A Vezénylő Tábornok már megint jól elzavarta a kormányt. Azt mondta nekik, hogy kezdhetnek csomagolni. Kormányelzavarásban nagyon jó a Vezénylő Tábornok, gyakorlata van benne, ismeri az összes fifikát, trükköt, ami az ilyenhez kell. Mondhatnánk, kormányt ő tud a legjobban elzavarni, ha valahol kormányzavarásra van szükség, bátran lehet őt ajánlani.

Nem ez az első kormányelzavarása a Vezénylő Tábornoknak - a legemlékezetesebb az volt, amikor néhány évvel ezelőtt adott a kormánynak 72 órát. Persze, szokása szerint, jól kiszúrt a kormánnyal, szegény kormány, csak kapkodta a fejét, kereste a 72 órát, de nem találta sehol. Szőrén-szálán eltűnt mind, senki sem tudta, hova lettek. Lehet, beletették az órákat egy nagy, össznépi Nokiás dobozba, mikor meg kinyitották a dobozt, nem volt benne semmi.

Eltűntek az órák, mintha soha nem is lettek volna. Varázslat volt ez, valódi illúzió, mi meg csak motoztunk az eltűnt idő nyomában.

Ezúttal megint a harcos oldalát mutatta a Vezénylő Tábornok. Majdnem olyan harcias volt, mint jó húsz évvel ezelőtt, amikor távozásra szólította fel az oroszokat. Akik egyébként már távozóban voltak, Orbán beszéde idején már javában folytak az orosz csapatok kivonulásáról szóló tárgyalások.

De azért mégis jó volt, hogy akadt egy honfitársunk, aki még nagy bátran utánuk kiabált. Menekültek is, ameddig láttak: saját szemünkkel tapasztaltuk, hogy meg sem álltak Moszkváig.

Most a kormány lett megint alaposan elzavarva. Kezdhetnek csomagolni, üzente a Vezénylő Tábornok Bajnai Gordon kormányának. Aki egyébként akkor sem maradt volna, ha ezer Orbán kéri erre. Bajnai ugyanis, már hivatalba lépésekor, közel egy évvel ezelőtt megmondta: csak a választásokig vállalja, utána más tervei vannak. Vélhetőleg pihen valamennyit, majd visszatér az üzlet világába.

Úgyhogy, szép gondolat volt felszólítani a csomagolásra. Bár, ha úgy vesszük fölösleges. Bajnai, akárcsak az oroszok anno, ment volna Orbán nélkül is.

Persze, nem is neki szólt a felszólítás, hanem Orbán választott népének. Akik meglehetősen nagy számban jelentek meg a Vezénylő Tábornok ünnepi szeánszán, és várták, hogy örök és megbonthatatlan vezérük mondjon végre valamit.

Orbán azonban megint nem mondott semmit. Olyan volt, mint a Karinthy Frigyes által feltalált nem repülő repülőgép. Melynek, tudjuk, sok más előnye mellett az is a javára írandó, hogy nemcsak akkor nem repül, ha működik, de akkor sem, ha elromlik.

Orbán nemcsak akkor nem mond semmit, ha akar valamit mondani - akkor sem mond semmit, ha nem akar.

Most nagyon nem akart. Már egy jó ideje nem akar semmit mondani, Orbán Győző fia éli a győzelemre esélyesek életét, hátradőlve a karosszékében várja, hogy eljöjjön az ő ideje, és szájába repüljön a jól megérdemelt. Mert tudja, ha bármit mond, azzal csak szavazatokat veszít. Így történt ez a nyugdíjasok esetében is - kár volt megszólalni, azonnal negyedmillió szavazóval lett kevesebbje a Fidesznek. (Azóta visszaszerezték, annyira sikeresen hallgattak).

Nem lehetett könnyű, de a Vezénylő Tábornok most ezt a feladatot is megoldotta. Rezgett a léc, már-már úgy volt, hogy talán mégis kiszalad a száján valami konkrét, de végül sikerült a mutatvány: úgy tenni, mintha mondana valamit, közben pedig, nem. Nem csoda, ha a hívek üdvözült örömmel és hatalmas ovációval fogadták az egyetlen kézzelfoghatónak látszó bejelentést: kezdjen el a kormány csomagolni.

Már csak alig néhány napot kell aludnunk, és jönnek a tisztakezűek. Akik még soha nem hazudtak, akik még soha egyetlen elbitangolt forintot nem vágtak zsebre. Akik nem a saját pecsenyéjüket sütögetik, akiknek kizárólag a haza üdve lebeg a szemük előtt.

Orbán persze nem üres kézzel érkezik, konkrét tervei vannak, ám csak kevesen, az igazán beavatottak tudják, hogy mi lesz a csomagjában. Amúgy mindegy is, a fő, hogy a pakkot tőle kapjuk. A zembereknek mindent be lehet adni, csak ügyesen kell becsomagolni. Aki emlékszik még az 1998-2002 között történtekre, joggal aggódik, hogy az új Orbán-csomag sok-sok Nokiás dobozba fog majd csak beleférni.

- Jó napot, kívánok, ez itt az ügyészség?

- Igen. Miben segíthetünk?

- Tanúskodni szeretnék.

- Nagyon jó. És milyen ügyben, ha szabadna kérdeznem…

- Bármilyen ügyben. Önök megmondják, mire van szükség, én pedig tanúskodom.

- Hát, ez fantasztikus. Épp most készültünk egy hirdetést feladni a polgári sajtóban. Honnan tudta, hogy tanúkat keresünk?

- Megérzés, rutin, hozzáértés. Tudja, választási kampány van, ilyenkor mindig elkél néhány megbízható tanú.

- Ha szabad bátorkodnom, van Önnek valamilyen tapasztalata ilyen ügyekben? Úgy értem, tud tanúskodni?

- Nagyon komoly referenciáim vannak. Régi tanú-családból származom, az egyik nagyapám már az ötvenes években tanú volt. Feketevágás, hazaárulás, ilyenek. Gondolhatja, nem voltak könnyű idők.

- Ne tessék itt pityeregni, azok az idők már elmúltak. Egyelőre. Van még valami?

- Anyám egyik nővére a hetvenes években ért fel a csúcsra. Volt olyan esztendő, hogy négyszer is tanúskodott. Államellenes izgatás, ellenséges irodalom terjesztése – akkor ezek mentek.

- Önnek van valamilyen szakterülete?

- Vannak kedvenc témáim, de szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy szinte mindenhol otthon vagyok. Legszívesebben azért BKV-ügyekben tanúskodom. Hagyó-, vagy éppen Demszky-ügyekben. De ha úgy adódik, Gyurcsány-ügyben sem jönnék zavarba.

- Sajnos, BKV-ügyben jelenleg nincs üresedés. Nagyon kiváló és régi tanúink dolgoznak a témán. Az Eclipse nyomozáshoz azonban még keresünk néhány tanút. Ha netán abban tudna nekünk segíteni…

- Állok rendelkezésükre az uraknak.

- Faxolni tud?

- Faxolni? Tudok. De hogy jön ez ide?

- Tudja, nekünk igen kiváló és korszerű fax készülékeink vannak. És ezeket szeretnénk minél jobban és hatékonyabban kihasználni. Ezért, ha elkészül egy tanúvallomás, vagy befejeződik egy gyanúsított kihallgatása, akkor több helyre is faxot szoktunk küldeni.

- A Tanúképző Főiskolán fax-szakon végeztem. Moszkvában és New Yorkban jártam továbbképzésre. A világ valamennyi faxát tudom kezelni. Hova kell faxolni?

- Kuruc.info, Magyar Nemzet, Hír TV, hasonlók. Polgári média. Az a fontos, hogy a fax hamarabb megérkezzen az említett szerkesztőségekbe, mint az ügyben érintettekhez, vagy azok ügyvédeihez. Erre azért van szükség, hogy a közvélemény ne tőlünk, hanem az újságból értesüljön a kihallgatás tartalmáról.

- Értem. Rajtam nem fog múlni. Önök kihallgatnak engem, lenyomom a Nokiás dobozos rizsát, vagy elmegyünk ebédelni a kihallgató ügyészekkel, mint Kulcsár Attila, és a többire ne legyen gondjuk: a tanúvallomás után fél órával már az Önök által kért helyen lesz a tanúvallomásom.

- Nagyszerű. Akkor hát vágjunk bele. Holnap akár kezdhet is.

- Bocsánat, még nem tisztáztuk az anyagiakat.

- Anyagiakat? Az anyagiakat természetesen mi álljuk. Már legyártattunk több tucat Nokiás dobozt. A faxba a festéket, és a papírt is mi fizetjük.

- Nem így értettem. Nem szoktam ingyen dolgozni. Mennyit fizetnek egy tanúvallomásért? Van nálam egy részletes árajánlat – minél magasabban áll az illető a politikai hierarchiában, annál többet kóstál.

- Mi sem ingyen gondoltuk. Vádalkut ajánlunk. Ha önnek mondjuk, kinéz tíz év letöltendő börtön, elintézzük, hogy csak ötöt kapjon. Vagy még annyit sem.

- Tíz év börtön? Uram én nem követtem el semmit. Nem vagyok bűnöző. Én egy feddhetetlen előéletű, tisztességesben megőszült, talpig becsületes hamis tanú vagyok.

- Maga még soha nem volt büntetve?

- Már miért lettem volna? Nem szoktam tilosban parkolni, nem vagyok garázda, tudatmódosító szerrel nem élek.

- Azt akarja itt nekünk bemesélni, hogy Önnek nincs semmi a füle mögött?

- Nincs uram.

- Nos, ebben az esetben sajnálattal, de el kell tekintenünk az Ön alkalmazásától. Mi csak nagyon jó referenciákkal rendelkező, zsarolható tanúkkal tudunk együttműködni.

- Ja, már rémlik. 15 évvel ezelőtt késve vittem vissza egy kölcsönzött könyvet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba.

- Na ugye. Majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Most mindenesetre felírjuk az elérhetőségeit, ha szükségünk lesz Önre, jelentkezünk.

Lapértesülések szerint vagy egy hónapot feküdt Balogh Zsolt gyanúsított-tanú Nokia dobozos interjúja  a Magyar Nemzet szerkesztőinek fiókjában. A BKV volt megbízott igazgatója a többi között elmondta, hogy egy alkalommal Nokiás dobozban vitt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnek 15 millió forintot.

Van ilyen, hogy egy cikk sokáig vár a megjelenésre. Nem lehet mindent azonnal közölni. A lapok tele vannak információkkal, se szeri, se száma az értesüléseknek, az oldalak pedig, ahogyan egykor az újságíróiskolák első óráin tanították, nincsenek gumiból.

Különösen a Magyar Nemzetre igaz ez, a laphoz gyakran esik be egy-egy kósza levél, dokumentum. Hol ügyészségi, hol meg bírósági iratok, de van hogy a rendőrséggel kapcsolatos bizalmas dokument landol az újság postaládájában.

Nincs ezzel semmi baj, az alapos tájékoztatás az alapja az információ. Utóbbinak pedig, akárcsak a pénznek, tudvalevőleg nincs szaga.

Valószínűleg hasonlóan hosszú ideig pihent a Vona Gábor titkos nemi életével foglalkozó nagy terjedelmű Magyar Hírlap cikk is. Pedig a magyar olvasó már ki van éhezve a honi politikusok szexbotrányaival kapcsolatos hírekre, nem kényeztetnek el bennünket e tekintetben: azt is mondhatnánk, hogy halmozottan hátrányos helyzetűek vagyunk. Míg az olasz kormány feje, Silvio Berlusconi rendre szállítja a nőügyeket az itáliai sajtómunkásoknak, így támogatva a honi médiaipart, addig a magyar olvasó kénytelen régi, évekkel ezelőtti ügyekkel beérni.

Kovács László elhíresült és hatalmas alsógatyájával például, amelyet egy elhagyott kedves mutatott fel annak idején vádló arccal a sajtónak. Vagy a magyarországi  polgári családmodell örökös idolja, Deutsch (Hol Für, Hol Meg Nem Für) Tamás, aki előbb egy kollegináját tette anyává, ott is hagyta érte a családját, majd visszament hozájuk, ám utólag ismét távozott a körükből  - most nem tudni hol van, valószínűleg, valahol Európában.

És ha nincs Jakab István, a magyar gazdák elsőszámú főembere, akkor ki tudja, mi lenne velünk! Jakab úr is szent ember, ráadásul még arra sincs szüksége, hogy maga felé hajoljon a keze. Még emlékszünk a két és fél évvel ezelőtti történetre, amikor azt üzente vidéken élő feleségének, hogy gyengélkedik, ezért nem megy haza, hanem a fővárosban lévő szolgálati lakásában tölti az éjszakát.

A feleség azonban aggódott az ő áldott jó emberéért, felkereste hát a szolgálati lakást, és mit ad isten, tényleg majdnem minden úgy volt, ahogyan azt Jakab úr mondta. Merthogy valóban az ágyat nyomta, azzal a kis kiegészítéssel, hogy nem egyedül, hanem egy nálánál, és a feleségénél mintegy negydszázaddal ifjabb kollegina tevékeny segedelmével.

Nagyjából ennyi, amit a magyar politikusok nőügyeiről tudni lehet. Köztünk szólva, nem sok. Pedig, mi magyarok ennél karakánabb, keményebb, kurucosabb nép vagyunk. Ahogyan a nóta mondja: Az a huszár, ki a szoknya alá nyúl.

Nos, a Magyar Hírlap által nemrégiben közzé tett, Vona Gábor Jobbik elnök szexuális szabaosságairól és kicsapongársait taglaló írás talán valamit javít a lesújtó képen. Van remény, mégsem vagyunk halvérű, teszetosza náció, s ránk is igaz az az alapvetés, hogy a világot három, magyarul egyformán „p” betűvel kezdődő dolog mozgatja: pénz, politika és a nő.

Hogy az információ mióta lapul az Orbán-közeli Széles Gábor lapjának szerkesztőségében, azt nem tudhatjuk. Lehet, hogy csak néhány napja kapták, és az sem kizárt, hogy már hónapokkal ezelőtt.

Ha hinni lehet a Magyar Hírlapnak, akkor Vona, családos emberként, pártjuk Pogácsás Mariann nevű képviselőjelöltjével is igen virulens szexuális kapvsolatot ápol. A lap az internetről még állítólagos levelezésüket is megszerezte – a forrást nyilván nyolcvan évre titkosítják – amelyből kiderül, hogy az új erő vezére férfierőben is bővelkedik. Még szerencse, hogy  – legalábbis a Magyar Hírlap értesülései szerint – a 24 éves korára kétgyermekes családanyaként funkcionáló Pogácsás Mariannak sem kell a szomszédba mennie egy kis nemi gerjedelemért. Mint Kiss Rozália álnéven írta, odavan Vona „luxustestéért”. Olyannyira, hogy még arra sincs szüksége, hogy a pártvezér hozzáérjen, egy pillantás is elég neki ahhoz, hogy a „cicijei megkeményedjenek és olyanok legyenek, mint új korukban”.

Vona és az érintett hölgy persze tagadnak, még az sem kizárt, hogy igazuk van.  Ráadásul ebben az ügyben nem a Jobbik főnökének a luxusteste az érdekes. Mégcsak nem is az, hogy párttársa már e „luxustest” látványától is elalél.

Hanem az, hogy egy ilyen cikk megjelenhetett. És az is persze, hogy éppen most jelent meg.

Nem tisztünk Vonát védeni: a módszer az, ami ellen minden tisztességes embernek tiltakoznia kell. A sajtónak – nem a Magyar Hírlapra gondolok – azon gyakorlata ellen kell szólni, hogy egy ilyen „csíny” után nem szedik izekre Széles Gábor lapját, nem kérdezik meg, honnan szerezte – állítólagos – információit.

Vona azt mondja, hogy néhány hónappal ezelőtt feltörték az egyik közösségi portélon lévő adatlapját, így küldhettek a nevében elektronikus leveleket. (Ezt követően törölte is onnan a profilját.)

Nem tudni, tényleg így történt-e, mindenesetre, nagyon életszerű.

Évekkel ezelőtt már megmutatta a Fidesz, hogy az igaz ügy érdekében még informatikusait is képes mozgósítani. Az akkori rivális, MSZP szerverét törték fel, és töltöttek le onnan 11 órán kertesztül adatokat. A tényt először tagadták, az újkori magyar demokrácia legnagyobb botrányáról beszéltek.

Majd mindent beismertek, és bocsánatot kértek.

Akkor az MSZP tűnt a fő riválisnak, most a Jobbik.

Van kérdés, elvtársak?

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Nem tudom, hogy Hagyó Miklós ártatlan-e a BKV-ügyben. Olyannyira hidegen hagy, hogy egyáltalán nem is érdekel. Tisztázza magát, ha tudja. Ennél sokkal jobban izgat, hogy bűnössége, vagy ártatlansága valószínűleg nem is fog soha kiderülni.

Valami persze kiderül majd, de ez nem biztos, hogy az igazság lesz. Nálunk ugyanis, ha valami kiderül, arról nem lehet tudni, hogy az igazság derült ki, vagy annak az ellenkezője.

Nem tudhatjuk, hogy mi az, amit megtudtunk: színtiszta, vagy szemenszedett?

Ez az írás tehát nem Hagyó Miklósról szól, hanem Balogh Zsoltról.

Pontosabban arról, hogy utóbbi, úgyis, mint a BKV egykori vezérigazgató-helyettese, majd megbízott vezérigazgatója, hogyan lett szinte egyik napról a másikra gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú. (Aki persze formailag továbbra is gyanúsított, a gyanú szerint súlyos bűncselekmények elkövetője).

Balogh Zsolt néhány nappal ezelőtt még ugyanolyan gyanúsított volt a sajtó szemében, mint a többiek. Elvetemült gazember, aki társaihoz hasonlóan talicskával tolta ki a pénzt a BKV-ból.

Aztán valahogy minden megváltozott: Balogh Zsolt mára egy megtévedt, és alapvetően kényszer hatása alatt cselekvő, szavahihető ember lett. Amióta őszinte és feltáró vallomást tett, azóta ő az igazság bajnoka.

Balogh Zsolt először a Magyar Nemzetnek nyilatkozott. Innen tudjuk, hogy éjszakánként nemcsak aludni, de pisilni is szokott. Hogy hányszor jön rá éjszaka a vizelhetnék, az sajnos nem derült ki a terjedelmes interjúból. Sőt, még egy nappal később, a Hír TV-nek adott interjúban is homályban hagyta ezt a momentumot. De éjszakánként egyszer biztosan kimegy a klotyóra, mert azt mondta a Magyar Nemzetben: „Minden éjszaka, ha kimentem pisilni, kinéztem a kapura, mert tudtam, hogy értem fognak jönni”.

Balogh Zsolt tehát már vezérigazgató-helyettesként és megbízott vezérigazgatóként is szorongva pisilt, félt a lebukástól, attól, hogy az igazságszolgáltatás egyszer őt is utoléri. Ettől azonban még továbbra is aláírta a papírokat. Mely pénzek aztán, Hagyón keresztül, ki tudja, hol álltak meg. Balogh Zsolt ezt nem tudhatta, kis ember volt ő a nagyok játékában. Csupán sejtetni engedte az interjúkban, hogy valószínűleg pártoknál landoltak az ebül szerzett pénzek.

Hogy akkor miért nem szállt ki a buliból? Azért nem, mondta, mert nem csak az állását féltette, de szó szerint is félt. Azért félt, mert üvöltöttek vele. Főként Hagyó Miklós üvöltött vele, akit egyébiránt negyven deka párizsi jelenlétében ismert meg.

Amikor ugyanis először találkoztak, Hagyó éppen párizsit evett, Balogh Zsolt szíves közlése szerint mintegy 40 dekát. És ami még ennél is szignifikánsabb, két kézzel tolta a szájába a párizsit, közben pedig kiabált Balogh Zsolttal.

Szürrealisztikus látomás, nem csoda, ha inába szállt az egykori BKV-vezér bátorsága.

Összesen mintegy 70 millió forintot adott át Hagyónak, több részletben. Volt, hogy egy Nokiás dobozban vitt 15millió forintot – azóta tudja, hogy egy Nokiás dobozban éppen 15 millió forint fér el.

Itt azért mintha egy kicsit elnagyolt lenne a tanú eddig oly precíz elbeszélése. Mi többiek, akik még soha nem vittünk Nokiás dobozban pénzt a főnökünknek, nyilván tudni szeretnénk azt is, hogy milyen címletekben kell érteni a Nokiás doboznyi 15 millió forintot. Jogunk van tudni ezt, elsősorban miheztartás végett. Hátha a közeli jövőben mi is kerülünk hasonló helyzetbe, és ne akkor kezdjünk el gondolkodni, hogy akkor most Nokiás, vagy Motorolás, netán Samsungos dobozban vigyük a pénzt.

Az ember soha nem tudhatja, jó mindenre időben felkészülni.

Mondjuk, az is megérne egy misét, vajon mit szól a Nokia cég ahhoz, hogy ilyen összefüggésben történik hivatkozás vele kapcsolatban. Örül neki – mindegy, hogy mit, csak írjanak rólunk – vagy éppen ellenkezőleg: bosszankodik, és pert fontolgat, ha Balogh Zsolt nem hagy fel a Hagyónak vitt Nokiás doboznyi pénz emlegetésével.

Megismétlem, mielőtt bárki félremagyarázná: nem Hagyó Miklósról szól ez az írás. De még csak nem is Balogh Zsoltról, hanem a magyarországi közállapotokról. Arról, hogy a sajtó segítségével miként lesz egy „talicskatologató” gyanúsítottból megbízható és szavahihető tanú.

Aki, ha mond valamit, azt el kell hinni. Legalábbis abban az esetben, ha beleillik a koncepcióba.

Balogh Zsolt még további szaftos részleteket ígér. És ne legyenek kétségeink: a választásokig még bő egy hónap hátra van, lesznek még további érdekességek, kitálalások. Békaemberek, csőszkunyhó, minden, ami az ilyen történetekben szokásos.

Merthogy állítólag már nem csak az ügyészség, de az eddig meglehetősen lomhán mozgó rendőrség is készül a kormányváltás utáni szép új világra.

Kot, kot, kotkodács, minden napra egy vallomás.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

A szélsőségesek már a spájzban vannak. Jön fel a Jobbik, mint a talajvíz, van, ahol már nem is a harmadik, hanem a második erő. A rendpártiak nyomulása ma már egyetlen demokratikus politikai erőnek sem tetszik, ám, amint azt Magyarországon már megszokhattuk, ahelyett hogy összefognának, a pártok és a politikusok egymásra mutogatnak.

A témában jártas politológusok mindeközben azt számolgatják, kire kell szavazni, hogy ne legyen jelentős a Jobbik súlya a parlamentben. (Nem kell különösebben fejszámoló művésznek lenni: a Fideszre, vagy az MSZP-re.) A kis pártokra adott szavazatok úgyis elvesznek, mondják az okos elemzők, aki rájuk voksol, az csak a Jobbik esélyeit növeli. Tessék a nagyokra szavazni, akkor nem kell félni a Jobbiktól.

A választópolgár meg csak kapkodja a fejét ebben a nagy morális sivatagban, riadtan igyekszik elhajolni el a feléje küldött üzenetek elől.

Kinek a sara a Jobbik? Ki engedte ki ezt a szélsőségesen barátságtalan szellemet a palackból? Már csak a hálás utókor miatt is érdemes lenne ezt megtudni.

Balról azt mondják, Orbán a hibás, jobbról meg azt, hogy a gyenge kormányzás hívta életre ezt az antidemokratikus képződményt.

Ami azt illeti, tényleg lehetett volna jobban kormányozni. Főként, mert mindig lehet jobban kormányozni, békeidőben és háborús helyzetekben egyaránt. Kevesebb ellenszél persze jót tett volna az elmúlt évek kormányzásának, tisztességesebb ellenzék, korrektebb köztársasági elnök. Utóbbi nem véletlenül mondta újévi nyilatkozatában – abban, amelyben a Nap győzedelmesen emelkedő pályájáról is értekezett – hogy nemcsak új kormányzásra, de újfajta ellenzékiségre van szükség.

Lehetett volna jobban kormányozni – még a világgazdasági válság közepette is. Még a különös bírósági, alkotmánybírósági ítéletekkel együtt is.
Mindig lehet jobban kormányozni.

Hanem hát ettől önmagában még nem nagyon jött volna elő a Jobbik. Vagy ha igen, mert tényleg annyira rossz volt a kormányzás, hogy a zemberek már nem bírták ki a Jobbik nélkül, akkor még a kezdetekkor el lehetett volna taposni a kígyótojást.

Kinek a sara a Jobbik?

Találgatni, a másikra mutogatni, vádaskodni lehet. Ami viszont tény: Vona Gábor, a Jobbik elnöke saját bevallása szerint annak idején Orbán Viktor hívására lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja.

Jó, Vonáról most már tudjuk, hogy hazudik és festi magát. Egy ideje Kövér sem szereti, Szíjjártó meg akkor lássa, amikor a háta közepét. (Orbán meg még akkor sem).

Mindezzel együtt a hiteles válaszért kénytelenek vagyunk egy olyan személyhez fordulni, akiről köztudott, hogy még soha sem hazudott a zembereknek. Jelen pillanatban egyetlen ilyen személyről van tudomásunk: Orbán Viktornak hívják ezt az illetőt, ő maga mondta, hogy még soha sem hazudott az embereknek. Ha ez igaz, higgyük el neki azt is, amit röviddel a Jobbik megalakulása után mondott róluk: „Becsületes, rendes, a nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó. Én nagyon kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek az életben és itt a közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza.”

Ha lenne a magyarországi sajtómunkásoknak szakmai szervezetük – valamiféle kamarára gondolok, szakmai és morális kihívások kezelésére - akkor joggal számon kérhetné a tagjain, hogy miért nem szembesítik a Fidesz vezérét a néhány évvel ezelőtti nyilatkozataival.

Mint ahogyan azt is meg lehetne kérdezni – konkrétan és nem úgy általában – hogy miként is volt 2006-ban, amikor az önkormányzati választások idején a Fidesz számos helyen közösen kampányolt a Jobbikkal.

Kinek a sara, hogy a Jobbik már a spájzban van? Ki tehet arról, hogy miközben gusztustalanul csámcsogva zabálja a befőttjeinket, a nappalinkra, sőt, az egész lakásunkra fáj a foga.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Másfél óráig tartott, míg a harmadikról leértem a másodikra, hiába, már az emeletek sem a régiek, a kormány tönkrevágta valamennyit, fertályórát vackolódtam a lépcsőfordulóban, nemzetközi főmuftik tanácskoztak Budapesten, meg a visegrádi négyek bandája, ezért állt be az emeletek között a forgalom és a derekam. Nem lesz leszámolás, elszámolás persze igen, amire azért is jó esély kínálkozik, mert Pálffy István, a virágos orcájú televíziós személyiség ezúttal nem a közeli borharapóban, hanem kemény kurucként, kereszténydemokrata színekben méretteti meg magát.

Kitört a tavasz, bő egy hónap múltán meg tán még ennél is tavaszabb lesz. (Ha csak el nem csalják a kommancsok). Utána meg nyár jön, soha nem látott rekkenők, ahogyan a költő írta: ég a napmelegtől a kopár szik sarja, / tikkadt szöcskenyálak legelésznek rajta.

Rajta hát, tenném hozzá a magam stílusjegyeinek legjavát felvonultatva, akkor hát lássuk csak, ki volt az a hazánkfia, aki szivárogtatott Őszödön? Régi jó pol-beat sláger jut eszembe: Ki ölte meg Kennedyt, / nem tudja senki, / és aki tudja, az hallgat.

Színtiszta, szemenszedett vasmagyar logika. Már nemcsak a hazát lopják szét, de legféltettebb nemzeti kincsünket, az ajánlószelvényeket is rabolják az istentelenek. Ha nem megy furfanggal, viszik erőszakkal - lesöprik a padlásokon rejtegetett postaládákat. Viszik, mint a cukrot, vagy, mint annak idején a legények elejét, belopóznak a legszentebb intimszféránkba, a postaládáinkat sem kímélik, feltörik, mint majmok a kókuszdiót, Fideszesnek hazudják magukat, pedig még az ál-Fideszesnek is gyengécskék.

Már nem tudni, ki kicsoda, ki kivel van, és ki ellen. Bayer Zsoca Vonának ír Széles Gábor lapjában szemrehányót: egykor együtt ittak a Turulban, de ma már másfelé isznak. Széthúz a nemzet, mindenki ott iszik, ahol bír, szétivás van ezerrel. Jut is eszembe, nem a tárgyból kifolyólag: Pálffy István sem marad a kaptafánál, fizetés nélküli szabit vett ki a tévéjétől, hogy elmehessen kereszténydemokratának – a misebor is szépen csillog.

Kérdés persze, mit szól mindehhez az IMF, amelyet a könnyebb ejthetőség kedvéért a pesti népnyelv Valutaalapnak szokott szólítani. Kötöttek-e titkos megállapodást a Fidesszel, amint az sajtóberkekben hírlik, vagy nem, ahogyan azt Fidesz-közeli berkekben tagadják. A Fidesz szerint nem tárgyaltak, csak beszélgettek, naná, mi sem ma jöttünk a hathúszassal, nem tört ki még rajtunk az amnézia, emlékszünk jól, hogyan rendezte le Orbán Putyint – ehhez képest még Szíjjártónak könnyed ujjgyakorlat a valutaalaposokat sakkban tartani.

Tartanak tőlünk szerte a világon, ami nem csoda, maga Papp Lajos szívsebész mondta. Utána kutakodott a magyarok génjeinek, s mint kiderült, mi már 30-40 ezer évvel ezelőtt itt éltünk. Mondjuk sejtettem én mindig, az meg kifejezetten adekvát, hogy már akkoriban komoly írásbeliség jellemzett bennünket, csak mostanában lett, hogy a fél ország analfabétává vált. (A másik fele tud, de utál olvasni.) Minek az, ha iszunk, előbb meglátszik, említette több alkalommal futólag Hofi Géza - ha mond még ez a név valakinek valamit a Kárpát-medencében.

A magyarok génjeitől ments meg uram minket, imádkoznak most szerte Európában. Van miért, jelzem. Erős a forint, a gazdaság, még nem puma, de már virulens macska – Európa, jövünk! Pannon puma leszünk hamarost, narancsos mezbe gyömöszölve.

Ha most vasárnap lennének a választások, ide a rozsdás bökőt, hogy az alma nyerné a szavazást, talán még a kétharmada is meglenne neki, különösen a tanyán élő kétdiplomás városi lányfuttatók körében népszerű, de a regisztrációs jeggyel utazó nyugdíjasok körében sincs oka az önsajnálatra. Már most több rajongója van, mint az összes többi indulónak együttvéve, csak nehogy baja legyen belőle, amiért le merte körözni Orbán Viktort.

Dőlnek ki a szekrényből a csontvázak. Kínában készül a magyar csontváz, az ügyészségnek pontos menetrendje van, egészen a választások első fordulójáig, mikor, melyik hivatalból visznek el valakit bilincsben a tévé nagy nyilvánossága előtt.

Én azért bizakodó vagyok, de legalábbis örök optimista: ha nem húzzuk ki nagyon a gyufát, remélni lehet, hogy a kemény, kuruc Pálffy tévést megengedő kedvében találjuk.

Utolsó tavaszi ülésnap az országgyűlésben, többek számára a búcsú ideje. Elköszönnek a jól ismert falaktól, a sokat megélt padsoroktól, a régi barátoktól, kollégáktól. Ilyenkor még az ellenfelekkel vívott pengeváltások, a gyakran késhegyig menő viták is megszépülnek kissé. De az emlékek mindenképpen más megvilágításba kerülnek, hiszen mégiscsak ez volt évekig a munkahelyük. Az a hely, ahová bejártak (már aki…), innen kapták a fizetésüket, a számla nélkül élvezett költségtérítéseiket. Nem semmiért persze. Hanem azért, hogy felelős és értő munkálkodásukkal a mi közös dolgainkat intézzék. Ezzel bíztuk meg őket, erre hatalmaztuk fel őket – hogy értünk dolgozzanak, ne ellenünk.

Közös fotózások az utolsó napon, sztorizások, régvolt, talán igaz sem volt történetek felelevenítése. Kedélyes csipkelődések, finom pengeváltások - még egyszer, ebben az összetételben, így ahogy vannak, biztosan utoljára.

Keller László szocialista képviselőt is megrohanják az emlékek. Pajkosan évődik Cser-Palkovics Andrással, a Fidesz helyettes szóvivőjével. Utóbbi, amint azt tudni lehet, a Fidesz és a Jobbik közös jelöltjeként lett képviselő, még 2002-ben. Cseh Tamással szólva: volt már ilyen, és lesz ilyen még…

- Igaz, hogy jobbikos vagy? – indítja a beszélgetést Keller. Talán még egy kis félmosoly is megjelent a bajusza alatt. Nem tudhatjuk, nem voltunk ott.

Cser-Palkovics nem veszi a lapot. Érti a humort, mint a Fideszesek általában, de ő sem szereti, mint a Fideszesek általában.

- Az az igaz, hogy te börtönbe kerülsz - válaszolja.

Kedves csipkelődés ez is, barátok közt elmegy az ilyen. Hanem hát az ominózus beszélgetés nyilvánosságra került, mire Cser-Palkovics kikérte magának, hogy így fogalmazott volna.

- Csak azt mondtam – nyilatkozta a helyettes szóvivő, - hogy aki velem kapcsolatban hazugságokat állít, az börtönbe fog kerülni.

Nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy tényleg ezt mondta-e a Fidesz és a Jobbik egykori közös képviselője. Ha valóban ezt mondta, akkor, ha lehet, még a mostaninál is nagyobb a baj. Ez esetben ugyanis nemcsak Keller Lászlónak van oka az aggodalomra, de a demokratikus intézmények jövőbeni kilátásai sem túlságosan rózsásak.

Cser-Palkovics Andrásról ugyanis ezek szerint nem lehet hazugságokat állítani. Mindenki másról lehet, különösen azokról, akik nem tartoznak a Fidesz holdudvarának népes táborába. Akinek nem tetszik, amit mondtak róla, legföljebb majd jogi úton kér elégtételt. Aztán, vagy megkapja az elégtételt, vagy nem.

Cser-Palkovics esetében azonban más a leányzó fekvése. Vele nem ajánlatos ujjat húzni - ő ugyanis, ha perre viszi a dolgot, már tudja előre, mi lesz az ítélet. Aki róla valótlanságot állít, az börtönbe fog kerülni. Ezt mondta Keller Lászlónak, és ezt üzente ezzel másoknak is.

Jó, ha tudjuk: ne tessék a Fideszről valótlanságokat állítani de még olyat sem, ami nem tetszik a kormányzásra készülő pártnak. Beláthatatlan következményei lehetnek. Ők tudják, mi az igazság – aki téved, annak börtön lesz a jussa.

Más halandók esetében ez nem így van. Ha a rákoscsabai főplébánia miseintenciájában (körlevelében) a Magyar Köztársaság miniszterelnökét Libajnainak nevezik, akkor azon föl lehet háborodni. Végső soron még bírósághoz is lehet fordulni, de nem érdemes, mert előre borítékolható az ítélet: a rákoscsabai miseintenciában csupán egy, meglehet sarkos, véleményt fogalmaztak meg.

Ha ugyanebben a körlevélben a Magyar Köztársaság előző miniszterelnökét KISZ-Führernek nevezik, az ellen sem tehet senki semmit. Lehet bocsánatkérésre felszólítani a körlevelet jegyző főplébánost, lehet a főnökeihez folyamodni, hogy foglaljanak állást, vajon az ilyen magatartás, az ilyesfajta szóhasználat szerves része-a keresztény erkölcsi tanításoknak.

De persze ezt sem érdemes.

Cser-Palkovicstól megkérdezni sem szabad, hogy jobbikos-e. Sem tréfásan, sem komolyan. Mert őt az ilyen kérdés sérti. S ha Cser-Palkovics megsértődik, börtön lesz a vége. Nem mindig sértette persze a jobbikos kapcsolat, amikor annak idején elfogadta a közös jelöltséget, még nem volt ennyire finnyás. Lehet persze, hogy akkoriban a Jobbik még sokkal demokratikusabb volt, kevésbé náci-közeli, mint mostanában.

Úgyhogy egy univerzális jó tanács mindenkinek: ne tessék Cser-Palkovics Andrástól a jobbikos kapcsolattal kapcsolatban semmit sem kérdezni. És azt is gondoljuk meg alaposan, amit a párttársaitól kérdezünk.

Nem árt velük óvatosnak lenni. Különös anyagból vannak gyúrva, ha nem tetszik nekik a kérdés, nagyon szigorúan összevonják valamennyi szóba jöhető szemöldöküket.

Agyagba döngölnek, és börtönbe leszünk kerülve.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Ahogyan az már lenni szokott, megint kiszivárgott egy hangfelvétel. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök találkozott szocialista szimpatizánsokkal a szombathelyi Tó vendéglőben, ahol – sok minden más mellett - azt mondta: ha ellenzékbe kényszerülnének, akkor úgy kell politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök minden hétfőn reggel átkozza azt a pillanatot, amikor tudatosul, hogy kikkel áll szemben.

Amint az már nálunk lenni szokott, Gyurcsány szavait valaki rögzítette, és amint az szintén megesik mifelénk, eljutatta a Magyar Nemzethez, a Hír TV-hez és Széles úr szélsőséges lapjához.

Most pedig tele van a sajtó azzal, hogy mire készülnek a szocialisták. Hogy még meg sem választották a nemzet örökös miniszterelnökét, még azt sem tudni, mik a tervei, de ezek már most kicsinálnák ezt a drága jó embert.

Gyurcsány Ferenc most azt kéri az említett, magukat valamiért polgárinak nevező sajtótermékektől, hogy a teljes hanganyagot hozzák nyilvánosságra. Merthogy, így Gyurcsány, ő épp az ellenkezőjét mondta annak, ami a sajtóban megjelent. Vagyis azt, hogy vannak olyan hangok a pártban, hogy így kell majd politizálniuk, de ő ezzel nem ért egyet.

Nem tudjuk, mi az igazság, és valószínűleg nem is fogjuk megtudni soha. A Magyar Nemzet, a Hír TV és Széles úr szélsőséges lapja nyilván nem fogja közzé tenni a teljes anyagot. Miért is tennének eleget a számukra szalonképtelen volt miniszterelnök kérésének? Meg aztán, nyilván hosszú a teljes hanganyag, minek terhelnék vele a zembereket. Azokat, akik már amúgy is elcsigázottak attól, hogy egy lepusztult országban kell élniük, romok között botorkálnak nap, mint nap. Egy olyan ország polgárai, amelyben nincs semmi, mert el van már lopva minden.

Ha nem élne a remény, hogy ötvenvalahány nap múlva szárnyalunk, mint a főnixmadár (Rigó-Kiss szegedi illetőségű paptárs szíves közlése), talán már rég felkötötte volna magát minden magyar. És ha nem tudnánk, hogy a Nap pályája győzedelmesen emelkedik (Sólyom László köztársasági elnök pártoktól független újévi köszöntője) akkor össznépileg már rég bevettünk volna egy marék mérget.

Soha nem fogjuk megtudni, mit mondott Gyurcsány valójában a szombathelyi Tó vendéglőben, de – ebből a szempontból – ez nem is lényeges.

Ha azt mondta, amit a már említett három sajtótermék neki tulajdonít - vagyis, hogy olyan ellenzék lesznek, mint amilyen a mostani -, akkor ebben téved.

Legföljebb szeretnének olyanok lenni.

Ám olyan ellenzék, mint amilyen a Fidesz volt az elmúlt nyolc esztendőben, ha akarnak, sem tudnak lenni. Az ilyenre születni kell. És meglehetősen hűvös lehelet is kell hozzá - legalább olyan, mint amilyen Pokorni Zoltán szájából lövell. A koalíció a tarkóján fogja érezni a hideg leheletünket, ígérte első nekibúsulásában Pokorni a 2002-ben elveszített választások után. És nem csak hogy megtartotta a szavát, de buzgó sztahanovistaként még túl is teljesített: a koalíciónak nem csak a tarkójára, de teste minden porcikájára jutott az embertelenül fagyos leheletből.

Úgyhogy, bár minden tiszteletem a volt miniszterelnök úré, összes nagyrabecsülésem ellenére azt kell mondanom Gyurcsány Ferencnek: tévedni tetszik.

Mert ahhoz, hogy a Fidesz mindennek keresztbe tudjon tenni, nem volt elég a szocialisták számos ostobasága, ügyetlensége. Külső segítők is kellettek ahhoz, hogy az emberek – a már készülő új helyesírás szerint: a zemberek - még annál is rosszabbul érezzék magukat, mint ahogyan érzik magukat valójában.

Kellett hozzá például egy, a feladatát különös módon értelmező, nem mindennapi körülmények között megválasztott köztársasági elnök. Egy olyan államfő, aki rosszul időzített hallgatásaival és még rosszabbul időzített megszólalásaival, a látszatra is alig adva, burkoltan sem rejtegette politikai szimpátiáját.

Kellett hozzá az ítélkezés időnként furának mondható gyakorlata. Kellett egy olyan alkotmánybíróság, amely példátlan módon átengedett egy olyan (szociálisnak becézett)  népszavazást, amelyet Európa egyetlen demokratikus államának alkotmánybírái sem engedélyeztek volna.

Végül, és ezúttal tényleg nem utolsósorban, kellett hozzá egy olyan sajtótámogatás, amelyről a majd ellenzékben politizáló szocialisták még csak nem is álmodhatnak. Támogató sajtó nélkül minden megszólalásuk úgyszólván csak virtuális lehet. Talán a Népszava maradványai, és jó esetben a 168 óra idézi majd megszólalásaikat, amikor Orbánék kétes ügyeit teszik szóvá.

A többi – néma csend.

Eladhatnak egyetlen nap leforgása alatt kétszáz Fidesz-közeli fantomcéget Kaya Ibrahim és Joszip Tot urak vagy mások ellopott útleveleivel - a nagyközönség döntő többsége nem szerez tudomást ezekről az ügyletekről. Lehet országimázsolni, nagy állami gazdaságokat privatizálni, ám ezekről az ügyletekről csak igen kevesen fognak értesülni.

Téved, aki azt gondolja, hogy lehet majd itt erős ellenzéknek lenni. Aki tudja, mit mondott Orbán Kötcsén – 15 évre berendezkedő, egyetlen kormányzópártot vizionált - annak nem lehetnek illúziói.

A Vezénylő Tábornok, amit megtehet, azt meg is teszi.

(Ja, majd elfelejtem: ha lesznek is rossz pillanatai a leendő miniszterelnöknek, az ilyenek legföljebb háromhetente adódnak majd hétfőn reggelenként. Ha pedig alkotmányozó úri kedve úgy tartja, az is lehet, hogy csak negyedévente egyszer ül össze a parlament. Volt már ilyen a közelmúlt magyar  történelmében – akkor Kádár Jánosnak hívták a főnököt.)

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Mostanában egyre többen beszélnek arról, jó-e nekünk, ha a Fidesz kétharmados többséggel nyer az áprilisi választásokon? Sőt, nem csupán hallani erről, de igen meglepő vélemények is elhangzanak ezzel kapcsolatban.

Igen visszafogottan fogalmazva, azt kell mondanunk: hangsúlyeltolódás érezhető. Míg néhány hónappal ezelőtt, sokan még, mint a demokráciára végzetes veszélyt jelentő jelenségről beszéltek Orbánék túlhatalmáról, addig mára mintha egyre többen gondolnák úgy, hogy nem lenne abban semmi ördögtől való, ha a Fidesz kétharmadnál is többel nyerne a közelgő választásokon.

Nem elfogult Fidesz-fanok állítják ezt újabban, hanem olyanoktól is hallani hasonlót, akik egyébként távolról sem nevezhetők Orbánék híveinek. Még csak nem is a hatalomváltás előtt szokásos sorakozóról, igazodásról van szó, azaz, nem egyszerűen arról, hogy sokan, mindenféle meggondolásból átálltak volna.

Akikről beszélek, komoly emberek és komolyan gondolják. Olyanokról van szó, akik még jól emlékeznek arra, mi történt 1998 és 2002 között. Nem felejtették el, a háromhetente ülésező parlamentet, azt, hogy nem készült jegyzőkönyv és hangfelvétel a kormányülésekről. Nem felejtették el a kisgazdáktól gyalázatos körülmények között kizsarolt kétéves költségvetést, nem felejtették el Orbán miniszterelnökként tett, azóta klasszikus kijelentését, miszerint a parlament ellenzék nélkül is működik.

Olyanok barátkoznak most a kétharmados Fidesz-győzelem gondolatával, akiknek politikai és emberi ízlésük ellen való Kaya Ibrahim, Joszip Tot, akiknek volt gyerekszobájuk, és neveltetésük révén undort éreznek a „Ne mi kapjuk a legtöbbet” és a „Oszt jó napot” jellegű mondatoktól.

Ismert politológus, valamint bájos és okos esztéta hölgy fejtegeti mostanában minden lehetséges fórumon azt, amit egyébként én tavaly év végén hallottam először egy, Orbánékkal ma sem szimpatizáló barátomtól: hogy nem is lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nagy fölénnyel nyerne. Mert akkor, végre, a magyar demokrácia történetében először, lenne egy párt, amely a kompromisszumkötés kényszere nélkül megvalósíthatná az elképzeléseit. Lenne egy kormányzó erő, amelynek nem kell erős ellenzékkel hadakoznia, és a demokrácia beépített fékjei is visszafogottan, vagy éppenséggel sehogyan sem működnének.

Itt tartunk most, 2010 elején, alig néhány héttel a választások előtt. Elfáradtunk, pontosabban, belefáradtunk az erőszakos, hatalomvágyó Vezérrel való vitákba.

Orbánt ma sem szeretik többen, mint korábban - csak mintha az őt nem kedvelők is kezdenének szokni a gondolathoz. Hogy nem lehet másképp, mert így kell lennie. És különben is, most már mindegy. Elegünk lett a megosztott országból, hogy már egy újságot sem lehet nyugodtan elővenni a villamoson, mert biztosak lehetünk benne, hogy utastársaink fele rosszallóan néz majd ránk.

Ha nem is érthető, de mindenképpen magyarázható, ha most sokan úgy gondolják: jó, hát ha annyira akarja, legyen meg neki az öröme.

Annak idején, amikor gyerekkoromban a Klauzál téren fociztunk, volt egy fiú, aki rendre nem tartotta be a szabályokat. Ha úgy gondolta kézzel fogta meg a labdát, máskor meg, amikor ahhoz volt kedve, belerúgott valakibe. És gólt kiáltott, amikor nem volt gól, oldalhálót, amikor a vak is látta, hogy a kapuban a labda.

Persze, hogy nem tetszett a többieknek ez a stílus, ám, ahelyett, hogy amíg még lehetett, helyre tettük volna, idővel egyre többen gondolták úgy, hogy jobb ráhagyni mindent: ha állandóan vitatkozunk, nem tudunk játszani.

Valami ilyesmi készülődik most is. Sejtésünk persze van arról, hogy mit akar a Vezénylő Tábornok – leginkább a hatalmat akarja -, de a konkrét terveiről hivatalosan nem tudhatunk. Még nem avatott be bennünket a Nagy Titokba – abba, hogy mitől lesz több munkahely, orvos, nővér, tanár, magasabb fizetés és alacsonyabb adó. Kevesebből több, a semmiből valami.

Elegünk van a vitákból, belefáradtunk a megosztottságba, a veszekedésekbe.

Keresünk magunk fölé egy igazságos királyt, egy jó, értünk dolgozó diktátort. Mert jó diktátorok és igazságos királyok nemcsak a mesében vannak - ha az uralkodót jó kedvében találjuk, biztosak lehetünk benne, hogy nem akar rosszat nekünk. Meg is szerethetjük, ha úgy adódik - akkor is, amikor az már nem lesz kötelező.

Annak idején Kádár János művelt ugyan csúnya dolgokat – különösen kezdetben – de aztán később, amikor már megtehette, megjavult. Aki nem volt ellenünk, az velünk volt, mi lettünk a szocialista tábor legvidámabb barakkja, a mi királyunk jobb volt hozzánk, mint a szomszédos országok uralkodói a népeikhez. (Az meg különösen emberi volt, amikor Kádár király időnként elballagott kedvenc sakkszövetségébe, ahol partizott néhányat valamelyik véletlenül éppen ott időző nemzetközi nagymesterrel. Az eredmény mindig remi lett).

Ez lenne most az ára a társadalom békéjének? Nincs más alternatíva, csak az, hogy engedelmeskedni kell egy öntörvényű, hatalomvágyó vezér akaratának?

Kádár népének Orbán kell?

Legyen meg az ő akarata?

Hajrá Magyarország, hajrá kétharmad?

Van egy ember ebben az országban, akinek az elmúlt nyolc év maga volt a gyötrelem, az állandó üldöztetés. Rettegett éjjel, rettegett nappal, rettegett minden hullámhosszon. Ezt az embert Kiss-Rigó Lászlónak hívják, tanult foglalkozására nézve megyés püspök, isten szolgája, ha úgy tetszik.

Nem az ujjunkból szoptuk ezt a komor felvezetést, maga Kiss-Rigó paptárs fogalmazott így a napokban. Nem a templom diszkrét hűvösében, hanem a Fidesz nevű politikai párt hódmezővásárhelyi kampánygyűlésén osztotta meg a közzel Kiss-Rigó paptárs ezt a szomorú gondolatot. De, szerencsére nem tart már sokáig a sötétség birodalma, alig ötvenvalahányat kell csak aludnunk, mondta Kiss-Rigó paptárs, és valamennyien főnixmadárként fogunk szárnyalni.

Az eseményen nagy számban megjelent Rákay Philip Fidesz-közeli műsorközlő (másodállásban fejszámoló művész) azonmód ki is számolta, hány napot, órát és percet jelentett az a nyolc év, ameddig nem ők voltak hatalmon. (Márpedig Rákay Philip számolás tekintetében valódi tótumfaktum: neki jött ki annak idején a kétmillió ember a Kossuth téren).

Szóval, így Kiss-Rigó paptárs, ötvenvalahány nap elteltével főnixmadarakká változunk, felhagyunk a két lábon végzett gyalogos sétákkal,  a sportolási célból elkövetett futással - szárnyalni fogunk. Már ha bírjuk erővel, és nyelvcsapásokkal a szárnyalást.

A paptársak, amint az széles körben köztudott, nem politizálnak, gusztustalan gesztus és istennek nem tetsző cselekedet lenne a hívek kiszolgáltatottságával visszaélni. Úgyhogy nyilván igaza van abban Kiss-Rigó paptársnak, hogy az elmúlt nyolc esztendő valóban egyetlen nagy üldöztetés volt. Ha az ember kiment az utcára, még körül sem nézett, azonnal üldözni kezdték. Még levegőt sem vett, máris nyomában volt valaki üldöző. A kommunista hatalom valljuk be, mást sem tett az elmúlt nyolc évben, ahol csak tehette, üldözte a paptársakat. De nemcsak őket, hanem mindenki mást, aki élni merészelt ebben az országban. Tulajdonképpen az egész országot üldözték, mindenki menekült, állandóan mozgásban volt a haza, nem csoda, ha az embert időnként a hányinger kerülgette.

Gyomor kellett hozzá, annyi szent.

De most már látszik a fény az alagút végén. Igaz, lidércfény az, de mégiscsak a miénk. Már csak alig ötvenvalahányat kell aludnunk, addig már fél lábbal is kibírjuk, utána lehet főnixelni.

Kiss-Rigó paptárs szerint az elmúlt nyolc év olyan volt, mint a kommunizmus idején a katonai szolgálat - elvesztegetett idő, fölösleges létezés. Nem tudom, biztosan volt, aki nyolc kemény esztendőn át csak a tökét vakarta, de azért a legtöbb ember, ellentétben Kiss-Rigó paptárssal, dolgozott, tanult, gyereket nevelt és néha még szórakozni is maradt kedve. Nem tudom, a paptárs hol volt katona, én speciel Kalocsán voltam előfelvételis, nálam jobban kevés ember utálta a sereget, itthon maradt barátaim úgy címezték a nekem küldött leveleiket, hogy F. P. bakának, a Varsói Szerződés legrosszabb katonájának. Úgyhogy minden nagyrabecsülésem és tiszteletem ellenére azt kell mondanom a nagytiszteletű megyés paptársnak, hogy amennyiben nem veszi tolakodásnak, valamint az egyházi ügyekbe beavatkozásnak, akkor elárulhatom: az elmúlt nyolc év tényleg nem volt egy kiköpött mennyország, de ezért a katonaság rosszabb volt.

Mondjuk a szeged-csanádi megyés paptárs helyében én azért emlékeznék azokra a daliás időkre, amikor a haladás felkent papjainak még nem kellett úgy rettegniük, mint az elmúlt nyolc esztendőben. Mert voltak ilyen idők is a magyar történelemben, nem túl nagy számban, de azért valamelyest mégis. Például a kilencvenes évek elejére gondolok, amikor Kiss-Rigó paptárs most újólag kormányzásra készülő délceg idolja még az ateisták istentelen kenyerét ette. Ami még nem lett volna baj, az ateizmus egyelőre, nem tekintendő bűncselekménynek, de sajnos az említett politikus akkoriban társaival együtt rendre kigúnyolta a papokat a parlamentben, csuhásoknak nevezte őket, röhögött rajtuk, ha szólásra jelentkeztek.

Kiss-Rigó paptárs nyilván már nem emlékszik ezekre a szép és daliás időkre, és nyilván arra sem szívesen, hogy egy Fábry nevű, a magukat polgári erőknek nevezőkkel csöppet sem burkoltan szimpatizáló színpadi ember azt találta mondani nemrégiben, hogy a katolikus egyház a buzerancia melegágya. Hogy honnan vette ezt, nem tudni: tapasztalat, megérzés – ki tudja. Ami tény: senki paptárs nem tiltakozott ez ellen, mint ahogyan azt sem kérte ki magának a klérus, hogy akik egykor csuhásoztak a parlamentben, most milyen erkölcsi alapon akarnak pápábbak lenni a pápánál.

Úgyhogy Kiss-Rigó paptárs helyében valamelyest visszafogottabban fogalmaznék az elmúlt nyolc év esztendővel kapcsolatban. Messze elkerülném a politikát: tartanék tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Több alázat, kevesebb kevélység. És ha már főnix: nyalás helyett szárnyalás.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata



Már-már unalmas, milyen sokszor szólították fel a Vezénylő Tábornokot az utóbbi években, hogy határolódjon el a szélsőségesektől. Ma már tudni lehet, hiba volt őt ingerelni. Pistikének is hiába mondják az óvodában, hogy ne rágja a körmét, ne huzigálja a Marika haját, annál inkább csinálja.

Orbán, ha ímmel-ámmal is, azért mégis megtette. Soha nem egyértelműen persze, és nem is úgy, ahogyan az elvárható lett volna, de tény, hogy időnként mintha mondott volna valamit.

Volt, hogy viccel ütötte el, a dolgot: odamegyek, kapnak két pofont és hazazavarom őket, mondta vagy két évvel ezelőtt, szűk körben, a Filmművészeti Egyetemen egy beszélgetés alkalmával.

Idővel már nem volt ennyire vicces a helyzet, érthető, ha a VezénylőTábornok is más húrokat pengetett. Kijelentette, hogy sem MSZP-s, sem pedig Jobbikos nem lesz majd az ő kormányában.

Mintha bárki normális ember számára is ez lett volna a kérdés. Mintha bárki is feltételezte volna, hogy MSZP-s képviselők ülnek majd egy Fidesz-kormányban.

A legelvakultabb Fidesz-fanok elfogadták elhatárolódásként, de a társadalom józanabb részét ez sem nyugtatta meg. (Mint ahogyan az is némi aggodalomra adott okot, amikor a mi köztársasági elnökünk egy interjúban a 168 órát és a kuriucinfót két szélsőségként említette.)

Értettük persze, hogy mire megy a játék, nem is lenne ez baj - a politikus, tudjuk, különleges anyagból van gyúrva. Tudtuk, úgy van Orbán a szélsőségesekkel, mint ahogyan a pártállam idején mi voltunk a lángossütővel. Utáltuk, mert több pénze volt, mint nekünk, nagyobb autóval járt, nagyobb házban lakott, nagyobb mellű nő szerette.

De a lángost, amit sütött, azt szerettük.

Orbán sem kedveli a szélsőségeseket, de a szavazataikat szereti.

Ám most, a választások közeledtével, már nem elég annyi, hogy Gyurcsány takarodj. Kicsivel több konkrétum kell. Nem elég kormányzásra készülni – alkalmasnak is kell látszani.

Programot adni, lehetőleg úgy, hogy ne derüljön ki semmi. Semmi komoly, legalábbis. Mert az emberek csodát várnak, és ma még korai lenne nekik bevallani, hogy csodák csak a mesékben vannak. (Vagy a szerelemben. Ahogyan a KFT. zenekar énekelte egykor a Balatoni nyár című dalban: Szemébe néztem a lánynak, /és azt mondtam, nem vagyok házas, /fájt volna neki az igazság).)

Egy, a napokban közölt nemzetközi felmérés szerint Európában Magyarországon növekedett legjobban a szélsőségesekkel rokonszenvezők aránya - ma minden ötödik magyar szimpatizál ezekkel az eszmékkel.

Velük is kell valamit kezdeni, különben nem lesz meg a kétharmad. Vagy csak a szélsőségesekkel együtt, ami úgy kell a Fidesz hátára, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.

Annak idején persze a „szalonnazabáló” kisgazdák sem kellettek, de aztán mégis csak szükség lett rájuk, szóba kellett állni velük. Aranyló húsleves került az asztalra Torgyánék leányfalui vityillójában, Marika és Anikó asszonyok recepteket és kötésmintákat cseréltek, közben meg a férfiak elrendezték szépen a világ dolgait.

Vonáné asszony nem biztos, hogy finomat főz, és mi van, ha kiderül, hogy a kötéseiből állandóan tiltott jelképeket mintáz?

Más hát a helyzet, mint 1998-ban volt. Meg kell óvni – na, nem az országot - a pártot a szélsőségesektől. Pontosabban attól, hogy szövetséget kelljen kötni velük. Ez most minden másnál fontosabb – hogyan nézünk majd Európa szemébe, ha megtudják, hogy Vonáék tisztaszobájában kanalaztuk a húslevest?

Az utóbbi napokban többször is elhangzott a Vezér szájából: nem szabad a szélsőségesekre szavazni, mert minden, a szélsőségesekre leadott szavazat elvész. Kormányzó erő úgysem lesz a Jobbikból, akkor meg az egész csak arra jó, hogy gyengítse a Fidesz támogatottságát.

Akinek van füle hozzá, érzi a finom árnyalatokat.

Normális országban egy normális párt demokratája a témával kapcsolatban csupán annyit mondott volna: nem szabad a szélsőségesekre szavazni.

Normális országban nem szokás az ilyet túlbeszélni. Mondani sem kell talán.

De ha mégis, akkor egy normális ország normális demokratája azt mondja: azért nem szabad a szélsőségesekre szavazni, mert kirekesztők. Félelmet keltenek. Valós kérdésekre hazug válaszokat adnak. A civilizált világban mindenhol szalonképtelenek. Ordas eszmék hordozói. Ártanak az országnak.

Normális ország normális pártjának normális demokratája nem a lehetséges szavazatvesztéssel maszatol. Nem matematikailag közelít sunyin a témához.

Erkölcsi kérdésről van szó, morális magasságokról, ha úgy tetszik.

Vagy mélységekről.

A Klubháló -www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Meg kell védenem Orbán Viktort a nemtelen támadásoktól. Merthogy mostanában egyre többen vádolják azzal, hogy gyáva. Hogy nem mer kiállni senkivel vitázni, egyedül talán az övéivel vitázna, azoknak viszont eszükbe sem jutna ilyen – nem hülyültek meg, legalábbis nem ennyire, és nem így.

Legutóbb Gyurcsány Ferenc, az előző miniszterelnök írta a blogjában, hogy nem lenne jó, ha Magyarországnak gyáva miniszterelnöke lenne. Jól is néznénk ki, írta a volt miniszterelnök, ha Orbán majd Fico elől is elmenekül, mint teszi azt jelenleg a vele versengő magyar pártok vezetői elől.

Nem osztom ezeket a nézeteket, Orbán Viktor szerintem egyáltalán nem gyáva ember. Én még jól emlékszem arra, amikor húsz évvel ezelőtt egyetlen beszédét követően hanyatt-homlok menekültek hazánkból az oroszok. Olyan fejvesztett kivonulást korábban nemigen láttam, futott a Vörös Hadsereg összes ideiglenesen hazánkban állomásozó katonája, amerre csak látott. Olyan iramban mentették az irhájukat, hogy kisebb ingóságokat talán vittek magukkal, de például a laktanyákat, vagy a tisztjeik számára épült öröklakásokat mind egy szálig itt hagyták.

És véleményem szerint az sem vall gyáva emberre, hogy fontosnak tartja a sorkatonaságot. Igaz, mostanában már nemigen hangoztatja ezt a nézetét, de néhány éve egyáltalán nem titkolta, hogy az ő köreikben csak azt tartották igazi férfiembernek, aki volt már katona. (A mi köreinkben - főleg néhány pohár elfogyasztása után – inkább dalra fakadtunk: Az a huszár, ki a szoknya alá nyúl).

Ha Orbán Viktor gyáva volna, nyilván a szuritól is félne. De erre semmi sem utal, sőt, éppen ellenkezőleg. Az új influenza megjelenésekor rögtön beoltatta magát és családját. (Ez alól csak Anikó asszony volt kivétel, ő lesz majd a kontroll csoport, mondta Orbán viccesen.) Olyan időpontban adatta be magának és gyerekeinek az oltást, amikor pártjának prominens szakpolitikusai még annak ártalmasságával riogatták a zembereket. Nyilván nem minden ok nélkül tették ezt, ennek a fényében viszont különösen bátor tettre vall, hogy a leendő miniszterelnök vállalta a veszélyt, nem törődött a rá leselkedő rizikóval, sőt, még a gyerekei egészségét is kockára tette a köztudottan homályos eredetű cég által gyártott, és a még ennél is homályosabb eredetű egészségügyi kormányzat által forgalmazott oltószerrel.

Ilyen embert gyávának nevezni méltatlan dolog. Putyint is szépen lerendezte, megmondta neki, hogy új alapokra kell helyezni a magyar-orosz viszonyt. (Még a dácsájába sem ment el, pedig Putyin könyörgött neki, de ő kötötte az ebet a karóhoz: te velem ne fényképezkedjél Vlagyimir, mondta neki Orbán, majd ha új alapokra lesz helyezve a viszonyunk).

Azóta Putyin behúzza a fülét-farkát, fél tőlünk, magyaroktól, mint ördög a tömjénfüsttől. (Jó helyről tudom, ha meglát egy magyart a moszkvai utcán, remegni kezd és átmegy az utca másik oldalára.)

És, tegyük hozzá, ha Orbán gyáva lenne, nyáron nem utazott volna a feleségével együtt Mexikóba. Veszélyes hely az, drogbandák lövöldöznek az utcán, az ember bármikor belekeveredhet egy leszámolásba. Kellemetlen tud lenni az ilyen, nem csoda, ha a magyar emberek nagy többségének esze ágában sem volt idáig Mexikóig merészkedni.

Az, hogy nem szeret vitatkozni, emberi dolog. És érthető is, hiszen Orbán valójában kedves, aranyos ember, aki utál ellent mondani másoknak. (És azt sem szereti, ha neki ellentmondanak.) De ettől még, mint már volt róla szó, gyarlóság lenne őt gyávának nevezni. (Beszarinak pedig, mint tette azt vagy egy évvel ezelőtt egy ismert történész a mi köztársasági elnökünkkel, még kevésbé.)

Végsőérvként hadd bátorkodjak utalni arra, hogyha Orbán gyáva lenne, akkor nem az Emerson Lake and Palmer dalának felidézésével kezdte volna az idei országértékelő beszédét. De legalábbis nem úgy, hogy ő már azt hallgatta 18 éves korában is, vagyis 1981-ben.

Merthogy gyáva emberek utóbb kiderítették, hogy a dal az ELP 1994-es lemezének volt a nyitódala - ha Orbán ezt már 1981-ben hallotta, az csak annyit jelenthet, hogy ő írta a dalt, de csak évekkel később engedte, hogy lemezen is megjelenhessen.

De gyávának azért ettől még nem szabadna őt nevezni. Van ennél egy sokkal jobban illő kifejezés arra az emberre, aki mint mondta, még soha sem hazudott a zembereknek.

(Le sem merem írni, hogy mire gondolok - ahhoz én túlságosan gyáva vagyok).

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Megtudtuk azt, amit már idáig is tudtunk. Hogy nem tudhatunk meg semmit. De ez egyáltalán nem baj, nem a mi dolgunk, hogy bármit is tudjunk. Nekünk csak bíznunk kell benne, és hinni neki.

Tudja ő a dolgát – a mi dolgunkat.

Bízzunk benne, ő majd elrendez mindent, ahogy kell. Nagy és erős ország leszünk a mostani kicsi és gyenge helyett – hét tengerész mossa majd partjainkat.

Nem kell mindenbe beleütnünk a zorrunkat. Nem a mi dolgunk, hogy állandóan azt firtassuk, hogyan is lesz ezután. És azt se kérdezzük mindig, hogy mindezt miből. Miként lesz a kevésből több, a semmiből valami. Hogyan lesz kolbászból a kerítés, mitől ér majd fenékig a tejföl?

Azért van ő, hogy helyettünk is tudja a választ. A mi válaszainkat. Ne izélgessük állandóan azzal, hogy mondjon már valami konkrétat (sic!) is.

És ne riogassunk azzal senkit, hogy neki nincs is programja. Vagy, hogy van, de azt titkolja előttünk, mert nem akarja felfedni az igazi arcát. Mert ha felfedné, akkor mindenki megláthatná, hogy milyen is valójában az ő fizimiskája!

Van programja, lássuk be, és nem is titkolja. Nem ő tehet róla, hogy nem vettük még észre. Ott van a szemünk előtt nap, mint nap. Ki van téve a kirakatba, bárki megláthatja, akinek van szeme hozzá. Készen van a program, évek óta ugyanaz.

A Fidesz programja a Fidesz maga.

Hogy ezt idáig nem vette még észre senki! Adjatok nekünk bizalmat - kétmillió kopogtatócédulát, három millió szavazatot és elhozzuk nektek a Mennyek országát.

A többit meg bízzátok rám. Nektek, kedves barátaim, nincs dolgotok ezzel. A részleteket ráértek megtudni később is. Azt sem kell mindenkinek tudni, hogyan készül a parizer – addig jó nektek, amíg nem tudjátok.

Elég, ha mi tudjuk a választ.

Mi magunk vagyunk a program, ez most a legfontosabb. Hogy legyen meg a mi akaratunk. Utána majd lesz egymillió új munkahely. És persze több pénz mindenre. Sportra, családra, kismamára, nagymamára. Színházra, filmre, köztévére - minden szinten szinte minden.

Nincs titkunk a zemberek előtt, akik ismernek bennünket, azok mindig is tudták, hogy mit akarunk. Az emberek javát akarjuk. (Hogy az is a miénk legyen.)

Egy út áll előttünk, melyiket válasszuk?

Időben megtudjátok azt is. De előbb még adjátok ide nekünk a kétmillió ajánlószelvényt és a hárommillió szavazatot, amely a kétharmadhoz kell.

Ráértek majd akkor megtudni, hogy mi is ugyanazt tesszük, mint a mostaniak. Folytatjuk azt, amit ők elkezdtek. Ezt szeretik a nemzetközi piacok, ezt díjazzák a nagybankok, erre vevők a befektetők.

De ha ketten folytatják ugyanazt, az attól még nem ugyanaz. Ha mi mondunk valamit, az másképp hangzik, mint amikor mások mondják. Egy szava(zato)tokba kerül, és mi megszabadítunk benneteket a gonosztól.

A Vezéretek és az ő pártja készen áll a kormányzásra – álljatok készen ti is.

Ha eljön a mi országunk, ne érjen benneteket készületlenül.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Pénzügyi guruk kipipálva, Reset Hungary, írja Orbán Viktor a Facebook rajongói oldalán.

Amikor ezeket a sorokat írom, 7753-an álltak a Fidesz-vezér rajongói közé, fél nappal ezelőtt is megnéztem az oldalt, akkor még csak 7652-en voltak. Gombamód szaporodnak az Orbán-fanok, exponenciálisan nő a számuk - még belegondolni is gyönyörűséges, mi lesz itt, ha mindenki hoz magával még egy embert.

Tanácsokat vár a Vezénylő Tábornok, hogy miről is szóljon a pénteken elmondandó értékelő beszéde. Nem mintha nem lenne már készen, szorgos elemzők dolgoznak a dolgozaton időtlen idők óta, nem néznénk ki Orbánból, hogy mint a rossz diák, az utolsó percre halasztaná a lecke megírását.

A „reset” szó - azoknak mondom, akik még nálam is kevésbé jártasak az informatika világában – leginkább egy állapot visszaállítását jelenti. Ha ehhez hozzátesszük a Hungary – magyarul: Magyarország – kifejezést, akkor Magyarország visszaállításról lenne itt szó.

De hová is kell visszaállítani az országot, meddig kell visszavinni, hová kell visszamenni?

Száz, kétszáz évet, vagy meg sem állni vele a középkorig? Netán, és ez látszik valószínűbbnek, mindnyájunk Bölcs Vezére megelégszik nyolc esztendővel is?

Nyilván arról van szó, hogy nyolc esztendőt kellene resetelni.

Mert akkor még tiszta és becsületes kezek irányították ország hajóját, élén a daliás kapitánnyal, aki még soha sem hazudott az embereknek. Igaz, Kaya Ibrahim, és a Joszip Tot nevű vendégmunkás ellopott útlevelével vásároltak ezt-azt – leginkább egyetlen nap leforgása alatt 14, köztartozásos céget, sokmilliós gondtól szabadítva meg ezzel az államháztartást, mire is költse a pénzt. De ezekből szerencsére nem lett ügy, egyetlen szereplőt sem vezettek el bilincsbe verve, merthogy a legfőbb ügyészség osztotta az Orbán-közeli Simicska Lajos igazságát: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

És tényleg mindenkinek jogában áll, hogy a saját érdekei ellen cselekedjen - főleg, ha később ezek az érdekek néminemű kompenzálást nyernek. Nyilván ezért vásárolta meg a makulátlan hírű Kékessy Dezső (Lévai Anikó cégtársa) rokona Orbánék Haris közi lakását a bekerülési ár százszorosáért – és a piaci értéknél is jóval magasabban.

Emiatt sem kellett senkinek bilincsbe verve mászkálnia a sajtómunkások hada előtt. Később Kékessy Dezsőt Orbán miniszterelnök kinevezte párizsi nagykövetnek. Ahol utóbbi valóban olyan jól szolgálta a magyar ügyet, hogy korábban sohasem látott mennyiségű pénzt költöttek a kinti követség épületére – a nálunk szegényebb nemzetek, USA, Svédország, stb., diplomatái meg csak sárgultak az irigységtől.

Hogy ezek a magyarok, milyen jól vannak eleresztve!

És ekkortájt hangzott el a másik híres mondat: ne mi kapjuk a legtöbbet! A miniszterelnök visszafogottsága ezúttal is megtette a hatását, az adófizetők pénzéből kifizetett pályázati pénzekből tényleg nem a felesége cége kapta a legtöbbet. (Ők csak a második legtöbbet kapták…)

Háromhetente ülésezett a parlament, két évre szólt a költségvetés, a kormányülésekről nem készült jegyzőkönyv, milliárdokat öltek a Torgyán felügyelte FTC-be, a Deutsch-Für-nem-Für Tamás által megrendelt, ám soha nem használt beléptető rendszerekre.

Országimázs, Ezüsthajó, Hídember, Happy End, Bánk bán – ezeket az időket sírja vissza most az ország volt és leendő miniszterelnöke, amikor Reset Hungary! csatakiáltással küldi az ütközetbe a híveit.

Mintha mindenki hülye lenne, és nem emlékezne már semmire.

Pedig ez volt az a Magyarország, amit a Felcsút igazolt futballistája ránk hagyott. (Más kérdés, és a leányzó fekvésén csöppet sem változtat, hogy az Orbánt követő kabinetek alkotó módon fejlesztették tovább a magát ki tudja milyen alapon polgárinak nevező kormány által kifejlesztett lenyúlási technikákat.)

Reset Hungary! Ebbe a szép régi világba ígér visszatérést Orbán.

(Én leginkább a pénzügyi gurukért aggódom: mit tudhat róluk a Fidesz, amiért ők is ki vannak pipálva?)

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Visszatérni készül a száműzött király. Nyolc évig volt kénytelen nélkülözni őt a nép, nyolc kemény, vigasztalan esztendeig. Még hideg van és barátságtalan az idő, de már rövidülnek az éjszakák, hosszabbodnak a nappalok. Ahogyan a mi köztársasági elnökünk mondta: A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd.

Viktor Mihály, a száműzött király hamarosan visszatér.

2002-ben űzték el a trónjáról, galád, árulás, gyarló cselszövés áldozata lett. Mert másképpen nem is lehetett, csalás volt, trónbitorlás, mindenki tudja - az ő szeretett népe soha sem tett volna vele ilyet kedves uralkodójával.

Száműzetés lett az ő osztályrésze. Ellenzékbe nem vonulhatott, hiszen a haza nem lehet ellenzékben.

Persze, a népét egyetlen pillanatra sem hagyta magára. Végig az övéivel volt, csak néha inkognitóban. Gyűjtötte az erőt, és közben tartotta a lelket a nemzetben. Mindenki tudta, hogy ami most van, az nem lehet mindig így.

Időnként látták is felbukkanni. Legendák százai születtek róla, mint Petőfiről: hogy álruhában gólt rúgott a válogatottban, a gátakon homokzsákot pakolt - a száműzött király ahol tudott, segített.

Soha nem volt kétséges, hogy egyszer majd visszatér. Hogy a Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd

A száműzött király nem töltötte tétlenül az idejét. Apró kis sejteket alapított, polgári köröket, hogy majd mozdulni tudjanak, ha mozdulni kell. És volt is, hogy mozdulni kellett - ám hiába adott 72 órát az elnyomó idegenszívűeknek, az elűzött uralkodó visszatérésére még várni kell.

Pedig a nép, az istenadta nép, eközben hűségesen várta vissza az ő egyedüli uralkodóját. Az igazságos embert, aki még soha sem hazudott. Látni vélték ezer helyen, Svájcban, Pekingben, volt aki egyenesen Putyin dácsájába vizionálta.

A pénzügyi guruk lerendezve, üzente népének a száműzött király svájci bujdoklásából hazatérve. Késő-kádári csippentés volt ez, panyókára vetett bíztatás az ő népének: csöppet se féljetek, a nagybankok, a multik mind a kezemből esznek.

Az elmúlt időkben a hitetlenek közül többen is próbálták szóra bírni. Megkérdezték volna, mit tesz, ha majd visszatér. De csak kitérő válaszokat kaptak.

Gyurcsányék tönkretették az országot, ezt válaszolta minden kérdésre a száműzött király.

Illetve nem is ő válaszolt, hanem valamelyik hűséges alkutyája. Többnyire Szíjjártó vitézt küldte maga helyett a kényes ütközetekbe, aki váltott pulóverekkel - piros és kockás volt a leggyakoribb viselete – tartotta távol az ellent.

Meg persze a két amortizátor, Semjén és Navracsics vitézek. Nekik volt tisztük amortizálni Gyurcsány Ferencet. Hogy ne engedjék a száműzött király közelébe – Viktor Mihályra nem a harctéren, hanem az állam újjáépítésében van szükség.

Ezért nem szállt be semmilyen vitába. És nem azért, ahogyan azt az ellenségei állítják. Hogy gyáva lenne, meg nincs is valódi mondanivalója. Hogy csak a saját vazallusai között mer megszólalni, a lelkesen tapsoló talpnyalók között.

Ezért üzente a Bokros nevű illetőnek is, hogy ha bármi gondja van, vitassa meg a szocialistákkal.

Már csak alig néhányat kell aludnunk, és helyére kerül a kizökkent idő.

Itt az idő, hirdeti plakátokon és mindenhol a száműzött király.

Itt az idő – most, vagy soha! Mert ha most sem sikerül, akkor már soha sem. Még a legszáműzöttebb király imázsa sem bír el még egy kudarcot. De persze sikerülni fog, mert sikerülnie kell - egy nemzet nem élhet örökké elnyomatásban.

A száműzött király egyelőre nem nyilatkozik a terveiről. Tájékozódik, fontolgatja a lehetőségeket, vizslatja, hogy hány csontváz van a szekrényekben.

Nem kér ő mást az ő népétől, csak annyit, hogy bízzanak benne. Majd, ha már a fején lesz a korona – akkorra mindenki okosabb lesz.

Addig meg csak bízzanak benne. Hűségesen és vakon. És ne érdeklődjenek a részletekről, hogy kevesebből hogyan lehet többet költeni. Hogy honnan lesz egymillió új munkahely, több pénz nyugdíjra, családra, oktatásra, színházra, sportra, mindenre.

Francba a részletekkel!

Most még tárgyal és tájékozódik. Pénzügyi guruk kipipálva, futballpápák levajazva, orvostársadalom kilóra megvéve. Hamarosan hazatér, és akkor majd kiteríti a lapjait. Azt a kis időt meg már fél lábon is kibírjuk.

A nép várja vissza a száműzött királyát, csalódni nem fog benne senki.

Minden nagyon szép lesz, minden nagyon jó lesz, mindennel meg leszünk elégedve.

Az a csütörtöki nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője – megbízható, régi motoros, a kezdetek óta a párt frakcióját erősíti – elköszönt reggel a családjától. Két lányától, fiától, a feleségétől - este jövök, mondta, mint mindig.

Napközben sem történt semmi különös, volt valami szakmai konferencia, rutinból hozza az ilyet az ember. Azt mondta Mádi László ezen a szakmai konferencián, hogy az ingatlanadót egyelőre el kell felejteni, de megfelelő szakmai előkészítés, és a társadalommal való egyeztetés után azonban be lehet vezetni.

Nem tudni, hogy még aznap hívták-e telefonon, vagy csak pénteken reggel. És, hogy hívta-e egyáltalán valaki a Fideszből. Hogy akkor most ez, hogy is van? Hogy gondoltad, kedves Laci?

Huszonnégy óra sem telt el a felszólalása óta, és már törölték is a Fidesz képviselőinek listájáról. (Pedig, annak idején még a kormánynak is adtak 72 órát, hogy eltakarodjon).

Szűkszavú közleményben tudatták, hogy Mádi László szembement a párt irányvonalával, ezért a Fidesz törölte őt a képviselőjelöltjeinek listájáról.

Nem a párt valamely erre illetékes testülete, erre hívatott bizottsága döntött így - maga a Fidesz döntött úgy, hogy Mádi elvtárs mostantól nem jó elvtárs.

Varga Mihály elvtársból is majdnem nem jó elvtárs lett, de ő kapott még egy esélyt a Fidesztől. Varga Mihály a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban tett olyan kijelentést, amely „szembement” a Fidesz irányvonalával.

Varga Mihály azóta vissza van vonva. Nem törölték a nevét a listáról, de kapott egy utolsó figyelmeztetést. Szépen megkérték, ha lehet, mostantól ne nyilatkozzon - olyat meg különösen nem, ami nem illik be a fősodorba.

Ha valakit a Fidesz szépen megkér, azt nagyon komolyan kell venni. Ez nem egy teszetosza párt, ahol következmények nélkül lehet összevissza beszélni.

A Fidesz a rend pártja, itt nincs se visszabeszélés, sem pedig kibeszélés.

Aki nem lép egyszerre – az nemcsak rétest nem kap estére, de a húsosfazékból sem jut neki semmi.

A Fidesz demokratikus párt - dakota diktatúrával.

Aki nincs velünk, az nincs.

Idáig magánügy, mondhatnánk. Egy bolsevik típusú – azaz vezérelvű – párt belügye.

Hanem hát valahol mégsem az, merthogy a mi bőrünkre megy itt a játék.

Ezért fontos, hagyjuk-e, hogy a Fidesz kihúzza a választásokig anélkül, hogy nem mond semmit a programjáról?

Mert azt már tudjuk, hogy a mostani kormány tönkretette az országot, és hogy mindenért Gyurcsány a hibás. Mindezt tudjuk már egy ideje, de már a könyökünkön jön ki. Most már az is érdekelné a zembereket, hogyha jönnek a tisztakezűek, azok, akik még soha sem hazudtak, mire számíthatunk akkor?

Honnan lesz egymillió új munkahely, miből lesznek alacsonyabb adók, úgy, hogy közben több jut az oktatásra, a nyugdíjakra, a családokra, a kultúrára, a sportra – mindenre.

Tudjuk, hogy minden jó lesz, örülünk is neki, ahogyan kell - csak most már az is jó lenne, ha elárulnák, hogy mindezt hogyan, és miből?

Hagyják-e az emberek, hogy kihúzza a Fidesz ezzel az alibi focival a meccs végéig? Engedi-e a sajtó, a többi párt? Mit szólnak ehhez a zemberek?

Az nem vitás, már a meccs elején tetemes előnyt szereztek. Nem ők játszottak jól - az ellenfél bénázott, ahol csak lehetett. Benne volt mindenki: az árnyékra vetődő kapus, a rosszul helyezkedő hátvédek, a gyengén muzsikáló középpályások. És persze a legnagyobb helyzetet is elpuskázó csatárok „érdemeiről” se feledkezzünk meg.

Meg aztán a pálya is lejtett időnként, a bíró spori is mintha inkább a Fidesznek fújt volna.

Megvan a meccs, de a játéknak még nincs vége. Még nem fújták le, sok idő van még hátra, és valamivel addig el kell tölteni az időt.

A Fidesz már nem csinál semmit, csak öli a futballt.

Látszik a Fiúkon, hogy több gólt már nem nagyon akarnak lőni. Igaz, kapni sem. Ezért nem mondanak semmit. Majd, ha vége lesz a meccsnek, és győztesen vonulnak az öltőzőbe - talán majd akkor.

Semmit sem felvállalni, edzői utasítás, kockáztatni már nem szabad. Apró, rövid, egyszerű passzokkal operálunk - a földön tartjuk a labdát. Ezt értik a zemberek – a fejjáték bonyolult, rengeteg hibalehetőséget hordoz magában.

Ez a mostani történet nem Mádi Lászlóról szól. Vele csak üzentek a többieknek: így jár az, aki nem tartja be a szabályokat.

A mi szabályainkat, amelyek persze majd mindenki másra is vonatkoznak.

Egy a tábor, egy a zászló, egy a vélemény.

(De ki lehet az a titokzatos Fidesz, aki ilyen gyorsan eldöntötte, hogy Mádi Lászlót nem indítja a párt?)

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhoven és a magyar válogatott futballistája most már tudja, hogy a politika mocskos dolog. Olyannyira tudja, hogy jelen állás szerint mégsem lesz a Fidesz kampányarca.

Az ügy két nappal ezelőtt robbant ki, amikor a sajtó hírül adta, hogy Dzsudzsák is szerepel majd a Fidesz választási plakátjain. Nem ő lenne az első sportoló, aki ilyenre vetemedik, az egykori kedvencek közül számosan vállalták, hogy ország-világ elé tárják politikai szimpátiájukat. Különösen 2002 óta – amikor a haza, mint köztudott, ellenzékbe vonult - vált gyakorlattá, hogy neves olimpiai és világbajnokok jeles napokon kiültek Orbán Viktor mögé a pulpitusra. Volt, akinek megérte, hogy a vágóképeken gipszkutyaként mosolyogjon - Kovács Kokó István helyátállását például 25millió forintos támogatással díjazta az Orbán-Torgyán kormány. (Kokó nem herdálta el a pénzt, Box utca néven éttermet nyitott.)

Egerszegi Krisztina, az ország egykori Egérkéje (ahogy Vitray Tamás elnevezte: a Kicsi Lány), viszont sértett emberré lett. Legalábbis erre utal a Magyar Narancsnak adott keserű, ám a valóságból táplálkozó interjúja. Már nem akarok a Nemzet Egérkéje lenni, nyilatkozta Egerszegi. Nem akarom, hogy mindenki szeressen. Csak azok szeressenek, akiket én is szeretek.

Nagy a baj.

Egy nappal ezelőtt Dzsudzsák Balázs még azt nyilatkozta a lapokban, hogy szeretné, ha Magyarországnak olyan kormánya lenne, amely a sportot, azon belül is a labdarúgást kiemelten támogatja.

Ki ne szeretne egy olyan kormányt, amely kiemelten támogatja a sportot? (Azon belül is a labdarúgást). Megkockáztatom, nem csak a sportolók, de a mindenkori kormányok is szeretik a sportot (azon belül is a labdarúgást) – Rákositól Orbánon keresztül Bajnaiig bezárólag. Jelentkezzen, aki látott már olyan kormányprogramot, amelyben az lett volna, hogy a sportot nem kell támogatni.

Dzsudzsák Balázs még nagyon fiatal ember, de már nagyon profi labdarúgó. Nem ma jött le a falvédőről, kötött már néhány szerződést életében, tudja, mire kell különösen odafigyelni.

És most már azt is tudja, hogy a politika mocskos dolog. Nem magától jött rá erre az alapvetésre, a blogján hozzászóló rajongók magyarázták el neki. Merthogy Dzsudzsák Balázsnak nemcsak blogja, de rajongó tábora is van. Akik - beleolvastam, tanúsíthatom - nem bántó szándékkal, sokkal inkább féltésből és szeretetből óvták attól, hogy az arcát adja a politikához.

Sokan és sokféleképpen érveltek – többnyire okosan és tisztességesen.

Elmagyarázták a fiatal labdarúgónak, hogy az a szerződés, amelyet ő – pontosabban a menedzsere – készül(t) megkötni a Fidesszel, csak a most még ellenzékben lévő pártnak előnyös. Lehet, rövidtávon Dzsudzsák is részesül a haszonból – Orbán nyilván el tudja majd intézni, hogy szerepeljen a válogatott csapatban – ám hosszú távon korántsem biztos, hogy jónak ígérkezik az üzlet.

Az emberek szeretetére gondolok – ha jelent ez egyáltalán manapság valamit.

Volt, aki azt javasolta, Dzsudzsáknak, április 11-én menjen el szavazni, de ne mondja meg senkinek, hogy kire voksolt. Ellenkező esetben, írta valaki, ha legközelebb címeres mezben látják, nem az jut az emberek eszébe róla, hogy az országot képviseli, hanem az, hogy a Fideszt.

Dzsudzsák Balázs egy nap alatt megtanulta a leckét. Lehet, hogy csak megijedt az őt ért kritikáktól, de az sem kizárt, hogy tényleg felfogta, mihez adja (adná) a nevét. „Nem politizálok” címmel pontosította előző nap tett nyilatkozatait. Őt nem érdekli a politika, írta, ő egyedül a labdarúgáshoz ért, azzal is szeretne foglalkozni. Ráadásul nem is kampányarcnak kérik, mindössze egy kiadványban szerepelne. Ott kellene azt mondania, hogy szeretné, ha olyan kormánya lenne az országnak, amely támogatja a sportot, azon belül is a labdarúgást.

A támadó játékos most védekezésre kényszerült. Pedig világéletében csatár volt, idegen neki a hátvédeknek való feladat. A politikai szerepvállalás pedig még annál is idegenebb.

Dzsudzsák Balázs, a holland PSV Eindhoven, és a magyar válogatott futballistája most már tudja – mert testközelből tapasztalta -, hogy a politika mocskos dolog.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Egy új kormány két módon tehet rosszat az országgal: azzal, ha betartja a választási ígéreteit - vagy legalább azok egy részét-, és azzal, hogyha nem.

Merjünk nagyot álmodni – és legyen merszünk keveset ígérni!

Mintha ez utóbbi nehezen menne, a kormányzásra készülők ígéreteivel ugyanis Dunát lehetne rekeszteni. S bár 1998 óta tudjuk, hogy más kampány és más a kormányzás, ám a választókban mégis van valamennyi igény arra, hogy a kormányzás legalább nagy vonalakban hajazzon a kampány során tett ígéretekre.

Egyelőre csak annyi biztos, hogy minden meg van ígérve, ami jó és kellemes a zembereknek. Kisebb adó, kevesebb járulék, több munkahely, továbbra is ingyenes oktatás, hosszabb gyes, visszaadott 13. havi nyugdíj, béremelés. Ezen kívül több pénz a köztévének a MÁV-nak, a BKV-nak, a sportnak - több pénz mindenkinek.

Már a régi dakoták is ezzel a csatakiáltással indultak a harcba: több mézet a madzagra!

Az elképzelés egyébként rokonszenves: ez a sokat szenvedett nép végre valahára valóban megérdemelné, hogy bőségben és jólétben éljen.

Kérdés, hogy honnan lesz minderre pénz? Aki látott már közelről családot, az tudja, kicsiben sem könnyű. Mert lehet új, és drága játékot ígérni a kisebb gyereknek, több zsebpénzt a nagyobbnak, a feleségnek is lehet kedveskedni egy divatos, nem a kínai piacon vásárolt eredeti márkás táskával.

Még az is lehet, hogy emiatt szeretni fogják a családfőt, de ettől a családnak még nem lesz több pénze.

Pénzt kell szerezni valahonnan - ha máshonnan nem, hát hitelbe.

Hitel nincs. Vagyis van, mert hitel akkor is van, amikor tulajdonképpen már nincs. Csakhogy, egyre rosszabb feltételekkel, egyre drágábban adják.

Tételezzük föl, hogy a Fidesz kormányra kerülésekor a két rossz közül a nagyobbat választja. Vagyis azt, hogy betartja az ígéreteit – de legalábbis azoknak egy részét. Azaz, többet költ, mint a most kormányzó népnyúzók, és kevesebbet szed be, mint akik az elmúlt nyolc évben tönkrevágták az országot.

Egy varázsló bizonyára képes erre a mutatványra – bár előbb-utóbb minden szemfényvesztő trükkjeit leleplezik.

Kezdjük ott, hogy az IMF néven elhíresült Valutaalap nem nézné jó szemmel, ha a magyar hiány a Fidesz által megszellőztetett 7 százalékra ugrana. Igaz, ezt az ötletet csak egyszer dobták be a Fiúk, azóta fülüket-farkukat behúzva lapítanak. Talán csak egy feldobott kém-lufi volt, amellyel azt próbálták meg lakmuszolni, vajon hogyan fogadja a nemzetközi pénzvilág az ígérgetős-osztogatós gazdaságpolitikát.

Finoman fogalmazva: nagyon rosszul fogadta. Még szinte el sem hangzott a bejelentés, már érkezett is a ledorongolás: az IMF, mondták az ottani illetékesek, nem lenne toleráns, ha a magyarok ismét „elengednék” a hiányt.

Jó, a Valutaalapról tudjuk, hogy a Gyurcsány-barát komcsik gyülekezete (forrás: Fidesz), nem kell velük különösebben foglalkozni.

Nem kell, csak muszáj. Merthogy náluk van a pénz, ők mondják meg a tutit. Tetszik, nem tetszik, ez van.

Pontosabban: nem csak az Unió pénztárcájában, a Valutaalapnál van pénz. Van pénz máshol is, csak meg kell keresni. A Fidesz nyilván tudja, hol vannak a világban Unión kívüli pénzek. És nem csak most tudja, tudta már jó tíz évvel ezelőtt is. Akkoriban egy Orbán Viktor nevű miniszterelnök már azzal kérkedett, hogy az Unión kívül is van élet.

Hanem hát az ígéretek megtartásához pénz kell, és ebből a szempontból egészen más megvilágításba kerülnek Orbán idehaza értetlenkedve fogadott külhoni kiruccanásai. Nem a mexikói turnéra gondolunk, ahol Anikó asszonnyal kettesben egy ismeretlen jótevő meghívására töltötték a jól megérdemeltet, és fedezték fel az azték táj varázsát.

Hanem az üzleti túrákra. A pekingi útra például, ahol a Fidesz Polgári párt hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal. Nincs ebben semmi rossz, hivatalosan bejegyzett párt a kínai kommunistáké, valamelyest talán még demokratikus is – persze, attól függ, ki mit ért demokrácián.

Vespasianus dakota császár óta tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga.

És a Putyinnál abszolvált, érdekes körülmények közepette zajlott Orbán-zarándoklat is megérne egy misét. A Fidesz korábban ugyan mereven orosz-ellenes volt, ám mostanra mintha minden más lenne. Putyin és az oroszok nem is annyira rossz emberek, mint gondoltuk. Sőt, valójában nem is megszállókként voltak nálunk negyven évig, csupán ideiglenesen állomásoztak hazánk területén – erre jártak, megtetszett nekik az ország, ezért eltöltöttek itt néhány ezer vendégéjszakát.

És akkor Irakról és Iránról még nem is szóltunk. Náluk is van pénz – állítólag a tavaly alig több mint félmillió forintból gazdálkodó Jobbik nevű párt prominenseinek mobiljában minden fontos ottani potentát elérhetősége benne van.

Azért óvnám a leendő kormányzókat a hirtelen felindulásból elkövetett mobilozástól. Csak óvatosan: január 16-a óta már tizenegy jegyű hívószámokat kell beütni a készülékekbe.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Jobb helyeken azzal kezdik ilyenkor, hogy a startpisztoly eldördült, mások pedig, akiknek a matematika az erősségük, már azt is kiszámolták, hogy hányat kell még aludnunk a választásokig.

Mi azonban nem számítunk jobb helynek, ezért látványos jelzők helyett álljon itt a szikár rögvaló: Sólyom László köztársasági elnök április 11-re és április 25-re írta ki az általános országgyűlési választásokat.

A pártok üdvözölték az időpontot - mi mást is tehettek volna. Minél hamarabb, annál jobb, essünk túl rajta mielőbb, legalább kevesebb ideig megy a gyűlölet, jobb ez így mindenkinek.

Pedig, nekünk magyaroknak már egy jó ideje nincs szükségünk választásokra a gyűlölködéshez – amióta tudjuk, hogy a haza nem lehet ellenzékben, bármikor képesek vagyunk utálni egymást. Elég egy nemzeti ünnep, dicső eleink hősies tetteire történő emlékezés, de ha nincs ilyen, akkor sem jövünk zavarba, tudjuk mi utálni egymást a szürke hétköznapokon is.

Tehetséges nép vagyunk, valljuk be.

A választások toronymagas esélyese, a Fidesz, azzal reagálta le a bejelentést, hogy a zemberek már 2006 óta erre a napra vártak. Némiképp érthetetlen, miért fogalmaztak ennyire visszafogottan, amikor azt is mondhatták volna, hogy ezeréves magyar álom teljesül, ha tényleg úgy lesz, ahogy lennie kell. Vagyis, ha Orbán Viktor Mihály másodszor is kormányt alakíthat. Ezúttal ráadásul minden bizonnyal egyedül, nem úgy, mint 12 évvel ezelőtt, amikor Torgyán kisgazdáira is szükség volt a hatalom megragadásához.

Most még a Jobbik jobb kezét is legföljebb akkor fogadják el, ha nagyon necces lesz az eredmény. Amire persze senki normális ember nem számít e hazában, csak a gólarány kérdéses, országos 1-es ez a meccs, totónyelven szólva.

A zemberek egyébként ugyan valóban vártak erre a napra - csak nem biztos, hogy azt is tudják, mi az, ami rájuk vár.

Legutóbb éppen ma kaptunk Esztergomból egy kis ízelítőt arról, milyen is lesz az a szép új világ, amelyet a zemberek már annyira várnak. A háza előtt közpénzből épített tóról, valamint asszonyveréséről elhíresült esztergomi polgármester, Meggyes Tamás ugyanis épp a köztársasági elnökkel egy napon szavaztatta meg a testülettel, hogy a választásokig tilos a vita az önkormányzatban.

Csak szavazni lehet az előterjesztésekről, vitázni nem.

Kísérlet járja be Esztergomot.

Az idősebbek, és az egészen középkorúak még emlékeznek arra, hogy volt már hasonló a magyar történelemben. Nem is távoli időkig, elég az Orbán-Torgyán kormányig kell visszamenni az időben, amikor a parlament háromhetenként ülésezett, és a kormányülésekről sem készült jegyzőkönyv. De még egy árva hangfelvétel, annyi sem! Ami mondjuk, érthető, minek ilyennel terhelni a polgárokat. A demokrácia időigényes és fárasztó dolog – azért fizetnek bennünket az adójukból, hogy mi szépen elrendezzünk helyettük mindent.

Hogy a Fiúk mennyire komolyan gondolják a dolgot, és hogy mennyire nem bíznak semmit a véletlenre, jól mutatja, hogy Orbán Viktor a jövő hétre magához rendelte az NB I-es labdarúgócsapatok vezetőit és tulajdonosait. Felcsúton fogadja a futballfőnököket, ugyanazon a településen, ahol nemrégiben pártja képviselőjelöltjeit. Utóbbiakat, tudjuk, gondos válogatás és mérlegelés után jelölték ki a felelősségteljes feladatukra – talán most is valami hasonló várható.

Nyilván fontos ügyekről lesz szó Orbán felcsúti birtokain, az a legkevesebb, hogy mindenki megtudja, mi mennyi és meddig. Vagyis, megállapodnak abban, hogy a Fehérvár lesz a bajnok, a halk szavú Mezey Gyuri bácsi pedig az MLSZ élére áll. Ha még marad idő, döntés születik arról is, hogy az egyes futballcsapatok hány szabadrúgást kapnak, hány büntetőt rúghatnak a bajnokság második félidejében. Mindez persze nem öncélúan, hanem labdarúgásunk felemelkedése céljából történik – aki egymillió új munkahelyet képes leakasztani, annak meg sem kottyan egy világbajnok magyar válogatott kialakítása.

Csak akarni kell.

Láttunk már ilyet. Igaz, nem ma, hanem még a régi szép időkben. Akkor, amikor az osztályharc még egyre fokozódott, és a rothadó kapitalizmus a saját sírja szélén tántorgott. Ekkor adta ki Zsdanov elvtárs, Sztálin ideológiai jobb keze a jelszót: Írók, alkossatok remekműveket!

Nem csoda, ha a zemberek már alig várják, hogy újból Orbán alakíthasson kormányt. Inkább az a furcsa, hogy kibírták idáig.

Már csak alig néhányat kell aludnunk, és megvalósul gyönyörű képességük, a rend.

Addig is, akinek van kérdése, tegye fel gyorsan. Mert ha az esztergomi modell országosan is bevezetésre kerül, nem biztos, hogy lesz rá lehetőség.

Van kérdés elvtársak?

Nincs kérdés elvtársak!

Köszönöm elvtársak.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Nagy az isten állatkertje, a hülyeség pártoktól és felekezettől független - a jelek szerint Magyarországon folytatódik a kereszténység módszeres üldözése.

Mielőtt még jobban belelovalnánk magunkat ebbe az őrületbe, elmondanék egy régi történetet.

Az 1970-71-es tanévet néhány társammal együtt egy szimpatikusnak alig nevezhető kalocsai laktanyában töltöttem. Ébresztő reggel fél 6-kor -18 éves férfiembereknek nem természetes állapota, hogy ebben a korai órában vidáman dalolva induljanak a reggeli tornára. Nekünk viszont, B. hadnagy parancsainak engedelmeskedve, énekelnünk kellett, amit jó katona módjára meg is cselekedtünk. Ki tudja miért, a hadnagynak nem tetszett, ahogyan a hajnali órán torkunk szakadtából ordítottuk: Hej-te puska, puska vagy, /nem csinos kis fruska vagy, /mégis épp oly drága vagy nekem, hej,/ mint a szép szerelmesem.

Nem volt bennünk elég átélés, talán az őszinte lelkesedés totális hiánya ült ki az arcunkra, nem tudom. Tény, hogy B. hadnagy visszavezényelte a századot, és még egyszer meg kellett kerülnünk a lakóhelyünkül szolgáló épületet.

Ekkor valaki kiszólt közülünk, a hadnagy elvtársnak címezve: Bunkó!

Ha lehet, még fagyosabb lett az amúgy is hűvös levegő. B. hadnagy Álljt vezényelt, majd mellünknek szegezte az obligátot: Ki mondta rám, hogy bunkó?

Nem jelentkezett senki. B. hadnagy még kétszer megismételte a kérdést, majd közölte, hogy ennek még lesz foganatja (sic!), végül visszavezényelt bennünket a körletünkbe. Aznap nem kaptunk reggelit, ami valószínűleg szabálytalan volt a Varsói Szerződés harckészültsége szempontjából, viszont bepanaszolt bennünket a főnökénél, aki még aznap délelőttre összehívta az egész ezredet.

Ily módon aztán közel ezer katona hallotta, amit reggel még csak alig százan: a harmadik század katonái közül valaki azt mondta B. hadnagyra, hogy bunkó.

Társaink, akik ekkor hallották először, hogy B. hadnagy bunkó, halkan, de észrevehetően röhögni kezdtek. Ezt követően az ezredparancsnok hosszan ecsetelte, hogy mennyire helytelen az ilyen viselkedés, ő is elmondta, hogy ennek még lesz foganatja (sic!), végül kijelentette, hogy amennyiben nem áruljuk el, ki mondta B. hadnagyra, hogy bunkó, az egész század három hétre laktanyafogságot kap.

Ettől kezdve B. hadnagyról mindenki tudta, hogy a katonái bunkónak nevezték, pedig, ha ügyesebben kommunikálja a történetet, akár döntetlen közelire is hozhatta volna az állást.

Eddig a régi sztori.

Az új pedig úgy kezdődik, hogy a Klubrádióban Bakács Tibor kevesek által hallgatott délelőtti műsorában Para-Kovács Imre igen nagy ostobaságra vetemedett. Azt mondta, hogy egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni: a kereszténység és a pornográfia.

Tekintsünk el a mondat igazságtartalmától, vagyis attól a ténytől, hogy ez így nyilván nem igaz. Még számos dolgot sorolhatott volna, amelyek károsak lehetnek a fejlődő szervezetre: ha számít a véleményem, a kereszténység ezek közül valahol a lista vége felé kullog.

Nem tudni, mi volt Para-Kovács célja ezzel a baromsággal. Lehet, hogy be volt rúgva, talán túlságosan józan volt.

Nem kellett volna.

Semjén Zsolt persze kapva kapott az alkalmon, és lenyilatkozta a sajtónak: aljas provokációról van szó, a kereszténység elleni támadásról. Majd a maga finoman cizellált, keresztény stílusában hozzátette: ez a destruktív viselkedés csak egy frusztrált kisebbség sajátja.

Vajon melyik frusztrált kisebbségre gondolhatott a nulla százalékos párt vezetője? Még belegondolni is félelmetes, hogy itt él közöttünk egy frusztrált kisebbség, akinek saját destruktív viselkedése van.

Azóta már nyilván Para-Kovács is tudja, hogy az ilyen délelőtti hülye beköpések csak arra jók, hogy felbőszítse azokat, akik keresztényi szeretet jegyében amúgy is hajlamosak minden baromságra kéjesen rárepülni.

Néhány hónappal ezelőtt, október 23-a előestéjén, a Fábry-show felvételén az altesti humor felkent papja, Sanyi néni igen eredeti közlendővel lepte meg az ott megjelent nagyérdeműt: a katolikus egyház, így Sanyi néni, a buzerancia melegágya. Persze, suttogtak az emberek már korábban is mindenfélét, de jól értesült körökből akkor hallottunk ilyet először.

Napokig figyeltem a sajtót, mennydörög-e erre valamit az isteni magasságokból Semjén Zsolt? Rittyent-e egy kacifántos mennydörgést Széles Gábor újságjába Semjén bácsi egykori iskolai padtársa Bayer Zsolt?

Csend a köbön, hallgatás ezerrel.

Egyetértettek, vagy csak nem hallották a Fidesz-közeli Sanyi néni szavait?

Ha Semjénnek picivel több sütni valója van, és nem veri nagydobra Para-Kovács épületes baromságát, nyilván sokkal kevesebben hallják, amit mondott. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy - szemben Semjénnel -, a pornográfok mélyen hallgatnak.

Lehet, hogy ők ismerik az egykor Kalocsán szolgáló B. hadnagy történetét?