen, mert az arra kérte a garázdákat, hogy hagyják abba verekedést.

A lap beszámolója szerint az 53 éves férfit kórházba szállították, de sérüléseibe szombat hajnalra belehalt. A Magyar Nemzet párhuzamot vont a pesterzsébeti bűncselekmény és a 2006 októberében Olaszliszkán történt "lincselés" között, ugyanis az áldozat fia azt mondta, édesapját két roma rugdosta meg.

200. demo
2009. 09. 14. 16:36

Egyébként az újjabb tragikus és nagyon szomorú roma rémtett újjabb százszor megismételt gumicsontjához:

Ez idő alatt több baseball ütős támadás történt, és több egyébb erőszakos bűncselekmény, sőt gyilkosság. Most megint évekig ezt fogjuk hallani. Szeretném ha tudnák, hogy eddig is volt és ezentúl is lesznek roma bűncselekmények, a számuk évek óta nem emelkedett. Most árgus szemekkel fognak rácsapni minden egyes bűncselekményre, persze csak a romák által elkövettekre, szerintem már alig várják hogy történjen valami. Ez gusztustalan. Ezeket hívják "hiénáknak"!
Egyébként pedig részvétem a hozzátartozóknak, remélem miharabb elkapják a bűnösöket, és megkapják méltó büntetésüket! Mint ahogy az összes egyéb esetben is!

201. evalajos
2009. 09. 14. 16:42

Nevetnék, ha nem volna sírnivaló: néhány -nem túl kedves hozzászóló - még arra sem veszi a fáradtságot, hogy parádésan undok, stilisztikailag vacak, vádaskodó megjegyzését némileg átfogalmazza. Ugyan azzal 5-6 mondattal operál, aminek nagy része trágárság; felbukkannak, mint eső után a giliszta. És felismerhetők. Kellemetlenkednek, demoralizálnak, ellendrukkolnak.
Mintha ez az ország nem lenne az ő hazájuk is. Siralmas.

202. Nantal
2009. 09. 14. 17:27

197-re

demó...!

Először is köszönöm a "vissza kérdezésedet"!

Bizonyára ELKERÜLHETTE a figyelmedet, a 92.-es alatti KOMMENTEM...!

Mivel, ezen kommentem ugyan nem "ELEMZŐ" mértékű, ám igen ALAPOS hivatkozást tartalmaz, ezért azt gondolom, hogy a "figyelmed" nem volt kellő mértékű...!

A 92.-es kommentemet, kifejezetten abból a célból "TETTEM BE", hogy az "Országgyílkosságok" eshetőségére, valamiféle KONKRÉT és AKTUÁLIS példát "vessek fel" (mutassak be!)...!!!

Ha még így sem teljesen világos, akkor a minapi Bajnai-Ficó "randira" és politkai "kommentjeire" kérem hogy gondoljon.

Ha meg még tovább sem világos, akkor pedig arra utalok, hogy az ESS ügyében, a valóságban, a DÖNTÉSEK már kormányfői szintre EMELKEDTEK...!!!

Azaz, a kormányfő, alaptalan, vagy indokolatlan "karakter gyílkolása", akár az Ország gyílkolására is mehet...!!!

Így már "értelmezhető", a kritikám...?

203. menta
2009. 09. 14. 17:41

Kocsis István közel tizenöt évig tanított és kutatott a Műszaki Egyetemen, tagja volt a BME pártbizottságának, 1985-ben kollégiumi igazgatónak is kinevezték – derül ki a Manager Magazin portréjából. A rendszerváltás idején aztán irodájában MDF-szervezetet alapított. Politikai karrier helyett azonban 1991-ben elment főmérnöknek a Fegyver- és Gázkészülékgyárba, amit a KDNP-s Latorcai János irányított. Latorcai hamarosan az ipari minisztériumba került, ahová Kocsis követte, helyettes államtitkár lett.

Kocsist 1993-ban az Állami Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki.
Az 1994-es kormányváltás után aztán lefejezték a szervezetet, ő azonban helyén maradt. Ezt jobbára MSZP-s kapcsolataival magyarázták. Végül 1997-ben, tízmillió forintos végkielégítéssel távozott az ÁPV Rt.-től, úgy, hogy a Tocsik-botrányba nem keveredett bele.

Kocsis amúgy jó kapcsolatban áll az OTP-vezér Csányi Sándorral, tagja volt a bank igazgatótanácsának, tulajdonostárs a Csányi pincészetben.

204. Nantal
2009. 09. 14. 17:48

197-re

...demó...!

Merthogy, "evianna" érveléseinek , úgymond "leállítása", az EGYÉNI ÉRDEK...!
Míg az esetleges "biztatása", ország érdek...!
Hiszen, egy, vagy több "karakter gyilkosság" ELLEN kísérel meg, TENNI...!!!
....szerintem....!
...vagy, NEM JÓL LÁTOM...?

205. evianna
2009. 09. 14. 18:04

Nantal, demónak igaza van ("...az olvasók meggyőzésére a jobboldali kommentelők stílusa untig elég!"), de nyugi, én leállíthatatlan vagyok, különösen, amikor időm van.
csak nehogy már ezen veszekedjünk!!!

206. néma (látogató)
2009. 09. 14. 18:27

201-re evalajos!
Olyan inter-nacionalista fajták. mint a szlovák UZDS-nél A nagyhangú szlovák nyelvőr, akit honfitársai igy kritizálnak:
Idézet a Magyar Szó kommentjeiből
"ajaj!
amerigoromano, 2009, július 31 - 14:44
Meg ez is? A embereknek nincs lassan Szlovakiaban munkajuk es meg ez is a magyarokkal van elfoglalva? Eleg szomoru.

Már
Bósza János, 2009, július 31 - 15:40
csak azért is furcsa, mert az anyja magyar és nem is tud rendesen szlovákul, őt is majd feljelenti?
A ..."

IIIIIgeeeeeeeeen a szlovák széljobberek totemállata is turul......:DDDD

207. néma (látogató)
2009. 09. 14. 18:34

Érdekesség képpen a szlovákok is készülődnek a választásokra, és azt tervezik, hogy a megszorításokat majd az után kezdik el, így a javuló magyar gazdaságnak, a léc várhatóan jó alacsonyra lesz téve, így meg lesz a sikerünk alapozva:DDDDD

208. Nantal
2009. 09. 14. 20:16

205-re...!

Evianna...! Köszi...!

De...!!! Én SEM "veszekedni" szeretek, CSAK a "figyelmet", - kissé -, "terelni", a - VÉLT -, MEGOLDÁSI lehetőségek felé...!!!

Sőt...! Arról is van tudomásom, hogy SAJNOS, az én zsebem sem hordozza a "bölcsek kövét", azaz akár én is "mellé foghatok"...!
Na, ilyenkor meg, "bocsit" is tudok kérni...!

209. evianna
2009. 09. 14. 20:50

208-ra

nálam sincs... viszont ha sokat dumálunk arról, hogy mit kellene/lehetne tenni, talán materializálódik - vagy jön valami ötlet.
az elég is lenne.

210. galicia
2009. 09. 14. 21:15

Nagyon elozekeny, es igazan kedves volt az IMF hogy azt az oriasi halom penzt kolcson adta magyarorszagnak. Azt a szemtelen, szemermetlen kerdest eddig senki nem tette fel hogy hogy lesz kepes magyarorszag vissza fizetni az IMF kolcsont kamatokkal egyutt. Ha a jelenlegi helyzet tovabb romlik, magyarorszag GDP-je tovabb sulyed, egyre tobb fogyaszo es parhuzamosan kevesebb termelo lesz. Most volt egy informativ tanulsagos cikk a Nepszabadsagban: "Uzenet a pokolba" cimmel ami elpanaszkodta hogy aranylag milyen
magas az analfabetak szama ma magyarorszagon. Elorelathatolag az iskolazotlanok a kepzetlenek szama a kozeljovoben gazdagon gyarapodni fog. A jelenlegi munka ero nem lesz potolva ahogy nyugdijba vonulnak vagy kulfodre vandorolnak a foglakoztatottak mert ott biztonsagosabb az elet, akar otszoros magyar berert dolgoznatnak, a megelhetesi bunozes fogalma ismeretlen. Analfabeta, iskolazatlan munkakerulok nem vehetik fel a versenyt a globalizalt gazdasagi piacon. Mert ott egy szinvak verseny van, a gazdasagi gigantikus erok lathatatlan keze vezenyli a zenekart. Senki nem kap kegyelmet fajtaja, szarmazasa, bore szine miatt. Kubikusokra, veka kotokre a rohamosan fejlodo informacio korszak kuszobet atlepett globalis piacgazdasagba nincs szukseg.

211. Nantal
2009. 09. 15. 0:06

209.-re

evianna....! Túl optimistán látod...! De, adja isten, hogy így legyen...! Különben, NEM LEHETETLEN...!

A problémák MEGOLDÁSÁT, valahol ott kellene keresni, AHOL a rendszerváltás folyamán, VALAHOL kimaradt, a "Kádár érában" elég perspektivikusan működött, Országos TERV és ÁRHIVATAL, ELŐKÉSZÍTŐ, STRATÉGIÁT kidolgozó, funkcióját ELLÁTÓ, új "összehangoló" INTÉZMÉNY...!

Most ugyanis, van annyi teljesen ÖNÁLLÓSODOTT szakmai és egyéb FELÜGYELET, HÁTTÉR INTÉZMÉNY (politikai, gazdasági, jogi, stb.) hogy az "összehangolásuk" - bármilyen kormány számára -, egyszerű fizikai képtelenség...!!!

Tulajdonképpen, az ARÁNYOSSÁG biztosítása a legnagyobb HIÁNY...!!!
Azt gondolom, hogy a rendszerváltás során, azt feltételezték, hogy az ARÁNYOSSÁGOT majd a "valódi" PIAC biztosítja...!!!

Csakhogy, MOST DERÜLT "napnál világosabban" FÉNY ARRA, hogy ez, csak KISEBB TERÜLETEKEN VAN ÍGY...!
Azaz, vissza lenne szükséges állítani, az "összehangoló funkciót" biztosító, "régi-új" STRATÉGIAI HATÓSÁGOKAT, persze a megkövetelendő demokratikus formációban...!
Merthogy, AHOL NINCS PIAC, ott az ARÁNYOSSÁGOT, csak HATÓSÁGI JOGKÖRREL van mód biztosítani...!
Példák százait lehetne sorolni, hol NEM MŰKÖDIK A PIACI SZABÁLYOZÁS...!!!
...és ahol NINCS PIAC, ott pl. a Versenyhivatalnak sincs eszköze...! stb. stb.
...és ilyesmiből "kerekedett", a BKV-s "förmedvény" is...!!!

212. Bukik a baloldal! (látogató)
2009. 09. 15. 0:41

Nagy N. Péter sem különb Föld S. Péternél. Egymás tükörképei. A kommentek pedig izgalmasak, bátrak.

www.nol.hu/velemeny/20090613-a_fidesz_es_a_jobbik

213. FSP (látogató)
2009. 09. 15. 4:38

Szolgálati közlemény: A következő írás címe: Szebb lövőt! (Nem elírás, jövő helyett tényleg jövő van a címben!)
Aki kitalálja, miről szól, kap két ingyenes hozzászólási lehetőséget!

214. Kosaras (látogató)
2009. 09. 15. 9:24

213-ra
Mégiscsak sikerült egy elírást produkálni (jövő helyett tényleg jövő van a címben).
Tipp: Tarlós Istvánról fog szólni, aki nem tudja, hogy kik köszöntek így: Szebb jövőt! Ez náluk egy régi, családi köszöntés.

215. Nantal
2009. 09. 15. 9:30

209-re...!

evianna...! Vajon, a 211.-ben, meg a 92.-ben leírtakat, - ONNAN -, hogyan lehet látni...???
Merthogy, már vagy 2-3-szor "leírtam" kommentként, a NOL-ban, de "semmi reagálás"...!!!
...merthogy, írod, hogy "materializálódhat"...?
...ha az OTT leírtaknak, lehetne "jövőjük", úgy minimum az, hogy legalább "szimpátiát kelt", vagy "vitát" generál...!
...szerintem, a "hallgatás" szinonimájává fog, a jövőben válni, a BKV "logó"...!

...meg aztán, ma reggel olvastam valamelyik kommentben, hogy az amerikai elnök havi "fizuja", tán 7,5 milka, míg a FED elnöké tán 2,5 milka forintban számolva...!!!
...oszt, Simor "melója" hogyan aránylik ezekhez, hogy a fizuja nagyon "közelíti" az AM elnökét...!
...szóval, az ilyen "arányosságok" :))) BIZTOSÍTÁSÁT "szolgálja", a PIAC HIÁNYA...!!!

...jól látom-e...?

216. Kosaras (látogató)
2009. 09. 15. 10:00

213-ra
Lehet a tippelést helyesbíteni?? A jobbikos kézilabda csapatról lesz szó, ahol nem lesz balszélső csak jobb!!

217. evianna
2009. 09. 15. 11:11

215-re:
a jegybanki fizetést Járainak köszönhetjük, mert a korábbi fizetéséhez (kb. évi 60 millió) kellett igazítani a jegybank elnökének stallumát. (akinek ugye, más pénzkereseti lehetősége nem lehet.)
ez akkor hatalmas ugrás volt a fizetési kategóriában, de 2001-ben...? egy hű pártkatonának? miért is ne?

a BKV-s "förmedvény" pedig sajnos, nem idegen test az országban.
ki-ki próbálgatja a lehetőségeit, feszegeti a határokat, és mivel sokan csinálják, együtt többre mennek.
én nem hiszem, hogy itt intézményi megoldás van, itt a játékszabályokat kell egyértelműsíteni: egy engedélyt megkapni, egy szerződést megfelelően megfogalmazni könnyű - és onnantól minden "rendben van" -, ha azonban az illető tudja, hogy nem "elintéznie" kell, hanem vállalnia egy bizonyos lépést (szerezkedést), akkor talán óvatosabb lesz.
nem biztos, de lehet.

218. Nantal
2009. 09. 15. 16:02

217.-re...!

Kedves evianna...!

Hmm...! Szóval, messze mást gondolok...!

Számomra ugyanis, nem a "csűrés-csavarás" a megoldás, hanem az ARÁNYOSSÁG BIZTOSÍTÁSA...!!! ...és furcsa módon Járai fizuja is "arányos" lehet, a korábbi fizujához, de NEM a "beosztásában" szokásos, MUNKÁJÁNAK, az ÉRTÉKÉHEZ...!!!
Merthogy, tán ebben az esetben, MUNKA B É R R Ő L lenne szó, ha nem tévedek, és nem "pofapénzről"...!!!
Másrészt, az én gondolataim a MEGOLDÁST keresnék, ám számomra, most LETT "napnál világosabb" (korábban is sejtettem!), hogy Mo.-n az "élet" nagyobb részében, NINCS és NEM IS LEHET PIAC...!!!
Hiszen a GLOBALIZÁCIÓ is, a valóságban, a PIAC KORLÁTOZÁSÁRA (befolyásolására) törekszik...! Lásd, a világ nagy bankjainak, mérhetetlen "gőgjét" és "kapzsiságait"...!!! Stb. Stb....!!!
Ott sem látszik más "védelem", kizárólag a HATÓSÁGI "beleszólás", csak még azt nem tudják, hogy MIKÉNT...!!!

Akkor NÁLUNK miért nem LÁTNI, legalább is a MEGOLDÁS "irányát", a HATÓSÁGI "beleszólás" LEHETŐSÉGEINEK a "keresését"...???
A valóságban, a HATÓSÁGI "lépés", valahol a "felső határ" ARÁNYOSSÁGÁNAK a "meghúzásában" és állandó "korrigálásában", LÁTSZIK INDOKOLTNAK...!!!
...és NEM a "mutyira" BÍZNI, mert akkor meg, "BKV" lesz belőle...!!!
...olyasmi, amit Kovács István MOND, hogy "kis pénzért, csak hülyéket kapok"...!!!
...ugyan már...!!! ...egy "új feladatban", mindenki "hülyén kezdi"...!!! EZ is, A "MUTYI"...!!!

219. evianna
2009. 09. 17. 22:42

Nantal:
én egyáltalán nem látom reálisnak, hogy egy jegybankelnöknek azért fizessenek sokkal többet, mint az elődjének, mert neki igényei vannak. (márpedig itt ez történt - aztán még szépen még feljebb mászott, gondolom, inflációs korrekció, miegymás, indokot mindig lehet találni.)
itt egy nagy gubanc van.
egyrészt azért, mert nálunk minden káder nyugati fizetést akar (holott a teljesítménye általában nem ugyanazon a színvonalon van, sokszor pedig a tudása sem), másrészt azért, mert alapvetően nem a magas bér, hanem az aránytalanul magas bér a zavaró (akár másokhoz képest, akár a végzett munkához képest) , ezt azonban kívülről úgyse nagyon lehet megmondani, minősíteni.
annyi biztos, hogy kis pénzért - legalábbis az elmúlt 10-15 évben - tényleg csak hülyéket lehetett felvenni.

attól tartok, hogy a bérek nyilvánosságra hozatala meg messze nem elég, mert nem igazán arról szól, ami a felháborodást okozta: inkább azt kéne megnézni és közzé tenni, hogy milyen prémiumokat, jutalmakat fizettek és milyen prémiumfeladatokra, illetve milyen vállalati eredményesség mellett. (abszurdum, hogy egy krónikusan veszteséges vállalat 80-120%-os prémiumokat fizet!)
külön érdekes, hogy mi a magyarázat arra, ha a cég dolgozói nem kaptak hasonló jutalmakat (vagy a cég helyzetére hivatkozva egyáltalán semmit), mert akkor itt bizony a vezetőség csalt, olyan pénzeket tett zsebre, amelyekről tudta, hogy nem járnak. (az már tényleg pofapénz.)

de legyünk őszinték: ha mindenki csinálja, ha folyamatosan azt hallja, hogy kormány- és elitváltás lesz... miért fogná vissza magát? (láttam egy grafikont valamelyik lapban - talán épp a nolon - az időbeli megoszlásról, 2004 óta, és egyértelműen 2007 óta növekedtek meg a kifizetések, mind volumenben, mind "sűrűségben". csodálkozunk?)

220. evianna
2009. 09. 17. 23:13

még egy, Nantalnak:
most nézem, hogy a nyelvpótlékba is belekötöttek néhányan.
index.hu/belfold/2009/09/17/felmilios_nyelvpotlekot_kap_a_posta_egyik_vezetoje/
csakhogy.
a posta által fizetett nyelvpótlék fillérre megegyezik azzal a nyelvpótlékkal, amit az EP-képviselők kaptak a magyar államtól (ma már más rendszer van, az EU fizet minden képviselőt, nyelvpótlék nincs)
nem mondom, szép pénz, de csak most hirtelen lett olyan sok? Schmitt Pálnak 4 nyelvvizsgára nem ennek a dupláját fizették 5 éven keresztül?

egy utolsó megjegyzés:
nem kéne olyan nagyon felfújni ezt az egészet, inkább a mechanizmust kellene kiiktatni (ne ez legyen a rend), és annyiból országgyilkosság a BKV is, hogy teljes egészében a baloldal cipőjébe akarják tolni, mintha valamiféle vadonatúj jelenségről lenne szó.
nem vadonatúj - nem nagyon segíthet a hatósági beavatkozás (inkább a tulajdonosi szemlélet talán - legfeljebb az intenzitása pörgött fel mostanában, egy egyre hisztérikusabbá váló környezetben - ilyen az, amikor egy országot gyilkolásznak.
lassan, módszeresen, hideg lehelettel.

221. navtelagata
2009. 09. 21. 21:37

Remélem nem tilos - ha igen, akkor töröljék ezt a hozzászólást - beidézni ide a 123-as komment alatt guga más fórumon tett hozzászólását, amelyben bevallja, hogy itt csak trollkodik.

"Már megint belelovalod magad ebbe az osztálymicsodába
Túl komolyan veszed, a recept a következő: bemész, belefingassz a nullás lisztbe és jót röhögsz rajta, hogy fortyognak.

Óvatosan szólsz hozzá, mint ha a témához menne, aztán egy hirtelen gellerrel valami blődli ostobaságról beszélsz és élvezed, ahogy őrjöngenek

Láttam már ott megfordulni komoly embereket, akik pár nap után a fejüket verték a falba felesleges vitatkozni velük, ez olyan, mint ha egy arabot akarnál meggyőzni arról, hogy számára Jézus az igazság és az egyetlen út.
Viszont remekül lehet szórakozni a hápogó értelmiségieken, akik bevették az elmúlt 8 év suttogó propagandáját.
Tehát bemész, becsöngetsz és húzol a gecibe"

Ennyire kell komolyan venni gugát.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

baltás gyilkos mihály @hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 2026 25 3333 forint 56 ab abonyi abortusz adás adatbázis adatvédelmi áder adó adócsökkentés adós aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat akkumulátor ákos aláír aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemita antiszemitizmus anya ár áram aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád ártó áru árvíz ásás aszály átok attila audi augusztus 20 auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azerbajdzsán azeri azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset balettintézet ballagás ballib balog balogh baloldal balsai balta baltás gyilkos balzsay banda bank bara barackfa barakk baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea becsület bednárik béke békeember bémenet bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás beteg betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum boci bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors borzont bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brutus brüsszel bubi búcsú Budaházy budai budapest bulvár busz buzdít buzi bűnbak bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba cegléd celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút cigó civil civilek claudia cnn compact disco corleone corvinus cozma critical cukor czene czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cséfalvay cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csige csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel diák die díj dinnye diplodokusz diploma diplomácia művészete disznóláb díszpolgár disszertáció dk dobálás dohány doktori dolgozni don dopeman dögölj dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egészségügy egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együtt együttműködés éhségmenet eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenség ellenzék éllovas elmü élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elrabolt magyarok elte elvtárs ember emberek emútnyócév EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős erőszak értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés etyek eu európa eurovíziós dalfesztivál év évértékelés évértékelő ezüstmedve ezüstpart fábry falka falkaforradalom falu faludy fantázia farka farkas fasizmus fáy fedél fegyver fehérvár fekete félázsia felcsút félelelem felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők feljelentés fellegi félni felsőoktatás felterjesztési felvételi felvidék fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok film filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó fónagy forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke fülkeforradalom fülöpszállás für gaál gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda garbai gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerendás gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyösi gyöngyöspata györgy győzelem Győzike győztes gyula gyurcsány gyurta gyűlölet h1n1 háború hagyó hajdú hajdúdorog hajéktalan hajléktalan hajnalka hajó hajtó hálapénz hallgatóo háló halott hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan havasi havasi bertalan Havasiné havazás havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel hegyek heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hétker hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holland holokauszt horn horthy HospInvest hök hölgy hős Hudson hug grant hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hűtő hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz igazság Igazságügyi ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF import imre index infláció influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády izrael izraeli izsák jani jános január járvány játékterem jegybank jegyző jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobboldal jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő jubileum Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kasza kaszinó kaszinótojás katasztrófa kate katkó katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kedves vezető kelet keller kemény kende kényszer kép képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kérdőív kereki kerékpáros kerényi kereszténydemokrata kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kneszet kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommandó kommunikáció kommunista kommunizmus komondor koncesszió kongresszus Konrád konténer kontrát konzultáció kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kossuth tér kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kőszeg kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz Közigazgatási közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kultúra kumin kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurva kurvul kusza kürt küzdelem l simon laci lajos lakás lakitelek lakók lakosság lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lenin lény lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális libsi Liga lineker liptai lista Liszt lmp lobogó lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyar hírlap magyarnép magyarok magyarország Makó Makovecz mal mámor mangalica maradni március Mária Markhot martens martonyi masiniszta másképp másolás másország mass maszatolás maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megállapodás megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvéd megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség mellébeszélés melocco menedzser menetrend menni mentelmi mercedes méret merkel mesefesztivál mesterházy mészáros mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden minimálbér miniszter miniszterelnök Minisztérium minőség miskolc mlsz mnb mobilgát mocskos módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molinó molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár most múlik motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt multi munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely mutyi müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik nemcsák német németh németh szilárd németné németország nemkívánatos nemzet nemzeti nemzeti konzultáció nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyár nyaralás nyerőgép nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyirő nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás oláh olaszliszka oligarcha olimpia oltás ombama omninvest omsz opera óra orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít ormény orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság országgyűlés ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrség őrült ősmagyar összefogás összeírás összetartozás Összmagyar ötkert övezet özvegy paca package pakett pál palcsó pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom parancs paraszt párduc paripa párizsi park parkolás parlament parragh párt pártok pártválasztás párválasztó pásztor pataki pataky paterolás páva pávatánc pécs pedagógus Pelczné pelikán péntek pénz pénztár pénzügyi pesti péterfalvi peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa piros pont pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium plakát platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornó pornográfia portugál post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program prohászka psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag puskás putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda ratyi református reggel regisztráció regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer republikánus repülőtér reset rettegés révész révkomárom rex rezidens rezsi ring riport rmdsz robinson rogán rohadék rohadt roma román romkocsma romney rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata safarov sajt sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarka sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sír sítábor SK slota sofőr soltész Sólyom sorkatona sósav sote souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steiner steinmann stílus stohl strasbourg striga sukoró susan Süs süveges svájc svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szabika szag szájbarágó szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai szalai annamária számítás számla számozás száműzetés szaniszló szanyi szar szárnyalás szász szatmárnémerti szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székház székhelyi szekrény Széles szélsőség szem szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni szerződés szferenc sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szíria szirtes szlovák szlovákia szobatiszta szobor szociális szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szovjet szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tabletta tábor tábornok taccs tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár táncrend táncsics tandí tandíj tanú tanulás tanulmány tárgyalás tárki tarkó tarlós tarrbéla tartani táska tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi temetés temető tér teremőr terepjáró terike terjesztés termék termékdíj terrorista tesco teve tévé tévéköztévé tévkapcsoló tgm tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tóth tőke tőkés tömeg török történelem történet törvény törvénykönyve tőzsde trafik traktor triceratopsz trockij Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudomány tudós tulajdonos turul tusk tusnádfürdő tusványos túsz tülekedés tünde tündérmese tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD uht új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum usa úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vak vakcina válasz választás vallás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vattamány vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vesztes vezénylő vezért vezető vicc vidám fiúk vidék video videoton vidi viktor világ világrekord villa villák villamos virág vírus visegrád viselet viszony vissza vita víz vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonat vonnegut völgyek vörös vörös festék vuitton waffen washington wekerle wen wiesel Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zakatol zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri