Most & Itt
Ezen a helyen Önök Föld S. Péter nagyon szubjektív írásait olvashatják.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A hetvenes évek közepén hallottam először Cseh Tamást énekelni. Állt egy fiatal gitáros fiú a 25. Színház színpadán és már az első dal után éreztem, hogy megváltozott az életem. Hogy még minden előttem áll, s mostantól minden megtörténhet. És hogy ami idáig volt, csak előjáték volt az Élethez.

Ott voltam vele a Lajos forrásnál, ahol az osztály jót nevetett, a krakkói gyorson koronára váltottam hatvanöt zlotyit, és vártam a csatlakozást egy éjféli pályaudvaron.

Mindez a valóságban is megtörtént velem. És megtörtént sokunkkal. Csoda volt, hátborzongató és félelmetes. (Csak egyszer történt hasonló az életemben, amikor Bálint György A toronyőr visszapillant című könyvét először olvastam).

 

1976 januárjában már vagy fél órával a kezdés előtt ott voltam az Új Tükör Osvát utcai klubjában, hogy a Krakkóból nem igazán legális módon importált Grundig-licence magnómmal szalagra vegyem Cseh Tamás dalait. Az első sorban szerettem volna ülni - ha nem is könnyen, de végül sikerült.

 

Értelmiségi körökben akkoriban az Új Tükör című hetilap klubja volt a legnépszerűbb hely Budapesten. Ha az újságok programajánlóiból nem is, a városi szájhagyomány útján mindenki tudta, hogy itt játszik Cseh Tamás. Csakhogy a szervezők, nyilván felsőbb utasításra, minden alkalommal „árukapcsolták” a gitáros-énekest valamilyen, még nálánál is „magasabb” kultúrával.

 

Ezen a januári napon egy Kossuth-díjas író volt az előműsor. A nevére is emlékszem, de iránta való tiszteletből nem szívesen írnám le. (Ő csupán kárvallottja az eseményeknek, de valójában nem róla szól ez a történet.)

Körülbelül fél nyolcig talán ha negyed ház lehetett - az est második fele, 8 órától volt Cseh Tamásé. Amikor az író úr produkciója a vége felé közeledett, hirtelen kezdett benépesülni az addig eléggé gyéren töltött nézőtér. Nem sokkal nyolc előtt már a csilláron is lógtak.

-Érdekes -, mondta zavartan és az utána következő produkcióról mit sem sejtve az író úr - talán sokan elnézték a kezdési időpontot. Ilyen még nem fordult elő velem, hogy az előadásom végére érkezzen a hallgatóság nagy része.

 

A közönségből kirobbanó kuncogás és a nevetés a nézőtéren nem az író úrnak szólt…

 

És emlékszem Cseh Tamás egyik Közgázos fellépésére is. Az egyetem akkori rektorát Szabó Kálmánnak hívták, de ezt persze Tamás nem tudhatta. Honnan is tudta volna, neki más volt a dolga, mint hogy az őt meghívó intézmény vezetőjének a neve után kutakodjon.

 

Kijött a színpadra, szokás szerint pislogott néhányat, majd belecsapott a húrokba: „Szabó Kálmán tegnap este, berúgott és felkereste, Ica nevű szeretőjét…”

 

Most Cseh Tamás volt az, aki nem tudta, hogy miért „röhög az osztály”.

 

Később, a nyolcvanas évek elején, volt alkalmam néhányszor együtt inni vele.  Tudom, nem nagy kiváltság ez, sokan vagyunk, akiknek megadatott ez a különös, ám mégis kulturálisnak nevezhető misszió. Tamással kiválóan lehetett inni, mert bár ilyenkor szépen fogytak a minden rendű és rangú italok, a történet nem (csak) az alkoholról szólt. Nagy, ám mégsem lila gőzös, hanem hétköznapi világmegváltások voltak ezek - füstös kis klubokban, építőtáborok büféjében - fellépés után, hazautazás előtt.

 

Két végén égette a gyertyát, szokták mondani a sokat élt emberre. Ám Tamás esetében pontosítanunk kell: sok végén égette az életet – bárhol is énekelt, mindig, minden alkalommal „odatette” magát. Vetró Irénről, Jánosról és Tamásról, Antoine-ról és Desiréről, Fáskerty elvtársról, vagy éppen Icáról, a munkásszállás első állandó nőjéről nem lehetett félvállról énekelni.

 

Itt hagyom abba, csattanó és tanulság nélkül. Mert az életnek soha nincs rendes vége, sem tisztességes csattanója, sokaknak tetsző poénja. Az élet nem ér véget, legföljebb időnként abbamarad.

 

„Hányan is elmentek, /s nem épp a jöttmentek, /hányan a fenébe elrohantak,/ s nem épp a rohadtak”, énekelte vagy harminc évvel ezelőtt. A dal így folytatódik: „de mi most itt vagyunk, éneket hallgatunk…”

 

Tamás, köszönjük, hogy velünk voltál.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

 

 

 

0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 58 komment érkezett ()

1. erlauer
2009. 08. 09. 8:50

Hát, FSP, nekem ugyanolyan lengyel Grundig-magnóm volt a hetvenes évek közepén (és még a nyolcvanas években is működött)... Hanyas vagy? (Ez költői kérdés volt, nem kell rá válaszolni.)

2. tappancs (látogató)
2009. 08. 09. 9:01

www.youtube.com/watch?v=I_k6kKSBiRA

Először úgy tűnt, semmi sem
Változott azzal, hogy hirtelen
Fogta magát a hűtelen
S útra vált belőlem a jobbik részem
Az én jobbik részem

Azóta járom nélküle
A végtelen világot
S valahogy mindent nélküle
Más színben látok

Hosszasan nyújtózik minden út
Valahogy nincsen semmi úgy
Minden szó mástól eltanult
Mióta útra vált a jobbik részem

Győzni sincs kedvem nélküle
Énekelni sincsen
Szórakozottan szórom el
Sok nagy régi kincsem

3. FSP (látogató)
2009. 08. 09. 9:38

Erlauer, 51-es. Épp csak néhány évvel maradtam le arról, hogy én kegyek a Nagy Generáció. De így is majdnem.
A Grundig tényleg igaz. Ráadásul kalandos történet. Az egyik lengyel csehszlovák határon csak tetemes vám leperkálása után akarták beengedni kincsnek számító szerzeményemet, erre visszavittem Lengyelországba, és egy másik, közeli határállomáson sikerült.

4. FSP (látogató)
2009. 08. 09. 9:40

Tappancs, szerintem az a legjobb emlékezés, ha mindenki ideírja néhány kedvenc Cseh Tamás (Bereményi Géza) sorát.

"Figyeljétek meg összetettségét, szólt a tanárnő, s felemelt egy csillogó hátú szép bogarat".

5. X.Y.
2009. 08. 09. 10:48

6. X.Y.
2009. 08. 09. 10:49

7. natinha
2009. 08. 09. 10:51

"sose felejtem azt a csinos zakót..." - és a hangsúly, az ő hangsúlya...

8. X.Y.
2009. 08. 09. 10:55

9. X.Y.
2009. 08. 09. 10:58

10. X.Y.
2009. 08. 09. 11:00

Hibátlan dalok voltak, azok maradnak, így Ő is velünk marad, Isten nyugosztalja.

11. lehar
2009. 08. 09. 11:10

FSP, most már világos, miért értelek még félszavakból is,

12. FSP (látogató)
2009. 08. 09. 11:24

"Egy képre gondolok tudod, /hol végre zöldágra jutok, /átlátszó víz legyen, patakok..."

13. Forgó Margó (látogató)
2009. 08. 09. 11:25

Hárman elloptunk egy Skodát, / a Hősök terénél kaptak el,/ hánytam az izgalom miatt/ így változtattam iskolát..."

14. erlauer
2009. 08. 09. 11:38

FSP, én is 51-es.

15. morpho (látogató)
2009. 08. 09. 11:50

-Egészen kis gyerek voltam.A bátyám éjjel-nappal a Levél nővéremnek című lemezt hallgatta.Budapesttel,Fáskertinével.Hamar beoltódtam.

-Kapolcson a kilencvenes évek elején.Szerelmes voltam.Este a dörögdi klastromnál Cseh Tamás játszott. A 74-es év ,a Then years after és a Hatvanas évek szólt.Én meg csókolóztam.

-2002 Bárka színház.Cseh Tamás és Másik János zenélt.Pár nappal előtte szakítottunk.

"S én fejembe nyomva apa kalapján, megyek
egy telken átvágva, a megálló felé veled"

16. aliz2
2009. 08. 09. 11:50

én is... "Levelek nővéremhez"... 25. szinház, 70-es évek ..., és azóta is... :

lineas.freeblog.hu/archives/2009/08/08/jajok/

17. Danton - Acsády (látogató)
2009. 08. 09. 11:53

"Játsszuk azt , hogy játszunk megint , hogy a szemekre hályog tapad , hogy a tangó divat ..."
Én '96 - ban hallottam Cseh Tamást először élőben , szerencsére egyből a Másik Jánossal .
( Levél nővéremnek - koncert a diósgyőri várban )Az első lemezem tőle furcsamód pont a " Mélyrepülés" volt , amit nem Bereményivel , hanem a Csengey Dénessel együtt csinált ...
És pont elötte pár nappal volt egy TV - interjú a Csengeyvel , ahol afféle korabeli MDF - es népnemzeti szöveget nyomott , tarkázva olyan " nincs is antiszemitizmus , csak az SZDSZ kavar " - szerű dumákkal , gondolom , a korabeli skinhead - divat kapcsán ...A lemez után meglepett ,hogy ez mégis egy értelmes ember ...
Attól kezdve minden Cseh Tamás - koncertre eljártam, pedig tényleg nem vagyok egy nagy koncertjáró tipus .
Nyugodj békében , Tamás . Hiányozni fog a hangod Magyarországból .

18. X.Y.
2009. 08. 09. 12:45

"Légy ma gyerek és játssz megint velem, emlékezz ahogy én emlékezem, játsszuk azt, hogy félünk megint, játsszuk azt, hogy játszunk megint, hogy az időre hályog tapadt, hogy a tangó divat."

19. harunalrasid HCJD
2009. 08. 09. 12:59

szépen emlékeztél, péter, köszönet érte.
nekem csak a "személyi igazolvány" maradt meg, nem volt a világom amúgy...

20. MaNetti
2009. 08. 09. 13:05

"...azt mond meg nékünk, hol lesz majd lakóhelyünk?
Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói, itt van a város, neve is van...Budapest"

"..Ez az Vetró Irén, mondtam magamban én, a századék éjszakát, már velem alszod át!"
És nekünk is ott volt a hirdetés, a rozoga ház falán és a századik éjszakát, már együtt aludtuk át..
aztán " Ó, a Balaton, nyári nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk...2
és még:
".....Fáskerty elvtárs legyen már olyan szives" - többnyire nem volt olyan szives, de Balaton szebb volt, simogatóbb, ölelőbb, mint manapság. Még akkor is, ha a pákyaudvaron töltöttük az éjszakát!
Amúgy, én is 51-es vagyok, s először az Egyetemi Szinpadon láttam, hallottam. Mikor vége lett, jött velünk a tömeggel az utcán, és énekelt, énekelt, énekelt

21. FSP (látogató)
2009. 08. 09. 14:17

"Így vittük Icát a negyedikre, /én, a Feri, meg a Bíró Imre, /és egy szekrényben rejtegettük őt. /Örvendezett a munkásszállás, /megszűnt a nők utáni rohangálás, /végre szereztünk egy nőt, aki állandó."

22. nyica (látogató)
2009. 08. 09. 15:35

Mindenki!
Most úgy mosolygok itten magamban, ahogy olvastam az idézetteket, jajj de meleg ez itt bent.
Szép így sorjában állani itten, harmóniázva. " Itt van a város, vagyunk lakói,,,,,,," ezt nagyon magaménak éreztem.
ny

23. X.Y.
2009. 08. 09. 15:50

Ez egy levél,
a borítékja kékes,
a bélyeget forintért vetem.
A keltezés: kelt, Budapest.
No jó, no jó legyen ez a színhely,
a keltezés legyen a díszlet.
Ez egy levél,
a keltezés '976 az évszám
az az az év - legyen, legyen-
ez adatott.
Ez egy levél
A nővéremnek írom,
neve: Irén,
ez adatott.
Éppen most tél,
szokásos évszak,
no jó, no jó.
Ez egy levél,
legyen levél,
a keltezés legyen a színhely,
legyen a díszlet...

24. X.Y.
2009. 08. 09. 15:54

25. Bozai Ágota (látogató)
2009. 08. 09. 16:10

Cseh Tamással 1999 nyarán Kővágóőrsön a Balaton TV-nek készítettem interjút. Vágottan 50 perc. Ültünk a kertben, padon, sorra vettem elő a lemezeket, ezekről beszéltünk, és mosolyogtunk, hogy mi lenne most Antoine és mi lenne Desiré és divatba jöttek-e a meggörbedt világhoz igazodó meggörbedt hátak, ilyesmiről. A szövegeket énekelve mondta, és amikor az utómunkálatoknál alávágtuk a zenét, hihetetlenül érdekes hatása lett. Közben egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Most megnéztem újra ezt a felvételt, és volt sírás. RIP.

26. X.Y.
2009. 08. 09. 16:17

25.-re.
Kedves Bozai Ágota!
Ha meg lehet oldani, hogy felrakd a netre ezt a felvételt, az nagy dolog lenne, sokan örülnénk neki és nagyon megköszönnénk. Ha nem megy, akkor bocs az ötletért, üdv.: Fics.

27. Bozai Ágota (látogató)
2009. 08. 09. 16:23

Kedves Ferenc!
Segítséggel megoldható. Nincs video-szerkesztő szoftverem, és adatvérelmi okból nem is tudok telepíteni a gépemre. A felvételt VHS-ről másolták nekem, és a DVD-n más anyagok is vannak, pl. egy ugyanilyen hosszú Bereményi interjú a közös munkáról. Ezeket ki kéne vágni, felrakni a címet és az alkotók nevét. Szóval nekem bonyolult, de ha valaki segít, welcome. A honlapomon van mail cím és az interjú leirata is megtalálható a "cikkek" rovatban. www.bozai.hu

28. X.Y.
2009. 08. 09. 16:32

27.-re.
Kedves Ágota, köszönöm a gyors, korrekt választ, ölelés.: Fics.

MINDENKINEK!!!
EMBEREK! A FELADAT A 27.-BEN LEÍRVA!
AKI TUD, LÉPJEN!
KÖSZÖNJÜK!

29. FSP (látogató)
2009. 08. 09. 16:46

"Hetven, vagy hatvan, /most 76 van, /arctalan év ez, /írd meg Irénnek." Ezzel kezdődött az az Osvát utcai koncert, amiről írtam. Sajnos a teljes szövegre nem emlékszem, a magnókazetta számos költözésem következtében egy számomra jelenleg ismeretlen helyen lapul.
Ebben a dalban volt egy rész: "egy mozdulat kéne, hogy kiderüljön: létezünk."
A nyolcvanas évekről pedig, ugyanebben a dalban ezt énekelte: "a nyolcvanas évek, /út-ütögetve, /nem sebbel-lobbal, /körbe kerengve/ tíz van belőlük, lassú a léptük, /írd meg Irénnek, a nyolcvanas évek, /mondd meg Irénnek..."

30. LujoF (látogató)
2009. 08. 09. 17:17

Az azért sajnos jellemző a mai médiára és korra, hogy az országos kereskedelmi adók közül egyik sem tudott a nekrológhoz saját képanyagot felvonultatni. A tv2 fényképekkel és a DunaTV-ből kölcsönzött videóval, az RTL pedig valamiféle mobiltelefonnal rögzített mozival illusztrált. Saját képe egyiknek sem volt, mert úgy tűnik, a még élő Cseh Tamás nem érdekelte őket.

31. GIJO (látogató)
2009. 08. 09. 17:42

Szivesen felrakoma VHS-t a netre, az USA-ban lakom ugyan ...
Email-t ha kuldtok, adom a posta cimet.
Hat igen... Ejszakai csavargasok, hajnalig tarto beszelgetesek, enek enek utan, elvarazsolva... Koszonom, Tamas.

32. zorka
2009. 08. 09. 18:01

Kéne egy dal.... az egyik legfájóbb, legszívbemarkolóbb dala.

www.youtube.com/watch?v=Ug910ztC6Mc

Azt hiszem, Cseh Tamás és dalai a mai fiataloknak már semmitmondóak. Nem értik, nem érthetik, hiszen egészen más világban élnek.
Mi értjük, érezzük minden szavát, mondatát, hiszen megéltük, amit ő .

33. tiko (látogató)
2009. 08. 09. 18:02

Ágotának írtam mailt. DVD-ről viszonylag egyszerű a netes publikálás. Segíthetek, itthonról /gyorsabb a posta;)/

34. Bozai Ágota (látogató)
2009. 08. 09. 18:05

28-ra és 31-re.
Sikerült bemásolnom a gépembe, 3,9 GB, ha valaki fogadni tudja és video-szerkesztővel bele tud nyúlni, hogy a három file-ból kivágja a középső, 50 perces Cseh-Tamás interjút, hogy felrakja a netre, annak elküldöm mailben. Mail cím a honlapomon.
Az én kedvencem az "Egy világnézeti klub."

35. X.Y.
2009. 08. 09. 18:12

30.-ra.

LujoF, igen igazad van, ezért is ugrottam egyből az Ágota felvételére. Üdv.: Fics.

31.-re.

GIJO! Köszi, vettük az adást, de úgy tűnik, hogy itthon is megoldódik, még egyszer köszi, üdv.: Fics.

33.-ra.

Tiko, királyisten vagy, jó munkát az Ágotával, ha kész egy limket ide is rakjatok fel, köszönjük, ölelés: Fics.

Péter bocs.

36. Perimeni (látogató)
2009. 08. 09. 18:25

Ha idéztek tőle, legalább most tegyétek pontosan.
Rengeteg hibás idézet olvasható itt.

Tamás megérdemel ennyit... sőt sokkal többet.

37. 53-as (látogató)
2009. 08. 09. 18:26

Nekrológ egy generációért

Hallgatom Cseh Tamást
A tévében énekel
Ez ma az ő estje
Énekel Cseh Tamás

Ismerem Cseh Tamást
Éppen ezt énekli: ismerem
Ismerem ismerem ismerem
Ki nem ismeri Cseh Tamást

Nem tudja, mint a Radnóti
versben mi volt itt nálunk
Azok a hetvenes évek
Mi és a mi ifjúságunk

Egy egész generáció
Ő és az én fiatalságom
Épp a középiskolás korom
Az akkori Magyarországon

Hol van hát Cseh Tamás
Hol van ő és hol én
Reggel bemondták
Este Cseh Tamás elhúnyt

Vele valami elveszett
Valami csak most múlt
Most és nem húsz éve
Ahogy gondoltuk

NDK korona zlotyi
Krakkó felé megyünk
Cseh Tamás énekli
Wanda és Wacek velünk

Voltak igaz barátságaink
Szívfájdító szép szerelmek
És voltak reményeink
Énekelte Cseh Tamás

Elment hát Cseh Tamás
És vele mentünk mi is
Vele ránk emlékezünk
Viszlát odaát Cseh Tamás

38. bazsalikom (látogató)
2009. 08. 09. 20:19

"Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk. Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?"

"Játsszuk azt, hogy félünk megint, játsszuk azt, hogy játszunk megint, hogy az idő nincs hályog alatt, hogy a tangó még ma is, itt is divat."

39. Danton - Acsády (látogató)
2009. 08. 09. 20:28

32-re : Zorka , biztos , hogy annyira más világot élünk ?

40. Danton- Acsády (látogató)
2009. 08. 09. 20:35

" Hello , halál , öreg haverom ..."

41. Texaco Benzin (Babett)
2009. 08. 09. 21:52

Nálunk most "tetőzik az ifjúsági probléma"! :)

42. 1 vélemény
2009. 08. 09. 21:56

én 1980-körül szerettem meg-más korosztály volt -de ütöttek a dalai modern városi dalnok volt tipikus magyar életérzéssel szerintem.2koncertjét halottam abban az idöben. kedvenc lemezem talán a levél növéremnek volt de mindeggyik fontos kordokumentum.legyen neki könnyü a föld.-és az idézet."azt mond meg nékem hól lesz majd lakóhelyünk,maradunk itt vagy 1 szer majd tovább megyünk ,ez itt a város vagyunk lakói neve is van budapest!!! a másik 1 késöbbi lemez tána frontátvonulás??és otta keletim indulási oldalán lévö étterembe ?, az öreg éneke -77 éves vagyok fejemben keverednek a féldecik s kormányzatok zseniális.

43. 1 vélemény
2009. 08. 09. 22:00

azért az1 jó pont tegnap kb 1 ora volt veleaz m1-en!!!

44. zorka
2009. 08. 09. 22:30

39-re

Danton, nagyon mást.
Nem minősítem, hogy jobb, vagy rosszabb, van ebből is, abból is.
Egészen más okokból volt nehéz elviselni a múltat, másból a jelent. Bár a korrupció stabilan maradt, sőt, nagyot fejlődött azóta, az nem változott .

45. zorka
2009. 08. 09. 22:33

43-ra

Június 21-én volt a Duna tévén egy egész estét kitöltő (7-től 12-ig ) műsor , ami csak róla szólt.
Már akkor arra gondoltam, hogy nem lehet sok hátra.....-

46. Danton - Acsády (látogató)
2009. 08. 09. 23:12

44 - re nem tudom , Zorka , én abban az évben születtem , amikor az első Cseh Tamás- lemez megjelent ( tudod , az a bizonyos '74 - es év , ami a " legrosszabb" volt ...) de igen ismerősek azok a figurák , akikről ő énekelt , ha máshonnan nem is , a gyerekkoromból , (a pártállam utolsó éveiből )

47. zorka
2009. 08. 10. 7:21

46-ra
Óh, "boldog" fiatalság :-))
Nekem a gyerekeim is idősebbek Nálad! Egyidős vagyok Cseh Tamással, átéltem, amiről énekelt. Mást jelent nekem, mint azoknak, akik csak a "mesékből" ismerik azt a kort.
Semmi nosztalgia nincs bennem, ocsmány világ volt, de a mostani sem különb, csak a mai másképp szörnyű.
Azért az élet.........mindezek ellenére, mégis szép :-))

48. kalimpa
2009. 08. 10. 8:55

Én nem vagyok hajlandó tudomást venni a haláláról, és ehhez tartom is magam. A dalai itt vannak, lám mindenki idézi, énekelgeti, és is így vaggok ezzel majd minden nap.
Ezután is így lesz. :(

49. evalajos
2009. 08. 10. 18:04

Angéla - a Csinibabából...:( ahogy énekelt + játszott...

50. tiko (látogató)
2009. 08. 12. 12:42

Hölgyeim és uraim!
Ahogy 33-ban jeleztem: vágóasztalra került a DVD.
Hamarosan tájékoztatom Önöket a linkről, ahonnan a 27-ben írt anyag megtekinthető lesz.

51. X.Y.
2009. 08. 12. 13:06

Tiko, nagyon várjuk, a Végső Búcsúztatása Augusztus 27.-én lesz, gyertek el!

raertem.nolblog.hu/archives/2009/08/12/Augusztus_27-en_kiserik_utolso_utjara_Cseh_Tamast/

52. tiko (látogató)
2009. 08. 13. 2:57

alkusz.extra.hu/cseh_tamas.htm

Volt egy időszak... - 10 évvel ezelőtt készült a felvétel, a Balaton Tv jóvoltából (és többek között kommentelő társunk Ágota jóvoltából!) ;)

53. renard (látogató)
2009. 08. 13. 9:34

Ágota és Tiko, kösz a felvételt! Lehetne kérni a Bereményi-interjút is, amiről a 27-esben volt szó? :)

54. X.Y.
2009. 08. 13. 11:16

Ágota és Tiko, köszönjük, akkor vagy az én gépemmel van a gond, vagy tudja fene, mindenesetre ide is beszúrom azt, amit írtam Tikonak.
Üdv.: Fics.

35. Ficsor Ferenc
2009. 08. 13. 10:59

34.-re.

Tiko, köszönöm, hogy ide is beszúrtad az elérhetőséget, nagy bánatomra nekem csak egy nagy fekete oldal jön elő, fent egy sorban a szöveg, hogy "Volt egy időszak.... /Cseh Tamás portré - Balaton Tv 1999/".

Ha tudsz ötletet adni, hogy mit csináljak, hogy megtudjam nyitni, azt megköszönöm, ölelés: Fics.

55. Bozai Ágota (látogató)
2009. 08. 13. 11:37

Szívesen. Feri, a Mozzilla Firefox nekem sem nyitja meg, de az Explorer igen. Gondolom valami biztonsági beállítás miatt lehet. Amúgy nem én vagyok a riporterek gyöngye, meg egy kicsit elfogult voltam, hang elcsuklik néha, az egész egy kis költségvetésű tv produkciója, szal szakmailag nem egy bravúr, mégis Tamás beszél, emlékszik és az nagyon jó.
Bereményi is felmehet, ha Tikónak van rá kapacitása és kedve ;-)

Á.

56. X.Y.
2009. 08. 13. 11:49

55.-re
Ágota, tiszta öröm, hogy összefutottunk. :DD

Most töltök is le azonnal egy Expolert, aztán TV nézés, Balaton TV.- re gondoltam. :))
Köszönöm, még egyszer, ölelés: Fics.

Tiko, ha még van kedved és kondid, a Bereményit is megnéznénk ám! ::)))
Bocs, egy kicsit olyanok vagyunk, hogy valaki a fél kezét nyújtja, mindjárt az egész kel.
De, azért nincs harag?
Ölelés, üdv.: Fics.

57. tiko (látogató)
2009. 08. 13. 15:46

a hétvégén elkészül a Bereményi is ;)
Mozilla Firefox-hoz Windows Media Player kiegészítő letöltésével működik. Hamarosan a Firefox legújabb 3.5 változatához is elkészül a történet (annál közvetlenül elindul majd a videó, HTML 5 alatt, ha valaki érti) - egyelőre ez volt nekem a gyorsabb ;)

58. tiko (látogató)
2009. 08. 16. 18:56

Már töltődik az anyag az alábbi linkre:
alkusz.extra.hu/beremenyi.htm
Várhatóan 20 óra után már nézhető. Egyelőre csak Internet Expoler kompatibilesen. ;)

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 12 15 1956 25 56 ab abonyi adás adatbázis áder adó adócsökkentés aggodalom aggódás Agyar agysebészet agyvelő ajándék ajtódízs akadémia akarat ákos aláírás alak álamfő alaptörvény albert áldozat alkesz alkotmány alkotmánybíróság állam államadósság államfő államtitkár állatkert alma amatőr amerika amerikai amigo András andrea angol ángyán anikó antirasszista antiszemitizmus anya aranycsapat aranypart árkus árnyék árok aroma árpád áru árvíz átok attila audi auschwitz autó autós azelmúltnyolcév azori azori szigetek babakocsi bácsi bádogváros bahama baj bajnai bajusz Baka bakács bakfarka balatonszepezd Balczó baldauf baleset ballagás ballib balog balogh balsai balzsay banda bank baráth barna barroso bátorka bátorság bayer Bea bednárik béke bencsik Benedek benkő berki bérkommandó berlinare beruházás beszéd betartás betlen bevásárlóközpont bezárás bikicsunáj birka bíróság bírság bitó bizomány bizottság bkv blaskó blikk blog blöff blum bodoky bodza bohóc bohócügy bokros bolgár bolt bóly bomba bonyolult boross Bors bosszú botka bóvlimoodysorbánimfmatolcsyközgazdász boyle bozólászló bölcs bölcsek börtön Brenner brontosaurus brüsszel bubi búcsú Budaházy budapest bulvár busz buzdít buzi bűnözés bűnöző büntetés cameron capriccio cba celeb célzat Centrum change chávez cigány cigányút civil civilek claudia corleone corvinus cozma critical cukor czibula család csalás csány csányi csapás csapat császár csata cseh csendrendelet Csepel cser palkovics cserháti csillag csillebérc csoda csomag csontváz csőd csúcs csuhás csuhások csurka dácsa dajcstomi dakota dalok dampány dániel péter dávid debil debrecen debreczeni demarche demcsák demján demokrácia demokrata démon demszky deutsch devecser deviza devizahitel die diplodokusz disznóláb díszpolgár disszertáció dobálás doktori dolgozni don dopeman dörner duna dvsc dzsudzsák eb Echo echotévé ecset edelény edit Eger egér éger egészség egyensúly egyesülés egyetem egyetértés egyház egykulcsos egykulcsosradikálisazonnalorbánmatolcsy együttműködés eindhoven elad elárul elég elenged Eleni eljárás ellenzék éllovas élni elnök elnökségszínes Élő élőlény előrehozott elte elvtárs ember emberek EP erdei erdély erkölcs erkölcstan erős értékelés értelmező érzelemrokonító Erzsébet erzsébet utalvány erzsébetváros esztergom esztétika étellift etetés eu európa év évértékelés ezüstmedve ezüstpart fábry falka falu faludy fantázia farkas fáy fedél fegyver fekete felcsút felelősség feleség felháborodás felháborodik felhatalmazás felhők fellegi félni felterjesztési fenék fenyegetés fénykard Ferenc festmény fico fidesz fika filharmonikusok filozófus fiúk fizetés flórián Fodor fogyasztás folyó forgalom forint forradalom forraszték fót fotó foxman Főbíró főiskola föld földrengés föltségvetés főnix főtábla főz fradi frakció frekvencia fritz FSP ftc futball führer fülke für gabika gábor galambos Gálffi gáll garamvölgyi garázda gárda garden gárdista gaskó gázár gazdag gazdaság gede georgijev gerő gitáros goj gomba gondolat gondoskodás göncz görögdinnye grosics gumikalapács guru gusztustalan gyalázatos gyalogos gyárfás gyarmat gyáva gyerek gyes gyilkos gyilkosság gyógyintézet gyömrő gyöngyöspata györgy győzelem Győzike gyula gyurcsány h1n1 háború hagyó hajéktalan hajléktalan hajnalka hajtó háló hamburger hamburgeradó hangfelvétel hanuka hányás hányok harc harmadik harrach használ hatalo hatalom hátország hatvan Havasiné havel ház haza hazaáruló hazai hazudós hazudozás hazugság hegedűs hegel heller helyesírás helyreütni henrik hentes hernádi hertha hiány hiba híd himnusz hingyi hír hír tv híradó hírigazgató Hírlap hisztike hit hitel hitelminősítő hitler hittan hivatal hódmezővásárhely hoffmann holokauszt horn horthy HospInvest hölgy hős Hudson hugo hungária hungary Hunnia hunvald hunyady húsvét huszti hülye hűtlen hüvely hvg ibi ibrahim idegen toll ideológia idősödő igaz ígéret ildikó illés illeték illetékes illúzió ima IMF imre index influenza ingatlan intézkedés ipad irak irán iskola isten istván iszap ítélet ítéletidő ivád ivádmentes ivády jani január járvány jegybank jel Jenő jeruzsálem jézus jiabao Jobbik jobbtaxi jog jogállam jókai joshi joszip józsef jövő Jud kádár káder kamara kaméleon kampány kapcsolat kapitalizmus kapitány káposzta karácsony karaktergyilkosság karinthy kármán kárpát karvalytőke kaszinó kaszinótojás kate katolikus katona kávé kávéház kaya kdnp kecske kedves kelet keller kemény kende képviselő képviselőtestület képzés kérdés kérdések kereki kerékpáros kerényi kereszténység kertész késelés kétharmad kétkulcsos kétmillió kettős beszéd kezelés kézilabda kéziszótár kiabál kígyótojás kína kínos király királyi kirándulás kirekesztés kirúgás kisgömböc kiskunmajsa kismama kiss Kiss rigó kisvendéglő kiút klaudia klub klubháló klubrádió kockázat kodály koki kokó kolontár koltay kommunikáció kongresszus Konrád konténer kontrát kór kórház kórházvédők kórházszövetség kormány kormányzás korona korrupció kósa Kossuth kossuth díj kovács költségvetés könnygáz könyv könyvkommandó könyvtár környezet kötcse kötelesség Kövér köves slomó követel közgáz közmédia közmunka köztársaság köztársasági köztévé közvélemény közszolgálat krahács kritikus kroes kubatov kudlik kulcsár kúp kupleráj Kupper kurír kuruc kurvul kürt küzdelem laci lajos lakás lakitelek lakók lánchíd lángos lászló látogató látványpékséguniós lauder lázár lecsó legfőbb légügyidinasztia lekvár lelátó leminősítés lemondás lendvai lengyel lépések lévai levegő levél lezsák liba liberális Liga lineker liptai Liszt lmp lomnici london lop lopakodó lopás lottóötös lökdösődés lövészárok Ludas lukasenka lungo drom luther luxus lyukas ma mádly maffia magán magánnyugdíjpénztár magyar magyarnép magyarország Makó Makovecz mal mangalica március Mária Markhot martens martonyi másképp másolás másország mass maszk matolcsy Matyi mdf mecset medence média médiatörvény medve medveczki Medveczky megasztár5 megdöbben megfigyelés megoldás megszólal megszorítás megtakarítás megvédés megyei megyesi meggyes meggyesi meleg melegség menedzser menetrend mentelmi méret merkel mesterházy mészöly metró mexikó mezey micimackó mihály miiszterelnök Mikes Mikola mikrofon mikrofontartó mikulás milla millenáris millió milliomos minden miniszter miniszterelnök minőség miskolc mlsz mnb módszer mokka mokkakarácsony mol moldova molnár mónika moodys morál morvai mosonmagyaróvár motor motoros mozdony mrozek mszp mti mtk mtv mtva múlt munka munkaállásmunkahelyközmunkaorbánpintér munkahely müller műsor Nabucco náci Nádas nagy nagy magyarország nagyi nagykövet nagymama nap nap kelte napkelte napló nappal narancs navracsics negyedik németh nemkívánatos nemzet nemzeti nemzetközi néni NENYI nép népfőiskola népszava népszavazás nézőpont nikolett nob nokia nóra norbert normális novák női nyaralás nyikhaj nyilas nyilatkozat nyilazás nyolc nyomozás nyugat nyugdíj nyugdíjas nyugdíjpénztár nyugger Obama offshore okos ókovács oktatás olaszliszka oligarcha oltás omninvest omsz opera orbán orbánkormányzavarásoroszokcsomagbajnai ordít orosz oroszlán orr ország országértékelés országértékelő országjárás országgyilkosság ortt orvos orvosi oszi oszkár oszlat osztály osztálykirándulás osztrák ótva ótvar ovb overdose ovi óvoda öltözék önkormányzat ördög örökrangadó őrült ősmagyar összefogás Összmagyar övezet paca pakett pál pálffy pálinkás palota pálya pályázat Páncél pap papcsák paprikajancsi para kovács paradicsom paraszt párduc paripa párizsi park parlament parragh párt pártválasztás pásztor pataki pataky paterolás páva pécs Pelczné péntek pénz pénztár pénzügyi pesti peti petíció petőfi petykó piac piknik pilóta pintér pippa pisztoly pitiáner pityinger plagi plagi bácsi plágium platform plébános pletyka pocsék pogácsás póker pokorni polc polgár polgármester politika politikus polt pont poors popsi pornográfia post pótmunkázás pozsonyi pökhendi preambulum presse program psv pszicho pteranodon puccs pulykapénz pulykapipi puskapor puskaporszag putyin püspök rabbi Rácz radar rádió radnóti raffael rajka ranschburgheti rási rasunda református reggel regőczi reklám remény rémhír rendbontás rendkívüli rendőr rendőrség rendrakás rendszer repülőtér reset révész révkomárom rex rezidens ring riport robinson rogán rohadék rohadt roma román rosszkedv rozs szabolcs rózsa rtl rudolf ruha ruhadiplomata sajtó sajtószabadság saller sándor sándor palota sánta sanyi sár sarkozy sátor satu sc schiff schlett Schmidt schmitt scmitt selmeczi selyemzsinór semjén sereg sértett sértődés séta settenkedő showder siker sikkasztás simicska simor sítábor SK slota sofőr Sólyom sorkatona souza sötét spájz spekuláns Spiró sport ss stadion standardand steaua stefka stegosaurus steinmann stílus stohl strasbourg sukoró susan Süs süveges svéd szabad szabadság szabadságharc szabály szabálysértés szag szájer szakadás szakadáspárt szakállas szakdolgozat szakszervezet szakszervezettüntetés szalai száműzetés szanyi szar szárnyalás szavatosság szávay szavaz szavazás szavazat száz százbolha szeged szegénység szégyen székely székhelyi szekrény Széles szélsőség szembe szenátus szénhidrát szerémi szerethető szeretni sziget szííjártó szijjarto szijjártó szíjjártó szili szimpatizáns színház szirénhangok szirtes szlovák szlovákia szobor szokványos szolgáltatás szolnok szombathely szonja szökőkút sztojka sztrájk szurgutnyeftyegaz szuri szurkoló szurkolók szülés születésnap születik szülő szűz tabáni tábla tábornok tagesspiegel tagozat takarítás talajvíz talicska támadás tamás támogatás tanács tanácsadó tanár tandíj tanú tárgyalás tarkó tarlós tarrbéla tartani tatárszentgyörgy távközlési tej tek tél telefon téliszalámi tér teremőr terepjáró terjesztés termék termékdíj terrorista tesco tévé tévéköztévé tévkapcsoló tigris tiltakozás tímea tisztesség titkosszolgálat titok tíz tojás toller tollforgató torgyán torinóiló tot tőke tőkés tömeg történelem törvény törvénykönyve tőzsde traktor triceratopsz Tsakopoulos Kounalakis tubes Tudausok tudós tulajdonos turul tusk tusványos tülekedés tünde tüntetés Tv tv2 tvrtko tyrannosaurus UD új újbeszél újévi újlipótváros újpest újság ukrán undorító unió universum úszó utca üdítő ügyész ügyészség ügynök ünnep üzenet üzleti vabank vagyon vakcina válasz választás valóság válság változás Valutaalap várás varga város Városháza vásárló vasút vasutas vasvári vazze védelem véderő végképp végkielégítés vendéglő vendéglősök vendégség vér veréb verekedés Véres verseny vérzés VÉSZ veszély vezénylő vezető vicc vidék video videoton viktor világ világrekord villa villák villamos vírus viselet viszony vissza vita vízágyú vizsgálat vlagyimir volán volker Vona vonnegut vörös vörös festék waffen washington wekerle wen Wieszt wikileaks wittner wulff x faktor zagyva zászló zay zdf zemberek zindex zoltán zongora zrt zuhschlag zsidó zsidóság zsidótaxi zsinagóga zsolt zsűri